Budapest Főváros Közgyűlése a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 35. §-ában, 39. § (2) és (5) bekezdésében, valamint a 88. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (4) bekezdésének 11. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § E rendelet hatálya:
a) a Budapest főváros közigazgatási területén végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra, valamint az e rendeletben meghatározott közszolgáltatás keretében a fővárosban gyűjtött hulladékok szállítására és kezelésére,
b) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást (a továbbiakban: közszolgáltatás) igénybe venni köteles ingatlantulajdonosokra
terjed ki.
2. § A közszolgáltatás végzésére kizárólag a Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Közszolgáltató) jogosult.
3. § E rendelet alkalmazása szempontjából:
1. kerti biohulladék: a biológiailag lebomló, parkokból származó vagy kerti hulladék, beleértve az avarhulladékot, lombot, kaszálékot, nyesedéket és faágat is;
2. költségvetési szerv: az államháztartásról szóló törvényben meghatározott közfeladat ellátására létrejött jogi személy, amely az ingatlan, ingatlanrész használójaként a hulladékról szóló törvényben (a továbbiakban: Ht.) meghatározottak szerint ingatlantulajdonosnak minősül;
3. közterület-használati hozzájárulás jogosultja: a közterület rendeltetéstől eltérő használatára engedély vagy hozzájárulás birtokában jogosult személy vagy szerv, aki vagy amely a közterületi ingatlan, ingatlanrész használójaként a Ht.-ben meghatározottak szerint ingatlantulajdonosnak minősül;
4. üzletszabályzat: a közszolgáltató által készített és a közszolgáltatási szerződés részét képező azon közszolgáltatói dokumentum, amely tartalmazza a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos jogok és kötelezettségek közszolgáltatóra és a szolgáltatás igénybevevőjére vonatkozó szabályait.
4. § A Fővárosi Önkormányzat – a Ht.-ben meghatározottakon túl – a települési hulladékkal kapcsolatos feladatai körében:
a) a Ht. és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést (a továbbiakban: közszolgáltatási szerződés) köt;
b) a Ht. rendelkezései alapján a tulajdonában álló közterületen elhagyott vagy azon ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladékok elszállításáról és kezeléséről a közszolgáltatási szerződés útján gondoskodik;
c) a közszolgáltatási szerződés Budapest portálon történő közzétételéről gondoskodik;
d) hulladékgazdálkodási koncepciót készít.
5. § (1) A Ht. szerinti ingatlantulajdonos (a továbbiakban: ingatlantulajdonos) a hulladék gyűjtése során megfelelő gondossággal eljár annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természeti és épített környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja, és az ingatlanán keletkező hulladék mennyiségét alacsony szinten tartsa.
(2) Az ingatlantulajdonos a vegyes hulladékot a többi települési hulladéktól elkülönítve a Közszolgáltató által rendelkezésére bocsátott gyűjtőedényben gyűjti, és azt a Közszolgáltató részére e rendeletben meghatározottak szerint átadja.
(3) A közterület-használati hozzájárulás jogosultja kivételével az ingatlantulajdonos a települési hulladék részét képező papír, műanyag és fém hulladékokat a házhoz menő szelektív gyűjtéssel érintett – e rendelet 1. mellékletében meghatározott – területeken a vegyes hulladéktól elkülönítve gyűjti és
a) a gazdálkodó szervezetnek nem minősülő ingatlantulajdonos a Közszolgáltató által rendelkezésére bocsátott gyűjtőedényben elkülönítetten gyűjtött e hulladékokat a közszolgáltatás keretében a Közszolgáltató részére külön díjazás nélkül átadja;
b) a gazdálkodó szervezet ingatlantulajdonos az elkülönítetten gyűjtött e hulladékainak kezeléséről a Ht.-ben meghatározottak szerint gondoskodik, így e hulladékait a Közszolgáltató részére is átadhatja.
(4) A (3) bekezdésben nem szabályozott egyéb esetekben a természetes személy ingatlantulajdonos az általa elkülönítetten gyűjtött hulladékait hulladékgyűjtő pontra, hulladékgyűjtő udvarba, átvételi helyre vagy hulladékkezelő létesítménybe szállíthatja, és ott a jogosultnak átadhatja, vagy a hulladékgyűjtő szigeteken található gyűjtőedényben elhelyezheti, ha a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat egyébként a Közszolgáltató részére megfizette.
(5) Ha a gazdálkodó szervezetnek nem minősülő ingatlantulajdonos a vegyes hulladéktól elkülönítetten gyűjtött kerti biohulladékát nem komposztálja, akkor azt a házhoz menő kerti biohulladék gyűjtéssel érintett – e rendelet 2. mellékletében meghatározott – területeken a Közszolgáltató logójával ellátott, kereskedelmi forgalomban kapható műanyag zsákban elkülönítetten gyűjti és a közszolgáltatás keretében a Közszolgáltató részére átadja.
(6) Az ingatlantulajdonos a veszélyes hulladékokat az egyéb települési hulladékoktól elkülönítve gyűjti.
6. § A közszolgáltatás az alábbi tevékenységekre terjed ki:
a) a közterületen a Közszolgáltató által kihelyezett, általa rendszeresített utcai hulladékgyűjtő edénybe elhelyezett települési hulladék gyűjtésére;
b) az ingatlantulajdonos által a többi települési hulladéktól elkülönítetten gyűjtött vegyes hulladékának gyűjtésére és e hulladék hulladékkezelő létesítményekbe való szállítására;
c) a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közterületen elhagyott vagy azon ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladékok e rendeletben meghatározottak szerinti gyűjtésére és e hulladék hulladékkezelő létesítményekbe való szállítására;
d) a gazdálkodó szervezet ingatlantulajdonos és a közterület-használati hozzájárulás jogosultjának kivételével az ingatlantulajdonos által e rendeletben meghatározottak szerint a települési hulladék részét képező kötelezően elkülönítetten gyűjtött hulladékainak gyűjtésére és e hulladékok hulladékkezelő létesítményekbe való szállítására;
e) a természetes személy ingatlantulajdonos által az ingatlanán keletkező nagydarabos és a lomtalanítás körébe vont lom hulladékának gyűjtésére és e hulladékok hulladékkezelő létesítményekbe való szállítására;
f) a természetes személy ingatlantulajdonos háztartásában keletkező elkülönítetten gyűjtött veszélyes hulladékának a lomtalanítás alkalmával történő külön gyűjtésére és e hulladék hulladékkezelő létesítményekbe való szállítására;
g) hulladékgyűjtő pontok, hulladékgyűjtő szigetek és hulladékudvarok létesítésére, üzemeltetésére és ott történő hulladék gyűjtésére és az ott gyűjtött hulladékok hulladékkezelő létesítményekbe való szállítására;
h) átrakóállomások, valamint a hulladékok hasznosítását és ártalmatlanítását szolgáló létesítmények létesítésére és üzemeltetésére;
i) vegyesen gyűjtött hulladékok energetikai hasznosítására és az energetikai hasznosítás maximális kihasználása mellett fennmaradó hulladékmennyiség előkezelésére, a nem hasznosítható hulladékok ártalmatlanítására;
j) az elkülönítetten gyűjtött hulladék szükség szerinti válogatására;
k) hulladékkezelő létesítmények jogszabályban és a környezetvédelmi hatóság engedélyében előírt rekultivációjára és a rekultivációt követő monitoring rendszer üzemeltetésére.
7. § A közszolgáltatás kiterjed a természetes személy ingatlantulajdonosoknál keletkező és a Közszolgáltató által meghatározottak szerint hulladékgyűjtő udvaron a Közszolgáltató által átvett
a) építési és bontási hulladék,
b) elektromos és elektronikus berendezésekből származó hulladék,
c) elem- és akkumulátor hulladék,
d) gumiabroncs hulladék,
e) fáradt olaj, étolaj és zsír hulladék,
f) lom hulladék
gyűjtésére és kezelésére.
8. § A közszolgáltatási szerződés nyilvános, azt a Közszolgáltató saját honlapján, valamint a Fővárosi Önkormányzat a Budapest portálon közzé teszi.
9. § A közszolgáltatási szerződésnek a Ht.-ben meghatározottakon túl az alábbiakat kell tartalmaznia:
a) a közszolgáltatási tevékenység végzésének általános szabályait;
b) a közszolgáltatás teljesítésére alvállalkozó igénybevételének módját, mértékét és az alvállalkozó(k) által végezhető tevékenységeket;
c) a közszolgáltatás tevékenység ellenőrzésére vonatkozó szabályokat;
d) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási üzletszabályzatot;
e) az ügyfélszolgálati és tájékoztatási, valamint a nyilvántartási, adatkezelési és adatszolgáltatási rendszer működtetésének módját;
f) annak biztosítékait, hogy a Közszolgáltató egyéb tevékenységei a közszolgáltatási szerződésben meghatározott közszolgáltatás nyújtását nem veszélyeztetheti;
g) a Közszolgáltató üzemeltetésében álló hulladékkezelő létesítmények működtetésének hatósági engedélyben vagy más jogszabályban nem szabályozott szabályait.
10. § (1) A Közszolgáltató legfeljebb a közszolgáltatás 25%-áig vehet igénybe alvállalkozót, a (2) bekezdésben foglalt kivétellel.
(2) A Közszolgáltató a gazdálkodó szervezetnek nem minősülő ingatlantulajdonos részére nyújtott közszolgáltatásban alvállalkozót – a veszélyes hulladékok lomtalanításkor történő gyűjtésének kivételével – nem vehet igénybe.
11. § (1) A Fővárosi Önkormányzat a közszolgáltatás teljesítését a közszolgáltatási szerződésben meghatározott módon ellenőrzi. A Közszolgáltató köteles a helyszíni ellenőrzés során a közszolgáltatási szerződésben meghatározott közszolgáltatói kötelezettségek teljesítésére vonatkozó információkat tartalmazó dokumentumokba az ellenőrzést végzőnek betekintést biztosítani, továbbá a közszolgáltatási beszámolóban nem jelzett tényekről adatot, elemzést szolgáltatni.
(2) A közszolgáltatás teljesítését érintő gazdálkodási és fejlesztési információkról a Közszolgáltató a Fővárosi Önkormányzat részére a BVK Holding Zrt., mint a Közszolgáltató tulajdonosa útján nyújt tájékoztatást.
12. § A Fővárosi Önkormányzat:
a) a közszolgáltatás hatékony és folyamatos ellátásához szükséges információkat a Közszolgáltató számára átadja;
b) a közszolgáltatás körébe nem tartozó hulladékgazdálkodási tevékenységek közszolgáltatással történő összehangolását elősegíti;
c) a települési igények kielégítésére alkalmas hulladék gyűjtésére, szállítására, valamint kezelésére szolgáló helyeket és létesítményeket kijelöli.
13. § (1) Az ingatlantulajdonos bejelentését követően a Közszolgáltató az ingatlanon keletkező vegyes hulladék gyűjtésére szolgáló, általa rendszeresített gyűjtőedényt 15 napon belül rendelkezésre bocsátja.
(2) A gazdálkodó szervezet ingatlantulajdonos és a közterület-használati hozzájárulás jogosultja kivételével az ingatlantulajdonos bejelentését követően a Közszolgáltató az ingatlanon keletkező elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtésére szolgáló, általa rendszeresített gyűjtőedényt – a házhoz menő szelektív gyűjtéssel érintett e rendelet 1. mellékletében meghatározott területeken – 15 napon belül rendelkezésre bocsátja.
(3) Az ingatlantulajdonos részére az ingatlanon keletkező elkülönítetten gyűjtött kerti biohulladék gyűjtésére szolgáló, a Közszolgáltató logójával ellátott, kereskedelmi forgalomban kapható műanyag zsákok megvásárlási lehetőségét a Közszolgáltató ügyfélszolgálatán, hulladékudvarokban, valamint kereskedelmi partnerei segítségével egyéb helyeken biztosítja.
