Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 19/2003. (VII. 3.) önkormányzati rendelete

a városrehabilitációs program támogatásáról

Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Általános rendelkezés

1. § (1) E rendeletben foglalt feltételek alapján támogatás vehető igénybe az elhanyagolt, leromlott állapotú - (2) bekezdésben megjelölt - városrészek megújítására, a városkép javítására, az épített környezet rehabilitációjára, a városi lakóépület-tömbök közös tulajdonú részeinek részbeni vagy teljes rehabilitációjára.

(2) E rendelet hatálya kiterjed:

a) a Rákóczi utca, Csatkai utcai átjáró, Pázmány Péter utca, Hátulsó utca folytatásában tervezett közterület által határolt tömbre,

b) az Újteleki utca, Schármár K. utca, Csarnok utca, és a gyalogos átjáró által határolt terület lakóterületre,

c) a Rákosi úti váltólakások területére.

Támogatható célok

2. § (1) Az épület részeinek és berendezéseinek felújításával, illetve korszerűsítésével el kell érni a szerkezeti elemek állékonyságának a biztosítását, - és amennyiben ez biztosítva van - a költséghatékonyabb épületüzemeltetést, és az épületek energiamérlegének javítását. A támogatás a lakóépületek közös tulajdonában álló szerkezeti rendszerek és műszaki berendezések felújítására, pótlására és korszerűsítésére igényelhető, az alábbiak szerint:

a) Épületek szerkezeti elemeinek felújítása, cseréje az alábbi alrendszerek szerint

aa) Építészeti alrendszerek

- pince

- földszinti közös területek

- lépcsőházak

- padlás

- tető

- homlokzatok

- udvar

ab) Tartószerkezeti alrendszerek

- alapozás

- függőleges teherhordó szerkezetek

- vízszintes teherhordó szerkezetek

- függőfolyosók

- tetőszerkezet

b) Épületgépészeti alrendszerek korszerűsítése

- felvonó

- vízvezeték-hálózat (bekötés, alapvezetékek, felszálló vezeték)

- csapadékvíz hálózat (bekötés, ejtővezeték, ereszcsatorna)

- szennyvíz-vezeték hálózat (bekötés, alapvezeték, ejtővezeték)

- gázhálózat

- szellőzés

- kémények

- épületvillamosság

c) Épületek energia-megtakarítást eredményező felújítása

- épületek utólagos vagy kiegészítő hőszigetelése (homlokzatok, tetőterek, födémek, pincék),

- nyílászárók utólagos hőszigetelése, ill. cseréje és légzárásuk javítása.

Pályázati feltételek

3. § (1) Pályázatot nyújthatnak be: lakásszövetkezetek és társasházi közösségek, magánszemélyek a Belügyminisztérium által kiírt „városrehabilitáció támogatása” megnevezésű, ÁTBP-2003-LA-3 kódszámú pályázati felhívás, valamint jelen rendelet 1. számú mellékletében szereplő részletes pályázati felhívás szerint.

(2) A pályázónak a szükséges saját erő biztosítását, hitelt érdemlő bizonylattal igazolni kell (a társasház közgyűlési határozata, vagy jegyzőkönyve és banki igazolás a saját rész rendelkezésre állásáról). Pályázó saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel.

(3) Amennyiben a pályázó társasházközösségben önkormányzati tulajdonú lakás van, az Önkormányzat vállalja a pályázat benyújtásához szükséges 2x1/3 önrész biztosítását a saját tulajdonában lévő lakások után. Pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz támogatás nem igényelhető.

(4) Támogatási igény lakóépületek közös tulajdonában álló szerkezeti rendszerek, és műszaki berendezések felújítására, pótlására és korszerűsítésére igényelhető. Támogatásból nem fedezhető a lakásokon kívüli, ugyanazon épületben létrehozott nem lakáscélú ingatlanok felújítása, korszerűsítése, de egyéb forrásból a támogatásban részesülőkkel egy időben elvégezhetők.

(5) Támogatás csak teljes épületre, lakóingatlanra igényelhető.

(6) A pályázatban a támogatás szempontjából elismerhető beruházási költség tartalmazhatja a fejlesztések tervezési és engedélyezési költségeit, továbbá a lebonyolítás és beruházás egyéb költségeit, valamint az áfát.

Támogatási feltételek

4. § (1) Az önkormányzati támogatás feltétele, hogy tömbönként legalább a lakások egynegyede nyújtson be támogatási kérelmet, továbbá a tömbrehabilitációt a Belügyminisztérium is támogassa.

