Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2019. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata és intézményei 2019. évi összevont költségvetéséről és végrehajtás szabályairól szóló 5/2019. (II. 28.) számú rendelet (továbbiakban: Rendelet) módosítására

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikkelye (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1-2. § * 

AZ ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI

3-4. § * 

AZ ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI

5-7. § * 

HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK

E rendelet a kihirdetést követő első napon lép hatályba.

Dr. Tahon Róbert Déri Tibor
jegyző polgármester

A rendelet kihirdetve a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján 2019. november 29. napján.

Dr. Tahon Róbert
jegyző

1.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2019. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételeiről és kiadásairól

Sor-
szám
Megnevezés 2019. terv 2019. I. mód 2019. II. mód 2019. III. mód Index (5/6)
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
BEVÉTELEK
I. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 630 033 3 710 754 3 710 754 3 809 235 104,9%
1. Önkormányzatok működési támogatásai 3 482 068 3 519 168 3 519 168 3 569 043 102,5%
1.1 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 0 5 458 5 458 13 542
1.2 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 1 890 968 1 890 968 1 890 968 1 911 802 101,1%
1.3 Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 1 551 096 1 582 738 1 582 738 1 603 695 103,4%
1.4 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 40 004 40 004 40 004 40 004 100,0%
3. Egyéb működési célú támogatások bevételei 147 965 191 586 191 586 240 192 162,3%
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 1 483 733 1 483 733 1 483 733 1 483 733 100,0%
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei 1 483 733 1 483 733 1 483 733 1 483 733 100,0%
III. Közhatalmi bevételek 11 944 934 11 944 934 11 944 934 12 408 834 103,9%
1. Vagyoni típusú adók 3 480 000 3 480 000 3 480 000 3 933 900 113,0%
Építményadó 2 730 000 2 730 000 2 730 000 3 175 000 116,3%
Telekadó 650 000 650 000 650 000 658 900 101,4%
Magánszemélyek kommunális adója 100 000 100 000 100 000 100 000 100,0%
2. Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) 8 077 224 8 077 224 8 077 224 8 077 224 100,0%
Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó 8 077 224 8 077 224 8 077 224 8 077 224 100,0%
Gépjárműadó 240 000 240 000 240 000 240 000 100,0%
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók 80 000 80 000 80 000 80 000 100,0%
Tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó 80 000 80 000 80 000 80 000 100,0%
Egyéb közhatalmi bevételek 67 710 67 710 67 710 77 710 114,8%
Egyéb települési adó 30 000 30 000 30 000 30 000 100,0%
Szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság 22 000 22 000 22 000 22 000 100,0%
Helyi adópótlék, adóbírság 13 000 13 000 13 000 13 000 100,0%
Önkormányzat által beszedett talajterhelési díj 1 000 1 000 1 000 11 000 1100,0%
Egyéb bírságokat 1 710 1 710 1 710 1 710 100,0%
IV. Működési bevételek 1 786 421 1 789 371 1 789 371 1 756 099 98,3%
Szolgáltatások ellenértéke 203 191 203 191 203 191 237 936 117,1%
Közvetített szolgáltatások ellenértéke 164 655 164 655 164 655 165 862 100,7%
Tulajdonosi bevételek 12 000 12 000 12 000 12 000 100,0%
Ellátási díjak 584 262 584 262 584 262 584 262 100,0%
Kiszámlázott általános forgalmi adó 216 363 216 363 216 363 309 139 142,9%
Általános forgalmi adó visszatérítése 245 700 245 700 245 700 83 700 34,1%
Kamatbevételek 328 250 328 250 328 250 328 250 100,0%
Egyéb működési bevételek 32 000 34 950 34 950 34 950 109,2%
V. Felhalmozási bevételek 903 556 903 556 903 556 903 556 100,0%
VI. Működési célú átvett pénzeszközök 1 000 1 000 1 000 6 000 600,0%
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök 1 000 1 000 1 000 6 000 600,0%
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 368 000 368 000 368 000 715 453 194,4%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 367 000 367 000 367 000 367 000 100,0%
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 1 000 1 000 1 000 348 453 34845,3%
A. Költségvetési bevételek összesen (I-VII) 20 117 677 20 201 348 20 201 348 21 082 910 104,8%
B. Finanszírozási bevételek összesen 7 547 066 10 550 616 10 550 616 10 550 616 139,8%
Forgatási célú értékpapírok beváltása, értékesítése 5 650 000 7 011 027 7 011 027 7 011 027 124,1%
Maradvány igénybevétele 1 897 066 3 539 589 3 539 589 3 539 589 186,6%
C. KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+B) 27 664 743 30 751 964 30 751 964 31 633 526 114,3%
KIADÁSOK
I. Személyi juttatások 5 198 592 5 403 866 5 403 866 5 683 334 109,3%
II. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 969 433 1 047 292 1 047 292 1 096 288 113,1%
III. Dologi kiadások 4 854 139 5 502 398 5 502 398 6 154 588 126,8%
IV. Ellátottak pénzbeli juttatásai 416 895 442 383 442 383 537 502 128,9%
V. Egyéb működési célú kiadások 2 729 738 2 836 711 2 836 711 3 287 292 120,4%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 740 742 829 940 829 940 854 580 115,4%
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 1 988 996 2 006 771 2 006 771 2 432 712 122,3%
VI. Tartalékok 3 780 724 3 988 511 3 389 102 1 519 041 40,2%
VII. Beruházások 7 506 768 8 552 522 9 151 931 8 922 115 118,9%
VIII. Felújítások 1 053 138 1 652 304 1 652 304 2 422 184 230,0%
IX. Egyéb felhalmozási célú kiadások 1 155 316 1 325 977 1 325 977 2 011 182 174,1%
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 1 152 316 1 322 977 1 322 977 2 008 182 174,3%
D. Költségvetési kiadások összesen (I-IX.) 27 664 743 30 751 964 30 751 964 31 633 526 114,3%
E./X. Finanszírozási kiadások össesen 0 0 0 0
F. KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (D. (I-IX)+E./X) 27 664 743 30 751 964 30 751 964 31 633 526 114,3%
többlet/ hiány 0 0 0 0
Tájékoztató jelleggel
Intézményfinanszírozás 8 258 093 9 269 093 9 269 093 9 782 092 118,5%

1.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2019. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának bevételei és kiadásai mérlegszerűen

eFt-ban
Sor-
sz.
Megnevezés 2019. terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index
(6/5)
Sor-
sz.
Megnevezés 2019. terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index (13/12)
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Kiadások Bevételek
1. Személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 6 168 025 6 451 158 6 451 158 6 779 622 109,9% 1. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 630 033 3 710 754 3 710 754 3 809 235 104,9%
2. Dologi kiadások 4 854 139 5 502 398 5 502 398 6 154 588 126,8% 2. Közhatalmi bevételek 11 944 934 11 944 934 11 944 934 12 408 834 103,9%
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 416 895 442 383 442 383 537 502 128,9% 3. Működési bevételek 1 786 421 1 789 371 1 789 371 1 756 099 98,3%
4. Egyéb működési célú kiadások 2 729 738 2 836 711 2 836 711 3 287 292 120,4% 4. Működési célú átvett pénzeszközök 1 000 1 000 1 000 6 000 600,0%
5. Működési tartalékok 941 530 876 845 876 845 231 673 24,6%
I. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 15 110 327 16 109 495 16 109 495 16 990 677 112,4% I. MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 17 362 388 17 446 059 17 446 059 17 980 168 103,6%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek
2. Külső finanszírozási kiadások 2. Külső finanszírozási bevételek
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 0 0 0 0
A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 15 110 327 16 109 495 16 109 495 16 990 677 112,4% A. MŰKÖDÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 17 362 388 17 446 059 17 446 059 17 980 168 103,6%
Önkormányzat fejlesztési kiadásai Önkormányzat felhalmozási bevételei
1. Beruházások 7 506 768 8 552 522 9 151 931 8 922 115 118,9% 1. Felhalmozási célú támogatások Áht-n belülről 1 483 733 1 483 733 1 483 733 1 483 733 100,0%
2. Felújítások 1 053 138 1 652 304 1 652 304 2 422 184 230,0% 2. Felhalmozási bevételek 903 556 903 556 903 556 903 556 100,0%
3. Egyéb felhalmozási célú kiadások 1 155 316 1 325 977 1 325 977 2 011 182 174,1% 3. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 368 000 368 000 368 000 715 453 194,4%
Felhalmozási tartalékok 2 839 194 3 111 666 2 512 257 1 287 368 45,3%
I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN 12 554 416 14 642 469 14 642 469 14 642 849 116,6% I. FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN 2 755 289 2 755 289 2 755 289 3 102 742 112,6%
1. Belső finanszírozási kiadások 1. Belső finanszírozási bevételek 1 897 066 3 539 589 3 539 589 3 539 589 186,6%
2. Külső finanszírozási kiadások 2. Külső finanszírozási bevételek 5 650 000 7 011 027 7 011 027 7 011 027 124,1%
II. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK 0 0 0 0 II. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK 7 547 066 10 550 616 10 550 616 10 550 616 139,8%
B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 12 554 416 14 642 469 14 642 469 14 642 849 116,6% B. FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 10 302 355 13 305 905 13 305 905 13 653 358 132,5%
KIADÁSOK ÖSSZESEN
(A
+ B):
27 664 743 30 751 964 30 751 964 31 633 526 114,3% BEVÉTELEK ÖSSZESEN
(A +
B):
27 664 743 30 751 964 30 751 964 31 633 526 114,3%

2. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2019. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat költségvetési intézményeinek bevételei és kiadásai

Intézmény Gazdasági Intézmény és intézményei Polgármesteri Hivatal
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019. évi
I. mód.
2019. évi
II. mód.
2019. évi
III. mód.
Index 2019. évi terv 2019. évi
I. mód.
2019. évi
II. mód.
2019. évi
III. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 47 930 52 963 52 963 53 655 111,9% 0 15 790 15 790 34 551
- állami feladat 0 15 790 15 790 34 551
- kötelező feladat 47 930 52 963 52 963 53 655 111,9% 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0 0 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
3. Közhatalmi bevételek 0 0 0 0 1 710 1 710 1 710 1 710 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 1 710 1 710 1 710 1 710 100,00%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
4. Működési bevételek 936 518 936 518 936 518 1 064 293 113,6% 54 191 54 191 54 191 54 191 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 936 518 936 518 936 518 1 064 293 113,6% 38 625 38 625 38 625 38 625 100,0%
- önként vállalt feladatok 15 566 15 566 15 566 15 566 100,0%
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 984 448 989 481 989 481 1 117 948 113,6% 55 901 71 691 71 691 90 452 161,81%
8. Finanszírozási bevételek 6 548 175 7 552 400 7 552 400 7 973 440 121,8% 1 709 918 1 856 628 1 856 628 1 948 587 114,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 6 548 175 7 505 078 7 505 078 7 926 118 121,0% 1 709 918 1 764 015 1 764 015 1 855 974 108,5%
- önként vállalt feladatok 47 322 47 322 47 322 92 613 92 613 92 613
A./II Finanszírozási bevételek összesen 6 548 175 7 552 400 7 552 400 7 973 440 121,8% 1 709 918 1 856 628 1 856 628 1 948 587 114,0%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 7 532 623 8 541 881 8 541 881 9 091 388 120,7% 1 765 819 1 928 319 1 928 319 2 039 039 115,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 730 121 3 831 277 3 831 277 3 998 289 107,2% 1 151 567 1 253 449 1 253 449 1 340 980 116,4%
- állami feladat 0 16 291 16 291 33 736
- kötelező feladat 3 730 121 3 831 277 3 831 277 3 998 289 107,2% 1 018 300 1 103 856 1 103 856 1 173 501 115,2%
- önként vállalt feladatok 133 267 133 302 133 302 133 743 100,4%
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 698 586 755 279 755 279 782 891 112,1% 222 994 244 061 244 061 260 603 116,9%
- állami feladat 0 4 383 4 383 8 731
- kötelező feladat 698 586 755 279 755 279 782 891 112,1% 218 520 235 204 235 204 247 398 113,2%
- önként vállalt feladatok 4 474 4 474 4 474 4 474
3. Dologi kiadások 2 834 172 3 152 356 3 152 356 3 433 590 121,1% 302 234 336 558 336 558 343 205 113,6%
- állami feladat 0 3 016 3 016 8 591
- kötelező feladat 2 834 172 3 152 356 3 152 356 3 433 590 121,1% 286 382 308 095 308 095 309 167 108,0%
- önként vállalt feladatok 15 852 25 447 25 447 25 447 160,5%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,0% 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 900 900 900 900 100,0% 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
5. Egyéb működési célú kiadások 16 000 21 300 21 300 21 992 137,5% 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 16 000 21 300 21 300 21 992 137,5% 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
513 Tartalékok 0 0 0 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
6. Beruházások 219 837 317 378 317 378 379 609 172,7% 89 024 94 251 94 251 94 251 105,9%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 219 837 317 378 317 378 379 609 172,7% 89 024 94 251 94 251 94 251 105,9%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
7. Felújítások 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4% 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4% 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 7 532 623 8 541 881 8 541 881 9 091 388 120,7% 1 765 819 1 928 319 1 928 319 2 039 039 115,47%
9. Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0
- állami feladat
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 7 532 623 8 541 881 8 541 881 9 091 388 120,7% 1 765 819 1 928 319 1 928 319 2 039 039 115,5%
Költségvetési létszámkeret 1 124 1 124 1 124 1 120 99,6% 204 204 204 204 100,00%
Intézmény Intézmények összesen Önkormányzat
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019. évi
I. mód.
2019. évi
II. mód.
2019. évi
III. mód.
Index 2019. évi terv 2019. évi
I. mód.
2019. évi
II. mód.
2019. évi
III. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 47 930 68 753 68 753 88 206 184,0% 3 582 103 3 622 001 3 622 001 3 721 029 103,9%
- állami feladat 0 15 790 15 790 34 551 0 0 0 0
- kötelező feladat 47 930 52 963 52 963 53 655 111,9% 3 582 103 3 619 401 3 619 401 3 698 429 103,2%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 2 600 2 600 22 600
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0 649 733 669 733 669 733 649 733 100,0%
- állami feladat
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 649 733 669 733 669 733 649 733 100,0%
3. Közhatalmi bevételek 1 710 1 710 1 710 1 710 100,0% 11 943 224 11 943 224 11 943 224 12 407 124 103,9%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 1 710 1 710 1 710 1 710 100,0% 11 943 224 11 943 224 11 943 224 12 407 124 103,9%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
4. Működési bevételek 990 709 990 709 990 709 1 118 484 112,9% 795 712 798 662 798 662 637 615 80,1%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 975 143 975 143 975 143 1 102 918 113,1% 304 682 304 682 304 682 142 682 46,8%
- önként vállalt feladatok 15 566 15 566 15 566 15 566 100,0% 491 030 493 980 493 980 494 933 100,8%
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0 903 556 903 556 903 556 903 556 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 903 556 903 556 903 556 903 556 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 1 000 1 000 1 000 6 000 600,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 1 000 1 000 1 000 6 000 600,0%
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 1 202 000 1 202 000 1 202 000 1 549 453 128,9%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 347 453
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 1 202 000 1 202 000 1 202 000 1 202 000 100,0%
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 1 040 349 1 061 172 1 061 172 1 208 400 116,15% 19 077 328 19 140 176 19 140 176 19 874 510 104,18%
8. Finanszírozási bevételek 8 258 093 9 409 028 9 409 028 9 922 027 120,1% 7 547 066 10 410 681 10 410 681 10 410 681 137,9%
- állami feladat
- kötelező feladat 8 258 093 9 269 093 9 269 093 9 782 092 118,5%
- önként vállalt feladatok 139 935 139 935 139 935 7 547 066 10 410 681 10 410 681 10 410 681 137,9%
A./II Finanszírozási bevételek összesen 8 258 093 9 409 028 9 409 028 9 922 027 120,1% 7 547 066 10 410 681 10 410 681 10 410 681 137,9%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 9 298 442 10 470 200 10 470 200 11 130 427 119,7% 26 624 394 29 550 857 29 550 857 30 285 191 113,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 4 881 688 5 084 726 5 084 726 5 339 269 109,4% 316 904 319 140 319 140 344 065 108,6%
- állami feladat 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 4 748 421 4 935 133 4 935 133 5 171 790 108,9% 292 469 292 469 292 469 304 144 104,0%
- önként vállalt feladatok 133 267 133 302 133 302 133 743 100,4% 24 435 26 671 26 671 39 921 163,4%
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 921 580 999 340 999 340 1 043 494 113,2% 47 853 47 952 47 952 52 794 110,3%
- állami feladat 0 4 383 4 383 8 731 0 0 0 0
