Indokolás

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. §-ában és 109. § (4) bekezdésében, továbbá a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontjában, 13. § (1) bekezdésében és a 18. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés e) pontjában, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 7. §-ában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonában lévő

a) ingatlanokra, ingókra, (tárgyi és forgóeszközökre), vagyoni értékű jogokra (immateriális javakra) és követelésekre,

b) *  A tagsági viszonyokat megtestesítő értékpapírokra, társasági részesedésre, a pénzvagyonra és az adatvagyonra

(továbbiakban együtt: vagyontárgy).

(2) *  A rendelet hatálya nem terjed ki

a) *  az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló 27/2023. (VII. 7.) önkormányzati rendelet hatálya alá tartozó ingatlanokra,

b) az építési telkek kedvezményes értékesítésének feltételeiről szóló 35/2021. (IX. 24.) önkormányzati rendelet hatálya alá tartozó ingatlanokra,

c) a közterületek használatáról szóló 31/2008. (X. 15.) önkormányzati rendeletben szabályozott eljárásokra,

d) a Pécs Város környezetkímélő forgalmi rendjéről, a fizetőparkoló-helyek működtetéséről, valamint a várakozási díjakról szóló 49/2011. (X. 29.) önkormányzati rendeletben szabályozott eljárásokra,

e) a közterületek burkolatának felbontásáról és a közúton folytatott munkálatok szabályairól szóló 16/2012. (III. 23.) önkormányzati rendeletben szabályozott eljárásokra,

f) a Támogatási Szabályzatban meghatározott eljárásokra.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

(1) Értékpapír: a váltó, a kötvény, a részvény, a kincstárjegy, a letéti jegy, a vagyonjegy, a közraktárjegy, a kárpótlási jegy, a befektetési jegy, a szövetkezeti üzletrész, csekk, állampapír.

(2) Tagsági részesedést megtestesítő vagyoni értékű jog: korlátolt felelősségű társasági üzletrész, szövetkezeti részjegy.

(3) Vagyoni értékű jog: minden olyan jog, ami pénzben kifejezhető vagyoni értékkel bír, és önálló forgalom tárgya lehet, beleértve a (2) bekezdésben foglaltakat is.

(4) *  Törzsvagyon: a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (továbbiakban: Nvtv.) 5. § (2)–(5) bekezdéseiben meghatározott körbe tartozó, a 6. § (1), (4), (5) és (6) bekezdésén meghatározott feltételek szerinti olyan vagyon, amely közvetlenül önkormányzati feladat és hatáskör ellátását, a közhatalom gyakorlását szolgálja.

(5) Forgalomképesség: vagyonnak, vagyontárgynak az a jogi jellege, mely szerint polgári jogi jogügylet szabad tárgya lehet.

(6) Korlátozott forgalomképesség: vagyonnak, vagyontárgynak azon jogi jellege, mely szerint polgári jogügylet tárgya csak törvényben vagy önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek fennállása esetén lehet.

(7) *  Forgalomképtelenség: törvényben, vagy e rendeletben meghatározott vagyoni körbe tartozó vagyontárgyak olyan tulajdonsága, hogy – törvényben meghatározott kivételektől eltekintve –

a) tulajdonjoga jogügylet útján nem ruházható át,

b) a tulajdonjogával felhagyni nem lehet,

c) osztott tulajdon nem létesíthető rajta,

d) nem terhelhető meg,

e) nem lehet tartozás fedezete,

f) nem vezethető rá végrehajtás.

(8) Forgalmi érték: erre jogosultsággal rendelkező szakértő által megállapított, készpénzben kifejezett érték, amelyen az adott vagyontárgyak tulajdonjoga normál, nyílt piaci körülmények között a legnagyobb valószínűséggel értékesíthető, mely minden esetben nettó összegben értendő.

(9) Bérleti díj: bérleti szerződés alapján a bérlő által a bérbeadónak fizetett díj, mely minden esetben nettó összegben értendő.

(10) Portfolió: értékpapírból és/vagy más befektetési eszközökből álló együttesen kezelt befektetés állomány.

(11) *  Kedvezmény nyújtása: a vagyontárgy tulajdonjogának a rendelet 10. § (2) és (3) bekezdés szerint meghatározott forgalmi értéknél alacsonyabb értéken történő átruházása vagy hasznosítása. Ide kell érteni vagyontárgynak a becsült forgalmi értékével megegyező, de a 27. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltak mellőzésével történő átruházását, vagy hasznosítását is.

(12) Vagyonleltár: az Önkormányzat tulajdonában a költségvetési év zárónapján meglevő vagyon állapota szerinti kimutatás. Célja az önkormányzati vagyon számbavétele értékben és mennyiségben.

(13) *  Stratégiai jellegű vagyontárgy: az üzleti vagyon részét képező forgalomképes vagyontárgy, amely az önkormányzat számára várospolitikai, vagy hosszabb távú üzletpolitikai célból nélkülözhetetlen, kiemelkedő jelentőségű, és a hasznosítása erre tekintettel történhet.

(14) Üzleti vagyontárgy: önkormányzati törzsvagyonba nem tartozó gazdasági, pénzügyi tranzakció vagy ügylet lebonyolításával kapcsolatos forgalomképes vagyontárgy.

(15) * 

(16) Nonprofit gazdasági társaság: nem jövedelemszerzésre irányuló, közös gazdasági tevékenység folytatására alapított gazdasági társaság.

(17) Rendelkezési jog: a tulajdonost megillető azon jog, hogy a dolog birtokát, használatát vagy hasznai szedésének jogát másnak átengedje, a dolgot biztosítékul adja vagy más módon megterhelje, továbbá hogy a tulajdonjogát másra átruházza vagy azzal felhagyjon.

(18) Tulajdonosi jog: magába foglalja az ingatlanokra, az ingókra, vagyoni értékű jogokra vonatkozó rendelkezési jogot és a tagsági viszonyból eredő és a részvényesi jogokat, valamint a gazdasági társaságokban, vállalatokban a tulajdonost megillető jogok gyakorlását.

(19) *  Vagyonkezelő: olyan, az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 19. pont b) alpontjában meghatározott személy, vagy szervezet, amely az önkormányzati vagyont Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 109. § (1) bekezdés szerinti vagyonkezelői jog alapján használja.

(20) Vagyonhasználó: az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott követelményeknek megfelelő személy, vagy szervezet, amely törvény, önkormányzati rendelet, vagy szerződés alapján – bármely jogcímen – önkormányzati vagyont használ, birtokol, hasznát szedi.

(21) *  Vagyonkezelési szerződés: az Önkormányzat és a Vagyonkezelő – kivéve a Polgármesteri Hivatalt és az önkormányzati költségvetési szerveket – közötti írásbeli szerződésforma.

(22) Követelésről való lemondás: a polgári, munkajogi és egyéb jogviszonyból származó szerződésekből és jogszabályi rendelkezésekből eredő, pénzben kifejezhető igényről való kifejezett lemondás, mely a fő- és/vagy mellékkövetelés részben vagy egészben történő elengedésében, mérséklésében, halasztott fizetés, vagy részletfizetés engedélyezésében valósulhat meg.

(23) *  Behajthatatlan követelés: az a követelés, az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Áhsz.) 1. § (1) bekezdés 1. pontja behajthatatlan követelésnek minősít.

(24) *  Civil szervezet: az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 2. § 6. pontjában meghatározott szervezet.

(25) *  Vagyonkezelői jog: az önkormányzati vagyonnak az Mötv. 109. §-ában meghatározott jogcím szerinti használata.

II. Fejezet

Az Önkormányzat vagyona

3. Az önkormányzati vagyon elemei

3. § (1) *  Az önkormányzat vagyona (a továbbiakban: önkormányzati vagyon) az Nvtv. 1. § (2) bekezdésében meghatározott nemzeti vagyon része.

(2) Az önkormányzati vagyon az 1. § (1) bekezdésében meghatározott vagyontárgyakból áll.

(3) Az önkormányzati vagyon törzsvagyoni és üzleti vagyoni körbe tatozó vagyontárgyakból áll.

(4) *  Az önkormányzati törzsvagyon tárgyai forgalomképtelenek, vagy korlátozottan forgalomképesek, és közvetlenül kötelező önkormányzati közfeladat ellátását, vagy hatáskör gyakorlását szolgálják.

4. § (1) *  A forgalomképtelen önkormányzati törzsvagyon kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló, és nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű vagyontárgyakból tevődik össze. Ezen vagyontárgyakra vonatkozó tulajdonosi jogok gyakorlása során az Nvtv. 6. §-ában foglalt szabályok szerint kell eljárni.

(2) *  Kizárólagos önkormányzati tulajdonban állnak az Nvtv. 5. § (3) bekezdésében meghatározott vagyoni körbe tartozó vagyontárgyak.

(3) A (2) bekezdés szerinti vagyontárgyak az önkormányzati vagyon-nyilvántartásba és az ingatlanvagyon-kataszterbe kerülnek felsorolásra.

5. § *  (1) *  Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő vagyontárgyak köre:

a) *  külön törvényben ilyen vagyonelemnek minősített egyedi vagyontárgyak, valamint ilyen vagyonelemnek minősített vagyoni körbe tartozó vagyontárgyak,

b) önkormányzati rendelettel ilyennek minősített vagyontárgyak

1. pécsi 17514 hrsz-ú ingatlan (7621 Pécs, Széchenyi tér 1.)

2. önkormányzati tulajdonban lévő köztéri műalkotások (szobrok, emlékművek),

3. minden olyan vagyon, amelyet a Közgyűlés ilyennek minősít.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott vagyontárgyak az Önkormányzat vagyonnyilvántartásában és a vagyonkataszterében kerülnek felsorolásra, az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott vagyontárgyakat az 1. melléklet tartalmazza.

6. § (1) *  Korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak:

a) az Nvtv. 5. § (5) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott vagyoni körbe tartozó vagyontárgyak,

b) törvényben korlátozottan forgalomképessé minősített egyedi vagyontárgyak, vagy ilyenné minősített vagyoni körbe tartozó vagyontárgyak,

c) önkormányzati rendelettel korlátozottan forgalomképessé minősített vagyontárgyak:

1. kulturális, oktatási, sport, egészségügyi, szociális és egyéb kötelező önkormányzati feladat ellátásának átadása során vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak, ide nem értve az Nvtv. 5. § (5) bekezdés b) pontjában meghatározott vagyontárgyakat,

2. a lezárt temetők,

3. * 

4. az erdők,

5. *  a muzeális gyűjtemények, kivéve amelyeket törvény kizárólagos, vagy törvény, valamint önkormányzati rendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak nyilvánít,

6. minden vagyontárgy, amelyet a Közgyűlés korlátozottan fogalomképesnek nyilvánít.

(2) *  Az (1) bekezdés a pontja szerinti vagyontárgyak az Önkormányzat vagyonnyilvántartásában és az ingatlanvagyon-kataszterében kerülnek felsorolásra, az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott vagyontárgyakat a 2. melléklet tartalmazza.

(3) *  A 6. § (1) bekezdés c) pontja szerinti vagyoni körbe tartozó vagyontárgyak korlátozottan forgalomképes törzsvagyoni minősítése addig áll fenn, amíg ezek közvetlen önkormányzati közfeladat és hatáskör ellátását, vagy közhatalom gyakorlását szolgálják.

(4) *  A 6. § (1) bekezdés c) pont 1. és 4. alpontja szerinti vagyontárgyakat biztosítékul adni, vagy egyéb módon megterhelni kizárólag önkormányzati hitelfelvétel biztosításához lehet.

7. § Az Önkormányzat forgalomképes üzleti vagyona mindazon vagyontárgy, amely nem tartozik a törzsvagyon körébe. A forgalomképes vagyontárgyak jegyzékét az Önkormányzat vagyonnyilvántartása tartalmazza.

4. Az önkormányzati vagyon nyilvántartása

8. § (1) *  Az önkormányzat vagyonát az Nvtv. 10. § (1) bekezdésében foglaltkövetelmények betartásával a számvitelről szóló törvény és az Áhsz. 30. §-ában meghatározott előírásoknak megfelelően a tulajdonosi jogok gyakorlója tartja nyilván. A nyilvántartási adatok – a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény szerinti minősített adatok kivételével – nyilvánosak.

(2) *  Az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanvagyont és annak változásait a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 110. § (1) bekezdése alapján és az önkormányzatok tulajdonában lévő ingatlanvagyon nyilvántartási és adatszolgáltatási rendjéről szóló 147/1992. (XI. 6.) Korm. rendelet szerint az ingatlan-vagyonkataszterben kell nyilvántartani.

(3) A kataszter elkészítéséről, folyamatos vezetéséről továbbá az Önkormányzat tulajdonába kerülő ingatlanok tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyeztetéséről, a kataszterben való átvezetéséről a Jegyző gondoskodik.

(4) *  Az önkormányzati tulajdonú vagyontárgyak 4. §–7. § szerinti tulajdoni besorolása és minősítése vagy ezek megváltoztatása az alábbiak szerint történik:

a) az 5. § (1) bekezdés b) pontja és a 6. § (1) bekezdés c) pontja szerinti törzsvagyoni körbe tartozó és a rendelet 1. és 2. mellékletében felsorolt vagyontárgyak esetében a Közgyűlés e rendelet módosításáról rendeletet alkot,

b) az a) pontban foglalt minden más vagyontárgy esetében a Közgyűlés külön rendeletet alkot.

(5) *  A vagyonelemek besorolásának törvényi változtatása, valamint a (4) bekezdés a) és b) és pontjában meghatározott esetekben a vagyontárgy új minősítését a vagyon-nyilvántartáson és – ingatlanvagyon esetén – az ingatlanvagyon-kataszteri nyilvántartáson a változtatást elrendelő jogszabály hatályba lépésétől számított 5 napon belül át kell vezetni.

5. Az önkormányzati vagyon számbavétele, a vagyonleltár és vagyonkimutatás * 

9. § (1) A vagyonleltár az önkormányzati vagyont:

a) törzsvagyon, ezen belül kizárólagos önkormányzati tulajdonú, nemzeti gazdasági szempontból kiemelt jelentőségű forgalomképtelen , valamint korlátozottan forgalomképes és

b) forgalomképes üzleti vagyon

bontásban tartalmazza.

(2) A forgalomképes vagyon azon részét, amelynek hasznosításához különösen fontos önkormányzati érdek fűződik, a forgalomképes vagyon körén belül, de attól elkülönülten, stratégiai vagyonként kell nyilvántartani.

A forgalomképes vagyontárgyak minősítését a Vagyon-gazdálkodási Irányelvek keretében kell elvégezni és felülvizsgálni.

(3) A vagyonleltár az egyes vagyoncsoportokon belül

a) az ingatlanokat és a vagyoni értékű jogokat tételesen,

b) az ingó vagyontárgyakat vagyonkezelőnként összesített mérleg szerinti értékben,

c) a portfolióvagyont tételesen és értéken veszi számba.

(4) A vagyonleltár egyaránt tartalmazza az Önkormányzatot terhelő kötelezettségeket és az Önkormányzatot megillető követeléseket.

(5) A vagyonleltárt évenként kell elkészíteni, és az éves költségvetési beszámolóhoz mellékelni.

(6) *  Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 91. § (2) és a Mötv. 110. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségének megfelelően a vagyon állapotról az éves zárszámadáshoz kapcsoltan az Önkormányzat vagyonkimutatást készít, amelyben a saját és az költségvetési szervei vagyonát mutatja be.

(7) *  A vagyonkimutatást az Önkormányzat az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet 30. §-a és 5. melléklete szerinti tartalommal készíti el.

6. Az önkormányzati vagyon értékének meghatározása

10. § (1) Az Önkormányzat az ingatlanvagyonát a számviteli szabályok szerinti bruttó értéken, értékbecslés esetén becsült értéken, az ingóvagyonát nyilvántartási értéken, a portfolióvagyonát pedig névértéken tartja nyilván.

(2) A vagyontárgy szerzésére, továbbá az önkormányzati vagyon körébe tartozó vagyontárgy értékesítésére vagy ellenérték fejében történő hasznosítására és megterhelésére irányuló döntést megelőzően az adott vagyontárgy forgalmi (piaci) értékét:

a) ingatlan- és ingóvagyon esetén hat hónapnál nem régebbi – erre jogosult szakértő által készített – forgalmi értékbecslés alapján,

b) értékpapír esetén – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – az egyes értékpapírtípusok piacán az értékesítés, hasznosítás idején kialakult árfolyam alapján,

c) társasági részesedést megtestesítő és egyéb vagyoni értékű jog esetén három hónapnál nem régebbi üzleti értékelés alapján

kell meghatározni.

(3) *  Vagyontárgy ingyenes, vagy kedvezményes ellenérték fejében történő hasznosítási jogosultságának megállapításakor, továbbá kötelező önkormányzati feladat átadásához kapcsolódóan, az 5. melléklet szerinti hasznosítás esetén, az Önkormányzat másik ugyanilyen, vagy hasonló vagyontárgyának hasznosítási ellenértékét kell alapul venni. A Költségvetési és Gazdasági Bizottság a jogosultság megállapításához elrendelheti a vagyontárgynak a (2) bekezdés a) pontja szerinti előzetes forgalmi értékbecslését.

7. Vagyongazdálkodás irányelvei, vagyongazdálkodási koncepció

11. § (1) Az Önkormányzat közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervet és éves vagyongazdálkodási koncepciót köteles készíteni.

A vagyongazdálkodási terveknek tartalmaznia kell – az Nvtv. 7. § (2) bekezdésében meghatározott követelmények szerint – az Önkormányzat teljes vagyonának kezelésére, hasznosítására, fejlesztésre, gyarapítására vonatkozó célkitűzéseket és feladatokat, ezek végrehajtásának eszközeit, módjait, időbeli (éves) ütemezését.

(2) *  A Költségvetési és Gazdasági Bizottság elkészíti és a Közgyűlés elé terjeszti a közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervet, valamint minden évben vagyongazdálkodási tervből adódó feladatok megvalósításának módját és eszközeit.

(3) *  A Közgyűlés „A vagyongazdálkodás irányelvei” címmel az időszerű vagyonpolitikai feladatokról rendelkező határozatot hoz, melyben meghatározza többek között vagyongazdálkodása fő célját, a hasznosítás jellegét, annak ütemezését.

(4) A vagyongazdálkodás irányelvei tartalmazzák:

a) a forgalomképtelen vagyon megjelölését, annak körében a hasznosítás fő célját és jellegét,

b) a korlátozottan forgalomképes vagyoni körbe tartozó vagyonelemek körét a jelen rendelet szabályainak megfelelő bontásban, megjelölve kategóriánként a lehetséges és indokolt kezelés, hasznosítás, értékesítés célját,

c) a forgalomképes vagyon körébe tartozó azon

1. stratégiai jellegű vagyontárgyakat, melyek értékesítése, hasznosítása az adott évben lebonyolítandó, megjelölve azt, hogy a vagyon hasznosítása, értékesítése, mely különös érdekeket – többek között városképvédelmi, környezetvédelmi szempontokat – figyelembe véve történhet meg,

2. üzleti jellegű vagyontárgyakat, melyek értékesítése, hasznosítása az adott évben indokolt, és a vagyon jellegénél fogva az értékesítésüknek akadálya nincs,

3. vagyoni kört, melynek – a hatáskörrel rendelkező szerv döntésével – üzleti, vagy stratégiai vagyonná történő át-, vagy visszaminősítése az adott évben indokolt.

(5) A vagyongazdálkodás irányelveiben foglalt előírások az Önkormányzat szerveire, továbbá az önkormányzati vagyon kezelőire, használóira egyaránt kötelezőek.

III. Fejezet

Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jogok gyakorlásának közös szabályai

8. A rendelkezési jogok gyakorlása

12. § (1) Az Önkormányzatot megilletik mindazok a jogok és terhelik mindazon a kötelezettségek, amelyek a tulajdonost megilletik, és terhelik.

(2) *  A tulajdonosi jogokat a Közgyűlés, valamint e rendeletben megállapított mértékben és feltételekkel a Költségvetési és Gazdasági Bizottság, továbbá a Polgármester gyakorolja.

