Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2021. (II. 11.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről és a végrehajtás rendjéről

Paks Város Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében foglaltak alapján, Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya a helyi önkormányzatra, a polgármesteri hivatalra, és az önkormányzat által irányított költségvetési szervekre (a továbbiakban: költségvetési szerv), valamint a költségvetési szervek gazdálkodásának szabályai alapján gazdálkodó egyéb törzskönyvi jogi személyekre terjed ki.

(2) Az irányított költségvetési szervek és a költségvetési szervek gazdálkodásának szabályai alapján gazdálkodó egyéb törzskönyvi jogi személyek közös jelöléseként e rendelet az önkormányzati költségvetési szerv megnevezést használja.

(3) A rendelet személyi hatálya kiterjed a közvetlen és közvetett támogatások tekintetében minden támogatást nyújtó, a rendelet hatálya alá tartozó szervre, szervezetre, valamint minden támogatásban részesülőre.

II. Fejezet

A költségvetés bevételei és kiadásai

2. Az önkormányzat és költségvetési szerveinek 2021. évi költségvetése

2. § (1) A képviselő-testület hatáskörében a polgármester az önkormányzat 2021. évi

a) költségvetési bevételek előirányzatát 14.898.543 eFt-ban

b) költségvetésének kiadások előirányzatát 21.836.991 eFt-ban

c) költségvetés egyenlegét: hiányát - 6.938.448 eFt-ban

Ebből: működési költségvetés egyenlegét:

hiány - 628.024 eFt-ban

felhalmozási költségvetés egyenlegét:

hiány - 6.310.424 eFt-ban

d) finanszírozási célú műveletek bevételeit 7.000.000 eFt-ban

e) finanszírozási célú műveletek kiadásait 61.552 eFt-ban

f) költségvetésének bevételi főösszegét 21.898.543 eFt-ban

g) költségvetésének kiadási főösszegét 21.898.543 eFt-ban

állapítja meg.

(2) A képviselő-testület hatáskörében a polgármester Paks Város Önkormányzata költségvetésének összevont mérlegét, valamint az (1) bekezdésben megállapított bevételek forrásonkénti, kiadások jogcímenkénti megoszlását a rendelet 1. melléklete alapján határozza meg.

(3) A képviselő-testület hatáskörében a polgármester az (1) bekezdés c) pontja szerinti költségvetési hiány finanszírozására szolgáló előző évi pénzmaradványt - beleértve az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 23. § (2) bekezdés d) pontja szerinti betét visszavonását - működésre, illetve felhalmozási célú igénybevételre tervezett tagolásban az 1. melléklet szerint hagyja jóvá.

(4) A képviselő-testület hatáskörében a polgármester a (3) bekezdésen kívüli költségvetési hiány finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló, az Áht. 23. § (2) bekezdés d)-e) pontjában meghatározottak szerinti finanszírozási célú műveletek bevételeit, kiadásait működésre, illetve felhalmozási célra tervezett igénybevétel szerinti tagolásban az 1. melléklet szerint hagyja jóvá.

3. § (1) Paks Város Önkormányzata 2021. évi költségvetésének kötelező feladatainak mérlegét az 1. 2. melléklet tartalmazza.

(2) Paks Város Önkormányzata 2021. évi költségvetésének önként vállalt feladatainak mérlegét az 1. 3. melléklet tartalmazza.

(3) Paks Város Önkormányzata 2021. évi költségvetésének állami (államigazgatási) feladatainak mérlegét az 1. 4 melléklet tartalmazza.

(4) Az önkormányzati szintű működési célú bevételek és kiadások mérlegét a 2.1. melléklet tartalmazza.

(5) Az önkormányzati szintű felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlegét a 2.2 melléklet tartalmazza.

(6) Paks Város Önkormányzata adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit a 3. melléklet tartalmazza.

(7) Paks Város Önkormányzata saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapítását a 4. melléklet tartalmazza.

(8) Paks Város Önkormányzata 2021. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljait az 5. melléklet tartalmazza.

(9) Paks Város Önkormányzata beruházási (felhalmozási) kiadások előirányzatait beruházásonként a 6. melléklet tartalmazza.

(10) Paks Város Önkormányzata felújítási és felhalmozási célú pénzeszköz átadási kiadások előirányzatait felújításonként, pénzeszköz átadásonkénti bontásban a 7. melléklet tartalmazza.

(11) Paks Város Önkormányzata Európai uniós támogatással megvalósuló projektek bevételeit és kiadásait projektenként a 8. melléklet tartalmazza.

(12) Paks Város Önkormányzata fejezeti kezelésű támogatásait és kiadásait a 8.1. melléklet tartalmazza.

(13) Paks Város Önkormányzata 2021. évi költségvetését előirányzat csoportonkénti, kiemelt előirányzatonkénti tartalommal a 9.1 melléklet tartalmazza.

(14) Paks Város Önkormányzata 2021. évi költségvetésének bevételeit és kiadásait előirányzat csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti bontásban kötelező feladatok szerinti csoportosításban a 9.1.1 melléklet tartalmazza.

(15) Paks Város Önkormányzata 2021. évi költségvetésének bevételeit és kiadásait előirányzat csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti bontásban önként vállalt feladatok szerinti csoportosításban a 9.1.2 melléklet tartalmazza.

(16) Paks Város Önkormányzata 2021. évi költségvetésének bevételeit és kiadásait előirányzat csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti bontásban állami (államigazgatási) feladatok szerinti csoportosításban a 9.1.3 melléklet tartalmazza.

(17) A Paksi Polgármesteri Hivatal 2021. évi költségvetésének bevételeit és kiadásait előirányzat csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti bontásban feladatok szerinti csoportosításban a 9.2 melléklet tartalmazza a 9.2.1., és 9.2.2., 9.2.3 melléklet alapján.

(18) A Paksi Gyógyászati Központ 2021. évi költségvetésének bevételeit és kiadásait előirányzat csoportonkénti, kiemelt előirányzatonkénti, feladatok szerinti csoportosításban a 9.3 melléklet tartalmazza a 9.3.1, 9.3.2 melléklet alapján.

(19) A Paksi Életfa Idősek Otthona 2021. évi költségvetésének bevételeit és kiadásait előirányzat csoportonkénti, kiemelt előirányzatonkénti, feladatok szerinti csoportosításban a 9.4 melléklet tartalmazza a 9.4.1, 9.4.2 melléklet alapján.

(20) A Paksi Bóbita Bölcsőde és Konyha 2021. évi költségvetésének bevételeit és kiadásait előirányzat-csoportonkénti, kiemelt előirányzatonkénti, feladatok szerinti csoportosításban a 9.5 melléklet tartalmazza a 9.5.1, 9.5.2 melléklet alapján.

(21) A Paksi Napsugár Óvoda 2021. évi költségvetésének bevételeit és kiadásait előirányzat-csoportonkénti, kiemelt előirányzatonkénti, feladatok szerinti csoportosításban a 9.6 melléklet tartalmazza a 9.6.1, 9.6.2 melléklet alapján.

(22) A Paksi Benedek Elek Óvoda 2021. évi költségvetésének bevételeit és kiadásait előirányzat-csoportonkénti, kiemelt előirányzatonkénti, feladatok szerinti csoportosításban a 9.7 melléklet tartalmazza a 9.7.1., 9.7.2 melléklet alapján.

(23) A Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár 2021. évi költségvetésének bevételeit és kiadásait előirányzat-csoportonkénti, kiemelt előirányzatonkénti, feladatok szerinti csoportosításban a 9.8 melléklet tartalmazza a 9.8.1., 9.8.2 melléklet alapján.

(24) A Paksi Városi Múzeum 2021. évi költségvetésének bevételeit és kiadásait előirányzat-csoportonkénti, kiemelt előirányzatonkénti, feladatok szerinti csoportosításban a 9.9 melléklet tartalmazza a 9.9.1., 9.9.2 melléklet alapján.

4. § A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Költségvetési törvény) 2. melléklete értelmében az önkormányzat támogatásban részesül, a hozzájárulásokat jogcímenként a 17. melléklet forintban tartalmazza.

5. § Az önkormányzat 2019-2020-2021. évi mérlegét a rendelet 10. melléklete tartalmazza.

6. § Az önkormányzat a kiadások között 40.000 ezer forint általános és 265.380 ezer forint céltartalékot állapít meg az alábbiak szerinti részletezésben:

1. Tartalékok 305.380 ezer forint

a) Általános tartalék 40.000 ezer forint

b) Céltartalékok 265.380 ezer forint

ba) működési céltartalékok 105.380 ezer forint

ebből:

nagyadózói céltartalék 10.000 ezer forint

bizottsági támogatási keret tartaléka 12.380 ezer forint

részönkormányzatok tartaléka 40.000 ezer forint

polgármesteri és alpolgármesteri keret tartaléka 12.000 ezer forint

környezetvédelmi alap céltartaléka 1.000 ezer forint

koronavírus elleni védekezés tartaléka 30.000 ezer forint

bb) felhalmozási céltartalék 160.000 ezer forint

ebből:

pályázati tartalék 50.000 ezer forint

felhalmozási céltartalék 70.000 ezer forint

választókerületi tartalék 40.000 ezer forint

7. § (1) A képviselő-testület hatáskörében a polgármester a többéves kihatással járó kötelezettségek előirányzatait éves bontásban a 11. melléklet szerint fogadja el azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg.

(2) Az önkormányzat által adott közvetett támogatásokat (kedvezményeket) a 12. melléklet tartalmazza.

(3) A képviselő-testület hatáskörében a polgármester az önkormányzat 2021. évi előirányzat-felhasználási ütemtervét havi bontásban a 13. melléklet szerint hagyja jóvá.

(4) Az önkormányzat bevételeit és kiadásait előirányzat csoportonként, kiemelt előirányzatonként, éves tervezett létszám előirányzatát, közfoglalkoztatottak létszámát az 14. melléklet tartalmazza.

(5) A költségvetési szervek és az önkormányzati hivatal tervezett létszámát (statisztikai átlagos állományi létszámot) a képviselő-testület hatáskörében a polgármester az 14.4. melléklet szerint hagyja jóvá.

(6) A képviselő-testület hatáskörében a polgármester a Paksi Polgármesteri Hivatal feladatait a 15. melléklet szerint hagyja jóvá.

(7) A képviselő-testület hatáskörében a polgármester Paks Város Önkormányzata 2021. évi költségvetésében jelentkező feladatokat ágazati besorolásban a 16. melléklet szerint hagyja jóvá.

3. Hiány finanszírozása, szabad pénzeszközök hasznosítása

8. § (1) Az önkormányzat a gazdálkodás során az év közben létrejött átmenetileg szabad pénzeszközöket pénzintézeti lekötés útján hasznosíthatja.

(2) Az önkormányzat a gazdálkodás során az év közben létrejött hiányt folyószámlahitel-szerződéssel finanszírozhatja.