(2) Az önkormányzati támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségek merülnek fel, akkor annak megfizetésére a pályázó köteles, az nem növelheti az állami és az önkormányzati támogatás összegét.

(3) Sikeres pályázat esetén az önkormányzat a pályázóval támogatási szerződést köt. Megkötésének feltétele, hogy a pályázó saját forrásait az önkormányzat által megjelölt, elkülönített számlára utalja át.

(4) Nem nyerhet támogatást az a lakástulajdonos, akinek a helyi önkormányzattal szemben bárminemű fizetési hátraléka van.

(5) Nem nyújtható támogatás olyan pályázónak, amelynek a Soproni Ingatlankezelő Kft.-vel (továbbiakban: SIK Kft.) a Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Rt.-vel (a továbbiakban: VÍZMŰ Rt.) a Soproni Városüzemeltetési Kft.-vel (továbbiakban: SVÜ Kft.) szemben szolgáltatásból fennálló tartozása van.

A támogatás formája, mértéke

5. § (1) Az önkormányzati támogatás mértéke a pályázó beruházási költség 1/3-a lehet.

Az önkormányzati támogatás vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtható.

(2) Az önkormányzati támogatás feltétele, hogy a Belügyminisztérium az önkormányzat pályázatát támogassa és az erre vonatkozó támogatási szerződést megkösse.

(3) A támogatásból nem fedezhető a lakásokon kívüli, ugyanazon épületben létrehozott nem lakáscélú ingatlanok felújítása, korszerűsítése (pl.: földszinten kialakított üzlethelyiség), de egyéb forrásból a támogatásra nem jogosult munkálatok a támogatásban részesülőkkel egyidejűleg elvégezhetők.

(4) Az Önkormányzat fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázati keretek kimerülése esetén a pályázatok befogadását a Polgármester felfüggessze.

(5) A támogatást azonnal és egy összegben, a Ptk.-ban meghatározott késedelmi kamatokkal együtt vissza kell fizetni, ha a támogatás odaítélésétől számított 5 éven belül a Támogató tudomására jut, hogy a Támogatást igénybe vevő a pályázatában, vagy az ahhoz csatolt (ok)iratokban valótlan adatokat közölt.

A pályázat felépítése, benyújtásának határideje, helye

6. § (1) A pályázat felépítése:

a) Összefoglaló adatlap a Belügyminisztérium ÁTBP-2003-LA-3 kódszámú pályázati felhívásának 1. számú melléklete szerint,

b) Állapotfelmérő adatlap a pályázattal érintett épületek tervezett felújításáról épületenként a 2. számú melléklete szerint,

c) a pályázattal érintett épület tulajdonosainak, tulajdoni hányadainak és az általuk vállalt saját erő bemutatása és előzetes hozzájárulásuk a jelzálogjog bejegyzéséhez (a Belügyminisztérium ÁTBP-2003-LA-3 pályázati felhívásának 3. sz. melléklete szerint, épületenként),

d) részletes projektleírás épületenként,

e) rövid programindoklás,

f) építési, vagy rendeltetésmód változási engedély hiteles másolata vagy benyújtásának igazolása, ha a rehabilitációs program során elvégzendő munkák építési engedélykötelesek,

g) építési, vagy rendeltetésmód változási engedély teljes tervdokumentációja, ha a felújítás, korszerűsítés építési engedélyköteles,

h) az épületek pályázattal érintett részeinek felmérési tervrajzai (ha a felújítás, korszerűsítés nem építési engedélyköteles),

i) költségvetési főösszesítő,

j) tételes költségkalkuláció,

k) közműbővítéssel járó épületrehabilitáció esetén előzetes elvi nyilatkozat az érintett szolgáltatótól a többletkapacitás biztosításáról,

l) a beruházás szükségességét alátámasztó egyéb információk és dokumentumok, szakvélemények,

m) a SIK Kft., VÍZMŰ Rt., SVÜ Kft. nyilatkozatát arról, hogy a támogatást igénylő lakásszövetkezetnek vagy társasház-közösségnek nincs szolgáltatásból fennálló tartozása, továbbá a Polgármesteri Hivatal Adóiroda, Polgármesteri Hivatal Költségvetési Iroda nyilatkozatát arról, hogy a lakástulajdonosoknak nincs az Önkormányzattal szemben fennálló tartozása,