A Polgármester a hatáskörébe tartozó döntések meghozatalát megelőzően – ha az ügy tárgyi súlya, különös bonyolultsága, vagy jelentősége a Polgármester megítélése szerint ezt indokolja – a Költségvetési és Gazdasági Bizottság előzetes állásfoglalását kérheti akkor is, ha a Bizottság állásfoglalásának kikérése egyébként nem kötelező. A Költségvetési és Gazdasági Bizottság állásfoglalása a Polgármestert a döntés során nem köti.

(3) *  A Közgyűlés az önkormányzati vagyontárgyaknak az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 4. pontjában meghatározott hasznosítására (különösen: bérlet, haszonbérlet, használat), valamint a haszonélvezetre vonatkozó jogainak gyakorlására az Nvtv. 11. § (10)–(13) bekezdésében, valamint a (16)–(18) bekezdésében meghatározott feltételek szerint, az Nvtv. 3. § (1) bekezdésében felsorolt szervezeteket bízhat meg (a továbbiakban: vagyonhasználók).

(4) *  Vagyonhasznosításra irányuló szerződés – az erre jogszabály által kizárólagos joggal felruházott szervezetek kivételével – csak olyan szervezettel köthető, amely a szerződésben szerződést biztosító mellékkötelezettségeket vállal, vagy elfogadja a szerződés időtartamára szóló megfelelő felelőségbiztosítás kikötését.

9. Az önkormányzati vagyon használói és a vagyonhasználók jogállása

13. § (1) *  A 12. § (3) bekezdésében meghatározott önkormányzati vagyont használók (a továbbiakban: megbízott vagyonhasználók) közül

a) a Polgármesteri Hivatalt,

b) az Önkormányzat költségvetési szerveit,

c) az Önkormányzat gazdasági társaságait ,

d) az önkormányzati társulásokat,

e) az egyházakat,

f) a civil szervezeteket,

g) nemzetiségi önkormányzatokat

önkormányzati közfeladat ellátása céljából – az ehhez szükséges mértékig – a rájuk bízott vagyonra vonatkozóan megilleti az ingyenes használat joga.

(2) * 

(3) Az önkormányzati vagyon használóját köteles a rá bízott vagyont megőrizni, a rendes gazdálkodás szabályai szerint használni és gyarapítani.

(4) Az önkormányzati vagyon használóját jogosult és köteles a működés feltételeként rábízott vagyontárgyak:

a) birtoklására, használatára, hasznainak szedésére, birtokvédelemre,

b) bérbeadásra és egyéb hasznosításra,

c) *  közül ingó vagyontárgyak elidegenítésére az Nvtv. 13. § (3) bekezdésében meghatározott követelmények betartásával, a 31. § (5) és (6) bekezdés rendelkezései szerint.

d) közterhek viselésére.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott jogokat e rendelet szabályai szerint kell gyakorolni.

(6) A vagyonhasználó köteles a hasznosításában lévő vagyontárgyak fenntartásával, üzemeltetésével, karbantartásával, felújításával kapcsolatos feladatok ellátására.

(7) A vagyonhasználó – az (1) bekezdés c) és d) pontjában foglalt kivétellel – beruházást, felújítást csak a költségvetési rendeletben szabályozott módon és keretek között végezhet.

(8) A megbízott vagyonhasználó – a szerződés szerint – a tulajdonos nevében eseti, vagy általános meghatalmazás alapján a szerződésben meghatározott mértékben gyakorolja a tulajdonost megillető jogokat, és teljesíti a tulajdonost terhelő kötelezettségeket.

(9) *  A civil szervezetekkel és nonprofit gazdasági társaságokkal 180 napot meg nem haladó időtartamra kötendő haszonbérleti szerződésekről a Polgármester, minden más esetben a Közgyűlés dönt.

(10) Önkormányzati tulajdonú ingatlanok civil szervezetek és nonprofit gazdasági társaságok részére történő haszonbérbe adása során az 5. melléklet szabályait kell alkalmazni.

(11) *  A megbízott vagyonhasználók a rájuk bízott önkormányzati vagyonban bekövetkezett változásokról a 8. § (2) bekezdésben meghatározott nyilvántartás vezetése érdekében az önkormányzatok tulajdonában lévő ingatlanvagyon nyilvántartási és adatszolgáltatási rendjéről szóló 147/1992. (XI. 6.) Korm. rendelet 4. § (1) és (2) bekezdése szerint kötelesek adatot szolgáltatni.

10. Az Önkormányzat költségvetési szervei használatában lévő vagyonnal kapcsolatos szabályok * 

14. § (1) *  Az Önkormányzat költségvetési szervei részére a feladataik ellátásához szükséges vagyont a feladat ellátásához szükséges és elégséges mértékben biztosítja.

(2) *  Az Önkormányzat költségvetési szervei az alapító okiratban rájuk bízott önkormányzati tulajdonban lévő vagyont térítésmentesen használhatják, és ennek keretében gondoskodnak annak fenntartásáról és karbantartásáról.

(3) *  Az Önkormányzat költségvetési szervei a használat jogánál fogva a jó gazda gondosságával jogosultak és kötelesek a vagyon rendeltetésszerű használatára, működtetésére, fenntartására, hasznosítására, a vagyonhoz fűződő közterhek viselésére és a használatukban lévő vagyon számviteli előírások szerinti nyilvántartására.

(4) *  Az Önkormányzat költségvetési szerveitől a vagyontárgyak hasznosításának jogát a Közgyűlés megvonhatja, ha az – a költségvetési szerv feladata ellátásának veszélyeztetése nélkül – az önkormányzati célok megvalósítását hatékonyabban szolgálja.

(5) *  Az önkormányzati költségvetési szerv vezetője felelős a vagyon rendeltetésszerű használatáért és gazdaságos működtetéséért.

(6) *  Az önkormányzati költségvetési szerv használatában lévő ingatlan vagy ingatlanrész egy évet meg nem haladó időtartamú, és további előjogokat nem biztosító bérbeadásáról vagy használatának egyéb módon történő átengedéséről – az önkormányzati költségvetési szerv feladatai ellátásának veszélyeztetése nélkül – annak vezetője dönt a (7) bekezdésben foglalt kivétellel.

(7) *  A nem önállóan működő önkormányzati költségvetési szerveknél a (6) bekezdés szerinti jogokat – a költségvetési szerv vezetőjének egyetértő nyilatkozatát követően – a gazdálkodás lebonyolítását végző, önállóan működő és gazdálkodó önkormányzati költségvetési szerv vezetője gyakorolja.

(8) *  Az önkormányzati költségvetési szerv használatában lévő ingatlan, ingatlanrész egy éven túli, vagy egy évet meg nem haladó időtartamú, de egyéb tulajdonosi részjogosítvány gyakorlását biztosító, bérbe-, használatba adásához

a) öt évet meg nem haladó időtartam esetén, ha az éves bérleti díj összege a tízmillió forintot nem haladja meg a Polgármester,

b) *  öt évet meg nem haladó időtartam esetén, ha az éves bérleti díj összege az ötvenmillió forintot nem haladja meg, a Költségvetési és Gazdasági Bizottság,

c) minden egyéb esetben a Közgyűlés előzetes hozzájárulása szükséges.

(9) *  Az önállóan működő önkormányzati költségvetési szervek a 31. § (5) bekezdésben megjelölt jogosítványaikat a gazdálkodás lebonyolításáért felelős önállóan működő és gazdálkodó önkormányzati költségvetési szerv vezetője véleményének kikérését követően gyakorolhatják.

(10) *  Az önkormányzati költségvetési szervek a rájuk bízott vagyont a számvitelről szóló törvény és az Áhsz. szabályi szerint saját könyveikben tartják nyilván.

(11) *  Önkormányzati forrásból beszerzett és az önkormányzati költségvetési szervek működéséhez rendelt vagyontárgyakat közvetlenül az önkormányzati költségvetési szerv veszi nyilvántartásba.

(12) *  A pályázaton elnyert támogatásból beszerzett és az önkormányzati költségvetési szervek működéséhez rendelt vagyontárgyakat

a) amennyiben a pályázati kiírásban, vagy a támogatási szerződésben foglalt feltételek azt megengedik, az önkormányzati költségvetési szervek közvetlenül veszik nyilvántartásba,

b) *  amennyiben a pályázati, vagy támogatási feltételek a közvetlen önkormányzati költségvetési szerv általi nyilvántartásba vételt nem teszik lehetővé, úgy az Önkormányzat veszi nyilvántartásba és az önkormányzati költségvetési szerv működteti (használja).

Az Önkormányzatot terhelő pályázati, vagy támogatási feltételek teljesülésével a vagyontárgyat az Önkormányzat átadja az önkormányzati költségvetési szerv részére, amely azt ettől az időponttól a saját könyveiben tartja nyilván.

(13) *  Az önkormányzati tulajdonú vagyontárgynak önkormányzati költségvetési szerv részére a (11)–(12) bekezdés szerint történő átadása a Polgármester által aláírt átadás-átvételi jegyzőkönyv alapján történik.

11. Az önkormányzati vagyon kezelői, a vagyonkezelői jog és a Vagyonkezelő jogállása

15. § (1) *  Az önkormányzati közfeladatok hatékonyabb ellátása érdekében az Önkormányzat a tulajdonában levő nemzeti vagyonra az Mötv. 109. §-ában és az Nvtv. 11. § (1)–(9) bekezdésében meghatározott szabályok szerint, az Nvtv. 3. § 19. pont b) alpontjában meghatározott szervezetek (vagyonkezelők) részére – a közfeladat egyidejű átadása mellett – vagyonkezelői jogot létesíthet.

(2) A vagyonkezelésbe átadott vagyon a közfeladat ellátását biztosítja, ezért a vagyonkezelésbe adható vagyoni kör az átadni kívánt önkormányzati közfeladatokhoz igazodik.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltak szerinti vagyonkezelői jog jogosultját, a részére átadott közfeladat megnevezését, a közfeladat ellátásához szükséges vagyontárgyakat, a vagyonkezelői jog ellenértékét, vagy az ingyenes átengedés tényét és a vagyonkezelői jog időtartamát a 4. melléklet tartalmazza.

(4) Az Önkormányzat vagyonkezelői jogot az Nvtv. 11. § (1) bekezdésében foglalt szabályok szerint és kizárólag az itt meghatározott szervezetekkel létesíthet. A vagyonkezelői jog csak ezen szervezetek által gyakorolható.

(5) *  Az Önkormányzat tulajdonában lévő lakóépületekre, a vegyes rendeltetésű épületekre, a társasházban lévő lakásokra és a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre vagyonkezelői jog az Mötv. 109. § (1) bekezdésében meghatározott szervekkel létesíthető és kizárólag általuk gyakorolható.

(6) *  Önkormányzati tulajdonban levő védett természeti értékek, erdők, védett műemlék ingatlanok, védetté nyilvánított kulturális javak, valamint történeti emlékek vagyonkezelésben adásához az Mötv. 109. § (5) bekezdés szerinti előzetes hozzájárulás szükséges.

(7) Vagyonkezelőt a vagyonkezelői jog gyakorlása során az Nvtv. 11. § (8) bekezdésében foglalt jogok és kötelezettségek illetik meg.

(8) Vagyonkezelő a (7) bekezdés szerinti jogkörén túlmenően különösen

1. köteles teljesíteni az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettséget,

2. viseli a vagyonhoz kapcsolódó terheket,

3. évente elszámol a vagyonkezelésében lévő vagyon után elszámolt és a bevételeiben megtérülő értékcsökkenés összegének felhasználásáról,

4. teljesíti a vagyonkezelési szerződésben vállalt, és a jogszabályokban előírt egyéb kötelezettségeket.

(9) *  Vagyonkezelő a kezelésében lévő vagyonnal történő gazdálkodás keretében az Mötv. 109. § (6)–(7) bekezdéseiben foglalt követelményeken túl köteles gondoskodni az önkormányzati vagyon értékének megőrzéséről, állagának megóvásáról, üzemképes állapotának fenntartásáról. Köteles továbbá a vagyonkezelésében lévő önkormányzati vagyonnal rendeltetésszerűen, az adott ágazati szabályok szerint, az általában elvárható gondossággal gazdálkodni.

Ezen tevékenységéért a polgári jog általános szabályai szerint felelősséggel tartozik.

10. A vagyonkezelői jog létrejötte és megszűnése

16. § (1) Az önkormányzati tulajdonú nemzeti vagyonon a vagyonkezelői jog vagyonkezelési szerződéssel – kivételesen törvényben történő kijelöléssel – ellenérték fejében, vagy ingyenesen, határozott, vagy határozatlan időre jön létre.

(2) *  Amennyiben a vagyonkezelői jog vagyonkezelési szerződéssel jön létre, az ingatlan vagyontárgyakra létesített vagyonkezelői jogot az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 16. § a) pontja alapján – az ingatlan-nyilvántartásba is be kell jegyeztetni.

(3) Szerződéssel létesített vagyonkezelői jog versenyeztetés nélkül létesíthető.

(4) *  Az önkormányzati tulajdonban lévő nemzeti vagyonra szerződéssel létesített vagyonkezelői jogot ingyenesen szerezhetik meg az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 1. pontjában, a 19. pont b)–c) alpontjában, továbbá a 15. § (5) bekezdésében meghatározott körbe tartozó és önkormányzati közfeladatot átvállaló szervezetek.

(5) * 

(6) A vagyonkezelői jog megszűnik

a) a vagyonkezelési szerződésben meghatározott időtartam elteltével,

b) határozatlan idejű vagyonkezelés esetében a szerződés rendes felmondásával,

c) *  a szerződésnek az Mötv. 109. § (10) bekezdésében, egyéb jogszabályokban és szerződésben meghatározott okok miatt történő rendkívüli felmondásával,

d) a vagyontárgy megsemmisülésével,

e) a Vagyonkezelő jogutód nélküli megszűnésével,

f) feleknek közös megegyezésen alapuló, erre irányuló írásbeli megállapodásával,

g) az Nvtv. 11. § (4) bekezdésében meghatározott körülmények bekövetkezése esetén, a törvény erejénél fogva,

h) a szerződésben meghatározott egyéb ok, vagy feltétel bekövetkezése esetén.

(7) A szerződés azonnali felmondása esetén a Vagyonkezelő köteles a kezelt vagyont az Önkormányzat birtokába adni oly módon, hogy az szükség esetén változatlan színvonalon biztosítsa az adott közfeladat folyamatos ellátásához a személyi és tárgyi infrastruktúrát.

11. Vagyonkezelési szerződés

17. § (1) A vagyonkezelési szerződést írásba kell foglalni.

(2) *  A vagyonkezelési szerződésnek az önkormányzati közfeladatra vonatkozó ágazati jogszabályokban meghatározottakon, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerződésekre vonatkozó általános szabályaiban foglaltakon kívül tartalmaznia kell különösen az alábbiakat:

a) a Vagyonkezelő által kötelezően ellátandó önkormányzati közfeladatot és hozzá kapcsolódóan a Vagyonkezelő által ellátható egyéb tevékenységek pontos megjelölését,

b) a vagyonkezeléssel érintett vagyontárgyaknak az Önkormányzat számviteli nyilvántartásával megegyező tételes jegyzékét, azon belül a kötelező önkormányzati feladathoz kapcsolódó vagyon érték szerinti megjelölését,

c) a vagyonkezelőnek a feladatai ellátásához és a kezelésbe átadott vagyon működtetéséhez alvállalkozók és közreműködők igénybevételével kapcsolatos jogait és kötelezettségeit, a közreműködők és alvállalkozók igénybevételéhez az előzetes közgyűlési hozzájárulás szükségességét,

d) a vagyonkezelésbe adott vagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó rendelkezéseket és a vagyonnal való vállalkozás feltételeit,

e) *  a vagyonkezelői jog megszerzésének az ellenértékét, vagy az ingyenesség tényét,

f) a Vagyonkezelőnek, mint az önkormányzati vagyon-nyilvántartáshoz szükséges adatszolgáltatási kötelezettnek a vagyonkezelésbe vett vagyontárgyakkal kapcsolatos kötelezettsége teljesítésének módját és formáját,

g) az önkormányzati vagyon kezeléséből az Önkormányzatot megillető befizetések teljesítésére és a vagyonkezelésbe adott vagyonnal történő elszámolásra vonatkozó rendelkezéseket,

h) a szerződés teljesítésére vonatkozó biztosítékokat, esetlegesen egyéb mellékkötelezettségeket, a vagyontárgyakra vonatkozó biztosítás megkötésének kötelezettségét,

i) a vagyonkezelésbe adott vagyonnal való mérhető eredményes gazdálkodásra vonatkozó előírásokat,

j) az elszámolási kötelezettség tartalmát, ideértve a vagyonnal való folyamatos, valamint a vagyonkezelés megszűnésével keletkező elszámolást, továbbá az önkormányzati költségvetést megillető bevételek és a költségeknek az egyéb bevételektől történő elhatárolásának módját,

k) a vagyonkezelési szerződés időtartamát,

l) a vagyonkezelési szerződés megszűnésének e rendelet 15. § (6) bekezdésében foglaltakon kívüli eseteit, valamint a szerződés felmondásának egyéb okait,

m) a vagyonkezelési szerződés megszűnése esetére a közfeladat folyamatosságának biztosítása érdekében a felek által teljesítendő szolgáltatásokat és elszámolást,

n) a vagyonkezelői jog gyakorlásának az ellenőrzését,

o) amennyiben a vagyonkezelői jog alapítását, továbbá a vagyonkezelési szerződés hatályba lépését egyéb jogszabályok kötik más szerv hozzájárulásához, a hozzájáruló nyilatkozatok a szerződés mellékletét képezik,

p) a vagyonkezeléssel kapcsolatos számviteli és adatszolgáltatás tartalmát, formáját és határidejét.

(3) A felek a vagyonkezelői jog ellenértékét nem csak pénzösszegben, vagy bizonyos részben nem pénzösszegben, hanem a vagyonkezelésbe vett vagyontárgyakon az értékcsökkenést meghaladóan végzett csak értéket növelő, a szakma szabályai szerinti szokásos üzemeltetési költségek keretébe nem tartozó, állagvédelemre irányuló és a vagyonkezelési szerződésben meghatározott tevékenységben is megállapíthatják.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott tevékenység értékét a Vagyonkezelő előzetes tételes költségvetéssel és számlákkal köteles igazolni, és arról köteles a vagyonkezelési szerződésben meghatározott módon legalább évente egyszer beszámolni az Önkormányzat Közgyűlésének.

(5) A vagyonkezelési szerződésben rögzíteni kell, hogy az Önkormányzat a vagyonkezelői jog ellenértékeként a Vagyonkezelő által végzett tevékenységkövetkeztében felmerülő általános forgalmi adó kötelezettségét áthárítja a Vagyonkezelőre.

(6) A Vagyonkezelő köteles évente egyszer a tárgyévet követő február 15-éig a vagyonkezelésbe adott ingatlanvagyon változásairól az Önkormányzat Vagyonnyilvántartásával és ingatlanvagyon-kataszter vezetésével megbízott szervezeti egységének a megfelelő bizonylatokat és dokumentumokat átadni.

(7) Amennyiben a vagyonkezelésbe átadott vagyon, vagy annak meghatározott eleme bármely okból alkalmatlanná válik a Vagyonkezelő által vállalt feladat ellátására, vagy a feladat ellátására való szükségessége megszűnik, a Vagyonkezelő köteles erről a Polgármestert 8 napon belül értesíteni. A vagyonkezelésből történő kivonásról, a szerződés módosításáról a Közgyűlés dönt.

12. A vagyonkezelésbe adott vagyon birtokba adására vonatkozó szabályok

18. § (1) A vagyonkezelésbe adandó vagyon birtokba adása előtt az Önkormányzatnak rendeznie kell az ingatlanra fennálló közterheket és az általa létesített jogviszonyból származó esedékes kifizetéseket, teljesítéseket – a folyamatban lévő befejezetlen beruházások kivételével – el kell végeznie a megkezdett, de még be nem fejezett, őt terhelő feladatokat.

(2) A birtokba adási eljárás során jegyzőkönyvet kell felvenni, melyet az Önkormányzat vagyonnyilvántartásába és ingatlanvagyon-kataszter vezetésével megbízott szervezeti egysége részére kell 15 napon belül eljuttatni.

13. A vagyonkezelés során felmerülő tulajdonosi hozzájárulások és jóváhagyások szabályai

19. § (1) A Vagyonkezelőnek tulajdonosi hozzájárulást kell beszereznie a vagyonkezelési tevékenység körében felmerülő bármely hatósági engedélyhez kötött tevékenységhez. A tulajdonosi hozzájárulást a Polgármester jogosult megadni.