(3) Az (1) bekezdés szerinti hasznosítással kapcsolatos szerződések, illetve pénzügyi műveletek lebonyolítását a képviselő-testület hatáskörében a polgármester a polgármester hatáskörébe utalja.

III. Fejezet

A költségvetés végrehajtásának szabályai

4. Előirányzatok megváltoztatása

9. § (1) A költségvetési szerveknek a jóváhagyott éves költségvetés alapján, a vonatkozó jogszabályokban, valamint az alapító okiratukban meghatározott követelmények és feltételek érvényesítésével kell működniük és gazdálkodniuk a gazdaságosságra, a hatékonyságra és az eredményességre vonatkozó előírások, a gazdálkodási, számviteli szabályok maradéktalan betartása, és az ellenőrizhetőség szempontjainak biztosítása mellett.

(2) A költségvetési szerveknél a tervezett bevételek elmaradása nem vonja automatikusan maga után a költségvetési támogatás növekedését. Amennyiben a tervezett bevételek nem folynak be, a tervezett kiadási előirányzatok nem teljesíthetők.

(3) Az előirányzatok módosítása az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) figyelembevételével történhet.

10. § A képviselő-testület a jóváhagyott kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát - a rendeletben egyes tartalék előirányzatok esetében átruházott hatáskörök kivételével - fenntartja magának.

11. § (1) A költségvetési szerv a személyi juttatási előirányzatát az Ávr. 36. § előírásainak megfelelően, a felhalmozási célú előirányzatát kizárólag az előző évi pénzmaradványa terhére változtathatja meg.

(2) Az önkormányzati költségvetési szerveknél a személyi juttatások év közbeni változtatására az Ávr. 36. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

(3) A helyi önkormányzati költségvetési szerv saját hatáskörében végrehajtott előirányzat változtatásáról a jegyző előkészítésében a polgármester a képviselő-testületet harminc napon belül tájékoztatja.

5. Előirányzat-felhasználás

12. § (1) A költségvetési szervek a többletbevételük terhére is csak a forrásképződés mértékének, illetve ütemének figyelembevételével és a költségvetési szerv biztonságos működésének szem előtt tartásával vállalhatnak kötelezettséget. A többletbevétel felhasználása az előirányzat-módosítási javaslat képviselő-testület által történő elfogadását követően történhet.

(2) A költségvetési szervek vezetői felelősek az állami támogatásokat megalapozó adatok (létszám, stb.) valóságtartalmáért, az elszámolásokhoz szükséges dokumentumok helyességéért, valamint kötelesek az elszámolások alapját képező nyilvántartásokat, dokumentumokat naprakészen vezetni.

13. § (1) A polgármesteri hivatal, valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzat-módosításokról, az előirányzat felhasználásáról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni.

(2) Az előirányzatok felhasználása során az előirányzatokért felelős személyeket (minden egyes keret vonatkozásában, a költségvetés szerkezete szerinti bontásban) a polgármesteri hivatal vonatkozásában a jegyző, a költségvetési szervek vonatkozásában az intézményvezető, az önkormányzat vonatkozásában a polgármester a Kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, utalványozás, érvényesítés rendjének szabályzatában határozza meg. Az előirányzat felhasználás nyilvántartás naprakész vezetése és a szakmai teljesítésigazolás elvégzésnek (elvégeztetésének) kötelezettsége a keretgazda feladata.

(3) A (2) bekezdésben hivatkozott intézkedésben előírt feladatokat a költségvetés elfogadása előtti időszakra is visszamenőleg végre kell hajtani.

(4) A bevételi előirányzatok elmaradása esetén, illetve más kiadási előirányzatok növelésének forrásaként a kiadási előirányzatok a képviselő-testület döntése alapján csökkenthetők, zárolhatók, törölhetők.

(5) A költségvetés végrehajtása során a rendszeres költségelemek vonatkozásában tárgyévi fizetési kötelezettség a jóváhagyott kiadási előirányzatok időarányos részét meghaladóan (a saját bevételek teljesülése ütemének figyelembevételével) nem vállalhatók és nem fizethetők ki.

14. § (1) Az önkormányzatnál és a polgármesteri hivatalnál év közben a költségvetésben jóváhagyott előirányzatot meghaladóan képződő működési bevétel - a (3) bekezdésben foglaltak kivételével - az általános tartalékot növeli.

(2) Az önkormányzatnál és a polgármesteri hivatalánál év közben a költségvetésben jóváhagyott előirányzatot meghaladóan képződő felhalmozási bevétel - a (3) bekezdésben foglaltak kivételével - a felhalmozási céltartalékot növeli.

(3) A működési célú állami támogatás évközi emeléséből származó többletforrásból működési tartalékot kell képezni. A felhalmozási célú állami támogatásból, egyéb céljellegű felhalmozási forrásból származó nem tervezett bevételből a céljának megfelelő felhalmozási kiadási előirányzatot kell képezni, az egyéb nem céljellegű, illetve a tervezettet meghaladóan keletkező felhalmozási célú bevétellel a felhalmozási céltartalékot kell növelni.

(4) Az államháztartáson kívüli forrás átvételéről a képviselő-testület dönt a tárgyévi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet módosításával egyidejűleg.

(5) Az államháztartáson kívüli forrás - ide nem értve az alapítványi forrást - átadásáról Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének az egyes támogatásokról szóló rendeletei rendelkeznek.

(6) Az alapítványi forrás átadásáról a rendelet 22. § (10) bekezdése rendelkezik.

(7) Amennyiben a társadalmi igazságosság elvének érvényre juttatása más módon nem biztosítható, az önkormányzati hatósági ügyekben az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 33. § (2) bekezdését kell alkalmazni.

15. § (1) A feladat elmaradásából származó (személyi és dologi) megtakarítások felhasználására csak a képviselő-testület engedélyével kerülhet sor.

(2) A testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi költségvetési szerv köteles betartani. A kiadási előirányzat túllépés fegyelmi felelősséget von maga után.

16. § (1) A költségvetési szervek felújítási és felhalmozási kiadásainak finanszírozására az eredeti költségvetési rendeletben tervezetten felül csak a felesleges tárgyi eszköz értékesítéséből, a képviselő-testület által jóváhagyott pénzmaradványból, valamint a felhalmozási célú pénzeszköz átvételéből származó bevételi többlet fordítható - a képviselő-testület által történt jóváhagyást és költségvetés-módosítást követően.

(2) A költségvetési szervek gazdasági társaságtól, társadalmi szervezettől, egyháztól vagy alapítványtól a számukra működési többletkiadással járó eszközöket térítésmentesen használatra vagy tulajdonba kizárólag a fenntartó előzetes engedélyével fogadhatnak el.

(3) A költségvetési szervek szakmai alapfeladatok keretében szellemi tevékenység szolgáltatási szerződéssel számla ellenében történő igénybevételére - dologi kiadások között tervezett és elszámolt kiadásra - szerződést külső személlyel, szervezettel csak jogszabályban, vagy az önkormányzat által szabályozott feltételek szerinti feladatok elvégzésére köthetnek. A polgármesteri hivatal felé a szerződés megkötését és összegét az intézményvezetőnek írásban jelenteni kell. A szerződéskötés feltétele, hogy az adott feladat ellátásához megfelelő szakértelemmel rendelkező személyt az intézmény nem foglalkoztat.

6. Költségvetés maradványa

17. § (1) Az önkormányzat, valamint az önkormányzati költségvetési szervek költségvetési maradványát - ezen belül a személyi juttatásokra fordítható maradványt - a Képviselő-testület hagyja jóvá, és dönt az önkormányzat szabad maradvány felosztásáról.

(2) Az önkormányzat, valamint az önkormányzati költségvetési szervek költségvetési maradványának elszámolása során:

a) a végleges feladatelmaradás miatti összeg,

b) a meghatározott célra rendelkezésre bocsátott - áthúzódó pénzügyi teljesítés nélküli - összegek maradványa,

c) a tárgyévben év közben engedélyezett létszámnövekedéssel összefüggésben jóváhagyott előirányzat-növekményből a létszámfeltöltés teljes vagy részleges elmaradása miatt fel nem használt összeg

Paks Város Önkormányzatát illeti meg.

(3) A 2020. évi költségvetési maradvány (a 2020-ban vállalt kötelezettségek áthúzódó teljesítésével összefüggő kiadások, egyéb céljellegű maradványok kivételével) a 2020. évi beszámolóval együtt történő felülvizsgálatot, illetve a képviselő-testületi jóváhagyást követően használható fel.

(4) A költségvetési maradvány terhére nem vállalható olyan tartós kötelezettség, amely támogatási többlettel jár.

(5) A képviselő-testület gazdasági szükséghelyzetben a költségvetési szervet megillető maradvány felhasználását korlátozhatja. Gazdasági szükséghelyzetnek minősül különösen, amikor az önkormányzat működése fizetésképtelenség miatt veszélybe kerül.

18. § (1) A költségvetési szervek dologi költség előirányzatában szereplő üzemeltetési, valamint élelmezési kiadások céljellegű előirányzatnak tekintendők.

(2) A maradványból a költségvetési szervet nem illetik meg a kötelezettségvállalással nem terhelt céljellegű támogatás előirányzatok, a kötött felhasználású állami támogatások tervezett és ténylegesen elszámolható összegének különbözete.

7. A finanszírozás rendje

19. § (1) Az önkormányzat számlavezető pénzintézete az Erste Bank Hungary Zrt.

(2) Az önkormányzat kincstári finanszírozási rendszert működtet, az intézmények főszámlákkal rendelkeznek.

(3) A kincstári rendszer működése a költségvetési szervek előirányzatok feletti rendelkezési jogosultságát, a kötelezettségvállalás rendjét nem érinti.

(4) A pénzforgalmat elsősorban a bankszámlákon kell lebonyolítani, a kifizetéseket utalással kell teljesíteni. A készpénzben történő kifizetések jogcímei az alábbiak lehetnek:

1. személyi juttatások (hó közi kifizetések, költségtérítések)

2. elszámolásra kiadott összegek (beszerzésre)

3. készlet és kisértékű tárgyi eszköz beszerzése

4. reprezentációs kiadások

5. kiküldetési kiadások

6. kisösszegű szolgáltatási kiadások

7. társadalom-és szociálpolitikai juttatások, az ellátottak pénzbeli juttatásainak kifizetése

8. a városi rendezvényeken fellépők művészi szolgáltatási kiadásai.

8. Tartalékok

20. § Az 14.1. melléklet első sorában tervezett általános tartalék felhasználásáról a polgármester dönt. Az általános tartalék az évközi működési többletigények finanszírozására, vis major helyzetek megoldására, valamint az elmaradt bevételek pótlására szolgál.

21. § Az 14.1. melléklet 1a. sorában tervezett nagyadózói céltartalékról az adózók javaslata alapján a polgármester dönt.

22. § (1) Az 14.1. melléklet 1b. sorában tervezett bizottsági támogatási keret tartaléka felett a Humánpolitikai, valamint a Gazdasági Bizottság rendelkezik.

