Indokolás
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 36/2022. (X. 6.) önkormányzati rendelete

önkormányzati elismerések alapításáról és adományozásuk rendjéről

Budapest Főváros Önkormányzatának Közgyűlése

a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 24. § (9) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés i) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva

a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) Budapest Főváros Önkormányzatának Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) a kimagasló teljesítmény iránti megbecsülés méltó kifejezésére, elismerésére a következő helyi önkormányzati elismeréseket (a továbbiakban: elismerés) alapítja:

a) Budapest Díszpolgára,

b) Pro Urbe Budapest díj,

c) Budapestért díj,

d) Főváros Szolgálatáért díj,

e) Főpolgármesteri Hivatalban Végzett Közszolgálatért emlékgyűrű,

f) Főpolgármesteri Dicséret,

g) Bárczy István-díj,

h) Zalabai Gábor-díj,

i) Dr. Barna Sándor-díj,

j) Fővárosért emlékzászló,

k) Csengery Antal-díj,

l) Papp László-díj,

m) Ráday Mihály-díj, valamint

n) Budapest Építészeti Nívódíja, Budapest Építészeti Nívódíja dicséret.

(2) Budapest Főváros Önkormányzata

a) díszsírhelyet adományozhat, és

b) elhunyt személyt Budapest Főváros saját halottjává nyilváníthat.

2. § (1) Az elismerés adományozásáról – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – a Közgyűlés a főpolgármester jelölése alapján dönt.

(2) A Közgyűlés az egyes elismerésre jelöltekről önálló határozatot hoz.

(3) Elhunyt személy részére elismerés akkor adományozható, ha azt e rendelet kifejezetten megengedi.

3. § (1) Elismerés adományozására – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – bárki javaslatot tehet.

(2) Az elismerés adományozására vonatkozó javaslatot – a pályázat útján történő adományozás kivételével – az átadás e rendelet szerinti időpontját megelőző kilencvenedik napig a főpolgármesternél kell megtenni.

(3) A javaslat tartalmazza

a) az elismerésre javasolt természetes személy családi és utónevét, jogi személy esetén megnevezését és adószámát, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén a megnevezését,

b) azt a tényt, hogy a javaslat posztumusz adományozásra vagy csoportnak történő adományozásra vonatkozik, valamint

c) az elismerés adományozására vonatkozó javaslat indokait.

4. § (1) Az elismerés adományozásáról szóló határozatot a Fővárosi Közlönyben közzé kell tenni.

(2) Az elismerésekről a Főpolgármesteri Hivatal elismerésenként naprakész nyilvántartást vezet, amely tartalmazza

a) az elismerésben részesült természetes személy nevét, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megnevezését,

b) az elismerés adományozása indokának rövid megjelölését,

c) az elismerés adományozásáról rendelkező döntés megjelölését, és

d) az elismerés adományozásának időpontját.

(3) A (2) bekezdés szerinti nyilvántartások tartalmazzák a fővárosi kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló 28/1992. (X. 1.) önkormányzati rendelet, valamint a díszpolgári cím adományozásáról szóló 26/1993. (VIII. 1.) önkormányzati rendelet alapján adományozott elismeréseket is.

(4) A nyilvántartásokat a Főpolgármesteri Hivatal a budapest.hu honlapon közzéteszi.

5. § (1) Az elismerést – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – a főpolgármester vagy az általa kijelölt személy adja át.

(2) Az elismerést

a) az elismerésben részesült természetes személynek, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet képviselőjének,

b) posztumusz adományozott elismerés esetén az elismerésben részesült hozzátartozójának

kell átadni.

(3) Az elismerés átadható a (2) bekezdésben meghatározott személy által megjelölt személynek is.

6. § Az elismerés az adományozásról szóló döntés erre irányuló rendelkezése esetén az e rendeletben meghatározott időponttól eltérő időpontban is átadható.

7. § (1) Az elismerés adományozásáról az elismerésben részesült természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet (a továbbiakban együtt: elismerésben részesült)

a) az elismerésben részesült nevét vagy megnevezését,

b) az elismerés megnevezését,

c) az elismerés adományozásának indokait, és

d) az elismerés átadásának időpontját

tartalmazó oklevelet kap.

(2) Posztumusz adományozás esetén az elismeréssel nem jár a rendeletben az egyes elismerésekhez kapcsolódóan meghatározott pénzjutalom.

8. § (1) Vissza kell vonni az elismerést, ha az elismerésben részesült arra méltatlanná válik.

(2) Méltatlanná válik az elismerésre az elismerésben részesült, ha

a) – az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítésre tekintet nélkül – szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélik, vagy

b) az elismerést megelőzően tanúsított, de az elismerés adományozásakor nem ismert magatartása vagy az elismerés adományozását követően tanúsított magatartása összeférhetetlen az elismerés által képviselt értékekkel.

