Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2015. (VI. 30.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról és rendjéről

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott jogalkotási hatáskörében eljárva, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 142/C. § (1) bekezdése, az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CX. törvény 134. § (1) bekezdése, továbbá a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 37. § (4) bekezdésében foglalt, valamint a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 200. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja. * 

1. A rendelet hatálya

1. § (1) *  A rendelet hatálya – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – kiterjed a Budapest Főváros XIII. kerület közigazgatási területén található olyan belterületi földrészletre, amely

a) az ingatlan-nyilvántartás helyrajzi számmutatójában közterületként nyilvántartott és a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonában, kezelésében vagy üzemeltetésében áll, vagy

b) a tulajdonosa által közhasználatra átadott és az Önkormányzat kezelésében vagy üzemeltetésében áll;

c) a magántulajdonú ingatlan közhasználattól vagy gyalogos forgalomtól el nem zárt része, amelyet azonos feltételekkel bárki használhat.

(2) *  A rendelet hatálya a 16. § (2) bekezdés és a 17. § rendelkezései vonatkozásában Budapest XIII. kerület közigazgatási területén lévő valamennyi közterületre, valamint a tulajdonosa által közhasználatra átadott és az Önkormányzat kezelésében és üzemeltetésében lévő területekre terjed ki.

(3) A rendelet rendelkezéseit természetes személyekre, jogi személyekre, jogi személyiség nélküli szervezetekre, a gépjárművek üzemben tartóira kell alkalmazni.

(4) *  A rendelet hatálya nem terjed ki a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó gyűlésekre, valamint arra a közterület-használatra, amelyre a választási eljárásról szóló törvény szerint a közterület-használatról szóló jogszabályokat nem kell alkalmazni.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. Fülke: szilárd térelemekkel körülhatárolt, talajhoz rögzített vagy azon álló, 2 négyzetmétert meg nem haladó alapterületű építmény.

2. Pavilon: szilárd térelemekkel körülhatárolt, talajhoz rögzített vagy azon álló, huzamos emberi tartózkodásra alkalmas, 2-12 négyzetméter alapterületű építmény.

3. Nyílt szerkezetű pult, állvány: térelemekkel nem határolt, talajhoz nem rögzített, ideiglenes, kereskedelmi célokat szolgáló szerkezet.

4. Kirakat: kereskedelmi vagy szolgáltató létesítmény, műhely helyiségével közvetlen kapcsolatban lévő vagy annak tevékenységével összefüggő, elsősorban árubemutatásra szolgáló közterületre vagy közhasználatra átadott területre nyíló üvegezett felület.

5. Reklámvitrin: egyedi megjelenésű, egy vagy több oldalon üveglappal borított szerkezetű, jellemzően termék elhelyezésére, valamely üzlet, vállalkozás áruválasztékának bemutatását szolgáló kirakatnak nem minősülő hirdető-berendezés.

6. Hirdető-berendezés: azon vizuális, audió vagy audióvizuális berendezés, amely felületén vagy amelynek működése közben reklámnak vagy hirdetésnek minősülő információk jelennek meg.

7. Cégtábla, címtábla: a tevékenység helyén általában a fal síkjával párhuzamosan elhelyezett, a cég jelképét, nevét, az ott folytatott tevékenységre utaló feliratot tartalmazó tábla.

8. Cégér: valamely tevékenységet szimbolizáló, a tevékenység helyét képező ingatlanon elhelyezett, általában a fal síkjából derékszögben kiemelkedő, kisméretű tárgy.

9. Vendéglátó terasz: közterületen szintkiegyenlítő szerkezet (dobogó) ráhelyezésével kialakított vagy a vendéglátás céljára a közterületen elhatárolt, kereskedelmi egységhez kapcsolódó szabadtéri vendégtér (kivéve ezalól a dohányzás céljára külön törvény előírásai szerint kialakított, 1 m2 területnagyságot meg nem haladó terület), amelynek része a hozzá kapcsolódó napernyő, árnyékolástechnika.

a) Idényjellegű terasz: 240 napot meg nem haladó időtartamra létesített, elbontási kötelezettséggel engedélyezett, ideiglenes szabadtéri vendégtér.

b) Tartós használatú terasz: 240 napot meghaladó időtartamra létesített, tartós szerkezetű szabadtéri vendégtér.

10. E rendelet hatálya alá eső, növényzettel fedett közterületek esetében:

a) zöldterület: az Önkormányzat törzsvagyonába tartozó, zöldfelülettel is rendelkező, rekreációs funkciójú, közterületi besorolású belterületi földrészlet,

b) *  zöldfelület: állandóan vagy időszakosan növényzettel fedett biológiailag aktív felület, amelynek mérete fák esetében a szabadon hagyott, burkolattal nem fedett gyökérzóna területe.

11. Molinó felület: az épületeken, az épületek vagy közterületen lévő oszlopok között kifeszített textil vagy műanyag reklámhordozó.

12. Reklámzászló: olyan - rögzített egyedi méretű tartószerkezetre (zászlórúdra) szerelt, állandó tartalmú - textil vagy textil jellegű egyéb anyagból készült hirdető-felület, mely gazdasági-, kereskedelmi-, szolgáltató-, vendéglátó tevékenységet végzők megnevezéséről, tevékenységéről, telephelyéről, annak megközelítéséről ad információt.

13. Koldulás: közterületen vagy nyilvános helyen pénzt vagy egyéb dolgot kéregetve gyűjtő tevékenység vagy erre utaló magatartás tanúsítása, mely nem jár együtt mások zaklatásával, házalással, és nem gyermekkorú személy társaságában vagy a gyermekkorú személy rábírásával történik.

14. Szórólaposztás: kis terjedelmű, hirdetési (terméket vagy szolgáltatást népszerűsítő) vagy tájékoztatási célú nyomtatvány, irat kézből kézbe történő ingyenes átadása.

15. *  Jogellenes közterület-használat: a közterület rendeltetéstől eltérő, olyan igénybevétele, amelynek során a használó a közterületet hozzájárulás nélkül, vagy a hozzájárulástól eltérő módon vagy mértékben használja.

16. Vendéglátó terasz létesítéséhez szükséges lakóházi hozzájárulás: a lakóközösség - irányadó jogszabályi előírások és működési rendje szerinti - hozzájárulása a lakóház épülete előtt 7 méteren belüli, kereskedelmi célú, szabadtéri terasz üzemeléséhez.

17. Szeszes ital: gyógynövények gyógyászati jellegű szeszes kivonata, ezek felhasználásával készült termék, valamint az 1,2%-nál kevesebb alkoholtartalmú üdítőitalok kivételével minden alkoholtartalmú ital.

18. *  Lakossági jellegű őrzött parkoló: ideiglenes jellegű parkoló, amely az adott területen lakó népesség parkolási igényeit elégíti ki.

19. * 

20. *  reklámberendezés: a funkcióját vagy létesítésének célját tekintve túlnyomórészt reklámot vagy a reklámhordozót tartó, illetve annak elhelyezését biztosító, elősegítő eszköz, berendezés.

21. *  Mikromobilitási eszköz: a kerékpár, a roller, továbbá az emberi erővel hajtott, illetve ennek segítésére vagy önálló hajtás céljából legfeljebb 350 W névleges teljesítményű és 25 km/h vagy azt meghaladó sebesség esetén a teljesítményleadást megszüntető elektromos motorral rendelkező, kifejezetten valamely személy szállítására szolgáló egyéb eszköz, így különösen az önkiegyensúlyozó eszköz (hoverboard, monocycle).

22. *  Mikromobilitási pont: a közterületnek mikromobilitási eszközök elhelyezése, tárolása céljából kijelölt és ebből a célból üzemeltetett része, ide nem értve a közösségi kerékpáros rendszer gyűjtőállomásainak területét.

23. *  Mikromobilitási szolgáltató: kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök üzemeltetője, aki üzletszerű gazdasági tevékenység keretében mikromobilitási eszköz bárki számára elérhető, jellemzően rövid távú bérbeadására irányuló szolgáltatási tevékenységet végez, ide nem értve a közösségi kerékpáros rendszer üzemeltetőjét.

24. *  Kölcsönzési célú mikromobilitási eszköz: mikromobilitási szolgáltató által üzletszerű gazdasági tevékenység keretében, szolgáltatás nyújtása céljából üzemeltetett mikromobilitási eszköz, ide nem értve a közösségi kerékpáros rendszerben bérelhető kerékpárt.

25. *  Homlokzati reklámfelület: közterület határvonalán álló épületre, annak közterülettel határos homlokzatára, bármely tartozékára vagy közterület határvonalán álló kerítésre szerelt, továbbá a közterület fölé teljesen vagy részben benyúló reklám, reklámhordozó vagy reklámhordozót tartó berendezés, tartószerkezet, ideértve a reklámot megvilágító berendezést és mindezek tartozékait. Reklámhordozót tartó berendezésnek minősül az épületek homlokzatára feszített molinók bármilyen tartószerkezete is abban az esetben, ha bizonyíthatóan legalább egy alkalommal ezen tartószerkezetre reklám került elhelyezésre.

3. Hatásköri szabályok

3. § *  A rendelet hatálya alá tartozó közterületek használatának önkormányzati hatósági hatáskörben történő engedélyezéséről, közterület-használati hatósági szerződés megkötéséről, a hatósági eljárás lefolytatásáról, a hozzájárulás visszavonásáról, a közterület-használat szünetelésének elrendeléséről, a közterület-használat megszűnésének megállapításáról, a díjkedvezményekről és mentességekről, az eredeti állapot helyreállításáról, az óvadék beszámításáról, a hatósági döntések végrehajtásának elrendeléséről, a filmforgatás céljából történő közterület-használatra vonatkozó hatósági szerződés jóváhagyásáról, a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet alapján a polgármester dönt.

3/A. § *  A mikromobilitási pontok kijelöléséről, az egyazon mikromobilitási szolgáltató által kihelyezhető mikrobolitási eszközök legmagasabb számának meghatározásáról a külvárosi terület zónában, a rendelet hatálya alá tartozó zöldterület-védnökségi pályázatok kiírásáról, a pályázatok elbírálásáról és a védnökségi, közterület-gondozási megállapodások megkötéséről – tulajdonosi hatáskörben – a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet alapján a közterület fenntartási és fejlesztési ügyekben hatáskörrel rendelkező bizottság dönt.

3/B. § *  Egy évet meghaladó időtartamra szóló és a mikromobilitási pontok használatára vonatkozó közterület-használati hatósági szerződés megkötéséről önkormányzati hatósági hatáskörben a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet alapján a közterület fenntartási és fejlesztési ügyekben hatáskörrel rendelkező bizottság dönt.

3/C. § *  A 33. § és 33/A. § szerinti közigazgatási szabályszegés és közigazgatási bírság megállapításáról, a hatósági döntések és a hatósági szerződések végrehajtásának foganatosításáról önkormányzati hatósági hatáskörben a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet alapján a jegyző dönt.

4. § *  A rendelet hatálya alá tartozó zöldterület-védnökségi pályázati eljárás lebonyolításával, a támogatási szerződés megkötésével, kertészeti és környezetvédelmi szaktanácsadás nyújtásával, közterület-gondozási megállapodások előkészítésével és a zöldterület védnökségi tevékenység ellenőrzésével az Önkormányzat – közszolgáltatási szerződés keretében – a közterületet kezelő és üzemeltető szervezetet bízza meg (továbbiakban: Megbízott).

4. A közterületi kategóriák

5. § A rendelet hatálya alá tartozó közterületeket I. (kiemelt), II. (minősített) és III. (általános) közterületi kategóriákba kell sorolni. Az egyes kategóriákat a rendelet 1. melléklete tartalmazza. Az I. (kiemelt) közterületi kategóriába sorolt közterületek turisztikailag kiemelt közterületeknek minősülnek.

5. A közterület-használat és a közterület-használati hozzájárulás

6. § (1) A közterületet rendeltetésének megfelelő célra - a jogszabályok keretei között - bárki szabadon használhatja.

(2) A közterület rendeltetésszerű használata mások hasonló célú jogait nem csorbíthatja.

(3) Rendeltetésétől eltérő célú a közterület használata, ha a használat a közterület vagy annak meghatározott része mások általi rendeltetésszerű igénybevételét a rendeletben meghatározott módon akadályozza.

7. § (1) *  A közterület rendeltetésétől eltérő használatáról – a filmforgatás céljából történő közterület-használatra vonatkozó hatósági szerződés tulajdonosi jóváhagyása kivételével – az Önkormányzat kérelemre önkormányzati hatósági hatáskörben hoz döntést, hatósági határozat meghozatalával vagy amennyiben a közterület-használat jellege indokolja, és annak jogszabályi feltételei fennállnak, hatósági szerződés megkötésével. A közterület használatához – a 8. §-ban foglaltak kivételével – az Önkormányzat hatósági határozatba vagy hatósági szerződésbe foglalt hozzájárulása szükséges (továbbiakban: közterület-használati hozzájárulás).