(2) A támogatási keretekből általános szabályként nem támogathatók a költségvetésben nevesített támogatott jogi és természetes személyek és a költségvetési szervek, továbbá mindazok, akik a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény alapján nem támogathatók.

(3) Támogatás kizárólag bejegyzett, létüket igazolni tudó szervezetek számára állapítható meg. Amennyiben adott szervezet egyes részei pályáznak (iskola diáksportkör, sportegyesületi szakosztályok), mind a pályázatot, mind a szerződést a bejegyzett szervezet vezetőjének alá kell írnia.

(4) A képviselő-testület által támogatásokra jóváhagyott keret felhasználása pályázatok alapján történik.

(5) A pályázati kiírásban szerepelnie kell a pontos feltételeknek, melyek a könnyebb és az azonos szempontok szerinti elbírálást biztosítják. A pályázatokat a bizottságok írják ki, melynek kötelező elemei a következők:

a) pályázó adatai: pontos név, cím, bankszámlaszám (mely azonos a folyósítás céljául szolgáló bankszámlaszámmal),

b) konkrét pályázati cél (részletes leírással),

c) program teljes költsége (részletes költségvetéssel),

d) program megvalósulásának időtartama, az elszámolás tervezett időpontja,

e) a kért támogatás összege,

f) szempontrendszer,

g) a pályázathoz mellékelendő iratok (különös tekintettel a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvényben meghatározottakra).

(6) Tartós kötelezettséggel járó pályázati cél nem támogatható.

(7) A támogatottakkal támogatási szerződést kell kötni, melyben az elszámolásra vonatkozó előírásokat rögzíteni kell. A támogatás összegével a költségvetési év végéig, kivételes esetben következő év január végéig el kell számolni. Az elszámolás kizárólag a támogatott nevére szóló számlával, számviteli bizonylattal történhet. A támogatások pénzügyi teljesítése kizárólag a támogatott által megjelölt bankszámlára történő utalással teljesíthető. Azon pályázóval, aki korábbi támogatásával nem számolt el, illetve a korábbi években vállalt kötelezettségét súlyosan megszegte, új támogatási szerződés nem köthető.

(8) A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott szervezet írásban nyilatkozik arról, hogy köztartozás nem terheli, illetve gazdálkodó és egyéb szervezetek felé fennálló tartozása nincs, eleget tett az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 30. §-ában előírt kötelezettségének, valamint, hogy megfelel a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvényben foglalt feltételeknek.

(9) A pályázatot kiíró bizottságnak, a kapcsolattartást, technikai feladatok végrehajtását végző személyeknek a helyi és országos jogszabályok - különös tekintettel a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CXXXI. törvény, valamint az Áht. 48. § előírásaira - szerint kell eljárniuk.

(10) Az alapítványok támogatásáról, alapítványi forrás átvételéről a képviselő-testület dönt, a Gazdasági Bizottság javaslata alapján.

23. § Az 14.1. melléklet 1d. sorában tervezett környezetvédelmi alap tartalékának felhasználása a vonatkozó jogszabályok alapján történhet. A tartalék felett a Gazdasági Bizottság rendelkezik.

24. § Az 14.1. melléklet 1g. sorában jóváhagyott polgármesteri és alpolgármesteri keret felhasználásáról a polgármester dönt. A keret terhére nyújtott támogatások szerződéseinek a hatályos jogszabályok szerinti elkészítéséért és közzétételéért a keretfelhasználás nyilvántartásának vezetésével megbízott felelős.

25. § Az 14.1. melléklet 1h. sorában jóváhagyott koronavírus elleni védekezés keret felhasználásáról a polgármester dönt.

26. § Az 14.1. melléklet 2d. sorában tervezett választókerületi céltartalék felhasználásáról a Városépítő Bizottság dönt. A céltartalék felhasználására - amennyiben a választókerületben az önkormányzati képviselői mandátum betöltött - a választókerületben mandátumot szerzett önkormányzati képviselő tesz javaslatot. A keret felhasználásáról határozatban a költségvetési évben döntést kell hozni, és lehetőség szerint a pénzügyi teljesítésnek a költségvetési évben meg kell történnie. A tartalék kizárólag beruházási, felújítási munkára használható fel.

27. § Az 14.1. melléklet 1f. sorában jóváhagyott részönkormányzati tartalék felhasználásáról egyenlő arányban a részönkormányzatok testületei döntenek. Legalább a keretek 60%-a felhalmozási célra szolgál településrészenként. A részönkormányzati rendezvényeknek kapcsolódniuk kell a városi rendezvényekhez. A tartalékból természetbeni juttatás, és támogatás nem biztosítható.

28. § Az 14.1. melléklet 2b. sorában tervezett pályázati tartalék az önkormányzat és a költségvetési intézmények által benyújtott pályázatok saját forrásául szolgál. A tartalék felhasználásának szabályait a 24/2011. (IV. 20.) Kt. számú határozattal elfogadott Paks Város Önkormányzata Pályázati Szabályzata tartalmazza.

29. § A költségvetés tervezésekor nem ismert, azonnali beavatkozást igénylő munkák, és egyéb felújítási munkák tényleges megkezdéséről a Gazdasági Bizottság dönt az 14.1. melléklet 2e. sorában tervezett felhalmozási céltartalék felhasználásával.

9. Támogatások

30. § (1) A támogatásokat összefoglaló 14. melléklet 16. sorában szereplő letelepedési támogatás keret felhasználásáról a Humánpolitikai Bizottság dönt a vonatkozó önkormányzati rendelet alapján.

(2) A 7. melléklet 1. sorában szereplő hagyományos és panel technológiával épült épületek felújításának támogatására szolgáló keret felhasználásról a hagyományos technológiával épült lakások tulajdonosai, tulajdonosi közösségei energia-megtakarítást eredményező beruházásainak önkormányzati támogatásáról szóló 11/2019. (IV. 28.) önkormányzati rendelet és az iparosított technológiával épült lakóházak tulajdonosi közössége, a lakások tulajdonosai energia-megtakarítást eredményező beruházásainak önkormányzati támogatásáról szóló 10/2019. (IV. 28.) önkormányzati rendelet rendelkezik.

(3) Az önkormányzat bármely támogatási célt szolgáló előirányzatának terhére nyújtott támogatások esetében az érintett bizottságoknak, a kapcsolattartást, technikai feladatok végrehajtását végző személyeknek a helyi és országos jogszabályok - különös tekintettel a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CXXXI. törvény, valamint az Áht. 34. § előírásaira - szerint kell eljárniuk.

31. § A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy

1. a támogatásokkal megvalósuló beruházások finanszírozása érdekében a szerződéseket megkösse a támogatókkal,

2. a benyújtandó pályázatokhoz a pályázati kiírásban előírt nyilatkozatokat megtegye és aláírja,

3. a pályázati tartalék felhasználásának eljárási rendjét dolgozza ki, a pályázatokhoz a saját forrásról szóló igazolásokat kiadja,

4. a támogatási fejezetben (14. mellékletben) jóváhagyott keretek terhére, az ott megjelölt összegek erejéig a támogatási, illetve szolgáltatási szerződéseket kösse meg.

32. § (1) Az önkormányzat az egészségügyi alapellátási feladatainak ellátására szerződést kötött háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok (a továbbiakban együtt: orvos) részére az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény szerinti fenntartáshoz történő hozzájárulást pénzbeli, továbbá természetbeni támogatás formájában, valamint (ha az orvos saját tulajdonú rendelővel nem rendelkezik) a feladatellátáshoz szükséges rendelő és hozzá kapcsolódó váró- és mellékhelyiségek, továbbá egészségügyi célokat szolgáló közös helyiségek, továbbá a feladat-ellátási szerződésben felsorolt eszközök ingyenes használatba adásával biztosítja.

(2) Az önkormányzat orvosi körzetenként évi 1.000.000 Ft összegű támogatást nyújt az orvosok részére, az alábbiak szerint:

a) ha az orvos az önkormányzattal megkötött szerződésből eredő feladatait saját tulajdonú rendelőben végzi, a támogatás teljes összegére pénzben jogosult,

b) ha az orvos az önkormányzattal megkötött szerződésből eredő feladatait az önkormányzat tulajdonát képező rendelőben végzi és a rendelő éves rezsiköltsége az e bekezdésben meghatározott támogatási összeget nem éri el, az orvos részben természetben, részben pénzben jogosult támogatásra, akként, hogy az önkormányzat a rendelő rezsiköltségeit átvállalja, az e bekezdés szerinti támogatási összegből fennmaradó összeget pénzben nyújtja.

(3) A (2) bekezdés szerinti támogatás nyújtására a következők szerint kerül sor:

a) a (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben az önkormányzat a támogatás összegét az elszámolás benyújtását követően, a költségvetési rendelet hatályba lépését követő 30 napon belül az orvos számlájára utalja,

b) a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben a rezsiköltségeket az önkormányzat közvetlenül saját költségvetéséből fedezi. Amennyiben a költségvetési év végén megállapítható, hogy a rezsiköltségek fedezetére fordított összeg a (2) bekezdés szerinti támogatás mértékét nem éri el, úgy az önkormányzat a különbözet összegét legkésőbb a tárgyévet követő év február 28-ig az orvos számlájára utalja.

(4) Ha az orvos az önkormányzattal megkötött szerződésből eredő feladatait az önkormányzat tulajdonát képező rendelőben végzi és a rendelő éves rezsiköltsége a (2) bekezdésben meghatározott támogatási összeget eléri, vagy azt meghaladja, az orvos természetben jogosult támogatásra, akként, hogy az önkormányzat a rendelő rezsiköltségeit átvállalja, közvetlenül a saját költségvetéséből fedezi.

(5) A pénzbeli támogatást az orvos kizárólag az (1) bekezdés szerinti célra használhatja fel.

(6) A pénzbeli támogatás cél szerinti felhasználását az orvos a tárgyévet követő év február 28-ig számlákkal igazolja az önkormányzat felé. Amennyiben e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy a számlák nem igazolják a cél szerinti felhasználást, úgy a támogatás nem igazolt összegét vissza kell fizetni, továbbá ez az orvos és az önkormányzat között létrejött feladat-ellátási szerződésben vállalt kötelezettségek súlyos megszegésének minősül.

(7) E § alkalmazásában rezsiköltség alatt különösen a rendelő fenntartásával kapcsolatos alábbi kiadásokat kell érteni:

a) fűtési díj,

b) áramdíj,

c) víz- és csatornadíj,

d) szemétszállítási díj,

e) kéményseprési díj,

f) az orvos által foglalkoztatott szakszemélyzet bér - és járulékterhei,

g) a feladatellátáshoz kapcsolódó eszközbeszerzés.

(8) Az e § szerinti támogatás időarányosan, a szerződés hatályba lépését követő naptól illeti meg az orvost, ha az önkormányzattal az egészségügyi alapellátási feladatok ellátására megkötött szerződés év közben lép hatályba.

(9) A rendelet rendelkezéseit tárgyévben kell alkalmazni. A saját tulajdonú rendelőt fenntartó orvosok részére a pénzbeli támogatás kiutalására tárgyévben legkésőbb a rendelet hatálybalépését követő 30 napon belül kerül sor.