(3) A méltatlanná válás tényét a főpolgármester előterjesztésére a Közgyűlés állapítja meg, és egyidejűleg visszavonja az elismerést.

(4) Elismerés visszavonása esetén a főjegyző törli a 4. § (2) bekezdésben meghatározott nyilvántartásból az elismeréshez kapcsolódó adatokat.

9. § (1) A Főpolgármesteri Hivatal mint adatkezelő

a) a javaslatot tevő személy nevét és a javaslatában megjelölt további személyes adatait az elismerés adományozása céljából az önkormányzati hivatalok egységes irattári tervének kiadásáról szóló 78/2012. (XII. 28.) BM rendelet mellékletében meghatározott megőrzési idő szerinti időtartamban,

b) az elismerésre javasolt vagy pályázatot benyújtó, de elismerésben nem részesült személynek az elismerésre tett javaslatot megalapozó érdemeire közvetlenül vonatkozó, az elismerés adományozásához figyelembe veendő adatokat az elismerésre érdemesség megállapítása céljából az elismerés adományozásáról való döntés meghozataláig,

c) az elismerésben részesült

ca) nevét és az elismerésre méltatott érdemeire közvetlenül vonatkozó, az elismerés adományozásához figyelembe vett adatokat az elismerésre érdemesség megállapítása céljából az elismerés adományozásáról szóló döntés meghozataláig,

cb) az elismerés átadásához szükséges adatait az elismerés átadása céljából az elismerés átadásáig, továbbá

cc) a pénzjutalom számfejtéséhez és kifizetéséhez szükséges adatait a pénzjutalom kifizetése céljából az önkormányzati hivatalok egységes irattári tervének kiadásáról szóló 78/2012. (XII. 28.) BM rendelet mellékletében meghatározott megőrzési idő szerinti időtartamban,

d) posztumusz adományozott elismerés esetén az elismerésben részesült hozzátartozójának vagy az általa megjelölt személynek a nevét, valamint az elismerés átadásához szükséges személyes adatait az elismerés átadása céljából az elismerés átadásáig, továbbá

e) jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek adományozott elismerés esetén a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet képviselőjének vagy kapcsolattartójának nevét és az elismerés átadásához szükséges személyes adatait az elismerés átadása céljából az elismerés átadásáig

kezeli.

(2) A Főpolgármesteri Hivatal mint adatkezelő

a) a 4. § (2) bekezdésében előírt nyilvántartás vezetése céljából a nyilvántartásban szereplő adatokat határozatlan ideig vagy 8. § (4) bekezdése szerinti törlésig, és

b) az elismerés adományozásáról szóló döntésnek a Fővárosi Közlönyben történő közzététele céljából az ott meghatározott személyes adatokat határozatlan ideig

kezeli.

(3) Az adatkezelés részletes szabályait tartalmazó adatkezelési tájékoztatót a főjegyző a budapest.hu honlapon teszi közzé.

2. Budapest Díszpolgára elismerés

10. § (1) Budapest Díszpolgára elismerés annak a természetes személynek adományozható, aki Budapest Főváros fejlődése, gyarapodása és hírnevének öregbítése érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett.

(2) Budapest Díszpolgára elismerés – az (1) bekezdésben meghatározott feltételek megfelelő alkalmazásával – posztumusz is adományozható az adományozás évében vagy az azt megelőző naptári évben elhunyt személynek.

(3) Budapest Díszpolgára elismerés évenként hat élő, továbbá posztumusz két személynek adományozható.

11. § A Budapest Díszpolgára elismerés évente, Budapest Főváros ünnepnapja alkalmából kerül átadásra.

12. § (1) Budapest díszpolgára

a) tárgyi emlékként emlékéremre,

b) az adományozás évének első naptári napján irányadó kötelező legkisebb munkabér havi összegének tízszeresével megegyező összegű pénzjutalomra,

c) halálát követően

ca) Budapest Főváros Önkormányzata költségén díszsírhelyre és

cb) Budapest Főváros saját halottjaként való eltemettetésre

jogosult.

(2) A Budapest Díszpolgára elismeréssel járó oklevél és az (1) bekezdés a) pontja szerinti emlékérem leírását az 1. melléklet tartalmazza.

3. Pro Urbe Budapest díj

13. § (1) Pro Urbe Budapest díj elismerés adományozható annak a természetes személynek, jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek, aki vagy amely Budapest Főváros érdekében kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű tevékenységet végzett.

(2) Pro Urbe Budapest díj elismerés – az (1) bekezdésben meghatározott feltételek megfelelő alkalmazásával – posztumusz is adományozható az adományozás évében vagy az azt megelőző naptári évben elhunyt személynek.