- kötelező feladat 917 106 990 483 990 483 1 030 289 112,3% 45 853 45 853 45 853 50 605 110,4%
- önként vállalt feladatok 4 474 4 474 4 474 4 474 2 000 2 099 2 099 2 189 109,5%
3. Dologi kiadások 3 136 406 3 488 914 3 488 914 3 776 795 120,4% 1 717 733 2 013 484 2 013 484 2 377 793 138,4%
- állami feladat 0 3 016 3 016 8 591 0 0 0 0
- kötelező feladat 3 120 554 3 460 451 3 460 451 3 742 757 119,9% 1 360 927 1 533 388 1 533 388 1 808 289 132,9%
- önként vállalt feladatok 15 852 25 447 25 447 25 447 160,5% 356 806 480 096 480 096 569 504 159,6%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,0% 415 995 441 483 441 483 536 602 129,0%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 900 900 900 900 100,0% 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 415 995 441 483 441 483 536 602 129,0%
5. Egyéb működési célú kiadások 16 000 21 300 21 300 21 992 137,5% 2 713 738 2 815 411 2 815 411 3 265 300 120,3%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 16 000 21 300 21 300 21 992 137,5% 2 214 123 2 306 671 2 306 671 2 708 408 122,3%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 499 615 508 740 508 740 556 892 111,5%
513 Tartalékok 0 0 0 0 3 780 724 3 988 511 3 389 102 1 519 041 40,2%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 3 780 724 3 988 511 3 389 102 1 519 041 40,2%
6. Beruházások 308 861 411 629 411 629 473 860 153,4% 7 197 907 8 140 893 8 740 302 8 448 255 117,4%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 308 861 411 629 411 629 473 860 153,4% 6 518 589 7 454 984 8 054 393 7 463 609 114,5%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 679 318 685 909 685 909 984 646
7. Felújítások 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4% 1 020 131 1 188 913 1 188 913 1 948 067 191,0%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4% 863 600 1 032 382 1 032 382 1 775 127 205,5%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 156 531 156 531 156 531 172 940
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 1 155 316 1 325 977 1 325 977 2 011 182 174,1%
- állami feladat 0 0 0 0 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 550 288 668 856 668 856 1 146 001 208,3%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0 605 028 657 121 657 121 865 181 143,0%
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 9 298 442 10 470 200 10 470 200 11 130 427 119,70% 18 366 301 20 281 764 20 281 764 20 503 099 111,63%
9. Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 8 258 093 9 269 093 9 269 093 9 782 092 118,5%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0 8 258 093 9 269 093 9 269 093 9 782 092 118,5%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0 0 0 0 8 258 093 9 269 093 9 269 093 9 782 092 118,45%
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 9 298 442 10 470 200 10 470 200 11 130 427 119,7% 26 624 394 29 550 857 29 550 857 30 285 191 113,7%
Költségvetési létszámkeret 1 328 1 328 1 328 1 324 99,70% 250 250 250 250 100,00%
Intézmény Kerületi szintű konszolidált főösszegek
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019. évi
I. mód.
2019. évi
II. mód.
2019. évi
III. mód.
Index
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 3 630 033 3 690 754 3 690 754 3 809 235 104,9%
- állami feladat 0 15 790 15 790 34 551
- kötelező feladat 3 630 033 3 672 364 3 672 364 3 752 084 103,4%
- önként vállalt feladatok 0 2 600 2 600 22 600
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 649 733 669 733 669 733 649 733 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 649 733 669 733 669 733 649 733 100,0%
3. Közhatalmi bevételek 11 944 934 11 944 934 11 944 934 12 408 834 103,9%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 11 944 934 11 944 934 11 944 934 12 408 834 103,9%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
4. Működési bevételek 1 786 421 1 789 371 1 789 371 1 756 099 98,3%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 1 279 825 1 279 825 1 279 825 1 245 600 97,3%
- önként vállalt feladatok 506 596 509 546 509 546 510 499 100,8%
5. Felhalmozási bevételek 903 556 903 556 903 556 903 556 100,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 903 556 903 556 903 556 903 556 100,0%
- önként vállalt feladatok 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 1 000 1 000 1 000 6 000 600,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 1 000 1 000 1 000 6 000 600,0%
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 1 202 000 1 202 000 1 202 000 1 549 453 128,9%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 347 453
- önként vállalt feladatok 1 202 000 1 202 000 1 202 000 1 202 000 100,0%
A./I Költségvetési bevételek összesen (1+2......+7) 20 117 677 20 201 348 20 201 348 21 082 910 104,80%
8. Finanszírozási bevételek 7 547 066 10 550 616 10 550 616 10 550 616 139,8%
- állami feladat
- kötelező feladat
- önként vállalt feladatok 7 547 066 10 550 616 10 550 616 10 550 616 139,8%
A./II Finanszírozási bevételek összesen 7 547 066 10 550 616 10 550 616 10 550 616 139,8%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (A./I+A./II) 27 664 743 30 751 964 30 751 964 31 633 526 114,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 5 198 592 5 403 866 5 403 866 5 683 334 109,3%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 5 040 890 5 227 602 5 227 602 5 475 934 108,6%
- önként vállalt feladatok 157 702 159 973 159 973 173 664 110,1%
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 969 433 1 047 292 1 047 292 1 096 288 113,1%
- állami feladat 0 4 383 4 383 8 731
- kötelező feladat 962 959 1 036 336 1 036 336 1 080 894 112,2%
- önként vállalt feladatok 6 474 6 573 6 573 6 663 102,9%
3. Dologi kiadások 4 854 139 5 502 398 5 502 398 6 154 588 126,8%
- állami feladat 0 3 016 3 016 8 591
- kötelező feladat 4 481 481 4 993 839 4 993 839 5 551 046 123,9%
- önként vállalt feladatok 372 658 505 543 505 543 594 951 159,7%
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 416 895 442 383 442 383 537 502 128,9%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 900 900 900 900 100,0%
- önként vállalt feladatok 415 995 441 483 441 483 536 602 129,0%
5. Egyéb működési célú kiadások 2 729 738 2 836 711 2 836 711 3 287 292 120,4%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 2 230 123 2 327 971 2 327 971 2 730 400 122,4%
- önként vállalt feladatok 499 615 508 740 508 740 556 892 111,5%
513 Tartalékok 3 780 724 3 988 511 3 988 511 1 519 041 40,2%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 0 0 0 0
- önként vállalt feladatok 3 780 724 3 988 511 3 988 511 1 519 041 40,2%
6. Beruházások 7 506 768 8 552 522 8 552 522 8 922 115 118,9%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 6 827 450 7 866 613 7 866 613 7 937 469 116,3%
- önként vállalt feladatok 679 318 685 909 685 909 984 646
7. Felújítások 1 053 138 1 652 304 1 652 304 2 422 184 230,0%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 896 607 1 495 773 1 495 773 2 249 244 250,9%
- önként vállalt feladatok 156 531 156 531 156 531 172 940
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 1 155 316 1 325 977 1 325 977 2 011 182 174,1%
- állami feladat 0 0 0 0
- kötelező feladat 550 288 668 856 668 856 1 146 001 208,3%
- önként vállalt feladatok 605 028 657 121 657 121 865 181 143,0%
B./I Költségvetési kiadások összesen (1+2......+8) 27 664 743 30 751 964 30 751 964 31 633 526 114,35%
9. Finanszírozási kiadások 0
- állami feladat 0
- kötelező feladat 0
- önként vállalt feladatok 0
B./II Finanszírozási kiadások összesen 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (B./I+B./II.) 27 664 743 30 751 964 30 751 964 31 633 526 114,3%
Költségvetési létszámkeret 1 578 1 578 1 578 1 574 99,75%

