Indokolás

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 43/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelete

a Város környezetkímélő forgalmi rendjéről, valamint a díjköteles várakozóhelyek üzemeltetéséről és használatáról

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a közúti közlekedésről szóló a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 9. § (2) bekezdésében és a Magyarország a helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 2. pontjában és 16/A. §-ában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: * 

1. A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén belüli helyi közutakon, az Önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken (a továbbiakban: közterület) kijelölt várakozási célú területekre, kivéve a taxiállomásokat és a filmforgatás céljából a stáb által használt járművek várakozásához igénybe vett közterületeket.

(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal ellátott 3 vagy ennél több kerekű járműre és azok tulajdonosára, üzembentartójára.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. „A” díjosztályba tartozó jármű: az 5,50 méternél nem hosszabb és a 3500 kg összsúlyt meg nem haladó, 3 vagy ennél több kerekű jármű (különösen: személygépjármű, vegyes használatú jármű, kis tehergépjármű), valamint az e paraméterekkel rendelkező, járműnek nem minősülő lakó- és pótkocsi.

2. „B” díjosztályba tartozó jármű: az 5,50 méternél hosszabb vagy 3500 kg összsúlyt meghaladó, 3 vagy annál több kerekű jármű és az e paraméterekkel rendelkező járműnek nem minősülő lakó- és pótkocsi, valamint járműszerelvény.

3. *  Behajtási engedély: az engedélyen megjelölt védett, fokozottan védett övezet területén lévő magánparkoló megközelítésére és elhagyására jogosító, térítésmentesen kiadott engedély.

4. *  Várakozási engedély: az engedélyen megjelölt védett vagy fokozottan védett övezetbe történő térítésmentes behajtásra, valamint díj megfizetése ellenében az engedély szerinti várakozásra jogosító engedély.

5. Egyházi jogi személy: a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényben meghatározott egyházi jogi személy.

6. *  Fokozottan védett gyalogos övezet: a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) g/1. pont szerint „Gyalogos övezet (zóna)” táblával kijelölt – a 3. melléklet 3. pont szerint meghatározott – közterület. A díjköteles időszak 24 óra.

7. *  Fokozottan védett sétáló övezet: a KRESZ 14. § (1) bekezdés n) pont szerint „Mindkét irányból behajtani tilos” táblával kijelölt – a 3. melléklet 2. pont szerint meghatározott – közterület. A díjköteles időszak 24 óra.

8. Gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvényben meghatározott intézmény, valamint az ügyvédi tevékenységről szóló törvényben meghatározott egyéni ügyvéd.

9. Intézmény: a Polgári Törvénykönyvben meghatározott jogi személy.

10. Intézményi dolgozó:

a) az a magánszemély, akinek munkáltatója e rendelet területi hatálya alá tartozó területen székhellyel vagy telephellyel rendelkezik és munkavégzési helye is az adott övezetben van, a saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó járműre vonatkozóan, a munkaviszonya végéig,

b) a megválasztott országgyűlési képviselő a mandátuma lejártáig,

c) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének és nemzetiségi önkormányzatainak képviselője a megbízatása lejártáig,

d) *  a Baranya Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének képviselője a megbízatása lejártáig,

e) a pécsi székhelyű tiszteletbeli konzul,

f) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere a mandátuma lejártát követően is.

11. Jogosított magánszemély:

a) *  akinek lakóhelye vagy tartózkodási helye vagy garázsa e rendelet területi hatálya alá tartozó területen van, és gazdálkodó szervezet tulajdonosaként vagy a gazdálkodó szervezet alkalmazottjaként a gazdálkodó szervezet tulajdonában álló, vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó jármű korlátozás nélküli, állandó használatára vonatkozó meghatalmazással rendelkezik,

b) akinek tartózkodási helye vagy garázsa e rendelet területi hatálya alá tartozó területen van és saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó járművel rendelkezik.

12. Jogosult intézmény: e rendelet területi hatálya alá tartozó területen székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező gazdálkodó szervezet a saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó járművei tekintetében.

13. *  Jogosult magánszemély: akinek lakóhelye e rendelet területi hatálya alá tartozó területen van, és saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó járművel rendelkezik, amely forgalmi engedélyének C.1. pontjába az lakóhelye került bejegyzésre.

14. Kizárólagos használatú várakozóhely: az engedélyes kizárólagos használatában álló közterületi várakozóhely.

15. *  Korlátozott várakozási engedély: az engedélyen megjelölt védett vagy fokozottan védett övezetbe történő térítésmentes behajtásra, valamint díj megfizetése ellenében legfeljebb 15 perc, a 18. § (2) bekezdése esetén az engedélyen feltüntetett időtartamú várakozásra jogosító engedély.

16. Korlátozott várakozási övezet: a KRESZ 15. § (1) bekezdés c) pont szerint „Korlátozott várakozási övezet” és „Korlátozott várakozási övezet vége” táblával kijelölt – a 4. melléklet szerint meghatározott –közterület.

17. *  Környezetkímélő jármű: a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 2. § (7) bekezdés a) pontjában meghatározott tisztán elektromos gépkocsi (5E környezetvédelmi osztály).

18. Közeli hozzátartozó: a Polgári Törvénykönyvben meghatározott magánszemélyek köre.

19. Magánparkoló: magánterületen a tulajdonos által kijelölt várakozóhely.

20. Magánszemély: a Polgári Törvénykönyvben meghatározott ember, mint természetes személy.

21. Munkanap, munkaszüneti nap: a Munka Törvénykönyvben, illetve a tárgyévi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló jogszabályban meghatározott napok.

22. Nevelési intézmény: a nemzeti köznevelésről vagy a gyermekek védelméről szóló törvény hatálya alá tartozó intézmény.

23. Parkolóbérlet: a parkolózónák meghatározott díjzónájában történő várakozásra jogosító bérlet.

24. Parkolóengedély: a parkolózónák meghatározott szektorában történő várakozásra jogosító engedély.

25. Parkolózóna: a KRESZ 17. § (1) bekezdése e) pont e/2. alpont szerint „Várakozási övezet (zóna)” táblával kijelölt – az 1. melléklet szerint meghatározott – közterület.

26. Városi Parkolókártya: az Üzemeltetőnél váltható érintésmentes, személyhez kötött, chip alapú kártya, amellyel a rajta feltöltött, rendelkezésre álló egyenleg erejéig lehet parkolójegyet vásárolni a parkolójegy-kiadó automaták kártyaleolvasó terminálján keresztül.

27. *  Védett övezet: a KRESZ 14. § (1) bekezdés n) pont szerint „Mindkét irányból behajtani tilos” táblával kijelölt – a 3. melléklet 1. pont szerint meghatározott – közterület. A díjköteles időszak 24 óra.

3. Várakozási célú területek

3. § (1) Az 1. § (1) bekezdésben meghatározott várakozási célú területeken belül e rendelet

a) parkolózónákat,

b) védett övezeteket,

c) fokozottan védett sétáló övezeteket,

d) fokozottan védett gyalogos övezeteket,

e) korlátozott várakozási övezeteket

határoz meg.

(2) A parkolózónák területét e rendelet az 1. melléklete, határait a 6. melléklet szerinti térkép határozza meg. A parkolózónák két díjzónába tartoznak, az egyes díjzónák szektorokra oszlanak.

(3) A védett övezetek, valamint a fokozottan védett övezetek területét e rendelet 3. melléklete, határait a 6. melléklet szerinti térkép határozza meg.

(4) A korlátozott várakozási övezetek területét e rendelet 4. melléklete, határait a 7. melléklet szerinti térképek határozzák meg.

4. § (1) Pécs Megyei Jogú Város várakozási célú területein a járművel történő behajtás vagy várakozás feltételeinek biztosítására irányuló közszolgáltatást Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött közfeladat-ellátási szerződés alapján a BIOKOM Nonprofit Kft. (székhelye: 7632 Pécs, Siklósi u. 52.; a továbbiakban: Üzemeltető) látja el.

(2) Az Üzemeltető nem biztosítja a jármű őrzését, a járműben keletkezett károk megtérítéséért vagy a jármű eltulajdonításáért nem felel.

4. Parkolózónák használatának szabályai

5. § (1) A parkolózónák várakozási célú használatáért a 6. § (1) bekezdésben meghatározott időszakban díjat kell fizetni.

(2) Lakóautó, lakókocsi, utánfutó, pótkocsi várakozása esetén az elfoglalt várakozóhelyek számának megfelelő díjfizetési kötelezettség áll fenn.

6. § (1) A parkolózónákban díjfizetési kötelezettség áll fenn

a) hétköznap (kivéve munkaszüneti napon) az I. díjzónában 08.00 – 19.00 óráig, a II. díjzónában 08.00 – 17.00 óráig,

b) szombaton (kivéve munkaszüneti napon) az I. díjzónában és a II. díjzóna C. szektorában 07.00 – 13.00 óráig.

(2) A parkolózónákban díjfizetési kötelezettség nem áll fenn

a) hétköznap és szombaton az (1) bekezdéssel nem érintett időszakban,

b) vasárnap,

c) munkaszüneti napon,

d) tárgyév december 24-e 00.00 órától következő év január 1-je 24.00 óráig.

(3) A Polgármester egyedi döntéssel díjmentes várakozási időszakot rendelhet el.

7. § (1) A parkolózónában lévő várakozóhely várakozás céljából – a 12. § (1) bekezdésben foglalt kivétellel – érvényes parkolójeggyel, mobiltelefonos díjfizetéssel, parkolóbérlet vagy parkolóengedély igénybevételével használható.

(2) A parkolózónák díjait a 2. melléklet határozza meg. A díjak az általános forgalmi adót (a továbbiakban: ÁFA) tartalmazzák. A parkolóbérlet vagy parkolóengedély a vásárlás időpontjától kezdődően érvényes, visszaható hatálya nincs. Az Üzemeltető a tárgyév utolsó napján érvényes éves parkolóbérletet vagy parkolóengedélyt a tárgyévet követő év január 31-ig, a féléves vagy negyedéves parkolóbérletet vagy parkolóengedélyt a lejárat napját követő 5 naptári napon belül még elfogadja.

(3) A várakozási díjat a tervezett várakozás időtartamára előre kell megfizetni, illetve parkolójegy váltás esetén a megállást követően haladéktalanul, külön felhívás nélkül.

(4) A parkolójegy, az elindított és visszaigazolt mobilparkolás, továbbá a parkolóbérlet csak a rajta feltüntetett díjzónában található várakozóhely használatára jogosít.

(5) A parkolózónákban a 2. melléklet 1. pont szerinti táblázatban meghatározott díjú parkolójeggyel megváltható várakozási jogosultság legrövidebb időtartama 15 perc. Ha mobiltelefonos díjfizetés esetén a díjfizetés megkezdése utáni első percben megtörténik a díjfizetés leállítása, úgy a jegyvásárlás nem valósul meg.