n) a pályázó képviseletében eljáró személy képviseleti jogosultságát igazoló 60 napnál nem régebbi okirat (cégkivonat, közgyűlési határozat),

o) a lakástulajdonosok részéről vállalt saját erő biztosításáról és annak elkülönítéséről szóló társasházi közgyűlési határozat,

p) tervezett hitelfelvétel esetén a hitelintézet szándéknyilatkozata a hitelnyújtásról, mely összegszerűen is megjelöli a hitel összegét,

q) nyílászárók cseréje esetén tervezői nyilatkozat a lakások légcseréjének megfelelőségéről,

r) hivatalos helyszínrajz,

s) egyéb a pályázat által fontosnak tartott dokumentumok, amely a pályázat minél teljesebb körű bemutatását teszik lehetővé.

(2) A pályázatot 6 nyomtatott példányban, valamint elektronikus adathordozón a Polgármesterhez lehet a pályázati hirdetményben előírt határidőn belül benyújtani.

Pályázatok elbírálása

7. § (1) Hiányosan benyújtott pályázatok esetében 8 napon belül hiánypótlási kötelezettséget kell előírni. Hiánypótlási határidő a felszólító levél kézhezvételét követően 15 nap.

(2) *  A pályázatok értékelését és előkészítését az alábbi összetételű munkacsoport végzi:

- az önkormányzat gazdasági alpolgármestere, vagy megbízottja, aki egyben a munkacsoport elnöke,

- a Költségvetési Bizottság elnöke, vagy annak delegált tagja,

- a Városfejlesztési Bizottság elnöke, vagy annak delegált tagja.

A Bizottság munkájában szakértőként részt vesz:

- a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Osztályának delegált tagja,

- a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztályának delegált tagja,

- a Jegyzői Iroda jogi szakreferense,

- a Sopron Holding Zrt. delegált tagja.

(3) A munkacsoport akkor határozatképes, ha tagjainak több mint fele jelen van, állásfoglalásait egyszerű szótöbbséggel hozza.

(4) A munkacsoport a hiánytalan tartalommal benyújtott pályázatokat benyújtásuktól számított 30 napon belül értékeli, jegyzőkönyvet készít, majd javaslatát a Közgyűlés elé terjeszti.

(5) A pályázatoknak a Belügyminisztériumhoz történő felterjesztéséről, a támogatás mértékéről a Közgyűlés dönt.

A felújítások műszaki ellenőrzése és fedezete

8. § (1) A felújítás szakszerű és jogszerű elvégzése érdekében pályázó köteles az önkormányzattal együttműködni. A pályázat lebonyolítása értékhatártól függően a Közbeszerzési Törvény, illetve a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 22/1999. (XI. 1.) önkormányzati rendelete alapján történhet. A beszerzés bonyolítási költségei a beruházási költségek részét képezik.

(2) A támogatás kifizetésére utólag, a műszaki ellenőr által jóváhagyott számla alapján közvetlenül a kivitelező részére történő átutalással kerül sor.

Vegyes és záró rendelkezések

9. § E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.

Walter Dezső Dr. Tölli Katalin
polgármester aljegyző

1. számú melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 19/2003. (VII. 3.) önkormányzati rendeletéhez

Részletes pályázati felhívás

A Belügyminisztérium városrehabilitációs programjához kapcsolódóan Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet

tömbrehabilitáció támogatására

I. A támogatás célja

Támogatás vehető igénybe az elhanyagolt, leromlott állapotú városrészek megújítására, a városkép javítására, az épített környezet rehabilitációjára, a városi lakóépület-tömbök közös tulajdonú részeinek részbeni vagy teljes rehabilitációjára az alábbi területeken:

a) a Rákóczi utca, Csatkai utcai átjáró, Pázmány Péter utca, Hátulsó utca folytatásában tervezett közterület által határolt lakóterület,

b) az Újteleki utca, Schármár K. utca, Csarnok utca, és a gyalogos átjáró által határolt terület lakóterület,

c) a Rákosi úti váltólakások területe.

II. A pályázók köre

Pályázatot nyújthatnak be lakásszövetkezetek, társasházi közösségek és magánszemélyek akik a Belügyminisztérium által kiírt „városrehabilitáció támogatása” megnevezésű, ÁTBP-2003-LA-3 kódszámú pályázati felhívást, valamint a vonatkozó önkormányzati rendelet feltételeit magukra nézve kötelezően elfogadják.