2.a.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2019. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó óvodák bevételei és kiadásai

eFt-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 144 130 149 907 149 907 157 588 109,3% 233 327 242 212 242 212 263 792 113,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 144 130 149 686 149 686 157 367 109,2% 233 327 242 008 242 008 263 588 113,0%
önkéntes feladat 221 221 221 204 204 204
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 144 130 149 907 149 907 157 588 109,3% 233 327 242 212 242 212 263 792 113,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 121 320 125 152 125 152 131 706 108,6% 196 675 202 227 202 227 220 727 112,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 121 320 125 152 125 152 131 706 108,6% 196 675 202 227 202 227 220 727 112,2%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 22 740 24 685 24 685 25 752 113,2% 36 552 39 885 39 885 42 915 117,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 22 740 24 685 24 685 25 752 113,2% 36 552 39 885 39 885 42 915 117,4%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 70 70 70 130 185,7% 100 100 100 150 150,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 70 70 70 130 185,7% 100 100 100 150 150,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 144 130 149 907 149 907 157 588 109,3% 233 327 242 212 242 212 263 792 113,1%
Költségvetési létszámkeret 36,50 36,50 36,50 36,50 100,0% 57,00 57,00 57,00 57,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 19,00 19,00 19,00 19,00 100,0% 29,00 29,00 29,00 29,00 100,0%
technikai létszámkeret 17,50 17,50 17,50 17,50 100,0% 28,00 28,00 28,00 28,00 100,0%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 149 399 157 072 157 072 166 169 111,2% 261 463 270 490 270 490 279 535 106,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 149 399 156 789 156 789 165 886 111,0% 261 463 269 570 269 570 278 615 106,6%
önkéntes feladat 283 283 283 920 920 920
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 149 399 157 072 157 072 166 169 111,2% 261 463 270 490 270 490 279 535 106,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 125 722 131 026 131 026 138 789 110,4% 220 149 225 871 225 871 233 723 106,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 125 722 131 026 131 026 138 789 110,4% 220 149 225 871 225 871 233 723 106,2%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 23 577 25 946 25 946 27 230 115,5% 41 064 44 369 44 369 45 532 110,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 23 577 25 946 25 946 27 230 115,5% 41 064 44 369 44 369 45 532 110,9%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 100 100 100 150 150,0% 250 250 250 280 112,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 100 100 100 150 150,0% 250 250 250 280 112,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 149 399 157 072 157 072 166 169 111,2% 261 463 270 490 270 490 279 535 106,9%
Költségvetési létszámkeret 38,00 38,00 38,00 38,00 100,0% 65,00 65,00 65,00 65,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 19,00 19,00 19,00 19,00 100,0% 35,00 35,00 35,00 35,00 100,0%
technikai létszámkeret 19,00 19,00 19,00 19,00 100,0% 30,00 30,00 30,00 30,00 100,0%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 131 790 136 333 136 333 143 528 108,9% 118 763 122 852 122 852 133 081 112,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 131 790 136 060 136 060 143 255 108,7% 118 763 122 626 122 626 132 855 111,9%
önkéntes feladat 273 273 273 226 226 226
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 131 790 136 333 136 333 143 528 108,9% 118 763 122 852 122 852 133 081 112,1%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 110 944 113 879 113 879 120 086 108,2% 100 031 102 566 102 566 111 260 111,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 110 944 113 879 113 879 120 086 108,2% 100 031 102 566 102 566 111 260 111,2%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 786 22 394 22 394 23 352 112,3% 18 672 20 226 20 226 21 721 116,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 786 22 394 22 394 23 352 112,3% 18 672 20 226 20 226 21 721 116,3%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 60 60 60 90 150,0% 60 60 60 100 166,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 60 60 60 90 150,0% 60 60 60 100 166,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 131 790 136 333 136 333 143 528 108,9% 118 763 122 852 122 852 133 081 112,1%
Költségvetési létszámkeret 34,00 34,00 34,00 34,00 100,0% 31,00 31,00 31,00 31,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0% 15,00 15,00 15,00 15,00 100,0%
technikai létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0% 16,00 16,00 16,00 16,00 100,0%
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 125 648 130 342 130 342 138 462 110,2% 134 302 138 726 138 726 145 058 108,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 125 648 130 067 130 067 138 187 110,0% 134 302 138 391 138 391 144 723 107,8%
önkéntes feladat 275 275 275 335 335 335
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 125 648 130 342 130 342 138 462 110,2% 134 302 138 726 138 726 145 058 108,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 105 721 108 739 108 739 115 674 109,4% 112 975 115 701 115 701 121 160 107,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 105 721 108 739 108 739 115 674 109,4% 112 975 115 701 115 701 121 160 107,2%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 19 857 21 533 21 533 22 688 114,3% 21 257 22 955 22 955 23 783 111,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 19 857 21 533 21 533 22 688 114,3% 21 257 22 955 22 955 23 783 111,9%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 70 70 70 100 142,9% 70 70 70 115 164,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 70 70 70 100 142,9% 70 70 70 115 164,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 125 648 130 342 130 342 138 462 110,2% 134 302 138 726 138 726 145 058 108,0%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0% 33,50 33,50 33,50 33,50 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0% 18,00 18,00 18,00 18,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 15,00 15,00 100,0% 15,50 15,50 15,50 15,50 100,0%
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 130 992 135 561 135 561 147 799 112,8% 184 836 193 173 193 173 205 679 111,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 130 992 135 089 135 089 147 327 112,5% 184 836 192 697 192 697 205 203 111,0%
önkéntes feladat 472 472 472 476 476 476
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 130 992 135 561 135 561 147 799 112,8% 184 836 193 173 193 173 205 679 111,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 110 252 113 107 113 107 123 602 112,1% 155 637 161 140 161 140 171 848 110,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 110 252 113 107 113 107 123 602 112,1% 155 637 161 140 161 140 171 848 110,4%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 660 22 374 22 374 24 072 116,5% 29 119 31 953 31 953 33 706 115,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 660 22 374 22 374 24 072 116,5% 29 119 31 953 31 953 33 706 115,8%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 80 80 80 125 156,3% 80 80 80 125 156,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 80 80 80 125 156,3% 80 80 80 125 156,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 130 992 135 561 135 561 147 799 112,8% 184 836 193 173 193 173 205 679 111,3%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 32,00 100,0% 47,00 47,00 47,00 47,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0% 23,00 23,00 23,00 23,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 15,00 15,00 100,0% 24,00 24,00 24,00 24,00 100,0%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 126 926 127 439 127 439 128 109 100,9% 204 652 213 139 213 139 226 415 110,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 126 926 127 215 127 215 127 885 100,8% 204 652 212 974 212 974 226 250 110,6%
önkéntes feladat 224 224 224 165 165 165
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 126 926 127 439 127 439 128 109 100,9% 204 652 213 139 213 139 226 415 110,6%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 106 816 107 103 107 103 107 398 100,5% 172 440 177 878 177 878 189 221 109,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 106 816 107 103 107 103 107 398 100,5% 172 440 177 878 177 878 189 221 109,7%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 20 060 20 088 20 088 20 108 100,2% 32 132 35 081 35 081 36 959 115,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 20 060 20 088 20 088 20 108 100,2% 32 132 35 081 35 081 36 959 115,0%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 50 50 50 405 810,0% 80 180 180 235 293,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 50 50 50 405 810,0% 80 180 180 235 293,8%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - 198 198 198 - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat 198 198 198
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 126 926 127 439 127 439 128 109 100,9% 204 652 213 139 213 139 226 415 110,6%
Költségvetési létszámkeret 32,00 32,00 32,00 20,00 62,5% 53,00 53,00 53,00 53,00 100,0%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 17,00 17,00 17,00 9,00 52,9% 27,00 27,00 27,00 27,00 100,0%
technikai létszámkeret 15,00 15,00 15,00 11,00 73,3% 26,00 26,00 26,00 26,00 100,0%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 104 979 108 509 108 509 125 252 119,3% 124 675 129 382 129 382 141 909 113,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 104 979 107 989 107 989 124 732 118,8% 124 675 129 182 129 182 141 709 113,7%
önkéntes feladat 520 520 520 200 200 200
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 104 979 108 509 108 509 125 252 119,3% 124 675 129 382 129 382 141 909 113,8%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 88 526 90 754 90 754 105 034 118,6% 104 887 107 819 107 819 118 555 113,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 88 526 90 754 90 754 105 034 118,6% 104 887 107 819 107 819 118 555 113,0%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 16 393 17 695 17 695 20 118 122,7% 19 728 21 503 21 503 23 254 117,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 16 393 17 695 17 695 20 118 122,7% 19 728 21 503 21 503 23 254 117,9%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 60 60 60 100 166,7% 60 60 60 100 166,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 60 60 60 100 166,7% 60 60 60 100 166,7%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 104 979 108 509 108 509 125 252 119,3% 124 675 129 382 129 382 141 909 113,8%
Költségvetési létszámkeret 27,00 27,00 27,00 34,00 125,9% 32,00 32,00 32,00 33,00 103,1%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 13,00 13,00 13,00 17,00 130,8% 17,00 17,00 17,00 17,00 100,0%
technikai létszámkeret 14,00 14,00 14,00 17,00 121,4% 15,00 15,00 15,00 16,00 106,7%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
3. Közhatalmi bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
4. Működési bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
5. Felhalmozási bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
8. Finanszírozási bevételek 2 175 882 2 255 137 2 255 137 2 402 376 110,4%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 175 882 2 250 343 2 250 343 2 397 582 110,2%
önkéntes feladat - 4 794 4 794 4 794
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 175 882 2 255 137 2 255 137 2 402 376 110,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 832 095 1 882 962 1 882 962 2 008 783 109,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 832 095 1 882 962 1 882 962 2 008 783 109,6%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 342 597 370 687 370 687 391 190 114,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 342 597 370 687 370 687 391 190 114,2%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 1 190 1 290 1 290 2 205 185,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 190 1 290 1 290 2 205 185,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások - 198 198 198
ebből: állami feladat
kötelező feladat - 198 198 198
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 175 882 2 255 137 2 255 137 2 402 376 110,4%
Költségvetési létszámkeret 550,00 550,00 550,00 546,00 99,3%
ebből: óvodapedagógus létszámkeret 283,00 283,00 283,00 279,00 98,6%
technikai létszámkeret 267,00 267,00 267,00 267,00 100,0%

2.a.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2019. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó egyéb intézmények bevételei és kiadásai