8. § (1) A parkolózónák igénybevételére a 2. melléklet 2. pont szerinti táblázatban meghatározott díjú parkolóbérlet váltható.

(2) *  Egy parkolóbérlet 1 db, illetve pécsi lakóhely vagy székhely esetén legfeljebb egyszerre 3 db „A” díjosztályba tartozó olyan járműre váltható, amely a bérletet kiváltó magánszemély vagy intézmény tulajdonában vagy üzemeltetésében van.

(3) A csak 1 db járműre kiváltott parkolóbérlet tartalmazza a jármű rendszámát, a jogosultság időtartamát és az érvényességi területet (díjzónát). A parkolóbérlet megvásárlása regisztrációval történik, igazolvány fizikai formában nem kerül kiadásra, annak érvényessége vitatott esetben számlával igazolható.

(4) A 2 vagy 3 db járműre kiváltott – regisztrált sorszámmal és egyedi holografikus azonosítóval ellátott – társított parkolóbérlet tartalmazza az összes jogosult jármű rendszámát, a jogosultság időtartamát és az érvényességi területet (díjzónát). A bérlet egyszerre csak az egyik jármű tekintetében használható. A bérletet a jármű első szélvédője mögött, a műszerfalon, jól látható módon ki kell helyezni. A bérlet kihelyezésének elmulasztása esetén a bérlet meglétének utólagos igazolása a mulasztásból eredő következmények alól nem mentesít.

9. § (1) Városi Parkolókártyával a rajta feltöltött egyenleg erejéig lehet parkolójegyet vásárolni a parkolójegy-kiadó automatából a kártya kártyaolvasó-terminálhoz érintésével. A Városi Parkolókártya kiállításáért és megújításáért az Üzemeltető a 2. melléklet 9. pont szerinti táblázatban meghatározott díjat számol fel. A kiállítás díja a parkolójegy vásárlásra fordítható egyenleg összegébe nem számít bele.

(2) *  A Pécsen lakóhellyel rendelkező magánszemélyek a saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályú jármű tekintetében kiváltott Városi Parkolókártyával a II. díjzónában díjköteles napon indított első várakozás esetén 30 percet díjfizetés nélkül várakozhatnak.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott kedvezményre jogosító Városi Parkolókártya a kiállításától számított 1 évig érvényes, a kedvezményre jogalapot biztosító lakcímkártya bemutatásával és a megújítási díj megfizetésével újabb 1 évre megújítható.

(4) Amennyiben a magánszemély lakcímadatainak változása miatt a továbbiakban már nem jogosult a (2) bekezdésben meghatározott kedvezményre, úgy a kártya megújítási díjának megfizetésével kedvezmény nélküli Városi Parkolókártyára válthat. A kártyán rendelkezésre álló egyenleg a megújítás, illetve csere során nem változik.

(5) A Városi Parkolókártya tulajdonosa jármű csere vagy a kártya elvesztése esetén jogosult a kártya kiállítási díjának megfizetése mellett a korábbi kártyához tartozó egyenleget az új kártyára átvinni.

10. § (1) A parkolózónák parkolóengedély alapján vehetők igénybe az alábbi jogosultak számára:

a) a jogosult magánszemélyek,

b) a jogosított magánszemélyek,

c) a jogosult intézmények,

d) az intézményi dolgozók.

(2) A parkolóengedély – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a 2. melléklet 3–8. pont szerinti táblázatban meghatározott díj ellenében adható ki.

(3) *  A 80. életévét betöltött jogosult magánszemély a lakóhelye szerinti szektorra naptári évre szóló, ingyenes parkolóengedélyt igényelhet az Üzemeltetőtől arra az 1 db „A” díjosztályba tartozó, saját tulajdonú vagy az általa üzemben tartott járműre, amely forgalmi engedélyének C.1. pontjába a lakóhelye került bejegyzésre.

11. § (1) *  A 10. § (1) bekezdés szerinti jogosult a lakóhelye, tartózkodási helye, munkahelye vagy székhelye, telephelye, fióktelepe szerint meghatározott szektorra érvényes parkolóengedélyt válthat.

(2) *  Egy parkolóengedély 1 db, illetve pécsi lakóhely vagy székhely esetén legfeljebb egyszerre 3 db „A” díjosztályba tartozó olyan járműre váltható, amely az engedélyt kiváltó magánszemély vagy intézmény tulajdonában vagy üzemeltetésében van.

(3) A csak 1 db járműre kiváltott parkolóengedély tartalmazza a jármű rendszámát, a jogosultság időtartamát és az érvényességi területet (szektort). A parkolóengedély megvásárlása regisztrációval történik, igazolvány fizikai formában nem kerül kiadásra, annak érvényessége vitatott esetben számlával igazolható.

(4) A 2 vagy 3 db járműre kiváltott – regisztrált sorszámmal és egyedi holografikus azonosítóval ellátott – társított parkolóengedély tartalmazza az összes jogosult jármű rendszámát, a jogosultság időtartamát és az érvényességi területet (szektort). Az engedély egyszerre csak az egyik jármű tekintetében használható. Az engedélyt a jármű első szélvédője mögött, a műszerfalon, jól látható módon ki kell helyezni. Az engedély kihelyezésének elmulasztása esetén az engedély meglétének utólagos igazolása a mulasztásból eredő következmények alól nem mentesít.

(5) A jogosult magánszemély vagy jogosult intézmény kérelmére a parkolóengedély a jogosult szektor helyett egy alacsonyabb díjzónába tartozó szomszédos szektorra is kiadható. Ebben az esetben az engedély csak 1 szektorra adható ki.

(6) Ugyanarra a járműre jogosult vagy jogosított magánszemély jogcímén is vásárolható parkolóengedély egyszerre mindkettő jogcímen nem váltható ki, kivéve garázstulajdon esetén.

(7) *  Közös lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozó részére – jogosultsága igazolása alapján – további 1 db „A” díjosztályba tartozó olyan járműre adható parkolóengedély, amely az engedélyt kiváltó közeli hozzátartozó tulajdonában vagy üzemeltetésében van.

(8) *  A jogosult intézmények közül a szállodák és a jogszabályban kijelölt miniszter által irányított rendvédelmi feladatokat ellátó szervek évente legfeljebb 3 db – regisztrált sorszámmal és egyedi holografikus azonosítóval ellátott – rendszám nélküli parkolóengedélyt válthatnak. Az engedély tartalmazza az intézmény nevét, a jogosultság időtartamát és az érvényességi területet (az intézmény közvetlen környezetében található, az Üzemeltető által meghatározott utcák nevét). Az engedélyt az azt használó jármű első szélvédője mögött, a műszerfalon, jól látható módon ki kell helyezni. Az engedély kihelyezésének elmulasztása esetén az engedély meglétének utólagos igazolása a mulasztásból eredő következmények alól nem mentesít.

(9) A (8) bekezdésben meghatározott engedélyek kiadásáról az engedélyes köteles eseményszerűen nyilvántartást vezetni az adatvédelmi jogszabályok betartásával. A nyilvántartás legalább az engedély sorszámát, a használó nevét, a jármű rendszámát és a használat időtartamát tartalmazza. Az engedélyes felhívásra köteles a nyilvántartást ellenőrzés céljából az Üzemeltetőnek bemutatni.

(10) A (8) bekezdésben meghatározott engedélyt az Üzemeltető bevonhatja, amennyiben az engedélyes a (9) bekezdésben meghatározott nyilvántartást ellenőrzés céljából nem mutatja be, annak vezetését elmulasztja, vagy a nyilvántartásból nem állapítható meg a használat jogszerűsége.

12. § (1) A parkolózónák területén engedély és díjfizetés nélkül várakozhat:

a) a vonatkozó jogszabály szerinti feltételeknek megfelelő betegszállító jármű és halottszállító jármű a feladat-ellátás idejére,

b) a KRESZ 49. §-a szerint megkülönböztető jelzést működtető jármű,

c) a KRESZ 50. §-a szerint figyelmeztető jelzést működtető jármű,

d) diplomáciai mentességet élvező személy erre utaló jelzéssel ellátott járműve,

e) az Üzemeltető és az általa az üzemeltetéssel, vagy annak egy részével megbízott szervezet erre kijelölt járműve,

f) a KRESZ 14. § (13) bekezdése szerint a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló jogszabályban meghatározott mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező mozgáskorlátozottat szállító jármű,

g) az Üzemeltetőnél történő előzetes regisztráció alapján a környezetkímélő jármű,

h) *  az ukrán forgalmi rendszámú jármű.

(2) A parkolózónák területén az Üzemeltető által a 2. melléklet 8. pont szerinti táblázatban meghatározott díj ellenében kiadott, órával ellátott engedély használatával várakozhat:

a) taxi üzemeltetője a be- és kiszállás idejéig, de legfeljebb 10 percig,

b) *  a sürgősségi betegellátást végző, Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén egészségügyi alapellátást biztosító háziorvos vagy házi gyermekorvos, valamit az őket helyettesítő orvos a Jegyző átirata alapján kiadott engedély használatával, illetve a háziorvos vagy házi gyermekorvos mellett dolgozó asszisztens (1 fő) az orvos igazolása alapján feladata ellátásának idejéig, de legfeljebb 120 percig,

c) Pécs Megyei Jogú Város területén a hajléktalanná vált személyek ellátásának közfeladatát ellátó szervezet a Jegyző átirata alapján kiadott engedély használatával a saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó jármű tekintetében feladata ellátásának idejéig, de legfeljebb 120 percig,

d) a Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén egészségügyi alapellátást biztosító védőnő a Jegyző átirata alapján kiadott engedély használatával feladata ellátásának idejéig, de legfeljebb 120 percig,

e) *  a Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén a szociális szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett, házi segítségnyújtást, támogató szolgáltatást vagy nappali szociális ellátást nyújtó szervezet vagy személy a működéséről szóló határozat alapján kiadott engedély használatával a saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó jármű tekintetében feladata ellátásának idejéig, de legfeljebb 120 percig,

f) a Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén otthoni szakápolást és otthoni hospice ellátást végző személy a működtető által kiadott arcképes igazolvány alapján kiadott engedély használatával feladata ellátásának idejéig, de legfeljebb 120 percig,

g) *  a bölcsődés, óvodás vagy általános iskola alsó tagozatos gyermeket a nevelési intézménybe szállító vagy onnan elhozó személy az intézmény üzemelésének napjain 06.30 és 18.00 óra között legfeljebb 30 percig. Minden érintett intézmény vonatkozásában családonként 1 db gyermekszállítói engedély igényelhető a gyermek közeli hozzátartozója vagy a közeli hozzátartozóval azonos lakóhellyel rendelkező személy részére. Az e pontban meghatározott gyermekszállítói engedélyen felül, családonként legfeljebb még 1 db – a 2. melléklet 8. pont szerinti táblázat 4. sorában meghatározott díjú – engedély igényelhető a gyermek közeli hozzátartozója vagy a közeli hozzátartozóval azonos lakóhellyel rendelkező személy részére. A gyermekszállítói engedély a bölcsődés, óvodás vagy általános iskola alsó tagozatos gyermek szállítása érdekében használható fel. A gyermekszállítói engedély az általános iskola felső tagozatába, illetve középiskolába járó gyermek tekintetében akkor használható fel, ha a gyermek járóképessége orvosi igazolás alapján korlátozott, a korlátozottság időtartamára. A gyermekszállítói engedélyt jogosulatlanul használó pótdíjat köteles fizetni,

h) *  a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával koncessziós szerződéses jogviszonyban álló, a rendelet hatálya alá tartozó közterületen rendszeres karbantartási feladatokat ellátó szervezet a saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó jármű tekintetében feladata ellátásának idejéig, de legfeljebb 120 percig.