(3) Pro Urbe Budapest díj elismerés évenként hat élő személynek vagy szervezetnek, továbbá posztumusz két személynek adományozható.

14. § A Pro Urbe Budapest díj évente, Budapest Főváros ünnepnapja alkalmából kerül átadásra.

15. § (1) A Pro Urbe Budapest díj elismerésben részesült

a) tárgyi emlékként plakettra, továbbá

b) az adományozás évének első naptári napján irányadó kötelező legkisebb munkabér havi összegének ötszörösével megegyező összegű pénzjutalomra

jogosult.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti plakett leírását az 1. melléklet tartalmazza.

4. Budapestért díj

16. § (1) Budapestért díj elismerés adományozható a tudomány, a művészet, a fejlesztés, a kutatás, a gyógyítás, az oktatás-nevelés, a sport, a gazdaság terén, vagy a közösség, valamint Budapest Főváros érdekében kifejtett példaértékű, magas színvonalú munka elismeréseként.

(2) Budapestért díj elismerés évenként tizenkét természetes személynek, jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek adományozható.

17. § A Budapestért díj elismerés évente, Budapest Főváros ünnepnapja alkalmából kerül átadásra.

18. § (1) A Budapestért díj elismerésben részesült

a) tárgyi emlékként plakettra, továbbá

b) az adományozás évének első naptári napján irányadó kötelező legkisebb munkabér havi összegének kétszeresével megegyező összegű pénzjutalomra

jogosult.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti plakett leírását az 1. melléklet tartalmazza.

5. Főváros Szolgálatáért díj

19. § (1) Főváros Szolgálatáért díj elismerés adományozható annak, aki a Főpolgármesteri Hivatal köztisztviselőjeként, közszolgálati ügykezelőjeként vagy munkavállalójaként kiemelkedő munkát végzett.

(2) Főváros Szolgálatáért díj elismerés évenként három személynek adományozható.

(3) A Főváros Szolgálatáért díj elismerés – az (1) bekezdésben meghatározott feltételek megfelelő alkalmazásával – posztumusz is adományozható szolgálatteljesítés közben elhunyt személynek.

20. § A Fővárosért Szolgálatáért díj elismerés adományozásáról a főpolgármester dönt.

21. § A Fővárosért Szolgálatáért díj elismerés évente, a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából kerül átadásra.

22. § (1) A Főváros Szolgálatáért díj elismerésben részesült

a) tárgyi emlékként plakettra, továbbá

b) az adományozás évének első naptári napján irányadó kötelező legkisebb munkabér havi összegének háromszorosával megegyező összegű pénzjutalomra

jogosult.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti plakett leírását az 1. melléklet tartalmazza.

6. Főpolgármesteri Hivatalban Végzett Közszolgálatért emlékgyűrű

23. § (1) Főpolgármesteri Hivatalban Végzett Közszolgálatért emlékgyűrű elismerés adományozható a kiemelkedően magas színvonalú közszolgálati életpálya elismeréséül a Főpolgármesteri Hivatal azon köztisztviselőjének, közszolgálati ügykezelőjének vagy munkavállalójának, aki a társadalombiztosítási szabályok alapján az öregségi nyugdíjra jogosult és a Főpolgármesteri Hivatalnál eltöltött jogviszonyának időtartama eléri a tíz évet.

(2) A Főpolgármesteri Hivatalban Végzett Közszolgálatért emlékgyűrű évenként harmincöt személynek adományozható.

24. § (1) A Főpolgármesteri Hivatalban Végzett Közszolgálatért emlékgyűrű elismerés adományozásáról a főjegyző dönt.

(2) A Főpolgármesteri Hivatalban Végzett Közszolgálatért emlékgyűrű elismerést a főjegyző adja át.

25. § A Főpolgármesteri Hivatalban Végzett Közszolgálatért emlékgyűrű elismerés évente, a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából kerül átadásra.

26. § A Főpolgármesteri Hivatalban Végzett Közszolgálatért emlékgyűrű elismeréssel tárgyi emlékként aranygyűrű jár, amelynek leírását az 1. melléklet tartalmazza.

7. Főpolgármesteri Dicséret

27. § (1) Főpolgármesteri Dicséret elismerés adományozható annak a természetes személynek, aki a Főpolgármesteri Hivatal köztisztviselőjeként, közszolgálati ügykezelőjeként vagy munkavállalójaként, illetve a Budapest Főváros Önkormányzata által alapított költségvetési szervvel vagy Budapest Főváros Önkormányzata részesedésével működő gazdasági társasággal fennálló, foglalkoztatásra irányuló jogviszonyában kiemelkedő munkát végzett.