IV. Fejezet

Személyi és egyéb juttatások

33. § (1) A közalkalmazottak és köztisztviselők illetményét a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.), a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, továbbá a közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló 2011. évi CXCIX. törvény alapján kell meghatározni.

(2) A költségvetési szervek költségvetésében a Költségvetési törvény 62. § (2) bekezdése értelmében tervezésre került a Kjt. 77. § (1) bekezdésében meghatározott teljesítményösztönző keret. Az összeg felhasználása a költségvetési szervek szabályzataiban foglalt szabályok és mértékek figyelembevételével történhet.

(3) A képviselő-testület az önkormányzat által fenntartott intézményekben dolgozó óvodapedagógusokat a 2021. évben mentesíti a településen működő könyvtárak beiratkozási díjának megfizetése alól.

34. § (1) A képviselő-testület 2021. évre a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek (az egyes juttatások és támogatások megállapításánál figyelembe veendő) illetményalapját külön önkormányzati rendeletben állapítja meg.

(2) A címzetes főjegyző részére a képviselő-testület címzetes főjegyzői címadományozási juttatást állapít meg, melynek mértéke 2021. évben az illetményalap 24-szerese. A címzetes főjegyzői címmel rendelkező köztisztviselő éves címadományozási juttatását minden év július 31-éig az általa megadott bankszámlára kell utalni.

(3) Az ágazatfelelősi és pénzügyi ügyintéző munkakörben dolgozó középfokú végzettségű mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkező köztisztviselőket képzettségi pótlék illeti meg.

(4) A Kttv. 234. § (3)-(4) bekezdései alapján a Képviselő-testület a Paksi Polgármesteri Hivatal köztisztviselői részére a 2021. évi illetménykiegészítés mértékét a felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselők esetén egységesen az alapilletményük 25%-ában, a középiskolai végzettségű köztisztviselők esetén egységesen az alapilletményük 20%-ában határozza meg.

(5) A polgármester és a főállású alpolgármester béren kívüli juttatásainak elbírálásakor és folyósításakor a polgármesteri hivatal köztisztviselőire vonatkozó elbírálási elvek és mértékek alkalmazandók.

35. § (1) A képviselő-testület az önkormányzati intézmények és az önkormányzati hivatal dolgozói részére, lakásépítéshez, vásárláshoz, korszerűsítéshez és felújításhoz 2021. évben 2.000 ezer forint összegű támogatás kifizetését engedélyezi (14. melléklet - szociális gondoskodás - 11. sora). A kifizetői adó alá eső hitelcélok esetén a fizetendő adó szintén e keretet terheli.

(2) Az önkormányzati hivatal, és az intézmények dolgozóit a Cafeteria szabályzatok alapján illetik meg a természetbeni juttatások.

V. Fejezet

Záró rendelkezések

36. § A nemzetközi eredményeket elérő paksi sportolók önkormányzati jutalmazásáról és támogatásáról szóló 15/2014. (V. 24.) önkormányzati rendelet 2. § (10) bekezdésében szereplő „Egy pont” értéke 2021. évben bruttó 23 Ft.

37. § A város gépjármű elhelyezési feltételeinek elősegítéséről, valamint a várakozóhelyek igénybevételének feltételeiről szóló 29/2009. (XII. 23.) önkormányzati rendelet 4. § (4) bekezdésében lévő várakozóhely megváltási díj 26.200 Ft/m2-re módosul.

38. § (1) A képviselő-testület a polgármestert hatáskörei gyakorlásához feljogosítja a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (4) bekezdés h) pontja szerinti forrásfelhasználásra a jóváhagyott kiemelt előirányzatok keretein belül, azok mértékéig, továbbá a tartalékok vonatkozásában a 20. §-ban, 21. §-ban, továbbá 28. §-ban foglalt keretek mértékéig az a) és b) pontban foglalt kivétellel:

a) a polgármester ingatlan tulajdonjogának megszerzésére 10 millió forintos értékhatárig jogosult, a Gazdasági Bizottság egyetértésével,

b) a polgármester a 28. § szerinti pályázati tartalék terhére 25 millió forintot meg nem haladó összköltségű projektek esetében benyújtott pályázatokhoz jogosult önrészt biztosítani.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hatáskör gyakorlás és a kapcsolódó forrásfelhasználás kiterjed az ahhoz szükséges előkészítő és végrehajtási intézkedések megtételére is.

39. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, de rendelkezéseit 2021. január 1-jétől kell alkalmazni.

(2) * 

Paks, 2021. február 11.

Szabó Péter s. k. Dr. Blazsek Balázs s. k.
polgármester címzetes főjegyző

Kihirdetési záradék:

A rendelet 2021. február 11-én kihirdetésre került.

Dr. Blazsek Balázs s. k.
címzetes főjegyző

1-9. melléklet a 7/2021. (II. 11.) önkormányzati rendelethez

Paks Város Önkormányzata 7/2021. (II. 11.) önkormányzati rendeletének részletes indokolása

Paks Város Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásának rendjéről

I. Az önkormányzat költségvetésének előirányzatai

Bevételi előirányzatok

1. Működési bevételek (10.640.438 ezer forint)

1.1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről (3.245.410 ezer forint)

1.1.1. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (419.214 ezer forint)

1. Önkormányzati hivatal működésének támogatása

A központi költségvetés támogatást biztosít az önkormányzati hivatal működési kiadásaihoz. A támogatás meghatározása az elismert hivatali létszám alapján a személyi és dologi kiadások elismert átlagos költségei figyelembevételével történik.

2. A települési önkormányzatok település-üzemeltetési feladataik ellátásához az alábbi jogcímek alapján részesülnek támogatásban

- A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása

- Közvilágítás fenntartásának támogatása

- Köztemető-fenntartásával kapcsolatos feladatok támogatása

- Közutak fenntartásának támogatása

3. Egyéb önkormányzati feladatok támogatása

- Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása

4. Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása

1.1.2. Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása (458.577 ezer forint)

A támogatás a települési önkormányzatot az általa fenntartott óvodaintézményekben foglalkoztatott óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bére, valamint az óvodai nevelést biztosító, jogszabályban foglalt eszközök és felszerelések beszerzéséhez, a feladatellátásra szolgáló épület és annak infrastruktúrája folyamatos működtetéséhez szükséges kiadásokhoz kapcsolódóan illeti meg.

1.1.3. Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (460.076 ezer forint)

- egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása

- időskorúak nappali intézményi ellátása

- fogyatékos és demens személyek nappali intézményi ellátása

- bölcsőde támogatása

- települési önkormányzat által biztosított egyes szociális szakosított ellátások, gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása

- hajléktalanok nappali intézményi ellátása

- támogató szolgáltatás

- óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység támogatása

1.1.4. Gyermekétkeztetés támogatása (157.931 ezer forint)

A települési önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, mini bölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi gyermekétkeztetés egyes kiadásaihoz. A támogatás igénylésének feltétele, hogy az önkormányzat saját fenntartásában lévő költségvetési szerv útján, társult feladatellátás esetén a társulás által fenntartott költségvetési szerv útján, vagy gazdasági társaságtól, egyéni vállalkozótól, központi költségvetési szervtől vagy nemzetiségi önkormányzattól vásárolt szolgáltatással biztosítsa az étkeztetést.

1.1.5. Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (43.013 ezer forint)

A települési önkormányzatot illeti meg a kulturális alapellátás biztosításához, a muzeális intézmények fenntartásához, a nyilvános könyvtári feladatok ellátásához és a közművelődési alapszolgáltatások biztosítására szolgáló feladatainak ellátására.

1.1.6. Működési célú központosított előirányzatok (0 ezer forint)

Az alábbiak szerint mutatjuk be városunk által a 2021. évben igényelhető központosított támogatásokat.

- lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása

- települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatása

- önkormányzati rendkívüli támogatása

Ezen előirányzatok igénylését lehetővé tevő pályázati kiírások, miniszteri rendeletek későbbi időpontokban jelennek meg. A fentiekben felsorolt támogatásfajták igénylése esetén a kiadási oldal is növekszik.

1.1.9. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (1.706.599 ezer forint)

ebből:

EU támogatás (767.055 ezer forint):

- PROTHEUS Smart Grid Project for Paks 528.000 e Ft

- Dunaföldvár-Bölcske-Madocsa-Dunakömlőd térségi turisztikai termékcsomag 6.824 e Ft

- MMIA-2.2.16/7-2019-00001 Nyitott Paks 220.231 e Ft,

- Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia TOP-7.1.1-16-2017-00105 sz. pályázatok bevételei 12.000 e Ft

Társadalombiztosítási alaptól támogatás (730.236 ezer forint): ez a sor az egészségügyi intézmények OEP finanszírozása. Az OEP bevétel a gyógyfürdő szolgáltatások, valamint az egynapos sebészet támogatását is tartalmazza.

Elkülönített állami pénzalaptól támogatás (114.251 ezer forint): Paks Város Önkormányzatának 2021. évi támogatása Társadalmi és Ellenőrző és Információs Településfejlesztési Társulástól és a közmunkaprogramban foglalkoztatottak bértámogatása.

Társulások és egyéb költségvetési szervektől támogatás (90.737 ezer forint): a kistérségi és közműfejlesztési és beruházási társulások feladatainak ellátására a Paksi Polgármesteri Hivatal tevékenységére terveztünk támogatásértékű működési bevételt 90.737 ezer forintot.

Egyéb fejezeti kezelésű támogatás (4.320 ezer forint) a mezőőri szolgálat foglalkoztatásának támogatását terveztük ezen a soron.

1.2. Közhatalmi bevételek (6.707.300 ezer forint)

1.2.1. Helyi adók (6.703.000 ezer forint)

A helyi adók tervezésénél a bázis év adatait, valamint a legnagyobb adózó gazdasági terveit vettük figyelembe. 1.730.000 ezer forint építményadó, 240.000 ezer forint telekadó, 33.000 ezer forint magánszemélyek által fizetett kommunális adó, 4.700.000 ezer forint iparűzési adó szerepel a helyi adó bevételek között.

Az előző év végén a Magyar Közlönyben megjelent az helyi iparűzési adó módosítására vonatkozó kormányrendelet. A kormányrendelet a következő: azoknál a mikro-, kis-, és középvállalkozásoknál, ahol a nettó árbevétel nem haladja meg a 4 milliárd forint értékű mérlegfőösszeg értékhatárt, az iparűzési adó, ami 2020 végéig maximum 2% lehetett, 2021-től megfeleződik, vagyis maximum 1% lehet az iparűzési adó mértéke. A lecsökkentett iparűzési adó kompenzálását irányozza elő a 25 ezer fősnél kisebb lélekszámú településeken a kormányhatározat.

1.2.4. Gépjárműadó (0 ezer forint)

2021. január 1. napjától, a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény 9. § (1) bekezdés módosításának értelmében a gépjárműadóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat adó- és vámhatóság látja el és a bevétel 2021-ben már a központi költségvetésbe kerül.