(3) *  A Jegyző átirata alapján kiadott kedvezményes, a jogosult intézmények tekintetében meghatározott díjtételek 50%-ának megfelelő díjú parkolóengedély megváltására jogosult a Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén egészségügyi alapellátást biztosító háziorvos vagy házi gyermekorvos, valamint az őket helyettesítő orvos, illetve a háziorvos vagy házi gyermekorvos mellett dolgozó asszisztens (1 fő) az orvos igazolása alapján a székhelyként, telephelyként bejegyzett rendelője szerinti szektorra 1 db saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó járműre vonatkozóan.

(4) A saját tulajdonú vagy az általa üzemben tartott járművek tekintetében a teljes parkolózóna minden szektorának használatát biztosító parkolóengedélyt válthatnak:

a) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok,

b) *  Pécs Megyei Jogú Város területén közfeladatot ellátó költségvetési szervek,

c) Pécs Megyei Jogú Város területén székhellyel, telephellyel, működési hellyel rendelkező egyházi jogi személyek,

d) *  a jogszabályban kijelölt miniszter által irányított rendvédelmi feladatokat ellátó szervek,

e) *  a Jegyző átirata alapján a védett vagy fokozottan védett övezetben székhellyel rendelkező és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával közművelődési megállapodással jogviszonyban álló civil szervezetek.

(5) *  A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Pécsi Rendőrkapitányság Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén a – rendőrség által GPS felügyelettel ellenőrzött – fedett munkát végző, szolgálati jelleggel nem rendelkező – a KRESZ 49. §-a szerint megkülönböztető jelzéssel nem felszerelt – saját tulajdonú vagy az általa üzemben tartott gépjárműre a parkolózónák és a védett és fokozottan védett övezetek használatát biztosító, rendszámhoz kötött engedélyt válthat. Az engedélyt a jármű első szélvédője mögött, a műszerfalon, jól látható módon ki kell helyezni. Az engedély kihelyezésének elmulasztása esetén az engedély meglétének utólagos igazolása a mulasztásból eredő következmények alól nem mentesít. Jelen bekezdés alapján összesen legfeljebb 40 db engedély váltható.

5. Védett vagy fokozottan védett övezetek használatának szabályai

13. § (1) Pécs Megyei Jogú Város 3. mellékletben megjelölt közterületei védett, vagy fokozottan védett övezetnek minősülnek. Védett vagy fokozottan védett övezetben található úticél járművel történő megközelítése és elhagyása a lehető legrövidebb idejű övezeti tartózkodással történhet.

(2) Védett vagy fokozottan védett övezetbe behajtani – a 21. §-ban foglalt kivétellel – csak az Üzemeltető által kiadott behajtási, várakozási vagy korlátozott várakozási engedély alapján lehet. Engedély az alábbi behajtási célra adható ki: * 

a) lakossági,

b) intézményi,

c) áruszállítási,

d) építési és ingatlan-fenntartási,

e) közszolgálati,

f) közüzemi,

g) közérdekű,

h) közrendi,

i) közfeladat ellátására vonatkozó,

j) az e rendeletben meghatározott egyéb.

(3) *  Várakozási vagy korlátozott várakozási engedély – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – az 5. melléklet szerinti költségtérítés vagy díj ellenében adható ki. A költségtérítések és díjak összegei az ÁFÁ-t tartalmazzák. Az engedély a vásárlás időpontjától kezdődően érvényes, visszaható hatálya nincs. Az Üzemeltető a tárgyév utolsó napján érvényes éves engedélyt a tárgyévet követő év január 31-ig, a féléves vagy negyedéves engedélyt a lejárat napját követő 5 naptári napon belül még elfogadja.

(4) *  A 80. életévét betöltött jogosult magánszemély a lakóhelye szerinti övezetre naptári évre szóló ingyenes várakozási engedélyt igényelhet az Üzemeltetőtől arra az 1 db „A” díjosztályba tartozó, saját tulajdonú vagy az általa üzemben tartott járműre, amely forgalmi engedélyének C.1. pontjába a lakóhelye került bejegyzésre.

(5) *  Egy behajtási, várakozási vagy korlátozott várakozási engedély 1 db, illetve pécsi lakóhely vagy székhely esetén legfeljebb egyszerre 3 db „A” díjosztályba tartozó olyan járműre váltható, amely az engedélyt kiváltó magánszemély vagy intézmény tulajdonában vagy üzemeltetésében van.

(6) *  A csak 1 db járműre kiváltott – regisztrált sorszámmal ellátott – behajtási, várakozási vagy korlátozott várakozási engedély tartalmazza a jármű rendszámát, a jogosultság időtartamát és az érvényességi területet (övezetet). Az engedélyt a jármű első szélvédője mögött, a műszerfalon, jól látható módon ki kell helyezni.

(7) *  A 2 vagy 3 db járműre kiváltott – regisztrált sorszámmal és egyedi holografikus azonosítóval ellátott – társított behajtási, várakozási vagy korlátozott várakozási engedély tartalmazza az összes jogosult jármű rendszámát, a jogosultság időtartamát és az érvényességi területet (övezetet). Az engedély egyszerre csak az egyik jármű tekintetében használható. Az engedélyt a jármű első szélvédője mögött, a műszerfalon, jól látható módon ki kell helyezni. Az engedély kihelyezésének elmulasztása esetén az engedély meglétének utólagos igazolása a mulasztásból eredő következmények alól nem mentesít.

(8) *  Ugyanarra a járműre jogosult vagy jogosított magánszemély jogcímén is vásárolható várakozási engedély egyszerre mindkettő jogcímen nem váltható ki, kivéve garázstulajdon esetén.

14. § (1) *  Behajtási engedélyt – kérelemre, térítésmentesen – kizárólag az a jogosult vagy jogosított magánszemély, valamint a jogosult intézmény és az intézmény dolgozója válthat, aki igazolja, hogy a 3. mellékletben felsorolt övezetek területén magánparkolóval rendelkezik.

(2) A behajtási engedély az engedélyen megjelölt fokozottan védett övezet területén lévő magánparkoló megközelítésére és elhagyására jogosít. Az engedély közterületi várakozásra nem jogosít.

(3) Az Irgalmasok utcája, Városház köz, Boltív köz, Kazinczy utca, Citrom utca, Fellbach tér, Graz tér és Jókai tér jogosult magánszemélyei és jogosult intézményei részére – kérelemre, díj ellenében – a hozzájuk legközelebb eső parkolózóna szektor használatát biztosító parkolóengedélyt kell biztosítani.

(4) *  A Király utca, a Ferencesek utcája és a Széchenyi tér fokozottan védett övezetében lakó, magánparkolóval nem rendelkező jogosult vagy jogosított magánszemély

a) várakozási engedélyt válthat a lakóhelyéhez vagy tartózkodási helyéhez legközelebbi védett övezet, vagy parkolóengedélyt a legközelebb eső parkolózóna szektor használatára

b) naponta egyszeri alkalommal behajthat a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti fokozottan védett övezetbe, és a kijelölt helyeken legfeljebb 30 percig várakozhat. A jogosultságot az Üzemeltetőnél külön nyilvántartásba kell vetetni.

(4a) *  A Király utca, a Ferencesek utcája és a Széchenyi tér fokozottan védett övezetében magánparkolóval nem rendelkező jogosult intézmény vagy az intézmény dolgozója várakozási engedélyt válthat a legközelebbi védett övezet, vagy parkolóengedélyt a legközelebb eső parkolózóna szektor használatára.

(5) A Jókai téren, a Király utcában, a Ferencesek utcájában és a Citrom utcában a behajtást korlátozó műszaki gát alkalmazható, melynek megépítése esetén a behajtást a magánparkolóval rendelkező jogosultak részére biztosítani kell.

(6) * 

15. § (1) *  A 3. melléklet 1.1.–1.3. pontban meghatározott védett övezetekben közterületen kizárólag várakozási, korlátozott várakozási, eseti várakozási engedéllyel, órával ellátott engedéllyel vagy Intézményi Rendezvénykártyával lehet várakozni.

(2) *  A jogosultság szerinti övezetre szóló várakozási vagy korlátozott várakozási engedélyt a jogosult vagy a jogosított magánszemély, a jogosult intézmény és az intézmény dolgozója válthat.

(3) *  Eseti várakozási engedély korlátlan számban váltható, és az engedélyek folytatólagosan felhasználhatóak.

(4) *  Közös lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező jogosult vagy jogosított magánszemélyek legfeljebb 2 db várakozási engedélyt, továbbá korlátlan számú korlátozott várakozási engedélyt igényelhetnek egy övezetre.

(5) *  A jogosult magánszemély a várakozási engedély helyett saját választása alapján a hozzá legközelebb eső parkolózóna szektor használatát biztosító parkolóengedélyt válthat.

(6) *  A védett övezetben tartózkodási hellyel nem, csak garázzsal és saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó járművel rendelkező jogosított magánszemély behajtási vagy korlátozott várakozási engedélyt válthat.

16. § (1) A 3. melléklet 1.1.–1.3. pontban meghatározott védett övezetekre szóló várakozási engedélyre jogosultak: * 

a) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok a saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó jármű tekintetében,

b) *  Pécs Megyei Jogú Város területén közfeladatot ellátó költségvetési szervek a saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó jármű tekintetében,

c) Pécs Megyei Jogú Város területén székhellyel, telephellyel, működési hellyel rendelkező egyházi jogi személyek a saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó jármű tekintetében,

d) *  a jogszabályban kijelölt miniszter által irányított rendvédelmi feladatokat ellátó szervek vagy dolgozóik – amennyiben munkahelyük a védett övezetben van – a saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó jármű tekintetében.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti jogosult intézményi dolgozó a várakozási engedély helyett saját választása alapján a teljes parkolózóna minden szektorának használatát biztosító parkolóengedélyt válthat.