(2) Főpolgármesteri Dicséret elismerés évenként harminc természetes személynek adományozható.

28. § A Főpolgármesteri Dicséret elismerés adományozásáról a főpolgármester dönt.

29. § A Főpolgármesteri Dicséret elismerés az adományozását követően, a főpolgármester által meghatározandó időpontban kerül átadásra.

30. § A Főpolgármesteri Dicséret elismerésben részesült az adományozás évének első naptári napján irányadó kötelező legkisebb munkabér havi összegének kétszeresével megegyező összegű pénzjutalomra jogosult.

8. Bárczy István-díj

31. § (1) Bárczy István-díj elismerés adományozható a Budapest Főváros területén, a köznevelés vagy a gyermekvédelem területén működő intézmény azon munkatársának, aki hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményével hozzájárult a jövő generációjának neveléséhez, képzéséhez.

(2) Bárczy István-díj elismerés évenként huszonöt személynek adományozható.

32. § A Bárczy István-díj elismerés évente, a pedagógusnap alkalmából kerül átadásra.

33. § (1) A Bárczy István-díj elismerésben részesült

a) tárgyi emlékként plakettra, továbbá

b) az adományozás évének első naptári napján irányadó kötelező legkisebb munkabér havi összegének kétszeresével megegyező összegű pénzjutalomra

jogosult.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti plakett leírását az 1. melléklet tartalmazza.

9. Zalabai Gábor-díj

34. § (1) Zalabai Gábor-díj elismerés adományozható a Budapesten a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásban, a foglalkoztatáspolitika területén vagy a szociálisan rászorulók támogatásában kiemelkedő, az esélyegyenlőséget előmozdító tevékenységet végző személy vagy szervezet munkájának elismerésére.

(2) Zalabai Gábor-díj elismerés évenként három természetes személynek, jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek adományozható.

35. § A Zalabai Gábor-díj elismerés évente, az esélyegyenlőség napja alkalmából kerül átadásra.

36. § A Zalabai Gábor-díj elismerésben részesült az adományozás évének első naptári napján irányadó kötelező legkisebb munkabér havi összegének kétszeresével megegyező összegű pénzjutalomra jogosult.

10. Dr. Barna Sándor-díj

37. § (1) Dr. Barna Sándor-díj elismerés adományozható a Budapest Főváros közbiztonsága vagy közrendje fenntartásában, annak javítása érdekében tevékenykedő szervezet állományába tartozó személynek, aki a bűnmegelőzés, bűnüldözés, közbiztonság, rendészet, tűzvédelem, tűzoltás, műszaki mentés, valamint a katasztrófavédelem területén olyan tartós és kiemelkedő munkát végzett, amellyel hozzájárult Budapest Főváros közbiztonságának vagy közrendjének javításához.

(2) Dr. Barna Sándor-díj elismerés évenként három személynek adományozható.

(3) Dr. Barna Sándor-díj elismerés – az (1) bekezdésben meghatározott feltételek megfelelő alkalmazásával – posztumusz is adományozható szolgálatteljesítés közben elhunyt személynek.

38. § A Dr. Barna Sándor-díj elismerés évente, Szent György napja alkalmából kerül átadásra.

39. § (1) A Dr. Barna Sándor-díj elismerésben részesült

a) tárgyi emlékként plakettra, továbbá

b) az adományozás évének első naptári napján irányadó kötelező legkisebb munkabér havi összegének kétszeresével megegyező összegű pénzjutalomra

jogosult.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti plakett leírását az 1. melléklet tartalmazza.

11. Fővárosért emlékzászló

40. § (1) Fővárosért emlékzászló elismerés adományozható Budapest Főváros közbiztonsága fenntartásában, annak javításában, illetve rendvédelmének területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, a közösségi összetartozás erejét bizonyító szervezetnek.

(2) Fővárosért emlékzászló elismerés évenként egy jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek adományozható.

41. § A Fővárosért emlékzászló elismerés évente, Szent György napja alkalmából kerül átadásra.

42. § A Fővárosért emlékzászló elismerésben részesült szervezet tárgyi emlékként emlékzászlóra jogosult, amelynek leírását az 1. melléklet tartalmazza.

12. Csengery Antal-díj

43. § (1) Csengery Antal-díj elismerés adományozható azon újságírónak vagy médiatartalom előállításában részt vevő más személynek vagy szervezetnek, aki vagy amely huzamos időn át kiemelkedő tevékenységével Budapest Fővárost és Budapest Főváros Önkormányzata működését érintően nyomtatott formátumban vagy valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül magas színvonalú, hiteles és objektív tájékoztatást adott.