III. Pályázati feltételek

1. Támogatás igényelhető épületek szerkezeti elemeinek felújítására, cseréjére az alábbi alrendszerek szerint:

a) Épületek szerkezeti elemeinek felújítása, cseréje az alábbi alrendszerek szerint

aa) Építészeti alrendszerek

- pince

- földszinti közös területek

- lépcsőházak

- padlás

- tető

- homlokzatok

- udvar

ab) Tartószerkezeti alrendszerek

- alapozás

- függőleges teherhordó szerkezetek

- vízszintes teherhordó szerkezetek

- függőfolyosók

- tetőszerkezet

b) Épületgépészeti alrendszerek korszerűsítése

- felvonó

- vízvezeték-hálózat (bekötés, alapvezetékek, felszálló vezeték)

- csapadékvíz hálózat (bekötés, ejtővezeték, ereszcsatorna)

- szennyvíz-vezeték hálózat (bekötés, alapvezeték, ejtővezeték)

- gázhálózat

- szellőzés

- kémények

- épületvillamosság

c) Épületek energia-megtakarítást eredményező felújítása

- épületek utólagos vagy kiegészítő hőszigetelése (homlokzatok, tetőterek, födémek, pincék),

- nyílászárók utólagos hőszigetelése, ill. cseréje és légzárásuk javítása.

2. Nem nyújtható támogatás nem lakás céljára szolgáló ingatlanok felújítására, valamint a pályázat benyújtása előtt megkezdett beruházásra.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatások

Jelen pályázati rendszer alapján a lakóközösség által tervezett felújításra kétféle forrásból nyerhető támogatás:

- egyrészt állami forrásból, vissza nem térítendő támogatás formájában, melynek mértéke a beruházási költségek legfeljebb 1/3-a lehet,

- másrészt pedig önkormányzati támogatásból, mely mértéke ugyancsak a tervezett beruházási költség legfeljebb 1/3-a lehet vissza nem térítendő formában.

A támogatásról az Önkormányzat a lakástulajdonosi közösségekkel támogatási szerződést köt.

Az önkormányzati támogatás feltétele, hogy a Belügyminisztérium az Önkormányzat pályázatát támogassa.

A lakástulajdonosoknak saját erőként a beruházási költségek legalább 1/3-át kell biztosítani készpénzben, mely lehet a képződött felújítási alap, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, vagy bankhitel.

Amennyiben a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségek merülnek fel, azok megfizetésére a pályázók kötelesek, azok nem növelhetik sem az állami, sem az önkormányzati támogatás összegét.

A pályázatban a támogatás szempontjából elismerhető beruházási költség tartalmazhatja a felújítások tervezési és engedélyezési költségeit, továbbá a lebonyolítás egyéb költségeit, valamint az áfát.

Támogatásból nem fedezhető a lakásokon kívüli, ugyanazon ingatlanon létrehozott nem lakáscélú ingatlanok felújítása, korszerűsítése (pl.: földszinten kialakított üzlethelyiség), de egyéb forrásból a támogatásra nem jogosult munkálatok a támogatásban részesülőkkel egyidejűleg elvégezhetők.

Belügyminisztérium és az Önkormányzat is fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázati keretek kimerülése esetén a pályázatok befogadását felfüggeszti.

V. A pályázat felépítése

a) Összefoglaló adatlap a Belügyminisztérium ÁTBP-2003-LA-3 kódszámú pályázati felhívásának 1. számú melléklete szerint,

b) Állapotfelmérő adatlap a pályázattal érintett épületek tervezett felújításáról épületenként a 2. számú melléklete szerint,

c) a pályázattal érintett épület tulajdonosainak, tulajdoni hányadainak és az általuk vállalt saját erő bemutatása és előzetes hozzájárulásuk a jelzálogjog bejegyzéséhez (a Belügyminisztérium ÁTBP-2003-LA-3 pályázati felhívásának 3. sz. melléklete szerint, épületenként),

d) részletes projektleírás épületenként,

e) rövid programindoklás,

f) építési, vagy rendeltetésmód változási engedély hiteles másolata vagy benyújtásának igazolása, ha a rehabilitációs program során elvégzendő munkák építési engedélykötelesek,

g) építési, vagy rendeltetésmód változási engedély teljes tervdokumentációja, ha a felújítás, korszerűsítés építési engedélyköteles,

h) az épületek pályázattal érintett részeinek felmérési tervrajzai (ha a felújítás, korszerűsítés nem építési engedélyköteles),