(1a) *  Az (1) bekezdés szerinti eljárásban az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény, az elektronikus ügyintézés és bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény és a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) Közterület-használati hozzájárulást kell beszerezni:

1. *  közterületbe nyúló védőtető, előtető, ernyőszerkezet és azon hirdető-berendezés, reklámhordozó (ideértve a választási kampányt szolgáló önálló hirdető-berendezést is), kirakat, reklámvitrin, dekoráció (pl. élő- vagy műnövény, virág), dobogó, a közterületbe 10 cm-en túl benyúló cég- vagy címtábla létesítéséhez, elhelyezéséhez, fennmaradásához;

2. hirdető-berendezés, molinó felület, reklámzászló és reklám céllal elhelyezett termékek elhelyezéséhez, fennmaradásához, amennyiben a hirdető-berendezés 10 cm-t meghaladóan közterületre nyúlik; továbbá a közterületre kihelyezett bármilyen építményre vagy tárgyra felszerelt reklám, reklámhordozó berendezés elhelyezéséhez, fennmaradásához, ideértve a választási kampányt szolgáló önálló hirdető-berendezés, óriásplakát közterületen történő elhelyezését, fennmaradását is; valamint bármilyen kép vagy reklám közterületre történő vetítéséhez;

3. árusító és árusítással kapcsolatos, valamint szolgáltató fülke, pavilon, épület létesítéséhez, fennmaradásához, a már meglévő ilyen fülkék, pavilonok, épületek működéséhez;

4. az üzlet homlokzatával érintkező közterületen ideiglenes vagy idényjellegű árusításhoz, árubemutató kihelyezéséhez, fennmaradásához;

5. *  üzemanyagtöltő állomás, üzemanyag-egységárat jelző berendezés, elektromos autó töltőállomás létesítéséhez, használatához, a dunai rakparton közlekedési szolgáltatással kapcsolatos megállóhelyeken létesített fülke és várakozóhelyiség létesítéséhez, fennmaradásához, hajók kikötését szolgáló rögzítő eszközök, feljárók elhelyezéséhez, fennmaradásához, a rakpart használatához;

6. a köztisztasággal kapcsolatos építmények és berendezések elhelyezéséhez, fennmaradásához, amennyiben azok nem a közút tartozékai;

7. utcabútor, figyelmeztető és tájékoztató tábla, köztéri óra, kivetítő- és videófal-berendezés elhelyezéséhez, fennmaradásához;

8. *  utcai árusító és egyéb (különösen pénzváltó-, ital-, tömegközlekedési eszközök igénybevételére szolgáló jegy-, telefonkártya-, bank-, ATM) automaták, postaládák felállításához, fennmaradásához;

9. építési munkával kapcsolatos létesítmények (különösen építési állványzat, munkaterület körülhatárolása, irodakonténer, konténer és tartozékai), valamint építmények és törmelékek elhelyezéséhez, fennmaradásához, tárolásához;

10. *  alkalmi árusításhoz, szórólap, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény szerinti kiadvány (a továbbiakban: kiadvány) osztásához, közvélemény-kutatás, kérdőív készítéséhez, szolgáltató tevékenység végzéséhez, szórakoztató tevékenység folytatásához, különösen utcazenéléshez, valamint a portrérajzoláshoz, valamint az ezekhez használt eszközök elhelyezéséhez;

11. a mozgóképről szóló törvény hatálya alá nem tartozó film-, televízió-, videó- és hangfelvétel készítéséhez, ha az a közterület rendeltetésszerű használatát 30 percnél hosszabb ideig akadályozza;

12. sport-, kulturális és családi eseményekkel kapcsolatos rendezvények, kiállítások, vásárok, piacok (a továbbiakban együtt: rendezvények) megtartásához szükséges közterületi helyszín használatához, mutatványos tevékenység folytatásához, továbbá az ezekhez kapcsolódó ideiglenes parkolók létesítéséhez, elhelyezéséhez, fennmaradásához;

13. a közterület egyéb turisztikai, kereskedelmi, vendéglátó-ipari hasznosításához (különösen vendéglátó terasz, előkert);

14. települési szilárdhulladék-gyűjtő konténer elhelyezéséhez vagy hulladékgyűjtő edény állandó elhelyezéséhez (kivéve Budapest Főváros XIII. kerület területén a köztisztasági feladatokat ellátó szerv vagy jogi személy által kezelt kommunális hulladék részére rendszeresített gyűjtőedény);

15. *  lakossági jellegű őrzött parkoló létesítéséhez, fennmaradásához;

16. alkalmankénti rakodás céljából közterület kizárólagos használatához;

17. civil és egyéb szervezetek érdekében végzett adománygyűjtéshez szükséges építmények, berendezések elhelyezéséhez, fennmaradásához;

18. ételosztáshoz szükséges építmények, berendezések elhelyezéséhez, fennmaradásához;

19. hőlégballon, motoros légi járművek alkalmi tartózkodásához (különösen fel- és leszállóhely);

20. a Kerületi Emlékhely területén megemlékezés, megemlékezés céljára szolgáló rendezvény tartásához;

21. megújuló energiaforrások műtárgyai elhelyezéséhez;

22. a közterület minden olyan nem rendeltetésszerű használatához, amely a jelen rendelet szerint közterület-használati hozzájárulás és közterület-használati díj megfizetése nélkül nem végezhető;

23. *  szelektív hulladékgyűjtésre szolgáló, közterületi zárt kukatárolók kialakítására ott, ahol a társasházi, lakószövetkezeti, lakóépületi ingatlanon belüli elhelyezésére nincs lehetőség;

24. *  az alkalmankénti rakodáshoz, költözéshez szükséges közterületi helyszín kizárólagos használatához;

25. *  kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök közterületi elhelyezéséhez, tárolásához, ide nem értve a mikromobilitási eszközzel használat közben való olyan ideiglenesen megállást, ami az eszköz adott személy általi bérleti szerződés szerinti használatát (kölcsönzését) nem szakítja meg.

(3) *  A településképi bejelentési eljárásról szóló önkormányzati rendelet erre vonatkozó előírása esetén a közterület-használati hozzájárulás feltétele a bejelentési eljárás kezdeményezése, a bejelentés tudomásulvétele és a településképi kikötések teljesítése. A közterület használójának a településképi kikötések teljesítését a hatósági szerződésben is vállalnia kell.

8. § (1) Nem kell közterület-használati hozzájárulás:

a) a közút, a járda és a zöldterület építésével, javításával és fenntartásával kapcsolatos munkák elvégzéséhez;

b) fák és zöldterületek védelmét szolgáló berendezések elhelyezéséhez, fennmaradásához;

c) az úttartozékok és a közúti közlekedés szervezésének és irányításának céljait szolgáló berendezések elhelyezéséhez;

d) elektronikus hírközlési építmények, valamint közműves berendezések, illetve létesítmények hibaelhárításához szükséges munkák elvégzéséhez;

e) a kizárólag kézi hordozású eszközökkel végzett, illetve a 30 percet meg nem haladó időtartamú film-, televízió-, videó- és hangfelvételek készítéséhez, továbbá, ha turisztikai vagy családi célból készül a felvétel;

f) reklámot nem tartalmazó előtető, védőtető, ernyőszerkezet elhelyezéséhez, ha annak közterülettel érintkező felülete a 2 négyzetmétert nem haladja meg;

g) az élet- és balesetveszély elhárításához szükséges munkálatok elvégzéséhez, ide nem értve az élet- és balesetveszély elhárítását követő további építési munkálatokat;

h) futóversenyek útvonalának biztosításához;

i) *  a közügyek szabad megvitatása körébe tartozó, sajtóterméknek nem minősülő kiadványok osztásához, az ahhoz használt eszközök elhelyezéséhez, valamint a közügyek megvitatása körébe tartozó kérdésben való véleménycseréhez vagy aláírásgyűjtéshez használt, a felszínhez nem rögzített pultok felállításához és az azokhoz kapcsolódó, a szervezőt vagy a rendezvényt azonosító, illetve azzal összefüggő politikai vagy társadalmi célú közlést hordozó zászlók, molinók vagy más hasonló eszközök felszínhez való rögzítés nélküli elhelyezéséhez, helyszínenként összesen legfeljebb 2 m2 alapterületen, feltéve, hogy az nem jár kereskedelmi, vendéglátó vagy gazdaságireklám-tevékenység végzésével.

(2) *  Közterület-használati hozzájárulás nélkül végezhető közterület-használat tényét is be kell jelenteni a használat megkezdése előtt a hatóságnak.

(3) *  Bejelentés és, hatósági eljárás lefolytatása nélkül használható a közterület

a) közútkezelésért felelős jóváhagyása alapján az Önkormányzat, az Önkormányzat költségvetési szerve vagy gazdasági társasága által szervezett szabadtéri rendezvény, program céljára;

b) az Önkormányzat kötelező vagy önként vállalt közfeladatának ellátását közvetlenül vagy közvetve szolgáló tevékenység ellátása céljából megvalósuló közterület-használat esetén.

6. Vendéglátó terasz-előkert létesítése

9. § (1) Vendéglátó teraszok csak akkor létesíthetők a közterületi járdákon, ha a terasz által elfoglalt terület miatt visszamaradó gyalogos járófelület szélessége legalább 1,5 méter.

(2) Lakóépület homlokzata előtti vendéglátó terasz létesítéséhez és üzemeltetéséhez csak akkor adható közterület-használati hozzájárulás, amennyiben:

a) az érintett lakóház, társasház vagy szövetkezeti lakóház tulajdonosai - az irányadó jogszabályi előírások és működési rendjük szerint - az erre rendszeresített formanyomtatványon hozzájárulásukat adják, továbbá

b) *  a vendéglátó egységet üzemeltető a hatósági szerződésben kötelezettséget vállal arra, hogy a használat időtartama alatt a lakóházi hozzájárulásban kikötött feltételeket teljesíti, az érintett épület földszinti rendeltetési egységeinek akadálytalan megközelítését biztosítja, a terasz üzemeltetésével az épület rendeltetésszerű használatát nem zavarja.

(3) Ha a terasz létesítési kérelemmel érintett épületben van olyan földszinti vagy magasföldszinti lakás, amelynek ablaka a teraszra nyílik, a vendéglátó terasz kialakításához - a lakóközösség hozzájárulásán túl - az érintett lakás tulajdonosának és életvitelszerű lakójának hozzájárulását is be kell szerezni.

(4) *  Vendéglátó terasz üzemeltetése esetén a hatósági szerződésnek tartalmaznia kell, hogy a használó az idényjellegű vendéglátó teraszt az idény leteltével, a tartós használatú teraszt a szerződés megszűnésével haladéktalanul köteles elbontani és az eredeti állapotot helyreállítani. A bontási kötelezettség elmulasztása esetén végrehajtásnak van helye.

(4a) *  A vendéglátó terasz üzemeltetője köteles

a) a terasz környezetében élők nyugalmának megőrzése érdekében a vendégtérben jól látható helyen tájékoztatást közzétenni a közterületi kiszolgálás lejártának idejéről, a közterületi dohányzás jogszabályi előírásoknak megfelelő feltételeiről;

b) a közterületen álló terasz alapterületének legalább 10%-át elérő mértékben, virágláda kihelyezésével, zöldsáv, zöldparaván létesítésével zöldterületet kialakítani, és a kialakított zöldterületet folyamatosan gondozni;

c) a terasz teljes területének, valamint a terasszal határos közterületi járda és zöldterület tisztántartására, takarítására.

(5) Amennyiben a terasz üzemeltetéssel érintett lakóházközösség vagy lakó a közterület-használat időtartama alatt a (2) vagy (3) bekezdés szerinti hozzájárulását visszavonja vagy attól eltérő nyilatkozatot tesz, az a közterület-használati hozzájárulás érvényességét nem érinti.

(6) *  Amennyiben vendéglátó terasz létesítéséhez benyújtott (2) bekezdés szerinti lakóházi hozzájárulásról utóbb kiderül, hogy a közterület-használati hozzájárulás kiadására a rendelet által előírt feltételeknek nem felelt meg, az Önkormányzat a közterület-használati hozzájárulás visszavonására jogosult. A hozzájárulás visszavonása hatósági szerződés esetén, annak megszűnését eredményezi.

(7) *  Terasz létesítésére, fennmaradására vonatkozó közterület-használati hozzájárulás csak erre vonatkozó kérelem, hatósági határozat vagy hatósági szerződés és a reklámozási tevékenység díjtételének megfizetése esetén jogosít reklámozásra a terasz területén.

7. Taxiállomások létesítése és használata

10. § (1) Közterületen taxiállomás létesítése, használata és üzemeltetése a Budapest főváros közterületein a taxiállomások létesítéséről, használatáról és üzemeltetésének rendjéről szóló fővárosi közgyűlési rendelet és a jelen rendelet szabályai szerint engedélyezhető, végezhető.

(2) A közterület-használati hozzájárulásban - indokolt esetben - a vonatkozó jogszabályban meghatározott számú taxi férőhely közterületi burkolaton történő felfestése írható elő a taxiállomás üzemeltetője részére.

(3) A taxiállomás üzemeltetőjének kötelessége az elfoglalt terület és közvetlen környezetének tisztántartása és a lakosságot zavaró tevékenységek (különösen rádiózás, gépjármű motorjának indokolatlan üzemeltetése) megakadályozása.

(4) *  Az érvényes hatósági szerződésben meghatározott számú taxi férőhelyen az e számot meghaladó taxi várakozása a jogellenes közterület-használat jogkövetkezményeit vonja maga után.

7/A. *  Mikromobilitási eszközök elhelyezésére vonatkozó különös szabályok

10/A. § *  (1) Kölcsönzési célú mikromobilitási eszközöknek közterületeken történő elhelyezése, tárolása vonatkozásában a rendelet szabályait a jelen alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Közterületen kölcsönzési célú mikromobilitási eszköz kizárólag az erre a célra kijelölt mikromobilitási ponton helyezhető el és tárolható.