(2) Csengery Antal-díj elismerés évenként három természetes személynek, jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek adományozható.

44. § A Csengery Antal-díj évente, a magyar sajtó napja alkalmából kerül átadásra.

45. § (1) A Csengery Antal-díj elismerésben részesült

a) tárgyi emlékként plakettra, továbbá

b) az adományozás évének első naptári napján irányadó kötelező legkisebb munkabér havi összegének kétszeresével megegyező összegű pénzjutalomra

jogosult.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti plakett leírását az 1. melléklet tartalmazza.

13. Papp László-díj

46. § (1) Papp László-díj elismerés adományozható annak, aki

a) kiemelkedő sporteredményt ért el,

b) kiemelkedő sporteredmény eléréséhez járult hozzá, vagy

c) kiemelkedő tevékenységével segítette Budapest sportéletének fejlődését.

(2) Papp László-díj elismerés évenként három természetes személynek vagy csapatnak adományozható.

47. § A Papp László-díj elismerés évente, Papp László születésének évfordulója alkalmából kerül átadásra.

48. § (1) A Papp László-díj elismerésben részesült

a) tárgyi emlékként plakettra, továbbá

b) az adományozás évének első naptári napján irányadó kötelező legkisebb munkabér havi összegének kétszeresével megegyező összegű pénzjutalomra

jogosult.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti plakett leírását az 1. melléklet tartalmazza.

14. Ráday Mihály-díj

49. § (1) Ráday Mihály-díj elismerés adományozható a főváros épített vagy természeti örökségének megőrzése érdekében kiemelkedő példát mutató, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó tevékenységet végző személynek vagy szervezetnek.

(2) Ráday Mihály-díj elismerés évenként három természetes személynek, jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek adományozható.

50. § A Ráday Mihály-díj elismerés évente, Ráday Mihály születésének évfordulója alkalmából kerül átadásra.

51. § (1) A Ráday Mihály-díj elismerésben részesült

a) tárgyi emlékként plakettra, továbbá

b) az adományozás évének első naptári napján irányadó kötelező legkisebb munkabér havi összegének kétszeresével megegyező összegű pénzjutalomra

jogosult.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti plakett leírását az 1. melléklet tartalmazza.

15. Budapest Építészeti Nívódíja és a Budapest Építészeti Nívódíja dicséret

52. § (1) *  Budapest Építészeti Nívódíja elismerés adományozható az olyan, Budapest Főváros területén kiemelkedő építészeti-műszaki színvonalon megvalósított építményért, amely javítja Budapest vagy Budapest egy városrészének építészeti arculatát, használatát, megjelenítését, elősegíti az építészeti és környezeti kultúra fejlődését, formálja a városképet, mindezek által ösztönzi a további magas színvonalú, innovatív beruházásokat.

(2) *  Budapest Építészeti Nívódíja dicséret elismerés adományozható az olyan, magas építészeti-műszaki színvonalon megvalósított építményért, amely egyebekben megfelel az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek, és az adott évi pályázat alapján nem részesült a Budapest Építészeti Nívódíja elismerésben.

(3) Budapest Építészeti Nívódíja elismerés évenként két építményért adományozható. Budapest Építészeti Nívódíja dicséret elismerés évenként öt építményért adományozható.

53. § (1) A Budapest Építészeti Nívódíja és a Budapest Építészeti Nívódíja dicséret elismerés pályázat útján kerül adományozásra.

(2) A Budapest Építészeti Nívódíja és a Budapest Építészeti Nívódíja dicséret elismerés adományozására kiírt pályázat nyilvános. Pályázatot az nyújthat be, aki

a) az épület megvalósításában felelős tervezőként közreműködött, és

b) a pályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek ismeri el.

(3) A pályázatot benyújtó felelős tervező pályázatában az építmény tervezésében részt vevő, annak színvonalához hozzájáruló további személyt is megjelölhet.

(4) Egy építmény csak egy pályázatban szerepelhet. Ugyanazon pályázó több építménnyel is pályázhat.

(5) A pályázatra csak olyan építménnyel lehet jelentkezni, amely

a) jogerős, a pályázat meghirdetésének időpontját megelőző három éven belül kiadott használatbavételi engedéllyel rendelkezik,

b) az átadás-átvételi eljárás keretében átvételre került,

c) tekintetében szerzői jogi vita nincs folyamatban, és

d) *  korábban Budapest Építészeti Nívódíja vagy Budapest Építészeti Nívódíja dicséret elismerésben nem részesült.

(6) A pályázat tartalmára vonatkozó részletes feltételeket a Közgyűlés a pályázati kiírásban határozza meg.