(2) A tulajdonosi hozzájárulás beszerzésének kötelezettsége nem terjed ki az azonnali veszélyelhárítást szolgáló, de egyébként hozzájáruláshoz kötött tevékenységre.

Az így elvégzett tevékenységet és annak indokolását a tulajdonosnak 15 napon belül jelenteni kell.

(3) A Vagyonkezelő tulajdonosi hozzájárulás nélkül adhat be kérelmet elvi hatósági engedély, szakhatósági hozzájárulás, állásfoglalás iránt.

14. A kezelt vagyon nyilvántartása

20. § (1) A Vagyonkezelő a vagyonkezelésbe vett vagyontárgyakról olyan elkülönített nyilvántartást köteles vezetni, mely tételesen tartalmazza azok könyv szerinti nettó és bruttó értékét, az elszámolt értékcsökkenés összegét és az azokban bekövetkezett változásokat.

(2) A Vagyonkezelő a vagyonkezelésbe vett vagyon használatából, működtetéséből származó bevételeit, a közvetlen költségeit és ráfordításait elkülönítetten köteles nyilvántartani oly módon, hogy az a saját vagyonnal folytatott vállalkozási tevékenységéből származó bevételeitől, költségeitől és ráfordításaitól egyértelműen elhatárolható legyen.

(3) Abban az esetben, ha a Vagyonkezelő a tevékenységét a vagyonkezelésbe vett és a saját eszközökkel együttesen végzi, a használatból, a működtetésből származó bevételeit, valamint a közvetlen költségeit és ráfordításait köteles elkülöníteni.

(4) *  A vagyonkezelők a rájuk bízott önkormányzati vagyonban bekövetkezett változásokról a 8. § (2) bekezdésben meghatározott nyilvántartás vezetése érdekében az önkormányzatok tulajdonában lévő ingatlanvagyon nyilvántartási és adatszolgáltatási rendjéről szóló 147/1992. (XI. 6.) Korm. rendelet 4. § (1) és (2) bekezdése szerint kötelesek adatot szolgáltatni.

15. A vagyonkezelés ellenőrzése

21. § (1) A Vagyonkezelő köteles tűrni, hogy az Önkormányzat a vagyonkezelésébe adott önkormányzati vagyonnal kapcsolatos tevékenyégére, annak célszerűségére, törvényességére vonatkozó ellenőrzési jogait (tulajdonosi ellenőrzés) zavartalanul gyakorolhassa.

(2) Az Önkormányzat (1) bekezdésben meghatározott ellenőrzési jogainak gyakorlása érdekében a Vagyonkezelő köteles az információs önrendelkezési jogról és az információ szabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: Adatvédelmi törvény) rendelkezéseit nem sértő adat kiszolgáltatására, okirat bemutatására.

(3) Az Önkormányzatnak az (1) bekezdésben biztosított ellenőrzési jogát a Polgármester a Polgármesteri Hivatal közreműködésével gyakorolja.

(4) A Polgármester a tulajdonosi ellenőrzés keretében jogosult:

a) az ellenőrzött szerv önkormányzati tulajdonba tartozó, vagyonkezelésében álló ingatlanának területére belépni,

b) az ellenőrzés tárgyához kapcsolódó iratokba és más dokumentumokba, elektronikus adathordozón tárolt adatokba – a külön jogszabályokban meghatározott adat – és titokvédelmi előírások betartásával – betekinteni, azokról másolatot, kivonatot, tanúsítványt készíttetni,

c) az ellenőrzött Vagyonkezelő vezetőjétől és bármely alkalmazottjától írásban vagy szóban felvilágosítást, információt kérni.

(5) A Polgármester a tulajdonosi ellenőrzés során köteles:

a) jogait úgy gyakorolni, hogy az ellenőrzött Vagyonkezelő tevékenységét és rendeltetésszerű működését a lehető legkisebb mértékben zavarja,

b) tevékenységének megkezdéséről az ellenőrzött Vagyonkezelő vezetőjét az ellenőrzés megkezdése előtt legalább 15 nappal tájékoztatni,

c) megállapításait tárgyszerűen, a valóságnak megfelelően ellenőrzési jelentésbe foglalni és a jelentéstervezetet, valamint a végleges jelentést az ellenőrzött Vagyonkezelő vezetőjének megküldeni.

(6) Az ellenőrzött Vagyonkezelő, vagy képviselője jogosult:

a) az ellenőrzési cselekményeknél jelen lenni,

b) az ellenőrzés megállapításait megismerni, a jelentéstervezetre észrevételt tenni.

(7) Az ellenőrzött Vagyonkezelő, vagy képviselője köteles:

a) az ellenőrzés végrehajtását elősegíteni, abban együttműködni,

b) az ellenőrzést végző részére szóban vagy írásban a kért tájékoztatást, felvilágosítást, nyilatkozatot megadni, a dokumentációkba való betekintést biztosítani,

c) az ellenőrzést végző kérésére a rendelkezésre bocsátott dokumentáció (iratok, okmányok, adatok) teljességéről nyilatkozni,

d) az ellenőrzés zavartalan elvégzéséhez szükséges egyéb feltételeket megteremteni,

e) az ellenőrzés megállapításai, javaslatai alapján tett intézkedéseiről az Önkormányzatot tájékoztatni.

(8) A Felek az ellenőrzéssel kapcsolatos jogaikat és kötelezettségeiket a vagyonkezelési szerződésben szabályozzák.

16. Eljárás a tulajdonos képviseletében

22. § (1) Közérdekből külön jogszabályban feljogosított szervek, valamint az Önkormányzat javára közigazgatási hatóság vagy bíróság határozatával alapított használati jog bejegyzéséhez szükséges megállapodás megkötése előtt – amennyiben ilyen megállapodás megkötését a rendelkező határozat előírja – a használati jog ellenértékéről

a) ha a 10. § (2) bekezdésben foglalt módon meghatározott ellenérték a kétmillió forintot nem haladja meg, a Polgármester,

b) ha a 10. § (2) bekezdésben foglalt módon meghatározott ellenérték a kétmillió forintot meghaladja, a Közgyűlés,

c) ha az Önkormányzat az ellenérték megfizetésétől eltekint, a Közgyűlés dönt.

(2) *  Megállapodással létrejövő – a Ptk. 5:145. §-ában meghatározott földhasználati jog kivételével – használati, vezeték- és telki szolgalmi jogot alapító megállapodások megkötése során az (1) bekezdésben meghatározott módon kell eljárni.

(3) *  Nem forgalomképtelen önkormányzati ingatlanra a Ptk. 5:145. §-ában meghatározott földhasználati jog alapításáról, valamint önkormányzati ingatlanon – kivéve közterületen és a Pécsi Építési Szabályzat (a továbbiakban: PÉSZ) szerint közlekedési célra fenntartott területen – megvalósuló engedélyköteles építési és bontási tevékenység végzéséhez a tulajdonosi hozzájárulás megadásáról a Költségvetési és Gazdasági Bizottság dönt.

(4) *  A Polgármester dönt

1. önkormányzati tulajdonú ingatlanra vonatkozó és az Önkormányzatot egyéb ingatlanok tekintetében megillető fellebbezésről és a fellebbezési jogról való lemondásról,

2. tulajdonosi hozzájárulás megadásáról

a) önkormányzati ingatlanon megvalósuló engedélyhez nem kötött építési, bontási és egyéb tevékenység végzéséhez,

b) közterületen és a PÉSZ szerint közlekedési célra fenntartott területen történő építéshez,

c) önkormányzati tulajdonú közművagyonon történő építéshez, továbbá az 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet szerinti ivóvíz- és szennyvíz-bekötővezeték létesítése, közterületi vízmérőhely kialakítása, valamint a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 47. § (10) bekezdése szerinti zárt csapadékcsatorna-bekötése esetén,

d) önkormányzati tulajdonban lévő közszolgáltató által üzemeltetett vezetékek fejlesztéséhez, rekonstrukciójához kapcsolódó építési tevékenység végzéséhez,

e) önkormányzati közművagyonba tartozó közmű építéséhez, továbbá közcélú villamos, távhő-, gáz- és távközlési célú vezeték építéséhez, valamint az ezekhez csatlakozó berendezések létesítéséhez,

f) az Önkormányzat tulajdonában álló ingatlanra ellenérték fejében történő székhely, telephely bejegyzéséhez,

3. az Önkormányzat javára bejegyzett jelzálogjog ranghelyének módosításáról, jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom törléséről a Költségvetési és Gazdasági Bizottság állásfoglalása alapján,

4. elővásárlási jogról történő lemondásról és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett elővásárlási jog törléséről,

5. közös tulajdon esetében a tulajdonostársat, társasház és lakásszövetkezet esetében a külön tulajdoni illetőség tulajdonosát megillető jogok gyakorlásáról és kötelezettségek teljesítéséről, költségvetési forrást érintő kérdésekben a Költségvetési és Gazdasági Bizottság, a közös tulajdoni hányaddal való gazdálkodás kérdéseiben a Népjóléti és Sport Bizottság állásfoglalása alapján,

6. társasház alapító okirat módosításáról,

7. osztatlan közös tulajdonban álló ingatlanok használati megállapodásának megkötéséről,

8. a pécsi 17514 hrsz-ú ingatlan (Pécs Széchenyi tér 1.) az Önkormányzat közhatalmi funkciói gyakorlására nem használt részeinek üzleti célú hasznosításáról a Költségvetési és Gazdasági Bizottság állásfoglalása alapján,

9. kisajátítási eljárás kezdeményezéséről, és a vonatkozó döntések birtokában kiadja a kártalanítás pénzügyi fedezete, vagy a biztosítandó lakás rendelkezésére állásáról szóló önkormányzati nyilatkozatot,

10. bérleti jog alapításáról, megszerzéséről és átruházásáról, valamint bérleti jog módosításáról, megszüntetéséről és e jogról történő lemondásról a Költségvetési és Gazdasági Bizottság állásfoglalása alapján.,

11. az Önkormányzat üzleti vagyonának minősülő ingatlanon szobor vagy egyéb műalkotás elhelyezéséről a Kulturális Bizottság állásfoglalása alapján,

12. telekalakítási eljárásokban a 384/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 23. § (11) bekezdése szerinti hozzájárulás, valamint a hozzájárulást megtagadó nyilatkozat kiadásáról,

13. az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett beépítési kötelezettség és az ennek biztosítására szolgáló elidegenítési és terhelési tilalom törléséről,

14. az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett (1) és (2) bekezdésében meghatározott jogok törléséről.

17. Az önkormányzati vagyon ingyenes és kedvezményes átengedése

23. § *  (1) A Közgyűlés dönt ingyenesen önkormányzati vagyon

a) tulajdonjogának – bármilyen jogcímen – történő átruházásáról, csak törvényben meghatározott esetekben és az Nvtv. 13. § (2)–(13) bekezdése és 14. §-ában foglalt szabályok betartásával,

b) hasznosítási jogának természetes személy és az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott szervezetek részére történő átengedéséről, vagyonkezelő jogának, az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 19. pont b) és c) alpontjában meghatározott szervezetek részére történő létesítéséről – kizárólag közfeladat ellátása, a lakosság közszolgáltatással való ellátása, valamint ezen feladatok ellátásához szükséges infrastruktúra biztosítása céljából – az Nvtv. 11. §-ában és a Mötv. 109. §-ában meghatározott feltételek betartásával.

(2) A Közgyűlés jogosult kedvezmény nyújtásával önkormányzati vagyon * 

a) tulajdonjogát bármilyen jogcímen átruházni, az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott szervezetek részére, az Nvtv. 13. § (1) és (2) bekezdésben foglalt szabályok szerint,

b) hasznosítási jogát természetes személy és az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott szervezetek részére átengedni.

(3) a Polgármester dönt az olyan kiselejtezett tárgyi eszközök tulajdon-jogának ingyenes átruházásáról, amelyek a közfeladat ellátásához már nem szükségesek.

(4) Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott vagyoni juttatások nyújtására csak akkor kerülhet sor, ha az új tulajdonos vagy használó a vagyoni juttatással kapcsolatban felmerülő, az Önkormányzatot terhelő ÁFA összegét tartozás-átvállalás jogcímén megfizeti.

(5) Az Önkormányzat az (1) bekezdésekben felsorolt személyek részére a vagyontárgyait a (2)–(3) bekezdésben meghatározott módon abban az esetben engedheti át, ha a vagyoni juttatásban részesülő

a) legalább 20 új munkahelyet létesít, vagy

b) a város érdekeit szolgáló oktatási, kulturális, egészségügyi,szociális és sporttevékenységet folytat, vagy

c) közhatalmi, közbiztonsági, vagy védelmi feladatot lát el, vagy

d) városfejlesztési feladatot végez, vagy

e) nemzetiségi önkormányzatok céljait valósítja meg, vagy

f) *  a környezet és természet védelmére irányuló beruházást végez, vagy

g) *  a Városban ipari üzemet létesít.

(6) Az (1)–(5) bekezdés alapján a vállalkozások részére nyújtott vagyoni juttatásoknak minden esetben meg kell felelniük az Európai Bizottság az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 1407/2013/EU rendeletében foglalt szabályoknak.

18. Követelésekről való lemondás

24. § (1) Az Önkormányzat a polgári, munkajogi és egyéb jogviszonyból származó, vagy jogszabályi rendelkezésekből eredő követeléseiről kizárólag e- §-ban foglalt esetekben és módon mondhat le.

(2) Az Önkormányzat a behajthatatlannak nem minősülő követelésről – amennyiben az nem veszélyezteti kötelezettségeinek teljesítését – akkor mondhat le, ha

a) a nem kisösszegű követelés érvényesítése aránytalanul nagy, vagy a követelés mértékét meghaladó költségekkel járna,

b) a követelés érvényesítése a kötelezett természetes személy életkörülményeit bizonyítottan megnehezítené, vagy ellehetetlenítené, így különösen kiskorú gyermekei tartását, lakhatását, vagy tartási kötelezettsége körébe tartozó egyéb hozzátartozója tartását veszélyeztetné,

c) a követelés érvényesítése a kötelezett gazdálkodó szervezet felszámolását, vagy végelszámolását eredményezné, és ez valamely közérdekű cél megvalósítását veszélyeztetné, vagy az Önkormányzat érdekeit sértené,

d) a követelésről való lemondással járó előnyök összességükben meghaladják a lemondásból származó hátrányokat, így különösen ha a lemondás megkötött ügylet meghiúsulását akadályozná meg, vagy annak teljesedésbe menését segítené elő.

(3) *  A követelésről való lemondást a kötelezettnek írásban vagy az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényben meghatározott elektronikus úton kell kérnie, amelyet részletesen indokolni köteles, és a kérelméhez az azt alátámasztó dokumentumokat is csatolnia kell.

(4) *  A követelésről való lemondásról

a) *  egymillió forintot meg nem haladó értékű követelés esetében a Költségvetési és Gazdasági Bizottság javaslata alapján a Polgármester, halasztott fizetés, vagy részletfizetés engedélyezésekor a Polgármester,

b) *  ötmillió forintot meg nem haladó követelés esetén a Költségvetési és Gazdasági Bizottság,

c) *  ötmillió forintot meghaladó követelés esetén a Költségvetési és Gazdasági Bizottság javaslata alapján a Közgyűlés

dönt.

(5) *  A követelés megtérülése érdekében – a kötelezett jövedelmi viszonyai és vagyoni helyzete figyelembevételével – a (4) bekezdésben meghatározott értékhatárok szerint, az ott meghatározott döntési hatáskört gyakorló a kötelezettnek legfeljebb 1 évig terjedő halasztott fizetést, vagy legfeljebb 5 évre szóló részletfizetést engedélyezhet.

(6) A követelésről való lemondás feltételeit a jogosult döntését követő 15 napon belül okiratba kell foglalni.

(7) *  A költségvetési rendelet hatálya alá tartozó költségvetési szervek és az önkormányzat behajthatatlan követeléseinek, kintlévőségeinek törléséről (leírásáról) a Költségvetési és Gazdasági Bizottság dönt. A behajthatatlanság tényét és mértékét hitelt érdemlően igazolni kell.

19. Felajánlott vagyon elfogadása

25. § (1) *  Vagyontárgy tulajdonjogának az Önkormányzat részére ingyenesen, vagy kedvezményes ellenérték fejében történő felajánlás elfogadásáról – a Mötv. 42. § 16. pontjában, továbbá a 29. § (1) és 30. § (1) bekezdésében meghatározott esetek kivételével – húszmillió forint értékhatárig a Polgármester, ötvenmillió forint értékhatárig a Költségvetési és Gazdasági Bizottság, ötvenmillió fölötti érték esetén a Közgyűlés dönt.

(2) *  Abban az esetben, ha a vagyontárgy ingyenes vagy kedvezményes felajánlása a 13. § (1) bekezdésében megjelölt vagyonhasznosító részére történik, – a Mötv. 42. § 16. pontjában, továbbá a 29. § (1) és 30. § (1) bekezdésében meghatározott esetek kivételével – egymillió forint értékhatárig a vagyonhasznosító vezetője, ezt meghaladó érték esetén húszmillió forint értékhatárig a Polgármester, ötvenmillió forint értékhatárig a Költségvetési és Gazdasági Bizottság, ötvenmillió forint feletti érték esetén a Közgyűlés dönt. A hatáskör jogosultja döntést megelőzően kikéri a vagyonhasznosító vezetőjének nyilatkozatát arról, hogy a szerv képes-e a felajánlott vagyonhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítésére.

(3) Nem fogadható el olyan ingyenes vagy kedvezményes felajánlás, amelynek ismert terhei elérik vagy meghaladják a felajánlott vagyontárgy értékét.

(4) Az Önkormányzat köteles az ingyenesen vagy kedvezményesen felajánlott és elfogadott vagyontárgyat a felajánló által megjelölt vagyonkezelő, vagyonhasznosító szerv részére a felajánló által meghatározott célra átadni.

(5) *  Az Önkormányzat Ptk. 7:74. §-a szerinti törvényes öröklése esetén az (1) és (3) bekezdés foglaltak szerint kell eljárni.

20. Az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos perbeli vagy peren kívüli egyezségkötés

26. § (1) *  Az Önkormányzat vagyonát vagy követelését érintő perbeli vagy peren kívüli egyezség megkötésére ötvenmillió forintot meg nem haladó perértékig a Költségvetési és Gazdasági Bizottság előzetes egyetértését tartalmazó állásfoglalása alapján a Polgármester jogosult.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott összeget meghaladó perérték, átminősítést igénylő vagyontárgy esetén az egyezség megkötéséről a Közgyűlés dönt.

21. Felajánlott vagyon elfogadása és az Önkormányzat törvényes öröklése * 

27. § (1) *  Önkormányzati vagyontárgy elidegenítése, használatba, vagy bérbeadása, továbbá más módon történő hasznosítása – a 23. § (1)–(3) bekezdésében és a (4) bekezdésben foglaltak kivételével – az Nvtv. 11. § (16) bekezdése és a 13. § (1) bekezdése alapján versenyeztetési eljárás keretében történik.

(2) *  A versenyeztetési eljárás pályáztatás vagy árverés.

Az árverés történhet elektronikus árverés útján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által működtetett Elektronikus Aukciós Rendszeren, a T-Systems Marketline rendszerén, az Önkormányzat használatára szolgáló e-árverési rendszeren keresztül vagy hagyományos árverés útján e rendelet szabályai szerint. A versenyeztetési eljárás – közte a hagyományos árverés – szabályait a 3. melléklet, a forgalomképes nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérlete vonatkozásában a 6. melléklet tartalmazza.

(2a) *  Az Önkormányzati tulajdonban álló vagyontárgynak a (2) bekezdésben meghatározott elektronikus árveréssel történő hasznosításról – az árverési hasznosíthatóság a 3. mellékletben és 6. mellékletben meghatározott feltételeire figyelemmel – az Önkormányzat vagyontárgy hasznosítására e rendelet szerinti döntési hatáskörrel rendelkező szerve határoz.

(3) Vagyontárgy elidegenítését, használatba vagy bérbeadását, továbbá más módon történő hasznosítását:

a) a Közgyűlés és bizottságai,

b) a Polgármester,

c) a Jegyző,

d) az Önkormányzat vagyonhasznosító és vagyonkezelő szerve

kezdeményezheti.

