Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete

Sopron Megyei Jogú Város 2024. évi költségvetéséről

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed Sopron Megyei Jogú Város

a) Közgyűlésére (a továbbiakban: Közgyűlés) és annak bizottságaira,

b) Önkormányzata által irányított költségvetési szerveire (a továbbiakban: intézmények),

c) Polgármesteri Hivatalra,

d) gazdasági társaságainak költségvetési kapcsolataira.

2. A gazdálkodás általános alapelvei

2. § (1) Az éves költségvetés végrehajtását az intézményeknek, gazdasági társaságoknak:

a) az alapító okiratban előírt, illetve engedélyezett, valamint az intézményi költségvetési alapokmányokban, továbbá a szervezeti, működési szabályzatban részletezett feladatkörükben és kötelezettségeik mellett,

b) a szakmai hatékonyság, a takarékosság, különösen a gazdaságosság, a vagyon rendeltetésszerű használata követelményeinek érvényesítésével,

c) a gazdálkodási, számviteli előírások betartásával,

ellenőrizhető módon kell biztosítani.

(2) A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 115. § (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a Közgyűlés, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.

(3) A költségvetési évről, december 31-i fordulónappal készített könyvviteli mérlegben kimutatott eszközöket és forrásokat – ideértve az aktív és passzív pénzügyi elszámolásokat is – minden évben leltározni kell. Amennyiben az önkormányzat költségvetési szervénél a tulajdon védelme megfelelően biztosított és ellenőrzött, valamint a költségvetési szerv az eszközökről és azok állományában bekövetkezett változásokról folyamatosan részletező nyilvántartást vezet mennyiségben és értékben, akkor a leltározást elegendő háromévenként végrehajtani. A leltározás és selejtezés részletes szabályait a költségvetési szervek saját hatáskörben állapítják meg a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 69. §-ában és az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet 22. §-ában foglaltak alapján.

3. § (1) *  A Közgyűlés az Önkormányzat 2024. évi költségvetését 27 319 175 630 Ft bevétellel állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdésben megállapított bevételi főösszeg megoszlását az 1. melléklet tartalmazza.

(3) A bevételi főösszeg előirányzat csoportonkénti és költségvetési intézmények szerinti megoszlásait a 2–6. mellékletek tartalmazzák.

4. § (1) *  A Közgyűlés az Önkormányzat 2024. évi költségvetésének kiadási főösszegét 27 319 175 630 Ft-ban állapítja meg.

(2) *  A kiadási előirányzatok feladatonkénti és kiemelt előirányzat csoportonkénti alakulását a következő mellékletek tartalmazzák:

a) az Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények működési és fenntartási kiadásait a 2. mellékletben foglaltak szerint összesen 6 643 230 113 Ft összeggel,

b) a Polgármesteri Hivatal működési és fenntartási kiadásait a 3. mellékletben foglaltak szerint összesen 2 023 169 228 Ft összeggel,

c) az önkormányzati személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 8. melléklet alapján 284 505 893 Ft összeggel,

d) az önkormányzati dologi kiadások keretében megnevezett jogcímeket és ezek pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 9. melléklet alapján 3 301 597 258 Ft összeggel,

e) az önkormányzati városüzemeltetési kiadások pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 10. melléklet alapján 2 260 706 100 Ft összeggel,

f) az ellátottak pénzbeli juttatásai keretében megnevezett jogcímeket és ezek pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 11. melléklet alapján 145 000 000 Ft összeggel,

g) az önkormányzati fejlesztési előirányzatok feladatait és pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 12. melléklet részletezése alapján 1 072 982 095 Ft összeggel,

h) az önkormányzati felújítási előirányzatok feladatait és pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 13. melléklet részletezése alapján 1 579 059 947 Ft összeggel,

i) a terület- és településfejlesztési programok feladatait és pénzügyi szükségleteit a 14. melléklet részletezése alapján 87 806 271 Ft összeggel,

j) a Modern Városok Program feladatait és pénzügyi szükségleteit a 15. melléklet részletezése alapján 1 391 388 055 Ft összeggel,

k) az önkormányzati általános támogatások keretében megnevezett jogcímeket és ezek pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 16. melléklet alapján 5 208 842 861 Ft összeggel,

l) az önkormányzati pályázati támogatások keretében megnevezett jogcímeket és ezek pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 17. melléklet alapján 86 571 000 Ft összeggel,

m) az önkormányzati lakásalap kiadásai keretében megnevezett jogcímeket és ezek pénzügyi szükségletét kormányzati funkciók szerinti bontásban a 18. melléklet alapján 102 945 000 Ft összeggel,

n) a hitelek, kölcsönök nyújtása és törlesztése, értékpapírok beváltása és járulékok keretében megnevezett jogcímeket és ezek pénzügyi szükségletét a 19. melléklet alapján 2 595 647 997 Ft összeggel,

o) az általános tartalékot 106 341 430 Ft-tal, a céltartalékot, intézményi évközi tartalékot, egyéb évközi tartalékot a 20. mellékletben felsorolt célokra 429 382 382 Ft-tal.

(3) Az önkormányzati kiadások összegét a 7. melléklet tartalmazza.

(4) A Közgyűlés megállapítja, hogy a 2024. évi eredeti költségvetésben tervezett Működési bevételek és a tervezett Működési kiadások negatív egyenlege a Finanszírozási bevételekből kerül finanszírozásra.

5. § A Közgyűlés az önkormányzat által irányított Költségvetési Intézmények 2024. évi foglalkoztatottak engedélyezett létszámát a 2. melléklet, a Polgármesteri Hivatal 2024. évi foglalkoztatottak engedélyezett létszámát a 3. melléklet, az Önkormányzat 2024. évi engedélyezett létszáma és közfoglalkoztatottak létszámát a 4. melléklet szerint jóváhagyja.

6. § A Közgyűlés tudomásul veszi:

a) az Önkormányzat 2024. évi összevont mérlegét közgazdasági osztályozásban előirányzatonként a 21. melléklet szerint;

b) az Önkormányzat 2024. évi összevont mérlege kötelező, önként vállalt, államigazgatási feladat bontását a 22. melléklet szerint;

c) az Önkormányzat 2024. évi előirányzat felhasználási ütemtervét a 23. melléklet szerint;

d) az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit, kiadásait a 24. melléklet szerint;

e) az Európai Uniós támogatással megvalósuló pályázatok 2024. évi önkormányzati kiadásainak, önrészének bemutatását a 25. melléklet szerint;

f) a többéves kihatással járó döntések hatásának évenkénti bemutatását a 26. melléklet szerint azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg;

g) az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatások összegét a 27. melléklet szerint;

h) az Önkormányzat saját bevételei és az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségek több éves hatásának bemutatását a 28. melléklet szerint;

i) az Önkormányzat adósságot keletkeztető kötelezettségek többéves hatásának bemutatását a 29. melléklet szerint.

7. § A Közgyűlés az „Önkormányzati pályázati és általános támogatások” felhasználásának szabályait a 30. mellékletben megfogalmazottak szerint állapítja meg.

8. § A Közgyűlés az önkormányzati választott tisztségviselők, bizottsági tagok és önkormányzati tanácsadók, főtanácsadók külföldi kiküldetésének szabályait a 31. mellékletben foglaltak szerint jóváhagyja.

9. § A Közgyűlés az önkormányzati feladatok „Rovatszám (rovatrend)” szerinti besorolását a 32. mellékletben foglaltak szerint jóváhagyja.

3. Az Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek költségvetésével összefüggő szabályok

10. § (1) Az Önkormányzati irányítású költségvetési szervek a 2024. évi költségvetésüket e rendeletben meghatározott keretszámok főösszegeinek, kiemelt előirányzatainak betartása mellett a 3. § (3) bekezdésében, valamint a jelen § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel kötelesek összeállítani.

(2) Az önkormányzat irányítása alá tartozó intézmények – kivéve Polgármesteri Hivatal –

a) az intézményvezető az Önkormányzat költségvetési rendeletében az intézményi költségvetésekben megállapított személyi, illetve dologi előirányzat összegének június 30-ig, illetve december 31-ig a felét használhatja fel. A megjelölt időszak végéhez közeledve indokokkal alátámasztva polgármesterhez írt levélben az intézményvezető kérhet költségvetési előirányzat módosítást. A kért kiegészítő előirányzatról a polgármester dönt és a szükséges összeget átcsoportosítja, az átvezetésről a költségvetésről szóló rendelet következő módosítása során gondoskodik.

b) a személyi juttatások rovatainak foglalkoztatási formákhoz (teljes-, részfoglalkoztatás) kapcsolódó rovat tételein kívüli jogcímekre előirányzatot mindaddig nem tervezhetnek (kiadást nem teljesíthetnek), míg a foglalkoztatási formákhoz kapcsolódó rendszeres-, a munkavégzéshez kapcsolódó személyi juttatások, jubileumi jutalom, végkielégítés, valamint felmentési idő fedezete maradéktalanul nem áll rendelkezésükre,

c) a munkavégzéshez kapcsolódó személyi juttatások jogcímeken teljesítendő kifizetéseik fedezetét e személyi juttatások rovatai előirányzatának és a foglalkoztatási formákhoz kapcsolódó előirányzatok megtakarításainak együttesen kell biztosítaniuk,

d) a költségvetési szervnél a költségvetési évben keletkező személyi juttatás megtakarítás legfeljebb 50%-a használható fel személyi jellegű többletjuttatás kifizetésére a polgármesterhez benyújtott kérelem alapján,

e) tárgyi eszköz beszerzésre, felújításra kiadást – felhalmozási célú önkormányzati támogatás nélkül (azon felül) –, az intézményi ellátási díjak (térítési díj, szociális intézeti ellátás, szociális és ellátotti étkeztetés, ápolás, gondozás), a könyvtári beiratkozási díjtételek kivételével egyéb bevételeik terhére tervezhetnek, illetve teljesíthetnek az intézményi saját bevételek felhasználására vonatkozó (egyéb) szabályok betartása mellett,

f) pót-előirányzati igényt csak akkor nyújthatnak be, ha a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítással sem teljesíthető az intézményi feladatellátás,

g) jutalmazásra és céljuttatásra maximálisan tervezhető összeg az eredeti törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat előirányzatának 5%-a,

h) a feladatmutatók alapján állami hozzájárulásban részesülő intézmények a tényleges mutatók szerint kötelesek elszámolni a támogatással. A támogatás ellenőrizhetősége érdekében az intézmények kötelesek olyan nyilvántartást vezetni, amelyből egyértelműen megállapítható a tényleges feladatmutató teljesülése,

i) a nekik felróható okból bekövetkező, az Önkormányzat által igényelt támogatások körében keletkező visszafizetési kötelezettségért a költségvetési támogatásukkal felelnek,

j) a költségvetési szerveknek a szabad kapacitás kihasználását célzó, nem haszonszerzés céljából végzett alaptevékenységeit a szakmai tevékenységtől nem kell elkülönítetten nyilvántartani és elszámolni,

k) a rezsiszázalék mértékét az élelmet előállító költségvetési intézmény állapítja meg a tárgyévi költségvetés készítése során, és tájékoztatja az Önkormányzatot és a Polgármesteri Hivatalt;

l) a pénz és előirányzat maradványról való rendelkezés nem intézményvezetői kompetencia, arról a Közgyűlés dönt költségvetési rendeletmódosítással, ennek hiányában a zárszámadás maradványát képezi.

(3) A Polgármesteri Hivatal

a) a jegyző az Önkormányzat költségvetési rendeletében a Polgármesteri Hivatal költségvetésében megállapított személyi, illetve dologi előirányzat összegének június 30-ig, illetve december 31-ig a felét használhatja fel. A megjelölt időszak végéhez közeledve indokokkal alátámasztva polgármesterhez írt levélben a jegyző kérhet költségvetési előirányzat módosítást. A kért kiegészítő előirányzatról a polgármester dönt és a szükséges összeget átcsoportosítja, az átvezetésről a költségvetésről szóló rendelet következő módosítása során gondoskodik;

b) a személyi juttatás kiadási rovatainak foglalkoztatási formákhoz (teljes-, részfoglalkoztatás) kapcsolódó rovat tételein kívüli jogcímekre előirányzatot mindaddig nem tervezhet (kiadást nem teljesíthet), míg a foglalkoztatási formákhoz kapcsolódó rendszeres-, a munkavégzéshez kapcsolódó személyi juttatások, jubileumi jutalom, végkielégítés, valamint felmentési idő fedezete maradéktalanul nem áll rendelkezésre;

c) a munkavégzéshez kapcsolódó személyi juttatások jogcímeken teljesítendő kifizetéseik fedezetét e személyi juttatások rovatainak és a foglalkoztatási formákhoz kapcsolódó előirányzatok megtakarításainak együttesen kell biztosítaniuk;

d) a tárgyi eszköz beszerzésre, felújításra kiadást felhalmozási célú önkormányzati támogatás nélkül (azon felül) egyéb bevételei terhére tervezhet, illetve teljesíthet a saját bevételek felhasználására vonatkozó (egyéb) szabályok betartása mellett;

e) pót-előirányzati igényt csak akkor nyújthat be, ha a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítással sem teljesíthető a feladatellátás;

f) jutalmazásra és céljuttatásra maximálisan tervezhető összeg az eredeti törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat előirányzatának 5%-a;

g) képviselő-testület hivatalánál foglalkoztatott köztisztviselők illetményalapja 69 000 Ft 2024. évben.

11. § (1) A költségvetési szerv a költségvetési kiadások kiemelt előirányzatai és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok között az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 43. § (2) bekezdése alapján átcsoportosítást hajthat végre. Az átcsoportosítás nem irányulhat a személyi juttatások rovat előirányzatának növelésére, kivéve, az előirányzatok jóváhagyásakor még nem ismert jogszabály-, feladat változás miatt.

(2) Az intézmény kiadási kiemelt előirányzatán belül az élelmezési, a vásárolt élelmezés előirányzat rovatát nem változtathatja meg.

(3) A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak személyi juttatások terhére növelhető.

(4) Az intézmény állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás a munkaköri leírása szerint előírható feladatra nem fizethető. Más esetben díj fizetésére a feladatra vonatkozóan előzetesen írásban kötött szerződés igazolt teljesítése után kerülhet sor. Szerződésben ki kell kötni, hogy a díj kizárólag abban az esetben illeti meg az intézmény állományába tartozó személyt, ha a szerződésben rögzített feladat mellett a munkakörébe tartozó feladatainak is maradéktalanul eleget tett.

(5) Az intézmény a bevételi kiemelt előirányzat rovatain belül az intézményi ellátási díjak (térítési díj, szociális intézeti ellátás, szociális és ellátotti étkeztetés, ápolás, gondozás), a könyvtári beiratkozási díjtételek részelőirányzatait nem változtathatja meg.

(6) Államháztartáson kívüli forrás átvételéről – amennyiben többlet kötelezettségvállalást az intézmény részére nem jelent – az intézményvezető dönt, melyről a polgármester az intézményvezető írásos dokumentációja alapján a költségvetésről szóló rendelet következő módosítása során utólagosan a Közgyűlést tájékoztatja.

(7) Államháztartáson kívüli forrás átadásáról az intézményi költségvetésben rendelkezésre álló forrás terhére 100 000 Ft összeghatárig az intézményvezető dönt, melyről a polgármester az intézményvezető írásos dokumentációja alapján a soron következő rendelet módosításakor utólagosan a Közgyűlést tájékoztatja. Intézményi költségvetésben rendelkezésre álló forrás terhére 100 000 Ft-ot meghaladó államháztartáson kívüli forrás átadásáról a Közgyűlés dönt.

12. § (1) Az intézmény vezetője a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztály vezetőjével egyeztetve intézménye pénzügyi forrásainak nem a fenntartótól származó kiegészítése céljából pályázatot csak a polgármester írásos engedélyét követően nyújthat be.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti pályázat benyújtása az adott évben, vagy az azt követő években az intézmény számára eredetileg jóváhagyott önkormányzati támogatás mellett póttámogatás biztosítását feltételezi, a pályázat benyújtására csak a Közgyűlés egyetértésével, fedezet biztosításával kerülhet sor.

(3) Ha a költségvetési szerv utófinanszírozott pályázatot nyer, – a pályázati pénz számlára történő beérkezéséig – kiadásokat támogatásból az irányító szerv engedélyével teljesíthet. Amennyiben a kiadásokhoz kapcsolódó pályázati összeg előreláthatólag év végéig nem érkezik meg, úgy – a feladattal kapcsolatban – a költségvetési szervnek kérnie kell az irányító szervtől a támogatás megelőlegezését, amely összeg a következő évben az intézmény költségvetési támogatását csökkenti.

13. § (1) A bevételek beszedésekor, a kiadások teljesítésekor lehetőség szerint készpénzkímélő fizetési módokat kell alkalmazni. Az Áht. 85. §-ára figyelemmel előnyben kell részesíteni a banki átutalással történő fizetési módokat.

(2) Az Áht. 109. § (6) bekezdése szerint kapott felhatalmazás alapján a kiadások készpénzben történő kifizetésének esetei:

a) az Önkormányzat és költségvetési szervei tevékenységével összefüggésben a tevékenységet szolgáló eszközök, készletek beszerzése, szolgáltatás igénybevétele érdekében felmerült készpénz kifizetések bruttó 200 000 Ft értékhatárig,

b) az Önkormányzat és költségvetési szervei tevékenységéhez kapcsolódó utólagos elszámolásra kiadott előlegek,

c) reprezentációs kiadások,

d) belföldi-külföldi kiküldetésnél útiköltség térítések,

e) saját személygépkocsi hivatali célú használatáért fizetett költségtérítés,

f) szociális támogatások,

g) személyi jellegű kifizetések teljesítésére 30 000 Ft felett csak bankszámlára utalással kerülhet sor, kivéve

ga) a közlekedési költségtérítést;

gb) nem köztisztviselő és nem közalkalmazottak részére történő kifizetést,

gc) olyan személy részére történő kifizetést, aki nem rendelkezik bankszámlával.

(3) A készpénzben történő kifizetés részletes szabályait az Önkormányzat, valamint az intézmények mindenkor hatályos pénzkezelési szabályzatai tartalmazzák.

4. Intézményi feladatmutató értékek meghatározása

14. § (1) A köznevelési intézményekben önkormányzati költségvetési támogatást igénylő, új szakmai program indítására csak a közgyűlés jóváhagyásával kerülhet sor.

(2) Költségvetési támogatást nem igénylő új szakmai program indítását az intézmény csak a Kulturális és Oktatási Bizottság engedélyével vállalhat. Amennyiben új szakmai program indítását az intézmény önkormányzati költségvetési támogatási igény nélkül vállalja fel, az indítást követő öt éven belül pót-előirányzati igényt a fenntartó felé semmilyen jogcímen és indokkal nem kaphat.

(3) A köznevelési intézményekben – a Balfi Tagóvoda, a Sopronkőhidai Tagóvoda és a Brennbergbányai Tagóvoda kivételével –

a) óvodai csoportot úgy kell indítani és működtetni, hogy annak létszáma (a felvett és beiratkozott gyermeklétszám figyelembevételével) megfeleljen a köznevelésről szóló törvényben foglalt előírásoknak,

b) a csoportok a köznevelési törvényben foglaltak szerint, az elfogadott pedagógiai program keretei között szervezhetők.

(4) A (3) bekezdésben foglaltaktól csak közgyűlési döntéssel lehet eltérni.

5. Létszám- és bérgazdálkodással kapcsolatos előírások

15. § (1) Az intézmény vezetője az intézmény részére engedélyezett létszám-előirányzatot – a 2. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – a tényleges foglalkoztatás során köteles betartani.

(2) A költségvetési szerv által jutalmazásra (prémium címén teljesítményösztönzésre, személyi ösztönzésre) kifizethető együttes összeg – beleértve a jutalom előirányzatának felhasználását is – figyelemmel a 11. § (1) bekezdésére, a jogszabály szerinti illetmények, munkabérek rovat előirányzat 5%-át nem haladhatja meg.

(3) Intézményi körben az eredeti, illetve a módosított személyi juttatás rovat előirányzat terhére, jutalom kifizetésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha annak fedezetét az intézmény önkormányzati támogatás többletigénye nélkül biztosítani tudja, továbbá, ha az intézmény működéséhez pót-előirányzati igénnyel nem lép fel.

(4) Intézményeknél túlóra-, készenléti-, helyettesítési díj elszámolására, kifizetésére átalány alkalmazásával nem kerülhet sor. Az intézmény vezetőjének a tételes túlóra-, készenléti-, helyettesítési díj elszámolásához, kifizetéséhez naprakész, ellenőrizhető, analitikus nyilvántartást kell kialakítania, melynek ellenőrzött vezetéséért felelősséggel tartozik.

6. Be nem hajtható követelések szabályai

16. § (1) Az intézmények

a) az egyenként 100 000 Ft-ot meg nem haladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható és behajtható követeléseiket – a hátralékos felszólítást követő nem teljesítés esetén – nyilvántartásaikból kivezethetik,

b) az esetenkénti 100 000 Ft-ot meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára behajtható követeléseiket – a hátralékos címe szerint területileg illetékes adóhatósághoz behajtásra történt eredménytelenséget igazoló kimutatást követően – nyilvántartásaikból kivezethetik,

c) az esetenként 100 000 Ft-ot meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követeléseik nyilvántartásaikból történő kivezetéséről – a tárgyév november 30-ig benyújtott dokumentumok alapján – a Költségvetési Bizottság tárgyév december 31-ig dönt.

(2) A Polgármesteri Hivatal

a) az egyenként 100 000 Ft-ot meg nem haladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható és behajtható követeléseit – a hátralékos felszólítást követő nem teljesítés esetén – nyilvántartásaiból a jegyző írásos engedélye alapján kivezetheti,

b) az esetenkénti 100 000 Ft-ot meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára behajtható követeléseit – a hátralékos címe szerint területileg illetékes adóhatósághoz behajtásra történt eredménytelenséget igazoló kimutatást követően – nyilvántartásaiból a jegyző írásos engedélye alapján kivezetheti,

c) az esetenként 100 000 Ft-ot meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követelései nyilvántartásaiból történő kivezetéséről – a tárgyév november 30-ig benyújtott dokumentumok alapján – a Költségvetési Bizottság tárgyév december 31-ig dönt.

(3) Az Önkormányzat

a) az egyenként 100 000 Ft-ot meg nem haladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható és behajtható követeléseit – a hátralékos felszólítást követő nem teljesítés esetén – nyilvántartásaiból a jegyző írásos engedélye alapján kivezetheti,

b) az esetenkénti 100 000 Ft-ot meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára behajtható követeléseit – a hátralékos címe szerint területileg illetékes adóhatósághoz behajtásra történt eredménytelenséget igazoló kimutatást követően – nyilvántartásaiból a jegyző írásos engedélye alapján kivezetheti,

c) az esetenként 100 000 Ft-ot meghaladó, egy évnél régebben fennálló, adók módjára be nem hajtható követelései nyilvántartásaiból történő kivezetéséről – a tárgyév november 30-ig benyújtott dokumentumok alapján – a Költségvetési Bizottság tárgyév december 31-ig dönt.

7. A költségvetés végrehajtásának szabályai

17. § Ha az önkormányzat által felvállalt és a 29. mellékletben a 2024. költségvetési évre összegszerűen bemutatott 1 068 924 675 Ft készfizető kezességvállalásból ténylegesen fizetési kötelezettség keletkezik, akkor a törlesztő összegeket és járulékaikat a költségvetésben szereplő feladatok vagy többletbevételek terhére a Közgyűlés határozza meg és építi be a költségvetésbe.

18. § (1) Azon felújítási, fejlesztési és egyéb feladatok végrehajtása, amelyeknek bevételi forrása részben, vagy teljes összegében átvett pénz vagy pályázati forrás, csak abban az esetben indítható, ha átvett pénz esetén a megállapodás szerinti összeg az önkormányzat számláján jóváírásra került, illetve pályázati forrás esetén az elnyert összegről, az értesítés írásban rendelkezésre áll. A törvényi előírás alapján az állam által utólagosan biztosított támogatásokból és pályázati úton elnyert pénzekből megvalósuló feladatok a támogatás biztosításáról szóló szerződés aláírását követően indíthatók. Az önkormányzati támogatások, ha önkormányzati irányítású költségvetési intézményt érint, akkor az illetékes bizottság határozata alapján folyósíthatók, ha ezen körön kívüli, ebben az esetben a meghozott határozat alapján megkötött támogatási szerződés szerint.

(2) Hitelforrás igénybevételével megvalósítandó felújítási, fejlesztési és egyéb feladatok végrehajtásának megkezdése, illetve végrehajtása a Közgyűlés döntését követően, valamint a költségvetési rendeletben a hitelkeret jóváhagyását követően történhet, figyelembe véve a Magyarország stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvényben foglaltakat.