(6a) *  A Budapest Építészeti Nívódíja és a Budapest Építészeti Nívódíja dicséret elismerés adományozásával kapcsolatos előkészítő, szervező tevékenységet – a pályázat lebonyolítása keretében a fővárosban működő területi építész kamarával együttműködve – a Főpolgármesteri Hivatal látja el.

(7) *  A Budapest Építészeti Nívódíja és a Budapest Építészeti Nívódíja dicséret elismerés adományozására nyolc fős bírálóbizottság tesz javaslatot. A bírálóbizottságba a fővárosban működő területi építész kamara a pályázat kiírásakor négy fő tagot delegál. A bírálóbizottság további tagjait a Közgyűlés a pályázati kiírás elfogadásával egyidejűleg választja meg.

(8) *  A beérkezett pályázatok alapján a bírálóbizottság javaslatának figyelembevételével a főpolgármester dönt a Budapest Építészeti Nívódíja és a Budapest Építészeti Nívódíja dicséret elismerés adományozásáról, továbbá az egyes elismerésben részesülteket megillető pénzjutalom összegéről.

54. § A Budapest Építészeti Nívódíja és a Budapest Építészeti Nívódíja dicséret elismerés évente, Szent Borbála napja alkalmából kerül átadásra.

55. § (1) A Budapest Építészeti Nívódíja elismerésben részesült * 

a) tárgyi emlékként az építményen elhelyezhető plakettra és annak kicsinyített mására, továbbá

b) *  legfeljebb kétmillió-ötszázezer forint pénzjutalomra

jogosult.

(2) *  A Budapest Építészeti Nívódíja dicséret elismerésben részesült legfeljebb egymillió forint pénzjutalomra jogosult.

(3) *  A pénzjutalom összegét a főpolgármester úgy határozza meg, hogy hétmillió forint keretösszeget oszt fel az adott évben a Budapest Építészeti Nívódíja és a Budapest Építészeti Nívódíja dicséret elismerésben részesültek között az elismerésben részesültek száma és a bírálóbizottság által felállított rangsoruk alapján.

(4) A Budapest Építészeti Nívódíja és a Budapest Építészeti Nívódíja dicséret elismerés adományozásáról szóló oklevél a 7. § (1) bekezdésében meghatározottakon túl tartalmazza az adott építmény kapcsán elismerésben részesült valamennyi személy nevét.

(5) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti plakett leírását az 1. melléklet tartalmazza.

16. Díszsírhely

56. § Díszsírhely adományozható – a temetést megelőzően – annak az elhunyt személynek, aki életútja során közéleti, művészeti, kulturális, tudományos vagy sportteljesítményével kimagasló tevékenységet végzett, illetve Budapest Főváros érdekében végzett munkájával kimagasló szakmai, közéleti vagy hivatásbeli érdemeket szerzett.

57. § (1) Díszsírhely adományozásáról a főpolgármester dönt.

(2) A díszsírhely adományozására vonatkozó javaslatot az elhunyt személy temetését megelőzően kell megtenni.

58. § A díszsírhely mentes a sírhelyre vonatkozó megváltási és újraváltási díj megfizetésének kötelezettsége alól.

17. Budapest Főváros saját halottjává nyilvánítás

59. § Budapest Főváros saját halottjává nyilvánítható az az elhunyt személy, aki

a) a Fővárosi Közgyűlés tagja volt,

b) Budapest Főváros Önkormányzata tisztségviselője volt,

c) Budapest Főváros Önkormányzata által alapított költségvetési szervvel foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban állva munkabaleset következtében hunyt el,

d) Budapest Főváros Önkormányzata által alapított költségvetési szervvel vagy Budapest Főváros Önkormányzata részesedésével működő gazdasági társasággal legalább tizenöt éves folyamatos foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban állt, vagy

e) kimagasló szakmai, közéleti vagy hivatásbeli érdemeire tekintettel arra méltó.

60. § A főváros saját halottjává nyilvánításról a főpolgármester dönt.

61. § (1) A főváros saját halottjának temetésével, a kegyeleti feladatokkal kapcsolatos feladatok ellátásáról a hozzátartozók igénye szerint, velük egyetértésben a Főpolgármesteri Hivatal gondoskodik.

(2) A főváros saját halottja temetési költségeit Budapest Főváros Önkormányzata biztosítja.

(3) Ha az elhunytat más szerv is saját halottjának nyilvánítja, Budapest Főváros Önkormányzata a költségeknek ezen szervvel történő megegyezés szerinti részét viseli.

18. Záró rendelkezések

62. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 1–17. alcím, a 63. §, a 65–68. §, az 1. melléklet és a 2. melléklet 2023. január 1-jén lép hatályba.