(3) A kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök elhelyezése szempontjából a kerület területe

a) belvárosi,

b) átmeneti,

zónára osztott.

(4) A (3) bekezdés a) és b) pont szerinti zónák pontos területi lehatárolását a 3. melléklet szerinti térkép határozza meg.

(5) A mikromobilitási szolgáltató az általa üzemeltetett kölcsönzési célú mikromobilitási eszközöket csak érvényes közterület-használati hozzájárulás birtokában helyezheti el és tárolhatja a közterületen.

(6) Nem adható közterület-használati hozzájárulás olyan kölcsönzési célú mikromobilitási eszköz elhelyezéséhez, tárolásához, amely a vonatkozó jogszabályok szerint megkövetelt műszaki követelményeknek nem felel meg, rendeltetésszerű használatra nem alkalmas.

10/B. § *  (1) Az Önkormányzat a mikromobilitási pontok kijelöléséről, annak módosításáról külön döntést hoz. A döntésben meg kell határozni

a) a mikromobilitási pont egyedi azonosítóját,

b) a mikromobilitási pont 10/A. § (3) bekezdés szerinti zónabesorolását és földrajzi címét,

c) a mikromobilitási pont középpontjának tekintendő pont GPS-koordinátáit, területének méretét,

d) az adott mikromobilitási ponton egyszerre elhelyezhető mikromobilitási eszközök legmagasabb számát,

e) az adott mikromobilitási ponton egyazon mikromobilitási szolgáltató által egyszerre elhelyezhető mikromobilitási eszközök legmagasabb számát.

(2) A kijelölt mikromobilitási pont és annak területi határa megfelelő jelzéssel (táblával, felfestéssel, vagy más jól látható módon) kerül megjelölésre.

(3) A (2) bekezdéstől eltérően a mikromobilitási pont közterületen való megfelelő megjelölése mellőzhető, ha az a mikromobilitási eszközök jogszerű használatának előmozdítása érdekében feltétlenül szükséges. Az ilyen mikromobilitási pont területének azt az (1) bekezdés c) pontja szerinti középpont körüli, a kijelölő döntésben a műholdas navigációs rendszerek hibahatárára is figyelemmel meghatározott nagyságú, de legfeljebb 30 méter sugarú kör körvonalon belülre eső területét kell tekinteni, ahol a mikromobilitási eszközök elhelyezése egyébként a közúti várakozóhelyek járművekkel való használatát és járdákon a gyalogos közlekedést nem akadályozza, a közúti közlekedés rendjét, a biztonságos járműközlekedést semmilyen módon nem zavarja.

(4) Az Önkormányzat tulajdonában álló közterületeken kijelölt mikromobilitási pontoknak az (1) bekezdés, vagy közterületi megjelölés nélküli kijelölés esetén a (3) bekezdés szerinti adatait a Polgármesteri Hivatal a www.budapest13.hu honlapon folyamatosan közzéteszi.

10/C. § *  (1) Kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök közterületen történő elhelyezése, tárolása céljából akkor adható közterület-használati hozzájárulás a mikromobilitási szolgáltató részére, ha a mikromobilitási szolgáltató

a) az általa üzemeltetett valamennyi mikromobilitási eszközt – a jogszerű közterület-használat ellenőrizhetősége érdekében – olyan egyedi azonosító jellel látta el, amely

aa) a latin ábécé nagybetűiből és arab számokból képzett, legalább négy, legfeljebb hét karakterből áll;

ab) a mikromobilitási eszköz két oldalán egy-egy példányban, minimum 30 mm magas és 4 mm vonalvastagságú karakterekkel, az eszköz hátulján pedig egy példányban, minimum 50 mm magas és 7 mm vonalvastagságú karakterekkel jelenik meg;

ac) karaktereinek háttérhez viszonyított kontrasztaránya legalább 4,5:1 arányú;

b) a megosztott szolgáltatás részeként működő mikromobilitási eszközök kölcsönzésére vonatkozó szerződés megkötésére előre meg nem határozott személyek számára nyilvánosan ajánlatot tett közzé;

c) vállalja, hogy mikromobilitási eszközeit a 10/A. § (3) bekezdés a) és b) pontja szerinti összes zónában üzemelteti;

d) igazolja, hogy az általa üzemeltetett minden egyes mikromobilitási eszköz közterületi elhelyezésének helye és időtartama, valamint az adott eszköz adott időpontban fennálló használati állapota (kölcsönzött, vagy kölcsönzésre váró) a saját telematikai rendszerében hitelesen, olyan adatrögzítési eljárással kerül rögzítésre, amely biztosítja ezen adatok változatlanságának utólagos ellenőrzési lehetőségét; és

e) folyamatos hozzáférést biztosít a d) pontnak megfelelő telematikai rendszeréhez az Önkormányzat számára annak érdekében, hogy az általa üzemeltetett kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök tényleges önkormányzati tulajdonú közterületek közterület-használatának ellenőrzéséhez szükséges – személyes adatokat nem tartalmazó – adatok korlátlanul megismerhetők legyenek.

(2) Az ugyanazon zónában található, az adott zónában kialakított és működtetett összes mikromobilitási pontra csak együttesen lehet közterület-használati hozzájárulást adni.

(3) Egyazon mikromobilitási szolgáltató egyazon típusú mikromobilitási eszközei tekintetében a belvárosi zónában, az átmeneti zónában legalább a zónán belüli mikromobilitási pontok darabszáma egyharmadának megfelelő számú, és legfeljebb a zónában elhelyezett összes mikromobilitási pont tekintetében a 10/B. § (1) bekezdése szerint kijelölő döntésben meghatározott, egy adott mikromobilitási szolgáltató által az adott mikromobilitási ponton maximálisan igénybe vehető mikromobilitási helyek összesített számának megfelelő számú mikromobilitási eszköz kihelyezésére adható csak közterület-használati hozzájárulás azzal, hogy a mikromobilitási pontok sűrűségének számítása során a beépítésre nem szánt területet, a különleges beépítésre szánt területet és az ipari gazdasági területeket nem kell figyelembe venni.

(4) Ha a közterület-használattal érintett területen a kijelölt mikromobilitási pontok száma, vagy azok 10/B. § (1) bekezdés e) pont szerinti jellemzője a 10/B. § (1) bekezdése szerinti kijelölő vagy a kijelölés módosító döntéssel megváltozik, akkor a mikromobilitási szolgáltató által a közterület-használati hozzájárulás alapján az érintett területen kihelyezhető eszközök száma – ha kérelmére nem kerül sor a közterület-használati hozzájárulás módosítására – a kijelölő vagy módosító döntés meghozatalát követő második hónap első napjától

a) a (3) bekezdés szerint kihelyezhető eszközök legkisebb számának felel meg, ha a közterület-használati hozzájárulás alapján kihelyezhető eszközök száma ennél kevesebb, vagy

b) a (3) bekezdés szerint kihelyezhető eszközök legmagasabb számának felel meg, ha a közterület-használati hozzájárulás alapján kihelyezhető eszközök száma ennél több.

(5) A (4) bekezdés szerinti változásról az Önkormányzat a kijelölés vagy a kijelölő vagy a módosító döntés meghozatalától számított 15 napon belül értesíti az érintett mikromobilitási szolgáltatót.

(6) A mikromobilitási szolgáltató a mikromobilitási pontot érvényes közterület-használati hozzájárulása birtokában is csak a többi jogszerű közterület-használóval (az érvényes közterület-használati hozzájárulással rendelkezőkkel) közösen, egymást nem korlátozva veheti igénybe kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök elhelyezése, tárolása céljából.

8. Filmforgatás céljára történő használat jóváhagyása

11. § (1) A mozgóképről szóló törvény szerinti filmalkotás forgatása céljából történő közterület-használat (a továbbiakban: filmforgatás céljára történő közterület-használat) vonatkozásában a rendelet szabályait az e szakaszban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A hatósági szerződés jóváhagyásának egyedi feltételeként kell meghatározni mindazon előírásokat, amelyeket a kérelmezett közterület-használattal kapcsolatban a közútkezelő a véleményében, a forgalomtechnikai kezelő-üzemeltető az általa jóváhagyott forgalomtechnikai tervben, a zöldfelület kezelője-üzemeltetője a hozzájárulásban, vagy bármely más, a kérelmezett közterület-használat folytán érintett szerv, szervezet nyilatkozatában meghatároz. A közút közterület-használatára vonatkozó közútkezelői vélemény hiányában a hatósági szerződés nem hagyható jóvá.

(3) *  A közterület filmforgatási célú használata együttesen (forgatási helyszín, technikai kiszolgálás, stáb parkolás) nem haladhatja meg

a) a 200 m2 területet a I. kategóriába sorolt, turisztikailag kiemelt közterületeken,

b) a 300 m2 területet a II. kategóriába sorolt, minősített közterületen,

c) a 400 m2 területet a III. kategóriába tartozó, általános közterületen.

(4) *  Közterület filmforgatási célú használatára a közterület tulajdonosától jóváhagyással rendelkező kérelmező köteles – a tudomásszerzéshez képest – haladéktalanul, de legkésőbb a közterület-használatra szóló hatósági szerződés vagy ennek hiányában kérelme szerint tervezett használat első napján az Önkormányzatnak bejelenteni, ha a filmforgatást akadályozó, de a kérelmezőnek nem felróható esemény vagy rendkívüli természeti esemény bekövetkezte miatt a közterületet nem tudja használni. Ebben az esetben az Önkormányzat az akadály elhárulása után az esetleges kárelhárítást vagy helyreállítást követő tíz munkanapon belül biztosítja újra a közterületet. A kérelmező a jelen pont szerinti tájékoztatásának elmaradása esetén, és abban az esetben is, ha a közterületet önhibájából nem használta, a hatósági szerződés vagy ennek hiányában kérelme szerint számított közterület-használati díjat megfizetni köteles.

12. § (1) Filmforgatás céljából történő közterület-használat folyamatos időtartama nem haladhatja meg az 5 napot.

(2) Vasárnapra és ünnepnapra vonatkozó közterület-használat nem hagyható jóvá.

(3) Olyan közterületre nem hagyható jóvá közterület-használat, amelyen a kérelemben megjelölt első forgatási napot megelőző egy hónapon belül filmforgatás zajlott.

13. § (1) A filmforgatás során a szomszédos lakó ingatlanok gyalogosan vagy gépkocsival történő megközelítését a közterület-használó köteles folyamatosan biztosítani. E kötelezettséget nem tartalmazó hatósági szerződés nem hagyható jóvá.

(2) A hatósági szerződésben ki kell kötni, hogy a közterület-használati díj megfizetése a hatósági szerződés hatályba lépésének feltétele, e nélkül a kérelmező a használatra a kétoldalúan aláírt és előzetesen jóváhagyott szerződés birtokában sem válik jogosulttá, köteles viselni a jogellenes használat jogkövetkezményeit.

14. § (1) Amennyiben a közterületre vonatkozóan több közterület-használat iránti kérelmet nyújtottak be, a korábban benyújtott kérelem az elbírálás során elsőbbséget élvez.

(2) *  Ha a hatósági szerződés megküldésének időpontjában a közterületre vonatkozóan érvényes közterület-használati hozzájárulás van, a hatósági szerződés jóváhagyását meg kell tagadni.

(3) *  Meg kell tagadni a hatósági szerződés jóváhagyását annak a kérelmezőnek, aki a kérelem benyújtását megelőző egy évben a közterületet jogellenesen, jóváhagyott hatósági szerződés nélkül vagy attól eltérően használta, avagy a kérelem benyújtásakor az Önkormányzat felé díjtartozása van.

9. A közterület használati hozzájárulás megtagadásának esetei

15. § *  Nem adható közterület-használati hozzájárulás

a) ha a közterület-használati hozzájárulás iránti kérelmet elutasították, az elutasító döntéstől számított hat hónapon belül ugyanannak a kérelmezőnek ugyanazon közterület használatára és ugyanazon tevékenységre vonatkozóan;

b) ha a közterület-használati hozzájárulás iránti kérelmet hiányosan nyújtották be és a kérelmező az erre vonatkozó hiánypótlási felhívásnak sem tett eleget;

c) ha ugyanazon kérelmező az eljárás 25. § (5) bekezdése szerinti másodszori okafogyottá válását követő 6 hónapon belül nyújtott be ugyanazon tevékenységre és ugyanazon közterület használatára vonatkozó újabb kérelmet;

d) annak, aki az Önkormányzat tulajdonában lévő közterület jogellenes közterület-használata miatt vele szemben kiszabott közigazgatási bírságot nem fizette meg;

e) annak, aki az Önkormányzat közterület-használati önkormányzati hatósági ügyében hozott végleges döntésben foglalt kötelezésnek nem tett eleget.

16. § (1) A rendelet hatálya alá tartozó területeken 6 óra és 22 óra között kolduló, kéregető tevékenység nem folytatható.

(2) A rendelet hatálya alá tartozó területeken tilos kéretlenül, másokat zavaró módon különböző szolgáltatásokat nyújtani, árusítani, osztogatni Ennek minősül különösen a piros lámpánál történő autóablak-tisztítás, hírlapárusítás, szórólaposztás.