(4) A Közszolgáltató a közterület-használati hozzájárulás jogosultjának bejelentését követően az ingatlanon keletkező vegyes hulladék gyűjtésére szolgáló, általa rendszeresített gyűjtőedényt 15 napon belül rendelkezésre bocsátja, és a közterület-használati hozzájárulás jogosultjával a közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó egyedi szerződés megkötését 15 napon belül a szerződéstervezet megküldésével kezdeményezi.
(5) Amennyiben az ingatlantulajdonos költségvetési szerv, gazdálkodó szervezet, a közterület-használati hozzájárulás jogosult az ingatlanon várhatóan keletkező települési vegyes hulladék mennyiségnek megfelelő e rendelet szerinti bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget, és azt Közszolgáltató észleli, akkor a Közszolgáltató köteles részére az észlelést követő 15 napon belül bejelentésének pótlására felszólítást küldeni, továbbá a közterület-használati hozzájárulás jogosultjával a közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó egyedi szerződés megkötését is kezdeményezni.
(6) Ha az ingatlantulajdonos természetes személy, lakásszövetkezet, társasház az e rendelet szerinti bejelentési kötelezettségét nem teljesíti, úgy a Közszolgáltató – az ingatlantulajdonos egyidejű írásbeli értesítése mellett – az ingatlanon lévő lakóegységenként minimálisan 1 db 110 literes, vagy az ingatlantulajdonos által ténylegesen kihelyezett hulladékmennyiségnek megfelelő gyűjtőedény heti egyszeri ürítését vélelmezi és ennek megfelelő díjat számláz, addig az időpontig, ameddig az ingatlan tulajdonosa a bejelentési kötelezettségét nem teljesíti.
(7) Ha az ingatlantulajdonos költségvetési szerv, gazdálkodó szervezet, a közterület-használati hozzájárulás jogosultja e rendelet szerinti bejelentési kötelezettségét nem teljesíti, a Közszolgáltató – az ingatlantulajdonos és a közterület-használati hozzájárulás jogosultjának egyidejű írásbeli értesítése mellett minimálisan 1 db 110 literes, vagy az ingatlantulajdonos által ténylegesen kihelyezett hulladékmennyiségnek megfelelő gyűjtőedény heti egyszeri ürítését vélelmezi és ennek megfelelő díjat számláz, addig az időpontig, ameddig az ingatlan tulajdonosa, a közterület-használati hozzájárulás jogosultja a bejelentési kötelezettségét nem teljesíti.
14. § (1) A Közszolgáltató az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátott és rendeltetésszerűen használt gyűjtőedények szükség szerinti javításáról, cseréjéről és esetleges pótlásáról az ingatlantulajdonos bejelentése alapján gondoskodik.
(2) A Közszolgáltató az általa rendszeresített és közterületen kihelyezett hulladékgyűjtő edények tisztításáról, fertőtlenítéséről szükség szerint, de legalább kéthavonta gondoskodik.
15. § (1) A Közszolgáltató a közszolgáltatás folyamatos és teljes körű ellátásához szükséges:
a) engedélyeket, minősítéseket megszerzi;
b) rekultivációs, és jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt egyéb pénzügyi fedezetet folyamatosan biztosítja;
c) mennyiségű és minőségű járművet, gépet, eszközt, berendezést biztosítja és fenntartja, valamint a szükséges létszámú és képzettségű szakembert alkalmazza;
d) fejlesztéseket és karbantartásokat elvégzi legalább a közszolgáltatási díjban elismert fejlesztési hányad erejéig.
(2) A Közszolgáltató:
a) más önkormányzat megbízásából végzett közszolgáltatási tevékenységét pénzügyi és lehetőség szerint műszaki tekintetben a fővárosban végzett tevékenységétől elkülöníti;
b) a közszolgáltatás teljesítésével összefüggő, a jogszabályokban és a közszolgáltatási szerződésben meghatározott adatszolgáltatást rendszeresen teljesíti, továbbá működteti a jogszabályokban és a közszolgáltatási szerződésben meghatározott nyilvántartási rendszert;
c) a közszolgáltatás teljesítésével összefüggően közszolgáltatási tevékenységéről negyedévente közszolgáltatási tájékoztatót és évente közszolgáltatási beszámolót készít, továbbá a közszolgáltatási tájékoztatót – a tárgyi negyedévet követő 30 napon belül – a közszolgáltatási beszámolót – a számviteli beszámoló tulajdonos általi elfogadását követő 30 napon belül – a Fővárosi Önkormányzat részére megküldi. A közszolgáltatási tájékoztató és a beszámoló tartalmi és formai követelményeit a közszolgáltatási szerződés határozza meg;
d) a közszolgáltatói hulladékgazdálkodási tervének és egyéb, közszolgáltatást érintő fejlesztési terveinek elkészítése során a Fővárosi Önkormányzattal együttműködik, és a közszolgáltatói hulladékgazdálkodási tervét – a környezetvédelmi hatóság által történő elfogadását követő 30 napon belül – a Fővárosi Önkormányzatnak megküldi;
e) a fogyasztók számára a jogszabályi előírásoknak megfelelő ügyfélszolgálatot és tájékoztatási rendszert működtet;
f) a közszolgáltatási szerződés részét képező hulladékgazdálkodási közszolgáltatási üzletszabályzatot készít, tartalmazza legalább a Közszolgáltató és a közszolgáltatást igénybe vevő közötti – jogszabályban nem rendezett – egyéb jogokat és kötelezettségeket, így különösen:
fa) az üzletszabályzat tárgyát és hatályát;
fb) a Közszolgáltató cégazonosító adatait;
fc) a közszolgáltatás rendjét és annak közzétételi módját;
fd) az ügyfélszolgálat rendjét;
fe) az ügyfél tájékoztatás módját;
ff) az alkalmazott ügyfélkapcsolatot érintő formanyomtatványokat;
fg) reklamációk és panaszügyek kezelésének rendjét;
fh) a közszolgáltatás felfüggesztésével, szüneteltetésével, korlátozásával kapcsolatos rendet;
fi) a közszolgáltatással kapcsolatos, a fogyasztói jogokat és kötelezettségeket érintő jogszabályok kompilációját (rendezett gyűjteményét).
16. § A Közszolgáltató a közszolgáltatás végzéséhez kapcsolódóan az elvégzett, vagy felajánlott közszolgáltatás díját az ingatlantulajdonostól e rendeletben meghatározottak szerint beszedi.
17. § A Közszolgáltató kizárólag a közszolgáltatás kialakítása és fenntartása céljából, a kötelező közszolgáltatás nyújtására irányuló jogviszony időtartama alatt, valamint e jogviszony megszűnését követően a jogszabályokban előírt iratmegőrzési kötelezettség időtartama alatt kezelheti a közszolgáltatással érintett ingatlantulajdonos Ht.-ben meghatározott és a közszolgáltatás ellátásához szükséges személyes adatokat. A Közszolgáltató jogosult egyes, a közszolgáltatás ellátásához kapcsolódó részfeladatai tekintetében adatkezelőt, adatfeldolgozót megbízni, és a jogos igényeinek érvényesítése érdekében az e bekezdésben meghatározott személyes adatokat hatósági, bírósági eljárások lefolytatása céljából harmadik személynek átadni.
18. § Az ingatlantulajdonos a Fővárosi Önkormányzat által szervezett közszolgáltatást – ha a fogyasztó kérelmére a Közszolgáltatóval másként nem állapodnak meg – az e rendeletben meghatározott gyakorisággal igénybe veszi és a közszolgáltatás körébe tartozó hulladékait a Közszolgáltató részére rendszeresen átadja.
19. § (1) Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatás igénybevételéért díjat fizet.
(2) Az ingatlantulajdonost nem terheli az (1) bekezdésben foglalt díjfizetési kötelezettség az olyan beépítetlen ingatlana tekintetében, ahol senki sem tartózkodik és ezért ott települési vegyes hulladék nem keletkezik.
20. § (1) A természetes személy ingatlantulajdonos a Közszolgáltatónak bejelentést tesz az ingatlanon lakók vagy ott rendszeresen tartózkodók számának az ingatlanon várhatóan keletkező települési vegyes hulladék mennyiségére kiható változása esetén, e rendelet 3. melléklete szerinti tartalommal.
(2) A nem természetes személy ingatlantulajdonos, valamint az egyéni vállakozó a közszolgáltatás kötelező igénybevételére vonatkozó bejelentést tesz a Közszolgáltató részére, e rendelet 4. melléklete szerinti tartalommal.
(3) Az ingatlantulajdonos a Közszolgáltatónak 15 napon belül bejelenti, ha tulajdonosváltozás vagy egyéb ok – különösen a közszolgáltatásba újonnan történő bekapcsolódás – folytán a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik.
(4) A közterület-használati hozzájárulás jogosultja a Közszolgáltatóval egyedi szerződést köt a közszolgáltatás hatálya alá tartozó települési hulladékának elszállítására és kezelésére.
21. § (1) Felfüggeszthető a közszolgáltatás nyújtása azokon az ingatlanokon, amelyeken előreláthatóan legalább 30 napig senki sem fog tartózkodni és emiatt hulladék sem keletkezik.
(2) A felfüggesztésre vonatkozó igényt az ingatlantulajdonos írásban bejelenti a Közszolgáltatónak, a felfüggesztés kívánt kezdő időpontja előtt, azt legalább 30 nappal megelőzően.
(3) Ha a felfüggesztés (1) bekezdés szerinti feltételeiben változás következik be, az ingatlantulajdonos ezt írásban, haladéktalanul bejelenti a Közszolgáltatónak.
(4) Amennyiben a felfüggesztés időtartama alatt a közszolgáltatás alá tartozó hulladék kerül kihelyezésre, úgy az ingatlantulajdonos egyidejű értesítése mellett a Közszolgáltató a hulladékot elszállítja, az ingatlantulajdonos pedig a közszolgáltatási díjat megfizeti.
22. § (1) Az ingatlantulajdonos vagy meghatalmazottja a Közszolgáltató által rendelkezésére bocsátott és a Közszolgáltató vagy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező hulladékgyűjtő edényt átveszi, és a birtokbavételt aláírásával igazolja.
(2) Az ingatlantulajdonos gondoskodik az általa birtokba vett hulladékgyűjtő edények rendeltetésszerű használatáról, őrzéséről, rendszeres tisztán tartásáról, fertőtlenítéséről, valamint környezetük tisztán tartásáról.
(3) A gyűjtőedény rendeltetéstől eltérő használata, eltűnése vagy megsemmisülése miatt keletkezett kárért az ingatlantulajdonos a polgári jog szabályai szerint felel, a Közszolgáltató a kár észlelését követő 40 napon belül írásban felszólítja az ingatlantulajdonost a kár megtérítésére.
23. § (1) A közterület-használati hozzájárulás jogosultjával megkötendő, közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó egyedi szerződésnek (a továbbiakban: egyedi szerződés) legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:
a) a szerződő felek azonosító adatait;
b) a közszolgáltatás igénybevételének kezdő és befejező napját;
c) a teljesítés helyét és módját;
d) a közterület-használati hozzájárulás jogosultjának rendelkezésére bocsátott hulladékgyűjtő edényt űrtartalom és darabszám szerint;
e) a gyűjtőedények használatának módját;
f) a hulladékgyűjtő edény ürítési gyakoriságát és az ürítés idejét napok szerint;
g) az előre nem meghatározott időben történő ürítés esetén az ürítésről szóló értesítés módját;
h) a közterület-használati hozzájárulás jogosultja által meghatározott, az ingatlanon előreláthatólag keletkező hulladék mennyiségét, amelyre a közszolgáltatást igénybe veszi,
i) a közszolgáltatási díj megfizetésének módját;
j) az egyedi szerződés módosítására, megszűnésére vonatkozó rendelkezéseket;
k) az irányadó jogszabályok meghatározását.
(2) Az egyedi szerződést a Közszolgáltató nem mondhatja fel.