Intézmény Szociális Intézmény Újpesti Bölcsödék Intézménye
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 47 930 52 963 52 963 52 963 110,5% - - - 692
ebből: állami feladat
kötelező feladat 47 930 52 963 52 963 52 963 110,5% 692
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - - - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 650 675 675 913 675 913 718 944 110,5% 940 726 970 729 970 729 993 286 105,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 650 675 675 384 675 384 718 415 110,4% 940 726 970 239 970 239 992 796 105,5%
önkéntes feladat 529 529 529 490 490 490
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 698 605 728 876 728 876 771 907 110,5% 940 726 970 729 970 729 993 978 105,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 583 003 599 715 599 715 636 278 109,1% 793 450 812 720 812 720 832 753 105,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 583 003 599 715 599 715 636 278 109,1% 793 450 812 720 812 720 832 753 105,0%
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 107 677 116 203 116 203 122 421 113,7% 147 006 157 739 157 739 160 705 109,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 107 677 116 203 116 203 122 421 113,7% 147 006 157 739 157 739 160 705 109,3%
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 7 925 7 925 7 925 8 175 103,2% 270 270 270 520 192,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 7 925 7 925 7 925 8 175 103,2% 270 270 270 520 192,6%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 5 033 5 033 5 033
ebből: állami feladat
kötelező feladat 5 033 5 033 5 033
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 698 605 728 876 728 876 771 907 110,5% 940 726 970 729 970 729 993 978 105,7%
Költségvetési létszámkeret 240,00 240,00 240,00 240,00 100,0% 251,00 251,00 251,00 251,00 100,0%
Intézmény Gazdasági Intézmény Központ GI-hez tartozó egyéb int. összesen
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - - - - 47 930 52 963 52 963 53 655 111,9%
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - 47 930 52 963 52 963 53 655 111,9%
önkéntes feladat - - - - - - - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - -
3. Közhatalmi bevételek - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - -
4. Működési bevételek 936 518 936 518 936 518 1 064 293 113,6% 936 518 936 518 936 518 1 064 293 113,6%
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat 936 518 936 518 936 518 1 064 293 113,6% 936 518 936 518 936 518 1 064 293 113,6%
önkéntes feladat - - - - - - - -
5. Felhalmozási bevételek - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - -
8. Finanszírozási bevételek 2 780 892 3 650 621 3 650 621 3 858 834 138,8% 4 372 293 5 297 263 5 297 263 5 571 064 127,4%
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat 2 780 892 3 609 112 3 609 112 3 817 325 137,3% 4 372 293 5 254 735 5 254 735 5 528 536 126,4%
önkéntes feladat - 41 509 41 509 41 509 - 42 528 42 528 42 528
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 717 410 4 587 139 4 587 139 4 923 127 132,4% 5 356 741 6 286 744 6 286 744 6 689 012 124,9%
B. KIADÁSOK - - - -
1. Személyi juttatások 521 573 535 880 535 880 520 475 99,8% 1 898 026 1 948 315 1 948 315 1 989 506 104,8%
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat 521 573 535 880 535 880 520 475 99,8% 1 898 026 1 948 315 1 948 315 1 989 506 104,8%
önkéntes feladat - - - - - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 101 306 110 650 110 650 108 575 107,2% 355 989 384 592 384 592 391 701 110,0%
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat 101 306 110 650 110 650 108 575 107,2% 355 989 384 592 384 592 391 701 110,0%
önkéntes feladat - - - - - - - -
3. Dologi kiadások 2 824 787 3 142 871 3 142 871 3 422 690 121,2% 2 832 982 3 151 066 3 151 066 3 431 385 121,1%
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat 2 824 787 3 142 871 3 142 871 3 422 690 121,2% 2 832 982 3 151 066 3 151 066 3 431 385 121,1%
önkéntes feladat - - - - - - - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,0% 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat 900 900 900 900 100,0% 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat - - - - - - - -
5. Egyéb működési célú kiadások 16 000 16 069 16 069 16 761 104,8% 16 000 21 102 21 102 21 794 136,2%
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat 16 000 16 069 16 069 16 761 104,8% 16 000 21 102 21 102 21 794 136,2%
önkéntes feladat - - - - - - - -
6. Tartalékok - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - -
7. Beruházások 219 837 317 378 317 378 379 609 172,7% 219 837 317 378 317 378 379 609 172,7%
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat 219 837 317 378 317 378 379 609 172,7% 219 837 317 378 317 378 379 609 172,7%
önkéntes feladat - - - - - - - -
8. Felújítások 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4% 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4%
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4% 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4%
önkéntes feladat - - - - - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - - - - - -
ebből: állami feladat - - - - - - - -
kötelező feladat - - - - - - - -
önkéntes feladat - - - - - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 717 410 4 587 139 4 587 139 4 923 127 132,4% 5 356 741 6 286 744 6 286 744 6 689 012 124,9%
Költségvetési létszámkeret 83,25 83,25 83,25 83,25 100,0% 574,25 574,25 574,25 574,25 100,0%
Intézmény Gazdasági Intézmény mindösszesen
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 47 930 52 963 52 963 53 655 111,9%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 47 930 52 963 52 963 53 655 111,9%
önkéntes feladat - - - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
3. Közhatalmi bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
4. Működési bevételek 936 518 936 518 936 518 1 064 293 113,6%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 936 518 936 518 936 518 1 064 293 113,6%
önkéntes feladat - - - -
5. Felhalmozási bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
8. Finanszírozási bevételek 6 548 175 7 552 400 7 552 400 7 973 440 121,8%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 6 548 175 7 505 078 7 505 078 7 926 118 121,0%
önkéntes feladat - 47 322 47 322 47 322
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 7 532 623 8 541 881 8 541 881 9 091 388 120,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 730 121 3 831 277 3 831 277 3 998 289 107,2%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 3 730 121 3 831 277 3 831 277 3 998 289 107,2%
önkéntes feladat - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 698 586 755 279 755 279 782 891 112,1%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 698 586 755 279 755 279 782 891 112,1%
önkéntes feladat - - - -
3. Dologi kiadások 2 834 172 3 152 356 3 152 356 3 433 590 121,1%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 2 834 172 3 152 356 3 152 356 3 433 590 121,1%
önkéntes feladat - - - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat - - - -
5. Egyéb működési célú kiadások 16 000 21 300 21 300 21 992 137,5%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 16 000 21 300 21 300 21 992 137,5%
önkéntes feladat - - - -
6. Tartalékok - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Beruházások 219 837 317 378 317 378 379 609 172,7%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 219 837 317 378 317 378 379 609 172,7%
önkéntes feladat - - - -
8. Felújítások 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4%
önkéntes feladat - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 7 532 623 8 541 881 8 541 881 9 091 388 120,7%
Költségvetési létszámkeret 1 124,25 1 124,25 1 124,25 1 120,25 99,6%