(4) Nem kell versenyezetési eljárást lefolytatni:

a) *  az Nvtv. 11. § (3), (17) és (18) bekezdésében és az Mötv. 108/A-109. §-ában meghatározott esetekben,

b) külön törvényben meghatározott forgalmi értékhatárt meg nem haladó ingatlan vagyontárgy tulajdonjogának átruházása, vagy hasznosítása esetén,

c) *  ingó vagyon átruházása és hasznosítása estén, ha a forgalmi érték nem haladja meg az egymillió forintot,

d) ingatlan bérbeadása esetén, ha az ingatlanforgalmi szakértő által megállapított éves bérleti díj nem haladja meg az ötmillió forintot.

e) *  vagyoni értékű jog átruházása és hasznosítása esetén, ha a forgalmi érték nem haladja meg az az ötmillió forintot.

(5) * 

22. A szerződések nyilvántartása és közzététele

28. § (1) Az e rendelet hatálya alá tartozó vagyon körébe tartozó vagyontárgy értékesítésére és hasznosítására kötött szerződésekről nyilvántartást kell vezetni.

(2) *  A szerződésekről készített nyilvántartás nyilvános, a benne foglaltak tartalmáról az az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései szerint szolgáltatható adat. A vonatkozó hatályos jogszabályok szerinti jogügyleteket tartalmazó szerződések jogszabályban meghatározott adatait az Önkormányzat „Üvegzseb” szabályzatában foglalt eljárási rend szerint az Önkormányzat honlapján közzé kell tenni.

IV. Fejezet

Rendelkezés egyes önkormányzati tulajdonú vagyontárgyakkal

23. A forgalomképtelen törzsvagyon feletti tulajdonosi jog gyakorlása

29. § *  (1) A Közgyűlés hatáskörébe tartozik a forgalomképtelenné minősítendő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba vétele, az Önkormányzat tulajdonában lévő vagyontárgyak forgalomképtelenné minősítése, továbbá önkormányzati tulajdonban lévő forgalomképtelen vagyontárgyak korlátozottan forgalomképessé és forgalomképessé minősítése. A Közgyűlés ezen hatáskörét a 8. § (4) bekezdésében meghatározott szabály szerint gyakorolja.

(2) A 4. §–5. §-ban meghatározott vagyontárgyakkal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlása során a forgalomképtelen törzsvagyonba tartozó vagyontárgyakra az Nvtv. 6. § (1) és (4)–(5) bekezdésében foglalt szabályokat kell alkalmazni.

(3) Az Önkormányzat a 4. §–5. § szerinti forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó vagyontárgyak fenntartása és működtetése a 2. § 19. és 20. pontjában meghatározott feltételek szerint, a 13. § (1) bekezdésében és a 15. § (1) bekezdésében megnevezett vagyonhasználókkal és vagyonkezelőkkel végeztethető. A fenntartás és a működtetés feltételeiről rendelkező megállapodást, szerződést a Közgyűlés hagyja jóvá.

(4) A forgalomképtelen törzsvagyonba tartozó vagyontárgyak bérbeadására, megterhelésére, vagy egyéb módon történő hasznosítására irányuló szerződések megkötéséről:

a) öt évet meg nem haladó időtartam esetén, ha az éves bérleti díj összege az tízmillió forintot nem haladja meg, a Polgármester,

b) öt évet meg nem haladó időtartam esetén, ha az éves bérleti díj összege az ötvenmillió forintot nem haladja meg, a Költségvetési és Gazdasági Bizottság,

c) minden egyéb esetben a Közgyűlés dönt.

(5) Az Önkormányzat tulajdonában lévő közterületeken, azok alatt vagy felett lévő közművek és közcélú távközlési eszközök, egyéb vezetékes létesítmények létesítésével, bővítésével és áthelyezésével kapcsolatos megállapodás megkötése és az ellenérték megállapítása:

a) egymillió forintot meg nem haladó értékhatárig a Polgármester önállóan,

b) egymillió forintot meghaladó érték esetén a Költségvetési és Gazdasági Bizottság állásfoglalása alapján a Polgármester,

c) ellenérték nélküli ügylet esetén a Közgyűlés hatáskörébe tartozik.

(6) A Közgyűlés az Önkormányzat és a szolgáltatók közötti keretszerződésben határozhatja meg az önkormányzati ingatlanokat terhelő vezeték-, szolgalmi és egyéb használati jogot alapító szerződések megkötésének feltételeit. A keretszerződés alapján az egyed szerződések megkötéséről a Polgármester dönt.

(7) Az 5. § (1) bekezdés b) pont 1. alpontjában meghatározott pécsi 17514 hrsz-ú ingatlan fenntartásáról és karbantartásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik. Az ingatlannak az Önkormányzat közhatalmi funkciói gyakorlására nem használt részeinek üzleti célú – a vagyontárgy törzsvagyoni minőségének megfelelő – hasznosítása a rendelet 22. § (4) bekezdés 8. pontja szerint történik.

(8) Az Nvtv. 12. § (2) bekezdése szerinti kizárólagos önkormányzati gazdasági tevékenység gyakorlási jogának időleges átengedésére, valamint az ehhez kapcsolódó forgalomképtelen vagyontárgy, továbbá jogszabály által meghatározott egyéb forgalomképtelen vagyontárgy használatba adására vonatkozó koncessziós pályázat kiírásáról, elbírálásáról és a koncessziós szerződés megkötéséről a Közgyűlés dönt. A koncessziós pályázat kiírására, a koncessziós szerződés megkötésére és annak tartalmi elemeire a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény és az Nvtv. 12. § (3) bekezdésében foglalt szabályokat kell alkalmazni.

24. A korlátozottan forgalomképes vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlása

30. § (1) A Közgyűlés hatáskörébe tartozik a korlátozottan forgalomképessé minősítendő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba vétele, az Önkormányzat tulajdonában lévő vagyontárgyak korlátozottan forgalomképessé minősítése, továbbá az Önkormányzat tulajdonában lévő korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak forgalomképtelenné és forgalomképessé történő minősítése. A Közgyűlés e hatáskörét az 8. § (4) bekezdésében meghatározott szabály szerint gyakorolja.

(2) A korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak tulajdonjogának ellenérték fejében történő megszerzésére irányuló eljárás során a közbeszerzési eljárás szabályait, vagy a beszerzést végző vagyonkezelő, vagyonhasznosító szerv belső szabályzatában foglaltakat kell alkalmazni.

(3) *  A korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak tulajdonjogának elidegenítéséről, vagyonkezelői jog alapításáról, bérbeadásáról, használati jogának átengedéséről, megterheléséről, gazdasági társaságba, önkormányzati társulásba, viteléről a (4) bekezdés és 14. § (6)–(7) bekezdés kivételével a Közgyűlés dönt.

(4) *  A korlátozottan forgalomképes vagyontárgyak bérbeadására, megterhelésére egyéb módon történő hasznosítására irányuló szerződések megkötésekor:

a) *  öt évet meg nem haladó időtartam esetén, ha az éves bérleti díj összege a tízmillió forintot nem haladja meg – a 14. § (6) bekezdésében foglalt kivétellel – a Polgármester,

b) *  öt évet meg nem haladó időtartam esetén, ha az éves bérleti díj összege az ötvenmillió forintot nem haladja meg a Költségvetési és Gazdasági Bizottság,

c) minden egyéb esetben a Közgyűlés dönt.

25. A forgalomképes vagyon feletti rendelkezési jogok gyakorlása

31. § (1) Az önkormányzati feladatok ellátásában nélkülözhető forgalomképes vagyonnal vállalkozás végezhető.

(2) Az Önkormányzat csak olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg a vagyoni hozzájárulás mértékét.

(3) A forgalomképes vagyontárgyak tulajdonjogának ellenérték fejében történő megszerzésére irányuló eljárásban a közbeszerzési eljárás szabályait és a beszerzést végző vagyonkezelő, vagyonhasznosító szerv belső szabályzataiban foglaltakat kell alkalmazni.

(4) *  Az Önkormányzat tulajdonában lévő forgalomképes ingatlan, ingóvagyon és vagyoni értékű jog elidegenítéséről, egyéb módon történő hasznosításáról, megterheléséről, tízmillió forint értékhatárig a Polgármester, ötvenmillió forint értékhatárig a Költségvetési és Gazdasági Bizottság, ötvenmillió forintot meghaladó érték felett a Közgyűlés dönt. Bérbeadás esetén a fenti összegeken az éves bérleti díj értendő.

(5) *  A 13. § (1) bekezdésében meghatározott vagyonhasználók – a 13. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltak kivételével – a működésükhöz rendelt ingó vagyontárgyak megszerzéséről, elidegenítéséről és megterheléséről egymillió forint értékhatárig önállóan döntenek, amennyiben ez a döntés az alapfeladatuk ellátását nem veszélyezteti. A döntést a vagyonhasználó vezetője hozza meg.

(6) Az egymillió forintot meghaladó értékű ingó vagyontárgyak elidegenítése és megterhelésekor – a 13. § (1) bekezdés c) pontjában írt vagyonhasznosító kivételével – a (4) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni.

(7) A forgalomképes üzleti vagyonnak minősülő önkormányzati vagyontárgyak tulajdonjogának ellenérték fejében történő átruházásakor az Nvtv. 13. § (1)–(2) bekezdése, valamint 14. § (2)–(3) bekezdésében foglalt követelményeket teljesíteni kell.

31/A. § *  (1) Az Önkormányzat tulajdonában lévő, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lakástörvény) hatálya alá tartozó nem lakás célú helyiségekre és egyéb vagyontárgyakra vonatkozóan az Önkormányzatot bármilyen jogcímen megillető elővásárlási jog gyakorlásáról szóló döntési jogkört – amennyiben a döntés a költségvetésben nem tervezett forrás biztosítását nem igényli – a Polgármester gyakorolja.

(2) *  A Lakástörvény hatálya alá tartozó forgalomképes nem lakás céljára szolgáló helyiségekkel kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlására a Lakástörvény és e rendelet szabályait kell alkalmazni. A forgalomképes nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletének, bérlő általi cseréjének, bérleti joga átruházásának, valamint az elővásárlási joggal érintett helyiségek értékesítésének részletes szabályait a 6. melléklet tartalmazza.

26. Tulajdonosi jogok gyakorlása gazdasági társaságokban

32. § (1) Gazdasági társaság alapítására, üzletrész vagy részvény vételére, értékesítésére, elővásárlási jog gyakorlására, önkormányzati vagyontárgy gazdasági társaságba vitelére – az Nvtv. 8. § (1), (3), (6), (8) és (9) bekezdésében foglalt követelmények betartásával – kizárólag a Közgyűlés jogosult.

(2) Ha többszemélyes gazdasági társaságban az önkormányzati tulajdonrész 25% vagy az alatti, úgy a társaság legfőbb szervének (taggyűlés, közgyűlés) ülésén a tagsági, (részvényesi) jogokat a Polgármester gyakorolja. Ezt a jogát az általa megbízott személy útján is gyakorolhatja.

Amennyiben a társaság legfőbb szervének (taggyűlés, közgyűlés) ülésén a megbízott személy az ott felmerülő kérdésben felhatalmazással nem rendelkezik, a meghozandó döntéshez azt megelőzően, vagy – indokolt esetben – utólagosan a Polgármester hozzájárulása szükséges.

(3) Ha többszemélyes gazdasági társaságban lévő önkormányzati tulajdonrész 25%-nál nagyobb (vagy 25% + 1 szavazati jog esetén), a társaság legfőbb szervének (taggyűlés, közgyűlés) hatáskörébe tartozó alábbi kérdésekben a meghozandó döntést megelőzően, vagy – különösen indokolt esetben – utólagos jóváhagyással az Önkormányzat Közgyűlése dönt:

a) *  Korlátolt felelősségű társaság esetében:

1. az ügyvezető, cégvezető megválasztásáról, visszahívásáról, és megválasztásakor díjazásának megállapításáról,

2. az Önkormányzat által jelölt felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról, visszahívásáról, a megválasztáskor a felügyelőbizottsági tagok díjazásának megállapításáról,

3. a könyvvizsgáló megválasztásáról, visszahívásáról, megválasztásakor díjazásának megállapításáról,

4. a társaság jogutód nélküli megszűnésének, átalakulásának elhatározásáról,

5. döntés más gazdasági társaság alapításáról, működő társaságba tagként való belépésről,

6. társasági szerződés (alapító okirat) megállapításáról és – telephely meghatározásának, valamint adminisztratív jellegű adatokban bekövetkező változások kivételével – módosításáról,

7. elismert vállaltcsoportban való részvételről,

8. a társasági szerződésben (alapító okiratban) meghatározott értékhatár felett a társasági vagyon elidegenítéséről, megterheléséről, hitel és kölcsön felvételéről, hitel és kölcsön meghosszabbításáról és valamennyi egyéb szerződésről, jogügyletről, melyről a döntést a társasági szerződés (alapító okirat) a társaság legfőbb szervének hatáskörébe utalja.

b) *  Részvénytársaság esetében:

1. az alapszabály megállapításáról és– telephely meghatározásának, valamint adminisztratív jellegű adatokban bekövetkező változások kivételével – módosításáról,

2. a részvénytársaság működési formájának megváltoztatásáról,

3. a részvénytársaság átalakulásának és jogutód nélküli megszűnésének elhatározásáról,

4. *  a Ptk. 3:123. §-ában meghatározott jogosultság alapján kinevezett tisztségviselők kivételével az Önkormányzat által jelölt igazgatósági tagok, valamint – ha az alapszabály így rendelkezik – a vezérigazgató és felügyelő bizottsági tagok megválasztásáról és visszahívásáról

5. a könyvvizsgáló megválasztásáról, visszahívásáról, megválasztásakor díjazásának megállapításáról,

6. más gazdasági társaság alapításáról, működő társaságba tagként való belépésről,

7. a vezérigazgató, cégvezető megválasztásáról, visszahívásáról és megválasztásakor díjazásának megállapításáról,

8. elismert vállaltcsoportban való részvételről,

9. a társasági vagyon – a társasági szerződésben (alapító okiratban) meghatározott – értékhatár feletti elidegenítéséről, megterheléséről, hitel és kölcsön felvételéről, valamint ezen szerződések módosításáról, továbbá az értékhatár feletti olyan szerződésekről, amelyekre vonatkozó döntést a társasági szerződés (alapító okirat) a társaság legfőbb szervének a hatáskörébe utalja.

c) Az a) és b) pontban megjelölt döntéseket érintő olyan esetekben amikor ezt jogszabály előírja, a társasági szerződés (alapszabály, alapító okirat) módosításáról.

(4) Az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő egyszemélyes tulajdonú gazdasági társaság legfőbb szervének hatáskörébe tartozó, a (3) bekezdésben felsorolt jogokat az Önkormányzat Közgyűlése gyakorolja.

(5) *  Az Önkormányzat által külön, vagy az Állam és az Önkormányzat által együttesen többségi befolyással tulajdonolt gazdasági társaságok esetén (korlátolt felelősségű társaság és részvénytársaság) a (3) bekezdésben felsorolt jogok gyakorlásán túlmenően a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik

a) további gazdálkodó szervezet alapítására vagy megszüntetésére,

b) gazdálkodó szervezetben részesedés megszerzésére, vagy átruházására irányuló döntés.

(5a) *  Azokban a gazdasági társaságokban, ahol az Önkormányzat külön, vagy az Állam és az Önkormányzat együttesen 50%-ot meghaladó tulajdoni részesedéssel rendelkezik a Közgyűlésnek

a) az Nvtv. 8. § (10) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben minősített többségű,

b) az Nvtv. 8. § (10) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben egyszerű többségű

jóváhagyó határozata szükséges.

(6) *  A társaságok legfőbb szervének hatáskörébe tartozó – a (3) és (4) bekezdésben fel nem sorolt – ügyekben a Polgármester dönt.

(7) *  A Polgármester az (6) bekezdésben meghatározott döntés előtt az alábbi ügyekben köteles kikérni a Költségvetési és Gazdasági Bizottság állásfoglalását:

a) a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásakor – ide értve az adózott eredmény felhasználására vonatkozó döntést is –,

b) az ügyvezető igazgató, az igazgatóság, a felügyelő bizottság és a könyvvizsgáló díjazásának megállapításakor,

c) *  az igazgató, ügyvezető igazgató, vezérigazgató, igazgatóság prémiumfeladatainak és sikerdíj feltételeinek jóváhagyásakor, a prémiumfeladat és sikerdíj feltételei teljesítésének elfogadásakor, a prémium előleg kifizetésének jóváhagyásakor,

d) a társaság stratégiai tervének elfogadásakor,

e) a gazdasági társaság éves üzleti (gazdasági) tervének elfogadásakor,

f) az 1 évet meghaladó, vagy határozatlan időtartamú használatra irányuló szerződések megkötésekor,

g) osztalékelőleg fizetésére vonatkozó döntéskor.

h) *  olyan szerződés megkötésének a jóváhagyásához, amelyet a társaság a saját tagjával, ügyvezetőjével, vagy azok Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 1. és 2. pontja szerinti hozzátartozójával köt, kivéve ha ezen szerződés megkötése a társaság szokásos tevékenységéhez tartozik, továbbá, ha tudományos, oktatási, vagy művészeti tevékenységre vonatkozik, abban az estben is, ha az összege meghaladja a társaság által kötött szokásos ügyleti értéket.

(8) *  a Közgyűlés jogosult a 100%-ban önkormányzati tulajdonú, önkormányzati feladatot ellátó társaságaival a tulajdonosi jogok gyakorlásáról – az azonos vagy hasonló önkormányzati feladat ellátását szolgáló társasági tulajdonrészei tekintetében – egyedi megállapodást kötni. A megállapodás nem terjedhet ki a (3) bekezdésben meghatározott döntési kérdésekre.

(8a) *  A tulajdonosi jogok gyakorlásának átengedésére vonatkozóan a (8) bekezdésben foglalt megállapodás szerinti esetben a Közgyűlés – az adott társaság megbízási szerződésekben meghatározott feladatellátását (közszolgáltatás, vagyonkezelés, egyéb közfeladat-ellátás) érintő valamennyi kérdésben – a tulajdonosi jogok gyakorlásával megbízott társaság előzetes véleményének ismeretében dönt.

(9) Azon gazdasági társaságok taggyűlésén vagy közgyűlésén, ahol az Önkormányzat jelentős befolyással (25%-nál nagyobb tulajdonnal) rendelkezik, az Önkormányzat képviseletével a Polgármester csak alpolgármestert bízhat meg. Kivételes esetben – az alpolgármesterek akadályoztatása esetén – a képviselettel bizottsági elnök, tanácsnok vagy vezető beosztású köztisztviselő is megbízható.

(10) Ha a társaság legfőbb szerve az Önkormányzat Közgyűlése által előzetesen nem tárgyalt – a (3) bekezdésben meghatározott – kérdésekben, vagy a Polgármester hatáskörébe tartozó kérdésekben kíván dönteni, az Önkormányzat képviselőjének az érintett napirend elhalasztását kell kérni, kivéve ha a társaság legfőbb szerve az utólagos önkormányzati közgyűlési vagy polgármesteri jóváhagyást a társasági döntés érvényességi feltételeként elfogadja.

(11) Önkormányzati társulás esetén a társulási szerződés szerint létrehozandó társulási tanácsba, ellenőrző szervezetbe az Önkormányzatot képviselő személyek megválasztásáról (delegálásáról) a Közgyűlés dönt.

(12) *  Az (1)–(11) bekezdésben felsorolt kérdések csak a Költségvetési és Gazdasági Bizottság állásfoglalásának figyelembevételével terjeszthetők a Közgyűlés elé.

(13) Azokban a gazdasági társaságokban, ahol az Önkormányzat tulajdoni hányaddal rendelkezik, a Polgármester a társaság ügyeiről felvilágosítást kérhet, az üzleti könyvekbe és iratokba való betekintést, valamint vizsgálat lefolytatását kezdeményezheti.

(14) *  Azon gazdasági társaságoknál, amelyekben az önkormányzati tulajdonrész 25%-nál nagyobb, a Polgármester – a (13) bekezdésben meghatározott jogosítványokon túl – a cég tevékenységét érintő ügyekben a cégvezetés felé javaslatot tehet, egyeztetést kezdeményezhet.