(3) Tilos telepengedélyhez vagy bejelentéshez kötött vállalkozói tevékenységet közterületen folytatni.

(4) Abban az esetben, ha a vállalkozás olyan tevékenységre irányul, amelyhez gépjármű ki-és behajtás szükséges, a szolgáltatáshoz kapcsolódóan a gépjárművek tárolása nem akadályozhatja és nem zavarhatja a közterület gyalogos- és gépjárműforgalmát (különösen iparszerű autószerelés, gumijavítás).

(5) Amennyiben a rendezvényen illemhelyek telepítése szükséges, akkor a rendezvényen az egyidejűleg résztvevők száma alapján 500 főre vetítve legalább 1 akadálymentesített illemhely kihelyezése is kötelező.

(6) Építési reklámháló kihelyezéséhez, fennmaradásához csak olyan épület vonatkozásában adható közterület-használati hozzájárulás, amely épület homlokzati felújításához szükséges építési állványzat közterület-használata a 9 hónapot nem haladja meg.

(7) Fenyőfaárusítás céljára történő közterület-használatra minimum 10 m2 nagyságú terület engedélyezhető.

(8) *  Közterületen reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés a településkép védelméről szóló törvényben, a reklámok közzétételével kapcsolatos kormányrendeletben és a településképi rendeletben foglaltakkal összhangban helyezhető el.

(9) *  Tilos kerékpárúton mozgóárusítást végezni.

(10) * 

(11) *  Tilos a sportpályák mellett és környezetében magvakat árulni.

(12) *  Tilos közterületen vendéglátás céljából sörsátort elhelyezni, létesíteni.

(13) *  Homlokzati reklámfelület elhelyezéséhez, fennmaradásához közterület-használati hozzájárulás legfeljebb 9 m2-es hirdetőfelületig adható azt követően, hogy – ahol szükséges – a kérelmező a településképi bejelentési eljárást lefolytatta.

(14) *  Árubemutató kihelyezéséhez, fennmaradásához kizárólag a közterülethez közvetlenül csatlakozó üzlet üzemeltetőjének adható közterület-használati hozzájárulás legfeljebb az ingatlan közterülethez csatlakozó határa szélességében.

17. § (1) A Budapest XIII. kerület közigazgatási területén lévő közterületeken és közhasználatra átadott területen - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - szeszes ital fogyasztása tilos.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tilalom nem terjed ki:

a) közterület-használati hozzájárulással rendelkező vendéglátó terasz területére az előírt nyitvatartási időben;

b) közterület-használati hozzájárulással és a szeszes ital kimérésre is jogosító engedéllyel rendelkező rendezvény területére a rendezvény engedélyezett ideje alatt.

10. A közterület-használati hozzájárulás iránti kérelem

18. § (1) *  A közterület-használati hozzájárulást annak kell kérnie, aki a közterületet használni kívánja. Építési munkálatokkal összefüggő közterület-használat esetében az építtetőnek vagy az általa meghatalmazott személynek kell a közterület-használat engedélyezése iránti eljárást kezdeményeznie. A közterület-használati hozzájárulásban előírt kötelezettségekért a használatra jogosult és – amennyiben az eljárást nem az építtető kezdeményezte – az építtető egyetemlegesen felel. Szórólaposztás esetén a közterület-használati hozzájárulást annak kell kérnie, akinek érdekében a szórólapot osztani kívánják.

(2) *  A közterület-használati hozzájárulás iránti kérelem kötelező tartalmi elemei a használat céljára tekintet nélkül:

a) a magánszemély kérelmező neve, állandó lakcíme, értesítési címe, a nem magánszemély székhelye, levelezési címe, elektronikus levelezési címe;

b) a közterület-használat célja, időtartama;

c) a közterület-használat helyének pontos megjelölése helyrajzi számmmal, természetbeni fekvéssel, szükség szerint további egyedi körülmények meghatározásával, a használni kívánt területnagysággal, méretarányos helyszínrajz csatolásával;

d) a kérelmező arra vonatkozó előzetes kötelezettségvállalása, hogy a közterületen folytatni kívánt tevékenységet jogszabály által előírt engedélyek birtokában kezdi meg;

e) a kérelmező által folytatni kívánt tevékenységben részt vevők (közreműködők) neve és elérhetősége;

f) * 

(3) *  A közterület-használati hozzájárulás iránti kérelmet kizárólag az erre rendszeresített formanyomtatványon, az abban felsorolt mellékletek csatolásával együtt lehet benyújtani. A kérelem elektronikus úton is benyújtható. Az elektronikus ügyintézés és bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény szerint elektronikus ügyintézésre kötelezett szervezet a kérelmet kizárólag elektronikus úton nyújthatja be.

(4) *  A közterület-használati kérelem benyújtása nem jogosítja fel kérelmezőt a közterület használatára.

19. § A közterület-használati kérelemhez a használat céljától függően az alábbi dokumentumok benyújtása szükséges:

a) rendezvények esetén a rendezvénytartási engedély;

b) építési engedélyhez kötött építmény esetében vagy építési munkálatokkal összefüggő közterület-használat esetében az építtetőtől kapott meghatalmazás és a jogerős építésügyi hatósági engedély;

c) reklámtáblák, hirdető-berendezések, kirakatok, reklámvitrinek, védőtetők, előtetők és ernyőszerkezetek esetén vázrajz a megjelenítésről;

d) települési szilárd hulladék képződésével járó tevékenység esetén annak igazolása, hogy a kérelmező a települési szilárd hulladék elszállítására jogosult közszolgáltatótól a szolgáltatást igénybe veszi;

e) a településképi bejelentési eljárásról szóló önkormányzati rendelet erre vonatkozó előírása esetén a bejelentés tudomásulvételéről szóló döntés.

f) *  közterületi kukatároló kialakítására irányuló kérelem esetén támogató főépítészi állásfoglalás benyújtása az elhelyezés feltételeire vonatkozóan.

20. § (1) A hozzájárulás iránti kérelemnek vendéglátó teraszok létesítése esetén a 18. § (2) bekezdésében foglaltakon kívül tartalmaznia kell:

a) a 9. § (2) bekezdés a) pontjában előírt tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozatot;

b) a terasz mögötti épület földszinti helyiségei rendeltetésének megnevezését;

c) az épület földszinti helyiségeinek és kirakatainak megközelítéséről készült vázlatrajzot;

d) *  a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet erre vonatkozó előírása esetén a terasz kialakítására vonatkozó településképi bejelentés tudomásulvételéről szóló döntést;

e) szükség esetén a 9. § (3) bekezdésében előírt hozzájáruló nyilatkozatot.

(2) A hozzájárulás iránti kérelemnek a 18. § (2) bekezdésében foglaltakon kívül taxiállomás létesítése esetén tartalmaznia kell:

a) az állomás közvetlen környezetében lévő épületek, intézmények funkciójának megnevezését;

b) az állomás közvetlen környezetében lévő épületek, intézmények megközelítési lehetőségeit tartalmazó helyszínrajzot;

c) a taxiállomáson elhelyezni kívánt reklámtábla szövegét és az elhelyezésére vonatkozó rajzot.

(3) *  A kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök elhelyezésére vonatkozó közterület-használati kérelemhez a 18. § (2) bekezdésében meghatározottakon túl a mikromobilitási szolgáltatónak nyilatkoznia kell

a) az elhelyezni kérelmezett mikromobilitási eszközök számáról zónánként,

b) az elhelyezni kérelmezett egyes mikromobilitási eszközök műszaki jellemzőiről, így legalább az alábbi adatokról:

ba) az eszköz típusáról (így különösen roller, elektromos rásegítésű roller, kerékpár, elektromos rásegítésű kerékpár),

bb) az elektromos rásegítés meglétéről annak névleges teljesítményével együtt,

bc) az eszköz tömegéről kilogrammban, hosszáról, szélességéről és magasságáról centiméterben,

bd) az eszköz kivilágítási jellemzőiről,

be) az egyedi azonosító jel megjelenítésének tervezett formájáról és méretéről,

c) az elhelyezni kért mikromobilitási eszközök egyedi azonosítójáról, valamint

d) a mikromobilitási eszköz üzemeltetése során általa alkalmazott általános szerződési feltételekről és alkalmazott logisztikai, technikai megoldásokról, továbbá telematikai rendszeréről és annak a 10/C. § (1) bekezdés d) pontja szerinti megfelelőségéről, csatolva az ennek alátámasztására szolgáló adatokat.

21. § (1) A közterület-használati hozzájárulás előzetes feltétele:

a) közút és járda területét érintő közterület-használatoknál a közútkezelő hozzájárulása;

b) kereskedelmi, vendéglátó-ipari, kisipari tevékenységek esetén az ipar-kereskedelmi hatóság támogató véleménye;

c) *  zöldfelületet, zöldterületet érintő közterület-használat esetében a zöldfelületek, zöldterületek fenntartásával és üzemeltetésével Megbízott hozzájárulása;

d) *  a településkép védelméről szóló önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben a településképi bejelentés tudomásulvételéről szóló döntés;

e) *  a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet előírásai szerint településképi bejelentési eljáráshoz nem kötött tevékenység esetén a főépítész közterület-használatot településképi szempontból támogató véleménye.

(2) *  A kérelmet a közterület-használat tervezett megkezdése előtt legfeljebb 180 nappal. de legalább 30 nappal kell benyújtani. Konténer közterületen történő elhelyezése és szórólaposztás esetén a kérelmet a közterület-használat tervezett megkezdése előtt legalább 8 nappal kell benyújtani.

(2a) *  A (2) bekezdésben meghatározott határidőn belüli közterület-használat esetén a használó 120%-os mértékű közterület-használati díj megfizetésére köteles.

(3) *  Az (1) bekezdés a)–c) pontjai szerinti hozzájárulást és az e) pontja szerinti véleményt a hatóság szerzi be. Az (1) bekezdés d) pontja szerinti hozzájárulás, döntés benyújtása a kérelmező kötelezettsége.

(4) A közterület-használati hozzájárulás nem mentesíti a használót a tevékenységére vonatkozóan a jogszabályokban előírt (különösen építésügyi, népegészségügyi, rendészeti, környezetvédelmi, iparkereskedelmi) hatósági, szakhatósági engedélyek, hozzájárulások, vélemények, nyilatkozatok beszerzése alól.

(5) *  A hatóság a rendeletben foglaltakon túlmenően – a kérelemben megjelölt tevékenységhez igazodóan – további, a kérelem elbírálásához szükséges dokumentumok benyújtására, adatok közlésére hívhatja fel a kérelmezőt.

22. § (1) *  A közterület nem rendeltetésszerű, de közterület-használati hozzájárulást nem igénylő igénybevételét – a (2)–(5) bekezdésben foglalt kivételekkel – legkésőbb a használat megkezdésével egyidejűleg be kell jelenteni a hatóságnak.

(2) A 8. § (1) bekezdés h) pontja szerinti futóversenyt legalább 30 nappal az igénybevétel előtt kell bejelenteni.

(3) *  A 8. § (1) bekezdés e) pontja és f) pontja szerinti igénybevételt nem kell bejelenteni.

(4) *  A 8. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben legalább 15 nappal az igénybevétel előtt kell bejelenteni.

(5) *  A 8. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt igénybevétel esetén a bejelentést minden esetben haladéktalanul meg kell tenni, és a bejelentéshez csatolni kell a műszaki hiba részletes leírását, az elhárításhoz szükséges intézkedések részletes felsorolásával együtt.

(6) *  A kizárólag bejelentésen alapuló közterület-használatot a Budapest Főváros XIII. Kerületi Közterület-felügyelet jogosult ellenőrizni és jogellenes használat esetén jogosult a 33. § (6) bekezdés szerinti helyszíni bírságot alkalmazni vagy kezdeményezni a 33. § (4) bekezdése szerinti közigazgatási szabályszegés megállapítása iránti közigazgatási hatósági eljárást.

23. § * 

11. A közterület-használati kérelmek elbírálása * 

24. § *  (1) A közterület-használat iránti kérelem elbírálása során figyelembe kell venni a Kerületi Építési Szabályzat, a településképi rendelet előírásait, a városképi, városrendezési, városrehabilitációs, műemlékvédelmi, közlekedési, környezetvédelmi, zajterhelési, közegészségügyi és köztisztasági, kereskedelmi, turisztikai szempontokat, gazdaságfejlesztési, vagyonhasznosítási szempontokat, a közérdeket, az eljárásban közreműködők által előírt követelményeket, valamint az adott közterület-használattal kapcsolatos tapasztalatokat, lakossági jelzéseket.

(2) A kérelem elbírálása során elsőbbséget kell biztosítani az építmények építésével, javításával és karbantartásával kapcsolatos kérelmeknek, valamint a közfeladatellátás célját szolgáló közterület-használatnak.

(3) *  Hiányosan benyújtott kérelem esetén a hatóság a kérelmezőt egy alkalommal hiánypótlásra hívja fel. A felhívás eredménytelensége esetén a hatóság az eljárást megszünteti.

(4) A hatóság – az ügy egyedi körülményei alapján és a rendelet keretei között – jogosult a közterület-használati hozzájárulását a kérelemben foglaltaktól eltérő mértékű területre vagy eltérő időszakra megadni.