63. § (1) E rendelet alkalmazásában a fővárosi kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló 28/1992. (X. 1.) önkormányzati rendelet szerinti

a) „Pro Urbe Budapest” díjnak megfelel a Pro Urbe Budapest díj,

b) „Budapestért” díjnak megfelel a Budapestért díj,

c) „Főváros Szolgálatáért” díjnak megfelel a Főváros Szolgálatáért díj,

d) Főpolgármesteri Hivatalban végzett közszolgálatért emlékgyűrűnek megfelel a Főpolgármesteri Hivatalban Végzett Közszolgálatért emlékgyűrű,

e) Bárczy István Díjnak megfelel a Bárczy István-díj,

f) Zalabai Gábor díj – A Budapestiek Esélyegyenlőségéért a Zalabai Gábor-díj,

g) Dr. Barna Sándor Emlékérem – A Főváros Közbiztonságáért a Dr. Barna Sándor-díj,

h) Fővárosért Emlékzászlónak megfelel a Fővárosért emlékzászló,

i) Csengery Antal Díjnak megfelel a Csengery Antal-díj,

j) Papp László Budapest-Sportdíjnak megfelel a Papp László-díj és

k) Ráday Mihály-díj Budapest Épített Örökségéért a Ráday Mihály-díj.

(2) Az elismerésnek a fővárosi kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló 28/1992. (X. 1.) önkormányzati rendelet szerinti megnevezése a tárgyi emlékeken e rendelet hatálybalépését követően is használható mindaddig, amíg az e rendelet szerinti megnevezés használatára való áttérés a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható.

(3) A díszpolgári cím adományozásáról szóló 26/1993. (VIII. 1.) önkormányzati rendelet szerinti díszpolgári címnek megfelel a Budapest Díszpolgára elismerés.

(4) A fővárosi kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló 28/1992. (X. 1.) önkormányzati rendelet, valamint a díszpolgári cím adományozásáról szóló 26/1993. (VIII. 1.) önkormányzati rendelet alapján adományozott, vissza nem vont elismerések tovább viselhetők, és az azokhoz járó jogosultságok az elismerésben részesültet továbbra is megilletik. Az e rendelet alapján adományozott elismerés – az (1) bekezdésben meghatározott megfeleltetés szerint – azonos értékű elismerést jelent a rendelet hatálybalépését megelőzően adományozott elismeréssel.

64. § * 

65–68. § * 

dr. Számadó Tamás s. k. Karácsony Gergely s. k.
főjegyző főpolgármester

1. melléklet a 36/2022. (X. 6.) önkormányzati rendelethez

Egyes elismerésekhez járó oklevél és tárgyi emlék leírása

1. A Budapest Díszpolgára elismeréshez járó oklevél leírása

1.1. Mérete 25 × 34 centiméter, anyaga különleges papír, bőrkötésű mappában.

1.2. Az oklevél képe: bal oldalon a főváros címere, jobb oldalon az elismerésben részesült neve és az elismerés elnyerésének indoka, valamint a főpolgármester aláírása és pecsétjének lenyomata.

1.3. Az oklevélen a nemzeti színű font zsinóron a 2. pont szerinti díszpolgári emlékérem előlapjával megegyező rajzolatú, a koszorún „S. CIVITATIS BUDAPESTIENSIS” modernizált unciális körfeliratú viaszpecsét, fából készült tokban.

2. A Budapest Díszpolgára elismeréshez járó emlékérem leírása

2.1. Átmérője 30 milliméter, anyaga 18 karátos arany.

2.2. Az előlap képe: a képmező közepén a főváros címere, amelyet corona laureatus vesz körbe. A koszorún a „Civis Honoris Causa Budapestini” modernizált unciális körfelirat. A képmezőt markáns reliefmagasságú keret veszi körül.

2.3. A hátlap képe: középen az elismerésben részesült neve és körfeliratként az elismerés megnevezése.

3. A Pro Urbe Budapest díj elismeréshez járó plakett leírása

3.1. Körplakett, átmérője 105 milliméter, anyaga bronz, formája klasszikus viaszpecsét-forma.

3.2. Az előlap képe: középen a főváros címerének stilizált szimbóluma, körülötte körfeliratként antikva betűkkel az elismerés megnevezése.

3.3. A hátlap képe: feliratként az elismerésben részesült neve és az adományozás éve.

4. A Budapestért díj elismeréshez járó plakett leírása

4.1. Körplakett, átmérője 75 milliméter, anyaga bronz, formája klasszikus viaszpecsét-forma.

4.2. Az előlap képe: felül a főváros címerének stilizált szimbóluma, alatta körfeliratként antikva betűkkel az elismerés megnevezése.