27. Az Önkormányzat vagyonához kapcsolódó egyéb rendelkezések

33. § A Közgyűlés a 11. § (1) bekezdésében meghatározott terv alapján, a mindenkor hatályos költségvetési rendeletben meghatározottak szerint dönt az Önkormányzat tulajdonában lévő vagyonnal kapcsolatban:

a) kötvénykibocsátásról,

b) kezességvállalásról,

c) társadalmi szervezethez való csatlakozásról.

V. Fejezet

Záró rendelkezések

34. § (1) E rendelet 2012. március 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(2) * 

(3) *  E rendeletnek az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 45/2012. (X. 19.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend.) megállapított 2. § (4), (7) és (24) bekezdését, 4. § (2) bekezdését, 5. §-át, 6. § (1) bekezdését, 7. § (4) bekezdés a) pontját, 10. § (3) bekezdését, 12. § (3) bekezdését, 13. § (1) bekezdését, 15. § (5) bekezdését, 16. § (4) bekezdését, 23. §-át, 24. § (4) bekezdését, 27. § (1) bekezdését és (4) bekezdés a) pontját, a 32. § (5) bekezdését és (5a) bekezdését, 29. § (6) bekezdését, az 1. melléklet címét, a 2. mellékletét, a 4. melléklet 20. sorát a Rend. hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(4) *  E rendeletnek az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 6/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend1.) megállapított 2. § (13) bekezdését, (23) bekezdését, 3. § (1) bekezdését, 4. § (1) bekezdését, 8. § (1) bekezdését és (2) bekezdését, 14. § (10) bekezdését, 16. § (2) bekezdését, 17. § (2) bekezdés e) pontját, 29. § (7) bekezdését, 32. § (7) bekezdés h) pontját a Rend1. hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(5) *  E rendeletnek az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 17/2013. (V. 22.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend2.) megállapított 23. §-át, a 27. § (1) bekezdésében a „– a 23. § (1)–(3) bekezdésében és a (4) bekezdés kivételével –” szövegrészt, a 27. § (4) bekezdés c) pontjában az „ingó vagyon átruházása és hasznosítása estén” szövegrészt, a 4. mellékletét a Rend2. hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(6) *  E rendeletnek az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 32/2013. (VI. 24.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend3.) kiegészített 4. mellékletét a Rend3. hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(7) *  E rendeletnek az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 11/2012. (II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 40/2013. (IX. 23.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend4.) megállapított 1. § (2) bekezdését, 22. § (4) bekezdés b) és k) pontját, 29. § (4) bekezdését, 30. § (4) bekezdését, 31/A. §-át, 32. § (7) bekezdés c) pontját és 6. mellékletét a Rend4. hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(8) *  E rendeletnek az átruházott közgyűlési hatáskörök módosításáról szóló 44/2014. (XII. 1.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend5.) megállapított 27. § (4) bekezdés e) pontját a Rend5. hatályba lépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(9) *  E rendeletnek az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 4/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend6.) módosított 1. § (2) bekezdését, 2. § (11) bekezdését, 6. § újonnan beiktatott (3) és (4) bekezdését, 8. § (1) és (4) bekezdését és újonnan beiktatott (5) bekezdését, 9. § újonnan beiktatott (6) és (7) bekezdését, 22. § (2) és (3) bekezdését, módosított (4) bekezdés d) pontját és beiktatott l), m) és n) pontját, 23. §-át, 24. § (7) bekezdését, 32. § (3) bekezdés a) pont 16. alpontját, b) pont 17. alpontját és (8) bekezdését, valamint a Rend6. 10. § a)–o) pontjai szerinti szövegrész módosításokat a Rend6. hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(10) *  E rendeletnek az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 7/2017. (II. 21.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend7.) módosított 1. § (1) bekezdését, 25. § (1) és (2) bekezdését, a 32. § újonnan beiktatott (8a) bekezdését a Rend7. hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(11) *  E rendeletnek az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 40/2019. (XII. 16.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend8.) megállapított 12. § (4) bekezdését, 32. § (14) bekezdését, módosított 2. § (7) bekezdését, 13. § (4) bekezdés c) pontját, 14. § (6) és (7) bekezdését, 22. § (4) bekezdését, 31. § (5) bekezdését, 31/A. §-át, 32. § (3) bekezdés a) pont és b) pontját, 32. § (6) bekezdését, 5. melléklet 1.4. pontját és 6. melléklet 2.9. pontját a Rend8. hatályba lépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(12) *  E rendeletnek az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 10/2020. (III. 12.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend9.) megállapított 27. § (2) bekezdését és (2a) bekezdését a Rend9. hatályba lépésekor folyamatban lévő ingatlanhasznosítási eljárásokban is alkalmazni kell.

(13) *  E rendeletnek az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 30/2020. (V. 21.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend10.) módosított 27. § (2) bekezdését a Rend10. hatályba lépésekor folyamatban lévő ingatlanhasznosítási eljárásokban is alkalmazni kell.

34/A. § *  E rendeletnek az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 40/2020. (IX. 25.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Rend11.) módosított 14. § (2) bekezdés a) pontját és 32. § (3) bekezdés b) pont 4. alpontját a Rend11. hatályba lépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.”.

35. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

Dr. Páva Zsolt s.k. Dr. Lovász István s.k.
polgármester jegyző

1. melléklet a 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelethez

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 5. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott forgalomképtelen vagyontárgyainak a jegyzéke * 

A B
1. CÍM MEGNEVEZÉS
2. 48-as tér Borsos Miklós: Petőfi (1950)
3. 48-as tér Farkas Ádám: 56-os emlékmű (1996)
4. 48-as tér Ország zászló emlékmű (1996)
5. Ágoston tér Keményffy Gábor: Díszkút (2000)
6. Ágoston tér Szén- és Uránbányászati emlékmű
7. Állatkert Farkas László: Ember és természet
8. Állatkert Fürtös György: Pávián Bőrönddel
9. Állatkert Sinkó András: Őzek (1944/1960)
10. Ángyán J. u. 48-as centenáriumi emlék (1948)
11. Apáca u. 1. Szerecsen fülkeszobor
12. Apáca utca Borsos Miklós: Babits Mihály(1981)
13. Aradi Vértanúk útja Bencsik István: Schweidel József (1996)
14. Aradi Vértanúk útja Böszörményi István: Aulich Lajos (1997)
15. Aradi Vértanúk útja Kolozsy Tibor: Kiss Ernő (1995)
16. Aradi Vértanúk útja Nádor Edina: Lahner György
17. Aradi Vértanúk útja Rétfalvi Sándor: Lázár Vilmos (1993)
18. Aradi Vértanúk útja Rétfalvi Sándor: Nagysándor József (1993)
19. Aradi Vértanúk útja Rigó István: Dessewffy Arisztid (1993)
20. Aradi Vértanúk útja Rigó István: Vécsey Károly (1997)
21. Aradi Vértanúk útja Sütő Ferenc: Török Ignác (1993)
22. Aradi Vértanúk útja Trischler Ferenc: Damjanich János (1991)
23. Aradi Vértanúk útja Trischler Ferenc: Knézich Károly (1992)
24. Aradi Vértanúk útja Trischler Ferenc: Leiningen-Westerburg Károly (1993)
25. Aradi Vértanúk útja Trischler Ferenc: Poeltenberg Ernő (1994)
26. Aradi Vértanúk útja Gellér B. István: Vízköpő
27. Aradi Vértanúk útja 13 Aradi vértanú
28. Aradi Vértanúk útja Aradi Vértanuk Zrínyi Emléktábla
29. Aradi Vértanúk útja Szatyor Győző: Kopjafa 56-os emlékmű (1985)
30. Aranyoskút tér Lux Elek: Nepomuki Szent János szökőkút (1942)
31. Athinay u. József A. szobor
32. Athinay u. 9. Kőszeghi Gyula: Zrínyi Miklós (1926/77)
33. Barbakán Borsos Miklós: Jannus Pannonius (1972)
34. Bencze J. u. I. világháborús emlékmű (1938–39)
35. Boszorkány u.2. Bencsik István: Cseléd
36. Boszorkány u.2. László Péter: Pollák Mihály
37. Budapest, Kerepesi úti Temető Eck Imre síremlék
38. Búza tér Amerigo Tot: Komarov emlék (1979/1998)
39. Citrom u. Fürtös György: Tüke kút (1997)
40. Csontváry utca Kiss Kovács Gyula: Csontváry Kosztka Tiva- dar (1977)
41. Diana tér Barátság kútja
42. Dömörkapu Farkas László: Napóra (1974)
43. Dömörkapu Flóra pihenő (1893)
44. Édesanyák u.13–15 Scipiadesz Elemér
45. Engel J. u. Díszkút
46. * 
47. Engel J. u.(Tűzoltóság) Flórián (1926/..)
48. Építők útja 9. Vasas Károly:Eszmélő szobor (1964)
49. Építők útja Repülős Emlékmű
50. Erdész u. Szanatórium Mészáros Mihály: Emberpár (1965)
51. Esze Tamás u. 3. Lóránt Zsuzsanna: Sárkányölő (1982)
52. Eszperantó park Eszperantó emlékfal és tábla
53. Eszperantó Park Novwotarsky István: Zammenhof emlék (1966)
54. Esztergár L. u. Antal Károly:Kőrösi Cs.Sándor (1968)
55. Esztergár L. u. Borsos Mikós: Napbanéző (1960)
56. Esztergár L. u. Halmágyi István: Csacsi békával (1965)
57. Esztergár L. u. Kalló Viktor: Ércbányász emlékmű (1965)
58. Fábián Béla u. Isten kút
59. Fellbach tér Rothrand Hoffmann: Két város barátsága (2001)
60. Felső Sétatér Bartalits Mihály: Weindinger zeneszobor (1908)
61. Fenyves Hotel melletti park Bencsik István: Fekvő Nő (1964)
62. Ferencesek u. 21. Szent Flórián szobor fülke
63. Flórián tér Kozma Erzsébet: Szent Flórán Szobor (1926)
64. Hajnóczy u. Kerényi Jenő: Fekvő nőalak(1963)
65. Havihegyi út Barbalits Mihály: Pieta
66. Havihegyi út Rétfalvi Sándor: Feszület (1969)
67. Havihegyi út Szűz Mária
68. Honvéd tér Corpus szobor
69. Hősök tere II. világháborús emlékmű (1946)
70. Hősök tere Szomor László: Bányász emlékmű (1938)
71. Hungária út Várkonyi Nándor mellszobra
72. Hunyadi u. Makrisz Agamemnon: Niké szobor (1975)
73. Hunyadi u. Mecsek kapu (1936)
74. Hunyadi u. Pálosok Sinkó András: Szűz Mária Világ királynője (1948)
75. Hunyadi u. Pálosok Victor Vasarely: Jel szobor (1977)
76. Ifjúság u. Kigyós Sándor: Kővirág (1978)
77. Indóház tér 2. Szekeres Károly: Kerámia plasztikák
78. Jókai tér Bencsik István: Kőszobor (2001)
79. Jókai tér Pál Zoltán – Dévényi Sándor: Omphalos (2001)
80. Jókai tér Pál Zoltán: Bútorszobor 4 db (Páprád, Trón, Szoma, Monostor) (2001)
81. József A. u. 11. Gecső Sándor: Heim Pál (1929/31)
82. József A. u.10. Phenelophe
83. PTE Tanárképző park Kárpáti Anna: Támaszkodó
84. Jurisics M. u. Kálvária
85. Kálvária u. Kálvária
86. Kálvária u. 18. Nepomuki Szent János fülkeszobor
87. Káposztásvölgyi u. Kálvária kereszt
88. Káptalan u. 5. Bencsik István: Pénelopé (1992/2000)
89. Káptalan utca Két térplasztika
90. Kazinczy u.2. Gellér B. István: Díszkút (1992)
91. Kereskedők Háza Petar Barisic: Tenzia – Egyensúly (1997)
92. Király u. Kazinczi Díszkút
93. Király u. 41. Szent Domonkos fülkeszobor
94. Klimó u. Rieger Tibor: II. Világháborús emlékmű (1999)
95. Kodály Zoltán koll. előtti park Trischler Ferenc: Lobogás (1983)
96. Kolozsvár u. 2. Bányi József: Radnóti Miklós
97. Komjáth A.u.5. László Péter: Furulyázó fiú kút (1965)
98. Kossuth tér Horvay János: Kossuth (1908)
99. Kossuth tér Palotás József: Battyhány Lajos (2000)
100. Kőrösi Cs. S. u. Laborcz Ferenc: Játszó Gyerekek szökőkút (1962)
101. Köztársaság tér Illés Gyula: Munkásmozgalmi Emlék (1969)
102. Krisztina tér Fürtös György: Barátság Kútja (1975)
103. Légszeszgyár u.36. Komotsay István: Villanyszerelő szobor (1954)
104. Misinatető Emlékmű
105. Móricz Zs. tér Kucs Béla: Táncoló gyerekek szökőkút (1964)
106. Nagy L. király útja buszpályaudvar Vigh Tamás: Női torzó (1982)
107. Orsolya u. 9. Szent Rókus szoborfülke
108. Parkerdő Csörgei Titusz emlékmű (1936)
109. Parkerdő Hamedi pihenő (1910)
110. Parkerdő Ilonka pihenő (1938)
111. Parkerdő Kis Tubes kilátó (1950)
112. Parkerdő László pihenő (1926)
113. Parkerdő Milleneumi emlékmű (1996)
114. Parkerdő Ptacsek pihenő (1928)
115. Parkerdő Szaniszló pihenő (1904)
116. Pécsbánya Bányász (1998)
117. Pécsbánya Béke park Úttörő emlékmű
118. Pécs-Hird rk. Templom előtt Milleneumi emlékmű
119. Pécs-Vasas, rk. Templom előtt Milleneumi emlékmű
120. Pécs-Vasas, Szövetkezet utca Névadó emlékmű
121. Petőfi utca Farkas László: Díszkút (1978)
122. Rácvárosi út I. világháborús emlék (Manno Miltiadesz) (1924)
123. Rácvárosi út Szovjet Hősök (1945)
124. Radnóti u. 2. Kampf József: Radnóti Miklós (1975)
125. Rákóczi u. Horvay János – Apáti Abt Sándor – Schulek Frigyes: Zsolnay Vilmos (1907)
126. Rigóder u. Nepomuki Szent János kút
127. Szabadság u. 2. Asszonyi Tamás: Steinmetz Miklós (1975)
128. Szabadság u. 2. Hullám, Képtár
129. Szabadságharc u. I. világháborús emlékmű
130. Szabolcsfalu Csertetői bányász emlékmű (1964)
131. Széchenyi tér Baksa Soos György: Leonardo da Vinci (1958)
132. Széchenyi tér Fritz János: Asztalos János
133. Széchenyi tér Kiss György: Szentháromság szobor (1908)
134. Széchenyi tér Pátzay Pál: Hunyadi János (1956)
135. Széchenyi tér Sidló Ferenc: 52-es Gyalogezred emlékmű (1932)
136. Széchenyi tér Sidló Ferenc: 19-es Honvéd Gyalogezred (1932)
137. Széchenyi tér Szomor László: 8-as huszárok (1939)
138. Széchenyi tér Weichinger Károly: Szerb megszállás alóli felszabadulás emlékmű (1931)
139. Széchenyi tér Pilch Andor: Zsolnay Vilmos Emlékkút (1912/1930)
140. Szent István tér Pátzay Pál: Nővérek(1942)
141. Szent István tér Kiss György: Négyesi Báró Szepessy Ignác (1893)
142. Szent István tér Kerényi Jenő: Csontváry Kosztka Tivadar (1965/79)
143. Szent István tér Két Obeliszk szobor
144. Szent István tér Kígyós Sándor: Balett szobor (1978)
145. Szent István tér Liszt Ferenc
146. Szent István tér Varga Imre: Kodály Zoltán (1976)
147. Szent Mór u. Taubert László: Kuros (1996)
148. Szeptember 6. tér Bányász szobor
149. Szeptember 6. tér Kucs Béla: Fiatalság (1958)
150. Szigeti u 12. Egyetem Vigh Tibor: Prometheus
151. Szigeti u.12. Egyetem Dózsa György szobor
152. Színház tér Munkástanács emlékmű
153. Színház tér Szökőkút
154. Színház tér Rétfalvi Sándor. A Színészet Két Arca I. (1993)
155. Színház tér Rétfalvi Sándor. A Színészet Két Arca II. (1993)
156. Színház tér Schrammel Imre: A Színház dombormű (1986)
157. Szőlő u. Pilch Andor: Francia emlékmű (1908)
158. Szőlő u. 61. Fekvő nő szobor
159. Szent István tér Bársony György: Assisi Szent Ferenc (1942)
160. Szent István tér Vigh Tamás: Régészet (1978/1990)
161. Tettye Kertészfi Ágnes: Játszó Plasztika (1979)
162. Tettye Szabó László: Plasztika (80-as évek közepe)
163. Tettye Török János. Díszkút (1958/1961)
164. Tuzla (Bosznia-Hercegovina) Bencsik István: Genesis II.
165. Tüzér u. és 6-os út sarka Vígh Tamás: József Attila (1991)
166. Tüzér u.11. Szabó István: Fán ülő fiú (1968)
167. Várárok Barbakán Melocco Miklós: Ady Endre (1977)
168. Vasas Ragács György: Vasas Emlékmű (2002)
169. Vasas, D u. 1. Gantner Jenő: Bányász (1967)
170. Vasas, D u. 1. Veszely Jelena: Petőfi Sándor (1968)
171. Vasas, D u. József Attila szobor
172. Vasas I., Búzakalász u. I. Világháborús emlék (Manno Miltiadesz) (1923)
173. Vasas II., Parcsin dűlő Vasas Károly: Bányász emlék (1982)
174. Veress Endre utca Kosárlabdázónő
175. Ybl M . u. Issei Amemiya: Párbeszéd(1978)
176. Zsolnay Vilmos utca Roma Holocaust emlékmű
177. Széchenyi tér 1. (17514 hrsz) Városháza
178. Uránváros tér (583/1 hrsz) Makra Zoltán- Palatinus Dóra „37 m2” köztéri alkotás
179. Kossuth tér Palotás József: Batthyány Lajos (2000)
180. Kossuth tér Trischler Ferenc: Széchenyi István (2010)
181. *  Sétatér Zöldhegyi Zoltán: Lakatfal (2013.)
182. *  Kossuth tér Trischler Ferenc: Deák Ferenc (2013)
183. *  Király utca Kligl Sándor: Weöres Sándor (2014)
184. *  Esze Tamás utca 5. Élőkép Alkotóműhely: Angster emlékmű (2014)
185. *  Pécs, Breuer Marcel sétány 4. EURÓPA CANTAT XIX Pécs 2015 –
A közös éneklés öröme
Keményffy Gábor alkotása
186. *  Pécs, D. utca 1/1. LÉLEKMADÁR
Bachman Zoltán DLA és a PTE–PMMIK Breuer Marcel Doktori Iskola hallgató-inak alkotása
187. *  Kórház tér Metim Yurdamur: Ibrahim Pecsevi oszmán történetíró (2016)
188. *  Donátusi templom előtti közterület Pál János Ervin: Süttői mészkő kereszt a korpusszal
189. *  Ferencesek utcája Gettó Tamás: Cseke Lajos emlékasztal (2017)
190. *  Hunyadi J. út és Aradi vértanúk útja kereszteződésének észak-keleti negyede Barics József – ifj. Barics József: Trianon kereszt (2018)
191. *  Szentágothai János sétány Szatyor Győző: Hortobágyi kényszermunka-táborba elhurcoltak emlékműve (2018)
192. *  Tettye tér Kuti László: A Mecseki Láthatatlanok (2016)
193. *  Universitas utca 2/A. Jawaher Asar: Hafez 1315–1390 perzsa költő (2018)
194 *  Universitas utca 2/A. Vigh Tamás: József Attila (1991)
195 *  Tettye tér Bencsik István: Genezis

2. melléklet a 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelethez * 

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 6. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott korlátozottan forgalomképes vagyontárgyainak a jegyzéke