(3) *  A Jegyző átirata alapján kiadott kedvezményes, a jogosult intézmények tekintetében meghatározott díjtételek 50%-ának megfelelő díjú, a rendelő helye szerinti övezetre szóló várakozási engedély vagy a rendelőhöz legközelebb eső parkolózóna szektor használatát biztosító parkolóengedély megváltására jogosult az a Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén egészségügyi alapellátást biztosító háziorvos vagy házi gyermekorvos, valamint az őket helyettesítő orvos, illetve a háziorvos vagy házi gyermekorvos mellett dolgozó asszisztens (1 fő) az orvos igazolása alapján, akinek székhelyként, telephelyként bejegyzett rendelője a védett vagy fokozottan védett övezetben van, 1 db saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó járműre vonatkozóan.

17. § (1) *  A védett és a fokozottan védett övezetekben lévő intézmény és a belügyminiszter által irányított rendvédelmi feladatokat ellátó szervek évente legfeljebb 3 darab – regisztrált sorszámmal és egyedi holografikus azonosítóval ellátott – rendszám nélküli várakozási engedélyt válthat. Az engedély tartalmazza az intézmény nevét, a jogosultság időtartamát és az érvényességi területet (az intézmény közvetlen környezetében található, az Üzemeltető által meghatározott utcák nevét). Az engedélyt az azt használó jármű első szélvédője mögött, a műszerfalon, jól látható módon ki kell helyezni. Az engedély kihelyezésének elmulasztása esetén az engedély meglétének utólagos igazolása a mulasztásból eredő következmények alól nem mentesít.

(2) *  A védett vagy fokozottan védett övezetekben lévő vendéglátóipari tevékenységet végző gazdálkodó szervezet (különösen a szálloda vagy étterem) kizárólag a vendégek behajtásának és várakozásának biztosítására évente legfeljebb 3 db – regisztrált sorszámmal és egyedi holografikus azonosítóval ellátott – rendszám nélküli várakozási engedélyt válthat. Az engedély tartalmazza a gazdálkodó szervezet nevét, a jogosultság időtartamát és az érvényességi területet (övezetet). Az engedélyt az azt használó jármű első szélvédője mögött, a műszerfalon, jól látható módon ki kell helyezni. Az engedély kihelyezésének elmulasztása esetén az engedély meglétének utólagos igazolása a mulasztásból eredő következmények alól nem mentesít.

(3) Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott engedélyek kiadásáról az engedélyes köteles eseményszerűen nyilvántartást vezetni az adatvédelmi jogszabályok betartásával. A nyilvántartás legalább az engedély sorszámát, a használó nevét, a jármű rendszámát és a használat időtartamát tartalmazza. Az engedélyes felhívásra köteles a nyilvántartást ellenőrzés céljából az Üzemeltetőnek bemutatni.

(4) Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott engedélyt az Üzemeltető bevonhatja, amennyiben az engedélyes a (3) bekezdésben meghatározott nyilvántartást ellenőrzés céljából nem mutatja be, annak vezetését elmulasztja, vagy a nyilvántartásból nem állapítható meg a használat jogszerűsége.

18. § (1) A védett vagy fokozottan védett övezetekbe az e rendeletben meghatározottak szerint – a 15–17. §-ban foglaltakon túl – várakozásra jogosító engedély váltható: * 

a) rendszeres áruszállításra, amely folyamatos rakodás mellett legfeljebb 30 perc időtartamra szól,

b) a Széchényi térre és a Király utcába tehergépjárművel történő rendszeres áruszállításra, amely kizárólag minden hét hétfői napján 0.00 – 10.00 és 14.00 – 17.00 óra közötti időszakra szól,

c) közterületi rendezvény lebonyolításához kapcsolódóan,

d) építési és ingatlan-fenntartási céllal.

(2) *  A közterületi rendezvény lebonyolításához kapcsolódó korlátozott várakozási engedély alapján behajtani és várakozni kizárólag az engedélyen feltüntetett feltételekkel (különösen a meghatározott helyen, időszakban, gyakorisággal) lehet. Rendezvényenként legfeljebb 4 db rendszám nélküli várakozási engedély váltható.

(3) *  Az építési és ingatlan-fenntartási célú várakozási engedéllyel a rendelet szabályainak figyelembevételével bármely övezetbe be lehet hajtani, azonban közterületi várakozásra csak a 3. melléklet 1.1.–1.3. pontban meghatározott övezetekben jogosít.

(4) *  A közüzemi szolgáltatásban veszély-, vagy halasztást nem tűrő kárelhárítási (gáz-, víz- és villanyszerelés) munkát végző, iparkamarai tagsággal rendelkező, pécsi székhelyű gazdálkodó szervezet várakozási engedélyt válthat a 3. melléklet 1.1.–1.3. pontban meghatározott övezetekbe a figyelmeztető jelzés működtetésére a KRESZ 50. §-a szerint jogosult, saját tulajdonú járműre. Az engedéllyel a jármű csak addig az időtartamig jogosult az övezetben várakozni, amíg a figyelmeztető jelzést a KRESZ 50. §-a szerint működteti.

(5) A védett övezetbe az Üzemeltető által az 5. melléklet 2. pont szerinti táblázatban meghatározott díj ellenében kiadott, órával ellátott engedély használatával behajthat és várakozhat:

a) taxi üzemeltetője a be- és kiszállás idejéig, de legfeljebb 10 percig, azonban a Ferencesek utcájában, valamint a Király utcában a várakozás nem megengedett,

b) az étel házhozszállítást végző személy az ételt előállító vendéglátóipari tevékenységet végző gazdálkodó szervezet számára kiadott legfeljebb 3 db rendszám nélküli negyedéves engedély alapján, az étel kiszállítása idejéig, de legfeljebb 10 percig, azonban a Ferencesek utcájában és a Király utcában a várakozás nem megengedett,

c) a sürgősségi betegellátást végző, Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén egészségügyi alapellátást biztosító háziorvos vagy házi gyermekorvos a Jegyző átirata alapján kiadott engedély használatával feladata ellátásának idejéig, de legfeljebb 120 percig,

d) Pécs Megyei Jogú Város területén a hajléktalanná vált személyek ellátásának közfeladatát ellátó szervezet a Jegyző átirata alapján kiadott engedély használatával a saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó jármű tekintetében feladata ellátásának idejéig, de legfeljebb 120 percig,

e) a Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén egészségügyi alapellátást biztosító védőnő a Jegyző átirata alapján kiadott engedély használatával feladata ellátásának idejéig, de legfeljebb 120 percig,

f) *  a Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén a szociális szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett, házi segítségnyújtást, támogató szolgáltatást vagy nappali szociális ellátást nyújtó szervezet vagy személy a működéséről szóló határozat alapján kiadott engedély használatával a saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó jármű tekintetében feladata ellátásának idejéig, de legfeljebb 120 percig,

g) a Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területén otthoni szakápolást és otthoni hospice ellátást végző személy a működtető által kiadott arcképes igazolvány alapján kiadott engedély használatával feladata ellátásának idejéig, de legfeljebb 120 percig,

h) *  a bölcsődés, óvodás vagy általános iskola alsó tagozatos, vagy mozgásában korlátozott felső tagozatos gyermeket a nevelési intézménybe szállító vagy onnan elhozó személy az intézmény üzemelésének napjain 06.30 és 18.00 óra között legfeljebb 30 percig. Minden érintett intézmény vonatkozásában családonként 1 db gyermekszállítói engedély igényelhető a gyermek közeli hozzátartozója vagy a közeli hozzátartozóval azonos lakóhellyel rendelkező személy részére. Az e pontban meghatározott gyermekszállítói engedélyen felül családonként legfeljebb még 1 db – az 5. melléklet 2. pont szerinti táblázat 4. sorában meghatározott díjú – engedély igényelhető a gyermek közeli hozzátartozója vagy a közeli hozzátartozóval azonos lakóhellyel rendelkező személy részére. A gyermekszállítói engedély a bölcsődés, óvodás vagy általános iskola alsó tagozatos gyermek szállítása érdekében használható fel. A gyermekszállítói engedély az általános iskola felső tagozatába, illetve középiskolába járó gyermek tekintetében akkor használható fel, ha a gyermek járóképessége orvosi igazolás alapján korlátozott, a korlátozottság időtartamára. A gyermekszállítói engedélyt jogosulatlanul használó pótdíjat köteles fizetni,

i) *  a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával koncessziós szerződéses jogviszonyban álló, e rendelet hatálya alá tartozó közterületen rendszeres karbantartási feladatokat ellátó szervezet a saját tulajdonú vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó jármű tekintetében feladata ellátásának idejéig, de legfeljebb 120 percig.

19. § (1) A védett vagy fokozottan védett övezetben lévő nevelési intézmény legfeljebb 50 db, egyenként legfeljebb 5 alkalomra szóló, tárgyév szeptember 1. napjától következő év augusztus 31. napjáig érvényes, rendszám nélküli, regisztrált sorszámmal és egyedi holografikus azonosítóval ellátott Intézményi Rendezvénykártyát igényelhet abból a célból, hogy azt az intézmény a nevelésben részt vevő gyerekek közeli hozzátartozói részére alkalmanként kiossza.

(2) Az intézmény határozza meg:

a) a kártyát használó közeli hozzátartozók személyét alkalmanként,

b) a kártya használatára jogosító alkalmakat (különösen: évnyitó, évzáró, ballagás, anyák napja, szülői értekezlet). Az intézmény az alkalom időpontjáról az alkalmat megelőzően legalább 5 munkanappal az Üzemeltetőt írásban értesíti.

(3) Az Intézményi Rendezvénykártya a használóját a 18. § (5) bekezdés h) pontban meghatározott várakozási időkorlát további 120 perccel történő túllépésére – összesen legfeljebb 150 perc várakozásra – jogosítja. A jármű első szélvédője mögött, jól látható módon kell elhelyezni a kártyát. A kártya kihelyezésének elmulasztása esetén a kártya meglétének utólagos igazolása a mulasztásból eredő következmények alól nem mentesít. A kártyát jogosulatlanul használó pótdíjat köteles fizetni.

(4) Az Intézményi Rendezvénykártya kiállításáért az Üzemeltető az 5. melléklet 2. pont szerinti táblázat 5. sorában meghatározott díjat számol fel. Az elveszett vagy megrongálódott kártya pótlására nincs lehetőség.

