Városunk egyik ékessége a Lőverek. Építészeti és természeti értékeinek megóvása, valamint a Lőveri táj értékes történeti jellegében sajnálatosan bekövetkezett romlás megállítása érdekében Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi rendeletet alkotja meg.
Jelen rendelet - figyelemmel az 1964. évi III. tv., az 1998. évi I. tv., a 21/1970. (VI. 21.) Korm. rendelet, a 20/1982. (X. 12.) IpM rendelet, 12/1986. (XII. 30.) ÉVM rendelet, a 12/1983. (V. 12.) MT rendelet előírásaira és felhatalmazásaira - az 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bekezdésében megfogalmazott, az Önkormányzatnak az épített és természeti környezet védelmére vonatkozó kötelezettségének kíván eleget tenni.
1. § A rendelet hatálya kiterjed a Lőverek városrészre.
2. § (1) A rendelet hatálya kiterjed a természetes és jogi személyekre, valamint a jogi személyiség nélküli társaságokra, szervezetekre.
(2) A rendelet hatálya nem terjed ki a műemlékvédelemről, valamint a természetvédelemről szóló jogszabályok rendelkezései alapján védelem alá helyezett értékekre.
3. § A rendelet alkalmazásában
(1) Lőverek:
Kőfejtő út - Récényi út - Belterületi határvonal (Ciklámen út) - Ojtozi fasor- Harkai út - Keresztúri út - Lőver krt. - Mikoviny utca - Honvéd út - Panoráma út - Deákkúti út - Lőver krt. - Hársfa sor - Ibolya út - Zerge utca, Nándormagaslati erdő déli határolóvonala által határolt terület.
(2) *
(3) *
(4) Minimális élettér:
koronavetület alapú tér, beleértve a talajfelszín alatti és feletti teret.
(5) Egyéb hulladék:
nem növényi szerves anyag tartalmú hulladék, főleg rongy, műanyag és egyéb ipari anyagok.
(6) A szelídgesztenye és a házi berkenye a jelen rendelet alkalmazásában erdei fa.
4. § *
5. § *
6. § *
7. § *
8. § (1) *
(2) *
9. § *
10. § *
11. § *
12. § *
13. § (1) A lőveri területre bevezető vegyesforgalmú lakóutakon ki kell helyezni „Lakó-pihenő övezet” (KRESZ 123. ábraszám) jelzőtáblát a 4. sz. melléklet térbeli és időbeli ütemezése szerint. Ennek alapján csak a következő járművek hajthatnak be:
- kerékpár,
- az ott lakók vagy az odalátogatók személygépkocsija, motorkerékpárja, segédmotorkerékpárja,
- az ott lakók költözését végző tehergépkocsi,
- az oda áruszállítást végző, legfeljebb 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi, valamint motor, segédmotoros tricikli,
- az oda építkezés céljából építőanyagot szállító tehergépkocsi,
- az út- és közműépítésre vagy fenntartásra köztisztasági vagy közegészségügyi feladat, illetőleg postai gyűjtő- és kézbesítő szolgálat ellátására szolgáló gépjármű, ha ez feladata ellátása érdekében elkerülhetetlen.
(2) A járművek legfeljebb 20 km/h sebességgel közlekedhetnek.
(3) Járművel várakozni csak a kijelölt helyeken lehet.
(4) Csak a feltétlenül indokolt egyirányúsítás tartandó fenn (Winkler út, Hársfa sor, Kőfejtő út).
(5) A kizárólag gyalogos forgalmú utak csatlakozási pontjain szükséges korlátok elhelyezéséről a Műszaki Hivatal gondoskodik.
14. § * (1) E rendelet a Lőverek területén lévő 15 évnél idősebb fa- és cserjeegyedeket (továbbiakban: védett fa) az 1991. évi XX. tv. 85. § (1) bekezdés felhatalmazásával, mint helyi jelentőségű természetvédelmi értéket, együttes önkormányzati védelem alá helyezi.
(2) A védelem nem terjed ki a gyümölcsfákra, valamint az erdőtervvel rendelkező erdőrészletekre.
15. § * (1) Tilos a védett fa kivágása, kivéve, ha
a) az ingatlanra a rendelet hatálybalépése előtt elvi építési engedély került kiadásra és az építkezés a telken álló fa kivágása nélkül nem valósítható meg, vagy
b) a faegyed elhalt, vagy
c) a faegyed balesetet vagy anyagi kár okozhat.