2.a.2.1. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2019. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó óvodák beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda Aradi Óvoda Csányi és Pozsonyi Tagóvoda
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - 156 156 156 156 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 156 156 156 156 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 638 3 809 3 809 8 743 331,4% 3 920 5 334 5 334 12 539 319,9%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 638 3 809 3 809 8 743 331,4% 3 920 5 334 5 334 12 539 319,9%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 638 3 809 3 809 8 743 331,4% 4 076 5 490 5 490 12 695 311,5%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 288 3 459 3 459 8 356 365,2% 3 576 4 990 4 990 12 110 338,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 288 3 459 3 459 8 356 365,2% 3 576 4 990 4 990 12 110 338,6%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 350 350 350 387 110,6% 500 500 500 585 117,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 350 350 350 387 110,6% 500 500 500 585 117,0%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 638 3 809 3 809 8 743 331,4% 4 076 5 490 5 490 12 695 311,5%
Intézmény Aranyalma Óvoda Kertvárosi Tagóvoda Bőrfestő Óvoda
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek - - - - 249 249 249 249 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 249 249 249 249 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 3 223 4 042 4 042 9 779 303,4% 4 609 6 561 6 561 11 813 256,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 223 4 042 4 042 9 779 303,4% 4 609 6 561 6 561 11 813 256,3%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 223 4 042 4 042 9 779 303,4% 4 858 6 810 6 810 12 062 248,3%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 472 3 291 3 291 9 119 368,9% 4 358 6 310 6 310 11 636 267,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 472 3 291 3 291 9 119 368,9% 4 358 6 310 6 310 11 636 267,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 751 751 751 660 87,9% 500 500 500 426 85,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 751 751 751 660 87,9% 500 500 500 426 85,2%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 223 4 042 4 042 9 779 303,4% 4 858 6 810 6 810 12 062 248,3%
Intézmény Dalos Ovi Óvoda Deák Óvoda
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 208 208 208 208 100,0% 82 82 82 82 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 208 208 208 208 100,0% 82 82 82 82 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 466 2 851 2 851 5 189 210,4% 3 079 5 556 5 556 10 319 335,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 466 2 851 2 851 5 189 210,4% 3 079 5 556 5 556 10 319 335,1%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 674 3 059 3 059 5 397 201,8% 3 161 5 638 5 638 10 401 329,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 104 2 489 2 489 3 827 181,9% 2 601 3 621 3 621 8 382 322,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 104 2 489 2 489 3 827 181,9% 2 601 3 621 3 621 8 382 322,3%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 570 570 570 1 570 275,4% 560 2 017 2 017 2 019 360,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 570 570 570 1 570 275,4% 560 2 017 2 017 2 019 360,5%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 674 3 059 3 059 5 397 201,8% 3 161 5 638 5 638 10 401 329,0%
Intézmény Homoktövis Óvoda JMK Óvoda
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 890 890 890 890 100,0% 23 23 23 23 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 890 890 890 890 100,0% 23 23 23 23 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 1 826 3 102 3 102 5 634 308,5% 2 857 4 929 4 929 9 761 341,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 1 826 3 102 3 102 5 634 308,5% 2 857 4 929 4 929 9 761 341,7%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 716 3 992 3 992 6 524 240,2% 2 880 4 952 4 952 9 784 339,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 166 3 289 3 289 5 787 267,2% 2 140 4 212 4 212 8 091 378,1%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 166 3 289 3 289 5 787 267,2% 2 140 4 212 4 212 8 091 378,1%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 550 703 703 737 134,0% 740 740 740 1 693 228,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 550 703 703 737 134,0% 740 740 740 1 693 228,8%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 716 3 992 3 992 6 524 240,2% 2 880 4 952 4 952 9 784 339,7%
Intézmény Karinthy Frigyes Óvoda Liget Óvoda Királykerti Tagóvoda
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 286 286 286 286 100,0% 175 175 175 175 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 286 286 286 286 100,0% 175 175 175 175 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 888 3 871 3 871 7 286 252,3% 3 607 5 276 5 276 11 199 310,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 888 3 871 3 871 7 286 252,3% 3 607 5 276 5 276 11 199 310,5%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 174 4 157 4 157 7 572 238,6% 3 782 5 451 5 451 11 374 300,7%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 374 3 357 3 357 6 754 284,5% 2 682 4 351 4 351 10 073 375,6%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 374 3 357 3 357 6 754 284,5% 2 682 4 351 4 351 10 073 375,6%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 800 800 800 818 102,3% 1 100 1 100 1 100 1 301 118,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 800 800 800 818 102,3% 1 100 1 100 1 100 1 301 118,3%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 174 4 157 4 157 7 572 238,6% 3 782 5 451 5 451 11 374 300,7%
Intézmény Nyár Óvoda Park Óvoda Lakkozó Tagóvoda
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 108 108 108 108 100,0% 715 715 715 715 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 108 108 108 108 100,0% 715 715 715 715 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 628 3 225 3 225 5 614 213,6% 3 205 4 702 4 702 11 564 360,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 628 3 225 3 225 5 614 213,6% 3 205 4 702 4 702 11 564 360,8%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 736 3 333 3 333 5 722 209,1% 3 920 5 417 5 417 12 279 313,2%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 236 2 833 2 833 4 674 209,0% 3 320 4 817 4 817 11 612 349,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 236 2 833 2 833 4 674 209,0% 3 320 4 817 4 817 11 612 349,8%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 500 500 500 1 048 209,6% 600 600 600 667 111,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 500 500 500 1 048 209,6% 600 600 600 667 111,2%
önkéntes feladat
8. Felújítások - - - -
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 736 3 333 3 333 5 722 209,1% 3 920 5 417 5 417 12 279 313,2%
Intézmény Viola Óvoda Virág Óvoda
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index % 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 431 431 431 431 100,0% 23 23 23 23 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 431 431 431 431 100,0% 23 23 23 23 100,0%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 2 145 3 161 3 161 7 635 355,9% 2 759 3 237 3 237 8 125 294,5%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 145 3 161 3 161 7 635 355,9% 2 759 3 237 3 237 8 125 294,5%
önkéntes feladat
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 2 576 3 592 3 592 8 066 313,1% 2 782 3 260 3 260 8 148 292,9%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 2 076 3 092 3 092 7 455 359,1% 2 082 2 560 2 560 7 537 362,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 2 076 3 092 3 092 7 455 359,1% 2 082 2 560 2 560 7 537 362,0%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 500 500 500 611 122,2% 700 700 700 611 87,3%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 500 500 500 611 122,2% 700 700 700 611 87,3%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 2 576 3 592 3 592 8 066 313,1% 2 782 3 260 3 260 8 148 292,9%
Intézmény Óvodák összesen
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019.
I. mód
2019.
II. mód
2019.
III. mód
Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
3. Közhatalmi bevételek 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
4. Működési bevételek 3 346 3 346 3 346 3 346 100,0%
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 3 346 3 346 3 346 3 346 100,0%
önkéntes feladat 0 0 0 0
5. Felhalmozási bevételek 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
8. Finanszírozási bevételek 41 850 59 656 59 656 125 200 299,2%
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 41 850 59 656 59 656 125 200 299,2%
önkéntes feladat 0 0 0 0
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 45 196 63 002 63 002 128 546 284,4%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
3. Dologi kiadások 36 475 52 671 52 671 115 413 316,4%
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 36 475 52 671 52 671 115 413 316,4%
önkéntes feladat 0 0 0 0
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
5. Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
6. Tartalékok 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
7. Beruházások 8 721 10 331 10 331 13 133 150,6%
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 8 721 10 331 10 331 13 133 150,6%
önkéntes feladat 0 0 0 0
8. Felújítások 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
10. Finanszírozási kiadások 0 0 0 0
ebből: állami feladat 0 0 0 0
kötelező feladat 0 0 0 0
önkéntes feladat 0 0 0 0
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 45 196 63 002 63 002 128 546 284,4%

2.a.2.2. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2019. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat GI központhoz tartozó egyéb intézmények beépülő bevételei és kiadásai

e Ft-ban
Intézmény Szociális Intézmény Újpesti Bölcsödék Intézménye
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019. I. mód 2019. II. mód 2019.III. mód Index % 2019. évi terv 2019. I. mód 2019. II. mód 2019.III. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Közhatalmi bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
4. Működési bevételek 129 400 129 400 129 400 129 400 100,0% 39 922 39 922 39 922 40 614 101,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 129 400 129 400 129 400 129 400 100,0% 39 922 39 922 39 922 40 614 101,7%
önkéntes feladat
5. Felhalmozási bevételek
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
6. Működési célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
8. Finanszírozási bevételek 41 675 67 597 67 597 112 201 269,2% 28 934 54 800 54 800 104 667 361,7%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 41 675 64 961 64 961 109 565 262,9% 28 934 54 800 54 800 104 667 361,7%
önkéntes feladat 2 636 2 636 2 636
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 171 075 196 997 196 997 241 601 141,2% 68 856 94 722 94 722 145 281 211,0%
B. KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
3. Dologi kiadások 150 675 175 478 175 478 219 524 145,7% 52 316 69 351 69 351 111 537 213,2%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 150 675 175 478 175 478 219 524 145,7% 52 316 69 351 69 351 111 537 213,2%
önkéntes feladat
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat
5. Egyéb működési célú kiadások 16 000 16 069 16 069 16 069 100,4% - - - 692
ebből: állami feladat
kötelező feladat 16 000 16 069 16 069 16 069 100,4% - - - 692
önkéntes feladat
6. Tartalékok
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
7. Beruházások 3 500 4 550 4 550 5 108 145,9% 16 540 25 371 25 371 33 052 199,8%
ebből: állami feladat
kötelező feladat 3 500 4 550 4 550 5 108 145,9% 16 540 25 371 25 371 33 052 199,8%
önkéntes feladat
8. Felújítások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
10. Finanszírozási kiadások
ebből: állami feladat
kötelező feladat
önkéntes feladat
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 171 075 196 997 196 997 241 601 141,2% 68 856 94 722 94 722 145 281 211,0%
Intézmény Gazdasági Intézmény Központ GI-hez tartozó egyéb int. összesen
Rovat megnevezése 2019. évi terv 2019. I. mód 2019.II. mód 2019.III. mód Index % 2019. évi terv 2019. I. mód 2019.II. mód 2019.III. mód Index %
A. BEVÉTELEK
1. Működési célú támogatások áht-n belülről - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
3. Közhatalmi bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
4. Működési bevételek 763 850 763 850 763 850 890 933 116,6% 933 172 933 172 933 172 1 060 947 113,7%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 763 850 763 850 763 850 890 933 116,6% 933 172 933 172 933 172 1 060 947 113,7%
önkéntes feladat - - - -
5. Felhalmozási bevételek - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
6. Működési célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
8. Finanszírozási bevételek 2 668 433 3 468 568 3 468 568 3 516 766 131,8% 2 739 042 3 590 965 3 590 965 3 733 634 136,3%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 2 668 433 3 429 695 3 429 695 3 477 893 130,3% 2 739 042 3 549 456 3 549 456 3 692 125 134,8%
önkéntes feladat 38 873 38 873 38 873 - 41 509 41 509 41 509
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+ 8) 3 432 283 4 232 418 4 232 418 4 407 699 128,4% 3 672 214 4 524 137 4 524 137 4 794 581 130,6%
B. KIADÁSOK - - - -
1. Személyi juttatások 521 573 535 880 535 880 520 475 99,8% 521 573 535 880 535 880 520 475 99,8%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 521 573 535 880 535 880 520 475 99,8% 521 573 535 880 535 880 520 475 99,8%
önkéntes feladat - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 101 306 110 650 110 650 108 575 107,2% 101 306 110 650 110 650 108 575 107,2%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 101 306 110 650 110 650 108 575 107,2% 101 306 110 650 110 650 108 575 107,2%
önkéntes feladat - - - -
3. Dologi kiadások 2 585 321 2 845 371 2 845 371 2 976 216 115,1% 2 788 312 3 090 200 3 090 200 3 307 277 118,6%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 2 585 321 2 845 371 2 845 371 2 976 216 115,1% 2 788 312 3 090 200 3 090 200 3 307 277 118,6%
önkéntes feladat - - - -
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 900 900 900 900 100,0%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 900 900 900 900 100,0%
önkéntes feladat - - - -
5. Egyéb működési célú kiadások - - - - 16 000 16 069 16 069 16 761 104,8%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 16 000 16 069 16 069 16 761 104,8%
önkéntes feladat - - - -
6. Tartalékok - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
7. Beruházások 191 076 277 126 277 126 328 316 171,8% 211 116 307 047 307 047 366 476 173,6%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 191 076 277 126 277 126 328 316 171,8% 211 116 307 047 307 047 366 476 173,6%
önkéntes feladat - - - -
8. Felújítások 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4% 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4%
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4% 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4%
önkéntes feladat - - - -
9. Egyéb felhalmozási célú kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
10. Finanszírozási kiadások - - - -
ebből: állami feladat - - - -
kötelező feladat - - - -
önkéntes feladat - - - -
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+...+10) 3 432 283 4 232 418 4 232 418 4 407 699 128,4% 3 672 214 4 524 137 4 524 137 4 794 581 130,6%