(3) A közterület-használati hozzájárulás jogosultja az egyedi szerződést írásban, 30 napos határidővel akkor mondhatja fel, ha Budapest főváros közterületén megszűnt a közterület-használattal összefüggő tevékenysége.
24. § (1) Az ingatlantulajdonos a teljesített közszolgáltatás alapján számított közszolgáltatási díjat utólag, a Közszolgáltató vagy az általa megbízott személy (díjbeszedő) által megküldött számla alapján, a számla kézhezvételétől számított 15 napon belül kiegyenlíti.
(2) A Közszolgáltató a számlázási gyakorlatában bekövetkező változásról az ingatlantulajdonosokat a változás bevezetését megelőzően legalább 30 nappal írásban és egyidejűleg honlapján tájékoztatja.
(3) A közszolgáltatási díj késedelmes megfizetése esetén a Közszolgáltató késedelmi kamatot érvényesíthet.
(4) A közszolgáltatási díjat tartalmazó számla adataival és összegével kapcsolatban az ingatlantulajdonos a Közszolgáltatónál írásban kifogást emelhet. A kifogásnak a számla kiegyenlítésére vonatkozó kötelezettség teljesítésére halasztó hatálya nincs. A kifogásra, annak kézhezvételétől számított 15 napon belül a Közszolgáltató válaszát megküldi.
(5) Túlszámlázás esetén a többletösszeget és annak időarányos kamatait a Közszolgáltató visszafizeti vagy az ingatlantulajdonos írásbeli kérelmére azt a soron következő, esedékes díjfizetési kötelezettségbe beszámítja.
(6) Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az, aki a települési hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a Közszolgáltató a közszolgáltatást felajánlja, vagy a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll, vagy a teljesítést igazolja. Az ingatlantulajdonos – e rendeletben meghatározott kivételekkel – akkor is köteles közszolgáltatási díjat fizetni, ha a Közszolgáltató igazolni tudja, hogy felajánlotta az ingatlantulajdonosnak a szolgáltatás nyújtását vagy a szolgáltatás nyújtására rendelkezésre állt.
25. § (1) Ha a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, vagy az edényben lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt üríteni nem lehet, az ingatlantulajdonos a Közszolgáltató felhívására az edényt üríthetővé és használhatóvá teszi.
(2) Nem helyezhetőek el a vegyes hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőedénybe a házhoz menő szelektív gyűjtéssel érintett – e rendelet 1. mellékletében meghatározott – területeken az alábbi újrahasznosítható hulladékok:
a) papír,
b) műanyag,
c) fém.
(3) Nem helyezhető el a vegyes hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőedénybe a házhoz menő kerti biohulladék gyűjtéssel érintett – e rendelet 2. mellékletében meghatározott – területeken kerti biohulladék.
(4) Nem helyezhető el a gyűjtőedényben folyékony, mérgező, tűz- és robbanásveszélyes anyag, vagy egyéb olyan anyag, amely veszélyeztetheti a gyűjtést végző személyek vagy mások életét, testi épségét, egészségét.
(5) Nem helyezhető el a gyűjtőedényben továbbá települési hulladéknak nem minősülő hulladék, különösen építési és bontási hulladék, állati tetem, valamint hulladékudvaron gyűjthető elektromos, elektronikai és veszélyes hulladék.
26. § (1) Az ingatlantulajdonos a Közszolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása mellett a gyűjtőedényhez tömörítő berendezést a gyűjtőedény sérelme nélkül alkalmazhat.
(2) A műanyag hulladék tömörítéséhez kézi tömörítő külön hozzájárulás nélkül alkalmazható.
27. § (1) Az ingatlantulajdonos az átvett gyűjtőedényeket lehetőleg az ingatlan területén belül, vagy zárható helyiségben, zárható tárolóban helyezi el úgy, hogy ahhoz illetéktelen személyek vagy állatok ne férjenek hozzá.
(2) Gyűjtőedényt közterületen elhelyezni vagy tartósan tárolni kizárólag a közterület-használatra vonatkozó jogszabályok megtartásával, az ott szabályozott engedély vagy közterület-használati hozzájárulás alapján lehet.
(3) A Közszolgáltató a közszolgáltatás végzéséhez szükséges konténert közterületen a konténer hulladékkal való megtöltéséig elhelyezheti, azt követően haladéktalanul elszállítja.
(4) Az ingatlantulajdonos az átvett gyűjtőedényeket a hulladék elszállítása céljából a Közszolgáltató által megjelölt időpontban, a közterületen, a gyűjtést végző gépjárművel megközelíthető és ürítésre alkalmas helyen elhelyezi.
(5) Az ingatlantulajdonos a gyűjtőedényt, a kerti biohulladékok gyűjtésére szolgáló hulladékgyűjtő zsákot, és a legfeljebb 1 méteresre darabolt, összekötözött faágakat legfeljebb a szállítási napot megelőző napon, 20 órától helyezi ki a közterületre, kivéve a tartósan engedélyezett elhelyezést. Az ingatlantulajdonos a Közszolgáltatóval ettől eltérő megállapodást is köthet.
(6) Ha az ingatlantulajdonos a gyűjtőtartály tárolási helyéről a gyűjtőedényt ürítésére való átadásának helyére történő mozgatás és visszaszállítás céljából a Közszolgáltatót kívánja igénybe venni, akkor azt a Közszolgáltató felé írásban jelzi. A többletszolgáltatásról a felek külön megállapodást kötnek.
(7) Az ingatlantulajdonos – a közszolgáltatás körébe tartozó – települési hulladékát kizárólag a Közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben, a kerti biohulladékok esetében gyűjtőzsákban helyezi el.
(8) Az ingatlantulajdonos a hulladékot a gyűjtőedényben, kerti biohulladékok esetében a hulladékgyűjtő zsákban úgy helyezi el, hogy az, az edény, zsák mozgatásakor, valamint a gyűjtőedény ürítésekor ne szóródjon, továbbá a gépi ürítést ne akadályozza. Az ingatlantulajdonos a hulladék elszállítása céljából kihelyezett gyűjtőedény fedelét a közterület szennyezésének elkerülése érdekében lecsukott állapotban tartja.
(9) A kihelyezett gyűjtőedény, hulladékgyűjtő zsák, és összekötözött faág, lomtalanításkor kihelyezett lom hulladék nem akadályozhatja a jármű és gyalogos forgalmat és elhelyezése egyébként nem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.
(10) Tilos a kihelyezett gyűjtőedények környékét, megközelítési útvonalát tárgyak elhelyezésével vagy parkoló gépjárművekkel oly módon elzárni, amely a gyűjtőedényeknek a Közszolgáltató által kialakított módon történő ürítését akadályozza.
(11) Tilos a szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedényekből a hulladék kiszórása, a közterület szennyezése.
28. § (1) A Közszolgáltató a közszolgáltatás keretében a hulladék elszállítását megtagadhatja, ha:
a) az nem a Közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített és a Közszolgáltatótól átvett gyűjtőedényben kerül kihelyezésre;
b) a kerti biohulladék esetén nem a Közszolgáltató logójával ellátott, kereskedelmi forgalomban kapható műanyag zsákban kerül kihelyezésre, vagy a vastagabb faágak 1 méteresnél nagyobb darabokban vagy nem összekötözve kerülnek kihelyezésre;
c) a kihelyezett gyűjtőedény a Közszolgáltató által alkalmazott gépi ürítési módszerrel az ingatlantulajdonosnak felróható okból nem üríthető;
d) megállapítható, hogy a gyűjtőedényben kihelyezett hulladék az ürítés, vagy a szállítás során a szállítást végző személyek életében, testi épségében, egészségében, továbbá a gyűjtő járműben vagy berendezésében kárt okozhat, vagy a hasznosítás, ártalmatlanítás során veszélyeztetheti a környezetet;
e) érzékszervi észleléssel megállapítható, hogy a kihelyezett gyűjtőedény mérgező, robbanó, folyékony, veszélyes, vagy olyan anyagot tartalmaz, amely a települési hulladékkal együtt nem gyűjthető, nem szállítható, nem ártalmatlanítható, vagy nem minősül települési hulladéknak;
f) a kihelyezett gyűjtőedény az e rendeletben meghatározott maximális tömeget meghaladó hulladékot tartalmaz;
g) a kihelyezett gyűjtőedény túltöltött, és a gyűjtőedény ürítése a környezet szennyezése, a hulladék szóródása nélkül nem lehetséges.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetekben a Közszolgáltató az ingatlantulajdonost írásban, haladéktalanul értesíti a hulladék elszállítása megtagadásának tényéről és okáról, és felszólítja a megtagadáshoz vezető ok vagy okok megszüntetésére.
29. § (1) Vegyes hulladék esetén a gyűjtőedények méretének és számának meghatározásakor két ürítés közötti időszakra ingatlanonként a keletkezett hulladékot, de legkevesebb 3,9 liter/fő/nap hulladékmennyiséget kell figyelembe venni.
(2) A közszolgáltatás által ellátandó területre rendszeresített, szabványos gyűjtőedények típusát, minimális térfogatát, darabszámát a Közszolgáltató az (1) bekezdésben foglaltakra figyelemmel állapítja meg az ingatlantulajdonos által bejelentett várható hulladékmennyiség és az ürítési gyakoriság alapján, melynek során lehetőség szerint figyelembe veszi az ingatlantulajdonos igényeit is.
(3) A vegyes hulladék ürítésének minimális gyakorisága az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet szerinti nagyvárosias és kisvárosias lakóterületen heti két alkalom, egyéb (kertvárosi és falusias) lakóterületen heti egy alkalom. A Közszolgáltatóval kötött közszolgáltatási szerződés a fentieknél szigorúbb feltételeket, nagyobb gyakoriságot is meghatározhat. Az ingatlantulajdonos indokolt esetben a heti időszakon belül gyűjtési naponként eltérő számú ürítést kérhet.
(4) A gyűjtőedényben elhelyezhető vegyes hulladék tömege:
a) 110 literes gyűjtőedény esetében legfeljebb 20 kg,
b) 120 literes gyűjtőedény esetében legfeljebb 22 kg,
c) 240 literes gyűjtőedény esetében legfeljebb 44 kg,
d) 770 literes gyűjtőedény esetében legfeljebb 140 kg,
e) 1100 literes gyűjtőedény esetében legfeljebb 200 kg,
f) előtömörített hulladék esetén az a)–e) pontokban meghatározottak legfeljebb másfélszerese
lehet.
(5) Ha az átadásra kerülő hulladék mennyisége rendszeresen meghaladja az átvett gyűjtőedények űrtartalmát, vagy a gyűjtőedényben elhelyezhető hulladék tömegét, akkor a Közszolgáltató az ingatlantulajdonos értesítésével egyidejűleg jogosult
a) a tényleges mennyiségű hulladéknak megfelelő űrtartalmú edényre cserélni az eredeti gyűjtőedényt;
b) megemelni a gyűjtésre átadott gyűjtőedények számát;
c) megnövelni az ürítési gyakoriságot.
(6) A Közszolgáltató elszállítást megelőzően ellenőrizheti az ürítésre előkészített tartályokban, gyűjtőedényben elhelyezett települési szilárd hulladékok tömegét akkor is, ha azok ürítésére a szolgáltatást igénybe vevő ingatlantulajdonos ingatlanán vagy telephelyén belül kerül sor.
(7) Amennyiben a gyűjtőedényben elhelyezett települési hulladék tömege a (6) bekezdésben meghatározott ellenőrzés során történő mérés alapján 20%-kal vagy annál nagyobb mértékben meghaladja a (4) bekezdésben meghatározott mértéket, úgy az előtömörített hulladéknak minősül.