(2) Tilos a védett fa megrongálása vagy olyan kezelése, amely értéke csökkenését vagy egészségi állapotának romlását vonhatja maga után. Tilos ezért
a) a védett fát kidönteni,
b) a gyökérzetét átvágni,
c) az élő ágait megcsonkítani,
d) a kérgét megsebezni, lehántani,
e) a törzsét, ágát átkötni,
f) a minimális életterében mély- vagy magasépítészeti létesítményt elhelyezni,
g) a minimális életterében összefüggő burkolatot létrehozni,
h) a szelídgesztenye minimális életterében építési mész, vagy más lúgos kémhatású anyagot tárolni közvetlen talajérintkezéssel.
(3) Tilos a jegyző engedélye nélkül élősövényt kivágni.
(4) Kiszáradt fa kivágásának szándékát - legkésőbb a kivágás tervezett napja előtt 30 nappal - a jegyzőnek be kell jelenteni.
(5) A kérelmező a fakivágás engedélyezésekor, valamint az elhalt fa kivágási időpontjának bejelentése nyomán köteles a kivágott vagy elhalt egyedet azonos növényfajjal pótolni, 5 db-ot meghaladó faegyed egyidejű kivágása esetén pedig köteles a kivágás előtt parkosítási tervet bemutatni. Az engedélyező a parkosítási terv bemutatásakor köteles javaslatot tenni a Lőverekben honos növényfajok telepítésére vonatkozóan.
(6) Tilos az élősövény nyesése március 15. és június 15. között.
16. § *
17. § (1) *
(2) *
(3) A kedvező zajhelyzet megóvása, valamint a vegyesforgalmú utak forgalomnövekedésének megakadályozása érdekében a rendelet kihirdetését követően a Lőverek „lakó-pihenő” övezetében zenés szórakozóhely nem létesíthető.
(4) *
18. § (1) *
(2) Egyéb hulladék kazánban történő, vagy nyílt téri égetése az év minden szakaszában tilos!
(3) *
(4) Az önkormányzat által meghatározott mindenkori hulladékszállítási rendszerhez az ingatlan tulajdonosának (bérlőjének) alkalmazkodni kell.
19. § (1) * Zárt rendszerű, vízzáró szennyvízgyűjtő tartály üríttetéséről és a szennyvíz elszállíttatásáról minden tulajdonos a szennyvízgyűjtő túlfolyása előtt köteles gondoskodni.
(2) *
20. § *
21. § (1) Jelen rendelet 1993. január 1-jén lép hatályba.
(2) Jelen rendelet 16. §-ában kijelölt zajvédelmi szempontból fokozottan védett terület létrehozásához az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat jogszabályban előírt írásbeli támogatását adta.
(3) A rendelet 10. §-ában önkormányzati védelem alá vont és a rendelet 1. számú mellékletében felsorolt épületek tulajdonosai a védelem alá vonásról és annak következményeiről tájékozódtak.
(4) A védelem alá vont épületek értékvizsgálata megtörtént.
22. § Jelen rendelet hatályba lépésével
(1) a 4/1982.(XII.21.) számú Városi Tanácsi rendelettel jóváhagyott Általános Rendezési Terv az alábbi szerint változik:
a 9. § (2) bekezdés második mondata helyébe a következő mondat lép:
„Ezen belül a VII. és VGY jelű övezetekben, valamint a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 37/1992. (XII. 30.) önkormányzati rendelete alapján a Lőverek területén új telekalakítás esetén 1300 m2-nél kisebb telek nem alakítható.”
(2) A 4/1982. (XII. 21.) számú Városi Tanácsi rendelettel jóváhagyott Általános Rendezési Terv kiegészül az alábbiakkal:
„24. § A Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 37/1992. (XII. 30.) önkormányzati rendelete alapján a Lőverek területe zajvédelmi szempontból fokozottan védett terület.”
„25. § A Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 37/1992. (XII. 30.) önkormányzati rendelete alapján a Lőverek területe tájképi szempontból védett terület.”
23. § A rendelet hatályba lépésével egy időben a 71/1986. (VIII. 5.) VB határozattal jóváhagyott Sopron Sörházdomb Részletes Rendezési Terv szabályozási előírások 6/b pont 4. alpontja és a 7/b pont 3. alpontja helyébe a 9. § (2) bekezdés hatályba lépésével egy időben „a telkeknek legfeljebb 10%-a építhető be” lép.
24. § Jelen rendelet hatályba lépésével egy időben a szórakoztatóipari egységek zeneszolgáltatásának szabályozásáról és az utcai zenészek működéséről szóló Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 6/1991. (VI. 30.) önkormányzati rendeletével módosított 4/1988. (VI. 28.) VT rendelet 2. § (2) bekezdés az alábbival egészül ki:
„Fenti határérték és az I. és II. melléklet módosító tényezői a Lőverekre nem vonatkoznak, helyette a 37/1992. (XII. 30.) Kgy. rendelet határértékei az irányadók.”
Fejes Zoltán | Dr. Bihari István | |
polgármester | jegyző |