A B C D
1. CÍM HRSZ VAGYONTÁRGY A VAGYON RENDELTETÉSE
2. 7633 PÉCS, STADION UTCA 2 622/// SPORTPÁLYA 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
3. PÉCS, GYÖNGYVIRÁG UTCA 1163/1// SPORTTELEP 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
4. 7633 PÉCS, VERESS ENDRE UTCA 10 256/// Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
5. 7633 PÉCS, VERESS ENDRE UTCA 8 529/73// Pécs, Városi Műjégpálya 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
6. 7622 PÉCS, VERSENY UTCA 1 19308/3// Pécs, „Várkői Ferenc” Diák- és Szabadidő Központ 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
7. 7622 PÉCS, NYÍRFA UTCA 8 19345/// Pécs, Városi Lőtér 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
8. 7621 PÉCS, SZÍNHÁZ TÉR 1 17523/// Színház 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
9. 7621 PÉCS, KIRÁLY UTCA 14 17507/// Színház 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
10. 7621 PÉCS, SZÍNHÁZ TÉR 3. 17506//A/8 lakás 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
11. 7621 PÉCS, KIRÁLY UTCA 29–31. 17299//A/1 lakás 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
12. 7623 PÉCS, JÓKAI UTCA 48. 1865/3/A/31 lakás 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
13. 7622 PÉCS, SIKLÓSI ÚT 43. 19538/// TEMETŐ 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
14. PÉCS, SZÖVETKEZET UTCA 46139/2// TEMETŐ ÉS ÉPÜLET (VASASI KÖZTEMETŐ) 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
15. PÉCS, SZÜRET UTCA 37048/1// TEMETŐ (SZABOLCSI KÖZTEMETŐ) 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
16. PÉCS, POSTAVÖLGYI ÚT 19454/2// TEMETŐ (KÖZPONTI TEMETŐ TARTALÉK TERÜLETE) 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
17. PÉCS, SZÜRET UTCA 37048/2// TEMETŐ (SZABOLCSI KÖZTEMETŐ) 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
18. PÉCS, KÁROLY UTCA 38112/// TEMETŐ ÉS RAVATOLOZÓ (PÉCSBÁNYATELEPI KÖZTEMETŐ) 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
19. PÉCS, BÚZAKALÁSZ UTCA 45653/2// TEMETŐ ÉS ÉPÜLET (SOMOGYI KÖZTEMETŐ) 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
20. PÉCS, KÜLTERÜLET 48060/14// TEMETŐ (HIRDI KÖZTEMETŐ VÖRÖSHEGYEN) 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
21. Somogyi Köztemetőben lévő ingó vagyontárgyak 2 db hangfal, 1 db erősítő, 2 db mikrofon, 1 db mikrofonállvány 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
22. PÉCS, SZÖVŐGYÁR UTCA 48066/// TEMETŐ (HIRDI LEZÁRT) (Z) 6. § (1) bekezdés c) pont 2. alpontjába tartozó vagyontárgy (lezárt temetők)
23. PÉCS, NAGYKOZÁRI ÚT 43702/2// TEMETŐ (ÚJHEGYI LEZÁRT) (LKE) 6. § (1) bekezdés c) pont 2. alpontjába tartozó vagyontárgy (lezárt temetők)
24. PÉCS, BOROS UTCA 22963/// TEMETŐ (NAGYÁRPÁDI LEZÁRT) (KI) 6. § (1) bekezdés c) pont 2. alpontjába tartozó vagyontárgy (lezárt temetők)
25. 7634 PÉCS, MECSEKSZENTKÚT 6153/// TEMETŐ (MECSEKSZENTKUTI LEZÁRT) (LKE–KÖU) 6. § (1) bekezdés c) pont 2. alpontjába tartozó vagyontárgy (lezárt temetők)
26. 7761 PÉCS, ÜSZÖGPUSZTA 01491/// TEMETŐ (ÜSZÖGI LEZÁRT) (EE) 6. § (1) bekezdés c) pont 2. alpontjába tartozó vagyontárgy (lezárt temetők)
27. PÉCS, RÁCVÁROS ELŐTT EGYÉB 1846/// TEMETŐ (RÁCVÁROSI LEZÁRT) (KI) 6. § (1) bekezdés c) pont 2. alpontjába tartozó vagyontárgy (lezárt temetők)
28. *  PÉCS, TÜSKÉSRÉT, BELTERÜLET 23601/7 SPORTTELEP 6. § (1) bekezdés c) pont 1. alpontjába tartozó vagyontárgy (vagyonkezelésbe adott vagyontárgyak)
29. PÉCS, KŐZÉPDEINDOLI ÚT 011/// ERDŐ ÉS ÚT,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ KÖZÉPDAINDOLI U.) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
30. PÉCS, KÜLTERÜLET 0110/7// ERDŐ TERMŐFÖLD TÓ, GAZD.É., SAJÁT H. ÚT (PARKERDŐ) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
31. PÉCS, KÜLTERÜLET 013/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A SÓS HEGYEN) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
32. PÉCS, KÜLTERÜLET 01371/3// MALOMVÖLGYI PARKERDŐ A KESZŰ–KÖKÉNY VÍZFOLYÁSSAL (EE–EV) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
33. PÉCS, KÜLTERÜLET 01371/6// GYEP (RÉT), ERDŐ (MALOMVÖLGYBEN) (EE) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
34. 7636 PÉCS, MALOMVÖLGYI ÚT 01376/1// ERDŐ (MALOMVÖLGYBEN) (EE) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
35. 7636 PÉCS, MALOMVÖLGYI ÚT 01377/// PARKERDŐ A MALOMVÖLGYBEN, TERMŐFÖLD 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
36. 7636 PÉCS, MALOMVÖLGYI ÚT 01379/1// PARKERDŐ A MALOMVÖLGYBEN, TERMŐFÖLD 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
37. 7636 PÉCS, MALOMVÖLGYI ÚT 01383/// PARKERDŐ A MALOMVÖLGYBEN, TERMŐFÖLD, SPORTTELEP 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
38. 7636 PÉCS, MALOMVÖLGYI ÚT 01385/// PARKERDŐ A MALOMVÖLGYBEN, TERMŐFÖLD 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
39. 7636 PÉCS, MALOMVÖLGYI ÚT 01388/1// GYEP, LEGELŐ A MALOMVÖLGYBEN + ZAGYTÁROZÓ (EE) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
40. 7636 PÉCS, MALOMVÖLGYI ÚT 01392/// PARKERDŐ A MALOMVÖLGYBEN (TERMŐFÖLD) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
41. 7636 PÉCS, MALOMVÖLGYI ÚT 01396/// A/ERDŐ B/GYEP- PARKERDŐ A MALOMVÖLGYBEN (TERMŐFÖLD) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
42. PÉCS, KÜLTERÜLET 014/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A SÓS HEGYEN) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
43. 7636 PÉCS, MALOMVÖLGYI ÚT 01402/3// ERDŐ (MALOMVÖLGYBEN) (EE) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
44. 7636 PÉCS, MALOMVÖLGYI ÚT 01408/// PARKERDŐ A MALOMVÖLGYBEN (TERMŐFÖLD) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
45. PÉCS, KÜLTERÜLET 01410/2// ERDŐ ÉS ÁROK ÜDÜLŐERDŐ A MALOMVÖLGYBEN, TERMŐFÖLD 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
46. 7636 PÉCS, MALOMVÖLGYI ÚT 01421/3// GYEP (LEGELŐ), ERDŐ (MALOMVÖLGYI SZABADIDŐPARK, ARBORÉTUM) (KI) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
47. PÉCS, KÜLTERÜLET 01421/4// A/ERDŐ B/GYEP PARKERDŐ AZ ARBORÉTUMBAN (TERMŐFÖLD) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
48. 7636 PÉCS, MALOMVÖLGYI ÚT 01429/// MALOMVÖLGYI SZABADIDŐPARK, ARBORÉTUM (KESZŰ–KÖKÉNYI VÍZF.-NÁL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
49. PÉCS, KÜLTERÜLET 01439/// GYEP, LEGELŐ, ERDŐ (ARBORÉTUM, SZABADIDŐPARK A MALOMVÖLGYBEN) (KI) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
50. PÉCS, KÜLTERÜLET 016/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ REMETERÉTNÉL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
51. PÉCS, BÁRÁNY ÚT 0290/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (ÁRT: PARKERDŐ A MANDULÁSNÁL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
52. PÉCS, KÜLTERÜLET 0291/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A MANDULÁSNÁL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
53. PÉCS, BÁRÁNY ÚT 0292/// ERDŐ ÉS ÚT, TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A BÁRÁNY ÚTNÁL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
54. PÉCS, KÜLTERÜLET 0296/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A MANDULÁS MELLETT) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
55. PÉCS, ERDÉSZ UTCA 0297/2// ERDŐ, TERMŐFÖLD (PARKERDŐ AZ ERDÉSZ U. FELETT) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
56. PÉCS, ERDÉSZ UTCA 0299/// ERDŐ, TERMŐFÖLD (PARKERDŐ AZ ERDÉSZ U. FELETT) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
57. PÉCS, ERDÉSZ UTCA 0301/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ AZ ERDÉSZ U.FELETT) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
58. PÉCS, ERDÉSZ UTCA 0302/// ERDŐ ÉS ÚT, TERMŐFÖLD (PARKERDŐ AZ ERDÉSZ U. FÖLÖTT) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
59. PÉCS, MISINA TETŐ 0304/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A MISINÁNÁL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
60. PÉCS, KÜLTERÜLET 0306/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A TUBES ALATT) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
61. PÉCS, KÜLTERÜLET 0315/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A KISTUBESNÉL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
62. PÉCS, KÜLTERÜLET 0317/// ERDŐ,KÖZÚT,KILÁTÓ–TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A JÁNOS KILÁTÓNÁL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
63. PÉCS, MISINA TETŐ 0399/// ERDŐ ÉS ÚT,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A MISINÁN) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
64. PÉCS, ERDÉSZ UTCA 04/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ AZ ERDÉSZ ÚTNÁL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
65. PÉCS, MISINA TETŐ 0400/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A MISINÁN) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
66. PÉCS, MISINA TETŐ 0402/// ERDŐ ÉS ÚT,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A MISINA MELLETT) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
67. PÉCS, MISINA TETŐ 0404/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A MISINÁNÁL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
68. PÉCS, MISINA TETŐ 0405/1// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A MISINÁNÁL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
69. PÉCS, MISINA TETŐ 0406/// ERDŐ ÉS ÚT,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A MISINA ALATT) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
70. PÉCS, KÜLTERÜLET 0407/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A MANDULÁS FÖLÖTT) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
71. PÉCS, ÁNGYÁN JÁNOS UTCA 0408/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ AZ ÁNGYÁN J. ÚTCÁNÁL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
72. PÉCS, KÜLTERÜLET 0411/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ AZ ÁLLATKERTNÉL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
73. PÉCS, DÖMÖRKAPUI ÚT 0412/2// ERDŐ,TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A DÖMÖRKAPU MELLETT) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
74. KÖKÉNY 044/// KÖKÉNY 044 HRSZ ERDŐ, GYEP (LEGELŐ) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
75. PÉCS, CSERFA KÖZ 047/// PARKERDŐ A CSERFA KÖZNÉL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
76. PÉCS, SZILFA KÖZ 049/// ERDŐ, TERMŐFÖLD (PARKERDŐ A SZILFA KÖZ FÖLÖTT) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
77. PÉCS, PÉCSBÁNYATELEPI ÚT 0496/// ERDŐ PÉCSBÁNYÁNÁL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
78. PÉCS, KÁROLY TÉR 0498/2// ERDŐ A KÁROLY TÉRNÉL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
79. PÉCS, KÁROLY TÉR 0503/2// ERDŐ A KÁROLY TÉRNÉL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
80. PÉCS, KISMÉLYVÖLGY HEGYHÁT DŰLŐ 051/// ERDŐ, TERMŐFÖLD (PARKERDŐ KISMÉLYVÖLGYI HEGYHÁT ÚTNÁL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
81. PÉCS, NAGYBÁNYARÉTI–VÖLGY 0523/// ERDŐ A NAGYBÁNYARÉTI ÚTNÁL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
82. PÉCS, NAGYBÁNYARÉTI–VÖLGY 0526/// ERDŐ A NAGYBÁNYARÉTIVÖLGYBEN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
83. PÉCS, NAGYBÁNYARÉTI–VÖLGY 0528/// ERDŐ A NAGYBÁNYARÉTI ÚTNÁL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
84. PÉCS, KÜLTERÜLET 053/// ERDŐ,TERMŐFÖLD (ÜDÜLŐERDŐ A KISMÉLYVÖLGYBEN) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
85. PÉCS, NAGYBÁNYARÉTI–VÖLGY 0533/// ERDŐ ÉS ÚT A NAGYBÁNYARÉTI ÚTNÁL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
86. PÉCS, NAGYBÁNYARÉTI–VÖLGY 0534/// ERDŐ ÉS ÚT NAGYBÁNYARÉTI–VÖLGYBEN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
87. PÉCS, NAGYBÁNYARÉTI–VÖLGY 0536/1// ERDŐ A NAGYBÁNYARÉTI ÚTNÁL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
88. PÉCS, KÜLTERÜLET 0609/// ERDŐ(GYÖRGY AKNÁNÁL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
89. PÉCS, KÜLTERÜLET 061/// ERDŐ, TERMŐFÖLD, PARKERDŐ A REMETERÉTNÉL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
90. PÉCS, KÜLTERÜLET 0611/// ERDŐ ÉS GAZD.ÉPÜLET GYÖRGY AKNÁNÁL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
91. PÉCS, KÜLTERÜLET 0612/// ERDŐ ÉS GAZD.ÉPÜLET GYÖRGY AKNÁNÁL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
92. PÉCS, KÜLTERÜLET 0646/// GYEP (LEGELŐ) ÉS ERDŐ ISTVÁN AKNÁNÁL (EG) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
93. PÉCS, KÜLTERÜLET 0654/3// ERDŐ ÉS ÚT ISTVÁN AKNÁNÁL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
94. PÉCS, KÜLTERÜLET 07/// ERDŐ, PARKERDŐ 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
95. PÉCS, M. UTCA 0740/// ERDŐ AZ „M” ÚTNÁL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
96. PÉCS, M. UTCA 0742/1// ERDŐ AZ „M” ÚTNÁL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
97. PÉCS, KÜLTERÜLET 080/// ERDŐ A BÖGRÉSÚTI FORRÁSNÁL 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
98. PÉCS, KÜLTERÜLET 0817/14// ERDŐ ÉS ÚT A CSERESBEN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
99. PÉCS, KÜLTERÜLET 0839/4// ERDŐ ÉS ÚT A SZABOLCSHEGYEN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
100. PÉCS, KÜLTERÜLET 0839/5// ERDŐ ÉS ÚT A SZABOLCSI HEGY ALJÁN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
101. PÉCS, KÜLTERÜLET 0839/6// ERDŐ A SZABOLCSI HEGY ALJÁN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
102. PÉCS, KÜLTERÜLET 0839/7// ERDŐ ÉS ÚT A SZABOLCSI HEGY ALJÁN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
103. PÉCS, KÜLTERÜLET 0839/8// ERDŐ ÉS ÚT A SZABOLCSI HEGY ALJÁN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
104. PÉCS, KÜLTERÜLET 0839/9// ERDŐ A SZABOLCSI HEGYEN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
105. PÉCS, KÜLTERÜLET 0842/1// ERDŐ A SZABOLCSHEGYEN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
106. PÉCS, ERDÉSZ UTCA 09/3// ERDŐ, ÚT (PARKERDŐ AZ ERDÉSZ UTCÁNÁL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
107. PÉCS, ERDÉSZ UTCA 09/3// ERDŐ, ÚT (PARKERDŐ AZ ERDÉSZ UTCÁNÁL) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
108. 7634 PÉCS, MECSEKSZENTKÚT 098/1// ERDŐ ÉS ÚT, TERMŐFÖLD ÁRT: PARKERDŐ MECSEK–SZENTKÚTON 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
109. PÉCS, KOVÁCS BÉLA UTCA 1702/// KOVÁCS BÉLA UTCA 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
110. KÖKÉNY 1702/// KÖKÉNY 1702 HRSZ–Ú ERDŐ 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
111. *  7628 PÉCS, KOLÓNIA UTCA 14. 16. 36807/8 2 LAKÓHÁZ, 8 EGYÉB ÉPÜLET 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
112. 7627 PÉCS, HÁRSFA ÚT 253/5. 37897/// ERDŐ ÁRT SZ.: ERDŐTERÜLET 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
113. PÉCS, CSÁRDA UTCA 38036/// ERDŐ ÁRT SZ: ERDŐTERÜLET 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
114. PÉCS, KÁPOSZTÁSVÖLGYI ÚT 38040/1// ERDŐ, SZ: ERDŐ 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
115. PÉCS, PÉCSBÁNYATELEPI ÚT 38090/// ERDŐ SZ: ERDŐTERÜLET 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
116. PÉCS, PÉCSBÁNYATELEPI ÚT 38448/1// ERDŐ (EV–KÖU) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
117. PÉCS, PÉCSBÁNYATELEPI ÚT 38448/2// ERDŐ (EV) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
118. PÉCS, IPARI 42262/1// ERDŐ 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
119. PÉCS, BORÓKA DŰLŐ 50367/// ERDŐ A BORÓKA DÜLŐBEN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
120. PÉCS, BORÓKA DŰLŐ 50369/// ERDŐ A BORÓKA DÜLŐBEN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
121. PÉCS, ZÁRTKERT 61213/// ERDŐ ÉS ÚT 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
122. PÉCS, ZÁRTKERT 61214/// ERDŐ ÉS ÚT 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
123. PÉCS, PACCA DŰLŐ 72359/// GYEP (RÉT) (MKE) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
124. PÉCS, ŐR–HEGYI ÚT 72434/// 72434 HRSZ.ÚT ÉS ERDŐ (FELSŐHEGYEN) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
125. PÉCS, BELTERÜLET 72444/// ERDŐ A SZABOLCSI HEGYEN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
126. PÉCS, KÜLTERÜLET 72451/// ERDŐ A SZABOLCSI HEGYEN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
127. 7691 PÉCS, KERÉKHEGY 72957/// ERDŐ A KERÉKHEGYEN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
128. PÉCS, KÜLTERÜLET 72998/// ERDŐ (A KERÉKHEGYNÉL) (EV) 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
129. GYUGYI–GYŰJTEMÉNY 6. § (1) bekezdés c) pont 5. alpontjába tartozó vagyontárgy (Muzeális gyűjtemény)
130. PÉCS, KÜLTERÜLET 01368/// MALOMVÖLGYBEN 6. § (1) bekezdés c) pont 4. alpontjába tartozó vagyontárgy (Erdők)
195. 7628 PÉCS, FÜST UTCA 2. 36810/1 LAKÓHÁZ, EGYÉB ÉPÜLET 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
196. 7628 PÉCS, FÜST UTCA 4. 36810/2 LAKÓHÁZ, EGYÉB ÉPÜLET 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
197. 7628 PÉCS, FÜST UTCA 6. 36810/3/A/1 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
198. 7628 PÉCS, FÜST UTCA 6. 36810/3/A/2 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
199. 7628 PÉCS, FÜST UTCA 6. 36810/3/A/3 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
200. 7628 PÉCS, FÜST UTCA 6. 36810/3/A/4 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
201. 7628 PÉCS, FÜST UTCA 8. 36810/4 LAKÓHÁZ, EGYÉB ÉPÜLET 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
202. 7628 PÉCS, PÉK SOR 10. 36812/6/A/1 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
203. 7628 PÉCS, PÉK SOR 10. 36812/6/A/2 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
204. 7628 PÉCS, PÉK SOR 10. 36812/6/A/3 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
205. 7628 PÉCS, PÉK SOR 10. 36812/6/A/4 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
206. 7628 PÉCS, PÉK SOR 10. 36812/6/A/5 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
207. 7628 PÉCS, PÉK SOR 10. 36812/6/A/6 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
208. 7628 PÉCS, PÉK SOR 2. 36812/1/A/1 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
209. 7628 PÉCS, PÉK SOR 2. 36812/1/A/2 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
210. 7628 PÉCS, PÉK SOR 2. 36812/1/A/3 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
211. 7628 PÉCS, PÉK SOR 2. 36812/1/A/4 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
212. 7628 PÉCS, PÉK SOR 2. 36812/1/A/5 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
213. 7628 PÉCS, PÉK SOR 2. 36812/1/A/6 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
214. 7628 PÉCS, PÉK SOR 4. 36812/3/A/1 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
215. 7628 PÉCS, PÉK SOR 4. 36812/3/A/2 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
216. 7628 PÉCS, PÉK SOR 4. 36812/3/A/3 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
217. 7628 PÉCS, PÉK SOR 4. 36812/3/A/4 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
218. 7628 PÉCS, PÉK SOR 4. 36812/3/A/5 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
219. 7628 PÉCS, PÉK SOR 4. 36812/3/A/6 LAKÁS 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
220. 7628 PÉCS, PÉK SOR 6. 36812/4 LAKÓHÁZ, UDVAR, GAZDASÁGI ÉPÜLET 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
221. 7628 PÉCS, PÉK SOR 8. 36812/5 LAKÓHÁZ, UDVAR, GAZDASÁGI ÉPÜLET 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
222. 7628 PÉCS, TÁRNA UTCA 2. 36814 LAKÓHÁZ, UDVAR, GAZDASÁGI ÉPÜLET 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy
223. 7628 PÉCS,
FÜST UTCA 10. 12. 14.16. 18.
36810/5 LAKÓHÁZ, EGYÉB ÉPÜLET 6. § (1) bekezdés c) pont 6. alpontjába tartozó vagyontárgy

3. melléklet a 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelethez

A VERSENYEZTETÉSI ELJÁRÁS SZABÁLYAI

Önkormányzati vagyontárgy elidegenítése, használatba- vagy bérbeadása és más módon történő hasznosítása (továbbiakban: hasznosítás) pályáztatás vagy árverés útján történhet.