i) költségvetési főösszesítő,

j) tételes költségkalkuláció,

k) közműbővítéssel járó épületrehabilitáció esetén előzetes elvi nyilatkozat az érintett szolgáltatótól a többletkapacitás biztosításáról,

l) a beruházás szükségességét alátámasztó egyéb információk és dokumentumok, szakvélemények,

m) a SIK Kft., VÍZMŰ Rt., SVÜ Kft. nyilatkozatát arról, hogy a támogatást igénylő lakásszövetkezetnek vagy társasház-közösségnek nincs szolgáltatásból fennálló tartozása, továbbá a Polgármesteri Hivatal Adóiroda, Polgármesteri Hivatal Költségvetési Iroda nyilatkozatát arról, hogy a lakástulajdonosoknak nincs az Önkormányzattal szemben fennálló tartozása,

n) a pályázó képviseletében eljáró személy képviseleti jogosultságát igazoló 60 napnál nem régebbi okirat (cégkivonat, közgyűlési határozat),

o) a lakástulajdonosok részéről vállalt saját erő biztosításáról és annak elkülönítéséről szóló társasházi közgyűlési határozat,

p) tervezett hitelfelvétel esetén a hitelintézet szándéknyilatkozata a hitelnyújtásról, mely összegszerűen is megjelöli a hitel összegét,

q) nyílászárók cseréje esetén tervezői nyilatkozat a lakások légcseréjének megfelelőségéről,

r) hivatalos helyszínrajz,

s) egyéb a pályázat által fontosnak tartott dokumentumok, amely a pályázat minél teljesebb körű bemutatását teszik lehetővé.

VI. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

A pályázatok a részletes pályázati felhívásban meghatározott formai követelményeknek megfelelően, 6 nyomtatott példányban, valamint elektronikus adathordozón nyújthatók be.

A pályázatok benyújtása folyamatos, befogadásuk 2003. szeptember 30. napjával zárul.

A pályázatok benyújtásának helye: Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Iroda 9400 Sopron, Fő tér 1.

A pályázati felhívás olvasható a Polgármesteri Hivatal internetes honlapján (www.sopron-ph.hu). Az adatlapok letölthetők a Belügyminisztérium (www.b-m.hu) internetes honlapjáról, továbbá térítésmentesen beszerezhető a Megyei és Fővárosi Közigazgatási Hivatalokban. A formanyomtatvány nem változtatható sem tartalmában, sem alakjában.

A benyújtott pályázatok hiánypótlására a felszólítás kézhezvételét követő 8 napon belül kerülhet sor.

A pályázatok benyújtása díjtalan.

VII. Az elbírálás szempontrendszere

1. Előnyt élvez az a pályázó, amely magasabb saját erőt tud biztosítani, ezáltal kevesebb állami és önkormányzati támogatást vesz igénybe.

2. Előnyt élvez az a pályázó, amely lakótömb rehabilitációján keresztül egyszerre nagyobb számú lakás felújítását célozza meg.

3. Előnyt élvez az a pályázó, amelyik a városrehabilitáció során nemcsak a lakóépületeket, hanem a lakókörnyezetet is megújítja, egészséges lakáskörülményeket biztosít, korszerűsíti a komfort nélküli lakásokat, energiatakarékos technikai megoldásokat alkalmaz, kialakítja a szabályozási terv szerinti lakókörnyezetet.

4. Előnyt élvez az a pályázó (tömb), amelynél 30%-nál magasabb a komfort nélküli lakások aránya.

5. Előnyt élvez az a pályázó, amely közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb fajlagos költséggel végzi a felújítási munkákat.

6. Előnyt élvez az a pályázó (tömb), amelynél az épületekben található lakások legalább 80%-a 1940 előtt épült.

VIII. Döntési mechanizmus

A pályázat kétlépcsős. Az első fordulóban az önkormányzat bírálja el a hozzá benyújtott pályázatokat. A pályázatok támogatásáról, a Belügyminisztériumba történő felterjesztésről a Közgyűlés dönt.

A Közgyűlés a hiánytalan tartalommal benyújtott pályázatokat benyújtásuktól számított 30 napon belül elbírálja.

Az önkormányzati támogatás feltétele, hogy az Önkormányzat pályázatát a Belügyminisztérium szintén támogassa.

A Minisztérium és az Önkormányzat támogatásáról a Polgármesteri Hivatal a pályázót értesíti és felhívja a támogatási szerződés megkötésére.

A pályázók írásbeli értesítést kapnak a pályázat eredményéről.