(5) A közterület-használati kérelmet a hatóság elutasítja, ha

a) *  a kérelemben megjelölt közterületi ingatlanon, a kérelemben megjelölttel azonos használati céllal és részben vagy egészben azonos területre vagy időtartamra másnak már közterület-használati hozzájárulása van; vagy

b) a kérelmezővel szemben a kérelme beadását megelőző 1 évben az Önkormányzat jogellenes közterület-használat jogcímén szankciót alkalmazott, vagy

c) a kérelem szerinti közterület-használathoz a közútkezelő nem járult hozzá, így különösen ha

ca) a kérelmező a közterület kérelem szerinti használatához nem rendelkezik jóváhagyott forgalomtechnikai tervvel,

cb) a terasz által elfoglalt terület miatt visszamaradó gyalogos járófelület szélessége kevesebb 1,5 méternél,

cc) a kérelem szerinti közterület-használati igény mértéke a szükségesnél nagyobb mértékben korlátozná a közterülettel határos magántulajdonú ingatlanok használatát,

cd) a kérelem szerinti időpontban a kérelemmel érintett területen olyan mértékű közterületi lezárások lesznek, amelyen felül már nem lenne biztosított a közterület parkolási célú, rendeltetésszerű használata a környékbeli lakosok számára,

d) az ipar-kereskedelmi hatóság a közterület-használati igényt nem támogatja, vagy

e) *  a kérelemben megjelölt közterület-használathoz szükséges településképi bejelentési eljárásban a polgármester megtiltja a bejelentett építési tevékenység, reklám és reklámhordozó elhelyezés vagy rendeltetésváltoztatás megkezdését vagy, ha az eltér a tudomásul vételről szóló határozatban foglalt kikötésektől;

f) a kérelem vendéglátó terasz vagy előkert létesítésére, fennmaradására irányul, és

fa) épülethomlokzat előtt kialakítandó vendéglátó teraszhoz az érintett társasház tulajdonosai a társasházakra vonatkozó jogszabályok szerint nem adták hozzájárulásukat, vagy

fb) az épület földszintjén vagy magasföldszintjén lakás található, és kérelmező nem rendelkezik a földszinti vagy magasföldszinti lakás tulajdonosának és életvitelszerű lakójának a vendéglátó terasz kialakításához adott írásbeli hozzájárulásával;

g) szelektív hulladékgyűjtésre szolgáló, közterületi zárt kukatárolók kialakítását a főépítész állásfoglalásában nem támogatja;

h) *  a kérelemben szereplő közterület-használatot településképi szempontból a főépítész állásfoglalásában nem támogatja;

i) *  a kérelem olyan járdaszakaszra vonatkozik, ahol a tervezett létesítmény a gyalogos közlekedést akadályozza, továbbá olyan közterületre, ahol a tervezett létesítmény a közúti keresztezések és gyalogos átkelőhelyek rálátási háromszögében 50 cm-nél magasabb rálátási akadályt képez, és a kérelmező kérelméhez nem csatolta a közterület megváltozó használatát biztosító, a közút forgalomtechnikai kezelője által jóváhagyott, ideiglenes forgalomtechnikai tervet;

j) *  a kérelem zöldterületekre vonatkozik, és a tervezett használat az ott levő növényállományt maradandóan károsítja és a helyreállítása nem lehetséges, kivéve a területükön húzódó közművek javításához, létesítéséhez, fenntartásához nélkülözhetetlen munkálatokat;

k) *  a közterület-használat célja

ka) a közút és a járda felületének reklám – ideértve a politikai reklámot is – célú használata;

kb) az I. és II. kategóriába tartozó közterületen büfétermék és sütőipari termék, zöldség és gyümölcs nyílt szerkezetű elárusító pulton, berendezésen vagy járművön történő értékesítése;

kc) árusító és az árusítással kapcsolatos fülke, pavilon, épület létesítése, kivéve a virág-, hírlap-, színházjegy és könyvárusítást;

kd) árusító, kereskedelmi vagy szolgáltató célokat szolgáló zárt szerkezetű épület létesítése;

ke) olyan tevékenység gyakorlása, amely a környezetre káros hatással lenne, a közbiztonságot vagy az egészséget veszélyeztetné;

kf) olyan létesítmények és berendezések létesítése, amelyek működtetéséhez a szükséges energia- és vízellátás, csatorna vagy a szabványoknak megfelelő zárt rendszerű szennyvízelvezetés és hulladéktárolás nem biztosítható, vagy a felhasználás mértéke nem állapítható meg;

kg) jármű iparszerű javítása;

kh) építési reklám-háló elhelyezése olyan épület vonatkozásában, amelynek homlokzat-felújítása kapcsán 10 éven belül építési reklám-háló már kihelyezésre került, kivéve, ha az időközben szükségessé váló felújítási munkákat kiemelt városképi, élet- és balesetvédelmi, műemlékvédelmi szempontok indokolják;

ki) a közlekedésben való részvétel feltételeivel nem rendelkező vagy a közlekedésben részt nem vevő olyan járművek, utánfutók, pótkocsik elhelyezése, tárolása, amelyeken reklámhordozó kerül elhelyezésre;

kj) forgalomból ideiglenesen kivont járművek tárolása vagy főútvonalon üzemképtelen jármű tárolása;

kk) mutatványos tevékenység, kivéve ünnepnap vagy rendezvény alkalmából az ünnep, illetve a rendezvény időtartamára;

kl) az utcanévtábla, emléktábla szélétől számított 3 méteren belül reklámtáblák és fényreklámok elhelyezése;

km) asztali és mozgóárusítás a Kerületi Emlékhely területén;

kn) olyan építmény létesítése, amelyek elhelyezését a kerületi építési szabályok nem teszik lehetővé;

ko) mozgó, alkalmi és kézi árusítás a kiemelt és minősített közterületi kategóriába tartozó területeken;

kp) nem közlekedési célú úszóműves kikötő létesítése;

kr) az I. közterületi kategória zöldterületein lovas rendezvény, lovagoltatás, hadászati eszközök, járművek, nehézgépjárművek közlekedése, bemutatása;

ks) a közterület közlekedésre szolgáló részén gépjárműről, annak platójáról, csomagtartójából, utánfutóból történő árusítás;

l) *  a kérelem reklámberendezés,

la) zöldterületen,

lb) közutak mentén a közlekedési tábla, útbaigazító tábla elhelyezésére szolgáló területen,

lc) közúti közlekedési jelzőtáblákon, illetve azok 10 m-es körzetében,

ld) a Kerületi Emlékhelyen

történő elhelyezésére irányul;

m) *  a kérelmező korábbi közterület-használata a kérelem benyújtását megelőző egy éven belül jogellenes közterület-használat, díj- vagy óvadékfizetési kötelezettség elmulasztása miatt szűnt meg vagy jogellenes közterület-használat miatt kiszabott közigazgatási bírság-, közterület-használati díj- vagy óvadékfizetési kötelezettségének nem tett eleget;

n) *  a kérelmezőnek az Önkormányzattal szemben közterület-használati díj hátraléka van;

o) *  a működési engedéllyel rendelkező kereskedelmi vállalkozás az üzlethelyisége homlokzatával érintkező közterületet a falsíkjától számított 50 centiméteren túl kívánja használatba venni, és ezzel leszűkíti a zavartalan gyalogos közlekedéshez szükséges min. 1,5 m-es járda sávszélességet vagy egyébként a meglévő parkolási módot befolyásolja;

p) *  közpark közterület-használata esetén a használó a Megbízott által meghatározott közérdekű – különösen közterület fejlesztésre vonatkozó – kötelezettségek teljesítését a hatósági szerződésben nem vállalja.

25. § *  (1) A hatóság a döntés előkészítése során vizsgálja, hogy

a) a közterület-használat nem tartozik-e a 15–16. §-ok hatálya alá;

b) a kérelem tartalmazza-e a 19. §-ban meghatározottakat;

c) a közterület használatához, a közterületen tervezett tevékenységhez mely szakhatóságok, hatóságok előzetes hozzájárulása, állásfoglalása, véleménye, nyilatkozata szükséges;

d) a közterület-használat összeegyeztethető-e a 24. § (1) bekezdésében foglaltakkal.

e) *  fennáll-e olyan ok, amely miatt a kérelmet a 24. § (5) bekezdése szerint el kell utasítani.

(2) A közterület-használati hozzájárulásnak tartalmaznia kell különösen:

a) a természetes személy jogosult nevét, lakcímét, elérhetőségét, vagy a nem természetes személy székhelyét, képviseletre jogosultjának nevét, levelezési címét;

b) a közterület-használat célját és időtartamát, vagy azt a feltételt, amelynek bekövetkeztéig a használati hozzájárulás érvényes;

c) a közterület-használat pontosan körülírt helyének, módjának, mértékének és további feltételeinek meghatározását, a hozzájárulástól eltérő más célra történő használat tilalmát;

d) a használó kötelezését arra vonatkozóan, hogy a hatóság által a használatra vonatkozóan előírtakat a használat teljes időtartama alatt teljesíti és betartja;

e) annak konkrét meghatározását, hogy a használati lehetőség megszűnése esetén mi a használó kötelezettsége a közterület rendeltetésszerű használatának helyreállítása körében;

f) közterület-használati díj mértékét és megfizetésének módját, a díjmentesség vagy díjkedvezmény jogalapját, a díjfizetés határidejét, ütemezését, a díjfizetési határidő elmulasztásának jogkövetkezményeit;

g) a jogosult közterületet érintő tevékenységében részt vevők nevét, elérhetőségét;

h) a közterület-használat jellegétől függően egyéb hatósági, szakhatósági előírásokról és kikötéseket, a városképi követelményeket, a környezetvédelmi, valamint a munka- és balesetvédelmi előírásokra történő utalást;

i) a használó kötelezését a közterület-használat időtartama alatt a közterület állagmegóvási, karbantartási és tisztántartási kötelezettségeinek teljesítésére;

j) a közterület-használati jog átruházásának tilalmát;

k) *  a használati jogosultság megszűnésének eseteit, így különösen a közterület-használati hozzájárulás visszavonásáról szóló hatósági döntés lehetőségét, annak rögzítésével, hogy a hatóság a használóval szemben a jogellenes közterület-használat jogkövetkezményei mellett a használati jog megszűnését követő naptól az eredeti állapot helyreállításáig közterület-használati díjat jogosult érvényesíteni;

l) hatósági szerződés esetén a használó nyilatkozatát arról, hogy a saját szerződésszegése esetére a szerződés szerinti kötelezettségek tekintetében aláveti magát a szerződésszegés k) pont szerinti jogkövetkezménye kikényszerítésének, végrehajtásának;

m) a közterület-használat egyéb feltételeit.

(3) *  A közterület-használati hozzájárulásról, az eljárás megszüntetéséről, a kérelem elutasításáról, a közterület-használat szüneteléséről, a hozzájárulás visszavonásáról, megszűnéséről hozott hatósági határozatról vagy hatósági szerződés megkötéséről – a véglegessé vált döntés, hatósági szerződés egy példányának megküldésével – értesíteni kell:

a) Budapest Főváros XIII. Kerületi Közterület-felügyeletet,

b) Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitányságát rendezvények esetén;

c) a Megbízottat.

(4) *  A közterület-használat tárgyában hozott hatósági határozat és a külön jogorvoslattal megtámadható végzés ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül a hatósághoz benyújtott, a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének címzett fellebbezésnek van helye. A fellebbezésről a Képviselő-testület a beérkezést követően, soron következő – de legalább 8 nappal később tartandó – ülésén dönt.

(5) *  Amennyiben a közterület-használatról szóló hatósági szerződés annak kézbesítését követő 30 napon belül a kérelmező aláírásának hiánya miatt nem jön létre, az eljárás okafogyottá válik.

26. § *  A közterület-használati hozzájárulás alapján a közterületet kizárólag a jogosult, valamint a hatósági határozatban vagy hatósági szerződésben feltüntetett közreműködők használhatják. A közterület-használati hozzájárulás harmadik személy részére át nem engedhető, az kizárólag a jogosult részére szól, azonban ez nem korlátozza a jogosult azon jogát, hogy a közterület-használathoz közreműködőket vegyen igénybe.

27. § *  (1) Fontos közérdekből vagy üzemzavar elhárítása miatt – hatóság döntésével – a közterület használatának szünetelése rendelhető el.

(2) A közterület-használat szünetelésének ideje nem számít bele a közterület-használat időtartamába, és nem lehet hosszabb, mint a hozzájárulás megszűnéséig még hátralévő idő.

(3) A közterület-használat szünetelésének idejére a már befizetett közterület-használati díj időarányos részét a hatósági döntésben foglaltak szerint vissza kell fizetni a jogosult részére.

28. § *  (1) Ha a közterület-használati hozzájárulás megszűnik vagy szünetel, a jogosult kártalanítási igény nélkül köteles a hatósági döntésnek megfelelően a közterület rendeltetésszerű használatát helyreállítani.

(2) A használót mindaddig közterület-használati díj fizetési kötelezettség terheli, ameddig a közterület rendeltetésszerű használatát a hatósági döntésnek megfelelően, hiánytalanul helyre nem állította.