(8) Az ingatlantulajdonos a Közszolgáltató ügyfélszolgálatánál három nappal korábban bejelenti a Közszolgáltatónak, ha ingatlanán az addig szokásos hulladékmennyiséget jelentősen meghaladó mennyiségű vegyes hulladék keletkezése várható. A bejelentés alapján a Közszolgáltató az ingatlantulajdonos által megjelölt időpontra vagy időtartamra a hulladék adott mennyiségének megfelelő gyűjtéséhez, elszállításához alkalmas nagyobb űrtartalmú, vagy további gyűjtőedényt, vagy a hulladék gyűjtésére alkalmas más gyűjtőeszközt az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátja, valamint a többletszolgáltatást teljesíti, az ingatlantulajdonos pedig a többletszolgáltatás díját megfizeti.
(9) Ha az ingatlanon keletkező vegyes hulladék mennyisége alkalmilag haladja meg az átadott gyűjtőedények űrtartalmát, és az ingatlantulajdonos elmulasztja a (8) bekezdésben írt bejelentési kötelezettségét, vagy a hulladékot nem a rendelkezésére bocsátott gyűjtőedényben gyűjti, akkor a Közszolgáltató az így átadott, vagy a gyűjtőedény mellé kirakott hulladék elszállítását díjfizetés ellenében végzi, feltéve, hogy erre az adott területen alkalmazott technológia lehetőséget nyújt. A többletszolgáltatás tényéről annak megfelelő dokumentálása mellett és az ennek megfelelő díj alkalmazásáról a Közszolgáltató az ingatlantulajdonost egyidejűleg értesíti. A többletdíjat a számlán külön kell feltüntetni.
30. § (1) Amennyiben a gyűjtőedényben nem a megfelelő vegyes hulladék került elhelyezésre, akkor a Közszolgáltató a vegyes hulladék gyűjtés szabályainak megsértését megfelelően dokumentálja, és az ingatlantulajdonost felszólítja az e rendeletben meghatározott szabályok betartására.
(2) Ha a Közszolgáltató (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelő felszólítását követően az ingatlantulajdonos egy éven belül újabb alkalommal a vegyes hulladék gyűjtésének szabályait sérti oly módon, hogy a vegyes hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőedénybe nem vegyes hulladékot helyez el, a Közszolgáltató a vegyes hulladék gyűjtés szabályainak megsértését dokumentálja, és a dokumentumokat egyidejűleg megküldi a fővárosi főjegyző részére, és kezdeményezi hulladékgazdálkodási bírság kiszabását.
31. § (1) Az ingatlantulajdonos a települési hulladék részét képező papír, műanyag és fém hulladékokat a házhoz menő szelektív gyűjtéssel érintett – e rendelet 1. mellékletében meghatározott – területeken rendelkezésre bocsátott hulladékgyűjtő edényekbe az alábbiak szerint külön gyűjti úgy, hogy:
a) a papírhulladékot a kék színű, vagy kék fedéllel ellátott gyűjtőedénybe;
b) a műanyag valamint a fém hulladékot együttesen a sárga színű, vagy sárga fedéllel ellátott gyűjtőedénybe helyezi.
(2) Az elkülönítetten gyűjtött papír, műanyag és fém hulladékokat tartalmazó gyűjtőedények ürítésének minimális gyakorisága az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet szerinti nagyvárosias és kisvárosias lakóterületen heti egy alkalom, egyéb (kertvárosi és falusias) lakóterületen havi egy alkalom. A Közszolgáltató az ürítések gyakoriságát igény szerint növelheti.
(3) A Közszolgáltató elszállítást megelőzően ellenőrizheti az ürítésre előkészített elkülönítetten gyűjtött hulladékok gyűjtésére szolgáló gyűjtőedény tartalmát akkor is, ha azok ürítésére a szolgáltatást igénybe vevő ingatlantulajdonos ingatlanán vagy telephelyén belül kerül sor.
(4) Amennyiben a gyűjtőedényben nem a megfelelő elkülönítetten gyűjtött hulladék került elhelyezésre, akkor a Közszolgáltató az elkülönítetten gyűjtés szabályainak megsértését dokumentálja, és az ingatlantulajdonost felszólítja az elkülönítetten gyűjtés szabályainak jövőbeni betartására, valamint a gyűjtőedénybe elhelyezett hulladékot vegyes hulladékként hulladékkezelésre szállítja el. Az ingatlantulajdonos a válogatás fajlagos költségét a következő havi közszolgáltatási díj részeként, többletköltségként megfizeti.
(5) Ha a Közszolgáltató (4) bekezdésben foglaltaknak megfelelő felszólítását követően az ingatlantulajdonos egy éven belül újabb alkalommal az elkülönített gyűjtés szabályait sérti oly módon, hogy az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőedényben nem a megfelelő hulladékot helyezi el, és ezt a Közszolgáltató észleli, akkor a Közszolgáltató az elkülönített hulladék gyűjtés szabályainak megsértését dokumentálja, és a dokumentumokat egyidejűleg megküldi a fővárosi főjegyző részére, és kezdeményezi hulladékgazdálkodási bírság kiszabását.
32. § (1) Az ingatlantulajdonos a települési hulladék részét képező kerti biohulladékokat a házhoz menő kerti biohulladék gyűjtéssel érintett – e rendelet 2. mellékletében meghatározott – területeken külön gyűjti úgy, hogy:
a) a lombot, kaszálékot, nyesedéket, vékony gallyakat a Közszolgáltató logójával ellátott, kereskedelmi forgalomban kapható – műanyag zsákba;
b) a vastagabb faágakat legfeljebb 1 méteresre darabolva, összekötve a lakókörzetre érvényes zöldhulladék gyűjtés napján helyezi ki.
(2) Az elkülönítetten gyűjtött kerti biohulladék elszállítási gyakorisága a március 1-től november 15-ig tartó vegetációs időszakban heti egy alkalom. A gyűjtési időszakot a Közszolgáltató a kedvező őszi időjárás függvényében meghosszabbíthatja, melyről az érintetteket honlapján és közlemény útján tájékoztatja. A Közszolgáltató a kerti biohulladékok elszállításának gyakoriságát igény szerint növelheti.
(3) A Közszolgáltató elszállítást megelőzően ellenőrizheti az előkészített elkülönítetten gyűjtött kerti biohulladék gyűjtésére szolgáló zsák tartalmát akkor is, ha azok gyűjtésére a szolgáltatást igénybe vevő ingatlantulajdonos ingatlanán vagy telephelyén belül kerül sor.
(4) Amennyiben a zsákban nem biohulladék került elhelyezésre, akkor a Közszolgáltató az elkülönített gyűjtés szabályainak megsértését dokumentálja, és az ingatlantulajdonost felszólítja az elkülönítetten gyűjtés szabályainak jövőbeni betartására. A Közszolgáltató a kerti biohulladék gyűjtésére szolgáló zsákban elhelyezett hulladékot vegyes hulladékként hulladékkezelésre szállítja el. Az ingatlantulajdonos a kezelés költségét a következő havi közszolgáltatási díj részeként, többletköltségként megfizeti.
(5) Ha a Közszolgáltató (4) bekezdésben foglaltaknak megfelelő felszólítását követően az ingatlantulajdonos egy éven belül újabb alkalommal az elkülönített gyűjtés szabályait sérti oly módon, hogy a kerti biohulladék gyűjtésére szolgáló zsákban nem biohulladékot helyez el, és ezt a Közszolgáltató észleli, akkor a Közszolgáltató az elkülönítetthulladék gyűjtés szabályainak megsértését dokumentálja, és a dokumentumokat egyidejűleg megküldi a fővárosi főjegyző részére, és kezdeményezi hulladékgazdálkodási bírság kiszabását.
33. § (1) A Közszolgáltató által létesített és üzemeltetett hulladékgyűjtő szigetekre történő hulladék szállításáról az ingatlantulajdonos gondoskodik.
(2) Az elkülönítetten gyűjtött hulladékot a hulladékgyűjtő szigeten – a Közszolgáltató előírásaira is tekintettel – úgy kell elhelyezni, hogy azok a műanyag és fém hulladékot leszámítva ne keveredjenek, és a környezetet ne szennyezzék.
(3) Az elkülönítetten gyűjtött hulladék elhelyezésére szolgáló hulladékgyűjtő szigetek használatának rendjét a Közszolgáltató honlapján közzéteszi.
(4) Az elkülönítetten gyűjtött hulladék elhelyezésére szolgáló szabványos gyűjtőedények elhelyezéséről, az edények ürítéséről, karbantartásáról, a gyűjtőedények, gyűjtőszigetek és környékük tisztán tartásáról, fertőtlenítéséről a Közszolgáltató gondoskodik.
34. § (1) A főváros hulladékgazdálkodási koncepciójának megfelelően kijelölt ingatlanokon létesített hulladékgyűjtő udvarokat a Közszolgáltató a hatályos jogszabályoknak és a közszolgáltatási szerződésben meghatározott módon megfelelően üzemelteti.
(2) A Közszolgáltató
a) a hulladékgyűjtő udvarok címét, megközelíthetőségét;
b) nyitvatartási idejét;
c) az adott hulladékudvaron átvehető hulladékok típusát, esetlegesen azok legnagyobb átadható mennyiségét;
d) a díjfizetés ellenében átvehető hulladékok körét és azok átvételi díját;
e) valamint a hulladékudvarok működési szabályzatát
a hulladékudvarokban kifüggeszti és honlapján közzéteszi.
35. § (1) A Közszolgáltató az általa üzemeltetett és arra alkalmas hulladékudvaron a természetes személy ingatlantulajdonosoknál keletkező
a) építési és bontási hulladékot;
b) elektromos és elektronikus berendezésekből származó hulladékot;
c) elem- és akkumulátor hulladékot;
d) gumiabroncs hulladékot;
e) fáradt olaj, étolaj és zsír hulladékot;
f) lom hulladékot;
g) elkülönítetten gyűjtött papír, fém, műanyag és üveg hulladékot;
h) egyéb, a környezetvédelmi hatóság által engedélyezett hulladékot
a hulladékudvar működési szabályzatában meghatározott módon átveszi.
(2) A Közszolgáltató megtagadhatja a hulladékudvarra szállított települési szilárd hulladék átvételét és elhelyezését, ha az adott hulladék hulladékfajta szerinti elkülönítése nem felel meg jogszabályban, vagy a hulladékudvar működési szabályzatában meghatározott követelményeknek.
36. § (1) A lom hulladék gyűjtéséről, elszállításáról, hasznosításáról és ártalmatlanításáról a Közszolgáltató évente egy alkalommal a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében – külön díj felszámítása nélkül – gondoskodik.
(2) A közszolgáltatás keretében a Közszolgáltató kizárólag a lakosságnál, a háztartásokban képződött, de a rendszeres hulladékszállításra használatos gyűjtőedényekben el nem helyezhető nagydarabos, lom hulladékot szállítja el.
(3) Lomtalanítás keretében közterületre nem helyezhető ki:
a) építési és bontási hulladék;
b) gumiabroncs hulladék;
c) gépjármű roncs, vagy termékként tovább nem használható jármű;
d) az ipar, mezőgazdaság vagy szolgáltatási tevékenység során képződött hulladék;
e) veszélyes hulladék;
f) háztartásokban keletkező vegyes hulladék;
g) elkülönítetten gyűjtött papír, műanyag és fém hulladék;
h) kerti biohulladék.
(4) A lom hulladékot az ingatlantulajdonos elszállítás céljából a Közszolgáltató által hirdetmény útján, továbbá honlapján előzetesen megjelölt helyen és időpontban helyezheti ki.
(5) Az elszállítandó lom hulladékot a közterületen úgy kell elhelyezni, hogy az a jármű és gyalogos forgalmat ne akadályozza, a gyűjtő szállítóeszköz által jól megközelíthető legyen, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, és ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.
37. § (1) Természetes személy ingatlantulajdonos a háztartásában keletkező elkülönítetten gyűjtött egyes, a Közszolgáltató által nevesített és honlapján közzétett veszélyes hulladékát a lomtalanítás alkalmával ideiglenes gyűjtőpontokon a Közszolgáltató részére átadhatja.