19. § (1) Az önkormányzat számláján lévő, átmenetileg szabad pénzeszközeinek

a) a számlavezetőnél határozott időre lekötött betétként történő elhelyezéséről vagy határozott időre lekötött betét, annak lejárata előtti felbontásáról,

b) állampapír vásárlásáról az elsődleges forgalmazókon keresztül

a Polgármesteri Hivatal pénzügyi feladatokat ellátó szervezeti egysége vezetőjének kezdeményezésére, a jegyző javaslatára a polgármester dönt.

(2) Az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeinek az (1) bekezdés szerinti hasznosításáról a polgármester a Közgyűlést az éves beszámoló keretében tájékoztatja.

20. § (1) A helyi önkormányzati költségvetési szerv saját hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosítás átvezetéseként a Közgyűlés módosítja a költségvetési rendeletet.

(2) A központi pótelőirányzatok és a bevételi többletek miatt végrehajtott előirányzat-módosítások esetén a költségvetési rendelet módosításáról a Közgyűlés az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 42. §-a szerint indokolt esetben a munkaterv szerinti költségvetés-módosításkor dönt, figyelemmel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. § (4) bekezdésében megfogalmazottakra.

(3) *  Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. § (2) bekezdésére figyelemmel a Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítására és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításra azzal, hogy a megtett intézkedésekről a soron következő rendelet módosításakor utólagosan a Közgyűlést tájékoztatja.

(4) A Közgyűlés tudomásul veszi, hogy az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 43/A. § (3) bekezdése alapján a költségvetési kiadási kiemelt előirányzatain belül a rovatok közötti átcsoportosításra a polgármester vagy az általa írásban kijelölt személy jogosult.

(5) Ha az Önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak e tényről a polgármester a Közgyűlést tájékoztatja.

(6) Államháztartáson kívüli forrás átvételéről – amennyiben többlet kötelezettségvállalást az önkormányzat részére nem jelent – a polgármester dönt, melyről a soron következő rendelet módosításakor utólagosan a Közgyűlést tájékoztatja.

21. § (1) A Közgyűlés egyes jogcímek előirányzatának felhasználási jogát az alábbiak szerint ruházza át:

a) A Polgármester dönt:

aa) az általános tartalék előirányzatának átcsoportosításáról. A felhasználása elsősorban a tervezett, de nem realizálható bevételek pótlására, majd az évközi többletigények teljesítésére történhet;

ab) a jóváhagyott eredeti költségvetés főösszegének 9%-án belül – esetenként – 150 millió forintot meg nem haladó előirányzat átcsoportosításáról; a döntésről a polgármester a Közgyűlést a költségvetés soron következő módosításakor tájékoztatja;

ac) a céltartalékban szereplő „Rendkívüli feladat” és a „Polgármesteri keret” felhasználásáról illetve átcsoportosításáról;

ad) az önkormányzati tartalék intézményi évközi tartalékában szereplő „Intézményi beruházások, felújítások” jogcím előirányzatának felhasználásáról;

ae) az önkormányzati tartalék egyéb évközi tartalékában szereplő „Önkormányzati pályázatokhoz önrész (új)” jogcím előirányzatának felhasználásáról – esetenként 30 000 000 Ft-ot meg nem haladó mértékben -;

af) az önkormányzati tartalék egyéb évközi tartalékában szereplő „Általános vis maior tartalék” jogcím előirányzatának felhasználásáról, a költségvetési év elején előre nem látott, vis maior események bekövetkezése esetén;

ag) az önkormányzati tartalék egyéb évközi tartalékában szereplő „Kezességvállalással kapcsolatos tartalék” jogcím előirányzatának felhasználásáról a készfizető kezességvállalásból adódó ténylegesen fizetési kötelezettség teljesítése esetén;

ah) az önkormányzati tartalék egyéb évközi tartalékában szereplő „Folyamatban lévő beruházások, felújítások önrész többlet igénye” jogcím előirányzatának felhasználásáról;

ai) az önkormányzati tartalék egyéb évközi tartalékában szereplő „Fürdő vis maior tartalék” jogcím előirányzatának felhasználásáról, a költségvetési év elején előre nem látott, vis maior események bekövetkezése esetén,

aj) a céltartalékban szereplő „Csapadékvíz csatorna hálózat és a fürdő üzemeltetés vis maior alapja” jogcím előirányzatának felhasználásáról;

ak) az önkormányzati tartalék egyéb évközi tartalékában szereplő „Általános fejlesztés és üzemeltetés tartalék” jogcím előirányzatának felhasználásáról.

b) A Gazdasági Bizottság dönt a céltartalékban szereplő „Eseményvezérelt felújítások, életveszély elhárítása” előirányzat átcsoportosításáról, melyek szakvéleménnyel alátámasztott életveszély elhárításra, hatósági előírásra és az intézmények jelentős ráfordítással járó felújítási munkálataira használhatók fel. Az előirányzatot a költségvetési év első felében maximum 50%-os mértékig lehet felhasználni.

c) A Városfejlesztési Bizottság dönt a benyújtott pályázatok alapján az önkormányzati fejlesztések „Lakossági út- és közműépítés”, az önkormányzati általános támogatások között szereplő „Városképi jelentőségű épületek felújítás támogatása”, az „Egyházi épületek felújítás támogatása”, a „Helyi védelem alatt álló épületek felújításának támogatása” előirányzatok felhasználásáról. A pályázati kiírás elkészítése, a beérkezett pályázatok összesítése és az összesített anyag átadása a Bizottságnak a Jegyző feladata.

d) A Kulturális és Oktatási Bizottság dönt az önkormányzati általános támogatások közt szereplő „Egyéb kulturális feladatok”; az önkormányzati pályázati támogatások közt szereplő „Kulturális feladatok támogatása”, „Testvérvárosi kapcsolatok ápolása”, „Civil szervezetek (Civil Alap)” keret előirányzatára beérkezett írásos igényekről. A beérkezett írásos igények összesítése és az összesített anyag átadása a Bizottságnak a Jegyző feladata.

e) Az Ifjúsági, Turisztikai és Sport Bizottság dönt az önkormányzati pályázati támogatások között szereplő „Sporttámogatások” keret előirányzatára beérkezett írásos igényekről. A beérkezett írásos igények összesítése és az összesített anyag átadása a Bizottságnak a Jegyző feladata.

f) A Népjóléti Bizottság dönt az önkormányzati pályázati támogatások között szereplő „Szociálpolitikai támogatások” keret előirányzatára beérkezett írásos igényekről. A beérkezett írásos igények összesítése és az összesített anyag átadása a Bizottságnak a Jegyző feladata.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt felhasználások esetében június 30-ig, illetve a költségvetés soron következő módosításakor, de legkésőbb a költségvetési beszámoló irányító szervhez történő megküldésének határidejéig, december 31-i hatállyal dönt a Közgyűlés a költségvetési rendelet ennek megfelelő módosításáról.

22. § A helyi nemzetiségi önkormányzatok és a város önkormányzata közötti, az államháztartásról valamint a nemzetiségek jogairól szóló törvénnyel összhangban lévő megállapodás megkötéséről a Közgyűlés dönt.

23. § (1) A költségvetésben jóváhagyott – törvényben meghatározott – kötelező feladatok ellátását az önként vállalt feladatok nem veszélyeztethetik. Az önként vállalt feladatokat a végrehajtás során rangsorolni kell, elsőbbséget kell biztosítani az intézményfinanszírozásnak, az önkormányzat működésével összefüggő kiadásoknak, az adósságszolgálati kötelezettség teljesítésének igénybevételükre fedezetet időarányosan, felhalmozási, felújítási kiadásokat teljesítményarányosan – a saját bevételek teljesülési ütemére figyelemmel – lehet kiutalni. Ettől eltérő finanszírozás csak a Közgyűlés jóváhagyása szerint történhet.

(2) Az intézmények és a Polgármesteri Hivatal kivételével az önkormányzati költségvetésben szereplő kiadási előirányzatok terhére a polgármester vagy az általa írásban felhatalmazott személy vállalhat kötelezettséget. Ezen kiadási előirányzatokra kötelezettséget vállalni a jegyző által írásban megbízott vezető előzetes pénzügyi ellenjegyzése alapján lehet. A vállalható kötelezettség a bevételi előirányzatok, illetve a mindenkori likviditás alakulásától függ.

(3) Többletfeladatot a forrás és az előirányzat egyidejű biztosításával lehet vállalni.

(4) Ha az előző időszaki saját bevételi teljesítés nem éri el az időarányos teljesítés szintjét, akkor a saját bevételek terven felüli többletbevételét és nem tervezett bevételét – kivéve az intézményi bevételeket – nem lehet tervesíteni.

(5) A Költségvetési Bizottság és az Önkormányzat Könyvvizsgálójának külön írásos véleménye alapján a hitelfelvételről és az igénybevétel feltételeiről, valamint a készfizető kezességről a Közgyűlés külön dönt.

(6) A „Lakásalapot” megillető pénzeszközökből 3 382 636 897 Ft tervezett összeg használható fel a 2024. évi egyéb önkormányzati feladatok finanszírozására. Ezen összegből a tényleges felhasználásnak megfelelő összeget a 2025. évi költségvetésbe – eredeti előirányzatként – vissza kell tervezni a „Lakásalapra” és biztosítani kell, hogy rendelkezésre álljon a Lakásalap számlán. Az Önkormányzat likviditási helyzetének függvényében a Lakásalap számlán lévő összegből, az igénynek megfelelő összeg évközben felhasználható, melyet a tárgy év december 31-ig vissza kell utalni a Lakásalap számlára.

(7) Az önkormányzati támogatás kiutalásának feltétele, hogy az Önkormányzat nevében eljáró és a támogatott között a megállapodás – amely kiemelten kell, hogy tartalmazza a támogatott elszámolási kötelezettségét – aláírásra kerüljön.

(8) Azon szervezetek, amelyeknek köztartozása, illetve tartozása van az Önkormányzat, intézményei, illetve gazdasági társaságai felé, semmilyen támogatásban nem részesülhetnek.

(9) A PRO KULTÚRA SOPRON Nonprofit Kft. közszolgáltatási szerződéséről a Közgyűlés az önkormányzat költségvetési rendeletének megalkotása után, az éves üzleti terv elfogadásakor dönt. Az így elfogadott közszolgáltatási szerződés költségvetési előirányzatait további közgyűlési döntés vagy polgármesteri átcsoportosítás változtatja meg úgy, hogy ekként mindkét aktust követően a közszolgáltatási szerződésben szereplő összegek módosulnak, és a módosított szerződést a polgármester és az ügyvezető(k) aláírják.

24. § Ez a rendelet 2024. január 31-én 16 óra 25 perckor lép hatályba, és 2028. január 1-jén hatályát veszti.

25. § Jelen rendeletet 2024. január 1-jétől kell alkalmazni.

dr. Farkas Ciprián dr. Sárvári Szabolcs
polgármester jegyző

1. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

Önkormányzat és intézményei 2024. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként

adatok Ft-ban



Sor-
szám
˘


Rovat szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
1. B110 Önkormányzatok működési támogatásai 5 872 582 868 5 916 913 073 5 984 552 134
2. B120 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 103 232 134
3. B160 Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 633 517 000 633 542 080 633 567 160
4. B300 Közhatalmi bevételek 6 793 100 000 6 793 100 000 6 793 100 000
5. B400 Működési bevételek 2 783 416 144 3 108 117 408 3 558 117 408
6. B640 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 0 0 0
7. B650 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 0 44 000 000 44 000 000
8. Működési bevételek összesen: (1+...+7) 16 082 616 012 16 495 672 561 17 116 568 836
9. K100 Személyi juttatások 5 934 710 242 5 956 668 844 5 979 271 073
10. K200 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 882 967 060 886 370 644 889 873 990
11. K300 Dologi kiadások 6 714 030 345 6 714 030 345 6 785 093 486
12. K400 Ellátottak pénzbeli juttatásai 145 000 000 145 025 080 145 050 160
13. K502 Elvonások és befizetések 1 476 249 949 1 476 249 949 1 579 482 083
14. K506 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 525 680 138 561 648 157 580 754 420
15. K508 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 0 0 0
16. K512 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 3 127 527 226 3 068 509 787 3 149 549 492
17. K513 Tartalékok 525 976 515 490 355 764 535 723 812
18. Működési kiadások összesen: (9+...+17) 19 332 141 475 19 298 858 570 19 644 798 516
19. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (8-18) -3 249 525 463 -2 803 186 009 -2 528 229 680
20. B210 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
21. B230 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről 0 0 0
22. B250 Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 50 000 000 50 000 000 50 000 000
23. B500 Felhalmozási bevételek 300 150 000 300 150 000 300 150 000
24. B740 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 0 0 0
25. B750 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 40 267 480 40 267 480 40 267 480
26. Felhalmozási bevételek összesen: (20+...+25) 390 417 480 390 417 480 390 417 480
27. K600 Beruházások (áfával) 982 220 969 1 039 110 423 1 162 200 324
28. K700 Felújítások (áfával) 2 964 954 302 3 354 004 302 3 815 504 302
29. K840 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 32 011 030 32 411 030 32 864 491
30. K860 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 10 000 000 10 000 000 10 000 000
31. K890 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 76 160 000 76 160 000 83 160 000
32. Felhalmozási kiadások összesen: (27+..+31) 4 065 346 301 4 511 685 755 5 103 729 117
33. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (26-32) -3 674 928 821 -4 121 268 275 -4 713 311 637
34. Költségvetési bevételek összesen: (8+26) 16 473 033 492 16 886 090 041 17 506 986 316
35. Költségvetési kiadások összesen: (18+32) 23 397 487 776 23 810 544 325 24 748 527 633
36. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege
(34-35)
-6 924 454 284 -6 924 454 284 -7 241 541 317
37. B816 Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) 0 0 0
38. B816 Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) 0 0 0
39. B816 Központi, irányító szervi támogatás összesen:(37+38) 0 0 0
40. Költségvetési maradvány igénybe vétele 3 330 702 662 3 330 702 662 3 647 789 695
41. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) 3 789 659 619 3 789 659 619 6 164 399 619
42. Finanszírozási bevételek összesen: (39+...+41) 7 120 362 281 7 120 362 281 9 812 189 314
43. Költségvetési szervnek folyósított támogatás
44. Különböző finanszírozási kiadások 195 907 997 195 907 997 2 570 647 997
45. Finanszírozási kiadások összesen: (43+44) 195 907 997 195 907 997 2 570 647 997
46. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (42-45) 6 924 454 284 6 924 454 284 7 241 541 317
47. Tárgyévi kiadások összesen: (35+45) 23 593 395 773 24 006 452 322 27 319 175 630
48. Tárgyévi bevételek összesen: (34+42) 23 593 395 773 24 006 452 322 27 319 175 630

2. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

Költségvetési Intézmények 2024. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként összesen, valamint létszám előirányzata (kivéve Polgármesteri Hivatal)

adatok Ft-ban



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
1. Önkormányzatok működési támogatásai B110 0 0 0
2. Elvonások és befizetések bevételei B120 0 0 0
3. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160 242 117 000 242 117 000 242 117 000
4. Közhatalmi bevételek B300 0 0 0
5. Működési bevételek B400 884 287 146 884 287 146 884 287 146
6. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640 0 0 0
7. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650 0 0 0
8. Működési bevételek összesen: 1 126 404 146 1 126 404 146 1 126 404 146
9. Személyi juttatások K100 4 364 214 732 4 386 173 334 4 408 775 563
10. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 632 093 150 635 496 734 639 000 080
11. Dologi kiadások K300 1 451 412 107 1 451 412 107 1 447 136 107
12. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400 0 0 0
13. Elvonások és befizetések K502 0 0 103 232 134
14. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506 0 0 0
15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508 0 0 0
16. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512 0 0 0
17. Tartalékok K513 0 0 0
18. Működési kiadások összesen: 6 447 719 989 6 473 082 175 6 598 143 884
19. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -5 321 315 843 -5 346 678 029 -5 471 739 738
20. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210 0 0 0
21. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250 0 0 0
22. Felhalmozási bevételek B500 0 0 0
23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740 0 0 0
24. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750 0 0 0
25. Felhalmozási bevételek összesen: 0 0 0
26. Beruházások (áfával) K600 37 810 229 37 810 229 45 086 229
27. Felújítások (áfával) K700 0 0 0
28. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840 0 0 0
29. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860 0 0 0
30. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890 0 0 0
31. Felhalmozási kiadások összesen: 37 810 229 37 810 229 45 086 229
32. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -37 810 229 -37 810 229 -45 086 229
33. Költségvetési bevételek összesen: 1 126 404 146 1 126 404 146 1 126 404 146
34. Költségvetési kiadások összesen: 6 485 530 218 6 510 892 404 6 643 230 113
35. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (33-34) -5 359 126 072 -5 384 488 258 -5 516 825 967
36. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 3 655 095 528 3 680 457 714 3 714 188 545
37. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 1 692 208 274 1 692 208 274 1 687 583 018
38. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 5 347 303 802 5 372 665 988 5 401 771 563
39. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 11 822 270 11 822 270 115 054 404
40. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8
41. Finanszírozási bevételek összesen: 5 359 126 072 5 384 488 258 5 516 825 967
42. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915 0 0 0
43. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9 0 0 0
44. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0
45. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (41-44) 5 359 126 072 5 384 488 258 5 516 825 967
46. Tárgyévi kiadások összesen: 6 485 530 218 6 510 892 404 6 643 230 113
47. Tárgyévi bevételek összesen: 6 485 530 218 6 510 892 404 6 643 230 113
Egyesített Bölcsődék 2024. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
48. Önkormányzatok működési támogatásai B110
49. Elvonások és befizetések bevételei B120
50. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
51. Közhatalmi bevételek B300
52. Működési bevételek B400 70 604 446 70 604 446 70 604 446
53. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök
55. Működési bevételek összesen: 70 604 446 70 604 446 70 604 446
56. Személyi juttatások K100 928 058 359 930 365 171 932 796 697
57. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 138 176 347 138 533 903 138 910 789
58. Dologi kiadások K300 230 803 306 230 803 306 230 803 306
59. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400
60. Elvonások és befizetések K502 0 0 1 970 030
61. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506
62. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508
63. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512
64. Tartalékok K513
65. Működési kiadások összesen: 1 297 038 012 1 299 702 380 1 304 480 822
66. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -1 226 433 566 -1 229 097 934 -1 233 876 376
67. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210
68. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250
69. Felhalmozási bevételek B500
70. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740
71. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750
72. Felhalmozási bevételek összesen: 0 0 0
73. Beruházások (áfával) K600 1 463 040 1 463 040 1 463 040
74. Felújítások (áfával) K700
75. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840
76. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860
77. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890
78. Felhalmozási kiadások összesen: 1 463 040 1 463 040 1 463 040
79. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -1 463 040 -1 463 040 -1 463 040
80. Költségvetési bevételek összesen: 70 604 446 70 604 446 70 604 446
81. Költségvetési kiadások összesen: 1 298 501 052 1 301 165 420 1 305 943 862
82. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (80-81) -1 227 896 606 -1 230 560 974 -1 235 339 416
83. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 708 212 312 710 876 680 713 685 092
84. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 519 684 294 519 684 294 519 684 294
85. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 1 227 896 606 1 230 560 974 1 233 369 386
86. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 0 0 1 970 030
87. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8
88. Finanszírozási bevételek összesen: 1 227 896 606 1 230 560 974 1 235 339 416
89. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915
90. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9
91. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0
92. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (88-91) 1 227 896 606 1 230 560 974 1 235 339 416
93. Tárgyévi kiadások összesen: 1 298 501 052 1 301 165 420 1 305 943 862
94. Tárgyévi bevételek összesen: 1 298 501 052 1 301 165 420 1 305 943 862
Soproni Szociális Intézmény 2024. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
95. Önkormányzatok működési támogatásai B110
96. Elvonások és befizetések bevételei B120
97. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160 240 000 000 240 000 000 240 000 000
98. Közhatalmi bevételek B300
99. Működési bevételek B400 618 182 700 618 182 700 618 182 700
100. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640
101. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650
102. Működési bevételek összesen: 858 182 700 858 182 700 858 182 700
103. Személyi juttatások K100 1 318 053 526 1 337 705 316 1 357 876 019
104. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 189 346 958 192 392 986 195 519 446
105. Dologi kiadások K300 750 206 853 750 206 853 745 930 853
106. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400
107. Elvonások és befizetések K502 0 0 75 389 640
108. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506
109. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508
110. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512
111. Tartalékok K513
112. Működési kiadások összesen: 2 257 607 337 2 280 305 155 2 374 715 959
113. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -1 399 424 637 -1 422 122 455 -1 516 533 259
114. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210
115. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250
116. Felhalmozási bevételek B500
117. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740
118. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750
119. Felhalmozási bevételek összesen: 0 0 0
120. Beruházások (áfával) K600 18 092 270 18 092 270 25 368 270
121. Felújítások (áfával) K700 0 0 0
122. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840
123. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860
124. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890
125. Felhalmozási kiadások összesen: 18 092 270 18 092 270 25 368 270
126. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -18 092 270 -18 092 270 -25 368 270
127. Költségvetési bevételek összesen: 858 182 700 858 182 700 858 182 700
128. Költségvetési kiadások összesen: 2 275 699 607 2 298 397 425 2 400 084 228
129. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (127-128) -1 417 516 907 -1 440 214 725 -1 541 901 528
130. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 752 889 502 775 587 320 798 884 483
131. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 652 805 135 652 805 135 655 805 135
132. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 1 405 694 637 1 428 392 455 1 454 689 618
133. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 11 822 270 11 822 270 87 211 910
134. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8
135. Finanszírozási bevételek összesen: 1 417 516 907 1 440 214 725 1 541 901 528
136. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915
137. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9
138. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0
139. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (135-138) 1 417 516 907 1 440 214 725 1 541 901 528
140. Tárgyévi kiadások összesen: 2 275 699 607 2 298 397 425 2 400 084 228
141. Tárgyévi bevételek összesen: 2 275 699 607 2 298 397 425 2 400 084 228
Bánfalvi Óvoda - Kindergarten Wandorf 2024. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
142. Önkormányzatok működési támogatásai B110
143. Elvonások és befizetések bevételei B120
144. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160
145. Közhatalmi bevételek B300
146. Működési bevételek B400 0 0
147. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640
148. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650
149. Működési bevételek összesen: 0 0 0
150. Személyi juttatások K100 624 273 916 624 273 916 624 273 916
151. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 92 891 474 92 891 474 92 891 474
152. Dologi kiadások K300 61 173 148 61 173 148 61 173 148
153. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400
154. Elvonások és befizetések K502 0 0 6 654 279
155. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506
156. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508
157. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512
158. Tartalékok K513
159. Működési kiadások összesen: 778 338 538 778 338 538 784 992 817
160. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -778 338 538 -778 338 538 -784 992 817
161. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210
162. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250
163. Felhalmozási bevételek B500
164. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740
165. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750
166. Felhalmozási bevételek összesen: 0 0 0
167. Beruházások (áfával) K600 1 270 000 1 270 000 1 270 000
168. Felújítások (áfával) K700
169. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840
170. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860
171. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890
172. Felhalmozási kiadások összesen: 1 270 000 1 270 000 1 270 000
173. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -1 270 000 -1 270 000 -1 270 000
174. Költségvetési bevételek összesen: 0 0 0
175. Költségvetési kiadások összesen: 779 608 538 779 608 538 786 262 817
176. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (174-175) -779 608 538 -779 608 538 -786 262 817
177. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 708 453 948 708 453 948 708 453 948
178. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 71 154 590 71 154 590 71 154 590
179. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 779 608 538 779 608 538 779 608 538
180. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 0 0 6 654 279
181. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8
182. Finanszírozási bevételek összesen: 779 608 538 779 608 538 786 262 817
183. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915
184. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9
185. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0
186. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (182-185) 779 608 538 779 608 538 786 262 817
187. Tárgyévi kiadások összesen: 779 608 538 779 608 538 786 262 817
188. Tárgyévi bevételek összesen: 779 608 538 779 608 538 786 262 817
Hermann Alice Óvoda 2024. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
189. Önkormányzatok működési támogatásai B110
190. Elvonások és befizetések bevételei B120
191. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160
192. Közhatalmi bevételek B300
193. Működési bevételek B400 0 0
194. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640
195. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650
196. Működési bevételek összesen: 0 0 0
197. Személyi juttatások K100 563 371 712 563 371 712 563 371 712
198. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 84 463 933 84 463 933 84 463 933
199. Dologi kiadások K300 90 196 509 90 196 509 90 196 509
200. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400
201. Elvonások és befizetések K502 0 0 12 607 417
202. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506
203. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508
204. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512
205. Tartalékok K513
206. Működési kiadások összesen: 738 032 154 738 032 154 750 639 571
207. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -738 032 154 -738 032 154 -750 639 571
208. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210
209. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250
210. Felhalmozási bevételek B500
211. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740
212. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750
213. Felhalmozási bevételek összesen: 0 0 0
214. Beruházások (áfával) K600 1 270 000 1 270 000 1 270 000
215. Felújítások (áfával) K700
216. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840
217. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860
218. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890
219. Felhalmozási kiadások összesen: 1 270 000 1 270 000 1 270 000
220. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -1 270 000 -1 270 000 -1 270 000
221. Költségvetési bevételek összesen: 0 0 0
222. Költségvetési kiadások összesen: 739 302 154 739 302 154 751 909 571
223. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (221-222) -739 302 154 -739 302 154 -751 909 571
224. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 739 302 154 739 302 154 739 302 154
225. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 0 0 0
226. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 739 302 154 739 302 154 739 302 154
227. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 0 0 12 607 417
228. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8
229. Finanszírozási bevételek összesen: 739 302 154 739 302 154 751 909 571
230. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915
231. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9
232. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0
233. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (229-232) 739 302 154 739 302 154 751 909 571
234. Tárgyévi kiadások összesen: 739 302 154 739 302 154 751 909 571
235. Tárgyévi bevételek összesen: 739 302 154 739 302 154 751 909 571
Trefort Téri Óvoda 2024. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
236. Önkormányzatok működési támogatásai B110
237. Elvonások és befizetések bevételei B120
238. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160
239. Közhatalmi bevételek B300
240. Működési bevételek B400 0 0
241. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640
242. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650
243. Működési bevételek összesen: 0 0 0
244. Személyi juttatások K100 431 191 392 431 191 392 431 191 392
245. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 62 309 881 62 309 881 62 309 881
246. Dologi kiadások K300 65 187 426 65 187 426 65 187 426
247. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400
248. Elvonások és befizetések K502 0 0 965 510
249. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506
250. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508
251. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512
252. Tartalékok K513
253. Működési kiadások összesen: 558 688 699 558 688 699 559 654 209
254. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -558 688 699 -558 688 699 -559 654 209
255. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210
256. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250
257. Felhalmozási bevételek B500
258. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740
259. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750
260. Felhalmozási bevételek összesen: 0 0 0
261. Beruházások (áfával) K600 1 770 000 1 770 000 1 770 000
262. Felújítások (áfával) K700
263. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840
264. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860
265. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890
266. Felhalmozási kiadások összesen: 1 770 000 1 770 000 1 770 000
267. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -1 770 000 -1 770 000 -1 770 000
268. Költségvetési bevételek összesen: 0 0 0
269. Költségvetési kiadások összesen: 560 458 699 560 458 699 561 424 209
270. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (268-269) -560 458 699 -560 458 699 -561 424 209
271. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 496 289 056 496 289 056 496 289 056
272. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 64 169 643 64 169 643 64 169 643
273. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 560 458 699 560 458 699 560 458 699
274. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 0 0 965 510
275. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8
276. Finanszírozási bevételek összesen: 560 458 699 560 458 699 561 424 209
277. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915
278. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9
279. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0
280. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (276-279) 560 458 699 560 458 699 561 424 209
281. Tárgyévi kiadások összesen: 560 458 699 560 458 699 561 424 209
282. Tárgyévi bevételek összesen: 560 458 699 560 458 699 561 424 209
Széchenyi István Városi Könyvtár 2024. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
283. Önkormányzatok működési támogatásai B110
284. Elvonások és befizetések bevételei B120
285. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160
286. Közhatalmi bevételek B300
287. Működési bevételek B400 2 500 000 2 500 000 2 500 000
288. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640
289. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650
290. Működési bevételek összesen: 2 500 000 2 500 000 2 500 000
291. Személyi juttatások K100 131 517 173 131 517 173 131 517 173
292. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 17 097 232 17 097 232 17 097 232
293. Dologi kiadások K300 68 420 620 68 420 620 68 420 620
294. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400
295. Elvonások és befizetések K502 0 0 1 481 944
296. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506 0
297. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508
298. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512
299. Tartalékok K513
300. Működési kiadások összesen: 217 035 025 217 035 025 218 516 969
301. Működési költségvetésibevételek és kiadások egyenlege -214 535 025 -214 535 025 -216 016 969
302. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210
303. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250
304. Felhalmozási bevételek B500
305. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740
306. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750
307. Felhalmozási bevételek összesen: 0 0 0
308. Beruházások (áfával) K600 1 270 000 1 270 000 1 270 000
309. Felújítások (áfával) K700
310. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840
311. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860
312. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890
313. Felhalmozási kiadások összesen: 1 270 000 1 270 000 1 270 000
314. Felhalmozási költségvetésibevételek és kiadások egyenlege -1 270 000 -1 270 000 -1 270 000
315. Költségvetési bevételek összesen: 2 500 000 2 500 000 2 500 000
316. Költségvetési kiadások összesen: 218 305 025 218 305 025 219 786 969
317. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (315-316) -215 805 025 -215 805 025 -217 286 969
318. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 141 849 332 141 849 332 144 092 054
319. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 73 955 693 73 955 693 71 712 971
320. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 215 805 025 215 805 025 215 805 025
321. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 0 0 1 481 944
322. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8
323. Finanszírozási bevételek összesen: 215 805 025 215 805 025 217 286 969
324. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915
325. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9
326. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0
327. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (323-326) 215 805 025 215 805 025 217 286 969
328. Tárgyévi kiadások összesen: 218 305 025 218 305 025 219 786 969
329. Tárgyévi bevételek összesen: 218 305 025 218 305 025 219 786 969
Soproni Múzeum 2024. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
330. Önkormányzatok működési támogatásai B110
331. Elvonások és befizetések bevételei B120
332. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B160 2 117 000 2 117 000 2 117 000
333. Közhatalmi bevételek B300
334. Működési bevételek B400 193 000 000 193 000 000 193 000 000
335. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B640
336. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök B650
337. Működési bevételek összesen: 195 117 000 195 117 000 195 117 000
338. Személyi juttatások K100 367 748 654 367 748 654 367 748 654
339. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó K200 47 807 325 47 807 325 47 807 325
340. Dologi kiadások K300 185 424 245 185 424 245 185 424 245
341. Ellátottak pénzbeli juttatásai K400
342. Elvonások és befizetések K502 0 0 4 163 314
343. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre K506
344. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K508
345. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre K512
346. Tartalékok K513
347. Működési kiadások összesen: 600 980 224 600 980 224 605 143 538
348. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -405 863 224 -405 863 224 -410 026 538
349. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások B210
350. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről B250
351. Felhalmozási bevételek B500
352. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése B740
353. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök B750
354. Felhalmozási bevételek összesen: 0 0 0
355. Beruházások (áfával) K600 12 674 919 12 674 919 12 674 919
356. Felújítások (áfával) K700
357. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre K840
358. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre K860
359. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre K890
360. Felhalmozási kiadások összesen: 12 674 919 12 674 919 12 674 919
361. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege -12 674 919 -12 674 919 -12 674 919
362. Költségvetési bevételek összesen: 195 117 000 195 117 000 195 117 000
363. Költségvetési kiadások összesen: 613 655 143 613 655 143 617 818 457
364. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (362-363) -418 538 143 -418 538 143 -422 701 457
365. Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) B8161 108 099 224 108 099 224 113 481 758
366. Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) B8162 310 438 919 310 438 919 305 056 385
367. Központi, irányító szervi támogatás összesen: B816 418 538 143 418 538 143 418 538 143
368. Költségvetési maradvány igénybe vétele B8131 0 0 4 163 314
369. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) B8
370. Finanszírozási bevételek összesen: 418 538 143 418 538 143 422 701 457
371. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása K915
372. Különböző finanszírozási kiadások (kivéve K915) K9
373. Finanszírozási kiadások összesen: 0 0 0
374. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (370-373) 418 538 143 418 538 143 422 701 457
375. Tárgyévi kiadások összesen: 613 655 143 613 655 143 617 818 457
376. Tárgyévi bevételek összesen: 613 655 143 613 655 143 617 818 457
Költségvetési Intézmények 2024. évi foglalkoztatottak engedélyezett létszáma (kivéve Polgármesteri Hivatal)