20. § (1) Az eseti várakozási engedély * 

a) *  a 3. melléklet 1.1.–1.3. pontban meghatározott védett övezetekben az engedélyes által az engedélyen megjelölt kezdési időponttól számított 24 órára szól, kivéve a (3)–(4) bekezdésben meghatározott esetben,

b) a 3. melléklet 1.5.–1.6. pontban meghatározott védett övezetekben, valamint a 3. melléklet 2.1–2.4., valamint 2.6. és 3.1. pontban meghatározott fokozottan védett övezetekben az Üzemeltető által az engedélyen megjelölt időszakra szólhat.

(2) A 3. melléklet 1.5.–1.6. pontban meghatározott védett övezetekre szóló engedély alapján a közterületi várakozás időtartama a napi 4 óra időtartamot, továbbá a 3. melléklet 2.1–2.4., valamint 2.6. és 3.1. pontban meghatározott fokozottan védett övezetekben a napi 3 óra időtartamot nem haladhatja meg.

(3) *  Amennyiben a házasságkötés helyszíne a 3. melléklet 1.1.–1.3. pontban meghatározott védett övezetekben van, a házasságkötésen történő részvétel céljára 10.00 és 20.00 óra közötti időszakban megjelölt, legalább 1, de legfeljebb 2 órára szóló eseti várakozási engedély váltható. Az engedély kiadásához az Üzemeltető jogosult a házasságkötés tényét alátámasztó dokumentum bemutatását kérni. Az eseti várakozási engedély rendszámra szólóan, a felhasználás dátumának megjelölésével kerül kiadásra.

(4) *  A védett övezeti jogosult vagy jogosított magánszemély a 3. melléklet 1.1.–1.3. pontban meghatározott védett övezetekbe 1 óra időtartamra érvényes, meghatározott rendszámú járműre szóló eseti várakozási engedélyt válthat.

(5) *  A védett vagy fokozottan védett övezetben lévő vendéglátóipari tevékenységet végző gazdálkodó szervezet előzetes regisztráció alapján vendégei számára online úton eseti várakozási engedélyt válhat.

(6) A vonatkozó forgalmi rend szerint meghatározott, a Király utcába és a Ferencesek utcájába 7.00 – 10.00 óráig, a Citrom utcába, a Graz térre és Fellbach térre 7.00 – 10.00 és 18.00 – 20.00 óráig tartó időszakon túli behajtási tilalom alól a közútkezelő adhat felmentést.

21. § (1) Védett vagy fokozottan védett övezetekbe engedély nélkül behajthat, és ott díjfizetés nélkül korlátozott ideig várakozhat:

a) a KRESZ 14. § (12) bekezdésében meghatározott jármű a feladata ellátásához szükséges időtartamra,

b) közforgalmú helyi tömegközlekedési jármű és az őt kiszolgáló jármű a munkavégzés időtartamára,

c) a vonatkozó jogszabály szerinti feltételeknek megfelelő betegszállító jármű és halottszállító jármű a feladat-ellátás idejére,

d) az érvényes szolgálat-tervezet vagy vezénylés alapján az övezetben szolgálatot teljesítő polgárőrség járműve, az Üzemeltetőnél történő előzetes regisztráció alapján, a feladatellátás idejére.

(2) Védett vagy fokozottan védett övezetekbe engedély nélkül behajthat és ott díjfizetés nélkül korlátlan ideig várakozhat:

a) a KRESZ 49. §-a szerint megkülönböztető jelzést működtető jármű,

b) a KRESZ 50. §-a szerint figyelmeztető jelzést működtető jármű,

c) diplomáciai mentességet élvező személy erre utaló jelzéssel ellátott járműve,

d) az Üzemeltető és az általa az üzemeltetéssel, vagy annak egy részével megbízott szervezet erre kijelölt járműve,

e) a KRESZ 14. § (13) bekezdése szerint a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló jogszabályban meghatározott mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező mozgáskorlátozottat szállító jármű, amennyiben az úti célja az övezetben van, vagy az csak a védett övezeten keresztül közelíthető meg.

6. Kizárólagos használatú várakozóhelyek

22. § (1) Az Üzemeltető az intézmény kérelmére kizárólagos használatú várakozóhelyek létesítését engedélyezheti parkolózónában vagy védett övezetben található székhelyének, telephelyének, fióktelepének épületeinél, legfeljebb azok homlokzatának hosszában.

(2) Kizárólagos használatú várakozóhelyet több tulajdonossal rendelkező épület esetén az Üzemeltető csak az ingatlannal rendelkezni jogosult összes személy írásos hozzájárulása alapján adhat ki.

(3) Az (1) bekezdésben megjelölt várakozóhelyért a 2. melléklet 10. pont szerinti táblázatban vagy az 5. melléklet 5. pont szerinti táblázatban meghatározott díjat kell fizetni.

(4) Vis maior, valamint az út vagy a közművek meghibásodása esetén a kizárólagos használat kártalanítás és kártérítés fizetése nélkül korlátozható a javítás, helyreállítás időtartamára.

(5) *  Az (1) bekezdésben meghatározott jogosultság (székhely, telephely, fióktelep) megszűnése esetén az épületek homlokzata előtti kizárólagos parkolóhelyekre vonatkozó megállapodás is – díjvisszatérítés nélkül – megszűnik.

7. Korlátozott várakozási övezetek használatának szabályai

23. § (1) Pécs Megyei Jogú Város 4. mellékletben megjelölt közterületei korlátozott várakozási övezetnek minősülnek.

(2) *  Korlátozott várakozási övezetben a jogosult vagy jogosított magánszemély, a jogosult intézmény vagy az intézményi dolgozó korlátlan ideig várakozhat az Üzemeltető által kibocsátott várakozási engedély használatával. A várakozási engedély a kibocsátás évét követő naptári év május 31-ig érvényes. A várakozási engedély kiállításáért az Üzemeltető a 2. melléklet 11. pontjában foglalt táblázatban meghatározott díjat számol fel.

(2a) *  A jogosult intézmények közül a szállodák évente legfeljebb 3 db – regisztrált sorszámmal és egyedi holografikus azonosítóval ellátott – rendszám nélküli várakozási engedélyt válthatnak. Az engedély tartalmazza az intézmény nevét, a jogosultság időtartamát és az érvényességi területet (az intézmény közvetlen környezetében található, az Üzemeltető által meghatározott utcák nevét). Az engedélyt az azt használó jármű első szélvédője mögött, a műszerfalon, jól látható módon ki kell helyezni. Az engedély kihelyezésének elmulasztása esetén az engedély meglétének utólagos igazolása a mulasztásból eredő következmények alól nem mentesít.

(2b) *  Építési és ingatlan-fenntartási célú tevékenységet folytató vállalkozó alkalmanként legfeljebb 30 napra válthatja meg az engedélyt.

(3) Várakozási engedély nélkül a korlátozott várakozási övezetekben

a) korlátlan ideig lehet várakozni:

aa) hétvégén (kivéve munkanapon),

ab) munkanapon 00.00 – 08.00 vagy 18.00 – 24.00 óra között.

ac) munkaszüneti napon,

ad) a tárgyévi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló jogszabályban dátum szerint meghatározott pihenőnapon,

b) a helyszínre előre kihelyezett táblákon meghatározott – legfeljebb 120 perc – időtartamig lehet várakozni munkanapon 08.00 – 18.00 óra között.

(4) Várakozási engedély nélkül a korlátozott várakozási övezetben a (3) bekezdés b) pontban meghatározott időtartamon túl korlátozott ideig várakozhat:

a) a KRESZ 14. § (12) bekezdésében meghatározott jármű a feladata ellátásához szükséges időtartamra,

b) közforgalmú helyi tömegközlekedési jármű és az őt kiszolgáló jármű a munkavégzés időtartamára,

c) a vonatkozó jogszabály szerinti feltételeknek megfelelő betegszállító jármű és halottszállító jármű a feladat-ellátás idejére.

(5) Várakozási engedély nélkül a korlátozott várakozási övezetben korlátlan ideig várakozhat:

a) a KRESZ 49. §-a szerint megkülönböztető jelzést működtető jármű,

b) a KRESZ 50. §-a szerint figyelmeztető jelzést működtető jármű,

c) diplomáciai mentességet élvező személy erre utaló jelzéssel ellátott járműve,

d) az Üzemeltető és az általa az üzemeltetéssel, vagy annak egy részével megbízott szervezet erre kijelölt járműve,

e) a KRESZ 14. § (13) bekezdése szerint a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló jogszabályban meghatározott mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező mozgáskorlátozottat szállító jármű, amennyiben az úti célja az övezetben van, vagy az csak a korlátozott várakozási övezeten keresztül közelíthető meg.

8. Családi kedvezmény

24. § (1) Családi kedvezmény igénybevételére jogosult az a magánszemély, aki:

a) *  pécsi lakóhellyel rendelkezik, és

b) *  saját tulajdonú, vagy általa üzemben tartott „A” díjosztályba tartozó járműre tekintettel egész éves parkolóbérletet, parkolóengedélyt, várakozási, vagy behajtási engedélyt vált, és

c) bölcsődés, óvodás vagy az általános iskola alsó tagozatos gyermeke a parkolózónák, védett övezetek, vagy fokozottan védett övezetek területén található nevelési intézménybe jár.

(2) A családi kedvezmény tartalma szerint az (1) bekezdésben meghatározott személy:

a) szombaton a parkolózónák I díjzónához tartozó szektoraiban az engedélyen meghatározott járművel korlátlanul és díjmentesen várakozhat, és

b) a 12. § (2) bekezdés g) pont vagy a 18. § (5) bekezdés h) pont alapján kiváltott gyermekszállítói engedélyeken felül további 1 db – összesen 3 db – gyermekszállítói engedélyt igényelhet.

(3) *  Közös lakóhellyel rendelkező magánszemélyek közül a családi kedvezményt egyszerre csak az egyik magánszemély veheti igénybe.

9. Ellenőrzés, szankciók

25. § (1) A védett, a fokozottan védett övezetek és a parkolózónák szabályszerű igénybevételét, az igénybevételre jogosító engedélyek meglétét, a várakozási díj megfizetését az Üzemeltető ellenőrzi, és jogsértés esetén pótdíjat szab ki.

(2) A pótdíjfizetési felszólítást a jármű szélvédőjének lapátjaira vagy a járművön egyéb jól látható helyen kell elhelyezni. A felszólításnak tartalmaznia kell az ellenőrzés időpontját, a várakozás helyét, a jármű rendszámát, a szabálytalanság megjelölését, az alap- és a pótdíj megállapításához és megfizetéséhez szükséges információkat.

(3) A pótdíj ÁFÁ-t nem tartalmaz.

(4) A pótdíj kötelezettje jogvita esetén költségtérítés ellenében kérelmezheti a járműről készült fényképfelvételt. A költségtérítés mértéke:100 Ft + ÁFA/db.