1.2.5. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (2.000 ezer forint)

Ezen a soron lett tervezve az idegenforgalmi adóból származó bevétel.

1.2.7. Egyéb közhatalmi bevételek (2.300 ezer forint)

Egyéb igazgatási, hatósági díjak bevételei lett ezen a soron tervezve

1.3. Működési bevételek (639.859 ezer forint)

Ezen a soron terveztük az intézményeknél az étkeztetéshez kapcsolódó díjakat. Itt terveztük az alkalmazottak térítését, a hivatal vonatkozásában pedig az élelmezés térítését, az üdülési térítési díjakat, az adatszolgáltatást, sokszorosítás díját, a továbbszámlázott szolgáltatást, a bérleti díjakat (köztük pl. a strand bérleti díját) a közterület használati díjat, az infrastruktúra magáncélú igénybevételét, és az egyéb bevételek soron tervezett előirányzatokat.

A szociális ágazatban a külső étkeztetést, az óvodáknál az étkezési szolgáltatást nyújtó által fizetett rezsitérítés tartozik ide. Az általános iskolák esetében az étkezési szolgáltatást nyújtó által fizetett rezsi térítésen kívül az ingatlan sportcélú bérbeadásából származik bevétel, a könyvtárnál a tagdíj, a késedelmi díj, a múzeumnál pedig a belépődíj jelenik meg e soron.

Az intézmények bérleti díj bevételt terveztek. A Paksi Városi Múzeum és a Képtár részvételi díjat szed a nyári táborok kapcsán, a látogatóktól pedig belépő díjat, a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár pedig dia- és videofilmeket kölcsönöz.

Az infrastruktúra magáncélú igénybevétele bevétel, az önkormányzati csomag mobiltelefon számláinak dolgozói térítése.

Ezen a címen az intézményi, az önkormányzati hivatali és az önkormányzati bevételek ÁFA tartalmát és a visszaigényelt adó összegét terveztük. .

1.4. Működési célú átvett pénzeszközök (47.869 ezer forint)

A terv tartalmazza a nemzetközi kommunikációs program, valamint egyéb pályázatok támogatását.

2. Felhalmozási bevételek (4.258.105 ezer forint)

2.1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (2.638.319 ezer forint)

2.1.4. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (2.638.319 ezer forint)

ebből:

EU-s támogatás (2.638.319 ezer forint)

- az E-busz beszerzés, töltőállomással pályázati támogatás 1.699.785 ezer forint

- Dunaföldvár-Bölcske-Madocsa-Dunakömlőd térségi turisztikai termékcsomag 25.496 ezer forint

- MMIA-2.2.16/7-2019-00001 Nyitott Paks 11.170 ezer forint

- Kápolna utcai bölcsőde felújítása 901.868 ezer forint

Felhalmozási bevételek (1.392.183 ezer forint)

2.2.2. Ingatlanok értékesítése (1.392.183 ezer forint)

Az önkormányzati ingatlanok értékesítésének bevételeit terveztük ezen a soron.

2.2. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (227.603 ezer forint)

2.2.1. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n kívülről (15.603 ezer forint)

A munkáltatói kölcsön, a helyi támogatás, valamint a védett épületek visszatérítendő támogatás bevételei kerültek tervezésre.

2.2.2. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz (212.000 ezer forint)

A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványtól kapott és egyéb pályázati támogatások kerültek itt megtervezésre. (Hivatali vizesblokkok és konyha, étkezde felújítása és a Dunakömlődi óvoda partfal rekonstrukció - támfal építése, Dunakömlődi óvoda partfal rekonstrukció- támfal építése)

Kiadási előirányzatok

Költségvetési intézmények

Az intézmények kiadásai a bevételeikkel együtt a 9.3-9.9 mellékletekben, ágazatonkénti bontásban találhatók.

Az üzemeltetési költségeknél az önkormányzat által meghatározott hatósági áremelkedésekkel, valamint a közölt infláció mértékével (3,0%) számoltunk.

Az egyéb dologi kiadások előirányzata: készletbeszerzések, karbantartási és egyéb üzemeltetési kiadások az intézményvezetőkkel és ágazatfelelősökkel történt egyeztetések után kerültek meghatározásra.

Figyelembe vettük az intézményi sajátosságokat, és a 2021. évben jelentkező többlet feladatokat is.

Az alábbiakban az intézményi költségvetések legfontosabb jellemzőit mutatjuk be.

Egészségügyi ágazat (2.172.509 ezer forint)

Paksi Gyógyászati Központ

Az intézményi költségvetés tervezésénél a 2020. évi eredeti tervezési bázis adatokat figyelembe véve, módosítva az évközben keletkezett és a fenntartó Önkormányzat részéről is jóváhagyott feladatváltozásokkal (az általunk használt és működtetett telephelyi épületek felújításai, beruházásai), az átadott feladatokkal, továbbá a feladat megszűnésekkel, a szerkezeti változást átvezettük, új egészségügyi szakmai feladatot nem terveztünk, azonban a gyógyfürdő üzemeltetésénél a COVID-19 vírus miatti jelenleg is tartó egészségügyi válsághelyzet okozta bevételi kiesésével számoltunk a tervezés során. A 2021. március 1-től az Intézményünk járóbeteg szakellátására vonatkozó és bevezetendő egészségügyi szolgálati jogviszonyból eredő jogszabályi kötelezettségek alkalmazásával készítettük elő a 2021. évi költségvetési tervezetet.

Az alapellátásban új feladattal az intézmény nem tervezett, bár jól lehet, hogy a II. sz. gyermekorvosi körzetet ellátó Dr. Bátai Mária doktornő praxisának megüresedése új feladatok elé állítja az intézményt az év folyamán. A háziorvosi ellátást is érintő kormányzati reformra, jogszabályi környezetváltozásra számítunk a közeljövőben, amely még nem teljesen világos és egyértelmű, valamint a finanszírozás területén is várhatók új kormányzati intézkedések. Az I. sz. gyermekkörzet betegeinek ellátását továbbra is helyettesítéssel tervezik megoldani (Dr. Győri Gábor gyermekorvossal), amíg nincs új jelentkező házi gyermekorvos akár intézményi foglalkoztatással, akár magánpraxisban vállalkozó gyermekorvossal történő ellátásra.

A Védőnői szolgálatoknál változással nem számolunk a 2020.évhez képest.

A járóbeteg szakellátásban több jelenleg közreműködő, vállalkozási formában dolgozó szakorvost szeretnének egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatni. 1 főt a sebészeten, 2 főt a nőgyógyászaton, 1 főt az UH rendelésen, illetve képalkotó diagnosztikában.

Az intézmény tárgyi eszközeinek új eszközökkel történő fejlesztésére, orvosi berendezések, felszerelések beszerzésére, beruházásokra az egyeztetésnek megfelelően a röntgengépekre a 2020-ban lebonyolított közbeszerződés alapján 249.022 ezer Ft-ot, egyéb tárgyi eszköz beruházásokra a Főigazgató úr és Polgármester úr legutolsó költségvetési egyeztetése alapján 70 millió Ft-ot terveztünk be, így a beruházás tervezett pénzügyi kiadási előirányzata 319.022 ezer Ft.

A dologi kiadásoknál a beszállító szerződött partnereiktől az év végén 2021. évre vonatkozóan, általában az inflációs rátát meghaladó szolgáltatási díj emelésekről kaptak értesítéseket, de előreláthatóan tartani tudják az irányadó inflációs rátát a terveik szerint. A költségvetési tervezési útmutatónak megfelelően a bázis adatokat figyelembe véve 3,0%-os dologi kiadás emelkedést vettünk figyelembe.

A személyi juttatások tervezésénél a 2020. évre irányadó minimálbér, 161.000 Ft és a szakképzettséghez kötött munkaköröknél a garantált bérminimum 210.600 Ft, amely 2021. februártól 4%-al emelkedik. Ezek alkalmazásával terveztük meg a személyi juttatások azon részét, akik nem szakdolgozói és az orvosokra vonatkozó bértábla szerint, hanem a Kjt., illetve az új jogviszony alapján az Mt. szabályai szerint kerül a munkabérük megállapításra. Intézménynél ez a minimálbér és a garantált bér megállapodás kérdése 50 fő besorolási bérét érinti az alapellátásban, az intézményi ügyvitelben és az üzemeltetésben. A szakdolgozókra vonatkozóan módosítottuk az illetmény besorolásokat a módosított 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendeletben foglaltaknak, és az ott megjelölt érvényes bértábláknak megfelelően tervezték meg a 2021. évi személyi juttatásokat. A 2020. november 1-i béremelés végrehajtásának alapulvételével.

2021-ben ennek a 20%-os emelésnek megfelelően emelkedtek meg a személyi juttatások kiadásai. Az orvosok esetében ez a bérfejlesztés nagyobb arányú, közel 50%-os mértékű. A bevételeknél ennek a bérfejlesztésnek a kompenzálására a NEAK bevételek között beterveztük a bérfejlesztés támogatását, amely így a 2020.évhez képest kb. 26,3%-os NEAK finanszírozási emelkedést jelent várhatóan. Az alapellátásban a védőnők esetében is 20%-os személyi juttatási előirányzat növekedést jelent a 2020. évhez képest.

Szociális ágazat (604.463 ezer forint)

Paksi Életfa Idősek Otthona (401.646 ezer Ft)

Az intézmény 2021. évi előirányzata 401.646 e Ft. A személyi jellegű kiadásokra 216.470 e Ft, a munkaadókat terhelő járulékra 39.514 e Ft, a dologi kiadásokra 131.929 e Ft, a beruházásra 13.733 e Ft lett tervezve.

Paksi Bóbita Bölcsőde és Konyha (202.817 ezer Ft)

A 2021. gazdasági évben 202.817 ezer forint előirányzatot terveztünk, mely 9,9%-os növekedést mutat az előző évi eredeti előirányzathoz viszonyítva.

Óvodai ágazat (697.945 ezer forint)

Paksi Napsugár Óvoda (287.346 ezer Ft)

A 2021. gazdasági évben 302.658 ezer forint előirányzatot terveztünk, mely 5,3%-os növekedést mutat a 2020. évi eredeti előirányzathoz viszonyítva.

Paksi Benedek Elek Óvoda (395.287 ezer Ft)

A 2021. gazdasági évben 395.287 ezer forint előirányzatot terveztünk, mely -1,3%-os csökkenést mutat az előző évi eredeti előirányzathoz viszonyítva.

Kulturális ágazat (244.900 ezer forint)

Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár (81.512 ezer Ft)

A 2021. gazdasági évben 81.512 ezer forint előirányzatot terveztünk.

Paksi Városi Múzeum (163.388 ezer Ft)

A 2021. gazdasági évben 163.388 ezer forint előirányzatot terveztünk.

Paksi Polgármesteri hivatal kiadásai (1.010.622 ezer forint)

Paksi Polgármesteri Hivatalhoz tartozó feladatok (15. melléklet)

Igazgatási és területi igazgatás kiadások (931.250 ezer forint)

A személyi jellegű kiadások tartalmazzák a köztisztviselők személyi juttatásait, járulékait, a kifizetői adót.