(2) Közszolgáltató az ingatlantulajdonost írásban értesíti a lomtalanítás és a lomtalanítás alkalmával történő veszélyes hulladékgyűjtés időpontjáról, a veszélyes hulladékgyűjtő pontok helyszínéről, nyitva tartásukról.
38. § Ha a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közterületen elhagyott, vagy azon ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék korábbi birtokosa vagy tulajdonosa a hulladék elszállítására és kezelésére vonatkozó Ht. szerinti kötelezettségének nem tesz eleget, a hulladék elszállításáról és kezeléséről a Közszolgáltató a közszolgáltatási szerződés keretein belül gondoskodik.
39. § (1) A Közszolgáltató a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék elszállításához az egyes hulladékfajták átvételére alkalmas felépítménnyel rendelkező járművet, eszközt használ.
(2) A Közszolgáltató a főváros belső kerületeiben, különösen a Hungária-gyűrű és a Budai körút által határolt területeken belül a hulladékgyűjtést lehetőség szerint 7 óra előtt befejezi.
(3) A Közszolgáltató az ingatlantulajdonost írásban értesíti a hulladékgyűjtés időpontjáról, külön megjelölve a vegyes, az elkülönítetten gyűjtött hulladékok gyűjtésének időpontjait.
(4) A Közszolgáltató a hulladékgyűjtés időpontjainak változásáról az ingatlantulajdonost a változás bekövetkeztét megelőzően legalább 15 nappal írásban értesíti.
(5) Rendkívüli időjárás esetén a hulladékgyűjtés átmeneti változása, szüneteltetése esetén a Közszolgáltató az ingatlantulajdonosokat honlapján és elektronikus média útján haladéktalanul értesíti.
(6) A Közszolgáltató az elkülönítetten gyűjtött települési hulladékot a vegyes hulladéktól elkülönítve, külön erre alkalmas felépítménnyel rendelkező járművel szállítja el az előkezelő, hasznosító telephelyre.
40. § (1) A Közszolgáltató az ingatlantulajdonosoktól közszolgáltatás keretében átvett elkülönítetten gyűjtött hulladékokat szükség szerint válogatja. Válogatási technológia, vagy kapacitás hiányában a hulladékokat válogatásra más hulladékkezelési engedéllyel rendelkező hulladékkezelőnek is átadhatja.
(2) A Közszolgáltató az ingatlantulajdonosoktól közszolgáltatás keretében átvett vegyes hulladékot, lom hulladékot, az előkezelési, vagy hasznosítási művelet során fennmaradó, de energetikailag hasznosítható hulladékot, továbbá a közszolgáltatás keretében összegyűjtött közterületen elhagyott, vagy ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladékot energia kinyerése céljából a Fővárosi Hulladékhasznosító Műben hasznosítja.
(3) A Közszolgáltató az energetikai célú hasznosító kapacitás maximális kihasználása mellett fennmaradó vegyes hulladékot előkezelést követően hulladéklerakóban ártalmatlanítja. A fém visszanyerését követően ártalmatlanítja továbbá az energetikai hasznosítás során keletkező salak hulladékot, valamint a füstgáztisztításból keletkező hulladékot.
41. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetést követő hónap első napján lép hatályba.
(2) E rendelet 5. § (5) bekezdése és a 25. § (3) bekezdése 2014. március 1-jén lép hatályba.
42. § A Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjáról szóló 12/2009. (III. 13.) Főv. Kgy. rendelet 2. § c) pontjának helyébe a következő rendelkezés lép:
„(A Környezetvédelmi Alap bevételei:)
c) a Főváros közigazgatási területén kivetett hulladékgazdálkodási és természetvédelmi bírság”
43. § Hatályát veszti a települési szilárdhulladék-gazdálkodással összefüggő önkormányzati feladatokról, különösen a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 61/2002. (X. 18.) Főv. Kgy. rendelet.
Sárádi Kálmánné dr. s. k. | Tarlós István s. k. | |
főjegyző | főpolgármester |
1. I. kerület
Területhatár: Alagút u.–Mészáros u.–Hegyalja u.–Felső rkp.
2. II. kerület
Területhatár: Felső (Bem) rkp.–Margit krt.–Bimbó út–Ribáry u.–Garas u.–Szilágyi E. fasor–Margit krt.–Bem József u.
Területhatár: Csalogány u.–Margit krt.–Bem József u.–Budai alsó (Bem) rkp.
3. III. kerület
Területhatár: Pacsirtamező u.–Vörösvári út–Bécsi út–Nagyszombat u.
Területhatár: Árpád fejedelem útja–Szépvölgyi út–Seregély u.–Kecske u.–Nagyszombat u.–Végvár u.–Doberdó u.–Pacsirtamező u.–Vörösvári út.
Területhatár: Monostori u.–Nánási u.–Rozgonyi u.–Rákóczi u.–Mátyás király út–Kossuth L. üdülőpart.
4. IV. kerület
Területhatár: Istvántelki u.–Árpád út–Rózsa u.–Szent Imre u.–Türr István u.–Mildenberger u.–Baross u.–Váci út–Árpád út–Löwy I. u.–Bocskai u.–Temesvár u.–Berda József u.–Tél u.–Elem u.
Területhatár: Baross u.–Mildenberg u.–Attila u.–Temesvári u.–Bocskai u.–Löwy I. u.–Váci út.
Területhatár: Türr István u.–Szent Imre u.–Rózsa u.–Deák Ferenc u.–Attila u.
Területhatár: Váci út–Mildenberg u.–Kisfaludy u.–Baross u.
Területhatár: Váci út–Fóti út–Baross u.–Mildenberg u.–Kisfaludy u.
5. VI. kerület
Területhatár: Bajcsy-Zsilinszky út–Teréz krt.–Király u.
6. VIII. kerület
Területhatár: Könyves Kálmán krt.–Vajda Péter u.–Orczy út–Üllői út.
7. IX. kerület
Területhatár: Üllői út–Határ út–Napfény u.–Epreserdő u.–Ecseri út.
Területhatár: Üllői út–Haller utca–Soroksári út–Ferenc krt.
Területhatár: Üllői út–Ferenc krt.–Soroksári út–Közraktár u.–Vámház krt.
8. X. kerület
Területhatár: Maglódi út–Kada u.–Gyömrői út–Sibrik Miklós u.
Területhatár: Mádi u.–Újhegyi u.–Gyömrői út–Sibrik Miklós u.
Területhatár: Jászberényi út–Vadszőlő u.–Magyarfalu u.–Zöld pálya u.
9. XI. kerület
Területhatár: Tétényi út–Sárbogárdi u.–Fehérvári út–Etele út.
Területhatár: Bartók Béla út–Bocskai út–Október 23. u.–Irinyi János u.–Műegyetem rkp.–Lágymányosi út–Dombóvári út–Hamzsabégi u.
10. XII. kerület
Területhatár: Istenhegyi út–Németvölgyi út–Jagelló út–Hegyalja út–Németvölgyi út–Érdi út–Hóvirág út–Táboros-hegy–Hegyhát út–Eötvös út–Diana u.–Istenhegyi út.
11. XIV. kerület
Területhatár: Kerepesi út–Róna u.–Bolgárkertész u.–Örs vezér tere–Füredi u.–Szentmihályi út.
Területhatár: Hungária krt.–Vágány u.–Dózsa Gy. út–Thököly út–Kerepesi út.
Területhatár: Miskolci u.–Csömöri út–Szuglói körvasútsor–Egressy út.
Területhatár: Miskolci u.–Egressy út–Szuglói körvasútsor–Mogyoródi út.
Területhatár: Fogarasi út–Gvadányi u.–Öv u.–Mogyoródi út.
12. XV. kerület
Területhatár: Szentmihályi út–Bánkút u.–Páskomliget u.–Nyírpalota út–Késmárk u.
13. XVI. kerület
Területhatár: Szlovák út–Rákospalotai határút–Csömöri út–György u.
Területhatár: György u.–János u.–Csömöri út–Rákospalotai határút.
Területhatár: János u.–Rákospalotai határút–Csömöri út–Rákóczi u.
Területhatár: Pálya u.–Rákospalotai határút–Csömöri út–Rákóczi u.
Területhatár: Pálya u.–Rákospalotai határút–Csömöri út–Vazul u.–Körvasút u.
14. XVII. kerület
Területhatár: Pesti út–Borsó u.–Újlak u.–Gyökér u.–Ferihegyi út–Rákospatak u.–Kaszáló u.
Területhatár: Aranylúd u.–Flamingó u.–Lázár deák u.
15. XVIII. kerület
Területhatár: Derkovits Gyula u.–Mikszáth K. u.–Üllői út–Lakatos u.–Egressy u.–Kártoló u.
16. XIX. kerület
Területhatár: Üllői út–Kisfaludy u.–Ady Endre út–Vas Gereben u.
Területhatár: Üllői út–Mátyás király u.–Ady Endre út–Kisfaludy u.
17. XX. kerület
Területhatár: Helsinki út–Határ út–Török Flóris u.–Nagysándor József u.
18. XXI. kerület
Területhatár: Ady Endre út–Táncsics u.–Árpád u.–Duna u.
19. XXII. kerület
Területhatár: Hunyadi János u.–Kitérő út–Leányka u.–Anna u.–Plébánia u.–Savoyai Jenő tér–Kossuth Lajos u.
Területhatár: Horogszegi határsor–Ringló u.–Méhész u.–Ady E. u.
Területhatár: Kertész u.–Árpád u.–Alsó Sas u.–Tóth József u.–Gádor u.
20. XXIII. kerület
Területhatár: Grassalkovich út–Rézöntő u.–Könyves u.–Török u.
Területhatár: Grassalkovich út–Rézöntő u.–Tárcsás u.–Szabóky R. u.–Erzsébet u.
Területhatár: Grassalkovich út–Hősök tere–Templom u.–Vecsés u.–Szérűskert u.–Könyves u.–Tárcsás u.–Szabóky R. u.–Erzsébet u.
Területhatár: Kő u.–Ugarszél u.–Erzsébet u.–Szamaránszky dűlő–Vecsés út–Szérűskert u.–Könyves u.
1. V. kerület
Területhatár: Szent István krt.–Pesti alsó rakpart–Vám–ház krt.–Múzeum krt.–Károly krt.–Bajcsy-Zsilinszky út.
2. VI. kerület
Területhatár: Teréz krt.–Podmaniczky u.–Ferdinánd híd–Lehel u.–Bulcsú u.–Szabolcs u.–Dózsa György út–Városligeti fasor–Király u.
3. VII. kerület
Területhatár: Károly krt.–Király u.–Városligeti fasor–Dózsa György út–Thököly út–Rákóczi út.
4. VIII. kerület
Területhatár: Üllői út–Múzeum krt.–Rákóczi út–Kerepesi út–Hungária krt.–Vajda Péter u.–Orczy út.
5. X. kerület
Területhatár: Sibrik Miklós út–Maglódi út–Sírkert út–Kozma u.–Hangár u.–Harmat u.–Újhegyi út–Mádi u.
6. XIV. kerület
Területhatár: Csömöri út–Ungvár u.–Szuglói körvasútsor u.–Rákospatak u.
7. XVI. kerület
Területhatár: Szuglói Körvasút sor–Budapesti út–József u.–Csömöri út.
8. XVII. kerület
Területhatár: Pesti út–Péceli út–Csabai út–Budapest határ.
9. XVIII. kerület
Területhatár: Margó Tivadar u.–Sallai Imre u.–Üllői út.
10. XXI. kerület
Területhatár: Szent István út–Hollandi út–Határ u.–Szellős u.–Liget u.–Damjanich János u.–Almás u.–Szőlős u.–Szent István u.
1. XI. kerület
Területhatár: Hunyadi János út–Kitérő út–Kővirág sor–Borszéki u.–Etele út–Vasút u.–Bartók Béla út–Tétényi út–Hengermalom út–Fehérvári út–Dombóvári út–Duna u.