(3) A hatóság a közterület-használati hozzájárulást visszavonja, ha

a) fontos közérdek, vagy a köztulajdon védelme érdekében szükséges;

b) a használó a használati jogát jogosulatlanul más személynek átengedi;

c) *  a használó a közterületet a hozzájárulástól eltérő célra, nagyobb mértékben, eltérő módon vagy helyen használja, és a jogellenes tevékenységgel az erre irányuló hatósági felhívás sem hagy fel;

d) a használó a használati díjfizetési kötelezettségének két egymást követő hónapban nem tesz eleget;

e) a közterület-használati hozzájárulással létesített pavilont két hónapot meghaladóan nem üzemelteti;

f) a használó a közterület használata során olyan reklámtevékenységet végez, amelyre a hatóság döntése nem terjed ki, vagy amely jogszabályba ütközik;

g) ha a használó a közterületen végzett tevékenységéhez szükséges jogosultságát bármely okból elveszíti;

h) a használó a rendelet szerinti vagy a hatósági szerződés szerinti kötelezettségének nem tesz eleget;

i) *  óvadékfizetési kötelezettségének a hatósági határozatban vagy hatósági szerződésben meghatározott határidőn belül nem tesz eleget.

(4) A közterület-használati jogosultság megszűnik:

a) *  a hatósági döntésben vagy hatósági szerződésben meghatározott idő elteltével;

b) magánszemély jogosult halálával, vagy a nem magánszemély jogosult jogutód nélküli megszűnésével; vagy

c) hatóság döntése alapján.

(5) A (3) bekezdés e) pontja szerinti visszavonás esetén a használó köteles az eredeti állapot helyreállítása körében a pavilont a hatóság döntése alapján elbontani.

12. A közterület-használat időtartama és díja

29. § *  (1) *  Közterület-használati hozzájárulás csak ideiglenes jelleggel, meghatározott időtartamra adható.

(2) Közterület-használati hozzájárulás

a) az építési munka végzésével kapcsolatos tevékenységre – különösen állvány, építőanyag, törmelék elhelyezésére csak az építési munka végzésének tartamára;

b) az országgyűlési képviselő és az önkormányzati, valamint az egyéb képviseleti szervekbe való választással, továbbá népszavazással kapcsolatos hirdető-berendezések elhelyezéséhez a választás napjának kitűzését követő naptól a választások napját követő 15. napig terjedő időszakra;

c) mutatványos, ugrálóasztal esetén legfeljebb tizenöt napra;

d) idényjellegű árusítás és alkalmi árusítás (ünnepek előtti vásár, karácsony, húsvét) esetén legfeljebb harminc napra;

e) *  mikromobilitási pontok közterület-használatára legalább 6 hónap és legfeljebb 36 hónap időtartamra azzal, hogy a mikromobilitási szolgáltató számára első alkalommal legfeljebb 18 hónap időtartamra;

f) *  az e) pontban és a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – legfeljebb egy évre

adható.

(3) Közterület-használati hozzájárulás egyedi speciális esetben kivételesen legfeljebb tíz évre adható.

(4) *  Az 1 évet meghaladó közterület-használat – kivéve a mikromobilitási pontok közterület-használatát -esetén a közterület-használati díj a használat első évében a rendeletben meghatározott közterület-használati díj kétszerese, melyet a közterület-használati hozzájárulás véglegessé válásától számított 15 napon belül kell egy összegben megfizetni.

(5) *  Használó hatósági szerződésben vállalt közérdekű – különösen a közterület fejlesztésére vonatkozó – kötelezettségvállalása esetén a hatóság a (4) bekezdésben foglaltak alkalmazásától eltekinthet.

30. § (1) A közterület-használatért a hozzájárulás jogosultja díjat köteles fizetni.

(1a) *  A közterület-használati díjak évi, havi, napi vagy idénydíjak.

(2) *  A közterület-használati díj mértékét – a filmforgatási célú közterület-használatot kivéve – a rendelet 2. melléklete határozza meg.

(2a) *  A közterület-használat időtartama alatt a mindenkor hatályos díjakat kell megfizetni.

(3) *  A közterület-használati díj számítása szempontjából minden megkezdett nap egy napnak, minden megkezdett hét egy hétnek, minden megkezdett hónap egy hónapnak számít.

(3a) *  A közterület-használati díjat előre,

a) egyösszegben, vagy

b) a hatósági döntésben vagy a hatósági szerződésben meghatározott időszakonként kell megfizetni.

(4) *  A közterület-használati díj összegét és megfizetésének módját közterület-használati hatósági határozat vagy hatósági szerződés, filmforgatás céljára történő használat esetén hatósági szerződés írja elő.

(5) *  A hatósági határozatban vagy hatósági szerződésben meghatározott közterület-használati díjat a közterület tényleges használatára tekintet nélkül meg kell fizetni, kivéve, ha a közterület használatát jogszabály tiltó vagy korlátozó rendelkezése kizárja.

(5a) *  Közterület-használati hozzájárulás nélküli használat esetén a jogosulatlan használó a használat rendelet szerinti díját a kérelmében megjelölt, vagy kérelem hiányában az ellenőrzésre jogosult által megállapított terület után köteles megfizetni.

(6) *  Az (5)–(5a) bekezdésben foglaltakat filmforgatás céljából történő közterület-használat esetén is megfelelően alkalmazni kell.

(7) *  Ha a közterület használata fizető várakozóhely elfoglalásával jár, a közterület-használat díja naponta és parkolóhelyenként a területre érvényes egy óra várakozási díj és a díjköteles időszak szorzatának összege, amely a parkolási díjak megfizetésére vonatkozó átmeneti időre szóló eltérő jogi szabályozástól függetlenül érvényesül.

(8) *  Annak a közterület-használónak a kérelmére, akinek bruttó 250.000 Ft-ot meghaladó összegű, lejárt határidejű közterület-használati díj tartozása van, a hatóság részletfizetést engedélyezhet. A részletfizetés legfeljebb 24 hónapra szólhat, de nem lehet hosszabb a közterület-használat tartamánál.

30/A. § *  (1) A mikromobilitási szolgáltató által a kölcsönzési célú mikromobilitási eszközeinek mikromobilitási pontokon történő elhelyezésével és tárolásával megvalósuló közterület-használatért – a közterület üzleti célú igénybevételére tekintettel – fizetendő közterület-használati díj megállapítására az e szakaszban foglalt eltérésekkel kerül sor.

(2) A kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök közterületen történő elhelyezése és tárolása után fizetendő közterület-használati díj a 3. melléklet 2. pontjában található díjszámítási mód alapján kerül kiszámításra, a mikromobilitási pontok zónák szerinti elhelyezkedésére, a mikromobilitási szolgáltató által az adott zónában kihelyezendő eszközök számára, és az eszköz műszaki jellemzőire (az eszköz hajtásához szükséges rásegítés mértékére) is figyelemmel.

(3) A kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök közterületen történő elhelyezése és tárolása után fizetendő közterület-használati díjat a (2) bekezdés alapján és a 30. §-ban foglaltak megfelelő alkalmazásával kell megállapítani.

(4) Ha a közterület-használattal érintett területen rendelkezésre álló mikromobilitási pontok számának, vagy azok 10/B. § (1) bekezdés e) pont szerinti jellemzőjének megváltozása miatt az adott területen a mikromobilitási szolgáltató által kihelyezhető mikromobilitási eszközök száma a 10/C. § (4) bekezdése szerint módosult, a mikromobilitási szolgáltató által fizetendő díj arányosan megváltozik. Ebben az esetben az Önkormányzat a 10/C. § (5) bekezdés szerinti értesítéssel egyidejűleg a megváltozott díjról is értesíti az érintett mikromobilitási szolgáltatót.

31. § (1) A létesítménnyel elfoglalt közterület nagyságának megállapításánál a létesítmény négyzetméterekben számított területét kell figyelembe venni.

(2) Hirdetőtábla, hirdető-berendezés és óriásplakát esetén annak hirdetőfelületét, a vetített képek és reklámok esetén a vetítéssel érintett négyzetméterben kifejezett felületet, a kivetítő- és videófal-berendezés esetén a képernyő felületét kell számításba venni, míg a hirdetőoszlop és a zászló esetében azok darabszámát kell figyelembe venni, míg a dunai rakparton hajók kikötését szolgáló rögzítő eszközök, feljárók esetén folyóméterben kell a használatba adott területet meghatározni.

(3) A számítás szempontjából minden töredék négyzetméter, folyóméter egész négyzetméternek, folyóméternek számít.

(4) A kézből történő utcai árusítás, továbbá a szórólaposztás esetében a fizetendő díj szempontjából az 1 fő által elfoglalt terület egységesen 1 négyzetméternek tekintendő.

32. § *  (1) A kérelmező a hatóság által előírt óvadékot köteles befizetni.

(2) Az óvadék összege megállapítása során a hatóság figyelembe veszi

a) a közterület-használat időtartamát;

b) a közterület-használat célját;

c) a közterület-használati díj mértékét;

d) azt, hogy a korábbi közterület-használat során a kérelmező eleget tett-e közterület-használati díj- és óvadékfizetési, valamint eredeti állapot helyreállítási kötelezettségeinek;

e) az eredeti állapot helyreállításának várható költségét.

(3) Az óvadék mértéke közterület-használati díj 1–3 havi mértékének vagy 10–50%-ának megfelelő összeg.

(4) Az óvadék visszajár, amennyiben a használó a közterület rendezésére, helyreállítására előírt hatósági kötelezést teljesíti és a használati díjfizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz.

(4a) *  Az óvadék közterület-használati díjfizetési kötelezettségbe vagy az eredeti állapot helyreállítási költségeibe történő beszámításáról a hatóság külön döntést hoz, mely ellen fellebbezésnek van helye.

(5) A hatósági szerződésben a használó vállalhatja, hogy azonnali beszedési megbízásra szóló, a használó számlavezető bankja által záradékolt felhatalmazást ad a közterület-használati díj megfizetésének biztosítékául.

13. A jogellenes közterület-használat következményei

33. § (1) *  Aki közterületet hozzájárulás nélkül, vagy a hozzájárulástól eltérő módon, különösen a hozzájárulásban rögzített céltól vagy tevékenységtől eltérő más tevékenység kifejtésére, vagy a hozzájárulásban meghatározott mértéket meghaladó alapterületben használja a közterületet, köteles felhívásra a jogellenes közterület-használatot haladéktalanul megszüntetni, továbbá kártalanítás nélkül köteles a közterületet az erről szóló hatósági felhívás szerint, vagy ennek hiányában eredeti állapotának megfelelően helyreállítani. E kötelezettség elmulasztása esetén a hatóság az eredeti állapot helyreállításáról a kötelezettséget elmulasztó költségére rendelkezik, amennyiben a helyreállításra vonatkozó felhívásnak az érintett 3 napon belül nem tesz eleget.

(2) *  A hatóság az eredeti állapot helyreállításáról az erre irányuló felhívás mellőzésével és az (1) bekezdésben megszabott határidő elteltére való tekintet nélkül azonnal rendelkezik, ha az élet- és balesetveszély vagy jelentős anyagi kár, a közrend, közbiztonság, a közterület rendje, rendeltetésszerű használata súlyos sérelmének elhárítása érdekében, vagy jelentős közérdekből egyébként indokolt. Az eredeti állapot helyreállításának költségeit ebben az esetben is a jogosulatlan közterület-használó köteles viselni.

(3) *  A (2) bekezdés alkalmazása szempontjából a közterület rendje, rendeltetésszerű használata súlyos sérelmének minősül, ha a jogellenes közterület-használat a közlekedésben való részvétel feltételeivel nem rendelkező vagy a közlekedésben részt nem vevő járművek, utánfutók, pótkocsik reklámhordozó céllal való elhelyezése, tárolása útján valósul meg. Ebben az esetben a hatóság az eredeti állapot helyreállításáról az erre irányuló felhívás mellőzésével és az (1) bekezdésben megszabott határidő elteltére való tekintet nélkül azonnal rendelkezhet. Az eredeti állapot helyreállításának költségeit ebben az esetben is a jogosulatlan közterület-használó köteles viselni.

(3a) *  A hatóság az eredeti állapot helyreállításáról, az arra vonatkozó felhívásról külön fellebbezéssel megtámadható végzést hoz, mely a (2) és (3) bekezdés szerinti esetekben azonnal végrehajtható.

(4) *  Aki a rendelet területi hatálya alá tartozó, Budapest XIII. kerület közigazgatási határán belüli

a) közterületet a rendeltetésétől eltérően hozzájárulás nélkül, attól eltérő módon, vagy azt meghaladó mértékben használja;

b) * 

c) közterület használati tevékenységével annak ellenére nem hagy fel, hogy hozzájárulása megszűnt vagy azt visszavonták;

d) közterületen járművek szabályos parkolását, illetve közlekedését akadályozó tárgyakat elhelyez,

közigazgatási szabályszegést követ el.

(5) *  A (4) bekezdésben meghatározott szabályszegő magatartás elkövetője – ha cselekménye más jogszabályban meghatározott jogsértést nem valósít meg – természetes személy esetén kettőszázezer, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén kettőmillió forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.

(6) *  A (4) bekezdésben meghatározott szabályszegő magatartás elkövetője természetes személy esetén legfeljebb ötvenezer forintig, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén pedig legfeljebb ötszázezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújtható.

(7) *  Helyszíni bírság kiszabására Budapest Főváros XIII. Kerületi Közterület-felügyelet közterület-felügyelője jogosult.

(8) *  18 év alatti természetes személlyel szemben helyszíni bírság kiszabásának nincs helye.