26. § (1) *  A várakozási díj megfizetéséért a jármű üzembentartója felelős.

(2) Az e rendeletben meghatározott jogosultságot az Üzemeltető által kibocsátott bizonylattal, megváltott jeggyel, egyéb várakozásra jogosító igazolvánnyal, a mobiltelefon díjfizetés elektronikus visszaigazolásával lehet igazolni. Mobiltelefonos parkolás esetén az elektronikus visszaigazolást 90 napig meg kell őrizni.

(3) Ha az igénybevevő azért nem tud parkolójegyet vásárolni, mert a parkolójegykiadó-automata meghibásodott, köteles másik automatánál jegyet vásárolni. Amennyiben 150 méteren belül másik működő automata nincs, úgy az igénybevevő parkolása ingyenes.

(4) A védett vagy fokozottan védett övezetekben történő várakozás szabálytalannak minősül különösen ha

a) a jogosultságot igazoló okmányt nem ellenőrizhető módon helyezték el,

b) az órával ellátott engedélyen a várakozás megkezdésének időpontját nem állították be,

c) *  az eseti várakozási engedély hiányosan, vagy javítható íróeszközzel (különösen grafit ceruzával, hőre halványuló tintával) vagy javítva (átírva) van kitöltve.

27. § (1) *  Ha a jármű díjfizetési kötelezettség alá eső várakozási területen díjfizetés nélkül várakozik, vagy a kifizetett várakozási időt 1 óránál rövidebb időre történt fizetés esetén 5 perccel, 1 órára vagy annál hosszabb időre történt fizetés esetén legalább 15 perccel túllépi, a jármű üzembentartója várakozási esetenként a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 15/C. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott várakozási díjat és pótdíjat köteles fizetni.

(2) Ha a jármű védett vagy fokozottan védett övezetbe

a) engedély nélkül hajt be és díjfizetés nélkül várakozik,

b) az engedélyben foglalt feltételeket megsértve várakozik,

c) az engedélyben meghatározott várakozási időt – 1 óránál rövidebb időre szóló jogosultság esetén 5 perccel, 1 órára vagy annál hosszabb időre szóló jogosultság esetén legalább 15 perccel – túllépi,

a jármű üzembentartója esetenként a Kkt. 15/C. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott várakozási díjat és pótdíjat köteles fizetni.

(3) A kiszabott pótdíj törlésének van helye az alábbi okiratok eredeti példányának Üzemeltető részére történő bemutatásával:

a) parkolóbérlet vagy parkolóengedély számlája – kivéve a 8. § (4) bekezdés szerinti társított parkolóbérlet vagy a 11. § (4) bekezdés szerinti társított parkolóengedély esetén,

b) *  várakozási engedély vagy korlátozott várakozási engedély számlája – kivéve a 13. § (7) bekezdés szerinti társított engedély esetén,

c) eredeti parkolójegy,

d) egyéb várakozásra jogosító eredeti igazolvány – amennyiben a pótdíjazás során készült fényképeken az igazolvány sorszáma egyértelműen beazonosítható, és az a pótdíjazás időpontjában érvényes volt,

e) környezetkímélő jármű esetén a kizárólag elektromos meghajtást bizonyító forgalmi engedély.

(4) Amennyiben a pótdíj törlésére okot adó okiratok bemutatására a pótdíjazásra okot adó esemény időpontjától számított 30 napon túl kerül sor, az Üzemeltető az addig igazoltan felmerült ügyviteli költségeinek felszámítására jogosult.

(5) Az Üzemeltető a díjak, pótdíjak meg nem fizetése esetén 3.000 Ft ügyviteli és postaköltség átalánydíj felszámítására jogosult, és a díjak (pótdíjak) jogi úton történő érvényesítése során igényelheti további költségeinek megtérítését.

10. Eljárási szabályok

28. § (1) A jogosulti és jogosítotti engedély kiadásának feltétele az igényjogosultság igazolása.

(2) Magánszemélyek jogosultságukat gyermekszállítói engedély esetén a forgalmi engedély eredeti példányán túl az alábbi okiratok együttes bemutatásával igazolhatják különösen:

a) személyi igazolvány,

b) lakcímkártya,

c) gyermek születési anyakönyvi kivonata,

d) gyermek lakcímkártyája,

e) a nevelési intézmény látogatásáról szóló, 5 napnál nem régebbi igazolás eredeti példánya a gyermek oktatási azonosítójának és osztályának vagy csoportjának megjelölésével,

f) közeli hozzátartozói kapcsolatot megalapozó okirat, különösen: hatósági határozat, gyermek nagyszülője esetén a gyermek szülőjének anyakönyvi kivonat másolata,

g) *  közeli hozzátartozóval közös lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személy esetén a közeli hozzátartozó lakcímkártyájának másolata.

(3) Magánszemélyek jogosultságukat – a (2) bekezdésben meghatározott eset kivételével – a forgalmi engedély eredeti példányán túl az alábbi okiratok eredeti példányának bemutatásával igazolhatják különösen:

a) személyi igazolvány,

b) lakcímkártya,

c) ingatlan 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapja,

d) a munkavégzés helyét tartalmazó 5 napnál nem régebbi munkáltatói igazolás,

e) képviselői megbízólevél.

(4) Gazdálkodó szervezetek jogosultságukat a forgalmi engedély bemutatása mellett az alábbi okiratok bemutatásával igazolhatják különösen:

a) cégkivonat, társasági szerződés vagy egyéb alapító okirat,

b) egyéni vállalkozói igazolvány vagy a regisztrációt igazoló okirat,

c) vállalkozási vagy szállítási szerződés.

(5) A parkolójegyet, a behajtásra, illetve várakozásra jogosító egyéb engedélyt, a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványát, és a korlátozott időtartamú várakozáshoz használandó órát a jármű első szélvédője mögött a műszerfalon úgy kell elhelyezni, hogy a rajta lévő adatok bármikor, szabad szemmel is leolvashatóak legyenek, és annak érvényességéről az ellenőrzést végző személy megbizonyosodhasson.

(6) Meghatározott időtartamú várakozás esetén a várakozás kezdő időpontját a jármű első szélvédője mögött jól látható módon elhelyezett adathordozón (beállítható órán) kell rögzíteni. Az óra állását a várakozás megkezdését követően megváltoztatni tilos. A kezdő időpont utólagos igazolásának nincs helye. A meghatározott időtartam lejárta után a várakozóhelyet vagy az övezetet a járművel el kell hagyni. A várakozási időtartam a jármű övezeten belüli áthelyezésével nem hosszabbítható meg.

(7) Amennyiben az időkorláttal ellátott engedélyek használata során az Üzemeltető visszaélést tapasztal, így különösen azt, hogy az engedély mellékletét képező órát annak használója mechanikusan meghajtja az Üzemeltető megtévesztése céljából, e személy részére az időkorlátos engedély kiadását az Üzemeltető megtagadhatja és a már kiadott engedélyt visszavonhatja.

(8) *  A várakozási, korlátozott várakozási engedélyek, parkolóbérletek és parkolóengedélyek pótlásáért és cseréjéért díjat kell fizetni. Az előre meghatározott rendszámra szóló, 1 órás időtartamú eseti várakozási engedélyek nem cserélhetők.

(9) *  Csere jármű esetén behajtási, várakozási engedély vagy parkolóengedély csak legfeljebb 1 hónapig tartó, határozott időre adható, amely indokolt esetben 1 alkalommal, további legfeljebb 1 hónapig tartó időtartamra meghosszabbítható.

(10) *  Akinek behajtásra, várakozásra jogosító engedélye van, és az erre való jogosultsága megszűnt, a jogosultság megszűnésével az engedély érvényessége is – díjvisszatérítés nélkül – megszűnik.

11. Záró rendelkezések

29. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges gazdasági intézkedésről szóló 603/2020. (XII. 18.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés a) pont és (2) bekezdés hatályának megszűnését követő naptól lép hatályba.

(2) A rendelet 20. § (5) bekezdése és 23. §-a 2022. június 30. napján lép hatályba.

29/A. § *  (1) E rendelet nem alkalmazható az új díj bevezetésre vagy megállapítására, illetve a meglévő díj mértékének emelésére vagy kötelezetti körének kiterjesztésére vonatkozó, 2020. december 19. napja óta fennálló tilalom (a továbbiakban: tilalom) fennállása alatt.

(2) A tilalom fennállása alatt a Pécs Város környezetkímélő forgalmi rendjéről, a fizetőparkoló-helyek működtetéséről, valamint a várakozási díjakról szóló 49/2011. (X. 31.) önkormányzati rendeletet kell alkalmazni.

30. § *  Pécs Város környezetkímélő forgalmi rendjéről, a fizetőparkoló-helyek működtetéséről, valamint a várakozási díjakról szóló 49/2011. (X. 31.) önkormányzati rendelet 2. melléklet 1. pont a) alpontja szerint e rendelet hatályba lépését megelőző napig megváltott eseti engedélyek legkésőbb e rendelet alkalmazhatóvá válásának napját követő 180. napig használhatók fel.

31. § E rendelet a belső piaci szolgáltatások szabályairól szóló Európai Parlament és Tanács 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.

32. § * 

Péterffy Attila
polgármester
Dr. Lovász István
jegyző

1. melléklet a 43/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelethez

Parkolózónák

1. I. díjzóna szektorok:

1.1. I.A szektor

A
1 Bajcsy-Zsilinszky utcának a Rákóczi úttól a Nagy Lajos király útjáig tartó szakasza
2 Bajcsy-Zsilinszky utca – Nagy Lajos király útja – Jókai utca – Európa tér – Terracina tér által határolt közterület
3 Czinderi utca
4 Dischka Győző utca
5 Eötvös utca
6 Jókai utcának a Jókai tértől a Nagy Lajos király útjáig tartó szakasza
7 Jókai utca – Nagy Lajos király útja – Szabadság utca – Rákóczi út által határolt közterület
8 József Attila utca – Rét utca – Rákóczi út – Szabadság utca által határolt közterület
9 Rákóczi útnak a Hungária utcától a Bajcsy-Zsilinszky utcáig tartó szakasza
10 Rét utcának a Rákóczi úttól József Attila utcáig tartó szakasza
11 Szabadság utcának a Rákóczi úttól József Attila utcáig tartó szakasza
12 Várady Antal utca
13 Zrínyi Miklós utca

1.2. I.B szektor

A
1 Bercsényi utca
2 Fürdő utca (kivéve a Kossuth térre eső szakasza)
3 Gábor utca
4 Goldmark Károly utca
5 Hal tér (kivéve a díszburkolattal ellátott része)
6 Kisfaludy Sándor utca
7 Lyceum utca
8 Munkácsy Mihály utca
9 Perczel Miklós utca
10 Rákóczi útnak a Bajcsy-Zsilinszky utcától a Felsőmalom utcáig tartó szakasza
11 Tímár utca
12 Toldi Miklós utca