2. XIII. kerület
Területhatár: Duna part–Balzsam u.–Göncöl u.–Gyöngyösi u.–Béke u.–Kámfor u.–Tatai út–Vizafogó u.–Tahi u.
3. XVI. kerület
Területhatár: Kerepesi út–Veres Péter út–Szabadföld út–Budapest városhatár–Rákospalotai határút–Szlovák út–Csömöri út–József u.–Budapesti út–Szolnoki út.
4. XVIII. kerület
Területhatár: M5 kivezető szakasz–Budapest városhatár–Üllői út–Sallai Imre u.–Gilice tér–Közdűlő u.–Lőrinci út–Méta u.
Területhatár: Margó Tivadar u.–Vörösmarty u.–Barcsai u.–Kolozsvári u.–Méta u.–Kele u.
Területhatár: Kolozsvár u.–Méta u.–Ipacsfa u.–Közdűlő út–Gilice tér–Sallai Imre u.–Margó Tivadar u.
5. XX. kerület
Területhatár: Grassalkovich u.–Meddőhányó u.–Vizisport u.–Csepeli átjáró.
Területhatár: Alsóteleki u.–Vágóhíd u.–Wesselényi u.–Helsinki út.
Területhatár: Wesselényi u.–Orsolya u.–Ritka u.–Eperjes u.–Ábrahám Gy. u.
6. XXI. kerület
Területhatár: II. Rákóczi Ferenc út–Kis nyírfa u.–Plutó u.–Csepeli út–Akácfa u.–Tihanyi u.–Szent Miklósi út–Erdőalja u.–Szent István u.
Területhatár: Dunadűlő út–Határ u.–Késmárki u.–Széchenyi István u.–Kikötő u.–Makád u.–Szatmári u.–József Attila u.–Barcs tér–Katona József u.
Területhatár: Kolozsvári u.–Katona József u.–Táncsics Mihály u.–Széchenyi u.
Területhatár: Vágóhíd u.–Komáromi u.–Katona József u.–Temesvár u.
7. XXII. kerület
Területhatár: M0–Nagytétényi út–Szentháromság u.–Pintyőke u.–Honvéd u.
1. I. kerület
Területhatár: Rakpart–Csalogány u.–Széll Kálmán tér–Szilágyi Erzsébet fasor–Alkotás út–Krisztina krt.–Kosciuszkó Tádé u.–Kuny Domonkos u.–Győző u.–Mészáros u.–Alagút u.
2. II. kerület
Területhatár: Budakeszi út–Budapest városhatár–Kulcs u.–Hideg u.–Gerecse u.–Honvéd u.–Kővári u.–Arad u.–Cenk u.–Kőhegyi út–Hűvösvölgyi út–Völgy u.–Vadaskerti u.–Hűvösvölgyi út.
3. III. kerület
Területhatár: Monostori út–Nánási út–Gázgyár u.–Rakpart–Vörösvári út–Hévízi út–Bogdáni út–Huszti út–Kazal u.–Szentendrei út.
Területhatár: Pünkösdfürdő u.–Kossuth Lajos üdülőpart–Hadrianus u.–Madzsar József u.–Táncsics Mihály u.–Ezüst–hegyi u.–Hollós Korvin Lajos u.–Ország út–Pünkösdfürdő.
4. IV. kerület
Területhatár: Külső Szilágyi út–Homoktövis u.–Csíksomlyó u.–Korond u.–Homoktövis u.–Farkaserdő u.–Óceánárok u.
5. IX. kerület
Területhatár: Üllői út–Könyves Kálmán körút–Soroksári út–Haller u.
6. XII. kerület
Területhatár: Szilágyi Erzsébet fasor–Krisztina krt.–Alkotás u.–Királyhágó u.–Győri u.–Csörsz u.–Alkotás u.–Jagelló u.–Németvölgyi út–Kékgolyó u.–Városmajor u.
7. XIII. kerület
Területhatár: Pesti alsó rakpart–Népfürdő u.–Vizafogó u.–Tatai út–Szegedi út–Dévényi u.–Vágány u.–Dózsa György út–Szabolcs u.–Bulcsú u.–Lehel u.–Váci út–Szent István krt.
8. XVII. kerület
Területhatár: Régi vám u.–526. u.–Pesti út–Vasút sor–Budapest határ–Péceli út–Csabai út–Üllői út–Pesti út–Ferihegyi repülőtérre vezető út–Sajó u.–Forgó u.–Csévéző u.–Gyömrői út–Budapest városhatár.
9. XVIII. kerület
Területhatár: Üllői út–Ferihegyi repülőtérre vezető út–Sajó u.–Forgó u.–Csévéző u.–Gyömrői út–Frangepán u.–Álmos u.–Felsőcsatári út–Hangár u.–Csillag u.–Nefelejcs u.–Mikszáth Kálmán u.
1. IV. kerület
Területhatár: Duna vonala–Budapest városhatár–Szilágyi u.–Görgey Artúr u.–Szent Imre u.–Türr István u.–Baross u.–Fóti út–Váci út.
Területhatár: Dugonics u.–Madridi u.–Vasút–Elem u.–Tél u.
Területhatár: Görgey u.–Rózsa u.–Árpád út–Istvántelki u.–Elem u.–vasút vonala.
2. X. kerület
Területhatár: Üllői út–Ferihegyi repülőtérre vezető út–Vaspálya u.–Maglódi út–Kozma u.–Régi vám u.–Határmalom u.–Pesti határút–Sárga rózsa u.–Kerepesi út–Hungária krt.–Könyves Kálmán krt.–Üllői út.
3. XIV. kerület
Területhatár: Kerepesi út–Hungária krt.–vasút vonala–Szegedi út–Tatai út–Körvasút sor–Kacsóh Pongrác út–Nagy Lajos király útja–Ungvár u.–Rákospatak u.–Csömöri út–Miskolci u.–Gvadányi út–Fogarasi út–Öv u.–Egyenes u.–Kerepesi út.
4. XV. kerület
Területhatár: Taksony u.–Pázmány Péter u.–Harsányi Kálmán u.–Budapest városhatár–Rákospalotai határút–Körvasút sor.
5. XVI. kerület
Területhatár: Sárga rózsa u.–Pesti határút–Bökényföldi út–Rákosligeti határsor–Budapest városhatár–Szabadföld út–Veress Péter út.
6. XVII. kerület
Területhatár: Határmalom u.–Bökényföldi út–Rákosligeti határsor–Budapest városhatár–Szent Imre herceg út–Liget sor.
1. II. kerület
Területhatár: Szilágyi Erzsébet fasor–Gábor Áron u.–Pusztaszeri út–Szeréna út–Szemlőhegyi út–Bimbó u.–Árpád fejedelem útja–Szépvölgyi út–Hármashatárhegy–Máriahegyi dűlő–Budapest városhatár–Hűvösvölgyi út–Vadaskert–Közép u.–Tökhegy.
2. III. kerület
Területhatár: Hármashatárhegy–Szépvölgyi út–Bécsi út–Hévízi út–Huszti út–Kazal u.–Szentendrei út–Mátyás király út–Kossuth Lajos üdülőpart.
3. XI. kerület
Területhatár: Kakukkhegyi erdősor–Irhás árok–Törökbálinti út–Érdi út–Németvölgyi út–Hegyalja út–Szent Gellért rakpart–Műegyetem rakpart–Irinyi József u.–Október 23. u.–Bartók Béla út–Hamzsabégi út–Vasút u.–Kővirág sor–Ringló u.–Péterhegyi u.–Balatoni út–Máriaremetei út–Kamaraerdei u.–Budapesti városhatár–Kakukkhegyi erdősor.
4. XII. kerület:
Területhatár: Városmajor u.–Szilágyi Erzsébet fasor–Budakeszi út–Budapest városhatár–Kakukkhegyi erdősor–Irhás árok–Törökbálinti út–Rácz Aladár út–Hóvirág út–Kázmér u.–Eötvös út–Svábhegy–Diana u.–Költő u.–Istenhegyi út–Alkotás út–Városmajor u.–Szilágyi Erzsébet fasor.
5. XXII. kerület:
Területhatár: Ady Endre u.–Anna u.–Kossuth Lajos út–Sas u.–Árpád u.–Kertész u.–Gádor u.–Mező u.–Tóth József u.–Duna vonala–Budapest városhatár.
1. IX. kerület
Területhatár: Gubacsi hídfő–Hídépítő u.–Duna vonala–Könyves Kálmán krt.–Üllői út–Ecseri út–Epreserdő–Határ út.
2. XVIII. kerület
Területhatár: Vörösmarty u.–Margó Tivadar u.–Üllői út–Lakatos u.–Egressy Gábor u.–Hofherr Albert u.–Puskás Ferenc u.–Darányi Ignác u.–Kolozsvári u.
3. XIX. kerület
Területhatár: Nagykőrösi út–Méta u.–Kolozsvár u.–Darányi Ignác u.–Puskás u.–Hofherr Albert u.–Üllői út–Vas Gereben u.–Ady Endre út–Határ út.
4. XX. kerület
Területhatár: Határ út–Nagykőrösi út–Szentlőrinci út–Köves út–Alsó határút–Vágóhíd u.–Bolyai János u.–Helsinki út–Nagysándor József u.–Jókai Mór u.
5. XXI. kerület
Területhatár: Szabadkikötő út–Duna vonala–Budapest városhatár–Akácfa u.–Plútó u.–Orion u.–Kisnyírfa u.–II. Rákóczi Ferenc út–Ady Endre u.–Duna u.–Árpád u.–Táncsics Mihály u.–Katona József u.–Kolozsvári u.–Széchenyi István u.–Szatmári u.–Katona József u.–Duna vonala.
Területhatár: Budapest városhatár–Hollandi út–Szent István u.–Erdőalja út–Völgy u.–Szentmiklósi út–Tihanyi u.–Királyerdő.
6. XXIII. kerület
Területhatár: Helsinki út–Meddőhányó u.–Duna vonala–Budapest városhatár–M5 szakasz–Szentlőrinci út–Köves u.–Alsó határút–Vágóhíd u.–Bolyai u.–Meddőhányó u.–Duna vonala–Könyves u.
1. I. kerület:
Mészáros u.–Krisztina krt.–Döbrentei tér–Szent Gellért rkp. által határolt terület.
2. II. kerület:
Szilágyi Erzsébet fasor–Budakeszi út–Kuruclesi út–Gyémántos lépcső–Széher út–Lipótmezei út–Hűvösvölgyi út–Kelemen László u.–Pasaréti tér–Csévi u.–Kapy u.–Törökvész út–Gábor Áron u.–Pasaréti út által határolt terület.
Páfrány út–Pasaréti út–Kelemen László u.–Hűvösvölgyi út–Hidegkúti út–városhatár–Kulcs u.–Gerecse u.–Honvéd u.–Kővári út–Arad u.–Cenk u.–Kőhegyi út–Rezeda u.–Hidegkúti út által határolt terület.
Feketefej u.–Nagykovácsi út–Hűvösvölgyi út–Máriaremetei út–Hímes u.–József Attila útja–Honfoglalás u.–Koppány vezér u. által határolt terület.
Pusztaszeri út–Törökvész út–Kapy u.–Csévi u.–Pasaréti út–Páfrány út–Kondor út–Görgényi út–Látóhegyi út–Glück Frigyes út–Szépvölgyi út által határolt terület.
Margit krt.–Szilágyi Erzsébet fasor–Pasaréti út–Gábor Áron u.–Törökvész út–Alsó Törökvész út–Bimbó út által határolt terület.
Pusztaszeri út–Törökvész út–Alsó Törökvész út–Bimbó út–Margit krt.–Árpád fejedelem útja–Szépvölgyi út által határolt terület.
Hidegkúti út–Máriaremetei út–Hímes u.–József Attila útja–Honfoglalás u.–Koppány vezér u. által határolt terület.