2.b. melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2019. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Újpest Önkormányzat Gazdasági Intézményéhez tartozó önállóan működő intézmények 2019. évi felhasználási engedélyhez kötött előirányzatairól

Intézmény 2019. évi terv 2019. I. mód 2019. II. mód 2019. III. mód
Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék Személyi juttatás Járulék
Ambrus Óvoda Vörösmarty Tagóvoda 5 513 1 075 5 513 1 075 5 513 1 075 646 193
Aradi Óvoda-Csányi és Pozsonyi Tagóvoda 9 420 1 837 9 420 1 837 9 420 1 837 2 200 560
Aranyalma Óvoda-Kertvárosi Tagóvoda 2 921 570 2 921 570 2 921 570 433 135
Bőrfestő Óvoda 9 373 1 828 9 373 1 828 9 373 1 828 832 313
Dalos Ovi Óvoda 4 670 788 4 670 788 4 670 788 471 35
Deák Óvoda 2 347 458 2 347 458 2 347 458 362 111
Homoktövis Óvoda 4 379 854 4 379 854 4 379 854 669 204
JMK Óvoda 6 961 1 357 6 961 1 357 6 961 1 357 1 024 245
Karinthy Frigyes Óvoda 5 463 1 065 5 463 1 065 5 463 1 065 518 199
Liget Óvoda-Királykerti Tagóvoda 4 900 955 4 900 955 4 900 955 483 182
Nyár Óvoda 5 723 1 116 5 723 1 116 5 723 1 116 2 177 495
Park Óvoda-Lakkozó Tagóvoda 7 053 1 375 7 053 1 375 7 053 1 375 2 243 532
Viola Óvoda 4 370 852 4 370 852 4 370 852 3 338 671
Virág Óvoda 5 445 1 062 5 445 1 062 5 445 1 062 657 204
Óvodák összesen 78 538 15 192 78 538 15 192 78 538 15 192 16 053 4 079
Szociális Intézmény 11 405 2 224 11 405 2 224 11 405 2 224 0 181
Újpesti Bölcsődék Intézménye 16 107 3 141 16 107 3 141 16 107 3 141 3 014 723
Egyéb intézmények összesen 27 512 5 365 27 512 5 365 27 512 5 365 3 014 904
Mindösszesen 106 050 20 557 106 050 20 557 106 050 20 557 19 067 4 983

3. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2019. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek felújítási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2019. évi terv 2019. évi
I. mód.
2019. évi
II. mód.
2019. évi
III. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Intézményi felújítási kiadások
1 Polgármesteri Hivatal
2 Gazdasági Intézmény mindösszesen 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4%
A. Intézményi felújítás összesen (1+2) 33 007 463 391 463 391 474 117 1436,4%
Önkormányzati felújítások
1 Utak és járdák felújítása 825 500 994 282 994 282 1 438 282 174,2%
2 VEKOP-6.2.1-15-2016-00001: „Újpest kapuja térségmegújítási és városrehabilitációs projekt” 156 531 156 531 156 531 162 066
3 Székesdűlő sor felújítása 38 100 38 100 38 100 38 100
4 Szűcs Sándor Általános Iskola felújítás 10 874
5 Rácz Gyöngyi Közösségi Központ mosdófelújítás 11 068
6 Nyár u 40-42 sz. alatti szolgáltatóház felújítás 99 007
7 István út 17-19 Ifjúsági Ház felújítás 188 670
B. Önkormányzati felújítás összesen 1 020 131 1 188 913 1 188 913 1 948 067 191,0%
Felújítások mindösszesen: 1 053 138 1 652 304 1 652 304 2 422 184 230,0%

4. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2019. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának és önállóan működő és gazdálkodó intézményeinek beruházási kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2019. évi terv 2019. évi
I. mód.
2019. évi
II. mód.
2019. évi
III. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
A. Intézményi beruházási kiadások
1 Informatikai eszközök beszerzése 19 749 19 749 19 749 19 749 100,0%
2 Hálózati rendszer fejlesztés 19 050 19 050 19 050 19 050 100,0%
3 Kisértékű informatikai eszközök beszerzése 3 810 3 810 3 810 3 810 100,0%
4 Kisértékű, egyéb eszközök beszerzése 5 394 5 394 5 394 5 394 100,0%
5 Szoftver vásárlás, fejlesztés 20 955 20 955 20 955 20 955 100,0%
6 Számítógépek és monitorok tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 13 716 18 943 18 943 18 943 138,1%
7 Fénymásolók, tervszerű selejtezéséből és új igényekből adódó vásárlás 6 350 6 350 6 350 6 350 100,0%
I. Polgármesteri Hivatal összesen (1+....+7) 89 024 94 251 94 251 94 251 105,9%
1 Gazdasági Intézmény és intézményei beruházási keret 219 837 317 378 317 378 379 609 172,7%
II. Gazdasági Intézmény mindösszesen 219 837 317 378 317 378 379 609 172,7%
A. Inzézményi beruházás összesen (I. + II.) 308 861 411 629 411 629 473 860 153,4%
B. Önkormányzat beruházási kiadásai
1 Tervezési díjak 72 390 94 221 94 221 96 967 134,0%
2 Járda és útépítés 310 896 311 696 311 696 471 696 151,7%
3 Játszóterek építése 139 700 139 700 139 700 139 700 100,0%
4 Parképítés, fasor rehabilitáció 1 877 245 2 094 137 2 094 137 1 789 310 95,3%
5 Közműépítés 3 810 3 810 3 810 3 810 100,0%
6 Parkoló építése 59 055 59 055 59 055 59 055 100,0%
7 Közvilágítás 63 500 63 500 63 500 63 500 100,0%
8 Forgalomtechnika 177 800 197 999 197 999 70 999 39,9%
9 Játszótéri és közterületi ivókutak 6 350 6 533 6 533 6 533 102,9%
10 Közterületi öntözőkutak építése 31 750 31 750 31 750 31 750 100,0%
11 Térfigyelő kamerák telepítése 76 200 76 200 76 200 76 200 100,0%
12 Nagyértékű eszközök beszerzése a közhasznú foglalkoztatottak részére 900 900 900 900 100,0%
13 Intézményi játszóeszköz építés 19 050 19 050 19 050 323 1,7%
14 Polgármesteri Hivatal rekonstrukciója 79 058 79 058 79 058 77 035 97,4%
15 Szent István tér rehabilitációja, „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” pályázat megvalósítása 531 050 534 162 534 162 534 162 100,6%
16 Bontási munkák 149 860 158 385 158 385 158 385 105,7%
17 Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések - VEKOP 5.3.-1-15-2016-00008 381 660 383 565 383 565 383 565 100,5%
18 Nyár Óvoda felújítása 400 000 400 000 400 000 625 073 156,3%
19 Szilágyi utcai sportfejlesztés - NFM 1 737 000 2 264 953 2 264 953 1 502 953 86,5%
20 Ingatlanvásárlás 130 286 206 286 206 286 282 613 216,9%
21 Intézményi műfű telepítés 201 860 201 860 201 860 201 860 100,0%
22 Okostantermek létesítése 50 000 50 000 50 000 49 310 98,6%
23 VEKOP-6.2.1-15-2016-00001: „Újpest kapuja térségmegújítási és városrehabilitációs projekt” 678 236 722 236 1 321 645 1 351 526 199,3%
24 Szakrendelő eszközvásárlás közérdekű kötelezettségvállalásból 1 082 1 082 1 082 1 082 100,0%
25 Elektromos töltőállomás létesítése (pályázat) 19 169 19 169 19 169 19 169 100,0%
26 Királykerti Óvoda tornaszoba építés és külső felújítás 1 372 1 372 1 372
27 Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Ált. Iskola tornaterem építés 4 572 4 572 4 572
28 Helyi védettséget jelző táblák 1 087 1 087 1 087
29 Pavilonok beszerzése 11 774 11 774 11 774
30 KÉSZ elkészítése 2 781 2 781 2 781
31 Szakrendelő eszközvásárlás 17 145
32 Pállya Celesztin hagyaték megvásárlása 1 858
33 Egészséges Budapest Program: Szakrendelő fejlesztése 383 155
34 Somos Andrásné szerzői jogdíj 440
35 Köztéri installáció 25 635
36 Sportszerek vásárlása 960
B. Önkormányzat beruházási kiadásai összesen (1+....+36) 7 197 907 8 140 893 8 740 302 8 448 255 117,4%
Beruházások mindösszesen: (A.+B.) 7 506 768 8 552 522 9 151 931 8 922 115 118,9%