I. fejezet

A pályáztatási eljárás

1. *  E fejezet 7. pontjában foglaltakat kivéve kizárólag pályáztatás útján hasznosítható a rendelet 8. § (2) bekezdésében meghatározott stratégiai vagyontárgy. Pályáztatási eljárás útján kell hasznosítani továbbá azokat a vagyontárgyakat is, amelyek hasznosítására a Költségvetési és Gazdasági Bizottság javaslata alapján a Közgyűlés pályáztatás lefolytatását írja elő.

2. Figyelembe véve a pályáztatással elérni kívánt célt, a Közgyűlés esetenként határozatban állapítja meg az eljárás szabályait.

3. A pályáztatást elrendelő közgyűlési határozatnak legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) az ajánlattételi felhívás tárgya, jellemzői,

b) a pályáztatás jellege (nyílt vagy meghívásos),

c) az ajánlattételi határidő,

d) a beérkező ajánlatok elbírálásának főbb szempontjai, módja és határideje,

e) a pályáztatást lezáró döntésre jogosult megjelölése.

4. A nyilvános pályázati felhívást közzé kell tenni a Kiíró döntésében foglaltak szerint:

a) az Önkormányzat honlapján (www.pecs.hu)

b) *  a Hatósági Főosztály helyiségeiben (Pécs, Kossuth tér 1–3.)

c) a Pécsi Hírek hetilapban.

d) A Kiíró döntésétől függően az a)–c) pontokon felül más helyen és módon.

5. A pályázatot úgy kell közzétenni, hogy a megjelenése és a pályázat benyújtásának a határideje között legalább 15 napnak kell eltelnie. A hirdetmények közzétételének a költsége nem haladhatja meg a vagyontárgy forgalmi értékének 0,5%-át. Ettől a Kiíró eseti döntéssel eltérhet úgy, hogy a közzététel költsége nem haladhatja meg a vagyontárgy forgalmi értékének 1%-át.

6. *  Amennyiben a nyílt pályáztatás eredménytelenül zárul, a megismételt eljárásban meghirdetett ár a Költségvetési és Gazdasági Bizottság állásfoglalásának figyelembevételével legfeljebb 25%-kal lehet alacsonyabb az előző eljárásban megjelölt forgalmi értéknél.

7. Amennyiben a megismételt nyílt pályáztatás is eredménytelenül zárul, a Közgyűlés úgy dönthet hogy a hasznosítás árverés útján is történhet. Ebben az esetben a meghirdetett kikiáltási ár – a Közgyűlés döntésétől függően – legfeljebb 50%-kal lehet alacsonyabb az eredeti forgalmi értéknél.

II. fejezet * 

Az árverési eljárás

Árverés útján (továbbiakban: árverés) kell hasznosítani azokat a nem stratégiai jellegű vagyontárgyakat, amelyeknek ingatlanforgalmi szakértő által megállapított forgalmi értéke a huszonöt-millió forintot eléri, azokat az ingó vagyontárgyakat, amelyek forgalmi értéke az egymillió forintot eléri, ingatlan bérbeadása esetén azon ingatlanokat melyeknek ingatlanforgalmi szakértő által megállapított ötmillió forintot meghaladja.

Az árverést az eljárás lefolytatására kijelölt főosztály (továbbiakban: Főosztály), ingó vagyontárgy és korlátozottan forgalomképes vagyontárgy esetében a 12. § (1) bekezdés a), b), d) pontjában megjelölt vagyonhasznosító folytatja le.

Az ingatlan vagyontárgy árverési szabályai

1. A Főosztály az árverési értékesítésre kijelölt ingatlanokról hirdetményt tesz közzé:

a) az Önkormányzat honlapján:

1. forgalmi értéktől függetlenül, valamennyi árverésre kiírt ingatlanról, a kiírástól az árverés időpontjáig,

2. *  A Költségvetési és Gazdasági Bizottság döntése szerinti ingatlanokról, a forgalmi értékre tekintet nélkül (csomagban), az érdeklődéstől függően később kiírandó konkrét árverési időpontokban történő értékesítés lehetőségével, folyamatosan.

b) A Pécsi Hírek címmel megjelenő hetilapban:

1. 100 millió Ft kikiáltási értéket meg nem haladó ingatlanokat az árverés kiírásától számítva legalább 1 alkalommal,

2. 100 millió Ft kikiáltási értéket meghaladó ingatlanok esetén az árverésre történt kiírás és az árverés közötti időtartam alatt megjelenő legalább 2 lapszámban,

3. *  A Költségvetési és Gazdasági Bizottság döntése alapján (csomagban szereplő) ingatlanokról, forgalmi értéktől függetlenül, a döntése szerint számított hosszabb időtartamra, a konkrét árverések lehetőségének – érdeklődéstől függően – egy későbbi időpontban történő biztosítása mellett, az időtartam alatt – amennyiben az f.) pontban meghatározott költségkeret ezt lehetővé teszi – legalább 2 lapszámban.

c) Az Új Dunántúli Naplóban

A 100 millió Ft forgalmi értéket meghaladó ingatlan esetében a kiírás és az árverés közötti időtartam alatt egy alkalommal.

d) Országos Napilapban

Az 1 milliárd Ft. forgalmi értéket meghaladó ingatlan esetében a kiírás és az árverés közötti időtartam alatt egy alkalommal.

e) *  A Hatósági Főosztály helyiségében

Az a)d) pontokban felsorolt hirdetményeket – az azokban meghatározott szabályok szerint – közzé kell tenni értékhatártól függetlenül.

f) Az árverési hirdetményt úgy kell közzétenni, hogy a megjelenés, valamint az árverés időpontja között legalább 15 napnak el kell telnie. Az árverési hirdetmények közzétételének költsége nem haladhatja meg a vagyontárgy becsült értékének 0,5%-át, Ezen feltételektől az árverés kiírója eseti döntéssel eltérhet, azonban a hirdetmény közzétételének költsége ebben az esetben sem haladhatja meg a vagyontárgy becsült értékének az 1%-át, és a kiírás és az árverés közötti rövidebb határidő sem veszélyeztetheti az árverési értékesítés eredményességét.

g) A hirdetmények legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:

1. az ingatlan címe, helyrajzi száma, nagysága, jellemzői,

2. az ingatlan kikiáltási árat,

3. az ingatlan megtekintésének lehetőségei,

4. az árverésen való részvétel feltételei.

2. Az árverésen az vehet részt, aki személyazonosságát, közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazását, jogi személy esetén nyilvántartásba vételét hitelt érdemlően igazolta, gazdasági társaság esetén harminc napnál nem régebbi cégkivonatát, továbbá a kikiáltási ár 10%-ának megfelelő összeg ajánlati biztosíték címén történő megfizetéséről szóló igazolást bemutatta.

3. Az árverést legalább háromtagú bizottság folytatja le, melynek elnökét és tagjait a Közgyűlés vagy az általa felhatalmazott önkormányzati bizottság vagy Főosztály vezetője jelöli ki.

4. Az árverést az árverési bizottság elnöke (továbbiakban: Elnök) vezeti.

5. Az Elnök az árverés megnyitását követően ellenőrzi, hogy az 1. pontban foglalt előírások megvalósultak-e.

6. Az Elnök eredménytelenné nyilvánítja az árverést, ha

a) nem teljesülnek az 1. és 2. pontban foglalt előírások, vagy

b) az árverés megkezdéséig vételi szándékot nem jelentettek be.

7. Az Elnök kizárja az eljárásból azt, aki a 2. pontban foglalt feltételeket nem teljesítette.

8. Az Elnök ismerteti az árverés szabályait, az ingatlan jellemzőit, a kikiáltási árat és válaszol az árveréssel, valamint az ingatlannal kapcsolatban feltett kérdésekre.

9. Az árverésen résztvevők egyenként tesznek az árverési bizottság által esetenként – a kikiáltási érték figyelembevételével –meghatározott minimális tétemelést figyelembe véve ajánlatot az ellenérték összegére a többi résztvevő jelenlétében.

10. A 9. pontban meghatározott feltételek mellett az árverésen résztvevők egymás után akár több ajánlatot is tehetnek.

11. Az árverésen résztvevők újabb ajánlatot csak akkor tehetnek, ha az magasabb összegű az előző ajánlatnál.

12. A magasabb összegű ajánlat megtételével a korábbi ajánlatból eredő ajánlati kötöttség azonnal megszűnik.

13. Az árverés akkor ér véget, amikor már egyetlen résztvevő sem ajánl az utolsóként elhangzottnál magasabb összeget tartalmazó ajánlatot.

14. Ha az Elnök felhívása ellenére magasabb ellenértéket tartalmazó ajánlatot nem tesznek, az árverés végén az Elnök az addigi legmagasabb ellenértéket ajánlót nyilvánítja az ingatlan vevőjének, bérlőjének vagy egyéb jogcím szerinti használójának. Az ingatlan vagy az ingatlanon szerzett vagyoni értékű jog ellenértéke azonos a legmagasabb ajánlat összegével.

15. A hasznosításra irányuló szerződés azzal jön létre, hogy a legmagasabb összegű ajánlatot az Elnök elfogadja, és az írásbeli szerződés a felek részéről aláírásra kerül.

16. Az árverésről hangfelvétel, és annak alapján öt munkanapon belül jegyzőkönyv készül, melyet a bizottság tagjai és a legmagasabb ajánlatot adó írnak alá.

17. Az Elnök elrendeli, hogy a legmagasabb ajánlatot adó kivételével valamennyi résztvevő részére az általa befizetett ajánlati biztosíték összeg öt munkanapon belül visszafizetésre kerüljön.

18. A legmagasabb ajánlatot adó résztvevő által ajánlati biztosíték jogcímén befizetett összeg a vételárba vagy a bérleti díjba beszámít Az ajánlati biztosíték a nyertes pályázó részére nem jár vissza, amennyiben az ő érdekkörében felmerülő okra hivatkozással az ajánlattól eláll.

19. Ismételt árverést kell tartani, amennyiben

a) az árverés a 6. pontban foglaltak alapján eredménytelen, az eredménytelenség időpontjától számított hat hónapon belül, vagy

b) az árverés ugyan eredményes volt, de a szerződéskötés bármely okból nem jött létre, a meghiúsulástól számított 6 hónapon belül.

20. A megismételt árverés szabályai megegyeznek az 1–18. sz. pontokban foglalt szabályokkal.

21. *  Két eredménytelen árverést követően a Költségvetési és Gazdasági Bizottság dönt a hasznosítási eljárás változatlan feltételekkel történő további folytatásáról, vagy javaslatot tesz a döntéshozónak új kikiáltási árra, avagy az ingatlannak az I. Fejezet 7. pontja szerinti kikiáltási áron történő értékesítésére.

22. Az árveréstől számított harminc napon belül a Főosztály írásba foglalja az adásvételi, bérleti vagy egyéb jogcímen történő hasznosításra irányuló szerződést. Adásvétel esetén a vevő az adásvételi szerződés általa történő aláírásáig köteles a vételár teljes összegét megfizetni.

Az Önkormányzat a számla kibocsátásáról legkésőbb a teljesítésig, vagy előleg fizetése esetén a fizetendő adó megállapításáig, de legfeljebb az attól számított 15 napon belül gondoskodni köteles.

23. A 15. pontban foglaltak alapján létrejött szerződés megkötésére az Önkormányzat nevében a Polgármester jogosult.

Az ingó vagyontárgy árverési szabályai

Ingó vagyontárgyak árverése során az ingatlanárverés szabályait az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni:

1. Az árverést a vagyontárgy hasznosítója folytatja le.

2. Az árverésre kijelölt vagyontárgyról hirdetményt az Önkormányzat honlapján és a „Pécsi Hírek” címmel megjelenő hetilapban egy alkalommal kell közzétenni.

3. Az árverésen az vehet részt, aki személyazonosságát, jogi személy esetén nyilvántartásba vételét és gazdasági társaság esetén harminc napnál nem régebbi cégkivonatot bemutatta.

4. Az árverést három tagú, a vagyonhasznosító vezetője által kijelölt és általa vezetett bizottság folytatja le.

5. Az Elnök eredménytelenné nyilvánítja az árverést, ha

a) nem teljesültek a 2. és 3. pontban foglalt előírások, vagy

b) az árverés megkezdéséig vételi szándékot nem jelentettek be.

6. Az 1. pontban megjelölt vagyonhasznosító a legmagasabb ellenértéket ajánló részére számlát állít ki az árveréstől számított tíz napon belül. A vagyontárgy a számla kiegyenlítését követően adható a legmagasabb ellenértéket ajánló birtokába.

4. melléklet a 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelethez * 

Vagyonkezelői jog létesítésével vagyonkezelők részére átadott önkormányzati közfeladatok és az ellátásukhoz szükséges vagyontárgyak jegyzéke

A B C D E

1.

