Indokolás

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (III. 24.) önkormányzati rendelete

a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről

/Egységes szerkezetben a 6/2018.(II.28.) önkormányzati rendelettel/

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott jogalkotási hatáskörében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 8. § (1) bekezdés b) pontjában, és a 8. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a 143. § (4) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

A rendelet hatálya

1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed minden olyan természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, aki Budapest Főváros II. kerületének közigazgatási területén az e rendeletben meghatározott közösségi együttélés szabályaival ellentétes magatartás valamelyikét követi el.

(2) A közösségi együttélés szabályainak megsértője nem vonható felelősségre e rendelet alapján, ha a magatartása bűncselekményt, szabálysértést, vagy más, közigazgatási hatósági eljárás keretei között elbírálandó és közigazgatási bírsággal sújtandó cselekményt valósít meg.

Értelmező rendelkezés

2. § E rendelet alkalmazásában:

Zöldfelület: A települések területén belül a növényzettel fedett, benőtt, betelepített területek összessége.

Zöldterület: az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletben foglaltak szerinti terület.

Eljárási szabályok

3. § (1) A közösségi együttélés szabályát megsértő személlyel szemben természetes személy esetén ötezer forinttól ötvenezer forintig terjedő, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetében ötvenezer forinttól kétszázezer forintig terjedő bírság szabható ki.

(2) Ha a helyszíni intézkedés alkalmával a közösségi együttélés alapvető szabályait megszegő a jogsértést teljes mértékben elismeri, vele szemben ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírság kiszabásának van helye.

(3) *  A bírság kiszabásáról és a bírság összegének meghatározásáról az eset összes körülményeit tekintetbe véve kell dönteni. Mérlegelni kell különösen a közigazgatási szabályszegések szankcióinak átmeneti szabályairól, valamint a közigazgatási eljárásjog reformjával összefüggésben egyes törvények módosításáról és egyes jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szóló 2017. évi CLXXIX. törvény 3. § (1) bekezdésében meghatározott szempontokat.

(4) Közigazgatási bírság és helyszíni bírság helyett figyelmeztetés is alkalmazható, ha a cselekmény csekély súlyú és a figyelmeztetéstől is kellő visszatartó hatás várható.

(5) *  A közigazgatási bírság, valamint a helyszíni bírság befizetésére a döntés véglegessé válásától - azaz a közigazgatási bírságot megállapító határozat véglegessé válásától és a helyszíni bírság tudomásul vételétől - számított 30 nap áll rendelkezésre. Amennyiben a kötelezett a bírságot határidőre nem fizeti meg, úgy a tartozást adók módjára kell végrehajtani.

4. § (1) A közigazgatási bírság kiszabása önkormányzati hatósági ügy, és a Budapest Főváros II. Kerület Önkormányzat Képviselő-testületének (a továbbiakban: Képviselő-testület) hatáskörébe tartozik. A Képviselő-testület e hatáskörét a jegyzőre ruházza át.

(2) * 

(3) *  A jegyzőnek a döntése során e rendelet szabályait, valamint a közigazgatási szabályszegések szankcióinak átmeneti szabályairól, valamint a közigazgatási eljárásjog reformjával összefüggésben egyes törvények módosításáról és egyes jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szóló 2017. évi CLXXIX. törvény, az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény és az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény rendelkezéseit kell alkalmaznia.

(4) A közösségi együttélés alapvető szabályai miatti eljárás kizárólag hivatalból indítható, amely akkor sem minősül kérelemre indult eljárásnak, ha a közösségi együttélés alapvető szabályaival ellentétes magatartás a hivatal tudomására bejelentés útján jut.

A közterület rendjére vonatkozó szabályok

5. § A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást valósít meg az aki:

a) járművel, kerékpárral zöldfelületek nem erre a célra kijelölt útjain közlekedik,

b) az úttesttől kiemelt szegéllyel elválasztott zöldfelületre, parkosított területre, járművel ráhajt, behajt, rááll, beáll, vagy azon parkol.

Záró rendelkezések

6. § (1) E rendelet 2017. április 1. napján lép hatályba.

(2) A rendelet rendelkezéseit a hatálybalépés után elkövetett cselekményekre kell alkalmazni.

Dr. Láng Zsolt
polgármester
dr. Szalai Tibor
jegyző

ZÁRADÉK

A rendeletet a Képviselő-testület a 2017. március 23-i ülésén fogadta el, hatályba lépésének napja 2017. április 1.

Kihirdetése a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján az SZMSZ 37. § (9) bekezdésében foglaltaknak megfelelően megtörtént. A rendelet megküldésre került a Budai Polgár részére.

Budapest, 2017. március 24.

dr. Szalai Tibor
jegyző

Melléklet * 

Védendő zöldfelületek különösen:

1. Alsó Törökvész út 11-13. szám előtti zöldfelület

2. A Törökvész útnak a Pentelei Molnár utca és Gábor Áron úti körforgalom közötti szakaszán lévő zöldfelület

3. A Törökvész útnak a Törökvész út 59/c sz. és az Őzgida utca közötti szakaszán lévő zöldfelület

4. A Törökvész útnak a Törökvész út 77. (Pitypang utcától) és a Törökvész út 87-91 számig terjedő szakaszán lévő zöldfelület

5. A Törökvész útnak a Kapy úti körforgalom és a Nagybányai út közötti szakaszán lévő zöldfelület

6. A Cimbalom utca teljes szakaszán lévő zöldfelület

7. A Frankel Leó útnak a Zsigmond tér és a Frankel Leó út 88. szám közötti szakaszán lévő zöldfelület

8. A Kavics utca 2-3. sz. előtt lévő zöldfelület

9. Elvis Presley park

10. A Vérhalom utca, Szemlőhegy utca és a Vérhalom tér közötti szakaszán lévő zöldfelület

11. A Trombitás utca 29/a szám előtti zöldfelület

12. Árpád fejedelem útja és az Üstökös utca találkozásában lévő, „zöld sziget


  Vissza az oldal tetejére