2. II. díjzóna szektorok:

2.1. *  II.A szektor

A
1 Alajos utca
2 Alkotmány utca
3 Attila utca
4 Barbakán tér
5 Báthory utca
6 Forbát Alfréd utca
7 Hungária utcában a úttengelytől északra eső várakozóhelyek
8 Klimó György utca
9 Kóczián Sándor utca
10 *  Kodály Zoltán utca úttengelytől délre eső része
11 Nagy Jenő utca
12 Nyár utca
13 Őz utca
14 Petőfi utcának az Alkotmány utcától a Hungária utcáig tartó szakasza
15 Rókus utca
16 Rókusalja utca
17 Sánc utca
18 Tábor köz
19 Tábor utca
20 Tavasz utca
21 Xavér utca
22 Zója utca

2.2. II.B szektor

A
1 Erreth Lajos utca
2 Garay utca
3 Hargita utca
4 Hőgyes Endre utca
5 Hungária utcának a Madách Imre utcától a Rákóczi útig tartó szakaszán az úttengelytől délre eső várakozóhelyek
6 Jászai Mari utca
7 Madách Imre utca
8 Petőfi utcának a Hungária utcától a József Attila utcáig tartó szakasza
9 Szendrey Júlia utca

2.3. II.C szektor

A
1 Bajcsy-Zsilinszky utcának a Nagy Lajos Király útjától a Zólyom utcáig tartó szakasza
2 Bajcsy-Zsilinszky utca – Nagy Lajos Király útja – Alsó-malom utca – Zólyom utca által határolt közterület
3 Gizella utca
4 Indóház tér
5 Jókai utcának a Nagy Lajos király útjától az Indóház térig tartó szakasza
6 Jókai Mór utca – Kaffka Margit utca – Szabadás utca – Nagy Lajos király útja által határolt közterület
7 Kaffka Margit utca
8 Kálvin utcának a Mártírok útjától a Vasút utcáig tartó szakasza
9 Lokomotív utca
10 Mártírok útjának a Rét utcától a Kálvin utcáig tartó szakasza
11 Móricz Zsigmond tér
12 Móricz Zsigmond tér – Bajcsy-Zsilinszky utca – Nagy Lajos király útja – Jókai utca által határolt közterület
13 Móricz Zsigmond utca
14 Szabadság utcának a Nagy Lajos király útjától az Indóház térig tartó szakasza
15 Vasút utca
16 Zólyom utca

2.4. *  II.D szektor

A
1 Alsóhavi utca
2 Ágoston tér
3 Béri Balogh Ádám utca
4 Búza tér (kivéve a nyugati felének a Király utcától a mélygarázs bejáratáig tartó szakasza)
5 Egyetem utcának a Koller utcától a Rákóczi útig a tartó szakasza
6 Felsőmalom utca
7 Király utcának a Felsőmalom utcától a Lánc utcáig tartó szakasza
8 Koller utca
9 Lánc utcának a Király utcától a Harangöntő utcáig tartó nyugati szakasza
10 Lenke utca
11 Majorossy Imre utcának az Ágoston tértől a Király utcáig tartó szakasza
12 Nagy Lajos utca
13 Piac tér

2.5. II.E szektor

A
1 Budai Nagy Antal utca
2 Honvéd utca
3 Ifjúság útjának a Kürt utcától az Alkotmány utcáig tartó szakasza
4 * 
5 Pacsirta utcának a Zichy Gyula utcától az Ifjúság útjáig tartó szakasza
6 Szigeti útnak a Kürt utcától a Rókus utcáig tartó szakasza
7 Váci Mihály utca
8 Veres Péter utca

2.6. II.F szektor

A
1 Bajnok utca
2 Eperjes utca
3 Heim Pál utca
4 Igló utca
5 Kolozsvár utca
6 Köztársaság tér
7 Lőcse utca
8 Marosvásárhely út
9 Nagyvárad utcának a Petőfi utcától a Semmelweis utcáig tartó szakasza
10 Petőfi utcának a József Attila utcától a Kolozsvár utcáig tartó szakasza
11 Rét utcának a József Attila utcától az Indóház térig a tartó szakasza
12 Semmelweis utcának József Attila utcától a Kolozsvár utcáig tartó szakasza
13 Szabó József utca
14 Temesvár utca

2.7. II.G szektor

A
1 48-as tér
2 Bacsó Béla utcának a Somogyi Béla utcától a Vargha Damján utcáig tartó szakasza
3 Dohány utca
4 Egyetem utcának a Rákóczi úttól Vasvári Pál utcáig tartó szakasza
5 Jogász utca
6 Légszeszgyár utcának Rákóczi úttól a Somogyi Béla utcáig a tartó szakasza
7 Liszt Ferenc utca
8 Somogyi Béla utca
9 Vargha Damján utca (kivéve a 48-as tértől a Sport utcáig tartó keleti szakasza)
10 Vasvári Pál utca
11 Zsinkó István utca

2.8. II.H szektor

A
1 Farkas István utca
2 Felsőbalokány utcának a Király utcától a Farkas István utcáig tartó szakasza
3 Felsővámház utcának a Király utcától a Farkas István utcáig tartó szakasza
4 Lánc utcának a Király utcától a Harangöntő utcáig tartó keleti szakasza, és a Farkas István utcából megközelíthető szakasza
5 Harangöntő utca
6 Király utcának az Alsóhavi utcától a Felsővámház utcáig tartó szakasza

2.9. II.I szektor

A
1 Athinay utca 1–5. közötti és a 2–6. előtti közterület
2 Hal József utca
3 Hungária utcának Szigeti úttól a Madách Imre utcáig tartó szakaszán az úttengelytől délre eső várakozóhelyek
4 Huszár utca
5 Megyeri tér
6 Megyeri út 4. számtól északra eső várakozóhelyek
7 Mezőszél utca
8 Móré Fülöp utca
9 Szigeti útnak a Rókus utcától a Hungária utcáig tartó, és az attól délre eső szakasza

2. melléklet a 43/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelethez

Parkolózónák és a korlátozott várakozási övezetek díjai (ÁFÁ-t tartalmazzák)

1. Parkolójegy díja

A B C
1 díjzóna „A” díjosztály
(Ft/óra)
„B” díjosztály
(Ft/óra)
2 I. díjzóna 400 800
3 II. díjzóna 200 400

2. Parkolóbérlet díja

A B C D E
1 díjzóna havi díj
(Ft)
negyedéves díj
(Ft)
féléves díj
(Ft)
éves díj
(Ft)
2 Összevont bérlet (I. és II. díjzóna) 16.000 45.000 85.000 160.000
3 II. díjzóna 5.500 15.000 25.000 45.000

3. Jogosult magánszemély parkolóengedélyének díja

A B C
1 díjzóna féléves díj
(Ft)
éves díj
(Ft)
2 I. díjzóna 3.600 6.600
3 II. díjzóna 2.000 3.800

4. Jogosult nyugdíjas magánszemély parkolóengedélyének díja

A B
1 díjzóna éves díj
(Ft)
2 I. díjzóna 2.500
3 II. díjzóna 2.500

5. Jogosult intézmény, jogosított magánszemély, valamint intézményi dolgozó parkolóengedélyének díja

A B C D
1 díjzóna negyedéves díj
(Ft)
féléves díj
(Ft)
éves díj
(Ft)
2 I. díjzóna 19.000 37.000 70.000
3 II. díjzóna 7.000 13.500 25.000

6. *  A 12. § (4)–(5) bekezdések és 16. § (2) bekezdés szerinti engedélyek díja

A B C D
1 jogcím negyedéves díj
(Ft)
féléves díj
(Ft)
éves díj
(Ft)
2 12. § (4) bekezdés és 16. § (2) bekezdés szerinti engedély 22.000 42.000 80.000
3 12. § (5) bekezdés szerinti engedély 10.000

7. *  A 11. § (8) bekezdés szerinti engedély díja

A B C D
1 jogcím havi díj
(Ft/db)
féléves díj
(Ft/db)
éves díj
(Ft/db)
2 11. § (8) bekezdés szerinti engedély 13.000 70.000 120.000

8. A 12. § (2) bekezdés és a 24. § (2) bekezdés b) pont szerinti órával ellátott engedély díja

A B
1 jogcím éves díj
(Ft/db)
2 *  12. § (2) bekezdés a)–f) és h) pontok szerinti engedély 5.000
3 12. § (2) bekezdés g) pont szerinti engedély 1.200
4 12. § (2) bekezdés g) pont vagy 24. § (2) bekezdés b) pont szerinti további gyermekszállítói engedély 6.000

9. Engedély kiállításának, cseréjének, pótlásának, megújításának díja

A B
1 jogcím díj
(Ft/db)
2 Parkolóengedély cseréje, pótlása 1.200
3 Városi Parkolókártya kiállítása 1.000
4 Városi Parkolókártya megújítása a kiállítási díj 50%-a

10. Kizárólagos használatú várakozóhely díja

A B
1 díjzóna éves díj
(Ft/várakozóhely)
2 I. díjzóna 400.000
3 II. díjzóna 200.000

11. Korlátozott várakozási övezeti engedély díja

A B
1 terület díj
(Ft/db)
2 Korlátozott várakozási övezet 1.200

3. melléklet a 43/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelethez

Védett övezetek és fokozottan védett sétáló és gyalogos övezetek

1. Védett övezetek

1.1. védett övezet

A
1 Apáca utca
2 Ciszterci köz
3 Dóm tér
4 Esze Tamás utca
5 Ferencesek utcájának az Alkotmány utcától a Szent István térig tartó szakasza
6 Hunyadi János utcának a Kálvária utcától a Széchenyi térig tartó szakaszán az úttengelytől nyugatra eső várakozóhelyek
7 Janus Pannonius utca
8 Káptalan utca
9 Sétatér
10 Szepesy Ignác utca
11 Szent István tér
12 Széchenyi térnek a Nagy Lajos Gimnázium – Nádor Szálloda vonalától északra eső szakasza
13 Vörösmarty utca

1.2. *  védett övezet

A
1 Anna utca
2 Bástya utca
3 Flórián tér
4 Hunyadi János utcának a Kálvária utcától a Széchenyi térig tartó szakaszán az úttengelytől keletre eső várakozóhelyek
5 János utca
6 József utca
7 Kisflórián utca
8 Mária utca
9 Megye köz
10 Megye utca
11 Nagyflórián utca
12 Papnövelde köz
13 Papnövelde utca
14 Szent Mór utca