Sor-
szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK



Rovat száma
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
377. Szociális szervek
378. Sopron Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődék 146,00 146,00 146,00
379. Soproni Szociális Intézmény 244,00 244,00 244,00
380. Szociális szervek összesen: 390,00 390,00 390,00
381. Alapfokú oktatási szervek
382. Bánfalvi Óvoda - Kindergarten Wandorf 97,75 97,75 97,75
383. Hermann Alice Óvoda 93,50 93,50 93,50
384. Trefort Téri Óvoda 69,50 69,50 69,50
385. Alapfokú oktatási szervek összesen: 260,75 260,75 260,75
386. Kulturális szervek
387. Széchenyi István Városi Könyvtár 25,00 25,00 25,00
388. Soproni Múzeum 73,00 73,00 73,00
389. Kulturális szervek összesen: 98,00 98,00 98,00
390. Önkormányzat által irányított költségvetési szervek összesen 748,75 748,75 748,75

3. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

Polgármesteri Hivatal 2024. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként valamint létszám előirányzata

adatok Ft-ban



Sor- szám



Rovat száma



BEVÉTELEK / KIADÁSOK
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
1. 0 4 01 01 B110 1 Önkormányzatok működési támogatásai
2. 0 4 01 01 B120 1 Elvonások és befizetések bevételei
3. 0 4 01 01 B160 1 Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
4. 0 4 01 01 B300 1 Közhatalmi bevételek
5. 0 4 01 01 B400 1 Működési bevételek 32 300 000 32 300 000 32 300 000
6. 0 4 01 01 B640 1 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése
7. 0 4 01 01 B650 1 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök
8. Működési bevételek összesen: (1+...+7) 32 300 000 32 300 000 32 300 000
9. 0 4 01 01 K100 1 Személyi juttatások 1 319 163 950 1 319 163 950 1 319 163 950
10. 0 4 01 01 K200 1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 217 699 577 217 699 577 217 699 577
11. 0 4 01 01 K300 1 Dologi kiadások 414 274 200 414 274 200 439 613 341
12. 0 4 01 01 K400 1 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 25 080 50 160
13. 0 4 01 01 K502 1 Elvonások és befizetések
14. 0 4 01 01 K506 1 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre
15. 0 4 01 01 K508 1 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre
16. 0 4 01 01 K512 1 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 200 000 200 000 200 000
17. 0 4 01 01 K513 1 Tartalékok
18. Működési kiadások összesen: (9+...+17) 1 951 337 727 1 951 362 807 1 976 727 028
19. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (8-18) -1 919 037 727 -1 919 062 807 -1 944 427 028
20. 0 4 01 01 B210 1 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
21. 0 4 01 01 B250 1 Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
22. 0 4 01 01 B500 1 Felhalmozási bevételek
23. 0 4 01 01 B740 1 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése
24. 0 4 01 01 B750 1 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök
25. Felhalmozási bevételek összesen: (20+...+24) 0 0 0
26. 0 4 01 01 K600 1 Beruházások (áfával) 40 132 000 40 132 000 43 132 000
27. 0 4 01 01 K700 1 Felújítások (áfával) 3 310 200 3 310 200 3 310 200
28. 0 4 01 01 K840 1 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre
29. 0 4 01 01 K860 1 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre
30. 0 4 01 01 K890 1 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre
31. Felhalmozási kiadások összesen: (26+...+30) 43 442 200 43 442 200 46 442 200
32. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (25-31) -43 442 200 -43 442 200 -46 442 200
33. Költségvetési bevételek összesen: (8+25) 32 300 000 32 300 000 32 300 000
34. Költségvetési kiadások összesen: (18+31) 1 994 779 927 1 994 805 007 2 023 169 228
35. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (33-34) -1 962 479 927 -1 962 505 007 -1 990 869 228
36. 0 4 01 01 B816 1 Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi) 865 671 750 865 696 830 865 721 910
37. 0 4 01 01 B816 1 Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati) 1 096 808 177 1 096 808 177 1 096 808 177
38. 0 4 01 01 B816 1 Központi, irányító szervi támogatás összesen:(36+37) 1 962 479 927 1 962 505 007 1 962 530 087
39. 0 4 01 01 B813 1 Költségvetési maradvány igénybe vétele 0 0 28 339 141
40. 0 4 01 01 1 Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816)
41. Finanszírozási bevételek összesen: (38+40) 1 962 479 927 1 962 505 007 1 990 869 228
42. Költségvetési szervnek folyósított támogatás
43. Különböző finanszírozási kiadások
44. Finanszírozási kiadások összesen:
(42-43)
0 0 0
45. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (41-44) 1 962 479 927 1 962 505 007 1 990 869 228
46. Tárgyévi kiadások összesen: (34+44) 1 994 779 927 1 994 805 007 2 023 169 228
47. Tárgyévi bevételek összesen: (33+41) 1 994 779 927 1 994 805 007 2 023 169 228
48. Polgármesteri Hivatal 2024. évi foglalkoztatottak engedélyezett létszáma (fő) 176 176 176

4. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

Önkormányzat 2024. évi költségvetése kiemelt előirányzatonként valamint létszám előirányzata

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovat szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
1. B110 Önkormányzatok működési támogatásai 5 872 582 868 5 916 913 073 5 984 552 134
2. B120 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 103 232 134
3. B160 Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 391 400 000 391 425 080 391 450 160
4. B300 Közhatalmi bevételek 6 793 100 000 6 793 100 000 6 793 100 000
5. B400 Működési bevételek 1 866 828 998 2 191 530 262 2 641 530 262
6. B640 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 0 0 0
7. B650 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 0 44 000 000 44 000 000
8. Működési bevételek összesen: (1+...+7) 14 923 911 866 15 336 968 415 15 957 864 690
9. K100 Személyi juttatások 251 331 560 251 331 560 251 331 560
10. K200 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 33 174 333 33 174 333 33 174 333
11. K300 Dologi kiadások 4 848 344 038 4 848 344 038 4 898 344 038
12. K400 Ellátottak pénzbeli juttatásai 145 000 000 145 000 000 145 000 000
13. K502 Elvonások és befizetések 1 476 249 949 1 476 249 949 1 476 249 949
14. K506 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 525 680 138 561 648 157 580 754 420
15. K508 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 0 0 0
16. K512 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 3 127 327 226 3 068 309 787 3 149 349 492
17. K513 Tartalékok 525 976 515 490 355 764 535 723 812
18. Működési kiadások összesen: (9+...+17) 10 933 083 759 10 874 413 588 11 069 927 604
19. Működési költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (8-18) 3 990 828 107 4 462 554 827 4 887 937 086
20. B210 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
21. B230 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről 0 0 0
22. B250 Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 50 000 000 50 000 000 50 000 000
23. B500 Felhalmozási bevételek 300 150 000 300 150 000 300 150 000
24. B740 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 0 0 0
25. B750 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 40 267 480 40 267 480 40 267 480
26. Felhalmozási bevételek összesen: (20+...+25) 390 417 480 390 417 480 390 417 480
27. K600 Beruházások (áfával) 904 278 740 961 168 194 1 073 982 095
28. K700 Felújítások (áfával) 2 961 644 102 3 350 694 102 3 812 194 102
29. K840 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 32 011 030 32 411 030 32 864 491
30. K860 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 10 000 000 10 000 000 10 000 000
31. K890 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 76 160 000 76 160 000 83 160 000
32. Felhalmozási kiadások összesen: (27+...+31) 3 984 093 872 4 430 433 326 5 012 200 688
33. Felhalmozási költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (26-32) -3 593 676 392 -4 040 015 846 -4 621 783 208
34. Költségvetési bevételek összesen: (8+26) 15 314 329 346 15 727 385 895 16 348 282 170
35. Költségvetési kiadások összesen: (18+32) 14 917 177 631 15 304 846 914 16 082 128 292
36. Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (34-35) 397 151 715 422 538 981 266 153 878
37. B816 Központi, irányító szervi támogatás (normatív és központi)
38. B816 Központi, irányító szervi támogatás (önkormányzati)
39. B816 Központi, irányító szervi támogatás összesen:(37+38)
40. B813 Költségvetési maradvány igénybe vétele 3 318 880 392 3 318 880 392 3 504 396 150
41. Különböző finanszírozási bevételek (kivéve B8131 és B816) 3 789 659 619 3 789 659 619 6 164 399 619
42. Finanszírozási bevételek összesen: (39 +...+41) 7 108 540 011 7 108 540 011 9 668 795 769
43. Költségvetési szervnek folyósított támogatás 7 309 783 729 7 335 170 995 7 364 301 650
44. Különböző finanszírozási kiadások 195 907 997 195 907 997 2 570 647 997
45. Finanszírozási kiadások összesen: (43+44) 7 505 691 726 7 531 078 992 9 934 949 647
46. Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege (42-45) -397 151 715 -422 538 981 -266 153 878
47. Tárgyévi kiadások összesen: (18+32+45) 22 422 869 357 22 835 925 906 26 017 077 939
48. Tárgyévi bevételek összesen: (8+26+42) 22 422 869 357 22 835 925 906 26 017 077 939
Önkormányzat 2024. évi foglalkoztatottak engedélyezett létszáma és közfoglalkoztatottak létszáma



Sor-
szám



Rovat szám



BEVÉTELEK / KIADÁSOK
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
49. Választott tisztségviselők 47,00 47,00 47,00
50. Egészségügyi Alapellátás 3,00 3,00 3,00
51. Japán tanár 1,00 1,00 1,00
52. Közfoglalkoztatottak 10,00 10,00 10,00
53. Önkormányzati tanácsadók, főtanácsadók 4,00 4,00 4,00
54. Önkormányzat összesen: 65,00 65,00 65,00

5. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

2024. évi állami támogatás

adatok Ft-ban

Sor- szám

Jogcím száma


Jogcím megnevezése
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete

Különbözet
Mennyiségi egység Fajlagos összeg Mutató Forint Mennyiségi egység Fajlagos összeg Mutató Forint Mennyiségi egység Fajlagos összeg Mutató Forint
A B C D E F G D E F G D E F G
1. 1.1. A települési önkormányzatok működésének általános támogatása
2. 1.1.1.1. Önkormányzati hivatal működésének támogatása - elismert hivatali létszám alapján elismert hivatali létszám 6 633 500 130,5 865 671 750 elismert hivatali létszám 6 633 500 130,5 865 671 750 elismert hivatali létszám 6 633 500 130,5 865 671 750
3. 1.1.1.2. Településüzemeltetés - zöldterület-
gazdálkodás támogatása
forint 26 000 2 400,1 62 402 600 forint 26 000 2 400,1 62 402 600 forint 26 000 2 400,1 62 402 600
4. 1.1.1.3.1. Településüzemeltetés - közvilágítás alaptámogatása forint 0 160 650 000 forint 0 160 650 000 forint 0 160 650 000
5. 1.1.1.4. Településüzemeltetés - köztemető támogatása forint 0 2 592 415 forint 0 2 592 415 forint 0 2 592 415
6. 1.1.1.5. Településüzemeltetés - közutak támogatása forint 99 623 850 forint 99 623 850 forint 99 623 850
7. 1.1.1.6. Egyéb önkormányzati feladatok támogatása forint 2 800 56 701 158 762 800 forint 2 800 56 701 158 762 800 forint 2 800 56 701 158 762 800
8. 1.1.1.7. Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása forint 2 550 400 1 020 000 forint 2 550 400 1 020 000 forint 2 550 400 1 020 000
9. 1.1. A települési önkormányzatok működésének általános támogatása összesen: 1 350 723 415 1 350 723 415 1 350 723 415 0
10. 1.2. A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása
11. 1.2.1.1. Óvodaműködtetési támogatás - óvoda napi nyitvatartási ideje eléri a nyolc órát 172 374 1 429,3 246 374 158 172 374 1 429,3 246 374 158 172 374 1 429,3 246 374 158
12. 1.2.2.1. Pedagógusok átlagbéralapú támogatása 8 372 000 132 1 105 104 000 8 372 000 132 1 105 104 000 8 372 000 132 1 105 104 000
13. 1.2.3.1.1.1. Pedagógus II. kategóriába sorolt pedagógusok, pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők kiegészítő támogatása 717 000 45 32 265 000 717 000 45 32 265 000 717 000 45 32 265 000
14. 1.2.3.1.1.2. Mesterpedagógus, kutatótanár kategóriába sorolt pedagógusok kiegészítő támogatása 2 674 000 15 40 110 000 2 674 000 15 40 110 000 2 674 000 15 40 110 000
15. 1.2.4.1.2. Nemzetiségi pótlékban részesülő pedagógus - pótlék középértéke 896 000 10 8 960 000 896 000 10 8 960 000 896 000 10 8 960 000
16. 1.2.5.1.1. Pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező segítők átlagbéralapú támogatása 5 268 000 96 505 728 000 5 268 000 96 505 728 000 5 268 000 96 505 728 000
17. 1.2.5.1.2. Pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők átlagbéralapú támogatása 8 372 000 1 8 372 000 8 372 000 1 8 372 000 8 372 000 1 8 372 000
18. 1.2.7. Diabétesz ellátási pótlék 480 000 0 0 480 000 0 0 480 000 0 0
19. 1.2. A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 1 946 913 158 1 946 913 158 1 946 913 158 0
20. 1.3.1. A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása
21. Szociális ágazati összevont pótlék és egészségügyi kiegészítő pótlék 0 44 330 205 89 542 043 45 211 838
22. 1.3.2.3.1. Szociális étkeztetés - önálló feladatellátás 84 860 408 34 622 880 84 860 408 34 622 880 84 860 408 34 622 880
23. 1.3.2.4.1. Szociális segítés 25 000 3 75 000 25 000 3 75 000 25 000 3 75 000
24. 1.3.2.4.2. Személyi gondozás - önálló feladatellátás 602 500 79 47 597 500 602 500 79 47 597 500 602 500 79 47 597 500
25. 1.3.2.6.1. Időskorúak nappali intézményi ellátása - önálló feladatellátás 349 830 22 7 696 260 349 830 22 7 696 260 349 830 22 7 696 260
26. 1.3.2.7.1.1. Fogyatékos személyek nappali intézményi ellátása - autista diagnózissal nem rendelkező ellátottak - önálló feladatellátás 1 104 060 19 20 977 140 1 104 060 19 20 977 140 1 104 060 19 20 977 140
27. 1.3.2.8.1. Demens személyek nappali intézményi ellátása - önálló feladatellátás 971 900 5 4 859 500 971 900 5 4 859 500 971 900 5 4 859 500
28. 1.3.2.9.1. Pszichiátriai betegek nappali intézményi ellátása - önálló feladatellátás 483 780 27 13 062 060 483 780 27 13 062 060 483 780 27 13 062 060
29. 1.3.2.11.1. Hajléktalanok nappali intézményi ellátása - önálló feladatellátás 356 840 36 12 846 240 356 840 36 12 846 240 356 840 36 12 846 240
30. 1.3.2.11.3. Hajléktalanok nappali intézményi ellátása - a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter által kijelölt intézmény engedélyes 13 366 900 1 13 366 900 engedélyes 13 366 900 1 13 366 900 engedélyes 13 366 900 1 13 366 900
31. 1.3.2.13.1. Hajléktalanok átmeneti szállása - önálló feladatellátás férőhely 858 700 9 7 728 300 férőhely 858 700 9 7 728 300 férőhely 858 700 9 7 728 300
32. 1.3.2.13.3. Hajléktalanok éjjeli menedékhelye - önálló feladatellátás férőhely 858 700 23 19 750 100 férőhely 858 700 23 19 750 100 férőhely 858 700 23 19 750 100
33. 1.3.4.1. Bértámogatás 7 248 900 53 384 191 700 7 248 900 53 384 191 700 7 248 900 53 384 191 700
34. 1.3.4.2. Intézményüzemeltetési támogatás forint 172 121 522 forint 172 121 522 forint 172 121 522
35. Pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás
36. 1.3.2.15.1.1. Alaptámogatás működési hó 2 000 000 12 2 000 000 működési hó 2 000 000 12 2 000 000 működési hó 2 000 000 12 2 000 000
37. 1.3.2.15.1.2. Teljesítménytámogatás feladategység 299 860 40 11 994 400 feladategység 299 860 40 11 994 400 feladategység 299 860 40 11 994 400
38. Pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás összesen: 13 994 400 13 994 400 13 994 400
39. 1.3.3. Bölcsőde, mini bölcsőde támogatása
40. 1.3.3.1.1. Felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők, szaktanácsadók bértámogatása 8 522 000 24,3 207 084 600 8 522 000 24,3 207 084 600 8 522 000 24,3 207 084 600
41. 1.3.3.1.2. Bölcsődei dajkák, középfokú végzettségű kisgyermeknevelők, szaktanácsadók bértámogatása 6 838 000 45,2 309 077 600 6 838 000 45,2 309 077 600 6 838 000 45,2 309 077 600
42. 1.3.3.2. Bölcsődei üzemeltetési támogatás forint 118 052 000 forint 118 052 000 forint 118 052 000
43. Önkormányzati feladatok támogatása összesen: 1 387 103 702 1 431 433 907 1 476 645 745 45 211 838
44. Gyermekjóléti Társulási feladatok ellátása
45. 1.3.2.1 Család- és gyermekjóléti szolgálat 73 738 410 73 738 410 73 738 410
46. 1.3.2.2 Család és gyermekjóléti központ/járás 123 542 070 123 542 070 123 542 070
47. 2.2.3 Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység támogatása 73 514 496 73 514 496 73 514 496
48. 1.3.4.1 Gyermekek átmeneti ellátása 7 248 900 4 28 995 600 7 248 900 4 28 995 600 7 248 900 4 28 995 600
49. 1.3.4.2 Intézmény-üzemeltetési támogatás forint 19 124 613 forint 19 124 613 forint 19 124 613
50. Támogató szolgáltatás
51. 1.3.2.14.1. Alaptámogatás működési hó 3 000 000 12 3 000 000 működési hó 3 000 000 12 3 000 000 működési hó 3 000 000 12 3 000 000
52. 1.3.2.14.2. Teljesítménytámogatás feladategység 4 220 3 300 13 926 000 feladategység 4 220 3 300 13 926 000 feladategység 4 220 3 300 13 926 000
53. Gyermekjóléti Társulási feladatok ellátása összesen: 335 841 189 335 841 189 335 841 189 0
54. 1.3.1. A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása összesen: 1 722 944 891 1 767 275 096 1 812 486 934 45 211 838
55. Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása
56. 1.4.1.1. Intézményi gyermekétkeztetés - bértámogatás 3 620 000 61,8 223 824 600 3 620 000 61,8 223 824 600 3 620 000 61,8 223 824 600
57. 1.4.1.2. Intézményi gyermekétkeztetés - üzemeltetési támogatás forint 266 530 396 forint 266 530 396 forint 266 530 396
58. 1.4.2. Szünidei étkeztetés támogatása étkezési adag 285 909 259 065 étkezési adag 285 909 259 065 étkezési adag 285 909 259 065
59. 1.4. Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 490 614 061 490 614 061 490 614 061 0
60. A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak egyéb támogatása összesen: 2 213 558 952 2 257 889 157 2 303 100 995 45 211 838
61. Települési önkormányzatok egyes kulturális feladatainak támogatása
62. 1.5.2. Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása
63. 1.5.2. Települési önkormányzatok egyes kulturális feladatainak támogatása forint 2 213 56 701 125 479 313 forint 2 213 56 701 125 479 313 forint 2 213 56 701 125 479 313
64. 2.3.2.3 Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása 67 600 000 67 600 000 67 600 000
65. 2.3.3 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak bérjellegű támogatása 168 308 030 168 308 030 190 735 253 22 427 223
66. 1.5. A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása összesen: forint 361 387 343 forint 361 387 343 forint 383 814 566 22 427 223
67. Állami támogatás mindösszesen: 5 872 582 868 5 916 913 073 5 984 552 134 67 639 061
68. Önkormányzati szolidaritási hozzájárulás forint 1 471 249 949 forint 1 471 249 949 forint 1 471 249 949

6. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

2024. évi Önkormányzati bevételek

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovatszám



Bevételek
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
1. Önkormányzatok működési támogatásai
2. B111 01 1 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 1 350 723 415 1 350 723 415 1 350 723 415
3. B112 01 1 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 1 946 913 158 1 946 913 158 1 946 913 158
4. B113 01 1 Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 2 213 558 952 2 257 889 157 2 303 100 995
5. B114 01 1 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 361 387 343 361 387 343 383 814 566
6. Önkormányzatok működési támogatásai összesen: 5 872 582 868 5 916 913 073 5 984 552 134
7. B120 01 1 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 103 232 134
8. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
9. B160 01 1 Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől kapott támogatás 35 000 000 35 000 000 35 000 000
10. B160 02 1 Közfoglalkoztatottak 5 000 000 5 000 000 5 000 000
11. B160 04 2 PRO KULTÚRA Kft. - Színházi támogatás állami 351 400 000 351 400 000 351 400 000
12. B160 05 2 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 0 25 080 50 160
13. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről összesen: 391 400 000 391 425 080 391 450 160
14. Működési célú támogatások államháztartáson belülről összesen: 6 263 982 868 6 308 338 153 6 479 234 428
15. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
16. B250 20 1 TOP_PLUSZ-1.3.1-21-GM1-2022-00001 Fenntartható városfejlesztés Sopronban 50 000 000 50 000 000 50 000 000
17. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről összesen: 50 000 000 50 000 000 50 000 000
18. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 50 000 000 50 000 000 50 000 000
19. B340 00 Vagyoni típusú adók
20. B340 01 2 Építményadó 1 270 000 000 1 270 000 000 1 270 000 000
21. B340 02 2 Magánszemélyek kommunális adója 370 000 000 370 000 000 370 000 000
22. B340 Vagyoni típusú adók összesen: 1 640 000 000 1 640 000 000 1 640 000 000
23. B34 Vagyoni típusú adók 1 640 000 000 1 640 000 000 1 640 000 000
24. B351 00 Értékesítési és forgalmi adók
25. B351 01 2 Állandó jelleggel végzett iparűzési tev. után fizetett helyi iparűzési adó 5 000 000 000 5 000 000 000 5 000 000 000
26. B351 Értékesítési és forgalmi adók összesen: 5 000 000 000 5 000 000 000 5 000 000 000
27. B355 00 Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók
28. B355 01 2 Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó 100 000 000 100 000 000 100 000 000
29. B355 Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók összesen: 100 000 000 100 000 000 100 000 000
30. B35 Termékek és szolgáltatások adói 5 100 000 000 5 100 000 000 5 100 000 000
31. B360 00 Egyéb közhatalmi bevételek
32. B360 01 1 Környezetvédelmi bírság 100 000 100 000 100 000
33. B360 02 1 Szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része 5 000 000 5 000 000 5 000 000
34. B360 03 2 Helyi adópótlék, adóbírság előirányzata 20 000 000 20 000 000 20 000 000
35. B360 04 1 Talajterhelési díj 2 000 000 2 000 000 2 000 000
36. B360 05 1 Közterület foglalási díj 26 000 000 26 000 000 26 000 000
37. B36 Egyéb közhatalmi bevételek összesen: 53 100 000 53 100 000 53 100 000
38. B3 Közhatalmi bevételek összesen: 6 793 100 000 6 793 100 000 6 793 100 000
39. Szolgáltatások ellenértéke
40. B402 02 2 Szúnyoggyérítés 2 000 000 2 000 000 2 000 000
41. B402 05 2 Veolia (Dalkia) bérleti díj 16 000 000 16 000 000 16 000 000
42. B402 06 2 Parkolók bérleti díja 400 000 000 400 000 000 400 000 000
43. B402 07 2 Bérleti díjak 10 000 000 330 651 264 330 651 264
44. B402 09 2 Kéményseprő és egyéb szolgáltatás bevétel 250 000 250 000 250 000
45. B402 10 1 Koncessziós díj - Eatrend Arrabona Zrt. 5 000 000 5 000 000 0
46. B402 11 1 Bérleti díj - Eatrend Arrabona Zrt. 7 647 000 7 647 000 7 647 000
47. Szolgáltatások ellenértéke összesen: 440 897 000 761 548 264 756 548 264
48. Tulajdonosi bevételek
49. B404 01 1 Önkormányzati lakások és helyiségek bérleti díja 245 000 000 245 000 000 245 000 000
50. B404 02 1 Önkormányzati lakások és helyiségek közüzemi díja 102 000 000 102 000 000 102 000 000
51. B404 03 2 Egyéb osztalék bevétel 400 000 400 000 150 400 000
52. B404 04 2 Koncessziós díj - Eatrend Arrabona Zrt. 0 0 5 000 000
53. Tulajdonosi bevételek összesen: 347 400 000 347 400 000 502 400 000
54. B405 02 1 Gyermekétkeztetés térítési díjak - iskolák, óvodák 168 811 665 168 811 665 168 811 665
55. B405 03 1 Gyermekétkeztetés térítési díjak - Szakképzési Centrum 23 736 780 23 736 780 23 736 780
56. B406 01 1 Kiszámlázott általános forgalmi adó 264 720 270 264 720 270 264 720 270
57. B407 01 1 Általános forgalmi adó visszatérítése 585 263 283 589 313 283 589 313 283
58. B408 01 2 Kamatbevételek 20 000 000 20 000 000 320 000 000
59. B411 01 2 Egyéb működési bevételek 15 000 000 15 000 000 15 000 000
60. B411 02 2 Hálózatfejlesztési hozzájárulás 1 000 000 1 000 000 1 000 000
61. B4 Működési bevételek összesen: 1 866 828 998 2 191 530 262 2 641 530 262
62. Immateriális javak értékesítése
63. B510 02 2 Soproni 0466/29, 0466/31, 4902/24 hrsz. ingatlanok földhasználati jog (Hull.gazd. önk. társ.) 150 000 150 000 150 000
64. Immateriális javak értékesítése összesen: 150 000 150 000 150 000
65. Ingatlanok értékesítése
66. B520 01 2 Épületek értékesítése 60 000 000 60 000 000 60 000 000
67. B520 02 2 Helyiségek értékesítése 40 000 000 40 000 000 40 000 000
68. B520 03 2 Önkormányzati lakások értékesítése (Lakásalap) 110 000 000 110 000 000 110 000 000
69. B520 04 2 Telek értékesítés 90 000 000 90 000 000 90 000 000
70. B52 Ingatlanok értékesítése összesen: 300 000 000 300 000 000 300 000 000
71. B5 Felhalmozási bevételek összesen: 300 150 000 300 150 000 300 150 000
72. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök
73. B650 02 2 Fürdő támogatás visszafizetés 0 44 000 000 44 000 000
74. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök összesen 0 44 000 000 44 000 000
75. B750 00 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök
76. B750 01 2 Parkoló megváltás 5 000 000 5 000 000 5 000 000
77. B750 02 2 Lakossági út- és közmű építés 1 000 000 1 000 000 1 000 000
78. B750 06 1 Közös Pénzügyi Alap maradvány 34 267 480 34 267 480 34 267 480
79. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen: 40 267 480 40 267 480 40 267 480
80. B7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen: 40 267 480 40 267 480 40 267 480
81. B1-B7 Költségvetési bevételek összesen: 15 314 329 346 15 727 385 895 16 348 282 170
82. B8 00 Finanszírozási bevétel
83. B812 01 2 Befektetési célú államkötvény visszavásárlás 3 789 659 619 3 789 659 619 5 164 399 619
84. B813 01 2 Költségvetési maradvány igénybe vétele 3 318 880 392 3 318 880 392 3 504 396 150
85. B817 01 2 Lekötött bankbetét megszüntetés 0 0 1 000 000 000
86. Finanszírozási bevétel összesen: 7 108 540 011 7 108 540 011 9 668 795 769
87. Bevételek mindösszesen: 22 422 869 357 22 835 925 906 26 017 077 939

7. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

2024. évi Önkormányzati kiadások

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Megnevezés
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E
1. Költségvetési intézmények, Polgármesteri Hivatal 7 309 783 729 7 335 170 995 7 364 301 650
2. 2024. évi Önkormányzati személyi juttatások és munkaadót terhelő járulékok 284 505 893 284 505 893 284 505 893
3. 2024. évi Önkormányzati dologi kiadások 3 301 597 258 3 301 597 258 3 301 597 258
4. 2024. évi Önkormányzati városüzemeltetési kiadások 1 840 706 100 2 210 706 100 2 260 706 100
5. 2024. évi Ellátottak pénzbeli juttatásai 145 000 000 145 000 000 145 000 000
6. 2024. évi Önkormányzati fejlesztések 903 278 740 960 168 194 1 072 982 095
7. 2024. évi Önkormányzati felújítások 1 117 559 947 1 117 559 947 1 579 059 947
8. 2024. évi Terület és településfejlesztési program 87 352 810 87 352 810 87 806 271
9. 2024. évi Modern Városok Program 1 372 338 055 1 391 388 055 1 391 388 055
10. 2024. évi Önkormányzati általános támogatások 5 124 846 313 5 102 196 893 5 208 842 861
11. 2024. évi Önkormányzati pályázati támogatások 86 071 000 86 071 000 86 571 000
12. 2024. évi Önkormányzati lakásalap kiadásai 102 945 000 102 945 000 102 945 000
13. 2024. évi Finanszírozási hitelek, kölcsönök nyújtása és törlesztése, értékpapírok beváltása és járulékok 220 907 997 220 907 997 2 595 647 997
14. 2024. évi Önkormányzati tartalékok 525 976 515 490 355 764 535 723 812
15. - ebből általános tartalék 105 321 167 69 700 416 106 341 430
16. Kiadások mindösszesen: 22 422 869 357 22 835 925 906 26 017 077 939

8. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez

2024. évi Önkormányzati személyi juttatások és munkaadót terhelő járulékok

adatok Ft-ban
Sor-
szám
Rovatszám Kiadás 2024. évi javaslat összesen
A B C D
1. 0 1 Önkormányzati személyi juttatások
2. Általános közszolgáltatás
3. 0 1 01 01 K100 2 Nyári diákmunka (személyi) 10 000 000
4. 0 1 01 02 K100 1 Önkormányzati személyi juttatás 203 707 560
5. 0 1 01 Általános közszolgáltatás 213 707 560
6. Gazdasági ügyek
7. 0 1 04 01 K100 1 Közfoglalkoztatottak 5 300 000
8. 0 1 04 Gazdasági ügyek összesen: 5 300 000
9. Lakásépítés és kommunális létesítmények
10. 0 1 06 01 K100 2 Tanulói közlekedési támogatások ügyvitele megbízási díj 1 000 000
11. 0 1 06 Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: 1 000 000
12. Egészségügy
13. 0 1 07 01 K100 1 Egészségügyi alapellátás (szakmai) 31 324 000
14. 0 1 07 Egészségügy összesen: 31 324 000
15. 0 1 Önkormányzati személyi juttatások összesen: 251 331 560
16. Munkaadót terhelő járulékok
17. Általános közszolgáltatás
18. 0 2 01 01 K200 2 Nyári diákmunka 1 300 000
19. 0 2 01 02 K200 1 Önkormányzati személyi juttatás 27 210 833
20. 0 1 01 Általános közszolgáltatás 28 510 833
21. Gazdasági ügyek
22. 0 2 04 01 K200 1 Közfoglalkoztatottak 344 500
23. 0 2 04 Gazdasági ügyek összesen: 344 500
24. Lakásépítés és kommunális létesítmények
25. 0 2 06 01 K200 2 Tanulói közlekedési támogatások ügyvitele megbízási díj 130 000
26. 0 2 06 Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: 130 000
27. Egészségügy
28. 0 2 07 01 K200 1 Egészségügyi alapellátás (szakmai) 4 189 000
29. 0 2 07 Egészségügy összesen: 4 189 000
30. 0 2 Munkaadót terhelő járulékok összesen: 33 174 333
31. 0 Önkorm. szem. jutt. és munkaadót terh. jár. össz.: 284 505 893
2024. évi Önkormányzati személyi jutttatások és munkaadót terhelő járulékok kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban
Sor-
szám
Rovatszám Kiadás 2024. évi javaslat összesen
32. 0 1 Kötelező feladatok összesen: 272 075 893
33. 0 2 Önként vállalt feladatok összesen: 12 430 000
34. 0 3 Államigazgatási feladatok összesen: 0
35. 0 Önkorm. szem. jutt. és munkaadót terh. jár. össz.: 284 505 893

9. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez

2024. évi Önkormányzati dologi kiadások

adatok Ft-ban
Sor-
szám
Rovatszám Kiadás 2024. évi javaslat összesen
A B C D
1. Önkormányzati dologi kiadások
2. Általános közszolgáltatás
3. 1 0 01 01 K300 2 SH Zrt. üzemeltetési díj 41 900 000
4. 1 0 01 02 K300 1 Lakások és helyiségek üzemeltetése 340 000 000
5. 1 0 01 03 K700 1 Lakások és helyiségek üzemeltetése (felújítások) 30 000 000
6. 1 0 01 04 K300 1 Lakások és helyiségek közüzemi díjak 130 000 000
7. 1 0 01 05 K300 1 Gépjármű felelősség, Casco, vagyon- és utasbiztosítás 15 000 000
8. 1 0 01 06 K300 2 Önkormányzati tulajdonú ingatlanok után fiz. társasházi közös költség 4 000 000
9. 1 0 01 07 K300 2 Ingatlan értékesítéssel összefüggő feladatok 7 000 000
10. 1 0 01 10 K300 2 Autómentes Nap 1 000 000
11. 1 0 01 11 K300 2 Nemzeti sírkert soproni sírok gondozása 100 000
12. 1 0 01 12 K300 1 Közútkezelői készenlét 20 000 000
13. 1 0 01 15 K300 2 Közösségi tájékoztatás, városmarketing 2 000 000
14. 1 0 01 Általános közszolgáltatás összesen: 591 000 000
15. Gazdasági ügyek
16. 1 0 04 01 K300 1 Közösségi közlekedés egyedi megrendelések 300 000
17. 1 0 04 02 K300 2 Utak fenntartásával, közlekedéssel kapcs. területbérleti és hatósági díjak 550 000
18. 1 0 04 03 K300 2 Út és közműtervek készítése 10 000 000
19. 1 0 04 04 K300 1 Parkolás - közszolgáltatás ellátási költségtérítés 200 000 000
20. 1 0 04 05 K300 1 Parkolás - üzemeltetési díj 78 000 000
21. 1 0 04 06 K300 1 Parkolás - üzemeltetési díj (nem közterületi) 15 240 000
22. 1 0 04 09 K300 1 A köztéri kamerarendszer vizsgálata, karbantartása, fejlesztése 22 000 000
23. 1 0 04 Gazdasági ügyek összesen: 326 090 000
24. Környezetvédelem
25. 1 0 05 01 K300 1 Csapadékvíz elvezető rendszerek üzemeltetése 71 002 761
26. 1 0 05 04 K300 2 Vadgesztenyelevél-aknázómoly, platán csipkézőpoloska elleni védekezés 7 200 000
27. 1 0 05 06 K300 2 Amerikai szőlőkabóca elleni védekezés költségei 2 000 000
28. 1 0 05 Környezetvédelem összesen: 80 202 761
29. Lakásépítés és kommunális létesítmények
30. 1 0 06 01 K300 1 Önkorm. Parkerdő és Piknik területének üzemeltetése 11 540 000
31. 1 0 06 02 K300 2 Meteorológia állomás működtetése és fenntartása 1 062 500
32. 1 0 06 03 K300 2 Bécsi út határkilépő kezelése 3 000 000
33. 1 0 06 04 K300 2 Pénzforg. jutalék, tranzakciós díj, postai közreműk. díj, postterminal 35 000 000
34. 1 0 06 05 K300 2 Tagsági díjak 5 000 000
35. 1 0 06 06 K300 2 Könyvvizsgálói díj 5 994 400
36. 1 0 06 07 K300 2 Ügyvédi megbízási díj 10 000 000
37. 1 0 06 08 K300 2 Önkormányzati energia és rendszerhasználati díj 1 500 000
38. 1 0 06 09 K300 2 Balf településrészi önkormányzat 6 000 000
39. 1 0 06 10 K300 2 Brennbergbánya településrészi önkormányzat 10 433 850
40. 1 0 06 11 K300 2 Jereván településrészi önkormányzat 6 000 000
41. 1 0 06 12 K300 2 Sopronkőhida-Tómalom településrészi önkormányzat 7 000 000
42. 1 0 06 13 K300 2 Közbeszerzési tanácsadó díj 51 736 000
43. 1 0 06 14 K300 2 Fizetendő bérleti díj 1 000 000
44. 1 0 06 15 K300 2 Karácsonyi díszkivilágítás 29 361 805
45. 1 0 06 16 K300 2 Adótúlfizetés visszautalása 1 000 000
46. 1 0 06 17 K300 2 Önkormányzati tervtanács 1 000 000
47. 1 0 06 19 K300 2 Jogerős határozattal lezárt és egyéb peres eljár.sokból adódó kötelezettségek 10 000 000
48. 1 0 06 20 K300 2 Földmérési alaptérkép frissítése 1 500 000
49. 1 0 06 21 K300 1 Hatósági díjak, bírságok, egyéb 10 000 000
50. 1 0 06 22 K300 1 Függő tételek, teljesítési biztosítékok 1 000 000
51. 1 0 06 23 K300 1 Ingó és ingatlan kárveszély elhárítás polgármester hatáskörben 5 000 000
52. 1 0 06 24 K300 1 Befizetendő ÁFA 464 720 270
53. 1 0 06 25 K300 2 Garanciális költségek kamata, késedelmi kamat 500 000
54. 1 0 06 26 K300 2 Energiapiacra való kilépés 6 355 725
55. 1 0 06 27 K300 2 Közbeszerzések megjelentetési díjai 5 000 000
56. 1 0 06 28 K300 2 Pályázatok előkészítése, hatástanulmányok, pályázati díjak, szakértői díjak 18 111 500
57. 1 0 06 29 K300 2 Szolgalmi jog alapításokkal összefüggő kiadások 1 500 000
58. 1 0 06 30 K300 2 Műszaki ellenőri díjak 6 000 000
59. 1 0 06 31 K300 2 Japán tanár (dologi) 2 000 000
60. 1 0 06 32 K300 2 Harmadik személynek okozott kár 100 000
61. 1 0 06 33 K300 2 Digitális közmű-alaptérkép és egyesített közmű-nyilvántartás frissítése 3 500 000
62. 1 0 06 34 K300 2 Web- és térinformatikai rendszer átalakítása 10 000 000
63. 1 0 06 Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: 731 916 050
64. Egészségügy
65. 1 0 07 01 K300 2 Foglalkozás egészségügy 8 000 000
66. 1 0 07 02 K300 1 Önkormányzat egészségügyi alapellátás (dologi) 22 311 128
67. 1 0 07 Egészségügy összesen: 30 311 128
68. Szabadidő, sport, kultúra, vallás
69. 1 0 08 03 K300 1 Káposztás úti stadion üzemeltetés - SH Zrt. 70 000 000
70. 1 0 08 05 K300 2 Egyéb rendezvények szervezése, előkészítése, lebonyolítása 3 000 000
71. 1 0 08 09 K300 2 ICG Gyermeksport világjátékok 5 000 000
72. 1 0 08 10 K300 2 Pályázatokkal kapcsolatos egyéb kiadások 1 000 000
73. 1 0 08 11 K300 2 Rendezvények (Nemzeti ünnepeink (03.15; 08.20; 10.23;) Május 1, Borünnep, Sörnapok, Piknik rendezvények, Adventi vásár, Szilveszter stb.) támogatása 100 000 000
74. 1 0 08 Szabadidő, sport, kultúra, vallás összesen: 179 000 000
75. Oktatás
76. 1 0 09 01 K300 2 Első, második osztályosok füzetcsomagja 7 000 000
77. 1 0 09 04 K300 2 Szakértői díj - orvosi rendelők akadálymentesítése 4 000 000
78. 1 0 09 Oktatás összesen: 11 000 000
79. Szociális védelem
80. 1 0 10 01 K300 1 Szünidei gyermekétkeztetés és napközi 8 000 000
81. 1 0 10 02 K300 2 Idősek otthonában tört. ellátás (Soproni Nyugdíjas Pedagógus Otthon) 500 000
82. 1 0 10 04 K300 1 Gyermekétkeztetés - Eatrend Arrabona Zrt. 1 201 500 949
83. 1 0 10 05 K300 1 Gyermekétkeztetés - Szakképzési Centrum 135 546 370
84. 1 0 10 06 K300 2 Menza-Pure szoftver használati díja 6 530 000
85. 1 0 10 Szociális védelem összesen: 1 352 077 319
86. 1 0 Önkormányzati dologi kiadások összesen: 3 301 597 258
2024. évi Önkormányzati dologi kiadások kiemelt előirányzatonkénti bontása
Sor-
szám
Rovatszám Kiadás 2024. évi javaslat összesen
87. 1 0 K300 Dologi kiadások 3 271 597 258
88. 1 0 K512 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 0
89. 1 0 K700 Felújítás (áfával) 30 000 000
90. 1 0 Önkormányzati dologi kiadások összesen: 3 301 597 258
2024. évi Önkormányzati dologi kiadások kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban
Sor-
szám
Rovatszám Kiadás 2024. évi javaslat összesen
91. 1 0 1 Kötelező feladatok összesen: 2 851 161 478
92. 1 0 2 Önként vállalt feladatok összesen: 450 435 780
93. 1 0 3 Államigazgatási feladatok összesen: 0
94. 1 0 Önkormányzati dologi kiadások összesen: 3 301 597 258

10. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

2024. évi Önkormányzati városüzemeltetési kiadások

adatok Ft-ban



Sor- szám



Rovatszám



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
1. 2 1 SH Zrt. által ellátott városüzemeltetési kiadások
2. Gazdasági ügyek
3. 2 1 04 01 K300 1 SH Zrt. által ell. közutak, hidak karbantartása 93 000 000 93 000 000 93 000 000
4. 2 1 04 02 K700 2 SH Zrt. által ell. közutak, járdák, hidak felújítása 380 000 000 380 000 000 380 000 000
5. 2 1 04 Gazdasági ügyek összesen: 473 000 000 473 000 000 473 000 000
6. Környezetvédelem
7. 2 1 05 01 K300 1 SH Zrt. által ell. települési hulladék 330 000 000 330 000 000 330 000 000
8. 2 1 05 Környezetvédelem összesen: 330 000 000 330 000 000 330 000 000
9. Lakásépítés és kommunális létesítmények
10. 2 1 06 01 K300 1 SH Zrt. által ell. kiseg. mg. szolg. 326 000 000 326 000 000 326 000 000
11. 2 1 06 02 K300 2 SH Zrt. által ell. egyéb város és községgazd. felad. 40 300 000 40 300 000 40 300 000
12. 2 1 06 Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: 366 300 000 366 300 000 366 300 000
13. 2 SH Zrt. által ellátott városüzemeltetési kiadások összesen: 1 169 300 000 1 169 300 000 1 169 300 000
14. 2 2 Önkormányzat által ellátott városüzemeltetési feladatok
15. Általános közszolgáltatás
16. 2 2 01 01 K300 1 Önkorm. által ell. köztemető fenntartás 26 000 000 26 000 000 26 000 000
17. 2 2 01 Általános közszolgáltatás összesen: 26 000 000 26 000 000 26 000 000
18. Gazdasági ügyek
19. 2 2 04 01 K300 1 Önkorm. által ell. közutak, közterületi létesítmények, hidak karbantartása, fenntartása 10 000 000 10 000 000 10 000 000
20. 2 2 04 03 K300 2 Önkorm. által ell. közutak, hidak felügyelete, javítása, felújítása 102 000 000 102 000 000 102 000 000
21. 2 2 04 02 K300 2 Önkorm. által ell. vízkár elhárítás 500 000 500 000 500 000
22. 2 2 04 04 K300 2 SÖH által ellátott közutak, hidak, járdák, közterületi létesítmények karbantartása, felújítása, fejlesztése 20 000 000 20 000 000 20 000 000
23. 2 2 04 04 K700 2 SÖH által ellátott közutak, hidak, járdák, közterületi létesítmények karbantartása, felújítása, fejlesztése 0 370 000 000 370 000 000
24. 2 2 04 Gazdasági ügyek összesen: 132 500 000 502 500 000 502 500 000
25. Környezetvédelem
26. 2 2 05 01 K300 1 Önkorm. által ell. települési hulladék 28 086 100 28 086 100 28 086 100
27. 2 2 05 02 K300 2 Önkorm. által ell. patakok, árkok fenntartása 200 000 200 000 200 000
28. 2 2 05 Környezetvédelem összesen: 28 286 100 28 286 100 28 286 100
29. Lakásépítés és kommunális létesítmények
30. 2 2 06 01 K300 1 Önkorm. által ell. települési vízellátás, közkutak, csapok 1 620 000 1 620 000 1 620 000
31. 2 2 06 02 K300 1 Önkorm. által ell. közvilágitás 343 000 000 343 000 000 343 000 000
32. 2 2 06 03 K300 1 Önkorm. által ell. kiseg. mg. szolg. 10 000 000 10 000 000 10 000 000
33. 2 2 06 04 K300 2 Önkorm. által ell. egyéb város és községgazd. felad. 130 000 000 130 000 000 180 000 000
34. 2 2 06 Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: 484 620 000 484 620 000 534 620 000
35. 2 1 SH ZRt. által ellátott városüzemeltetési kiad. 1 169 300 000 1 169 300 000 1 169 300 000
36. 2 2 Önkorm. által ellátott városüzemeltetési kiad. 671 406 100 1 041 406 100 1 091 406 100
37. 2 Városüzemeltetési kiadások összesen: 1 840 706 100 2 210 706 100 2 260 706 100
2024. évi Önkormányzati városüzemeltetési kiadások kiemelt előirányzatonkénti bontásban



Sor- szám



Rovatszám



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
38. 2 K300 Dologi kiadás 1 460 706 100 1 460 706 100 1 510 706 100
39. 2 K700 Felújítás (áfával) 380 000 000 750 000 000 750 000 000
40. 2 Városüzemeltetési kiadások összesen: 1 840 706 100 2 210 706 100 2 260 706 100
2024. évi Önkormányzati városüzemeltetési kiadások kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban



Sor- szám



Rovatszám



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
41. 2 1 Kötelező feladatok összesen: 1 167 706 100 1 167 706 100 1 167 706 100
42. 2 2 Önként vállalt feladatok összesen: 673 000 000 1 043 000 000 1 093 000 000
43. 2 3 Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0
44. 2 Városüzemeltetési kiadások összesen: 1 840 706 100 2 210 706 100 2 260 706 100

11. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez

2024. évi Ellátottak pénzbeli juttatásai

adatok Ft-ban
Sor-
szám
Rovatszám Kiadás 2024. évi javaslat összesen
A B C D
1. Szociális védelem
2. 0 3 10 01 K400 2 Települési segély és családtámogatások együttesen 140 000 000
3. 0 3 10 02 K400 2 Babakötvény 5 000 000
4. 0 3 10 Szociális védelem összesen: 145 000 000
5. 0 3 K400 Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen: 145 000 000
2024. évi Ellátottak juttatásai kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban
Sor-
szám
Rovatszám Kiadás 2024. évi javaslat összesen
6. 0 3 1 Kötelező feladatok összesen: 0
7. 0 3 2 Önként vállalt feladatok összesen: 145 000 000
8. 0 3 3 Államigazgatási feladatok összesen: 0
9. 0 3 Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen: 145 000 000

12. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

2024. évi Önkormányzati fejlesztések

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovat száma



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
1. Általános közszolgáltatás
2. 3 2 01 01 K600 2 Ingatlan vásárlás, szolgalmi jog alapítás, kisajátítás 5 000 000 5 000 000 5 000 000
3. 3 2 01 03 K600 2 Cég, üzletrész vásárlása 9 000 000 9 000 000 9 000 000
4. 3 2 01 Általános közszolgáltatás összesen: 14 000 000 14 000 000 14 000 000
5. Gazdasági ügyek
6. 3 2 04 01 K600 2 Lakossági út- és közműépítés 10 000 000 10 000 000 10 000 000
7. 3 2 04 02 K600 2 Gyalogátkelőhelyek kialakítása, felújítása 10 000 000 10 000 000 10 000 000
8. 3 2 04 04 K600 2 Forgalomtechnikai fejlesztések 5 000 000 5 000 000 5 000 000
9. 3 2 04 06 K600 2 Út- és közműtervek készítése 26 972 300 26 972 300 26 972 300
10. 3 2 04 11 K600 2 Önkormányzati ingatlanok fejlesztése 114 000 000 114 000 000 114 000 000
11. 3 2 04 12 K600 2 Utak, hidak, lépcsők, járdák tervezése, építése a város területén 17 500 000 17 500 000 17 500 000
12. 3 2 04 16 K600 2 Tervek készítése (felújítási-engedélyes kiviteli tanulmányi tervek, helyszíni és tervezői művezetés) 33 472 170 33 472 170 38 972 170
13. 3 2 04 18 K600 2 Közúti sebességmérő szekrények vásárlása, létesítése 15 000 000 15 000 000 15 000 000
14. 3 2 04 Gazdasági ügyek összesen: 231 944 470 231 944 470 237 444 470
15. Környezetvédelem
16. 3 2 05 01 K600 2 Út- és híd, csapadékelvezetés, közvilágítás, egyéb közművek, közterületi létesítmények tervezése, kivitelezése 31 398 576 31 398 576 131 398 576
17. 3 2 05 Környezetvédelem összesen: 31 398 576 31 398 576 131 398 576
18. Lakásépítés és kommunális létesítmények
19. 3 2 06 01 K600 2 Földhasználati, szolgalmi jog alapítása 40 000 000 43 500 000 43 500 000
20. 3 2 06 02 K600 2 Közvilágítási hálózatok bővítése, lámpák áthelyezése 1 000 000 33 389 454 33 389 454
21. 3 2 06 03 K600 1 Szabályozási tervek készítése, felülvizsgálata 15 302 000 15 302 000 15 302 000
22. 3 2 06 04 K600 2 Térfigyelő kamerarendszer fejlesztése 12 930 289 12 930 289 12 930 289
23. 3 2 06 05 K600 2 Pályázati és saját erős beruházások előkészítése és megvalósítása 49 451 137 49 451 137 48 997 676
24. 3 2 06 06 K600 2 Beruházások előkészítése 9 619 500 9 619 500 9 619 500
25. 3 2 06 07 K600 1 Gyalogátkelőhelyek megvilágítottságának szabványosítása (LEDesítés) 6 500 000 6 500 000 6 500 000
26. 3 2 06 08 K600 1 Buszvárók és tartozékainak fejlesztése 2 000 000 2 000 000 2 000 000
27. 3 2 06 13 K600 1 Hűségpark emlékhely kialakítása 868 189 868 189 868 189
28. 3 2 06 15 K600 2 Jereváni Ibolya tó meder és part stabilizálása, tervezés, kivitelezés 10 000 000 10 000 000 10 000 000
29. 3 2 06 17 K600 2 Műanyag atlétikai futópálya tervezése, előkésztése, kivitelezése 30 000 000 30 000 000 30 000 000
30. 3 2 06 Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: 177 671 115 213 560 569 213 107 108
31. Egészségügy
32. 3 2 07 01 K600 1 Egészségügyi alapellátás eszközbeszerzései 1 000 000 1 000 000 1 000 000
33. 3 2 07 02 K600 1 Orvosi rendelők akadálymentesítése 0 15 000 000 15 000 000
34. 3 2 07 Egészségügy összesen: 1 000 000 16 000 000 16 000 000
35. Szabadidő, sport, kultúra, vallás
36. 3 2 08 01 K600 2 Új játszóterek építése, meglévő játszóterek bővítése 11 318 348 17 318 348 25 085 710
37. 3 2 08 02 K600 2 Városi rendezvényterület előkészítése, kialakítása (1014/2019. (I. 25.) Korm.határozat) 11 347 897 11 347 897 11 347 897
38. 3 2 08 03 K600 2 Városi Stadion lelátó lefedése Ny-i oldal, vízszigetelés 81 956 734 81 956 734 81 956 734
39. 3 2 08 04 K600 2 Városi Stadion K-i és Ny-i oldal wc, vizesblokk, eügyi helyiség kial. 190 500 000 190 500 000 190 500 000
40. 3 2 08 06 K600 2 Városi fürdők fejlesztése 143 141 600 143 141 600 143 141 600
41. 3 2 08 Szabadidő, sport, kultúra, vallás összesen: 438 264 579 444 264 579 452 031 941
42. Oktatás
43. 3 2 09 02 K600 2 Hillebrand utcai bölcsőde fejlesztése önerő 9 000 000 9 000 000 9 000 000
44. 3 2 09 Oktatás összesen: 9 000 000 9 000 000 9 000 000
45. 3 Fejlesztések összesen: 903 278 740 960 168 194 1 072 982 095
2024. évi Önkormányzati fejlesztési kiadások kiemelt előirányzatonkénti bontásban



Sor-
szám



Rovat száma



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
46. 3 K300 Dologi kiadás 0 0 0
47. 3 K600 Intézményi beruházási kiadások (áfával) 903 278 740 960 168 194 1 072 982 095
48. 3 K700 Felújítás (áfával) 0 0 0
49. 3 Fejlesztések összesen: 903 278 740 960 168 194 1 072 982 095
2024. évi Önkormányzati fejlesztési kiadások kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban



Sor-
szám



Rovat száma



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
50. 3 1 Kötelező feladatok összesen: 25 670 189 40 670 189 40 670 189
51. 3 2 Önként vállalt feladatok összesen: 877 608 551 919 498 005 1 032 311 906
52. 3 3 Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0
53. 3 Fejlesztések összesen: 903 278 740 960 168 194 1 072 982 095

13. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

2024. évi Önkormányzati felújítások

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovatszám



KIADÁSOK
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
1. Gazdasági ügyek
2. 4 2 04 01 K700 2 Buszvárók felújítása 2 000 000 2 000 000 2 000 000
3. 4 2 04 02 K700 2 Utak, járdák, lépcsők felújítása, javítása 120 000 000 120 000 000 190 000 000
4. 4 2 04 03 K700 2 Murvás utak mart aszfaltos és felület zárásos útfelújítása 24 000 000 24 000 000 124 000 000
5. 4 2 04 04 K700 2 Útjavítás, felújítás a város területén 26 500 000 26 500 000 126 500 000
6. 4 2 04 07 K700 2 Közterületi létesítmények, közterületen lévő műtárgyak, utak, hidak, lépcsők, járdák tervezése, felújítása a város területén 135 500 000 135 500 000 225 500 000
7. 4 2 04 08 K700 1 Hídvizsgálat, felújítás, javítás 103 000 000 103 000 000 203 000 000
8. 4 2 04 13 K700 2 Rák patak alagúttervezés 2 000 000 2 000 000 2 000 000
9. 4 2 04 14 K700 2 Tavaszi kátyúzás, útjavítás, felújítás a város területén 119 000 000 119 000 000 119 000 000
10. 4 2 04 16 K700 2 Győri Közútkezelő kezelésében, fenntartásában, üzemeltetésében levő utak, lámpák, műtárgyak javítása, felújítása a város egész területén 5 000 000 5 000 000 5 000 000
11. 4 2 04 17 K700 2 2024. évi út, járda és közterület felújítás a város egész területén 379 704 600 379 704 600 379 704 600
12. 4 2 04 Gazdasági ügyek összesen: 916 704 600 916 704 600 1 376 704 600
13. Környezetvédelem
14. 4 2 05 01 K700 1 Víziközmű elszámolások 43 519 700 43 519 700 43 519 700
15. 4 2 05 04 K840 1 KEHOP-2.1.11 Sopron ivóvízhálózat hatékonyságnövelő fejlesztése Sopron Harka távvezeték 253 900 253 900 253 900
16. 4 2 05 Környezetvédelem összesen: 43 773 600 43 773 600 43 773 600
17. Lakásépítés és kommunális létesítmények
18. 4 2 06 01 K700 2 Szobrok felújítása (II. világháború szobrok, emléktáblák stb.) 1 000 000 1 000 000 1 000 000
19. 4 2 06 02 K700 2 Szökőkutak felújítása 2 000 000 2 000 000 3 500 000
20. 4 2 06 07 K700 2 Önkormányzati ingatlanok felújítása 137 144 547 137 144 547 137 144 547
21. 4 2 06 18 K700 2 A sopronkőhidai BV lakóparkban a külső környezet rendbetétele 1 000 000 1 000 000 1 000 000
22. 4 2 06 19 K700 2 Virágvölgyi Remetekápolna felújítása 2 000 000 2 000 000 2 000 000
23. 4 2 06 Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: 143 144 547 143 144 547 144 644 547
24. Oktatás
25. 4 2 09 06 K700 2 Lackner Kristóf Ált. Iskola udvari tető fagymentesítés 4 400 000 4 400 000 4 400 000
26. 4 2 09 11 K700 2 Hársfa sori óvoda alapsüllyedés tervezés és kivitelezés 4 997 200 4 997 200 4 997 200
27. 4 2 09 12 K700 2 Zeneiskola épület alapsüllyedés tervezés és kivitelezés 4 540 000 4 540 000 4 540 000
28. 4 2 09 Oktatás összesen: 13 937 200 13 937 200 13 937 200
29. 4 Felújítások összesen: 1 117 559 947 1 117 559 947 1 579 059 947
2024. évi Önkormányzati felújítási kiadások kiemelt előirányzatonkénti bontásban



Sor-
szám



Rovatszám



KIADÁSOK
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
30. 4 K300 Dologi kiadások 0 0 0
31. 4 K600 Intézményi beruházási kiadások (áfával) 0 0 0
32. 4 K700 Felújítás (áfával) 1 117 306 047 1 117 306 047 1 578 806 047
33. 4 K840 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 253 900 253 900 253 900
34. 4 Önkormányzati felújtások összesen: 1 117 559 947 1 117 559 947 1 579 059 947
2024. évi Önkormányzati felújítási kiadások kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban



Sor-
szám



Rovatszám



KIADÁSOK
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
35. 4 1 Kötelező feladatok összesen: 146 773 600 146 773 600 246 773 600
36. 4 2 Önként vállalt feladatok összesen: 970 786 347 970 786 347 1 332 286 347
37. 4 3 Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0
38. 4 Önkormányzati felújtások összesen: 1 117 559 947 1 117 559 947 1 579 059 947

14. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

2024. évi Terület és településfejlesztési program

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
1. Integrált településfejlesztési program
2. 6.1 Gazdaságfejlesztés
3. 6.1.1 Ipari parkok, iparterületek fejlesztése
4. 5 3 06 01 K840 1 TOP-6.1.1-15-SP1-2016-00001 A soproni Innovációs és Technológiai Centrum alapinfrastruktúrájának kiépítése I. ütem 13 103 987 13 103 987 13 103 987
5. 5 3 06 02 K840 1 TOP-6.1.1-16-SP1-2018-00001 A soproni Innovációs és Technológiai Centrum alapinfrastruktúrájának kiépítése II. ütem 187 325 187 325 187 325
6. 6.1.2 Inkubártorházak fejlesztése
7. 5 3 06 03 K840 1 TOP-6.1.2-16-SP1-2017-00001 Inkubátorház létrehozása az Innovációs és Technológiai Centrum területén 1 846 064 1 846 064 1 846 064
8. 6.1 Gazdaságfejlesztés összesen: 15 137 376 15 137 376 15 137 376
9. 6.3 Gazdaság-élénkítő és népesség megtartó városfejlesztés
10. 6.3.2 Zöld város kialakítása
11. 5 3 06 14 K840 1 TOP-6.3.2-15-SP1-2016-00001 Zöldülő Belváros – A soproni városrehabilitáció folytatása a klímatudatosság jegyében 14 343 135 14 343 135 14 343 135
12. 6.3 Gazdaság-élénkítő és népesség megtartó városfejlesztés összesen 14 343 135 14 343 135 14 343 135
13. 6.5 Önkormányzatok energia-hatékonyságának és a megújuló energia-felhasználás arányának növelése
14. 6.5.1 Az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése
15. 5 3 06 18 K840 1 TOP-6.5.1-15-SP1-2016-00001 A soproni Deák Téri Általános Iskola, Gárdonyi Géza Általános Iskola, Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Kozmutza Flóra EGyMI, Általános Iskola és Speciális Szakiskola energetikai korszerűsítése 2 013 148 2 013 148 2 013 148
16. 6.5 Önkormányzatok energia-hatékonyságának és a megújuló energia-felhasználás arányának növelése összesen: 2 013 148 2 013 148 2 013 148
17. 6.9 Társadalmi kohéziót célzó helyi programok
18. 6.9.2 A helyi identitás és kohézió erősítése
19. 5 3 06 20 K840 1 TOP-6.9.2-16-SP1-2018-00001 Helyi identitás és kohézió erősítése Sopronban 263 471 263 471 716 932
20. 6.9 Társadalmi kohéziót célzó helyi programok összesen: 263 471 263 471 716 932
21. TOP_PLUSZ
22. 5 3 06 24 K300 1 TOP_PLUSZ-1.3.1-21-GM1-2022-00001 Fenntartható városfejlesztés Sopronban 55 595 680 55 595 680 55 595 680
23. TOP_PLUSZ összesen: 55 595 680 55 595 680 55 595 680
24. 5 3 Terület és településfejlesztési program összesen: 87 352 810 87 352 810 87 806 271
2024. évi Terület és településfejlesztési program kiemelt előirányzatonkénti bontásban



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
25. 5 3 K100 Személyi kiadások 0 0 0
26. 5 3 K200 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 0 0 0
27. 5 3 K300 Dologi kiadás 55 595 680 55 595 680 55 595 680
28. 5 3 K600 Intézményi beruházási kiadások (áfával) 0 0 0
29. 5 3 K700 Felújítás (áfával) 0 0 0
30. 5 3 K840 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 31 757 130 31 757 130 32 210 591
31. 5 3 Terület és településfejlesztési program összesen: 87 352 810 87 352 810 87 806 271
2024. évi Terület és településfejlesztési program kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
32. 5 3 1 Kötelező feladatok összesen: 87 352 810 87 352 810 87 806 271
33. 5 3 Terület és településfejlesztési program összesen: 87 352 810 87 352 810 87 806 271

15. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

2024. évi Modern Városok Program

adatok Ft-ban



Sor- szám



Rovatszám



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E
1. 5 4 06 05 K700 1 Soproni piac-vásárcsarnok és környezetének felújítása, korszerűsítése 1 372 338 055 1 391 388 055
2. 5 4 Modern Városok Program összesen: 1 372 338 055 1 391 388 055
2024. évi Modern Város Program kiadások kiemelt előirányzatonkénti bontásban



Sor- szám



Rovatszám



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
3. 5 4 K700 Felújítás (áfával) 1 372 338 055 1 391 388 055
4. 5 4 K840 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 0 0
5. 5 4 Modern Városok Program összesen: 1 372 338 055 1 391 388 055
2024. évi Modern Város Program kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban



Sor- szám



Rovatszám



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
6. 5 4 1 Kötelező feladatok összesen: 1 372 338 055 1 391 388 055
7. 5 4 Modern Városok Program összesen: 1 372 338 055 1 391 388 055

16. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

2024. évi Önkormányzati általános támogatások

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
1. Általános közszolgáltatás
2. 6 1 01 01 K512 1 Felekezetek köztemetési támogatása - Soproni Evangélikus Egyházközség 8 500 000 8 500 000 8 500 000
3. 6 1 01 03 K502 1 MÁK visszafizetési kötelezettség 5 000 000 5 000 000 5 000 000
4. 6 1 01 04 K506 2 Cséri Önkormányzat támogatása 3 000 000 3 000 000 3 000 000
5. 6 1 01 05 K512 2 Egyéb rendezvények 5 000 000 5 000 000 5 000 000
6. 6 1 01 08 K502 1 Önkormányzati szolidaritási hozzájárulás 1 471 249 949 1 471 249 949 1 471 249 949
7. 6 1 01 09 K512 2 Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért támogatása 2 500 000 2 500 000 2 500 000
8. 6 1 01 12 K512 2 Házközponti fűtéssel rendelkező lakóingatlanok bérlőinek támogatása 1 000 000 1 000 000 1 000 000
9. 6 1 01 13 K890 2 Együtt az Életért, Sopronért Mentő Alapítvány támogatása 0 0 2 000 000
10. 6 1 01 14 K512 2 Soproni Városmarketing Kft. támogatása 310 000 000 310 000 000 358 000 000
11. 6 1 01 15 K512 2 A háború sújtotta kárpátaljai magyar települések megsegítése 0 0 5 000 000
12. 6 1 01 Általános közszolgáltatás összesen: 1 806 249 949 1 806 249 949 1 861 249 949
13. Közrend és közbiztonság
14. 6 1 03 01 K512 2 Soproni Polgárőr Egyesület támogatása 2 500 000 2 500 000 2 500 000
15. 6 1 03 02 K506 2 Városi Rendőrkapitányság támogatása 12 000 000 12 000 000 12 000 000
16. 6 1 03 03 K506 2 Soproni Tűzoltóság támogatása 3 000 000 3 000 000 3 000 000
17. 6 1 03 04 K506 2 Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság támogatása a tűzoltólaktanya átadásának előkészítésére 0 17 000 000 17 000 000
18. 6 1 03 Közrend és közbiztonság összesen: 17 500 000 34 500 000 34 500 000
19. Gazdasági ügyek
20. 6 1 04 01 K512 2 Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft. 70 000 000 70 000 000 70 000 000
21. 6 1 04 02 K506 2 Sopron és Térsége Önkormányzati Társulás hozzájárulás 2 500 000 2 500 000 2 500 000
22. 6 1 04 04 K890 2 Kárpátaljai Csongor település támogatása 10 000 000 10 000 000 10 000 000
23. 6 1 04 05 K512 1 VOLÁNBUSZ Zrt. üzemeltetési díj 500 000 000 500 000 000 500 000 000
24. 6 1 04 06 K512 1 VOLÁNBUSZ Zrt. Veszteség megtérítés 70 000 000 70 000 000 14 232 638
25. 6 1 04 14 K512 2 SopronFesttel kapcsolatos kiadások 9 000 000 9 000 000 11 000 000
26. 6 1 04 Gazdasági ügyek összesen: 661 500 000 661 500 000 607 732 638
27. Környezetvédelem
28. 6 1 05 01 K506 1 Sopron Térségi Hull.gazd. Társulás működési hozzájárulás 10 000 000 10 000 000 10 000 000
29. 6 1 05 02 K512 2 Kapuvári Vizitársulat társulati hozzájárulás 3 000 000 3 000 000 3 000 000
30. 6 1 05 05 K512 2 Amerikai szőlőkabóca elleni védekezés költségei 1 000 000 1 000 000 1 000 000
31. 6 1 05 Környezetvédelem összesen: 14 000 000 14 000 000 14 000 000
32. Lakásépítés és kommunális létesítmények
33. 6 1 06 01 K890 2 Egyházi épületek felújítás támogatása 11 460 000 11 460 000 11 460 000
34. 6 1 06 02 K890 2 Városképi jelentőségű épületek felújításának támogatása 35 000 000 35 000 000 35 000 000
35. 6 1 06 03 K890 2 Helyi védelem alatt álló épületek felújításának támogatása 2 000 000 2 000 000 2 000 000
36. 6 1 06 04 K890 2 Várkerület Portál Program 0 0 5 000 000
37. 6 1 06 05 K512 2 Polgármesteri keret 100 000 100 000 1 335 100
38. 6 1 06 06 K860 2 Dolgozók lakáskölcsöne 10 000 000 10 000 000 10 000 000
39. 6 1 06 09 K890 2 Sopronbánfalvi Evangélikus templom és környezete felújítása 2 200 000 2 200 000 2 200 000
40. 6 1 06 10 K890 2 Evangélikus Otthon tetőfelújításának támogatása 5 000 000 5 000 000 5 000 000
41. 6 1 06 Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: 65 760 000 65 760 000 71 995 100
42. Egészségügy
43. 6 1 07 01 K512 2 Orvosi rendelők működésének támogatása 7 000 000 7 000 000 7 000 000
44. 6 1 07 02 K506 2 Semmelweis nap támogatása (Kórház) 6 000 000 6 000 000 6 000 000
45. 6 1 07 03 K512 2 Fogszabályozási tevékenység ellátásának támogatása 3 600 000 3 600 000 3 600 000
46. 6 1 07 Egészségügy összesen: 16 600 000 16 600 000 16 600 000
47. Szabadidő, sport, kultúra, vallás
48. 6 1 08 01 K512 1 Sport Centrum működési támogatása, - Raabersport Kft. 15 000 000 15 000 000 15 000 000
49. 6 1 08 02 K512 2 Raabersport Kft. csapat támogatás 55 000 000 55 000 000 60 000 000
50. 6 1 08 03 K512 2 Női kosárlabda utánpótlás tám. - Soproni Darazsak Ifjúsági és Sportegyesület 8 000 000 8 000 000 8 000 000
51. 6 1 08 04 K512 2 Férfi Kosárlabda Sportszolg. Kft. 100 000 000 100 000 000 160 000 000
52. 6 1 08 05 K512 2 Férfi kosárlabda utánpótlás támogatás - Soproni Sportiskola Egy. 8 000 000 8 000 000 8 000 000
53. 6 1 08 06 K512 2 Férfi kosárlabda utánpótlás támogatás - Soproni Tigrisek Sport Egy. 8 000 000 8 000 000 8 000 000
54. 6 1 08 07 K512 2 Labdarúgó utánpótlás nevelés támogatás - Sport Club Sopron 14 000 000 14 000 000 14 000 000
55. 6 1 08 08 K512 2 Labdarúgó utánpótlás nevelés támogatás - SFAC 6 000 000 6 000 000 6 000 000
56. 6 1 08 09 K512 2 PRO KULTÚRA Kft. - Soproni Ünnepi Hetek színházi előadásai 10 000 000 10 000 000 10 000 000
57. 6 1 08 10 K512 2 PRO KULTÚRA Kft. - Színházi támogatás - állami 351 400 000 351 400 000 351 400 000
58. 6 1 08 11 K512 2 PRO KULTÚRA Kft. - Színházi támogatás - önkormányzati 300 000 000 300 000 000 300 000 000
59. 6 1 08 12 K512 2 PRO KULTÚRA Kft. - Szimfonikus zenekar működtetése 16 000 000 16 000 000 16 000 000
60. 6 1 08 14 K512 1 PRO KULTÚRA Kft. - Kulturális közhasznú feladatok 100 000 000 100 000 000 100 000 000
61. 6 1 08 16 K512 2 PRO KULTÚRA Kft. - Soproni Ünnepi Hetek 10 000 000 10 000 000 10 000 000
62. 6 1 08 17 K512 2 Piknik Látogatóközpont működtetési támogatása 5 000 000 5 000 000 5 000 000
63. 6 1 08 19 K512 2 Egyéb kulturális feladatok 4 200 000 4 200 000 4 200 000
64. 6 1 08 20 K512 2 Közérdekű tájékoztatás - Pannon-Sopron Regionális TV Kft., Rádió 6 000 000 6 000 000 6 000 000
65. 6 1 08 21 K512 2 Honvéd Hagyományőrző Egy. Soproni Tag. támogatása 1 000 000 1 000 000 1 000 000
66. 6 1 08 22 K512 2 Pedagógus Művelődésiház Alapítvány működési támogatás 1 500 000 1 500 000 1 500 000
67. 6 1 08 23 K512 2 Sopron Segít Közalapítvány támogatása 1 500 000 1 500 000 1 500 000
68. 6 1 08 24 K512 2 Sopron Város Fúvószenekar Alapítvány támogatása 7 000 000 7 000 000 7 000 000
69. 6 1 08 25 K512 2 Sopron Városi Gyermek- és Ifj. Alapítvány támogatása 6 000 000 6 000 000 6 000 000
70. 6 1 08 26 K512 2 Pendelyes Kulturális Egyesület támogatása 2 000 000 2 000 000 2 000 000
71. 6 1 08 27 K512 2 Soproni Juventus Koncert Fúvószenekar Alapítvány támogatása 5 000 000 5 000 000 5 000 000
72. 6 1 08 28 K512 2 Soproni Tudós Társaság támogatása 500 000 500 000 500 000
73. 6 1 08 29 K512 2 Soproni Városszépítő Egyesület támogatása 1 000 000 1 000 000 1 270 000
74. 6 1 08 30 K512 2 Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatása 1 500 000 1 500 000 1 500 000
75. 6 1 08 31 K512 2 Soproni Füzetek támogatása 1 400 000 1 400 000 1 400 000
76. 6 1 08 32 K506 2 Soproni Levéltár támogatása 5 000 000 5 000 000 5 000 000
77. 6 1 08 33 K512 2 Soproni Szemle Alapítvány támogatása 2 000 000 2 000 000 2 000 000
78. 6 1 08 34 K512 2 Városi Vöröskereszt szervezet támogatása 1 000 000 1 000 000 1 000 000
79. 6 1 08 35 K512 2 Fürdő működtetés támogatása 556 000 000 536 000 000 536 000 000
80. 6 1 08 37 K512 2 Fidelissima Alapítvány támogatása 1 000 000 1 000 000 1 000 000
81. 6 1 08 38 K512 2 Oktogon Sopron Alapítvány támogatása (Vermes fizika verseny) 1 000 000 1 000 000 1 000 000
82. 6 1 08 39 K512 2 Templomok diszkivilágítása 1 500 000 1 500 000 1 500 000
83. 6 1 08 40 K512 2 TURRIS SE Sopron Asztalitenisz Szakosztály támogatása 5 000 000 5 000 000 5 000 000
84. 6 1 08 42 K512 1 Ágfalvi úti sporttelep üzemeltetés - Sport Club Sopron 24 000 000 24 000 000 24 000 000
85. 6 1 08 43 K512 2 Ipartestület támogatása 1 000 000 1 000 000 1 000 000
86. 6 1 08 45 K512 2 Liszt Ferenc Társaság támogatása 350 000 350 000 350 000
87. 6 1 08 46 K512 2 Soproni Zsinagógáért Alapítvány támogatása 1 500 000 1 500 000 1 500 000
88. 6 1 08 47 K512 2 Rákóczi Szövetség támogatása 1 000 000 1 000 000 1 000 000
89. 6 1 08 49 K512 2 Szabadidős Sport Szövetség támogatása (rendezvények, működés) 12 000 000 12 000 000 12 000 000
90. 6 1 08 51 K512 2 SPORT CLUB Futball Kft. 55 000 000 55 000 000 55 000 000
91. 6 1 08 58 K512 2 Soproni Vízilabda Sport Egyesület uszoda szolgáltatás vásárlás tám. 7 500 000 7 500 000 7 500 000
92. 6 1 08 59 K512 2 Széchy Tamás Sportiskola Sopron uszoda szolgáltatás vásárlás tám. 22 000 000 22 000 000 22 000 000
93. 6 1 08 61 K512 2 Soproni Szinkronúszó Sportegyesület uszoda szolgáltatás vásárlás tám. 2 500 000 2 500 000 2 500 000
94. 6 1 08 62 K512 2 Alternatívák Alapítvány támogatása 400 000 400 000 400 000
95. 6 1 08 64 K512 2 Hova Tovább Alapítvány támogatása 150 000 150 000 150 000
96. 6 1 08 70 K512 1 PRO KULTÚRA Kft. - bérjellegű támogatás továbbutalása 111 438 787 111 438 787 126 240 754
97. 6 1 08 71 K512 1 Fertő Tavi Vitorlás Szövetség támogatása 3 000 000 3 000 000 3 000 000
98. 6 1 08 72 K512 1 Fürdő működtetés állami támogatás 39 017 439 0 0
99. 6 1 08 74 K512 2 Nyugdíjas Egyesületek támogatása 1 500 000 1 500 000 1 500 000
100. 6 1 08 75 K512 2 PRO KULTÚRA Kft. - GYIK 80 000 000 80 000 000 80 000 000
101. 6 1 08 76 K512 2 Lővér Vízimentő és Búvár Egyesület 500 000 500 000 500 000
102. 6 1 08 Szabadidő, sport, kultúra, vallás 1 980 356 226 1 921 338 787 2 001 410 754
103. Oktatás
104. 6 1 09 01 K512 2 Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíj 2 600 000 2 600 000 2 600 000
105. 6 1 09 03 K840 2 Soproni Tankerületi Központ támogatása játszótér kialakítására 0 400 000 400 000
106. 6 1 09 Oktatás összesen 2 600 000 3 000 000 3 000 000
107. Szociális védelem
108. 6 1 10 01 K512 1 FORENO Nonprofit Kft. támogatása 70 000 000 70 000 000 70 000 000
109. 6 1 10 02 K890 1 Emeltszintű Szoc. Otthon egyszeri hj. 10 %-a 6 000 000 6 000 000 6 000 000
110. 6 1 10 03 K506 1 Sopron és Környéke Gyermekjóléti Int. Fennt. 444 180 138 463 148 157 482 254 420
111. 6 1 10 04 K506 1 Soproni Tankerületi Központ nyári napközi támogatás 32 000 000 32 000 000 32 000 000
112. 6 1 10 05 K506 2 Bursa Hungarica ösztöndíj 8 000 000 8 000 000 8 000 000
113. 6 1 10 06 K512 2 Civil szervezetek támogatása - karácsonyi jótékonysági tevékenység 100 000 100 000 100 000
114. Szociális védelem összesen: 560 280 138 579 248 157 598 354 420
115. 6 1 Általános támogatások összesen: 5 124 846 313 5 102 196 893 5 208 842 861
2024. évi Önkormányzati általános támogatások kiemelt előirányzatonkénti bontás



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
116. 6 K502 Elvonások és befizetések 1 476 249 949 1 476 249 949 1 476 249 949
117. 6 K506 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 525 680 138 561 648 157 580 754 420
118. 6 K512 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 3 041 256 226 2 982 238 787 3 062 778 492
119. 6 K840 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 0 400 000 400 000
120. 6 K860 Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása 10 000 000 10 000 000 10 000 000
121. 6 K890 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 71 660 000 71 660 000 78 660 000
122. 6 Általános támogatások összesen: 5 124 846 313 5 102 196 893 5 208 842 861
2024. évi Önkormányzati általános támogatások kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban



Sor-
szám



Rovatszám



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
123. 6 1 Kötelező feladatok összesen: 2 909 386 313 2 889 336 893 2 867 477 761
124. 6 2 Önként vállalt feladatok összesen: 2 215 460 000 2 212 860 000 2 341 365 100
125. 6 3 Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0
126. 6 Általános támogatások összesen: 5 124 846 313 5 102 196 893 5 208 842 861

17. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

2024. évi Önkormányzati pályázati támogatások

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovat száma



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
1. Szabadidő, sport, kultúra, vallás
2. 6 2 08 01 K512 2 Szociálpolitikai támogatások 2 500 000 2 500 000 2 500 000
3. 6 2 08 02 K512 2 Kulturális feladatok támogatása 2 500 000 2 500 000 2 500 000
4. 6 2 08 03 K512 2 Testvérvárosi kapcsolatok ápolása 4 000 000 4 000 000 4 000 000
5. 6 2 08 04 K512 2 Civil Szervezetek (Civil Alap) 500 000 500 000 500 000
6. 6 2 08 05 K512 2 Sporttámogatások 76 571 000 76 571 000 77 071 000
7. 6 2 08 Szabadidő, sport, kultúra, vallás összesen: 86 071 000 86 071 000 86 571 000
8. 6 Pályázati támogatások összesen: 86 071 000 86 071 000 86 571 000
2024. évi Önkormányzati pályázati támogatások kiadások kiemelt előirányzatonkénti bontásban



Sor-
szám



Rovat száma



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
9. 6 K512 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 86 071 000 86 071 000 86 571 000
10. 6 Pályázati támogatások összesen: 86 071 000 86 071 000 86 571 000
2024. évi Önkormányzati pályázati támogatások kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban



Sor-
szám



Rovat száma



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
11. 6 1 Kötelező feladatok összesen: 0 0 0
12. 6 2 Önként vállalt feladatok összesen: 86 071 000 86 071 000 86 571 000
13. 6 3 Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0
14. 6 Pályázati támogatások összesen: 86 071 000 86 071 000 86 571 000

18. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez

2024. évi Önkormányzati lakásalap felhasználás

adatok Ft-ban
Sor-
szám
Rovat száma Kiadás 2024. évi javaslat összesen
A B C D
1. Általános közszolgáltatás
2. 7 0 01 01 K300 2 Lakáselid. kiadásai 8 000 000
3. 7 0 01 02 K300 2 Társasház alapítás és lakáseladás feltételeinek megteremtése 7 445 000
4. 7 0 01 03 K300 2 Lakóépületek, hozzá tartozó tárolók bontása 20 000 000
5. 7 0 01 04 K700 1 Hatósági kötelezések kéményekre 25 000 000
6. 7 0 01 05 K700 1 Hatósági kötelezések lakóépületeknél 10 000 000
7. 7 0 01 06 K700 2 Lakóépületek felújítása 20 000 000
8. 7 0 01 07 K700 2 Lakóépületek káresemények miatti helyreállítása 5 000 000
9. 7 0 01 Általános közszolgáltatás összesen: 95 445 000
10. Környezetvédelem
11. 7 0 05 01 K700 2 Lakóépületek szennyvíz és csap.víz-hálózat szétvál. 2 000 000
12. 7 0 05 Környezetvédelem összesen: 2 000 000
13. Lakásépítés és kommunális létesítmények
14. 7 0 06 01 K890 2 Fiatal családok lakáshoz jutását elősegítő Otthonteremtő program 4 000 000
15. 7 0 06 02 K600 2 Lakásvásárlás (elővás. jog gyakorlása) 1 000 000
16. 7 0 06 03 K890 2 Lakásmobilitás 500 000
17. 7 0 06 Lakásépítés és kommunális létesítmények összesen: 5 500 000
18. 7 0 Lakásalap kiadásai összesen: 102 945 000
2024. évi Önkormányzati lakásalap kiemelt előirányzatonkénti bontásban
Sor- szám Rovat száma Kiadás 2024. évi javaslat összesen
19. 7 K300 Dologi kiadások 35 445 000
20. 7 K600 Beruházások (áfával) 1 000 000
21. 7 K700 Felújítás (áfával) 62 000 000
22. 7 K890 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 4 500 000
23. 7 Lakásalap kiadásai összesen: 102 945 000
2024. évi Önkormányzati lakásalap kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban
Sor- szám Rovat száma Kiadás 2024. évi javaslat összesen
24. 7 1 Kötelező feladatok összesen: 35 000 000
25. 7 2 Önként vállalt feladatok összesen: 67 945 000
26. 7 3 Államigazgatási feladatok összesen: 0
27. 7 Lakásalap kiadásai összesen: 102 945 000

19. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

2024. évi Finanszírozási hitelek, kölcsönök nyújtása és törlesztése, értékpapírok beváltása és járulékok

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovat száma



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
1. Technikai funkció
2. Hitelek és járulékai
3. 8 1 90 01 K300 2 Likvid hitel járulékai 25 000 000 25 000 000 25 000 000
4. 8 1 90 Hitelek és járulékai összesen: 25 000 000 25 000 000 25 000 000
5. Finanszírozási kiadások
6. 8 2 90 01 K900 1 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése 195 907 997 195 907 997 195 907 997
7. 8 3 90 01 K912 2 Befektetési célú államkötvény vásárlás 0 0 1 374 740 000
8. 8 3 90 02 K916 2 Lekötött betét 0 0 1 000 000 000
9. Finanszírozási kiadások összesen: 195 907 997 195 907 997 2 570 647 997
10. 8 90 Hitelek, kölcs. nyújt. és törl., értékpap.-bevált. és jár. összesen: 220 907 997 220 907 997 2 595 647 997
2024. évi Önkormányzati hitelek, kölcsönök nyújtása és törlesztése, értékpapírok beváltása és járulékok kiemelt előirányzatonkénti bontás



Sor-
szám



Rovat száma



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
11. 8 K300 Dologi kiadások 25 000 000 25 000 000 25 000 000
12. 8 K900 Különböző finanszírozási kiadások 195 907 997 195 907 997 195 907 997
13. 8 K912 Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 1 374 740 000
14. 8 K916 Lekötött betét 0 0 1 000 000 000
15. 8 Hitelek, kölcs. nyújt. és törl., értékpap.-bevált. és jár. összesen: 220 907 997 220 907 997 2 595 647 997
2024. évi Önkormányzati hitelek, kölcsönök nyújtása és törlesztése, értékpapírok beváltása és járulékok kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban



Sor-
szám



Rovat száma



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
16. 8 1 Kötelező feladatok összesen: 195 907 997 195 907 997 195 907 997
17. 8 2 Önként vállalt feladatok összesen: 25 000 000 25 000 000 2 399 740 000
18. 8 3 Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0
19. 8 Hitelek, kölcs. nyújt. és törl., értékpap.-bevált. és jár. összesen: 220 907 997 220 907 997 2 595 647 997

20. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

2024. évi Önkormányzati tartalékok

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Rovat száma



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F
1. Technikai funkció
2. 9 1 90 01 K513 1 Általános tartalék 105 321 167 69 700 416 106 341 430
3. Céltartalékok
4. 9 2 90 01 K513 2 Rendkívüli feladat 10 000 000 10 000 000 10 000 000
5. 9 2 90 02 K513 2 Polgármesteri keret 5 000 000 5 000 000 3 764 900
6. 9 2 90 03 K513 2 Parkolóalap 1 000 000 1 000 000 1 000 000
7. 9 2 90 04 K513 2 Csapadékvízcsatorna-hálózat és a fürdő üzemeltetés vis maior alapja 10 000 000 10 000 000 10 000 000
8. 9 2 90 Céltartalékok összesen: 26 000 000 26 000 000 24 764 900
9. Intézményi évközi tartalék
10. 9 3 90 02 K513 2 Eseményvez. felújítások, életveszély elhárítása 12 000 000 12 000 000 12 000 000
11. 9 3 90 03 K513 1 Intézményi beruházások, felújítások 8 000 000 8 000 000 17 962 134
12. 9 3 90 Intézményi évközi tartalék összesen: 20 000 000 20 000 000 29 962 134
13. Egyéb évközi tartalék
14. 9 4 90 01 K513 2 Önkormányzati pályázatokhoz önrész (új) 5 000 000 5 000 000 5 000 000
15. 9 4 90 02 K513 2 Adósságszolgálati kockázati tartalék 285 655 348 285 655 348 285 655 348
16. 9 4 90 03 K513 2 Általános vis maior tartalék 10 000 000 10 000 000 10 000 000
17. 9 4 90 04 K513 2 Kezességvállalással kapcsolatos tartalék 50 000 000 50 000 000 50 000 000
18. 9 4 90 05 K513 2 Folyamatban lévő beruházások, felújítások önrész többlet igénye 5 000 000 5 000 000 5 000 000
19. 9 4 90 07 K513 2 Általános fejlesztés és üzemeltetés tartalék 10 000 000 10 000 000 10 000 000
20. 9 4 90 06 K513 2 Fürdő vis maior tartalék 9 000 000 9 000 000 9 000 000
21. 9 4 90 Egyéb évközi tartalék 374 655 348 374 655 348 374 655 348
22. Önkormányzati tartalékok összesen: 525 976 515 490 355 764 535 723 812
2024. évi Önkormányzati tartalékok kötelező, önként vállalt és államigazgatási bontásban



Sor-
szám



Rovat száma



Kiadás
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
23. 9 1 Kötelező feladatok összesen: 113 321 167 77 700 416 124 303 564
24. 9 2 Önként vállalt feladatok összesen: 412 655 348 412 655 348 411 420 248
25. 9 3 Államigazgatási feladatok összesen: 0 0 0
26. 9 Önkormányzati tartalékok összesen: 525 976 515 490 355 764 535 723 812

21. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

Önkormányzat 2024. évi összevont mérlege közgazdasági osztályozás szerint

adatok Ft-ban



Sor-
szám



Bevételek
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat



Kiadások
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat
A B C D E F G H I
1. Működési költségvetés
2. Önkormányzatok működési támogatásai 5 872 582 868 5 916 913 073 5 984 552 134 Személyi juttatások 5 934 710 242 5 956 668 844 5 979 271 073
3. Elvonások és befizetések bevételei 0 0 103 232 134 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 882 967 060 886 370 644 889 873 990
4. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 633 517 000 633 542 080 633 567 160 Dologi kiadások 6 714 030 345 6 714 030 345 6 785 093 486
5. Közhatalmi bevételek 6 793 100 000 6 793 100 000 6 793 100 000 Ellátottak pénzbeli juttatásai 145 000 000 145 025 080 145 050 160
6. Működési bevételek 2 783 416 144 3 108 117 408 3 558 117 408 Elvonások és befizetések 1 476 249 949 1 476 249 949 1 579 482 083
7. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 0 0 0 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 525 680 138 561 648 157 580 754 420
8. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 0 44 000 000 44 000 000 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 0 0 0
9. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 3 127 527 226 3 068 509 787 3 149 549 492
10. Tartalékok 525 976 515 490 355 764 535 723 812
11. Működési bevételek összesen: 16 082 616 012 16 495 672 561 17 116 568 836 Működési kiadások összesen: 19 332 141 475 19 298 858 570 19 644 798 516
12. Működési költségvetés egyenlege: -3 249 525 463 -2 803 186 009 -2 528 229 680
13. Felhalmozási költségvetés
14. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 Beruházások (áfával) 982 220 969 1 039 110 423 1 162 200 324
15. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről 0 0 0 Felújítások (áfával) 2 964 954 302 3 354 004 302 3 815 504 302
16. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 50 000 000 50 000 000 50 000 000 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 32 011 030 32 411 030 32 864 491
17. Felhalmozási bevételek 300 150 000 300 150 000 300 150 000 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 10 000 000 10 000 000 10 000 000
18. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 0 0 0 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 76 160 000 76 160 000 83 160 000
19. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 40 267 480 40 267 480 40 267 480
20. Felhalmozási bevételek összesen: 390 417 480 390 417 480 390 417 480 Felhalmozási kiadások összesen: 4 065 346 301 4 511 685 755 5 103 729 117
21. Bevételek összesen: 16 473 033 492 16 886 090 041 17 506 986 316 Kiadások összesen: 23 397 487 776 23 810 544 325 24 748 527 633
22. Költségvetés egyenlege: -6 924 454 284 -6 924 454 284 -7 241 541 317
23. Finanszírozási bevétel: 7 120 362 281 7 120 362 281 9 812 189 314 Finanszírozási célú hitelek, kölcsönök, értékpapírok és járulékai 195 907 997 195 907 997 2 570 647 997
24. Bevételek mindösszesen: 23 593 395 773 24 006 452 322 27 319 175 630 Kiadások mindösszesen: 23 593 395 773 24 006 452 322 27 319 175 630

22. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

Az önkormányzat 2024. évi összevont mérlege kötelező, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladat bontásban

adatok Ft-ban
Sor-
szám
Bevételek Kötelező feladat Önként vállalt feladat Államigazgatási feladat Összesen Kiadások Kötelező feladat Önként vállalt feladat Államigazgatási feladat Összesen
A B C D E F G H I J K
1. Működési költségvetés
2. Önkormányzatok működési támogatásai 5 984 552 134 0 0 5 984 552 134 Költségvetési intézmények 6 598 143 884 6 598 143 884
3. Elvonások és befizetések bevételei 103 232 134 0 0 103 232 134 Polgármesteri Hivatal 1 976 727 028 1 976 727 028
4. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 282 117 000 351 450 160 0 633 567 160 Önkormányzati személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok 272 075 893 12 430 000 284 505 893
5. Közhatalmi bevételek 33 100 000 6 760 000 000 0 6 793 100 000 Önkormányzati dologi kiadások 2 821 161 478 450 435 780 3 271 597 258
6. Működési bevételek 2 317 816 144 1 240 301 264 0 3 558 117 408 Önkormányzati városüzemeltetési kiadások 1 167 706 100 343 000 000 1 510 706 100
7. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 0 0 0 0 Ellátottak juttatásai 0 145 000 000 145 000 000
8. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 0 44 000 000 0 44 000 000 Önkormányzati fejlesztések 0 0 0
Önkormányzati felújítások 0 0 0
9. Terület és településfejlesztési program 55 595 680 0 55 595 680
10. Önkormányzati általános támogatások 2 861 477 761 2 258 305 100 5 119 782 861
11. Önkormányzati pályázati támogatások 0 86 571 000 86 571 000
12. Önkormányzati lakásalap 0 35 445 000 35 445 000
13. Önkormányzati tartalékok 124 303 564 411 420 248 535 723 812
14. Finanszírozási célú hitelek, kölcsönök, értékpapírok és járulékai 0 25 000 000 25 000 000
15. Működési bevételek összesen: 8 720 817 412 8 395 751 424 0 17 116 568 836 Működési kiadások összesen: 15 877 191 388 3 767 607 128 0 19 644 798 516
16. Működési költségvetés egyenlege: -2 528 229 680
17. Felhalmozási költségvetés
18. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 0 Költségvetési intézmények 45 086 229 45 086 229
19. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről 0 0 0 0 Polgármesteri Hivatal 46 442 200 46 442 200
20. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 50 000 000 0 0 50 000 000 Önkormányzati dologi kiadások 30 000 000 0 30 000 000
21. Felhalmozási bevételek 0 300 150 000 0 300 150 000 Önkormányzati városüzemeltetési kiadások 0 750 000 000 750 000 000
22. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 0 0 0 0 Önkormányzati fejlesztések 40 670 189 1 032 311 906 1 072 982 095
23. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 34 267 480 6 000 000 0 40 267 480 Önkormányzati felújítások 246 773 600 1 332 286 347 1 579 059 947
24. Terület és településfejlesztési program 32 210 591 0 32 210 591
25. Modern Városok Program 1 391 388 055 0 1 391 388 055
26. Önkormányzati általános támogatások 6 000 000 83 060 000 89 060 000
27. Önkormányzati lakásalap 35 000 000 32 500 000 67 500 000
28. Felhalmozási bevételek összesen: 84 267 480 306 150 000 0 390 417 480 Felhalmozási kiadások összesen: 1 873 570 864 3 230 158 253 0 5 103 729 117
29. Felhalmozási költségvetés egyenlege: -4 713 311 637
30. Bevételek összesen: 8 805 084 892 8 701 901 424 0 17 506 986 316 Kiadások összesen: 17 750 762 252 6 997 765 381 0 24 748 527 633
31. Költségvetés egyenlege (hiány): -7 241 541 317
32. Finanszírozási bevétel 143 393 545 9 668 795 769 9 812 189 314 Finanszírozási célú hitelek, kölcsönök, értékpapírok és járulékai 195 907 997 2 374 740 000 0 2 570 647 997
33. Bevételek mindösszesen: 8 948 478 437 18 370 697 193 0 27 319 175 630 Kiadások mindösszesen: 17 946 670 249 9 372 505 381 0 27 319 175 630

23. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

2024. évi Előirányzat felhasználási ütemterv

adatok Ft-ban



Sor-
szám




BEVÉTELEK / KIADÁSOK
2024. évi eredeti előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendelete 2024. évi módosított előirányzat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete


Javasolt módosított előirányzat




Január




Február




Március




Április




Május




Június




Július




Augusztus




Szeptember




Október




November




December




Összesen
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R
1. Önkormányzatok működési támogatásai 5 872 582 868 5 916 913 073 5 984 552 134 718 146 256 478 764 171 478 764 171 478 764 171 478 764 171 478 764 171 478 764 171 478 764 171 478 764 171 478 764 171 478 764 171 478 764 168 5 984 552 134
2. Elvonások és befizetések bevételei 0 0 103 232 134 0 0 0 0 103 232 134 0 0 0 0 0 0 0 103 232 134
3. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 633 517 000 633 542 080 633 567 160 25 659 540 25 659 540 25 659 540 25 659 540 351 400 000 25 647 000 25 647 000 25 647 000 25 647 000 25 647 000 25 647 000 25 647 000 633 567 160
4. Közhatalmi bevételek 6 793 100 000 6 793 100 000 6 793 100 000 0 0 1 500 000 000 0 3 200 000 000 0 0 0 2 093 100 000 0 0 0 6 793 100 000
5. Működési bevételek 2 783 416 144 3 108 117 408 3 558 117 408 231 951 345 556 652 609 531 951 345 381 951 345 231 951 345 231 951 345 231 951 345 231 951 345 231 951 345 231 951 345 231 951 345 231 951 349 3 558 117 408
6. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
7. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 0 44 000 000 44 000 000 44 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 44 000 000
8. Működési bevételek összesen: 16 082 616 012 16 495 672 561 17 116 568 836 1 019 757 141 1 061 076 320 2 536 375 056 886 375 056 4 365 347 650 736 362 516 736 362 516 736 362 516 2 829 462 516 736 362 516 736 362 516 736 362 517 17 116 568 836
9. Személyi juttatások 5 934 710 242 5 956 668 844 5 979 271 073 498 272 589 498 272 589 498 272 589 498 272 589 498 272 589 498 272 589 498 272 589 498 272 589 498 272 589 498 272 589 498 272 589 498 272 594 5 979 271 073
10. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 882 967 060 886 370 644 889 873 990 74 156 166 74 156 166 74 156 166 74 156 166 74 156 166 74 156 166 74 156 166 74 156 166 74 156 166 74 156 166 74 156 166 74 156 164 889 873 990
11. Dologi kiadások 6 714 030 345 6 714 030 345 6 785 093 486 565 424 457 565 424 457 565 424 457 565 424 457 565 424 457 565 424 457 565 424 457 565 424 457 565 424 457 565 424 457 565 424 457 565 424 459 6 785 093 486
12. Ellátottak pénzbeli juttatásai 145 000 000 145 025 080 145 050 160 39 012 540 6 012 540 6 012 540 6 012 540 6 000 000 39 000 000 6 000 000 6 000 000 6 000 000 13 000 000 6 000 000 6 000 000 145 050 160
13. Elvonások és befizetések 1 476 249 949 1 476 249 949 1 579 482 083 131 623 507 131 623 507 131 623 507 131 623 507 131 623 507 131 623 507 131 623 507 131 623 507 131 623 507 131 623 507 131 623 507 131 623 506 1 579 482 083
14. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 525 680 138 561 648 157 580 754 420 53 044 648 53 536 727 60 806 678 43 806 678 62 912 941 43 806 678 43 806 678 43 806 678 43 806 678 43 806 678 43 806 678 43 806 680 580 754 420
15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 3 127 527 226 3 068 509 787 3 149 549 492 260 627 269 201 609 830 260 627 269 260 627 269 341 666 974 260 627 269 260 627 269 260 627 269 260 627 269 260 627 269 260 627 268 260 627 268 3 149 549 492
17. Tartalékok 525 976 515 490 355 764 535 723 812 44 643 651 44 643 651 44 643 651 44 643 651 44 643 651 44 643 651 44 643 651 44 643 651 44 643 651 44 643 651 44 643 651 44 643 651 535 723 812
0
18. Működési kiadások összesen: 19 332 141 475 19 298 858 570 19 644 798 516 1 666 804 827 1 575 279 467 1 641 566 857 1 624 566 857 1 724 700 285 1 657 554 317 1 624 554 317 1 624 554 317 1 624 554 317 1 631 554 317 1 624 554 316 1 624 554 322 19 644 798 516
19. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
20. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése aht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
21. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről 50 000 000 50 000 000 50 000 000 0 0 0 50 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 50 000 000
22. Felhalmozási bevételek 300 150 000 300 150 000 300 150 000 25 012 500 25 012 500 25 012 500 25 012 500 25 012 500 25 012 500 25 012 500 25 012 500 25 012 500 25 012 500 25 012 500 25 012 500 300 150 000
23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése aht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
24. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 40 267 480 40 267 480 40 267 480 34 267 480 0 6 000 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 40 267 480
25. Felhalmozási bevételek összesen: 390 417 480 390 417 480 390 417 480 59 279 980 25 012 500 31 012 500 75 012 500 25 012 500 25 012 500 25 012 500 25 012 500 25 012 500 25 012 500 25 012 500 25 012 500 390 417 480
26. Beruházások (áfával) 982 220 969 1 039 110 423 1 162 200 324 96 850 027 96 850 027 96 850 027 96 850 027 96 850 027 96 850 027 96 850 027 96 850 027 96 850 027 96 850 027 96 850 027 96 850 027 1 162 200 324
27. Felújítások (áfával) 2 964 954 302 3 354 004 302 3 815 504 302 317 958 692 317 958 692 317 958 692 317 958 692 317 958 692 317 958 692 317 958 692 317 958 692 317 958 692 317 958 692 317 958 692 317 958 690 3 815 504 302
28. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 32 011 030 32 411 030 32 864 491 32 011 030 0 0 400 000 453 461 0 0 0 0 0 0 0 32 864 491
29. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 10 000 000 10 000 000 10 000 000 0 0 0 0 5 000 000 0 0 0 0 0 0 5 000 000 10 000 000
30. Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 76 160 000 76 160 000 83 160 000 0 5 000 000 5 000 000 5 000 000 17 000 000 6 460 000 5 000 000 6 000 000 8 000 000 9 000 000 8 000 000 8 700 000 83 160 000
31. Felhalmozási kiadások összesen: 4 065 346 301 4 511 685 755 5 103 729 117 446 819 749 419 808 719 419 808 719 420 208 719 437 262 180 421 268 719 419 808 719 420 808 719 422 808 719 423 808 719 422 808 719 428 508 717 5 103 729 117
32. Költségvetési szervnek folyósított támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33. Különböző finanszírozási kiadások 195 907 997 195 907 997 2 570 647 997 195 907 997 0 2 374 740 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 570 647 997
34. Finanszírozási kiadások 195 907 997 195 907 997 2 570 647 997 195 907 997 0 2 374 740 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 570 647 997
35. Költségvetési maradvány igénybevétele 3 330 702 662 3 330 702 662 3 647 789 695 3 330 702 662 0 0 0 317 087 033 0 0 0 0 0 0 0 3 647 789 695
36. Különböző finanszírozási bevétel 3 789 659 619 3 789 659 619 6 164 399 619 0 2 374 740 000 1 000 000 000 0 0 1 000 000 000 500 000 000 0 1 289 659 619 6 164 399 619
37. Finanszírozási bevételek összesen: 7 120 362 281 7 120 362 281 9 812 189 314 3 330 702 662 0 2 374 740 000 1 000 000 000 317 087 033 0 1 000 000 000 500 000 000 0 1 289 659 619 0 0 9 812 189 314
38. Tárgyévi kiadások összesen: 23 593 395 773 24 006 452 322 27 319 175 630 2 309 532 573 1 995 088 186 4 436 115 576 2 044 775 576 2 161 962 465 2 078 823 036 2 044 363 036 2 045 363 036 2 047 363 036 2 055 363 036 2 047 363 035 2 053 063 039 27 319 175 630
39. Tárgyévi bevételek összesen: 23 593 395 773 24 006 452 322 27 319 175 630 4 409 739 783 1 086 088 820 4 942 127 556 1 961 387 556 4 707 447 183 761 375 016 1 761 375 016 1 261 375 016 2 854 475 016 2 051 034 635 761 375 016 761 375 017 27 319 175 630
40. Havi eltérés 0 0 0 2 100 207 210 -908 999 366 506 011 980 -83 388 020 2 545 484 718 -1 317 448 020 -282 988 020 -783 988 020 807 111 980 -4 328 401 -1 285 988 019 -1 291 688 022 0
41. Halmozott eltérés 0 0 0 2 100 207 210 1 191 207 844 1 697 219 824 1 613 831 804 4 159 316 522 2 841 868 502 2 558 880 482 1 774 892 462 2 582 004 442 2 577 676 041 1 291 688 022 0 0

24. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez

Európai Uniós támogatással megvalósuló projektek

adatok Ft-ban
Sor-
szám
Pályázó megnevezése Projekt megnevezése Elnyert támogatás Saját forrás Projekt összköltsége Támogatási intenzitás %
A B C D E F G
1. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata TOP-6.1.1-15-SP1-2016-00001 A soproni Innovációs és Technológiai Centrum alapinfrastruktúrájának kiépítése I. ütem 1 500 000 000 1 500 000 000 100,00
2. TOP-6.1.1-16-SP1-2018-00001 A soproni Innovációs és Technológiai Centrum alapinfrastruktúrájának kiépítése II. ütem 264 000 000 264 000 000 100,00
3. TOP-6.1.2-16-SP1-2017-00001 Inkubátorház létrehozása az Innovációs és Technológiai Centrum területén 295 968 968 75 326 914 371 295 882 79,71
4. TOP-6.3.2-15-SP1-2016-00001 Zöldülő Belváros – A soproni városrehabilitáció folytatása a klímatudatosság jegyében 398 326 338 1 162 050 399 488 388 99,71
5. TOP-6.5.1-15-SP1-2016-00001 A soproni Deák Téri Általános Iskola, Gárdonyi Géza Általános Iskola, Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Kozmutza Flóra EGyMI, Általános Iskola és Speciális Szakiskola energetikai korszerűsítése 906 275 781 906 275 781 100,00
6. TOP-6.9.2-16-SP1-2018-00001 Helyi identitás és kohézió erősítése Sopronban 38 323 772 38 323 772 100,00
7. TOP_PLUSZ-1.3.1-21-GM1-2022-00001 Fenntartható városfejlesztés Sopronban 80 000 000 80 000 000 100,00
8. Összesen: 3 482 894 859 76 488 964 3 559 383 823 97,85

25. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez

2024. évi Európai Uniós támogatással megvalósuló pályázatok tárgyévi önkormányzati kiadásainak bemutatása

adatok Ft-ban
Sor- szám Pályázó megnevezése Projekt megnevezése Elnyert támogatás Saját forrás Projekt összköltsége Támogatási intenzitás %
A B C D E F G
1. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata TOP-6.1.1-15-SP1-2016-00001 A soproni Innovációs és Technológiai Centrum alapinfrastruktúrájának kiépítése I. ütem 1 500 000 000 1 500 000 000 100,00
2. TOP-6.1.1-16-SP1-2018-00001 A soproni Innovációs és Technológiai Centrum alapinfrastruktúrájának kiépítése II. ütem 264 000 000 264 000 000 100,00
3. TOP-6.1.2-16-SP1-2017-00001 Inkubátorház létrehozása az Innovációs és Technológiai Centrum területén 295 968 968 75 326 914 371 295 882 79,71
4. TOP-6.3.2-15-SP1-2016-00001 Zöldülő Belváros – A soproni városrehabilitáció folytatása a klímatudatosság jegyében 398 326 338 1 162 050 399 488 388 99,71
5. TOP-6.5.1-15-SP1-2016-00001 A soproni Deák Téri Általános Iskola, Gárdonyi Géza Általános Iskola, Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Kozmutza Flóra EGyMI, Általános Iskola és Speciális Szakiskola energetikai korszerűsítése 906 275 781 906 275 781 100,00
6. TOP-6.9.2-16-SP1-2018-00001 Helyi identitás és kohézió erősítése Sopronban 38 323 772 38 323 772 100,00
7. TOP_PLUSZ-1.3.1-21-GM1-2022-00001 Fenntartható városfejlesztés Sopronban 80 000 000 80 000 000 100,00
8. Összesen: 3 482 894 859 76 488 964 3 559 383 823 97,85

26. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

Többéves kihatással járó döntések hatása évenkénti bontásban

adatok Ft-ban
2024 2025 2026 2027 és az azt követő évek Összesen
Sor-
szám
Feladat megnevezése Megjegyzés Saját forrás Elnyert támogatás Össz. Saját forrás Elnyert támogatás Össz. Saját forrás Elnyert támogatás Össz. Saját forrás Elnyert támogatás Össz. Saját forrás Elnyert támogatás Össz.
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R
1. Orvosi rendelők működésének támogatása szerz. a. 7 000 000 7 000 000 7 000 000 7 000 000 7 000 000 7 000 000 7 000 000 7 000 000 28 000 000 0 28 000 000
2. RAABERSPORT Kft. csapat támogatás szerz. a. 60 000 000 60 000 000 55 000 000 55 000 000 55 000 000 55 000 000 55 000 000 55 000 000 225 000 000 0 225 000 000
3. Férfi Kosárlabda Sportszolgáltató Kft. szerz. a. 160 000 000 160 000 000 100 000 000 100 000 000 100 000 000 100 000 000 100 000 000 100 000 000 460 000 000 0 460 000 000
4. Női kosárlabdacsapat utánpótlás támogatás szerz. a. 8 000 000 8 000 000 8 000 000 8 000 000 8 000 000 8 000 000 8 000 000 8 000 000 32 000 000 0 32 000 000
5. Labdarúgó csapat utánpótlás nevelés támogatás szerz. a. 20 000 000 20 000 000 20 000 000 20 000 000 20 000 000 20 000 000 20 000 000 20 000 000 80 000 000 0 80 000 000
6. Sport Centrum működtetésének támogatása szerz. a. 15 000 000 15 000 000 15 000 000 15 000 000 15 000 000 15 000 000 15 000 000 15 000 000 60 000 000 0 60 000 000
7. Pro Kultúra Nonprofit Kft. támogatás közhasznú szerz. a. 516 000 000 516 000 000 516 000 000 516 000 000 516 000 000 516 000 000 516 000 000 516 000 000 2 064 000 000 0 2 064 000 000
8. Fürdő működtetés támogatása szerz. a. 536 000 000 536 000 000 556 000 000 556 000 000 556 000 000 556 000 000 556 000 000 556 000 000 2 204 000 000 0 2 204 000 000
9. Ágfalvi úti sporttelep üzemeltetés - Sport Club Sopron szerz. a. 24 000 000 24 000 000 24 000 000 24 000 000 24 000 000 24 000 000 24 000 000 24 000 000 96 000 000 0 96 000 000
10. FORENO Nonprofit Kft. szerződés alapján 70 000 000 70 000 000 70 000 000 70 000 000 70 000 000 70 000 000 70 000 000 70 000 000 280 000 000 0 280 000 000
11. Sopron Holding Zrt. üzemeltetési díj Üzemeltetési szerz. 41 900 000 41 900 000 41 900 000 41 900 000 41 900 000 41 900 000 41 900 000 41 900 000 167 600 000 0 167 600 000
12. Sopron és Térsége Önkormányzati Társulás szerz. a. 2 500 000 2 500 000 2 500 000 2 500 000 2 500 000 2 500 000 2 500 000 2 500 000 10 000 000 0 10 000 000
13. Sopron Térségi Hulladékgazd. Társulás szerz. a. 10 000 000 10 000 000 10 000 000 10 000 000 10 000 000 10 000 000 10 000 000 10 000 000 40 000 000 0 40 000 000
14. Gépjármű felelősség, CASCO utas-és vagyonbiztosítás szerz. a. 15 000 000 15 000 000 15 000 000 15 000 000 15 000 000 15 000 000 15 000 000 15 000 000 60 000 000 0 60 000 000
15. Foglalkozás egészségügy szerz. a. 8 000 000 8 000 000 8 000 000 8 000 000 8 000 000 8 000 000 8 000 000 8 000 000 32 000 000 0 32 000 000
16. Könyvvizsgálói díj szerz. a. 5 994 400 5 994 400 6 000 000 6 000 000 6 000 000 6 000 000 6 000 000 6 000 000 23 994 400 0 23 994 400
17. Parkolás közszolg. ellátás ktg., üzemeltetési díj szerz. a. 293 240 000 293 240 000 293 240 000 293 240 000 293 240 000 293 240 000 293 240 000 293 240 000 1 172 960 000 0 1 172 960 000
18. Idősek Otthonában történő ellátás szerz. a. 500 000 500 000 100 000 100 000 100 000 100 000 100 000 100 000 800 000 0 800 000
19. Széchenyi István tanulmányi ösztöndíj 202/2010. (VIII. 26.) 2 600 000 2 600 000 2 600 000 2 600 000 2 600 000 2 600 000 2 600 000 2 600 000 10 400 000 0 10 400 000
20. Lackner Kristóf Közigazgatási Ösztöndíj ör. rendelet 3 640 000 3 640 000 3 640 000 3 640 000 3 640 000 3 640 000 3 640 000 3 640 000 14 560 000 0 14 560 000
21. Babakötvény 23/2006. (VI. 29.) 5 000 000 5 000 000 5 000 000 5 000 000 5 000 000 5 000 000 5 000 000 5 000 000 20 000 000 0 20 000 000
22. Parkerdő Piknik szerz. a. 11 540 000 11 540 000 10 500 000 10 500 000 10 500 000 10 500 000 10 500 000 10 500 000 43 040 000 0 43 040 000
23. Kegyeleti közszolgáltatás szerz. a. 26 000 000 26 000 000 26 000 000 26 000 000 26 000 000 26 000 000 26 000 000 26 000 000 104 000 000 0 104 000 000
24. Személyszállítási közszolgáltatási feladat közbesz. 500 000 000 500 000 000 500 000 000 500 000 000 500 000 000 500 000 000 500 000 000 500 000 000 2 000 000 000 0 2 000 000 000
25. Önkormányzati tulajdonú közúti és gyalogos hidak műszaki felügyelete szerz. a. 2 984 500 2 984 500 2 984 500 2 984 500 2 984 500 2 984 500 2 984 500 2 984 500 11 938 000 11 938 000
26. Gyermekétkeztetés -Eatrend Arrabona Zrt. szerz. a. 1 201 500 949 1 201 500 949 1 200 000 000 1 200 000 000 1 200 000 000 1 200 000 000 1 200 000 000 1 200 000 000 4 801 500 949 0 4 801 500 949
27. Gyermekétkeztetés - Szakképzési Centrum szerz. a. 135 546 370 135 546 370 140 000 000 140 000 000 140 000 000 140 000 000 140 000 000 140 000 000 555 546 370 0 555 546 370
28. Csapadékvíz elvezető rendszerek üzemeltetése szerz. a. 71 002 761 71 002 761 64 000 000 64 000 000 64 000 000 64 000 000 64 000 000 64 000 000 263 002 761 0 263 002 761
29. Önkormányzat által ellátott közvilágítás közbesz. 343 000 000 343 000 000 340 000 000 340 000 000 340 000 000 340 000 000 340 000 000 340 000 000 1 363 000 000 0 1 363 000 000
30. Összesen: 4 095 948 980 0 4 095 948 980 4 042 464 500 0 4 042 464 500 4 042 464 500 0 4 042 464 500 4 042 464 500 0 4 042 464 500 16 223 342 480 0 16 223 342 480

27. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez

Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatások a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 28. §-a alapján

adatok Ft-ban
Sor-
szám
Bevételi jogcím 2024. évi javaslat
A B C
1. Ávr. 28. a) pontja szerinti közvetett támogatások: 462 900
2. Ellátottak térítési díjának elengedése 462 900
3. Ellátottak kártérítésének elengedése 0
4. Ávr. 28. b) pontja szerinti közvetett támogatások: 0
5. Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése 0
6. Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése 0
7. Ávr. 28. c) pontja szerinti közvetett támogatások: 36 615 158
8. Iparűzési adóból biztosított kedvezmény, mentesség 5 143 349
9. Magánszemélyek kommunális adóból biztosított kedvezmény, mentesség 8 753 036
10. Idegenforgalmi adóból biztosított kedvezmény, mentesség 0
11. Építményadóból biztosított kedvezmény, mentesség 22 718 773
12. Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség 0
13. Ávr. 28. d) pontja szerinti közvetett támogatások: 52 273 641
14. Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség 52 273 641
15. Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség 0
16. Ávr. 28. d) pontja szerinti közvetett támogatások: 0
17. Egyéb kedvezmény 0
18. Egyéb kölcsön elengedése 0
19. Összesen: 89 351 699

28. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez * 

Az Önkormányzat saját bevételei és az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségek többéves hatásának bemutatása

adatok Ft-ban
Megnevezés Évek Összesen
2024. 2025. 2026. 2027.
A B C D E F G
1. Helyi adók 6 740 000 000 5 500 000 000 5 500 000 000 5 500 000 000 23 240 000 000
2. Tulajdonosi bevételek 502 400 000 340 000 000 340 000 000 340 000 000 1 522 400 000
3. Díjak, pótlékok, bírságok, települési adók 53 100 000 50 000 000 50 000 000 50 000 000 203 100 000
4. Immateriális javak, ingatlanok és egyéb tárgyi eszközök értékesítése 300 150 000 300 000 000 300 000 000 300 000 000 1 200 150 000
5. Részesedések értékesítése 0
6. Privatizációból származó bevételek 0
7. Garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések 0
8. Saját bevételek (01+....07) 7 595 650 000 6 190 000 000 6 190 000 000 6 190 000 000 26 165 650 000
9. Saját bevételek (08. sor) *0,5 3 797 825 000 3 095 000 000 3 095 000 000 3 095 000 000 13 082 825 000
10. Előző években keletkezett tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (11+...+17) 0 0 0 0 0
11. Felvett, átvállalt hitel és annak tőketartozása 0
12. Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőketartozása 0
13. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 0
14. Adott váltó 0
15. Pénzügyi lízing 0
16. Halasztott fizetés 0
17. Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettség 0
18. Tárgyévben keletkezett, illetve keletkező, tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (19+...+25) 0 0 0 0 0
19. Felvett, átvállalt hitel és annak tőketartozása 0
20. Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőketartozása 0
21. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 0
22. Adott váltó 0
23. Pénzügyi lízing 0
24. Halasztott fizetés 0
25. Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettség 0
26. Fizetési kötelezettség összesen (10+18) 0 0 0 0 0
27. Fizetési kötelezettséggel csökkentett saját bevétel (09-26) 3 797 825 000 3 095 000 000 3 095 000 000 3 095 000 000 13 082 825 000

29. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez

Adósságot keletkeztető kötelezettségek több éves hatásának bemutatása

adatok Ft-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2024. év 2025. év 2026. év 2027. év összesen
A B D E F G H
1. I. Hitelvisszafizetés
2. - Folyószámla hitelállomány * - -
3. Hitelvisszafizetés összesen: - -
4. II. Kamatfizetési kötelezettség
5. - Likvid hitel * 25 000 000 - 25 000 000
6. Kamatfizetési kötelezettség összesen - 25 000 000
7. Adott időszak adósságszolgálata összesen - 25 000 000
8. III. Kezességvállalás
9. - Sopron Holding Zrt. Fejlesztési hitel 13 098 255 - 13 098 255
10. - Sopron Holding Zrt. Folyószámlahitel 700 000 000 - 700 000 000
11. - FKL Kft. Folyószámlahitel 60 000 000 - 60 000 000
12. - Raabersport Kft. Folyószámlahitel 85 000 000 - 85 000 000
13. - Soproni Önkormányzati Hulladékkezelő Kft 55 933 540 51 630 960 51 630 960 51 630 960 210 826 420
14. Kezességvállalás összesen: 914 031 795 51 630 960 51 630 960 51 630 960 1 068 924 675
15. Adósságot keletkeztető kötelezettség összesen: 914 031 795 51 630 960 51 630 960 51 630 960 1 093 924 675
* Önkormányzati Folyószámla hitelkeret: 2 000 000 E Ft
* Tervezett kamat, díj fizetési kötelezettség

30. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez

PÁLYÁZATI ÉS ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSOK ELŐIRÁNYZATAINAK FELHASZNÁLÁSÁRA VONATKOZÓ KÖZÖS SZABÁLYOK

A PÁLYÁZATI ÉS ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSOK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

1. A PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSOK RENDELTETÉSE

A pályázati támogatások a jelen fejezetben foglalt rendeltetéssel, a feljogosított közgyűlési állandó bizottság által megfogalmazott pályázati felhívásban közölt célokra igénybe vehető önkormányzati támogatási előirányzatok, melyek az önkormányzat illetékességi területén működő szervezetek és magánszemélyek által megvalósított közérdekű tevékenységek, eredmények megvalósítását segítik elő. A támogatás nyújtásának feltétele a pályázók személyes vagy anyagi szerepvállalása. Az egyes pályázati támogatások az alábbi rendeltetéssel jönnek létre:

1.1. Szociálpolitikai támogatás

A városban működő szociális feladatokat ellátó szerveződések olyan támogatása, amely a szegénység kezelése, fogyatékos személyek élethelyzete, hátrányos helyzetű csoportok élethelyzete, család, gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátásához való hozzájárulásra szolgál.

1.2. Kulturális feladatok támogatása

Sopron kulturális életének fejlesztése érdekében működő intézmények, szervezetek, személyek, szerveződések programjai költségeihez való hozzájárulására szolgál.

1.3. Testvérvárosi kapcsolatok támogatása

A támogatás elkülönített előirányzat a testvérvárosi kapcsolatok ápolása keretében rendezvények, találkozók, cserekapcsolatok, programok szervezését, lebonyolítását vállaló szervezetek erre irányuló tevékenységének támogatására szolgál.

1.4. Civil szervezetek támogatása

A támogatásra elkülönített előirányzat soproni civil szervezetek támogatására szolgál. A civil szervezetek tevékenységi körükbe eső cél elérése érdekében megvalósítani tervezett nem önkormányzati pályázatukhoz szükséges önrész biztosítása érdekében nyújthatnak be kérelmet.

1.5. Sporttámogatás

A támogatásra elkülönített előirányzat a verseny- és élsport, illetve az utánpótlás-nevelés alap- és eredményességi támogatására, a diáksport programjainak támogatására, a városi sportrendezvények támogatására és előre nem látható feladatok finanszírozására szolgál.

2. A PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK KÖZÖS SZABÁLYAI

2.1. A pályázati támogatások forrása az önkormányzat költségvetési rendeletében a „Pályázati támogatások” előirányzatnál rendelkezésre bocsátott keret. A támogatások kiegészíthetők a pénzügyi-számviteli előírásoknak megfelelően átvett pénzekkel, amelyeket a támogatást nyújtó önkormányzat számára célhoz kötötten, a támogatásra vonatkozó szabályokat ismerve rendelkezésre bocsátottak. Az így rendelkezésre álló többletforrásokat az önkormányzati támogatásokra vonatkozó szabályok szerint kell felhasználni, nyilvántartani.

2.2. A pályázati támogatások igénybevételének alapfeltétele, hogy a pályázó a megvalósítandó célhoz anyagi vagy személyes közreműködést teljesítsen. A támogatás nem szolgálhat létesítmény- vagy intézményfenntartáshoz való hozzájárulásra.

2.3. A pályázati támogatásra olyan természetes vagy jogi személyek, jogi személyiség nélküli társaságok pályázhatnak, amelyeknek (akiknek) cégbírósági vagy más nyilvántartásba vételi kötelezettségük van, és nyilvántartott tevékenységi körükbe tartozik a pályázatban feltüntetett cél. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata költségvetési intézményei alaptevékenységükbe tartozó feladatok ellátásának támogatására nem pályázhatnak.

2.4. Pályázati támogatásra nem pályázhatnak pártok, a helyi választási bizottságnál nyilvántartott azon szervezetek, melyek az adott választási ciklusban országos és helyi képviselőjelöltet állítottak, támogattak, vagy képviselővel rendelkeznek.

2.5. A 3. pontban megjelölt bizottságok – illetve a Közgyűlés – döntését követően a nyertes pályázók, ha azok nem önkormányzati intézmények, szerződést kötnek az Önkormányzattal (képviseletében a polgármesterrel). A szerződés tartalmazza a felhasználás módját, a szükséges biztosítékokat, a felmondási okokat, az elszámolás kötelezettségét és módját, elmulasztásának következményeit (a következő 1–5 évben a támogatásból való kizárást).

2.6. A pályázat előkészítésével, a döntés-előkészítéssel és a testület munkájával, döntésével kapcsolatos tevékenységeket a Hivatal kijelölt ügyintézője végzi el.

2.7. Az önkormányzat az intézmények által elnyert támogatást célhoz kötött felhasználással és elszámolási kötöttséggel biztosítja.

2.8. A 3. pont szerinti bizottságok a pályázati kiírásokat évente egyszer vagy kétszer (a rendelkezésre álló keretet kétfelé bontva) hirdetik meg a költségvetés hatálybalépését követően.

2.9. A támogatások pályázati felhívását a Városháza hirdetőtáblájára 15 napra ki kell függeszteni, és a város honlapján a szükséges dokumentumokkal együtt letölthető formában el kell helyezni.

2.10. A benyújtott pályázatokról a döntéshozatal előtt az érintett bizottsági elnökök a polgármester vezetésével egyeztetik a benyújtott pályázatokat annak érdekében, hogy ugyanarra a célra csak egy pályázati támogatásból kerüljön sor támogatás nyújtására. Az összevethetőség érdekében a bizottságok a pályázatok benyújtási határidejét egy naptári héten belüli időpontokban állapítják meg.

2.11. Az egyes pályázatokat az érintett bizottságok saját döntés-előkészítési eljárásuk szerint bírálják el. A bizottságok a rendelkezésükre álló forrás ismeretében javaslatot készítenek valamennyi pályázó tekintetében a támogatásról, és – az alapítványi pályázó kivételével – saját hatáskörükben döntést hoznak a támogatás odaítéléséről.

2.12. Az alapítványi pályázó esetében a bizottság előterjesztésében és javaslatának ismeretében a támogatásról a bizottsági döntést követő soron következő rendes ülésén a Közgyűlés dönt.

3. A PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSOK IRÁNTI KÉRELMET AZ ALÁBBI BIZOTTSÁGOKHOZ KELL BENYÚJTANI
1. Szociálpolitikai támogatás Népjóléti Bizottság
2. Kulturális feladatok támogatása Kulturális és Oktatási Bizottság
3. Testvérvárosi kapcsolatok támogatása Kulturális és Oktatási Bizottság
4. Civil szervezetek támogatása Kulturális és Oktatási Bizottság
5. Sporttámogatás Ifjúsági-, Turisztikai és Sport Bizottság
4. TÁMOGATÁSOK ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYAI

4.1. A Támogatott a támogatás felhasználásáról a támogatási szerződésben foglalt határidőig köteles elszámolni. A szakmai és pénzügyi beszámolót szöveges indokolással együtt kell beküldeni Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának.

4.2. A pénzügyi beszámoló részei:

4.2.1. számlaösszesítő;

4.2.2. hitelesített számlamásolatok;

4.2.3. a számlák kifizetését igazoló dokumentumok (bankszámlakivonat, pénztárbizonylat hiteles másolata);

4.2.4. a feladatellátáshoz kapcsolódó megállapodások és szerződések hiteles másolata;

4.2.5. egyéb alátámasztó dokumentáció.

4.3. A Támogatott köteles az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 93. § (3) bekezdése szerint összeállított számlaösszesítőt összeállítani és az Önkormányzatnak a fenti mellékletekkel együtt a támogatás felhasználásának ellenőrzése érdekében beküldeni.

4.4. A számlaösszesítő kötelező tartalma:

4.4.1. számviteli bizonylat sorszáma, típusa;

4.4.2. a kiállításának kelte;

4.4.3. a teljesítés dátuma;

4.4.4. a gazdasági esemény rövid leírása;

4.4.5. nettó és bruttó összege;

4.4.6. a támogatás terhére elszámolt összeg;

4.4.7. a számviteli bizonylat kiállítójának neve, adószáma;

4.4.8. a pénzügyi teljesítés időpontja;

4.4.9. a Támogatott képviseletére jogosult, vagy az általa meghatalmazott személy aláírása.

4.5. A számlák, bizonylatok eredeti példányára rá kell vezetni a „..../... számú szerződés alapján folyósított önkormányzati támogatás terhére elszámolva” záradékot.

4.6. A támogatás terhére elszámolható költségeket forintban kell elszámolni, függetlenül attól, hogy forintban vagy más pénznemben keletkezett. Ha a számla nem forintban került kiállításra, akkor a számviteli bizonylat végösszegét és az elszámolható költség összegét a teljesítés időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell átszámolni.

4.7. Amennyiben az adatszolgáltatásnak nem tesz eleget vagy az adatszolgáltatás hiányos, a Támogató legfeljebb egy alkalommal, 8 napos határidő tűzésével hiánypótlásra hívja fel a Kedvezményezettet. Az adatszolgáltatás időtartama a beszámoló elfogadására nyitva álló határidőbe nem számít bele. Ha a Támogatott ezen kötelezettségének az előírt határidőben sem tesz eleget, a beszámoló elutasításra kerül, és a Támogatott köteles a támogatást visszafizetni. Az önkormányzat az adatszolgáltatás során a kiválasztott bizonylatok meglétét és az összesítővel való egyezőségét vizsgálja.

31. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez

Az önkormányzati választott tisztségviselők, bizottsági tagok és önkormányzati tanácsadók, főtanácsadók külföldi kiküldetésének részletes szabályai

1. A kiküldetés engedélyezése

1.1. A külföldre utazó önkormányzati küldöttség kiküldetésének engedélyezésére a Közgyűlés határozata alapján a polgármester jogosult.

1.2. A polgármester sürgős külföldi kiküldetésének engedélyezésére az alpolgármester jogosult. Alpolgármesterek, tanácsnokok és önkormányzati tanácsadók, főtanácsadók sürgős külföldi kiküldetésének engedélyezésére a polgármester jogosult.

2. A kiküldetést teljesítő személyek költségtérítése

2.1. A kiküldött személy részére külföldi tartózkodása idejére napidíjat vagy elszámolásos valutaellátmányt kell megállapítani. A helyi önkormányzati képviselőnek és bizottsági tagnak nem minősülő kiküldött személy napidíjra nem, csak elszámolásos valuta ellátmányra, illetve költségtérítésre jogosult.

2.2. I. osztályú napidíjra és utazási költségtérítésre jogosult a polgármester, alpolgármesterek, a delegációvezető, II. osztályú napidíjra jogosult a helyi önkormányzati képviselő és a helyi önkormányzati képviselőnek nem minősülő bizottsági tag. A delegáció vezetőjét szükség esetén a kiküldetést elrendelő jelöli ki.

2.3. Az I. osztályú napidíj egységesen 60 EUR/nap, a II. osztályú napidíj 40 EUR/nap, ennek megfelelő összegű valutát kell a kiküldött részére lehetőleg a célország pénznemében átadni.

2.4. Amennyiben a kiküldött a külföldi tartózkodás során teljes ellátásban részesül (szállás, étkezés), részére az előző pontban meghatározott napidíj 30%-a jár egyéb költségek (városi közlekedés stb.) fedezete címén.

2.5. Amennyiben a külföldi kiküldetés során a teljes ellátás csak részben biztosított (csak szállás áll rendelkezésre), úgy a kiküldött részére a napidíj 100%-a jár.

2.6. Az utazás napján, ha a külföldi tartózkodás ideje eléri a 8 órát teljes napidíj; arra a napra, amelyikben a külföldön töltött idő tartama eléri a 6 órát, de kevesebb, mint 8 óra a napidíj 50%-a illeti meg.

3. Az elszámolásos valutaellátmány

Az elszámolásos valutaellátmány magában foglalja a napidíj és a szállásköltség összegét. Szállásköltség a megbízó, illetve a fogadó fél által előre nem biztosított szállás esetén állapítható meg. Szállásköltség csak számla alapján számolható el. Az előleget meghaladó szállásköltség elszámolását – indokolt esetben – a kiküldetést elrendelő engedélyezheti.

4. Utazási- és járműhasználati költségtérítés, biztosítás

4.1. A kiküldött utazási költséget repülőgép, hajó, vonat, hivatali- illetve személyi tulajdonú gépjármű igénybevételekor számolhat el. A személyi tulajdonú gépjármű igénybevétele csak abban az esetben engedélyezhető, ha a gépjárműre vonatkozóan a külföldre érvényes biztosítást megkötötték. A biztosítás megkötése és annak költségei – a hivatali gépjármű kivételével – a kiküldöttet terhelik.

4.2. Az utazás módját a kiküldő jogosult engedélyezni.

4.3. Az utazási- és járműhasználati költség elszámolása az alábbiak szerint történik:

4.3.1. repülőgép, hajó, vonat igénybevétele esetén a menetjegy ellenértéke, a vásárlás pénznemében.

4.3.2. hivatali- illetve személyi tulajdonú gépkocsi igénybevétele esetén Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal „A gépjárművek üzemeltetéséről és használatáról” szóló szabályzata alapján. Az elszámolás módját – elszámolásos, illetve átalányos – a kiküldetést elrendelő állapítja meg.

4.3.3. az egyéb költséget az előre nem tervezhető dologi kiadásokra (taxi, hivatali célból felmerült telefon, telefax díj, parkolási és autópályadíj stb.) lehet elszámolni. A dologi költségek felhasználását számlával kell igazolni.

5. A külföldi kiküldetés elrendelésének és elszámolásának rendje

5.1. A külföldi kiküldetés elrendelését az utazás megkezdése előtt legalább 7 nappal írásban a Polgármesteri Hivatal Jegyzői Irodájának be kell jelenteni.

5.2. A Jegyzői Iroda gondoskodik a kiküldetési utasítás kitöltéséről és jelen melléklet alapján, megállapítja a kiküldött részére járó devizaellátmány összegét.

5.3. A Közgazdasági Osztály gondoskodik a Jegyzői Iroda által megállapított valutaellátmány kifizetéséről és a mindenkori adójogszabályoknak megfelelően a személyi jövedelemadó befizetéséről.

5.4. A kiküldetés teljesítését követően a kiküldöttnek az általa felvett összegről 8 napon belül az előírt nyomtatványon el kell számolni.

5.5. A kiküldetési rendelvényhez mellékelni kell az összes bizonylatot. A fel nem használt valutát, a felvett valuta nemében az elszámolással egyidejűleg vissza kell fizetni.

32. melléklet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2024. (I. 31.) önkormányzati rendeletéhez

Önkormányzati feladatok kormányzati funkciók, rovatrend, címsor szerinti besorolása

1. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2023. évi költségvetésében szereplő rovatszám pozíciók szerinti bontása.

1.1. A rovatszám 11 jelből álló számjel csoportjának felépítése pozíció helyek szerint:

A B C D
1 Első pozíció: CÍM = 0-től – 9-ig terjedő számozással, tartalma: önkormányzati tevékenységek, csoportosítása a tevékenységek jellege szerint
2 Második pozíció: vagy ALCÍM = központi, irányító szervi támogatásnál normatív és központi és önkormányzati
= önkormányzati városüzemeltetési kiadásoknál végrehajtó szerinti bontás
= finanszírozási kiadásoknál hitel, kölcsön, értékpapír bontás
= tartalékok feladatok szerinti bontása
3 Harmadik -negyedik pozíció: Kormányzati funkciócsoport = 15/2019. (XII. 7.) PM rendelet szerinti funkciócsoportok
4 Ötödik - hatodik pozíció: SORSZÁM
5 Hetedik - tizedik pozíció: KIEMELT ELŐIRÁNYZATOK: = Rovat azonosító a 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet alapján (technikailag 4 jegyűre kiegészítve, ahol szükséges)
6 Tizenegyedik pozíció: = Önkormányzati feladatok megbontása kötelező, önként vállalt feladat és államigazgatási feladat bontásban

1.2. Költségvetési szervek rovatrendje 1–6. pozíció szerint

1.2.1. Rovatrend

A B C D E
1 0 ÁLTALÁNOS KÖZSZOLGÁLTATÁS
2 4 01 01 Polgármesteri Hivatal
3 0 SZABADIDŐ, SPORT, KULTÚRA, VALLÁS
4 4 08 01 Széchenyi István Városi Könyvtár
5 4 08 02 Soproni Múzeum
6 0 OKTATÁS
7 4 09 01 Bánfalvi Óvoda – Kindergarten Wandorf
8 4 09 02 Hermann Alice Óvoda
9 4 09 03 Trefort Téri Óvoda
10 0 SZOCIÁLIS VÉDELEM
11 4 10 01 SMJV Egyesített Bölcsődék
12 4 10 02 Soproni Szociális Intézmény

1.2.2. Bevételek

A
1 Bevételek
2 1–4. pozíció 5–6. pozíció 7. pozíció
3 Rovat:
„B110” Önkormányzatok működési támogatásai
„B120” Elvonások és befizetések bevételei
„B160” Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
„B300” Közhatalmi bevételek
„B400” Működési bevételek
„B640” Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése
„B650” Egyéb működési célú átvett pénzeszközök
„B210” Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
„B250” Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
„B500” Felhalmozási bevételek
„B740” Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése
„B750” Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök
„B800” Különböző finanszírozási bevételek
„B816” Központi, irányító szervi támogatás
„B813” Költségvetési maradvány igénybe vétele
sorszám „1” Kötelező feladat
„2” Önként vállalt feladat
„3” Államigazgatási feladat

1.2.3. Kiadások

A
1 Kiadások
2 1. pozíció 2. pozíció 3–4. pozíció 5–6. pozíció 7–10. pozíció 11. pozíció
3 „0” „1” önkormányzati személyi juttatás
„2” önkormányzati munkaadókat terhelő járulékok
„3” önkormányzati ellátottak pénzbeli juttatásai
„4” intézmények
Kormányzati funkció csoport:


„01” Általános közszolgáltatás
„02” Védelem
„03” Közrend és közbiztonság
„04” Gazdasági ügyek
sorszám Rovat:

K100 Személyi juttatások
K200 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
K300 Dologi kiadások
K400 Ellátottak pénzbeli juttatásai
„1” Kötelező feladat
„2” Önként vállalt feladat
„3” Államigazgatási feladat
4 „1” önkormányzati dologi kiadás „05” Környezetvédelem K502 Elvonások és befizetések
5 „2” Önkormányzati „1” SH Zrt. által ellátott „06” Lakásépítés és kommunális K506 Egyéb működési célú
6 városüzemeltetési kiadás „2” Önkormányzat által ellátott létesítmények támogatások államháztartáson belülre
7 „3” Önkormányzati fejlesztés „2” Fejlesztés „07” Egészségügy K508 Működési célú visszatérítendő
8 „4” Önkormányzati felújítás „2” Felújítás „08” Szabadidő, sport, kultúra, támogatások, kölcsönök nyújtása
9 „5” Fejlesztési programok „3” Terület és településfejlesztési program
„4” Modern Városok Program
vallás
„09” Oktatás
„10” Szociális védelem
államháztartáson kívülre
K512 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre
10 „6” Önkormányzati támogatások „1” Önkormányzati általános támogatás
„2” Önkormányzati pályázati támogatás
„90” Technikai funkció K513 Tartalékok
K600 Beruházások (áfával)
K700 Felújítások (áfával)
K840 Egyéb felhalmozási célú
11 „7” Önkormányzati lakásalap kiadás támogatások államháztartáson belülre
12 „8” Önkormányzati hitelek, „1” hitel K860 Felhalmozási célú
13 kölcsönök nyújtása és törlesztése, „2” kölcsön visszatérítendő támogatások,
14 értékpapírok beváltása és járulékok „3” értékpapír kölcsönök nyújtása államháztartáson
15 „9” Önkormányzati tartalék „1” Általános tartalék kívülre
16 „2” Céltartalék K890 Egyéb felhalmozási célú
17 „3” Intézményi évközi többletigény támogatások államháztartáson kívülre
K900 Különböző finanszírozási
18 „4” Egyéb évközi többlet kiadások
K915 Költségvetési szervnek folyósított támogatás