33/A. § *  (1) A bírság összegének megállapításakor figyelemmel kell lenni a 33. § (4) bekezdés szerinti magatartás súlyára, a közrend védelmére és a közterületek rendjének biztosítására. A bírság kiszabásánál súlyosító körülményként kell értékelni, ha a használót korábban azonos jogellenes használat miatt a rendelet szerinti jogkövetkezmények bármelyikével sújtották. A bírság kiszabásánál enyhítő körülményként kell értékelni a jogellenes használó eljárást segítő, együttműködő magatartását.

(2) A 18 év alatti eljárási képességgel rendelkező természetes személlyel szemben közigazgatási bírságot abban az esetben lehet kiszabni, ha önálló jövedelme vagy megfelelő vagyona van.

(3) Amennyiben a 33. § (4) bekezdés szerinti jogellenes használat folyamatos cselekmény vagy mulasztás formájában valósul meg, a használó a jogellenes állapot megszüntetésére kötelezhető, a megszüntetés elmulasztása esetén végrehajtásnak van helye és a közigazgatási bírság ugyanazon magatartás miatt több alkalommal is kiszabható.

(4) A közigazgatási hatósági eljárás megindítása, a közigazgatási vagy a helyszíni bírság kiszabása, a bírság megfizetése a jogellenes használót nem mentesíti a külön jogszabályban, egyedi hatósági határozatban előírt kötelezettsége teljesítése alól.

(5) A kiszabott közigazgatási bírságot vagy a helyszíni bírságot a döntés véglegessé válásától számított 30 napon belül kell megfizetni.

(6) A közelezett az (5) bekezdés szerinti határidőn belül részletfizetés iránti kérelmet terjeszthet elő. A kérelem illetékmentes.

(7) Ha a kötelezett a közigazgatási vagy a helyszíni bírságot az (5) bekezdés szerinti határidőben nem fizeti meg, a végrehajtást a jegyző foganatosítja.

34. § (1) *  Aki a közterületet hozzájárulás nélkül, vagy a hatósági határozattól vagy a hatósági szerződéstől eltérő módon használja, a 33. § (5) és (6) bekezdésben foglalt jogkövetkezmények alkalmazásán túl a közterület-használati díj és annak késedelmi kamatai megfizetésére köteles, amíg a felhívásban foglaltaknak eleget nem tesz, vagy az eredeti állapotot helyre nem állítja.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat filmforgatás céljából történő közterület-használat esetén is megfelelően alkalmazni kell.

(3) *  Jogellenesen használja a közterületet az a mikromobilitási szolgáltató,

a) amelynek a közterületen elhelyezett, tárolt kölcsönzési célú mikromobilitási eszköze a vonatkozó jogszabályok szerint megkövetelt műszaki követelményeknek nem felel meg, rendeltetésszerű használatra nem alkalmas;

b) amelynek a kölcsönzési célú mikromobilitási eszköze közterület-használati hozzájárulás nélkül, vagy a közterület-használati hozzájárulásában foglaltaktól eltérően kerül elhelyezésre, tárolásra a mikromobilitási ponton vagy a 10/A. § (5) bekezdés szerint azon kívüli közterületen; vagy

c) amelynek a kölcsönzési célú mikromobilitási eszköze mikromobilitási ponton kívül, vagy a 10/A. § (5) bekezdésében előírtakat egyébként megsértő módon kerül elhelyezésre, tárolásra a közterületen.

(4) *  Nem minősül jogellenesnek a közterület-használat, ha a kölcsönzési célú mikromobilitási eszköz teljes terjedelmében a mikromobilitási pont hozzá legközelebbi külső szélétől számított 5 méteren belül került elhelyezésre azzal, hogy ez az elhelyezés egyébként a közterület rendeltetésszerű használatát, így különösen a gyalogos közlekedést nem akadályozza, a közúti közlekedés rendjét, a biztonságos járműközlekedést semmilyen módon nem zavarja.

(5) *  Jogellenes közterület-használat esetén a mikromobilitási szolgáltató – az (1) bekezdéstől eltérően – a jogellenesen elhelyezett, tárolt mikromobilitási eszközei után a jogellenes használattal érintett napokra 5000,- Ft/eszköz/nap közterület-használati díjat köteles megfizetni.

(6) *  Az (5) bekezdés szerinti díjfizetési kötelezettségről a hatóság önálló jogorvoslattal megtámadható döntést hoz.

13/A. *  Ellenőrzés

34/A. § *  A rendelet szerinti hatósági határozatba vagy hatósági szerződésbe foglalt kötelezettségek betartását a Budapest Főváros XIII. Kerületi Közterület-felügyelet, a jogszabályok által ellenőrzésre jogosult szervek, az eljáró hatóság ügyintézői a helyszínen vagy más szükséges módon ellenőrizhetik. Az ellenőrzés során a közterület használója köteles igazolni a használat jogalapját és terjedelmét a közterület-használati hozzájárulást tartalmazó hatósági határozat vagy hatósági szerződés eredeti vagy hiteles másolati példányának átadásával.

14. A közterület-használati díjfizetés alóli mentesség és kedvezmény esetei

35. § (1) A közterület-használati díjfizetés alóli mentesség illeti meg:

a) az Önkormányzat által támogatott vagy jóváhagyott programok szervezőit;

b) az önkormányzati tulajdonú épületek felújításával, önkormányzati beruházásban megvalósuló épületek építésével, önkormányzati beruházásban megvalósuló közutak, közterületek felújításával, fenntartásával kapcsolatos munkák kivitelezőit;

c) műemlékvédelem vagy helyi védettség alatt álló épületek felújítási munkálataival kapcsolatos közterület-használatot, amennyiben a használat időtartama az egy évet nem haladja meg;

d) a közműveknek (elektromos, gáz, víz, csatornázás, távfűtés), a köztisztasági szerveknek a feladatuk ellátását szolgáló közérdekű létesítményeit;

e) az országos és helyi közforgalmú vasutak, továbbá a közforgalmú közúti, vízi és légi közlekedési vállalatoknak a feladatuk ellátását szolgáló létesítményeit;

f) az Önkormányzat, az Önkormányzat költségvetési szervei, a Polgármesteri Hivatal, vagy az Önkormányzat gazdasági társasága által szervezett rendezvények, programok szervezőjét, a közterületnek a jelen pontban felsoroltak általi, közfeladat ellátása céljából történő igénybevételét;

g) közterület ételosztás céljából használóját;

h) taxiállomások üzemeltetőjét;

i) önkormányzati tulajdonú választási vagy egyéb tájékoztatási célú, Megbízó által kihelyezett hirdető berendezések használóját az Önkormányzattal erre vonatkozóan kötött együttműködési megállapodás alapján;

j) *  a reklámok közzétételére irányadó, mindenkor hatályos szabályok szerint létesített közművelődési hirdetőoszlop közfeladatot ellátó általi, közcélú használatát;

k) *  a Magyar Posta Zrt-t a közterületen elhelyezett postaládák után.

(2) Nem terjed ki az (1) bekezdésben meghatározott mentesség a közforgalmú közúti közlekedési vállalatok közterületen elhelyezett állomáshelyein, fedett várakozóhelyein lévő árusító és vendéglátó-ipari helyiségek által elfoglalt területekre.

(3) *  Csökkenthető a közterület-használati díj mértéke

a) * 

b) legfeljebb 40% mértékben, ha a kérelmező hadigondozott, csökkent munkaképességű, rokkantsági vagy rehabilitációs járadékban részesül;

c) legfeljebb 50% mértékben

ca) kiemelt területen 18.00 óra és reggel 8.00 óra közötti időszakban rakodás céljára történő közterület-használat esetén,

cb) amennyiben a magasépítési munkák során a használó vállalja, hogy a gyalogos forgalom zavartalan biztosítása és a közlekedés biztonsága érdekében a járda űrszelvénye fölé védőtetőt épít, vagy olyan állványzatot helyez ki, amely alatt a gyalogosok biztonságos közlekedése biztosított,

cc) ha a közterület-használat célja adománygyűjtés vagy humanitárius, karitatív tevékenység; vagy

d) legfeljebb 80%-kal:

da) kérelemre, különösen indokolt esetben, amennyiben a kérelmező személyi vagy szociális helyzete, vagy a közterület-használat körülményei azt indokolják,

db) a társasházak és szövetkezeti lakóházak épületfelújítási, homlokzat helyreállítási munkához szükséges közterület-használat esetén,

dc) ha a kérelmező igazolja a közterület-használat környezettudatos vagy a közterület értékét növelő jellegét és annak időtartamát,

e) *  az Önkormányzattal kötött településrendezési szerződésben meghatározott mértékkel;

f) *  a közterület használatát tiltó vagy korlátozó rendelkezése esetén a tiltás vagy korlátozás időtartamára eső használati díj összegével.

(4) Egyidejűleg csak egy jogcímen csökkenthető a közterület-használati díj.

36. § (1) *  A közterület-használati hatósági szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén a használó jogosult az általa előre megfizetett használati díj a megkezdett teljesítési időszak figyelembevételével meghatározott időarányos részének visszatérítésére.

(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazható filmforgatás céljából történő közterület-használat jóváhagyása esetén.

15. A zöldterületekre és egyes közterületekre vonatkozó külön rendelkezések

37. § (1) A zöldfelületeket és a zöldterületeket rendeltetésüknek megfelelő célra és módon, állaguk sérelme nélkül mindenki ingyenesen használhatja, az eltérő használathoz a jogszabályok és e rendelet szerint lehet hozzájárulást adni.

(2) A zöldfelületek és a zöldterületek használata során az élő növényzet védelméről, a zöldfelületekhez tartozó tárgyak, építmények, létesítmények, a zöldterületi funkció megőrzéséről és a károsítás megelőzéséről gondoskodni kell.

(3) *  Amennyiben a zöldfelületek, zöldterületek rendeltetésüktől eltérő célú használata a növényzet elkerülhetetlen károsodásával jár, a hatósági határozatban vagy hatósági szerződésben rendelkezni kell az eredeti állapot helyreállításaként a zöldfelület, zöldterület növényzetének pótlásáról, a füvesítési, növénytelepítési, faültetési és gondozási kötelezettség előírásáról.

38. § (1) *  A zöldfelületek megóvása érdekében tilos a növényzet (fák, cserjék, virágok, gyep) és a zöldfelületek egyéb elemeinek, tartozékainak, felszerelési tárgyainak bármilyen módon történő szándékos vagy gondatlan megrongálása, elpusztítása, károsítása, valamint minden olyan magatartás, amely ezek megrongálódásához, elpusztulásához, károsodásához, fejlődésének megakadályozásához vezethet, vagy azokat veszélyezteti.

(2) Zöldterületeken járművel, kerékpárral csak az erre a célra kijelölt utakon szabad közlekedni.

(3) Zöldterületen labdajátékokat folytatni csak az arra kijelölt helyen a kifüggesztett házirend betartásával és mások testi épségére figyelemmel lehet.

(4) Tilos:

a) a zöldfelületeken lévő fákról, növényekről engedély nélkül a virágok, termések szedése, a fák - talaj feletti vagy alatti részeinek - megcsonkítása;

b) az élő fára plakátot vagy más hirdetést kihelyezni;

c) * 

d) zöldfelületen közkifolyónál, kútnál járművet mosni;

e) zöldfelületen szemetelni, törmeléket vagy egyéb, a zöldfelületet károsító tárgyat lerakni;

f) közterületen kempingezni;

g) a zöldterület fenntartását akadályozó vagy közegészségügyi veszélyeztetést okozó tevékenységet folytatni.

(5) *  Aki az (1)–(4) bekezdésben foglaltakat megszegi a 33. § (5)–(6) bekezdéseiben meghatározott közigazgatási szankcióval sújtható.

39. § (1) A társasházak védnökséget vállalhatnak a háztömbökkel körülhatárolt, a háztömbök épületek közé beékelődött vagy a háztömbbel közvetlenül határos közterületek felett.

(2) A védnökség alatt a közterület tisztántartását, karbantartását és szépítését kell érteni, amelyhez a szükséges munkálatokat a társasházaknak saját költségükön kell elvégezniük. A közterület rendeltetése nem változtatható meg.

(3) A védnökséget vállaló társasháznak biztosítania kell, hogy a védnökséggel érintett közterületet a nyári időszámítás szerint 8 és 21 óra, téli időszámítás szerint 8 és 18 óra között bárki igénybe vehesse annak eredeti rendeltetése szerinti célból.

(4) A védnökség vállalásáról az Önkormányzattal szerződést kell kötni.

(5) A közterületeket kezelő és üzemeltető Megbízott a védnökségbe vett közterületet és az erre vonatkozó megállapodásban vállaltak teljesítését jogosult és köteles ellenőrizni.

40. § (1) Az Önkormányzat - az erre kiírt lakossági pályázati eljárás útján - vissza nem térítendő támogatást biztosít azon XIII. kerületi társasházak és szövetkezeti lakóházak lakóközösségeinek, akik vállalják az épület előtti közterületek, előkertek, jól elhatárolható parkrészletek, parkolót elválasztó zöldsávok ápolását, gondozását. Az érvényes pályázatok a védnökségbe vett terület nagyságához igazodó támogatásra jogosultak.

(2)–(3) * 

(4) A Megbízott jogosult a támogatási megállapodásban foglaltak megvalósulását vizsgálni, a vegetációs idő alatt a támogatott által vállalt feladatok elvégzését a helyszínen ellenőrizni.

(5) A lakóközösség a támogatást kizárólag a pályázati célnak megfelelő eszközök megvásárlására, illetve a védnökségi feladataival összefüggő költségek fedezésére fordíthatja.