1.3. védett övezet

A
1 Irgalmasok utcája
2 Mátyás király utca
3 Teréz utca

1.4. * 

1.5. védett övezet

A
1 Európa tér
2 Terracina tér

1.6. védett övezet

A
1 Boltív köz
2 Kazinczy utca
3 Városház köz

2. Fokozottan védett sétáló övezetek

2.1. fokozottan védett sétáló övezet

A
1 Ferencesek utcájának a Szent István tértől a Jókai térig tartó szakasza

2.2. fokozottan védett sétáló övezet

A
1 Havi-hegyi útnak a Zsomboly utcától a Gyopár utcáig tartó szakasza

2.3. fokozottan védett sétáló övezet

A
1 Király utcának a Széchenyi tértől a Majorossy Imre utcáig tartó szakasza

2.4. fokozottan védett sétáló övezet

A
1 Búza tér nyugati felének a Király utcától a mélygarázs bejáratáig tartó szakasza

2.5. fokozottan védett sétáló övezet

A
1 Fürdő utcának a Kossuth térre eső szakasza

2.6. fokozottan védett sétáló övezet

A
1 Citrom utca
2 Fellbach tér
3 Graz tér

2.7. fokozottan védett sétáló övezet

A
1 Hal tér díszburkolattal ellátott része

3. Fokozottan védett gyalogos övezetek

3.1. fokozottan védett gyalogos övezet

A
1 Ferencesek utcájának a Jókai tértől az Apáca utcáig tartó szakasza
2 Jókai tér
3 Kossuth tér
4 Széchenyi térnek a Nagy Lajos Gimnázium – Nádor Szálloda vonalától délre eső szakasza

3.2. fokozottan védett gyalogos övezet

A
1 Csontváry utcának díszburkolattal ellátott északkeleti része

4. melléklet a 43/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelethez * 

Korlátozott várakozási övezetek

1. korlátozott várakozási övezet

A
1 Antónia utca
2 Aradi Vértanúk útja díszburkolattal ellátott szervízútja
3 Babits Mihály utca
4 Bartók Béla utcának a Székely Bertalan úttól az Aradi Vértanúk útjáig tartó szakasza
5 Bessenyei utca
6 Gebauer Ernő utca
7 György utca
8 Hunyadi János utcának Surányi Miklós úttól az Aradi vértanúk útjáig tartó szakasza (páratlan nyugati oldal)
9 Juhász Gyula utca
10 Kacsóh Pongrác utca
11 Kaposvári út
12 *  Kodály Zoltán utca 2.–16. számú társasházak közötti szakasza
13 Mecsek utca
14 Miklós utca
15 Mikszáth Kálmán utcának a Surányi Miklós úttól a Hunyadi János utcáig tartó szakasza
16 Nyíl köz
17 Nyíl utca
18 Surányi Miklós útnak a Székely Bertalan úttól a Hunyadi János utcáig tartó szakasza
19 Székely Bertalan útnak a Surányi Miklós úttól a Bartók Béla utcáig tartó szakasza
20 Vilmos utca

2. korlátozott várakozási övezet

A
1 Ágoston tér Losonc utcától délre húzódó díszburkolattal érintett szakasza
2 Ágota utca
3 Antal utca
4 Barátúr utca
5 Boldizsár utca
6 Bosnyák utca
7 Böck János utca (37. számtól a Tettye utcáig tartó szakasza)
8 Cserző köz
9 Derkovits utca
10 Domb utca
11 Domonkos utca
12 Felsőhavi utca
13 Ferenc utca
14 Gáspár utca
15 Gergely utca
16 Haas Mihály tér
17 Hatház utca
18 Hegyalja utca Zerge utcától nyugatra eső szakasza
19 Hunyadi János utcának Magaslati úttól az Aradi vértanúk útjáig tartó szakasza (páros, keleti oldal)
20 Ignác utca
21 Ilona utca
22 István utcának az Ilona utcától a Kálvária utcáig tartó szakasza
23 Kálmán utca
24 Kálvária utca
25 Kisboldogasszony utca
26 Losonc utca
27 Majorossy Imre utcának a Tettye utcától a Kálvária utcáig tartó szakasza
28 Majthényi Ferenc utca
29 Mandula utca
30 Mihály utca
31 Nap utca
32 Nyúl utca
33 Ótemető utca
34 Péter utca
35 Szikla utca
36 Szőlő utcának a Magaslati úttól a Kálvária utcáig tartó szakasza
37 Tettye utcának a Böck János utcától a Kálvária utcáig tartó szakasza
38 Tinódi utca
39 Törekvés utca
40 Vince utca
41 Virág utca
42 Zidina
43 Zöldfa utca
44 *  Menyhért utca

3. korlátozott várakozási övezet

A
1 Dárda utca
2 József Attila utcának a Megyeri úttól Petőfi utcáig tartó szakasza
3 Kandó Kálmán utca
4 Kassa utca
5 *  Megyeri útnak a József Attila utcától a Mártírok útjáig tartó szakasza (kivéve a Megyeri út 4. számtól északra eső várakozóhelyek)
6 Nagyszeben utca
7 Nagyvárad utcának a Megyeri úttól a Petőfi utcáig tartó szakasza
8 Semmelweis utca Kolozsvár utca – Mártírok útja közötti szakasza
9 Szilágyi Dezső utca
10 Tompa Mihály utca
11 Ungvár utca
12 Vas Gereben utca
13 *  Mártírok útja úttengelytől északra eső része

4. korlátozott várakozási övezet

A
1 Batsányi utca
2 Fogaras utca
3 Homok utca
4 Jakabhegyi út
5 Mikes Kelemen utca
6 Tiborc utcának a Mikes Kelemen utcától a Kürt utcáig tartó szakasza
7 *  Kürt utca

5. melléklet a 43/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelethez

A védett övezetekbe történő várakozási engedélyek díja (ÁFÁ-t tartalmazzák) * 

1. *  Várakozási engedély díja

A B C D
1 engedély típusa övezet díj összege
(Ft)
időtartam/típus
2 Eseti várakozási engedély 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 4.000 nap
3 3. melléklet 1.1.–1.3. pont – házasságkötés esetén 500 óra
4 3. melléklet 1.1.–1.3. pont – jogosult vagy jogosított magánszemélyek által váltható 500 óra
5 250 félóra
6 3. melléklet 1.5.–1.6. pont, 2.1.–2.4. pont, 2.6. pont és 3.1. pont 600 félóra/övezet
7 Jogosult vagy jogosított magánszemély engedélye
8 Jogosult magánszemély engedélye
9 Korlátozott várakozási engedély 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 5.000 év/övezet
10 3.200 félév/övezet
11 Várakozási engedély 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 8.400 év/övezet
12 5.300 félév/övezet
13 Jogosult nyugdíjas magánszemély engedélye
14 Korlátozott várakozási engedély 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 1.200 év/övezet
15 800 félév/övezet
16 Várakozási engedély 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 2.500 év/övezet
17 1.600 félév/övezet
18 A védett övezetben lakóhellyel rendelkező jogosított magánszemély engedélye
19 Korlátozott várakozási engedély 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 12.000 év/övezet
20 7.500 félév/övezet
21 Várakozási engedély 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 20.000 év/övezet
22 12.500 félév/övezet
23 A védett övezetben lakóhellyel nem rendelkező jogosított magánszemély engedélye
24 Korlátozott várakozási engedély 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 24.000 év/övezet
25 15.000 félév/övezet
26 Várakozási engedély 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 32.000 év/övezet
27 20.000 félév/övezet
28 Jogosult intézmény és
intézményi dolgozó engedélye
29 Korlátozott várakozási engedély 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 12.000 év/övezet
30 7.500 félév/övezet
31 Várakozási engedély intézmény és intézményi dolgozó részére 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 100.000 év/övezet
32 52.000 félév/övezet
33 27.000 negyedév/övezet
34 Várakozási engedély rendszám nélkül intézmény és szálloda részére 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 120.000 év/db
35 70.000 félév/db
36 13.000 hónap/db
37 16. § (1) bekezdés a) pont szerinti jogosult szervezet, vagy a d) pont szerinti jogosult szervezet dolgozója 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 80.000 év/övezet
38 42.000 félév/övezet
39 22.000 negyedév/övezet
40 16. § (1) bekezdés b)–d) pont szerinti jogosult szervezet 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 80.000 év/db
41 42.000 félév/db
42 22.000 negyedév/db
43 18. § (4) bekezdés szerinti közüzemi kárelhárítási munkát végző gazdálkodó szervezet 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 140.000 év/db
44 75.000 félév/db
45 Áruszállítási engedély
46 Rendszeres áruszállítás tehergépjárművel 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 12.000 év/övezet
47 3. melléklet 1.5.–1.6. pont, 2.1. pont, 2.3. pont ,Széchenyi tér, 2.4. pont, 2.6. pont, Kossuth tér 10.000 év/övezet
48 Rendszeres áruszállítás tehergépjárműtől eltérő járművel 3. melléklet 1.1.–1.3. pont 35.000 év/övezet
49 3. melléklet 1.5.–1.6. pont, 2.1.pont, 2.4. pont, 2.6. pont, Kossuth tér 30.000 év/övezet
50 Áruszállítás közterületi rendezvényre 3. melléklet 1.500 alkalom
51 Építési és ingatlan fenntartási célú engedély 3. melléklet 5.000 hét/övezet
52 3. melléklet 10.000 hónap/övezet
53 Egyéb engedély
54 Közterületi rendezvényi előadó vagy szervező 18. § (2) bekezdés szerinti várakozási engedélye 3. melléklet 6.000 Ft/db

2. A 18. § (5) bekezdés és a 24. § (2) bekezdés b) pont szerinti órával ellátott engedély, illetve az Intézményi Rendezvénykártya díja

A B
1 jogcím éves díj
(Ft/db)
2 *  18. § (5) bekezdés a)–g) és i) pontok szerinti engedély 5.000
3 18 § (5) bekezdés h) pont szerinti engedély 1.200
4 18. § (5) bekezdés h) pont vagy 24. § (2) bekezdés b) pont szerinti további gyermekszállítói engedély 6.000
5 Intézményi Rendezvénykártya 1.200

3. * 

4. Engedély pótlásának, cseréjének díja

A B
1 jogcím díj
(Ft/db)
2 Engedély pótlása, cseréje 1.200

5. Kizárólagos használatú várakozóhely díja

A B
1 jogcím éves díj
(Ft/várakozóhely)
2 Kizárólagos használatú várakozóhely 400.000

6. melléklet a 43/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelethez * 

Parkolózóna szektorok, védett övezetek, valamint a fokozottan védett övezetek területének határai

1.

7. melléklet a 43/2021. (XI. 22.) önkormányzati rendelethez * 

Korlátozott várakozási övezetek területének határai

1. korlátozott várakozási övezet

2. korlátozott várakozási övezet

3. korlátozott várakozási övezet

4. korlátozott várakozási övezet