4.3. A hátlap képe: feliratként az elismerésben részesült neve és az adományozás éve.

5. A Főváros Szolgálatáért díj elismeréshez járó plakett leírása

5.1. Körplakett, átmérője 75 milliméter, anyaga bronz, formája klasszikus viaszpecsét-forma.

5.2. Az előlap képe: felül a főváros címerének stilizált szimbóluma, alatta körfeliratként antikva betűkkel az elismerés megnevezése.

5.3. A hátlap képe: feliratként az elismerésben részesült neve és az adományozás éve.

6. A Főpolgármesteri Hivatalban Végzett Közszolgálatért emlékgyűrű elismeréshez járó aranygyűrű leírása

6.1. Egyedi tervezésű gyűrű, anyaga 14 karátos (585 ‰) arany, fémjel beütéssel ellátva.

6.2. A női gyűrű kialakítása kerek, a platni vastagsága 2,5 milliméter, súlya cca. 7,5 gramm. Magassága középen 1 milliméter, szélessége 14 milliméter. Díszítése a főváros címerének stilizált szimbóluma.

6.3. A férfi gyűrű kialakítása téglalap alakú, a platni vastagsága 1,7 milliméter, súlya cca. 8 gramm. Magassága középen 1 milliméter, szélessége 17,9 milliméter. Díszítése a főváros címerének stilizált szimbóluma.

7. A Bárczy István-díj elismeréshez járó plakett leírása

7.1. Körplakett, átmérője 80 milliméter, anyaga bronz.

7.2. Az előlap képe: középen facsemete, körülötte körfeliratként antikva betűkkel az elismerés megnevezése.

7.3. A hátlap képe: a főváros címerének stilizált szimbóluma, alatta félkör alakú mezőben feliratként az elismerésben részesült neve és az adományozás éve.

8. A Dr. Barna Sándor-díj elismeréshez járó plakett leírása

8.1. Körplakett, átmérője 118 milliméter, anyaga bronz.

8.2. Az előlap képe: a főváros címerének stilizált szimbóluma, körülötte a „Budapest Főváros Önkormányzata” körfelirat.

8.3. A hátlap képe: felül az elismerés megnevezése, alul két tölgyfaág masniba kötve, köztük feliratként az elismerésben részesült neve és az adományozás éve.

9. A Fővárosért emlékzászló leírása: a főváros zászlója, hátoldalán középen a „Fővárosért emlékzászló” felirat, alatta az elismerésben részesült szervezet neve és az adományozás éve.

10. A Csengery Antal-díj elismeréshez járó plakett leírása

10.1. Körplakett, átmérője 80 milliméter, anyaga bronz.

10.2. Az előlap képe: középen Csengery Antal portréja, fölötte körfeliratként az elismerés megnevezése, alatta a főváros címerének stilizált szimbóluma.

10.3. A hátlap képe: a felső harmadban a „Budapest tájékoztatásáért”, az alsó harmadban a „Budapest Főváros Önkormányzata” felirat, középen az elismerésben részesült neve vagy megnevezése és az adományozás éve.

11. A Papp László-díj elismeréshez járó plakett leírása

11.1. Körplakett, átmérője 98 milliméter, anyaga bronz.

11.2. Az előlap képe: középen Budapest sziluettjét kirajzoló, körbefonó babérkoszorú, a sziluettben feliratként az elismerés megnevezése, alatta a főváros címerpajzsának stilizált szimbóluma.

11.3. A hátlap képe: feliratként az elismerésben részesült neve és az adományozás éve.

12. A Ráday Mihály-díj elismeréshez járó plakett leírása

12.1. Körplakett, átmérője 105 milliméter, anyaga bronz.

12.2. Az előlap képe: középen Pallasz Athéné grafikája, körülötte körfeliratként az elismerés megnevezése.

12.3. A hátlap képe: középen a főváros címerének stilizált szimbóluma, alatta feliratként az elismerésben részesült neve vagy megnevezése és az adományozás éve.

13. A Budapest Építészeti Nívódíja elismeréshez járó plakett leírása

13.1. Négyzet alakú lemez, oldalainak hossza 250 milliméter, vastagsága 3 milliméter, anyaga rozsdamentes acél.

13.2. Az előlap képe: feliratként az elismerés megnevezése, logója, az adományozás éve és az elismerésben részesült neve.

13.3. Kicsinyített mása négyzet alakú lemez, oldalainak hossza 125 milliméter, vastagsága 3 milliméter, anyaga rozsdamentes acél.

13.4. Kicsinyített mása előlapjának képe: feliratként az elismerés megnevezése, logója, az adományozás éve, az elismerésben részesített épület megnevezése.

13.5. Kicsinyített mása hátlapjának képe: feliratként az elismerésben részesült neve.

2. melléklet a 36/2022. (X. 6.) önkormányzati rendelethez *