(6) A lakóközösségnek a támogatási megállapodás keretében vállalnia kell különösen, hogy

a) védnökségi tevékenységével az Önkormányzat jó hírnevét, más jogait nem sérti, a védnöki feladatai során politikai tevékenységet nem végez;

b) védnöki tevékenységéről összefoglaló szakmai beszámolót készít, számlával vagy más, a felhasználást igazoló bizonylattal - a tárgyév november 30. napjáig - igazolja a támogatási összeg támogatási célra történő felhasználását;

c) gondoskodik arról, hogy a védnökséggel érintett közterületet a nyári időszámítás szerint 8 és 21 óra, a téli időszámítás szerint 8 és 18 óra között bárki igénybe vehesse annak közterületi rendeltetése szerint;

d) ha a támogatott cél bármely okból meghiúsul, a támogatási összeg teljes összegét a meghiúsulási ok felmerülésekor haladéktalanul vissza kell fizetnie az Önkormányzat részére.

(7) Amennyiben a helyszíni ellenőrzés vagy az elszámolás során nyilvánvalóvá válik, hogy a támogatott nem a támogatási megállapodásban foglaltak szerint használta fel a támogatás összegét vagy nem tett eleget a támogatási megállapodásban vállalt kötelezettségének, a visszafizetési kötelezettség érvényesítése mellett az Önkormányzat jogosult a lakóközösséget a következő három évre kizárni a támogatásra jogosultak köréből.

(8) A lakossági zöldterület-védnökségi feladatokat kiemelt színvonalon ellátók részére az Önkormányzat - a kapcsolódó pályázat részeként - minden évben külön díjazást nyújt. A támogatáson felüli, nem célhoz kötött díjazásról az Önkormányzat tulajdonosi kérdésekben hatáskörrel rendelkező bizottsága jogosult dönteni, a Megbízott javaslatára, a rendelkezésre álló költségvetési forrás erejéig.

41. § (1) Az Önkormányzat a tulajdonában és kezelésében lévő közterületeken lehetőséget biztosít a lakosság, vállalkozások, civil szervezetek, magánszemélyek részére arra, hogy a környezetükben található zöldfelületeket - társadalmi felelősségvállalás keretében -gondozzák, szépítsék.

(2) A közterület gondozási tevékenység kizárólag az Önkormányzattal erre vonatkozó írásban kötött megállapodás alapján, az abban foglaltak szerint, térítési igény nélkül végezhető.

42. § * 

16. Záró rendelkezések

43. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - 2015. július 15. napján lép hatályba.

(2) A rendelet 23. §-a és a 40. § (2) és (8) bekezdése 2015. november 1. napján lép hatályba.

44. § A rendelet rendelkezéseit a hatályba lépését követően megkötött használati megállapodásokra kell alkalmazni.

45. § *  Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról és rendjéről szóló 18/2015. (VI. 30.) önkormányzati rendelete módosításáról szóló 19/2021. (X. 12.) önkormányzati rendelet rendelkezéseit a folyamatban lévő eljárásokban és közterület-használatokra is alkalmazni kell.

46. § *  Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról és rendjéről szóló 18/2015. (VI. 30.) önkormányzati rendelete módosításáról szóló 19/2022. (IX. 13.) önkormányzati rendelet rendelkezéseit a folyamatban lévő eljárásokban és közterület-használatokra is alkalmazni kell.

Dr. Bujdosó Sándor s. k.,

jegyző

Dr. Tóth József s. k.,

polgármester

1. melléklet a 18/2015. (VI. 30.) önkormányzati rendelethez * 

A közterületi kategóriák felosztása

I. (kiemelt) kategória Duna – Szent István krt.- Váci út – Lehel utca – Dózsa György út – Dráva utca – Népfürdő utca – Vizafogó utca – Cserhalom utca – Meder utca – Váci út által határolt terület, beleértve a határoló utakat, utcákat és tereket, valamint a Népsziget területét.
II. (minősített) kategória Dráva utca – Dózsa György út – Lehel utca – Róbert Károly körút – Jász utca – Petneházy utca – Lomb utca – Rákos patak – (Tahi utca) -Tatai út – Rokolya utca – Béke utca – Fiastyúk utca – Madarász Viktor utca – Gyöngyösi utca – Tomori utca – Szekszárdi utca – Váci út – Cserhalom utca – Vizafogó utca – Népfürdő utca – Dráva utca – Dózsa György út által határolt terület, beleértve a határoló utakat, utcákat és tereket.
III. (általános) kategória Lehel utca – Bulcsú utca – Szabolcs utca – Dózsa György út – Vágány utca – Róbert Károly körút; Rákos patak – (Tahi utca) – Lomb utca – Petneházy utca – Jász utca – Róbert Károly körút – Dévényi utca – Szegedi út – Tatai utca; Fiastyúk utca – Béke utca – Rokolya utca – Tatai utca – Kámfor utca – Szent László utca – Madridi utca – Dugonics utca – Újpalotai út – Balzsam utca – Váci út – Szekszárdi utca – Tomori utca – Gyöngyösi utca – Madarász Viktor utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat, utcákat és tereket.

2. melléklet a 18/2015. (VI. 27.) önkormányzati rendelethez * 

ÖVEZETI KATEGÓRIÁK DÍJTÁBLÁZATA – HASZNÁLATI IDŐTARTAM

1. Kereskedelmi, szolgáltató és vállalkozási tevékenységek
I. kategória
(kiemelt)
II. kategória
(minősített)
III. kategória
(általános)
Közterület-használat célja Ft/m2/hó
a) Pavilon 7 142,- 4 444,- 3 333,-
b) Árusításra szolgáló ideiglenes állvány, asztal, guruló kocsi, állvány
ba) Virág 9 522,- 7 935,- 6 348,-
bb) Csomagolt édesség, pirított magok, pattogatott kukorica, képeslap Tiltott 4 761,- 4 761,-
c) Mozgóárus
ca) Hírlap, buszjegy 5 078,- 4 126,- 3 333,-
cb) Büfétermék és sütőipari termék, zöldség- és gyümölcs Tiltott Tiltott 6 348,-
cc) Fagylalt-jégkrém 6 348,-
Közterület-használat célja Ft/db/hó
d) Árusító- és egyéb automata 19 044,- 12 696,- 9 522,-
Közterület-használat célja Ft/m2/hó
e) Vendéglátás, kereskedelem
ea) Idényjellegű terasz 7 459,- 6 507,- 5 713,-
eb) Tartós használatú terasz 5 713,- 4 761,- 3 968,-
ec) Védőtető, előtető, napvédő ponyva reklám nélkül 1 587,- 1 270,- 635,-
ed) Dobogó 4 970,- 4 150,- 3 450,-
ee) Dekoráció (élő- vagy művirág stb.) 3 100,- 2 400,- 1 800,-
Közterület-használat célja Ft/m2/hét
f) Alkalmi árusítás (ünnepek előtti vásár, karácsony, húsvét stb.) 16 664,- 10 950,- 5 555,-
Közterület-használat célja Ft/m2/nap
g) Termékbemutató, kiállítás,
egyéb elkerített terület
17 854,- 16 531,- 15 209,-
Közterület-használat célja Ft/m2/nap
h) Idényjellegű árusítás (fenyő) 794,-
i) Film-, televízió-, videó-, fénykép-, hangfelvétel, kivéve mozgóképről szóló törvény szerinti közterületi filmforgatást 1 904,-
j) Reklámcélú vagy vállalkozási rendezvény 5 555,- 4 444,- 3 650,-
k) Szórólap, közvélemény-kutatás, kérdőív készítése 3 650,-
Közterület-használat célja Ft/töltő/év
l) Elektromos autó töltőállomás létesítése, üzemeltetése 150 000,-
Ft/m2/év
m) Üzemanyag töltőállomás létesítése, üzemeltetése 25 000,- 18 000,- 14 000,-
2. Reklámhordozók felülete és árubemutatás
Közterület-használat célja Ft/m2/hó
a) Óriásplakát 4 602,-
b) Hirdetőtábla, reklámtábla, fényreklám 7 459,- 5 713,- 3 650,-
Közterület-használat célja Ft/db/nap
c) Megállító tábla 10 580,-
Közterület-használat célja Ft/m2/hó
d) Üzlethomlokzat, portál, reklámvitrin, kirakat 2 698,- 1 904,- 1 587,-
e) Árukihelyezés 4 444,- 2 381,- 1 904,-
f) Cég- és címtábla 1 587,- 1 270,- 635,-
g) Üzemanyag egységárat jelző berendezés 7 935,- 6 348,- 4 761,-
h) Építési reklámháló 7 935,- 6 348,- 4 761,-
Közterület-használat célja Ft/m2/nap
i) Vetített reklám 7 935,- 6 348,- 4 761,-
j) Vetítőberendezés 7 935,- 6 348,- 4 761,-
Közterület-használat célja Ft/db/hó
k) Reklámzászló 7 142,- 5 555,- 3 650,-
l) Hirdetőoszlop 14 918,- 11 109,- 7 459,-
Közterület-használat célja Ft/m2/hét
m) Egyéb reklámhordozó (molinó) 11 109,-
n) Védőtető, előtető, napvédő ponyva reklámmal Tiltott 5 555,- 3 650,-
o) Köztéri óra reklámmal 7 142,- 5 555,- 3 650,-
3. Szórakoztató üzleti célú tevékenység
Közterület-használat célja Ft/m2/nap
a) Mutatványos, ugráló-asztal Tiltott 952,- 794,-
b) Hőlégballon, légi jármű stb. 5 555,-
c) Légvárak 365,-
d) Tűzijáték 19 838,- 18 251,-
e) Portrérajzolás 5 555,- 3 650,-
f) Utcazenélés 350,-
4. Kulturális és sportesemények
Közterület-használat célja Ft/m2/nap
a) Ideiglenesen kiépített színpad, kereskedelmi vagy egyéb célra elkerített terület 794,- 635,- 476,-
5. Építési-szerelési munkálatok
Közterület-használat célja Ft/m2/nap
a) Állvány, felvonulási terület, építési anyag tárolása, szállítása 373,-
b) Daru, daruszerelés 880,-
c) Hulladékgyűjtő konténer elhelyezése 6 983,- /db
d) költözés, rakodás 373,-
6. Parthasználat (közforgalmú)
Közterület-használat célja Ft/fm/hó
parthasználat 3 650,-
7. Autóparkolók
Közterület-használat célja Ft/m2/nap
a) Ideiglenes autóparkoló (rendezvényhez kapcsolódóan) 476,- 317,- 238,-
Közterület-használat célja Ft/parkolóhely/nap
b) Fizető parkolóhely igénybevételével járó közterület-használat a területre érvényes egy óra várakozási díj és a díjköteles időszak szorzatának összege
8. Egyéb tevékenységek
Közterület-használat célja Ft/m2/nap
a) Civil és egyéb szervezetek érdekében végzett adománygyűjtés 317,- 238,- 175,-
Közterület-használat célja Ft/m2/év
b) Szelektív kuka tárolására kialakított berendezés 66 125,- 39 675,- 26 450,-
Közterület-használat célja
c) A rendeletben meghatározott használati célok egyikébe sem sorolható igény egyedi elbírálás szerint

3. melléklet a 18/2015. (VI. 27.) önkormányzati rendelethez * 

1. A Budapest területén található belvárosi, átmeneti zónák [10/A. § (4) bekezdés a)–b) pont]:

2. Kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök közterületen történő elhelyezése és tárolása után fizetendő közterület-használati díj kiszámítási díjképlete:

D∑ = DZ1 +DZ2+.....+ DZn, ahol

DZx=(Da × Zx × T × NumMMPx ), ahol

2.1. D∑: az adott mikromobilitási szolgáltató által egy adott eszköztípus elhelyezése után az összes igénybe vett zónában (Z1-Zn) fizetendő közterület-használati díj összege,

2.2. DZx: az adott mikromobilitási szolgáltató által egy adott zónában egy adott eszköztípus elhelyezése után fizetendő közterület-használati díj összege,

2.3. Da: az alapdíj, amelynek összege

2.3.1. kizárólag emberi erővel hajtott mikromobilitási eszközök esetén 50,- Ft/hó/eszköz;

2.3.2. elektromos meghajtású roller esetén 500,- Ft/hó/eszköz;

2.3.3. elektromos rásegítésű kerékpár esetén 100,- Ft/hó/eszköz, amennyiben csak a pedálok emberi erővel történő mozgatása esetén ad a motor elektromos rásegítést;

2.3.4. a 2.3.3. pontban szabályozottól eltérő elektromos rásegítésű kerékpár esetén 200,- Ft/hó/eszköz;

2.3.5. a 2.3.1–2.3.4. pontban nem szabályozott mikromobilitási eszköz esetén 1000,- Ft/hó/eszköz.

2.4. Zx: zónaegyüttható, azaz az adott zónára vonatkozó szorzószám, amely

2.4.1. a belvárosi zónában 2,

2.4.2. az átmeneti zónában 1,5,

2.5. T: a közterület-használat időtartama az igénybevétel naptári hónapjainak számában (a számítás szempontjából minden megkezdett hónap teljes hónapnak számít).

2.6. NumMMPx: az adott zónában található mikromobilitási pontokra a mikromobilitási szolgáltató által kihelyezhető eszközök száma a 10/C. § (3) bekezdése alapján.