3. III. kerület:
Monostori út–Szentendrei út–Rákóczi u.–Mátyás király út–Kossuth Lajos üdülőpart–Római part–Pók u.–Nánási út–Vitorla u.–Arató Emil tér–Kadosa u.–Palicsi u.–Monostori út által határolt terület.
Mátyás király út–Ürömi út–Rókahegyi út–Hegyláb u.–Dózsa György u.–Hollós Korvin Lajos u.–Szentendrei út–Pünkösdfürdő u.–Királyok útja és a városhatár által határolt terület.
Bécsi út–Kocsis Sándor út–Erdőalja út–Királylaki lépcső–Királylaki út–Erdőalja lépcső–Erdőalja út–Viharhegyi út–Farkastorki út–Farkastorki lejtő–Laborc u. által határolt terület.
Aranyhegyi út–Pusztakúti út–Ürömi út–Mátyás király út–Szentendrei út és a vasút által határolt terület.
Ürömi út–Rókahegyi út–Hegyláb u.–Dózsa György u.–Ezüsthegy u.–Táncsics Mihály u.–Ország út és a városhatár által határolt terület.
Pacsirtamező u.–Kiscelli u.–Szőlő u.–Vörösvári út–Flórián tér–Szentendrei út–Bogdáni út–Hévizi út–Vörösvári út–Bécsi út–Perényi út–Remetehegyi út–Máramaros köz–Remetehegyi árok–Hármashatárhegyi út–Szépvölgyi út–Bécsi út–Nagyszombat u. által határolt terület.
Remetehegyi árok–Máramaros köz–Remetehegyi út–Perényi út–Bécsi út–Vörösvári út–Hévizi út–Bogdáni út–Szentendrei út–Keled út–Pomázi út–Bécsi út–Laborc u.–Farkastorki lejtő–Farkastorki út–Viharhegyi út–Erdőalja út–Erdőalja lépcső által határolt terület.
4. IV. kerület:
Csíksomlyó u.–Homoktövis u.–Megyeri út–Koszterna Gy. u.–Somlyói Nagysándor József u.–Ezred u.–Váci út–Székesdűlő sor–Pihenő köz–Megyer temető által határolt terület.
Madridi u.–Pozsonyi u.–Tél u.–Berlini u.–Brüsszeli u.–Bécsi u. által határolt terület.
Váci út–Julianus barát u.–Megyeri út–Reviczky u.–Baross u.–Károlyi I. u. által határolt terület.
Baross u.–Fóti út–Nádor u.–Templom u.–Károlyi I. u. által határolt terület.
Baross u.–Erdősor út–Sporttelep u.–Szőnyi I. u.–Erdősor út–Pálya u.–Tábor u.–Fóti út által határolt terület.
Váci út–Szilas patak–Megyeri út–Julianus barát u. által határolt terület.
Nádor u.–Fóti út–Blaha L. u.–Lahner Gy. u.–Szilágyi u.–Görgey A. u. által határolt terület.
Istvántelki u.–Klára u.–Elem u. által határolt terület.
5. VIII. kerület:
Üllői út–Orczy út–Vajda Péter u.–Könyves Kálmán körút által határolt terület.
Kerepesi út–Hungária körút–Asztalos Sándor u. által határolt terület.
6. X. kerület:
Kőbánya Kertváros: Jászberényi út–Vadszőlő u.–Magyarfalu u.–Zöld pálya u. által határolt terület.
Gyömrői út–Vaspálya u.–Román u.–Kápolna u.–Ihász u.–Harmat u.–Kada u.–Petrőczy u.–Noszlopy u. által határolt terület.
Hangár u.–Felsőcsatári út–Kozma u.–Sírkert u.–Maglódi út–Jászberényi út–Kőrösi Csoma Sándor út–Mádi u.–Újhegyi út–Gyömrői út által határolt terület.
Dömsödi u.–Nagyicce u.–Pilisi u.–Nemes u.–Keresztúri út által határolt terület.
7. XI. kerület:
Szent Gellért rkp.–Bartók Béla út–Karolina út–Villányi út–Budaörsi út–Hegyalja út által határolt terület.
Budaörsi út–Sasadi út–Érdi út–Németvölgyi út–Hegyalja út által határolt terület.
Andor u.–Budafoki út–Hunyadi János út–Mezőkövesd u.–Forgalmi u.–Sáfrány u.–Vasvirág sor–Szerelmey Miklós u.–Hajtány sor–Egér út által határolt terület.
Gépész u.–Kővirág sor–Méhész u.–Ringló út–Péterhegyi út és a vasút által határolt terület.
Dombóvári út–Sárbogárdi út–Bartók Béla út–Vasút u.–Etele tér–Borszéki u.–Andor u.–Szerémi út által határolt terület.
Sasadi út–Budaörsi út–Felső határút–Ördögorom lejtő–Varjúháj u.–Kakukkhegyi út–Irhás árok–Törökbálinti út által határolt terület.
8. XII. kerület:
Szilágyi Erzsébet fasor–Budakeszi út–Zugligeti út–Béla király út és a fogaskerekű által határolt terület.
Szilágyi Erzsébet fasor–Krisztina krt.–Alkotás u.–Nagyenyed u.–Istenhegyi út–Diana u.–Kakukk út–Tündér u.–Költő u. és a fogaskerekű által határolt terület.
Istenhegyi út–Diana u.–Kakukk út–Tündér u.–Költő u.–Diana u.–Mártonhegyi út–Denevér út–Ágnes út–Hó u.–Hóvirág út–Érdi út–Németvölgyi út által határolt terület.
Alkotás u.–Hegyalja út–Németvölgyi út–Nagyenyed u. által határolt terület.
Béla király út–Csillagvölgyi út–Eötvös út–Hegyhát u.–János Zsigmond u.–Rácz Aladár u.–Ágnes u.–Széchenyi emlékút–Karthauzi u.–Diana u.–Költő u. által határolt terület.
Irhás árok–Törökbálinti út–Hóvirág út–Hó u.–Ágnes u.–Denevér út.
Mártonhegyi út–Karthauzi u.–Széchenyi emlékút–Ágnes u.–Rácz Aladár u.–János Zsigmond u.–Kázmér út–Borbála lépcső–Edvi Illés u.–Nőszirom u.–Adorján út által határolt terület.
9. XIII. kerület:
Göncöl u.–Gyöngyösi u.–Béke u.–Fiastyúk u. által határolt terület.
Göncöl u.–Kámfor u.–Tatai u.–Rokolya u.–Béke u.–Gyöngyösi u. által határolt terület.
10. XIV. kerület:
Egressy út–Szuglói Körvasút sor–Öv u.–Fogarasi út–Vezér u. által határolt terület.
Szuglói Körvasút sor–Csömöri út–Nagy Lajos király útja–Ilosvai Selymes u. által határolt terület.
Szuglói Körvasút sor–Egressy út–Nagy Lajos király útja–Csömöri út által határolt terület.
Vezér u.–Fogarasi út–Nagy Lajos király útja–Egressy út által határolt terület.
Csertő u.–Füredi u.–Nagy Lajos király útja–Fogarasi út által határolt terület.
Szuglói Körvasút sor–Csömöri út–Nagy Lajos király útja–Ungvár u. által határolt terület.
Nagy L. király útja–Thököly út–Mexikói út–Horvát Boldizsár u. által határolt terület.
Nagy L. király útja–Kerepesi út–Fogarasi út által határolt terület.
Nagy L. király útja–Fogarasi út–Róna u.–Thököly út által határolt terület.
Szőnyi u.–Udvard u.–Ógyalla u.–Tengerszem u.–Szuglói Körvasút sor–Komáromi út–Rákos tér által határolt terület.
Róna u.–Fogarasi út–Mexikói út–Thököly út által határolt terület.
Hungária krt.–Thököly út–Dózsa Gy. út–Ajtósi D. sor–Hermina u.–Borostyán u. által határolt terület.
Gvadányi u.–Füredi u.–vasút által határolt terület.
11. XV. kerület:
Aporháza u.–M 3-as–Szentmihályi út–Régi Fóti út által határolt terület.
Szentkorona útja–Apolló u.–Drégelyvár u.–Rákospalotai Körvasút sor–Kolozsvár u. által határolt terület.
Bácska u.–Szőcs Á. u.–Régi Fóti út–Külső Fóti út–Szántóföld út–Károlyi S. út (Mélyfúró u.-ig)–Ajándék u.–Csomád u.–Székely E. u.–Vasút vonala által határolt terület.
Bácska u.–Szőcs Á. u.–Szentmihályi út–M 3-as–Szécsényi u.–Dembinszky u.–Pázmány P. u. által határolt terület.
Szentmihályi út–Bánkút u.–Szentkorona útja–Kolozsvár u.–Rákospalotai Körvasút sor–Taksony u.–Dembinszky u.–Szécsényi út–M 3-as–Gábor Á. u által határolt terület.
Bánkút u.–Gazdálkodó út–Nyírpalota u.–Apolló u.–Szent Korona útja által határolt terület.
12. XVI. kerület:
Nógrádverőce u.–Zsemlékes út–Íjász u.–Zselic u.–Léva u.–Újszász u. által határolt terület.
Csömöri út–Cserhida u.–Rendelő u.–Katymár u.–Asztag u.–Árpádföldi út–Csöbör u.–Vecseház u.–Fürge u.–Budapesti út–Szlovák út által határolt terület.
Veres Péter út–Pilóta u.–Újszász u.–Ballada u.–Emlékkő u.–Prohászka O. u.–Pesti határút–Sárgarózsa u. által határolt terület.
Ostoros út–Vidámvásár u.–Somkút u.–Nógrádverőce u.–Szabadföld út–Ostorhegy u. által határolt terület.
Csömöri út–Rózsa u.–Piros rózsa u.–Veres P. út által határolt terület.
Csömöri út–Szlovák u.–Budapesti út–Nagy L. kir u. által határolt terület.
Csömöri út–Sándor u.–Budapesti út–Rózsa u. által határolt terület.
Budapesti út–Főhadnagy u.–Datolya u.–Margit u.–Sashalmi tér–Thököly út által határolt terület.
Rákospalotai határút–Rozsos u.–Gusztáv u.–Mókus u.–Csömöri út–János u. által határolt terület.
Csömöri út–Mátyás kir. útja–Budapesti út–Sándor u. által határolt terület.
Budapesti út–Magtár u.–Szabadföldi út–Simongát út–Vidámvásár u.–Ostoros út által határolt terület.
Sarjú út–Veres Péter út–Pirosrózsa u.–Budapesti út–Thököly út–Margit u. által határolt terület.
Budapesti út–Arany J. u.–Margit u.–Datolya u.–Főhadnagy u. által határolt terület.
Rákospalotai határút–János u.–Csömöri út–Rákóczi út által határolt terület.
Rákospalotai határút–Rákóczi út–Csömöri út–Körvasút sor–Vazul u. által határolt terület.
13. XVII. kerület:
Zrínyi u.–Péceli út–Korsó u.–Ecsedháza u.–Mezőőr út–Izbég u.–Nemesbük u.–Nagyszentmiklósi út–Szárazhegy u.–Ököl u.–Pesti út által határolt terület.
Pesti út–Zsigmond u.–Görömböly u.–Pásztorfalva u.–Kísérő u.–Rózsaszál u.–Irsa u.–Pipishegy u.–Zrínyi u. által határolt terület.
Ferihegyi út–Vasút sor–Váltóőr u.–Szabadság sugárút–Csabai út–Tápióbicske u.–Pesti út–Zrínyi u.–Pipishegy u.–Vasad u.–Strázsahegyi dűlő–Összekötő út–Agyaghegyi dűlő–Felsőbánya u.–Sülysápi u. által határolt terület.
Rákoscsaba u.–Zrínyi u.–Pesti út–Tápióbicske u.–Péceli út–Szabadság sugárút–Vasútőr u. által határolt terület.
Naplás út–Kopolya u.–Tarcsai út–Czeglédi Mihály u.–Lajosház u.–Battonya u.–Színes u.–Péceli út–Rákoscsaba u. által határolt terület.
