Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) bekezdésének i) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Szent György névvel díjat alapít. A Szent György díj adományozásának célja, hogy elismerje azon hivatásos vagy rendvédelmi igazgatási alkalmazotti állományban dolgozók munkáját, akik a Budapest II. kerületben a bűnmegelőzés, a bűnüldözés, a közbiztonság, a rendészeti valamint a hivatali területen olyan tartós és kiemelkedő munkát végeztek, amellyel hozzájárultak a kerület közbiztonságának a további javításához, valamint magatartásuk példaértékű a kerület lakosai és a közösség számára egyaránt.
2. § (1) A Szent György díj a (3) bekezdés szerinti pénzösszeg valamint egy – Szent Györgyöt, a rendőrök védőszentjét, ábrázoló – emlékérem/plakett, amelynek hátoldalán az adományozás évszámát és a díjazott nevét kell megjeleníteni. A díjat a Budapest II. Kerületi Közbiztonsági Alapítvány javaslata alapján a polgármester ítéli oda.
(2) A Szent György díjban minden évben két fő részesülhet.
(3) A Szent György díj összege nettó 250.000 Ft/fő. A díj összege az adományozott személy bankszámlájára kerül átutalásra.
(4) A díj átadására minden év április 24-én, Szent György napján kerül sor.
(5) A díjazott nevét a Budai Polgár című önkormányzati lapban, valamint az Önkormányzat honlapján és közösségi oldalán a díjátadást követően meg kell jelentetni.
3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Örsi Gergely polgármester | dr. Szalai Tibor jegyző |
ZÁRADÉK
A rendeletet a Képviselő-testület a 2023. november 30-i ülésén fogadta el, hatályba lépésének napja 2023. december 05.
Kihirdetése a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján az SZMSZ 37. § (9) bekezdésében foglaltaknak megfelelően megtörtént.
dr. Szalai Tibor jegyző |