közfeladat megnevezése

vagyontárgy megnevezése
vagyon-
kezelői jog időtartama
vagyon-
kezelő
megnevezése
vagyon-
kezelői jog ellenértéke
2. * 
3. *  ifjúsági és sport ügyek Pécs, Stadion utca 2.,
622 hrsz-ú ingatlan 44691 m2 „sportpálya” 1/1-ed tulajdoni hányada
2108. 06. 24-ig Pécsi Tudományegyetem ingyenes
4. *  sporttámogatás pécsi 1163/1 hrsz-ú sporttelep
37097 m2
határozatlan Pécsi Sport Nonprofit Zrt. ingyenes
5. *  temető-fenntartás, temetkezési és egyéb temetői tevékenységek Pécsi Köztemető
19538 hrsz-ú ingatlan és felépítményei
504.323 m2
15 év BIOKOM Nonprofit Kft. ingyenes
6. *  temető-fenntartás, temetkezési és egyéb temetői tevékenységek Pécsi Köztemető 19454/2 hrsz-ú ingatlan és felépítményei
68.706 m2
15 év BIOKOM Nonprofit Kft. ingyenes
7. *  temető-fenntartás, temetkezési és egyéb temetői tevékenységek 19471 hrsz-ú út 15 BIOKOM Nonprofit Kft. ingyenes
8. *  temető-fenntartás, temetkezési és egyéb temetői tevékenységek 19537/2 hrsz-ú út 15 BIOKOM Nonprofit Kft. ingyenes
9. *  temető-fenntartás, temetkezési és egyéb temetői tevékenységek Hirdi Köztemető
48060/14 hrsz-ú ingatlan és felépítményei
18.519 m2
15 év BIOKOM Nonprofit Kft. ingyenes
10. *  temető-fenntartás, temetkezési és egyéb temetői tevékenységek Pécsbányai Köztemető
38112 hrsz-ú ingatlan és felépítményei
3.0248 m2
15 év BIOKOM Nonprofit Kft. ingyenes
11. *  temető-fenntartás, temetkezési és egyéb temetői tevékenységek Pécsszabolcsi Köztemető
37048/1 hrsz-ú ingatlan és felépítményei
10.621 m2,
37048/2 hrsz-ú ingatlan és felépítményei
7.421 m2
15 év BIOKOM Nonprofit Kft. ingyenes
12. *  temető-fenntartás, temetkezési és egyéb temetői tevékenységek Vasasi Köztemető
46139/2 hrsz-ú ingatlan és felépítményei
18.828 m2
15 év BIOKOM Nonprofit Kft. ingyenes
13. *  temető-fenntartás, temetkezési és egyéb temetői tevékenységek Somogyi Köztemető
45653/2 hrsz-ú ingatlan és felépítményei
1.2220 m2
15 év BIOKOM Nonprofit Kft. ingyenes
14. *  temető-fenntartás, temetkezési és egyéb temetői tevékenységek Somogyi Köztemetőben lévő ingó vagyontárgyak
2 db hangfal,
1 db erősítő,
2 db mikrofon,
1 db mikrofonállvány
15 év BIOKOM Nonprofit Kft. ingyenes
15. sportlétesítmények üzemeltetése Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
256 hrsz-ú ingatlan
1562 m2
határozatlan Pécsi Sport Nonprofit Zrt. ingyenes
16. sportlétesítmények üzemeltetése Pécs, Városi Műjégpálya
529/73 hrsz-ú ingatlan
3062 m2
határozatlan Pécsi Sport Nonprofit Zrt. ingyenes
17. sportlétesítmények üzemeltetése Pécs, „Várkői Ferenc” Diák- és Szabadidő Központ
19308/3 hrsz-ú ingatlan
4990 m2
határozatlan Pécsi Sport Nonprofit Zrt. ingyenes
18. *  sportlétesítmények üzemeltetése pécsi 23891/137 hrsz-ú salakos futópálya, beton kézilabdapálya és homokos ugrógödör határozatlan Pécsi Sport Nonprofit Zrt. ingyenes
19. sportlétesítmények üzemeltetése Pécs, Városi Lőtér
19345 hrsz-ú ingatlan
5423 m2
határozatlan Pécsi Sport Nonprofit Zrt. ingyenes
20. kulturális közszolgáltatási feladatok Pécs, Színház tér 1.
17523 hrsz-ú ingatlan
1812 m2
határozatlan Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. ingyenes
21. *  kulturális közszolgáltatási feladatok Pécs, Perczel M. utca 17.
17507 hrsz-ú ingatlan
1223 m2
határozatlan Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. évi nettó 2 000 000 Ft
22. kulturális közszolgáltatási feladatok Pécs, Perczel M. utca 19. II/8.
17506/A/8 hrsz-ú lakás 133 m2
határozatlan Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. ingyenes
23. kulturális közszolgáltatási feladatok Pécs, Király utca 29–31.
17299/A/1 hrsz-ú lakás
84 m2
határozatlan Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. ingyenes
24. kulturális közszolgáltatási feladatok Pécs, Jókai utca 48. I/3.
18865/3/A/31 hrsz-ú lakás
133 m2
határozatlan Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. ingyenes
25. *  köznevelés Pécs, Rét utca 41–43.
18720 hrsz-ú ingatlan
2899 m2
határozatlan Baranya Megyei Szakképzési Centrum ingyenes
26. *  köznevelés Pécs, Petőfi utca 72.
4038 hrsz-ú ingatlan
1274 m2
határozatlan Baranya Megyei Szakképzési Centrum ingyenes
27. *  köznevelés Pécs, Petőfi utca 72.
4039 hrsz-ú ingatlan
2419 m2
határozatlan Baranya Megyei Szakképzési Centrum ingyenes
28. *  köznevelés Pécs, Ifjúmunkás utca 2.
262 hrsz-ú ingatlan
7546 m2
határozatlan Baranya Megyei Szakképzési Centrum ingyenes
29. *  köznevelés Pécs, Rét utca 10.
3866 hrsz-ú ingatlan
8038 m2
határozatlan Baranya Megyei Szakképzési Centrum ingyenes
30. *  köznevelés Pécs, Nagy Lajos utca 2.
16608 hrsz-ú ingatlan
6436 m2
határozatlan Baranya Megyei Szakképzési Centrum ingyenes
31. köznevelés Pécs, Radnics utca 9.
4714/7 hrsz-ú ingatlan
14035 m2
határozatlan Klebelsberg Intézmény-
fenntartó Központ
ingyenes
32. *  köznevelés Pécs, Batthyány utca 1–3.
19108 hrsz-ú ingatlan
1584 m2
határozatlan Baranya Megyei Szakképzési Centrum ingyenes
33. *  köznevelés Pécs, Jókai utca 8.
18577 hrsz-ú ingatlan
1764 m2
határozatlan Baranya Megyei Szakképzési Centrum ingyenes
34. *  köznevelés Pécs, Dischka Győző utca 2/1.
18603 hrsz-ú ingatlan
2713 m2
határozatlan Baranya Megyei Szakképzési Centrum ingyenes
35. *  köznevelés Pécs, Esztergár L. utca 6.
580 hrsz-ú ingatlan
5903 m2
határozatlan Baranya Megyei Szakképzési Centrum ingyenes
36. *  köznevelés Pécs, Malomvölgyi út 1/B.
23941/3 hrsz-ú ingatlan
17140 m2
határozatlan Baranya Megyei Szakképzési Centrum ingyenes
37. *  Ifjúsági és sportügyek pécsi 23912/193 hrsz, Apácai körtér 1. sz., 17676 m2 24/100-ad része határozatlan PSN Zrt. ingyenes
38. kulturális közszolgáltatási feladatok Pécs, Anna utca 17.
17628 hrsz-ú ingatlan
1029 m²
határozatlan Országos Horvát Önkormányzat ingyenes
39. kulturális közszolgáltatási feladatok Pécs, Káptalan utca 4.
Szabadtéri Színpad
18341 hrsz-ú ingatlan
4800 m²
határozatlan Pécsi Balett Nonprofit Kft. ingyenes
40. Ifjúsági és sport ügyek Pécs Megyeri út 74/1.
Nemzeti Kosárlabda Akadémia
23 998/5 hrsz-ú ingatlan
44.120 m2
30 év Nemzeti Sportközpontok ingyenes
41. Ifjúsági és sport ügyek pécsi 1160/4 hrsz-ú,
„kivett sporttelep” megnevezésű ingatlan
1510 m2
határozatlan Pécsi Sport Nonprofit Zrt. ingyenes
42. köznevelés Pécs, Komlói út 58.
36263 hrsz-ú ingatlan
7017/7223-ad vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
43. köznevelés Pécs, Bártfa utca 5.
39028 hrsz-ú ingatlan
1166/1196-od vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan határozatlan ingyenes
44. köznevelés Pécs, Zsolnay Vilmos utca 90.
41669 hrsz-ú ingatlan
vázrajz szerinti négyzetméterrel
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
45. köznevelés Pécs, Bencze József utca 13/1.
46573 hrsz-ú ingatlan
1960/2091-ed vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
46. köznevelés Pécs, Somogy utca 86.
45292 hrsz-ú ingatlan
1024/1087-ed vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
47. köznevelés Pécs, Hirdi utca 20.
48002 hrsz-ú ingatlan
304/307-ed vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
48. köznevelés Pécs, Testvérvárosok tere 1.
21166/43 hrsz-ú ingatlan
4820/5140-ed vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
49. köznevelés Pécs, Aidinger János út 41.
23891/68 hrsz-ú ingatlan
5285/5563-ad vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
50. köznevelés Pécs, Málom-hegyi út 1.
22173/22 hrsz-ú ingatlan
vázrajz szerinti négyzetméterrel
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
51. *  köznevelés Pécs, Cserző köz 2.
16946/1 hrsz-ú ingatlan
1/1-ed vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
52. köznevelés Pécs, Mezőszél utca 1.
69/6 hrsz-ú ingatlan
2326/2414-ed vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
53. köznevelés Pécs, Dr. Majorossy Imre utca 23.
17240 hrsz-ú ingatlan
687 m2
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
54. köznevelés Pécs, Jókai utca 49.
18904 hrsz-ú ingatlan
3640/3850-ed vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
55. köznevelés Pécs, Mátyás király utca 17.
18617 hrsz-ú ingatlan
1167/1194-ed vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
56. köznevelés Pécs, Zrínyi Miklós utca 14.
18616/2 hrsz-ú ingatlan
353 m2
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
57. köznevelés Pécs, Megye utca 15.
17656 hrsz-ú ingatlan
4720/4772-ed vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
58. köznevelés Pécs, Rákóczi út 68.
18945 hrsz-ú ingatlan
451 m2
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
59. köznevelés Pécs, Mária utca 2–4.
17546 hrsz-ú ingatlan
2396 m2
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
60. köznevelés Pécs, Dobó István utca 35–37.
35660 hrsz-ú ingatlan
5956/607-ed
vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
61. köznevelés Pécs, Névtelen utca 2.
35616/1 hrsz-ú ingatlan
vázrajz szerinti négyzetméterrel
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
62. köznevelés Pécs, Türr István utca 2.
610/2 hrsz-ú ingatlan
5120/5244-ed vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
63. köznevelés Pécs, Kodály Zoltán utca 20/A.
4646 hrsz-ú ingatlan
4835/5163-ad vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
64. köznevelés Pécs, Türr István utca 3.
605 hrsz-ú ingatlan
2053 m2
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
65. *  köznevelés Pécs, Apáczai Csere János körtér 1.
23912/193 hrsz-ú ingatlan
8305/11458-ad vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
66. köznevelés Pécs, Apáczai Csere János körtér 1.
23912/192 hrsz-ú ingatlan
1607 m2
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
67. köznevelés Pécs, Apáczai Csere János körtér 1.
23912/172 hrsz-ú ingatlan
662/2186-od vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
68. köznevelés Pécs, Apáczai Csere János körtér 1.
23912/215 hrsz-ú ingatlan
853/2186-od vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
69. köznevelés Pécs, Bánki Donát utca 2.
574/1 hrsz-ú ingatlan
4876/5054-ed vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
70. köznevelés Pécs, Jurisics M. utca 17.
5101/2 hrsz-ú ingatlan
2196/2445-öd vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
71. köznevelés Pécs, Köztársaság tér 1.
3867 hrsz-ú ingatlan
3433/3514-ed vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
72. köznevelés Pécs, Pázmány Péter utca 27.
1848 hrsz-ú ingatlan
1247/1390-ad vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
73. köznevelés Pécs, Építők útja 9.
523 hrsz-ú ingatlan
5793/6237-ed vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
74. köznevelés Pécs, Hajnóczy út 3.
593 hrsz-ú ingatlan
850/880-ad vagyonkezeléssel érintett eszmei hányad
határozatlan Pécsi Tankerületi Központ ingyenes
75. *  Ifjúsági és sportügyek Türr I. u. 2. sz., Hajnóczy kollégium 124/5244-ed része határozatlan PSN Zrt. ingyenes
76. *  köznevelés Pécs, Enyezd utca 1.
20911 hrsz-ú ingatlan
határozatlan Magyarországi Evangélikus Egyház ingyenes
77. *  Ifjúsági és sportügyek pécsi 529/94 hrsz Péchy Blanka téri teniszpálya, 11255/59830-ad része, 11 255,321 m2-es terület határozatlan PSN Zrt. ingyenes
78. *  helyi közművelődési
tevékenység
pécsi 17506/A/1 hrsz, Perczel Miklós u. 19. sz. alatti, 213 m2 területű ingatlan (tároló), 1/1 arányú tulajdoni hányada határozatlan Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. évi 330 000 Ft + ÁFA

5. melléklet a 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelethez

AZ ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLANOK CIVIL SZERVEZETEK ÉS NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK RÉSZÉRE TÖRTÉNŐ HASZONKÖLCSÖNBE ÉS HASZONBÉRBE ADÁSÁNAK SZABÁLYAI * 

Önkormányzati ingatlan civil szervezet számára történő használatba adása haszonbérleti szerződés keretében az alábbi feltételek teljesülése esetén történhet.

1. Elbírálási folyamat

1.1. Önkormányzati tulajdonú ingatlan használatára beterjesztett kérelemben az igénylő szervezet az alábbi feltételek fennállását bemutatni köteles:

a) köztartozás-mentesség,

b) az ingatlan üzemeltetésére való pénzügyi alkalmasság,

c) a szerződéskötést megelőző 2 év folyamatos működés,

d) pártpolitikai tevékenység folytatása, politikai párttal kötött együttműködési megállapodás a szerződéskötést megelőző 2 évben nem történt,

e) az ingatlanban végzendő tevékenység Pécs Megyei Jogú Város kötelező vagy önként vállalt feladatai közé sorolható,

f) az igényelt ingatlanban tevékenykedő szervezetek száma, formája, tevékenységi köre.

1.2. Az önkormányzati ingatlanok használatára irányuló kérelmek elbírálásakor előnyben kell részesíti azon szervezeteket, melyek az ingatlanban több szervezet tevékenységének is helyszínt biztosítanak, vagy az Önkormányzattal kötött szerződés szerint ellátott közfeladat végzéséhez igényelnek ingatlant

1.3. A ingatlan használatára beterjesztett kérelem mellékleteként a szervezetnek az alábbiakat kell benyújtania:

a) 30 napnál nem régebbi bírósági kivonat a szervezet nyilvántartott adatairól,

b) szervezeti forma szerint: alapító okirat, alapszabály, társasági szerződés,

c) éves beszámoló, mérleg, közhasznúsági jelentés,

d) aláírási címpéldány,

e) a Nemzeti Adó-és Vámhivatal 30 napnál nem régebbi igazolása a köztartozás-mentességről,

f) az ingatlanhasználat céljának leírása, a tevékenység tervezett költségeinek és pénzügyi forrásainak bemutatása.

1.4. *  Nonprofit gazdasági társaságok által önkormányzati tulajdonú ingatlan használatára beterjesztett kérelmek elbírálásakor a fenti szempontok figyelembevételével haszonbérleti szerződés abban az esetben köthető, ha a gazdasági társaság ingatlanhasználatának célja kötelező önkormányzati feladat ellátása, vagy civil szervezetek működési feltételeinek biztosítása.

2. Ellenőrzési folyamat

2.1. *  Önkormányzati tulajdonú ingatlant haszonkölcsön vagy haszonbérleti szerződés keretében használó civil szervezet az üzemeltetéssel kapcsolatos feladatairól az alábbiak szerint köteles beszámolni:

a) Nemzeti Adó- és Vámhivatal 30 napnál nem régebbi igazolása a köztartozás mentességről (benyújtási gyakoriság évente),

b) beszámoló az ingatlanban végzett tevékenységről (benyújtási gyakoriság évente),

c) közüzemi szolgáltatók által kiállított igazolások az ingatlant terhelő közüzemi díjak díjtartozásairól (benyújtási gyakoriság félévente),

d) éves beszámoló, mérleg, közhasznúsági jelentés – szervezettől függően (benyújtási gyakoriság évente),

e) helyszíni szemle (gyakoriság évente),

f) Az arra jogosult aláírásával ellátott nyilatkozatot arról, hogy a szervezet megfelel az Nvtv. 3. § (1) bekezdés b) és c) pontjaiban, valamint a 11. § (10) és (11) bekezdéseiben foglalt követelményeknek.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. § -ában foglaltak szerint eljárva a helyi rendelet –tervezet az alábbiak szerint indoklom

6. melléklet a 11/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelethez * 

A FORGALOMKÉPES NEM LAKÁS CÉLJÁRA SZOLGÁLÓ HELYISÉGEK BÉRLETÉNEK, BÉRLŐ ÁLTALI CSERÉJÉNEK, BÉRLETI JOGA ÁTRUHÁZÁSÁNAK, VALAMINT AZ ELŐVÁSÁRLÁSI JOGGAL ÉRINTETT HELYISÉGEK ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK SZABÁLYAI * 

1. A helyiségek bérbeadása

1.1. A megüresedő és újonnan létesített önkormányzati helyiségeket – a 2.9. pontban foglalt kivétellel – a 3. melléklet szerinti versenyeztetési eljárás, a bérleti díjra történő licitálás útján kell bérbe adni.

1.2. A liciten résztvevők közül az nyeri el a bérleti jogot, aki a bérbeadó által lefolytatott nyilvános pályázati eljárás keretében a legmagasabb összegű bérleti díj megfizetését vállalja. Amennyiben a liciten egy résztvevő jelenik meg, úgy a helyiséget a – pályázati felhívásban – megjelölt bérleti díjért bérbe veheti.

1.3. A bérleti szerződés megkötésére azt követően kerül sor, hogy a nyertes pályázó a biztonsági letét megfizetését a bérbeadónak – a befizetésről szóló csekkszelvény, illetőleg az átutalásról szóló banki igazolás felmutatásával – igazolta. A biztonsági letét mértéke garázs bérlemények esetén a versenyeztetési eljárásban meghirdetett induló bérleti díj hatszorosa.

A biztonsági letét a határidőre meg nem fizetett bérleti díj és a bérbeadót megillető közüzemi díjhátralék fedezete. A biztonsági letét megfizetésének, felhasználásának és visszafizetésének részletes szabályait a bérleti szerződés tartalmazza.

1.4. A bérbeadó a bérleti jog átruházásához és cseréjéhez az alábbi feltételek együttes megléte esetén adhat hozzájárulást:

a) ha a bérlőnek nincs bérleti díj, helyi adó, illetve közüzemi díj tartozása,

b) önkormányzati tulajdonú ingatlanok bérleti jogának cseréje esetén a bérlőknek nincs bérleti díj, helyi adó, vagy közüzemi díj tartozása,

c) ha a helyiségben folytatni kívánt tevékenység nem ütközik jogszabályi előírásokba, és az nem ellentétes a bérbeadó érdekeivel,

d) ha a bérleti jog átvevője határozatlan idejű bérleti jogviszony esetén a helyiség beköltözhető forgalmi értékének 24%-át alapátruházási díjként a bérbeadó részére megfizeti. A megfizetés módját és idejét a bérbeadói hozzájárulás tartalmazza.

e) Ha a bérlő és bérleti jogot átvevő megállapodik a biztonsági letét átvállalásáról.

2. A gépkocsitárolók bérbeadására vonatkozó további szabályok

2.1. A gépkocsitároló bérleti jogának megszerzésére irányuló versenyeztetési – licit – eljárásban kizárólag érvényes forgalmi engedéllyel rendelkező gépjármű tulajdonosa vagy üzembentartója vehet részt.

2.2. A liciteljárást a bérbeadó által kijelölt főosztály folytatja le oly módon, hogy a licitről hirdetményt tesz közzé a „Pécsi Hírek” címmel megjelenő hetilapban, valamint az Önkormányzat honlapján (www.pecs.hu).

2.3. A hirdetménynek legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) a helyiség címét, helyrajzi számát, nagyságát, jellemzőit,

b) a helyiségben folytatható tevékenységek körét,

c) a bérleti jogviszony időtartamát, mely legfeljebb 10 évig terjedhet,

d) a helyiség megtekintésének lehetőségeit,

e) a helyiség induló bérleti díjának mértékét,

f) a liciten történő részvétel feltételeit.

2.4. A liciten személyesen, vagy közokiratba, illetve teljes bizonyítóerejű magánokiratba foglalt meghatalmazással lehet részt venni.

2.5. *  A liciten az vehet részt, aki személyazonosságát, jogi személy esetén nyilvántartásba vételét hitelt érdemlően igazolta, gazdasági társaság esetén harminc napnál nem régebbi cégkivonatát bemutatta, és a hirdetményben szereplő határidőig részvételi szándékát írásban vagy az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényben meghatározott elektronikus úton bejelentette.

2.6. A licitről jegyzőkönyv készül, melyet a liciteljárást lefolytató bizottság tagjai és a legmagasabb ajánlatot adó írnak alá.

2.7. A liciteljárás nyertese a bérleti szerződés megkötésének feltételeként biztonsági letétet köteles fizetni, melynek mértéke a liciteljárásban meghirdetett induló bérleti díj hatszorosa.

2.8. A gépkocsitároló bérlőjének kérésére a bérbeadó a bérlő által megjelölt bérlőtárssal is köthet bérleti szerződést.

2.9. *  Amennyiben a határozott időre bérbe adott helyiség bérleti szerződése lejár, és a bérlő igazolja, hogy nincs bérleti díj és közüzemi díj tartozása, úgy kérelmére a bérbeadó a helyiségbérleti szerződés időtartamát újabb 10 évre meghosszabbíthatja.

2.10. A bérlő köteles – a bérleti jogviszony lejárta előtt is – bejelenteni, ha a tulajdonában, illetve üzemeltetésében lévő gépjármű legalább egy éve nem rendelkezik forgalmi engedéllyel.

2.11. A bérbeadó, ha tudomást szerez arról, hogy a bérlő tulajdonában, illetve üzemeltetésében lévő gépjármű legalább egy éve nem rendelkezik forgalmi engedéllyel, jogosult a bérleti szerződést a Lakástörvény 24. § (1) bekezdés b) pontja alapján a Lakástörvény 25. § (5) bekezdése szerinti határnapra felmondani.

2.12. A gépkocsitároló bérleti jogának cseréjéhez a bérbeadó hozzájárulást ad, ha a bérlő bérleti jogát a bérbeadó tulajdonában lévő másik gépkocsitároló bérleti jogára kívánja elcserélni. A hozzájárulás feltétele, hogy a bérlőnek ne legyen bérleti díj, helyi adó, vagy közüzemi díj tartozása.

3. Az elővásárlási joggal érintett helyiségek értékesítésének szabályai

3.1. A bérleti jogviszony időtartama alatt a Lakástörvény által meghatározott feltételeket is figyelembe véve a bérbeadó a helyiséget elidegenítésre kijelölheti.

3.2. *  Az elidegenítésre történő kijelölésről a Költségvetési és Gazdasági Bizottság dönt.

3.3. Az elidegenítés során

a) az Nvtv. 14. § (2) bekezdése szerint, az Nvtv. 13. § (1) bekezdésében meghatározott esetben minden más jogosultat megelőzően az államot,

b) a bérlőt és a bérlőtársat

elővásárlási jog illeti meg.

4. A vételár megállapítása

4.1. Az elidegenítésre kijelölt helyiségek vételárát a helyiség forgalmi értékének alapul vételével a Lakástörvény 60. §-ának figyelembe vételével kell megállapítani.

4.2. Határozatlan idejű bérleti jogviszony esetén a helyiség vételára a forgalmi érték 70%-a.

4.3. Határozott idejű bérleti jogviszony esetén a helyiség vételára a forgalmi érték 95%-a.

4.4. A vételárat – a bérlőnek a helyiségre, a bérbeadó engedélyével fordított, számlával igazolt, és az elidegenítésig meg nem térült értéknövelő beruházásainak értékével – csökkenteni kell.

5. Az adásvételi eljárás

5.1. A bérbeadó az elidegenítésre történő kijelölésről annak megtörténtét követő 30 napon belül írásban értesíti az elidegenítésre kijelölt helyiség bérlőjét.

5.2. A bérlő az értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül jelentheti be vételi szándékát.

5.3. A bérbeadó a bérlőnek a (2) bekezdés szerinti vételi szándékának kézhezvételét követő 60 napon belül ajánlatot tesz.

Az ajánlat tartalmazza:

a) a helyiség címét, helyrajzi számát, nagyságát, jellemzőit,

b) a vételár meghatározásánál figyelembe vett tényezőket,

c) a vételár megfizetésére vonatkozó feltételeket,

d) a helyiség műszaki állapotára vonatkozó írásbeli tájékoztatást,

e) a helyiségről készített ingatlanforgalmi szakvéleményt.

5.4. A bérlő az ajánlat kézhezvételétől számított 30 napon belül jogosult elfogadó nyilatkozatot tenni és egyben köteles igazolni, hogy a helyiségre bérleti díj és közüzemi díj tartozása nem áll fenn.

5.5. A vételárat egy összegben az adásvételi szerződésekor kell megfizetni. A vételár megfizetésére részletfizetési kedvezmény nem adható.

5.6. Ha a bérlő elővásárlási jogával nem él, a bérbeadó dönthet az elidegenítésre történő kijelölés visszavonásáról, vagy a helyiség harmadik személy részére történő értékesítéséről.