Szent Imre herceg út–Naplás út–Inda u.–Ároktő út által határolt terület.
Lőrinci út–Nagylegelői u.–Lilaakác u.–Magvető u.–Létai András u.–Magyar szárnyak dűlő–Újmajori u.–513. u.–Pesti út–Borsó u.–Újlak u.–Széchenyi u.–Táncsics Mihály u. által határolt terület.
Cinkotai út–Forrásmajori u.–Szőlőfürt u.–Ároktő u.–Liget sor által határolt terület.
Lőrinci út–Melczer u.–Ferihegyi út–Bocskaikert u.–Bocskai István u.–Baross u.–Bélatelepi út által határolt terület.
Vasúti sínek–Erdődűlő u.–Erdő u.–Rózsahegy u.–Kerülő u.–Ferihegyi út–Melczer u.–Lőrinci út–Szabadság u.–Táncsics Mihály u.–Széchenyi u.–Ferihegyi út által határolt terület.
Pesti út–513. u.–545. u.–526. u.–Vasúti sínek által határolt terület.
14. XVIII. kerület:
Nemes u.–Határ út–Szálfa u.–Oszkó u.–Kettős-Körös u.–Hunyadi János u.–Szélső u.–Somberek sor–Búzakéve u.–Ültetvény u.–Dózsa György u.–Ózon u.–Tigriskő u.–Belsőmajor dűlő–Budapest határ által határolt terület.
Üllői út–Nagyenyed u.–Flór Ferenc u.–Körös u.–Péterhalmi u.–Gilice tér–Petőfi u.–Ráday u.–Szakály u.–Vág u. által határolt terület.
Belsőmajor dűlő–Dózsa György u.–Nemes u.–Határ u.–Kapocs u.–Kisfaludy u.–Budapest határ által határolt terület.
Üllői út–Petőfi u.–Gilice tér–Közdűlő u.–Benedekfalva u.–Margó Tivadar u.–Bartók Lajos u.–Reviczky Gyula u.–Vörösmarty u.–Barcsay u.–Kolozsvári u.–Darányi Ignác u.–Puskás Ferenc u.–Hengersor u.–Liszt Ferenc u. által határolt terület.
Üllői út–Esze Tamás u.–Ganz Ábrahám u.–Alacskai út–Királyhágó u.–Flór Ferenc u.–Nagyenyed u. által határolt terület.
Gyömrői út–Igló u.–Forgó u.–Csap u.–Sajó u.–Ferihegyi repülőtérre vezető út által határolt terület.
Üllői út–Mikszáth Kálmán u.–Jegenyefa sor–Liget u.–Fedezék u.–Tóth Árpád u.–Székely György u.–Holló Lajos u.–Akadály u.–Tóth Árpád u.–Nefelejcs u.–Gerely u.–Gárdonyi Géza u.–Ráday Gedeon u. által határolt terület.
Üllői út–Fáy u.–Fonal u.–Béla u.–Nefelejcs u.–Tinódi u.–Egressy u.–Lakatos út által határolt terület.
Üllői út–Mednyánszky u.–Szinyei Merse u.–Lugos u.–Nagyszalonta u.–Gömbakác u. által határolt terület.
Gyömrői út–Csévéző u.–Frangepán u.–Álmos u.–Felsőcsatári út–Hangár u.–Gyula u. által határolt terület.
Üllői út–Vág u.–Iparvasút–Pataki István u.–Nagyszalonta u.–Gömbakác u. által határolt terület.
15. XIX. kerület:
Ady Endre út–Petőfi u.–Üllői út–Vécsey u.–Bem u.–Irányi Dániel u.–Móricz Zsigmond u.–Simonyi Zsigmond u.–Vak Bottyán u.–Alsóerdő sor–Küllő u.–Malomkő u.–Kártoló u.–Hofherr Albert u. által határolt terület.
Ady Endre út–Bercsényi u.–Pannónia út–Nagykőrösi út–Határ út által határolt terület.
Ady Endre út–Vas Gereben u.–Nagykőrösi út–Bercsényi u. által határolt terület.
Ady Endre út–Hofherr Albert u.–Iparos u.–Pozsony u.–Kassa u.–Kolozsvár u.–Méta u.–Zombor u.–Temesvár u.–Katona József u.–Hofherr Albert u.–Nagykőrösi út–Vas Gereben u. által határolt terület.
16. XX. kerület:
Határ út–Nagykőrösi út–Nagysándor József u.–Török Flóris u. által határolt terület.
Nagysándor József u.–Nagykőrösi út–Fiume u.–Mártírok útja–Orsova u.–Vargyas u.–Karánsebes u.–Lázár u. által határolt terület.
Nagysándor József u.–Lázár u.–Vasút sor–Alsó határút–Török Flóris u. által határolt terület.
Nagysándor József u.–Török Flóris u.–Alsó határút–Szabad köz–Erdő sétány–Lenke u.–Helsinki út által határolt terület.
17. XXI. kerület:
Árpád u.–Popieluszko u.–Vágóhíd u.–Kassai köz–Kassai u.–Katona József u.–Szatmári u.–Határ u.–Kolozsvári u.–Szent István út–Táncsics Mihály u. által határolt terület.
Duna u.–Ady Endre út–Budafoki út–Előd u.–Frangepán u.–Temetődűlő út–Corvin út–Védgát u. által határolt terület.
Hollandi út–Dunadűlő u.–Halásztelek u.–Késmárki u.–Széchenyi István u.–Szatmári u.–Határ u.–Kolozsvári u.–Szent István út–Tölgyes u.–Juharos u.–Evezős u. által határolt terület.
II. Rákóczi Ferenc út–Karácsony Sándor u.–Vasút sor–Duna lejáró–Dézsa u.–Varrógépgyár u.–Salak u.–Rév u.–Toldy Ferenc u.–Tinódi u.–Klapka u. által határolt terület.
Tihanyi u.–Vércse u.–Sármány u.–Szent István út–Hollandi út–Királyerdő út által határolt terület.
Szent István út–Hollandi út–Evezős u.–Juharos u.–Tölgyes u. által határolt terület.
Erdőalja út–Kölcsey u.–Erdősor u.–Technikus u.–Vénusz u.–Szabadság u.–Erdősor u.–Tihanyi u.–Vércse u.–Sármány u.–Szent István út által határolt terület.
18. XXII. kerület:
Kamaraerdei út–Rókales u.–Szabadkai u.–Csipke u.–Klauzál Gábor u.–Bíbic u.–Halk u.–Park u.–Nagytétényi út–Háros u. által határolt terület.
Háros u.–Komáromi u.–Munkácsy u.–Mész u.–Szigetvári u.–Zúzmó u.–Gádor u.–Promontor u.–Gárdonyi u.–Mező u.–Ferenc u.–Tóth József u. által határolt terület.
Tóth József u.–Pannónia u.–Ferenc u.–Mező u.–Gárdonyi u.–Promontor u.–Gádor u.–Zúzmó u.–Szigetvári u.–Mész u.–Munkácsy u.–Komáromi u.–Háros u.–Balatoni út–Kőérberki út–Péter-Pál u.–Savoyai Jenő tér–Leányka u. által határolt terület.
Ringló út–Méhész u.–Kővirág sor–Leányka u.–Savoyai tér–Péter-Pál u.–Kőérberki út–Pedellus u.–Vöröskúti határsor–Horogszegi határsor által határolt terület.
Szabadkai u.–Csipke u.–Klauzál Gábor u.–Bíbic u.–Halk u.–Park u.–Rákóczi út–Rózsakert u.–Nagytétényi út–Tarka–géb u.–Halpénz u.–Sallai Imre u.–Dunapart u.–Ánizs u.–Bucó u.–Vegyszer u.–Bartók Béla út–Balatoni út által határolt terület.
Balatoni út–Diótörő út–Viharvédő u.–Gyepű u.–Balatoni út–Bartók Béla út–Vegyszer u.–6. sz. főút és a városhatár által határolt terület.
19. XXIII. kerület:
Török u.–Grassalkovich út–Dobó u.–Sziget Csárda u.–Kovász u.–Új élet u.–Felső Duna sor–Vadevezős u.–Vadvíz u.–Horgászpart u.–Fűzfa köz–Millennium u.–vasút–Tengelice u.–Grassalkovich út–Csendes u.–Szitás u.–Káposztásföld u.–Sínpár u.–Vecsés út–Dunapataj u.–Pásztortáska u.–Klébl Márton u.–Wagner u.–Tompaház u.–Erzsébet u.–Ugarszél u.–Kő u.–Könyves u. által határolt terület.
Köves út–Szentlőrinci út–Szent László u.–Mezőlak u.–Nyír u.–Vasfű u.–Temető sor–Soroksári alsó határút–Külső Vörösmarty u.–Alsó határút által határolt terület.
1. FKF azonosító (meglévő Ügyfél esetén)
2. Ügyfél azonosítói (Ügyfél neve; lakcíme; anyja leánykori neve; születési helye és ideje; e-mail címe; telefonszáma)
3. Fogyasztási hely azonosítói (Fogyasztási hely címe; irányítószám, település neve; közterület megnevezése; közterület típusa; tömb, lépcsőház, emelet, ajtó, hrsz.)
4. Számlázási cím azonosítói (Számlázási hely címe; irányítószám, település neve; közterület megnevezése; közterület típusa; tömb, lépcsőház, emelet, ajtó, hrsz.; postafiók)
5. Levelezési cím azonosítói (Levelezési hely címe; irányítószám, település neve; közterület megnevezése; közterület típusa; tömb, lépcsőház, emelet, ajtó, hrsz.; postafiók)
6. Az ügy típusa (Új megrendelés/További tartály megrendelése)
7. A megrendelt tartály(ok) adatai (db 110 literes/db 120 literes/db 240 literes/db 1110 literes/db 120 literes szelektív/db 240 literes szelektív)
8. A kívánt ürítési gyakoriság (min. 1 alkalom/hét)
9. A szolgáltatás igénybevételének kezdete (a megrendeléshez szükséges dokumentumok beérkezésétől számított 30 nap/mindig a hónap első napja)
10. Csatolandó dokumentumok (Adás-vételi szerződés/tulajdoni lap/bérleti szerződés másolata)
1. FKF azonosító (meglévő Ügyfél esetén)
2. Ügyfél azonosítói (Ügyfél neve; adószáma; cégjegyzék/nyilvántartási/regisztrációs száma; bankszámlaszáma)
3. Kapcsolattartó azonosítói (Kapcsolattartó lakcíme; e-mail címe; telefonszáma)
4. Fogyasztási hely azonosítói (Fogyasztási hely címe; irányítószám, település neve; közterület megnevezése; közterület típusa; tömb, lépcsőház, emelet, ajtó, hrsz.)
5. Számlázási cím azonosítói (Számlázási hely címe; irányítószám, település neve; közterület megnevezése; közterület típusa; tömb, lépcsőház, emelet, ajtó, hrsz.; postafiók)
6. Levelezési cím azonosítói (Levelezési hely címe; irányítószám, település neve; közterület megnevezése; közterület típusa; tömb, lépcsőház, emelet, ajtó, hrsz.; postafiók)
7. Az ügy típusa (Új megrendelés/További tartály megrendelése)
8. A megrendelt tartály(ok) adatai (db 110 literes/db 120 literes/db 240 literes/db 1110 literes/db 120 literes szelektív/db 240 literes szelektív. Gazdálkodó szervezeteknek a Közszolgáltató közszolgáltatás keretében szelektív hulladékgyűjtő tartályt nem biztosít.)
9. A kívánt ürítési gyakoriság (min. 1 alkalom/hét)
10. A szolgáltatás igénybevételének kezdete (a megrendeléshez szükséges dokumentumok beérkezésétől számított 30 nap/mindig a hónap első napja)
11. Csatolandó dokumentumok (Adás-vételi szerződés/tulajdoni lap/bérleti szerződés/cégkivonat/vállalkozói igazolvány/aláírási címpéldány másolata)