Az önkormányzati igazgatás és a területi igazgatás együttes dologi költségeit és egyéb folyó kiadásait az alábbi feladatok figyelembe vételével, takarékosan terveztük:

irodaszer, nyomtatvány beszerzés, működéshez szükséges könyv, folyóirat, hajtó- és kenőanyag beszerzés, tisztítószer, egyéb anyagok , nem adatátviteli célú távközlési díjak, adatátviteli célú távközlési díjak, egyéb kommunikációs szolgáltatások (szoftver követések), vásárolt élelmezés, fénymásolók, számítógépek karbantartása, járművek (személygépkocsik) karbantartása, egyéb gépek karbantartása, ingatlanok karbantartása, szemétszállítás, kéményseprés, postaköltség, egyéb üzemeltetés (adathálózati szolgáltatás, szaktanácsadás (ügyvédi díjak, szakértői díjak, biztonsági szolgálat, mosás), vásárolt termékek és szolgáltatások általános forgalmi adója, belföldi kiküldetés, reprezentáció, reklám és propaganda kiadások , hirdetés, egyéb folyó kiadások (étkezési jegyek jutaléka, hatósági díjak), különféle adók, díjak (banki jutalék, casco, kötelező felelősségbiztosítás, vagyonbiztosítás, tagdíjak, hitelezői igénybejelentés és végrehajtási díj).

Kistérségi munkaszervezet (45.450 ezer forint)

A társulási tanács jóváhagyása értelmében kerültek tervezésre a kiadási előirányzatok.

Közterület-felügyelet (21.922 ezer forint)

A személyi jellegű kiadásokat, valamint a munkaadót terhelő járulékokat a törvényben meghatározott módon terveztük. A dologi kiadások között a következőket terveztük meg: irodaszer, nyomtatvány, üzemanyag, munkaruha, telefon, egyéb üzemeltetés költségei, belföldi kiküldetés, cég autóadó és egyéb befizetési kötelezettség.

Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia (12.000 ezer forint)

A 2 fős munkaszervezet személyi juttatását 6.750 ezer forinttal, munkaadót terhelő járulékait 1.145 ezer forinttal, a dologi kiadásokat 4.105 ezer forinttal terveztük

I. Paks Város Önkormányzata költségvetési kiadások

Önkormányzat (14. melléklet)

Az önkormányzat kiadásait tartalmazza a melléklet.

(1) Önkormányzat kiadásai (2.687.148 ezer forint)

Az Önkormányzati Hivataltól elkülönített kiadások szerepelnek a táblázatban.

(szakértői díjak, szaktanácsadások, hétvégi orvosi ügyelet kiadása, vagyonbiztosítás, reklám és propaganda, számlázott szellemi tevékenység, tagdíjak előirányzatai).

Törvényi előíráson alapuló befizetések soron az oktatási intézményrendszer átalakításához kapcsolódó forrás-átrendezés kapcsán bevezetésre került az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás, részletes szabályozását és számítási metodikáját a költségvetési törvény tartalmazza. Önkormányzatunk esetében a szolidaritási hozzájárulás összege 1.479.607 ezer forint.

Előirányzatként szerepel a nemzetiségi önkormányzatoknak, a Paksi Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Zrt, Paksi Közlekedési Kft. Protheus Holding Zrt., valamint a Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft. részére átadásra kerülő hozzájárulás.

A beruházások között szerepeltetjük a Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft. törzs tőkeemelését 240.712 ezer forinttal.

(2) Rendezvények (30.000 ezer forint)

A tétel tartalmazza az Újévi koncert, a Magyar Kultúra Napja, a Város Napja, a nagyadózói fogadás, a március 15-i ünnepély, a Pedagógus Nap, a Semmelweis Nap, a Szociális munka napja, az Idősek Világnapja, az október 23-i ünnepség, Szociális Munka Napja, Föld Napja, és a városi rendezvényekhez kapcsolódó kiadások előirányzatát.

(3) Prelátus üzemeltetése (13.769 ezer forint)

A prelátus költségvetése az alábbi fő tételeket tartalmazza: a DC Dunakom Zrt.-vel kötött általános működési támogatással finanszírozott közfeladat- ellátási, valamint vállalkozó szerződés alapján és a fűtés, a villamos energia, vízdíj, a figyelőszolgálat és tisztítószerek költségét.

(4) Turisztikai és városmarketing kiadások (35.390 ezer forint)

A költségvetésben a turisztikai és városmarketing feladatok ellátására fordítandó kiadások előirányzata jelenik meg a dologi kiadások során.

- rendezvények marketingje

- kiadványok

- új marketing eszközök-felületek létrehozása

- városi fényképgaléria aktualizálás, videoblogok készítése

- arculat grafika

- rendezvények támogatása

(5) Kommunikációs feladatok (20.350 ezer forint)

A kommunikációs feladatokra 20.350 ezer forintot terveztünk az alábbi feladatokra:

- hirdetések a közösségi média felületein

- rendezvények, lakossági fórumok hangosítása

- egyéb kommunikációs eszközök

(6) Dolgozók üdültetése (5.319 ezer forint)

Az előterjesztésben 5.319 ezer forint összeget terveztünk dologi kiadásokra: tisztítószerekre, kábel televízió szolgáltatásra, vízdíjra, szemétszállításra, kéményseprésre. A sor tartalmazza az idegenforgalmi adót is.

(7) Nemzetközi kapcsolatok (23.415 ezer forint)

Külföldi kapcsolatok ápolására, a testvér és partnervárosból (Reichertshofen, Galánta, Kézdivásárhely, Visk, Loviisa, Novovoronyezs, Gornji Vakuf-Uskoplje) érkezők vendégül látására, partnervárosok felkeresésére, valamint a nemzetközi gyermekprogramok támogatására terveztünk előirányzatot.

(8) Díjak (3.989 ezer forint)

A képviselő-testület által alapított díjak költségvonzata került tervezésre a vonatkozó önkormányzati rendelet alapján.

(9) Kiváló sportolók jutalmazása (20.000 ezer forint)

A nemzetközi eredményeket elérő paksi sportolók felkészülésére és eredményeik elismerésére terveztünk 20.000 ezer forint keretösszeget.

(10) Intézmények számítástechnikai, rendszergazda tevékenységei (61.998 ezer forint)

Az előirányzat az intézmények rendszergazda-kiváltás tevékenységét szolgálja. Egységesen került megállapításra a gépekhez kapcsolódó karbantartási díj. Intézményenkénti mértéke a használatban lévő gépek számának függvénye.

Ezen a részletezésen szerepeltetjük az intézményrendszer belső intranetes rendszerének, és a humán és a portál rendszer továbbfejlesztésének, a szerver park üzemeltetési, az intézmények vírus irtási, és az intézményi telefonközpontok működési előirányzatát is.

(11) Áfa befizetés (108.030 ezer forint)

Szociális gondoskodás (14. melléklet)

(1) Települési támogatások

A szociális törvény változását követően ez az ellátás került nevesítésre törvényi szinten. A részletek szabályozása a képviselő-testület kompetenciája.

(1.1, 1.2) Rendszeres nevelési segély (3.600 ezer forint)

A rendszeres nevelési segély, segítségnyújtás a szociálisan rászorult családok gyermeknevelési, iskoláztatási költségeihez.

A támogatás folyósítása pénzben vagy természetben (napközi térítési díjkedvezmény) történik.

A rendszeres nevelési segély kiadása teljes mértékben az Önkormányzatot terheli.

(1.3) Települési ápolási díj (1.800 ezer forint)

Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó részére biztosított ellátás. 2015. március 1-jével került bevezetésre. A megállapítás szabályai helyben kerültek kidolgozásra.

(1.4) Rendkívüli települési támogatás (37.000 ezer forint)

A létfenntartást veszélyeztető, rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek, családok részére nyújtott ellátás.

A korábban átmeneti segélyként, rendkívüli gyermekvédelmi kedvezményként és temetési segélyként megállapított ellátások új neve 2014. január 1-től önkormányzati segély lett. Majd 2015. március 1-től ismételt változás következett, most rendkívüli települési támogatásként került bevezetésre. Tartalmát helyi szociális rendelet szabályozza.

A támogatottak körében évek óta lényeges változás nincs, viszont időről-időre megjelennek a nagyobb összegű támogatást igénylő élethelyzetek (tűzifa hiánya, közüzemi végelszámolások, közüzemi hátralékok, lakhatás biztosítása, betegség).

(1.5) Települési temetési támogatás (2.600 ezer forint)

A rendkívüli települési támogatás egy formája. Az eltemettetőnek nyújt anyagi támogatást, ha a temetés költségeit nem képes fedezni. Sok esetben nyújtjuk természetben, ami közvetlen a szolgáltató kezéhez történő kifizetést jelent.

(1.6) Települési lakhatási támogatás (10.000 ezer forint)

A lakásfenntartás költségeit enyhítő támogatás. Összegét az igénylő szociális helyzete, valamint a lakáskiadási költségei határozzák meg.

2015. március 1-jétől a helyi szociális rendeletben a korábban törvényben szabályozott normatív lakásfenntartási támogatást vezette be az önkormányzat. A támogatás természetben, közüzemi számlák kiegyenlítésére is nyújtható. Elmondhatjuk, hogy a városban kizárólag természetben folyósítjuk ezt az ellátást.

(1.7) Kábeltelevízió támogatás (500 ezer forint)

2015. március 1. napjától bevezetett szociális rászorultságtól függő ellátás. Az igénylők a szolgáltatóval minimum, illetve alap csomagra kötött kábeltelevízió szerződés alapján 1 éves időtartamra előfizetői díjkedvezményben részesülnek.

(1.8) Esélyegyenlőségi támogatás (4.000 ezer forint)

A felzárkóztatási ösztöndíj az alap- és középfokú oktatásban részesülő cigány származású tanulók esélyegyenlőségének elősegítése érdekében, a tanítási időszakra folyósított, feltételekhez kötött támogatás. A támogatás összege a tanulmányi eredmény szerint differenciált.

(1.9) Diákbérlet (2.500 ezer forint)

Helyi járatú autóbusz bérlet 80%-ának megtérítését jelenti a paksi általános- és középiskolai tanulók részére, a helyi rendeletben meghatározottak szerint.

(1.10) Szemétszállítási díjkedvezmény (3.000 ezer forint)

A szociális rendelet alapján szemétszállítás díjkedvezményként nyújtott támogatás.

Két formája került meghatározásra

- a 70 éven felülieknek biztosított részleges mentesség és

- az alacsony jövedelműek teljes mentessége.

(1.11) Települési megélhetési támogatás (350 ezer forint)

Azok az aktív korúak kaphatják, akik bizonyos egészségkárosodást szenvedtek, és emiatt munkavégzésre képtelenek, továbbá egészségkárosodási és gyermeknevelési támogatásra nem jogosultak. Összege alacsonyabban került meghatározásra, mint az egyéb ellátások, mivel kizárólag végső segítségnek gondoljuk.

(1.12) Települési gyógyszertámogatás (3.000 ezer forint)

Célja az egészségi állapot megőrzése és helyreállítása, illetve az ehhez kapcsolódó költségek csökkentése. A méltányos közgyógyellátás 2015. március 1-től megszűnt. Méltányosságból a helyi szociális rendelet alapján kerül gyógyszertámogatásra való jogosultság megállapításra. A gyógyszertárakkal szerződést kötöttünk és a helyi rendeletben meghatározott gyógyszerkeretet természetben biztosítjuk.

(2.) Köztemetés (1.500 ezer forint)

A haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzatnak kell gondoskodnia annak a vagyontalan személynek közköltségen történő eltemettetéséről, akinek nincs, vagy nem lelhető fel tartásra köteles és képes hozzátartozója, illetve a hozzátartozó az eltemettetésről nem gondoskodik. Ha paksi lakos köztemetését más önkormányzat rendeli el, a köztemetés költségét önkormányzatunknak meg kell téríteni.

A köztemetések száma nem becsülhető.

(4) Bursa Hungarica (4.000 ezer forint)

Az Önkormányzat 2000 óta minden évben csatlakozott a Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázathoz.

(5) Karácsonyi ajándékcsomag (4.000 ezer forint)

Évek óta az önkormányzat a legalacsonyabb nyugellátásból élő személyek részére karácsonyi ajándékcsomagot biztosít, a kiszállítás költségét is az önkormányzat biztosítja.

(7) Lakhatást veszélyeztető elemi kár esetén nyújtható támogatás (1.000 ezer forint)

A támogatás azon rászorult családoknak nyújt gyors segítséget, akiknél pincebeszakadás, vagy más elemi kár miatt a lakhatás biztonságos feltételei veszélybe kerültek. Helyi rendeletben szabályozott feltételekkel nyújtható 200.000 Ft-ig terjedő kamatmentes kölcsön.

(9) Első lakáshoz jutók támogatása (1.500 ezer forint)

Fiatal házaspárok részére nyújtható, 300.000 Ft összegű vissza nem térítendő támogatás az első lakás (lakóház) megvételéhez, illetve építéséhez. A támogatás nyújtásának feltételeit, eljárási rendjét helyi rendelet szabályozza.

(10) Helyi támogatása (2.500 ezer forint)

Lakás, illetve lakóház építése, vásárlása, bővítése, felújítása céljából kérhető, visszatérítendő támogatás. Azon paksi családok kérhetik lakásgondjuk megoldására a támogatást, akiknél az egy főre jutó havi jövedelem a nyugdíjminimum 300%-át nem haladja meg és jelentősebb vagyonnal nem rendelkeznek. A támogatás nyújtásának feltételeit, eljárási rendjét helyi rendelet szabályozza.

(11) Munkáltatói kölcsön (2.000 ezer forint)

A keret a közszférában dolgozók részére hosszú futamidejű, kamatmentes munkáltatói kölcsön nyújtására szolgál.

(13) Paks Kistérségi Szociális Központ (hozzájárulás) (465.071 ezer forint)

A 112/2010. (XI. 17.) Kt. számú határozattal Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete döntött arról, hogy a házi segítségnyújtás, családsegítés, időskorúak nappali intézményi ellátása, szociális étkezés szociális alapszolgáltatási feladatainak és a gyermekjóléti alapellátási feladatainak ellátásáról 2011. január 31-től a Paksi Többcélú Kistérségi Társulás által létrehozott önállóan működő és gazdálkodó szociális intézmény (Paks Kistérségi Szociális Központ) útján gondoskodik.

A sor a feladatellátáshoz szükséges városi hozzájárulást tartalmazza, valamint a normatíva átadást.

Városüzemeltetés (14. melléklet)

(1) Köztisztaság (131.700 ezer forint)

A 2021. évi költségeink meghatározásakor általános működési támogatással finanszírozott közfeladat-ellátási szerződés, valamint vállalkozói szerződés keretében a DC Dunakom Zrt. által ellátott feladatokat vettük figyelembe:

Gépi úttisztítás

Nyilvános WC- k üzemeltetése

Kézi úttisztítás, síkosság mentesítés

Szemétszállítás

(2) Parkfenntartás (385.462 ezer forint)

A 2021. évi költségeink meghatározásakor általános működési támogatással finanszírozott közfeladat-ellátási szerződés, valamint vállalkozói szerződés keretében a DC Dunakom Zrt. által ellátott feladatokat vettük figyelembe:

parkfenntartás

Közterületi rovarírtás

Fák, szoliter cserjék locsolása

V.B.oszlopok fenntartása

Virágládák fenntartása

Közterületi fák gallyazása

Növényvásárlás lakosság részére

Fák, díszcserjék, növények pótlása

Virágágyak felújítása, létesítése

Vízi és tóparti növények telepítése

Fák, cserjék talajszerkezetének javítása

Új és régi játszóterek ellenőrzése, működtetése

Játszóterek felújítása

Játszótéri eszközök éves ellenőrzése szakcéggel

A sor tartalmazza az alábbi várható kiadásokat is:

Parkok vízdíja kaszálási díjat szökőkutak áramdíja és a szökőkutak üzemeltetésének előirányzatát, az éves ellenőrzési, felügyeleti díjat.

(3) Belvízmentesítés, víziközmű üzemeltetés (85.906 ezer forint)

Belvízmentesítésre, víziközmű üzemeltetésre 85.906 ezer forint összeget terveztünk.

A sor magába foglalja a csapadékcsatorna hálózat szakági nyilvántartásának vezetésének, 365 napos ár/belvízvédelmi készenléti szolgálat felállításának, csapadékvíz elvezető rendszerekhez tartozó árvízvédelmi zsilipeken lévő szivattyúk üzemeltetésének (6 saját + 1 bérelt), zárt és nyílt csapadékvíz csatornák kezelésének, üzemeltetésének, a dunai árvízvédelmi töltésen lévő zsilipek kezelésének, üzemeltetésének, a Hidegvölgy utcában található záporvíz tározó kezelésének, üzemeltetésének, valamint a dunai árvízvédelmi töltésben lévő átereszek tisztítását.

(4) Strand szolgáltatás (138.352 ezer forint)

A strand szolgáltatás előirányzata három feladat fedezetét tartalmazza.

A Paksi Atomerőmű Zrt. által üzemeltetett tanuszoda bérleti díjának kifizetése mellett megtéríti a város a gyógy-úszásban résztvevők belépődíjainak 50%-át. A keret második eleme a lakótelepi strand üzemeltetése. Az üzemeltetés a szezonban végzett tevékenységeken, a működéshez szükséges energia költségeken kívül magában foglalja a felkészítési időszakban felmerülő karbantartási, javítási költségeket és a téli fagyvédelemre történő felkészítést is. Az üzemeltető az ingatlanért bérleti díjat fizet.

A harmadik elem a dunai szabad strand időnkénti takarítása. Ezzel a feladattal kapcsolatban a 2021. évi költségek meghatározásakor az általános működési támogatással finanszírozott közfeladat-ellátási szerződés, valamint a vállalkozói szerződés keretében a DC Dunakom Zrt. által ellátott feladatokat vettük figyelembe.

(5) Települési vízellátás (8.752 ezer forint)

Az 8.752 ezer forint terhére végezhetők el a feladatok: közkutak vízdíja hévízkút üzemeltetése, tüzivíztározók üzemeltetése, és közkutak karbantartása.

(6) Helyi utak fenntartása (93.955 ezer forint)

Az előirányzatot a következő munkákra terveztük: jelzőtáblák és egyéb úttartozékok karbantartása, kátyúzás, útburkolati jelek festése, járdák javítása.

(7) Földutak (40.953 ezer forint)

Földutak karbantartását Paks város bel- és külterületein végezzük. Az előirányzat tartalmaz 2020. évről áthúzódó kötelezettségeket is.

(8) TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. támogatása (153.375 ezer forint)

Az előirányzat tartalmazza Paksi Hírnökre fordítandó költségeket.

(9) Városgazdálkodási egyéb feladatok (119.164 ezer forint)

A 2021. évi költségeink meghatározásakor általános működési támogatással finanszírozott közfeladat-ellátási szerződés, valamint vállalkozói szerződés keretében a DC Dunakom Zrt. által ellátott feladatokat vettük figyelembe:

Buszvárók karbantartása, és fenntartása

Vasúti aluljárók karbantartása

Városi berendezések karbantartása és fenntartása

Szobrok, emlékművek üzemeltetése és karbantartása

Toronyórák és közterületi órák karbantartása

Választásnál használatos fülkék karbantartása

Kisebb munkák általános tartaléka

Városgondnoki feladatok

Városgazdálkodási feladatok ellátása

Ezen a soron szerepeltetjük a lőtér áramdíját, a piac vízdíját, valamint WIFI üzemeltetést is.

(10) Állategészségügy (15.842 ezer forint)

E feladatok költségigényének (15.842 ezer forint) meghatározásánál az alábbi kötelezettségeket vettük figyelembe:

- egyrészt általános működési támogatással finanszírozott közfeladat-ellátási szerződés, valamint vállalkozói szerződés keretében a DC Dunakom Zrt. által ellátott feladatokat vettük figyelembe,

- másrészt a gyepmesteri feladatok ellátását és a gyepmesteri telep üzemeltetését.

(12) Szúnyogirtás (255 ezer forint)

A 2021. évi költségeink meghatározásakor általános működési támogatással finanszírozott közfeladat-ellátási szerződés keretében a DC Dunakom Zrt. által ellátott feladatokat vettük figyelembe.

(13) Bérlakás üzemeltetés (204.575 ezer forint)

A 2021. évi költségeink meghatározásakor általános működési támogatással finanszírozott közfeladat-ellátási szerződés, valamint vállalkozói szerződés keretében a DC Dunakom Zrt. által ellátott feladatokat vettük figyelembe.

Önkormányzati tulajdonú lakások típusai és lakásszámok:

- szociális helyzet alapján bérelhető lakások 52 db

- elő-takarékossághoz kötött bérlakások 35 db

- szociális helyzet alapján vagy elő-takarékossághoz kötötten bérbeadható 55 db

- költségalapon meghatározott lakbérű lakások 15 db

- közérdekű elhelyezésre szolgáló bérlakások 15 db

- szükséglakások 0 db

összesen: 172 db

Az előirányzati soron bérlakások felújítása is szerepel.

(15) Nem lakás célú bérlemények üzemeltetése (250.827 ezer forint)

Az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok karbantartási és üzemeltetési költségeit tartalmazza. Bérleti díj előirányzat szerepel a soron. Távhő díj került tervezésre, és a továbbszámlázott szolgáltatásokat tartalmazza a terv, melynek bevételével is számoltunk.

(17) Ingatlan értékesítés és vásárlás kiadásai (85.540 ezer forint)

Az ingatlanok értékesítésével és vásárlásával kapcsolatos műszaki és jogi munkarészek, értékbecslések készíttetésének fedezetét terveztük. A sor tartalmaz beruházási kiadásokat is.

(18) Temetőfenntartás (13.040 ezer forint)

A 2021. évi költségeink meghatározásakor általános működési támogatással finanszírozott közfeladat-ellátási szerződés, valamint vállalkozói szerződés keretében a DC Dunakom Zrt. által ellátott feladatokat vettük figyelembe.

(19) Karácsonyi díszítés (7.218 ezer forint)

A meglévő díszek karbantartása, felszerelése (7.218 ezer forint), bővítéssel nem számoltunk. A 2021. évi költségeink meghatározásakor általános működési támogatással finanszírozott közfeladat-ellátási szerződés, valamint vállalkozói szerződés keretében a DC Dunakom Zrt. által ellátott feladatokat vettük figyelembe.

(20) Közvilágítás (67.153 ezer forint)

Az önkormányzat kötelezően ellátandó területéhez tartozik a közvilágítás biztosítása. Erre a célra 67.153 ezer forintot terveztünk.

(21) Pince (20.000 ezer forint)

Ezen a soron 20.000 ezer forint előirányzatot terveztünk, mely tartalmaz 2020. évben vállalt kötelezettségeket is.

(22) Mezőőri szolgálat (19.629 ezer forint)

E költséghelyen négy mezőőr személyi juttatásait és a tevékenységük ellátáshoz szükséges dologi költségeket (üzemanyag, telefonköltség, járművek karbantartása) terveztük. A teljes költség 19.629 ezer forint.

(25) Közmunkaprogram (5.000 ezer forint)

A közmunkaprogram pályázatban részt vevők személyi és járulék kiadásai szerepelnek a soron.

(26) Paks FM rádió műsorszolgáltatás (15.000 ezer forint)

A Fortuna rádió műsorszolgáltatási díjait tartalmazza a sor szolgáltatási szerződés alapján (15.000 ezer forint).

(27) Térinformatika (23.000 ezer forint)

A 23.000 ezer forint összegű keret az alábbi költségeket fedezi: rendszerkövetési szerződés, építmény-nyilvántartó adatbetöltés, alaptérkép aktualizálása, exportálása, valamint a városrendezés változásának betöltése.

(30) Parlagfű elleni védekezés (0 ezer forint)

(34) Gyermekorvosi körzet (dr. Tajdina Julianna) (580 ezer forint)

A 2005. évben megkötött szerződés 2020. évi időarányos vonzata került a sor kiadási előirányzataként tervezésre 580 ezer forinttal.

(35) Nem csatornázott településrészek szennyvíz elszállítási díja (6.000 ezer forint)

A soron 6.000 ezer forint kiadási előirányzat jelentkezik.

(36) Településrendezési Tervek (100.000 ezer forint)

A 100.000 ezer forintos keret tartalmazza a HÉSZ módosításokat, településkép védelmi rendelet megalkotását.

(38) Térképmásolatok, közbeszerzési ajánlati felhívások, stb. (9.000 ezer forint)

A 9.000 ezer forinttal szereplő előirányzat tartalmazza a térképmásolatok földhivatali díjait, a közbeszerzési ajánlati felhívások várható előirányzatait.

(43) 2021. évi tervezések (45.000 ezer forint)

A beruházásokhoz, felújításokhoz kapcsolódó kisebb összegű tervezési díjak lettek tervezve ezen a soron.

(45) Költségvetési intézmények ingatlan karbantartása, felújítása (364.401 ezer forint)

Ezen a soron jelenik meg

- az intézmények éves festése és mázolása

- oktatási intézmények játszótereinek felújítása

- intézmények üzemeltetése

- intézmények karbantartása

- intézmények napelemeinek üzemeltetése

- intézmények felújítása

- gyermekétkeztetés költségei

- egyéb kiadások: (áthúzódó kiadások)

(46) Paks város külső településrészein élő felnőttek és gyermekek szállítása (46.631 ezer forint)

A külső településrészen élő gyermekek és felnőttek szállításának költség előirányzatát, valamint a Volán veszteség megtérítését tartalmazza a sor 46.631 ezer forinttal.

(50) Sárgödör téri fesztiválok (10.000 ezer forint)

Támogatások (14. melléklet)

(1) PSE támogatás (215.379 ezer forint)

A szakosztályok működésére szolgáló támogatást terveztük 215.379 ezer forint előirányzattal.

(2) PSE létesítmény fenntartás (160.000 ezer forint)

A 2021. évi előirányzat 160.000 ezer forint.

(3) Csengey Dénes Kulturális Központ (189.693 ezer forint)

A társaság a költségvetés tervezési szakaszában eljuttatta a támogatási igényét. 2021. évre a szükséges finanszírozás 189.693 ezer forint.

(4) Dunakömlőd SE támogatás (11.492 ezer forint)

A sportegyesület támogatására 2021. évben 11.492 ezer forint összeget terveztünk.

(5) Egyházak támogatása (6.750 ezer forint)

A támogatás öt egyház között oszlik meg, mértéke 6.750 ezer forint.

(6) Városi Nyugdíjas Klub (2.274 ezer forint)

A városi nyugdíjas klub támogatásához 2.274 ezer forintot biztosítunk.

(7) Dunakömlődi Nyugdíjas Klub (2.274 ezer forint)

2.274 ezer forinttal terveztük a nyugdíjas klub működését, programjait segítő támogatásokat.

(8) Tűzvirág táncegyüttes (18.394 ezer forint)

A képviselő-testület döntésének megfelelően tervezünk a 18.394 ezer forintos támogatást.

(9) Parlagfű Alapítvány (2.500 ezer forint)

Működési támogatásként 2.500 ezer forintot terveztünk.

(10) Gyapa Derby Sportegyesület támogatása (1.800 ezer forint)

A város az egyesület működtetéséhez 2021-ben 1.800 ezer forint támogatással járul hozzá.

(11) Közbiztonság javítás (1.500 ezer forint)

A polgárőrség részére nyújtható támogatás összege 1.500 ezer forint.

(12) Atomerőmű SE (50.000 ezer forint)

50.000 ezer forint előirányzattal terveztük az ASE támogatását.

(13) Gastroblues Fesztivál támogatása (20.000 ezer forint)

A határokon túl is ismert, híres rendezvény külön soron történő támogatásáról 2003-ban döntött a testület. A 142/2019. (IX. 11.) Kt. számú határozatban 2020-2024. évben 20.000 e Ft/évben határozta meg a Képviselő testület.

(14) Vis maior Alap (3.000 ezer forint)

A 2021. évi előirányzat 3.000 ezer forint.

(15) Védett épületek támogatása (10.000 ezer forint)

A rendelet alapján nyújtható támogatás keretét 10.000 ezer forintra terveztük.

(16) Letelepedési támogatás (22.000 ezer forint)

A letelepedési támogatásra 22.000 ezer forint összeget terveztünk. A felhasználás az önkormányzati rendelet szabályai alapján lehetséges.

(17) Újszülöttek életkezdési támogatása (10.500 ezer forint)

A fiatalok életkezdési támogatásáról szóló rendelet értelmében 10.500 ezer forint szerepel ezen a soron.

(18) Orvosok támogatása (16.000 ezer forint)

A felhasználás az önkormányzati rendelet szabályai alapján lehetséges. 2021. évi tervezett előirányzata: 16.000 ezer forint.

(20) Paksi Kézilabda SE (2.000 ezer forint)

Működési támogatásként 2.000 ezer forintot terveztünk.

Beruházások, felújítások (6,7 melléklet)

A beruházási és felújítási előirányzatok része a korábbi évek kivitelezői szerződések 2021-ban aktuális kifizetései.

Jellemző előirányzat még a korábban fizikailag, vagy pénzügyileg megkezdett, de a tárgyévre áthúzódó beruházások pénzügyi vonzata.

Az előterjesztés melléklete tételesen mutatja be az önkormányzat által tervezett beruházásokat.

A sorok tartalmazzák a Paks Város fejlesztése, 1748/2018. (XII. 20.) Korm. határozat alapján kapott támogatásokból megvalósuló feladatokat, valamint az Óvárosi közterületek rekonstrukciója, Ebrendészeti telep létesítése I. ütem, Közterületi fejlesztések tervezési munkái, Elektromos busz járműtelep feltáró út létesítése, Elektromos busz járműtelep létesítése, Fő utca felújításához kapcsolódó engedélyezési tervdokumentáció készítését is.

Tartalékok (14. 1. melléklet)

Általános tartalék

Eredeti előirányzatként (a költségvetési egyensúly elérését is szem előtt tartva) 40.000 ezer forintos általános tartalékot terveztünk.

Céltartalékok

Működési céltartalékok

Nagyadózói céltartalék

2021. évben a tartalékok között tervezésre került 10.000 ezer Ft.

Bizottsági támogatási keret tartaléka

Bizottság pályázati keretként 12 380 ezer forintot terveztünk.

Környezetvédelmi alap céltartaléka

A környezetvédelmi céltartalékból 1.000 ezer forint az önkormányzati környezetvédelmi alap. A tartalék felhasználásánál a vonatkozó önkormányzati rendelet és a jogszabályok figyelembevételével szükséges eljárni. A bizottságnak felül kell vizsgálnia a város környezetvédelmi programját.

Részönkormányzatok tartaléka

A részönkormányzatok tartaléka 40.000 ezer Ft - a részönkormányzatok kiadásainak fedezetét szolgálja, mely egyenlő arányban oszlik meg közöttük.

Polgármesteri és alpolgármesteri keret tartaléka

A polgármesteri és alpolgármesteri keret összege 12.000 ezer Ft.

Koronavírus elleni védekezés tartaléka

A koronavírus elleni védekezés tartaléka 30.000 ezer Ft.

Felhalmozási céltartalékok

Pályázati tartalék

Az 50.000 ezer forint keret az önkormányzati és intézményi pályázatokhoz szükséges saját erőt jelenti.

A keret felhasználásáról a hatékony működés érdekében a polgármester jogosult dönteni. A tartalék felhasználásának szabályai kidolgozásra kerültek.

A saját forrás igazolására a pályázatokban a polgármester nyilatkozata szolgál.

Választókerületek céltartaléka

Az egyéni képviselői céltartalék (40 millió forint) felhasználásáról a választókerület által választott képviselő és a választókerületben lakó képviselő (k) együttes javaslata alapján a Városépítő Bizottság dönt. A képviselők a keret összegét meghaladó, vagy jövőbeli rendszeres pénzügyi kötelezettséget eredményező munkáról nem dönthetnek. A céltartalékot a költségvetés évében fel kell használni, csak a lekötött pénzmaradvány vihető át a következő évre.

Felhalmozási céltartalék

A felhalmozási céltartalék a Gazdasági Bizottság döntése alapján indítható, az intézmények legfontosabb karbantartási és kisebb fejlesztési igényeinek, valamint a vis maior jellegű beavatkozások forrása, melynek összege 70.000 ezer Ft.


  Vissza az oldal tetejére