5.a. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2019. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú kiadásai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2019. évi terv 2019. évi I. mód. 2019. évi II. mód. 2019. évi III. mód. Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
I. Egyéb működési célú kiadások (A.+B.) 2 713 738 2 815 411 2 815 411 3 265 300 120,3%
A. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n belülre (1+...+10) 724 742 808 640 808 640 832 588 114,9%
1 Nemzetiségi Önkormányzatok támogatása 3 000 10 000 10 000 25 130 837,7%
2 Rendőrség támogatása 79 200 79 200 79 200 79 200 100,0%
3 Tűzőrség támogatása 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
4 Szolidaritási hozzájárulás 615 542 615 542 615 542 615 542 100,0%
5 Károlyi Sándor Kórház támogatása 24 000 24 000 24 000 28 000 116,7%
6 2018. évi állami finanszírozás elszámolás 36 552 36 552 36 552
7 2017. évi állami finanszírozás felülvizsgálat 37 221 37 221 37 221
8 Bursa ösztöndíjak 2 125 2 125 2 125
9 Sport támogatási keretből nyújtott támogatás 1 000 1 000 1 000
10 Észak-Budapesti Tankerületi Központ: nyári táboroztatás támogatása 4 818
B. Egyéb működési célú kiadások ÁH-n kívülre (1+....+34) 1 988 996 2 006 771 2 006 771 2 432 712 122,3%
1 Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. támogatása 155 000 155 000 155 000 148 194 95,6%
2 Helytörténeti Értesítő támogatása 4 040 4 040 4 040 4 040 100,0%
3 BEM Néptáncegyüttes támogatása 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
4 Újpest-Megyeri Tigrisek Kosárlabda Klub támogatása 5 500 5 500 5 500 5 500 100,0%
5 Újpesti Haladás FC támogatása 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
6 Fővárosi Vízművek SK támogatása 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
7 UV Zrt. közszolgáltatási szerződés 56 335 65 553 65 553 95 523 169,6%
8 UKK Nonprofit Kft. közszolgáltatási szerződés 525 746 526 922 526 922 646 897 123,0%
9 Újpesti Városgondnokság Kft. közszolgáltatási szerződés 898 800 901 300 901 300 901 300 100,3%
10 Kerületi komposztálási mintaprogram 2 000 2 000 2 000 2 000 100,0%
11 Állatmentő Liga (állatmentő őrszolgálat) támogatása 3 900 3 900 3 900 3 900 100,0%
12 Polgárőr szervezetek támogatása 6 000 6 000 6 000 6 000 100,0%
13 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 93 000 93 000 93 000 344 011 369,9%
14 Twist Olivér Alapítvány (hajléktalanok nappali ellátása) 13 000 13 000 13 000 13 000 100,0%
15 Kereskedelmi és Iparkamara támogatása 1 000 1 000 1 000 1 000 100,0%
16 MÁV Szimfonikusok támogatása 1 000 1 000 1 000 1 000 100,0%
17 UTE utánpótlás támogatása 140 875 140 875 140 875 140 875 100,0%
18 Közterületi kamerarendszer magánterületen elhelyezett kameráinak üzemeltetéséhez nyújtott támogatás 1 700 1 700 1 700 1 700 100,0%
19 UTE versenysport támogatása 36 000 36 000 36 000 36 000 100,0%
20 Lepke Múzeum támogatása 3 600 3 600 3 600 3 600 100,0%
21 Egyházak működési támogatása 15 000 15 000 15 000 15 000 100,0%
22 ÚSC Városi Sportiskola támogatása 3 500 3 500 3 500 3 500 100,0%
23 Madárfészek Ökölvívó Akadémia Alapítvány támogatása 12 000 12 000 12 000 12 000 100,0%
24 Csibészek Fiatalokat Támogató Alapítvány támogatása 2 000 2 000 2 000 2 000 100,0%
25 DHK 3 431 3 431 3 431
26 Városépítészeti Alapítvány támogatása 600 600 600
27 Kiemelt oktatási és kulturális alapból nyújtott támogatás 850 850 3 200
28 Sport támogatási keretből nyújtott támogatás 305
29 Sport Alapból nyújtott támogatás 6 960
30 Tehetséggondozási keretből nyújtott támogatás 200
31 Nyári tábor támogatása keretből nyújtott támogatás 5 636
32 Ovi-Röpi Program bevezetése 520
33 Civil keretből nyújtott támogatás 15 610
34 Könyvkiadás támogatása keretből nyújtott támogatás 210
II. Egyéb felhalmozási célú kiadások (A.+B.) 1 155 316 1 325 977 1 325 977 2 011 182 172,8%
A. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n belülre 0 15 000 15 000 15 000
1 Tűzőrség támogatása 15 000 15 000 15 000
B. Egyéb felhalmozási célú kiadások ÁH-n kívülre (1+......+22) 1 155 316 1 310 977 1 310 977 1 996 182 172,8%
1 Önkormányzati lakásért fizetett pénzbeli térítés 20 000 20 000 20 000 15 000 75,0%
2 Fiatal házasok lakáshoz jutási támogatás végleges jelleggel 20 000 20 000 20 000 25 000 125,0%
3 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
4 UV Zrt. közszolgáltatási szerződés 260 834 358 681 358 681 849 753 325,8%
5 UV Zrt. lekötötttartalékba befizetés 280 000 280 000 280 000 280 000 100,0%
6 Újpesti Városgondnokság Kft. közszolgáltatási szerződés 89 880 87 380 87 380 87 380 97,2%
7 Társasházak energetikai korszerűsítésének támogatása 64 687 71 602 71 602 71 602 110,7%
8 Közvilágítás fejlesztések (BDK) 82 000 82 000 82 000 82 000 100,0%
9 MLSZ pályaépítési program önrész 0 9 972 9 972 9 972
10 Templomok felújítási keret 30 000 30 000 30 000 30 000 100,0%
11 Önkormányzati lakások felújítása 45 000 68 221 68 221 68 221 151,6%
12 UKK Nonprofit Kft. közszolgáltatási szerződés 52 574 52 574 52 574 43 647 83,0%
13 Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. támogatása 1 341 1 341 1 341 1 341 100,0%
14 KLKS Basketball Kft. visszatérítendő támogatása 130 000 130 000 130 000 130 000 100,0%
15 KLKS Basketball Kft. vissza nem térítendő támogatása 75 000 75 000 75 000 75 000 100,0%
16 Bethlen Gábor Alapítvány támogatása 1 000 1 000 1 000 1 000 100,0%
17 Karmel Kiskertje Katolikus Óvoda támogatása 6 000 6 000 6 000
18 Káposztásmegyeri Sport Klub támogatása 14 206 14 206 14 206
19 Ovi - Sport Pálya árnyékoló háló felszerelése 2 160
20 Babits Mihály Gimnázium Diáksoport Egyesület támogatása 900
21 UV Zrt. közszolgáltatási szerződés előleg 200 000
I.-II. Mindösszesen 3 869 054 4 141 388 4 141 388 5 276 482 136,4%

5.b. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2019. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának egyéb működési és felhalmozási célú bevételei feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2019. évi terv 2019.
I. mód.
2019.
II. mód.
2019.
III. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
I. Működési célú bevételek (A.+B.) 3 583 103 3 643 001 3 643 001 3 727 029 104,0%
A. Működési célú támogatások ÁH-n belülről (1+...+6) 3 582 103 3 642 001 3 642 001 3 721 029 103,9%
1 Önkormányzatok működési támogatásai 3 482 068 3 519 168 3 519 168 3 569 043 102,5%
2 Közhasznú foglalkoztatás 100 035 100 035 100 035 100 035 100,0%
3 Klímatudatosságot erősítése Újpesten - KEHOP-1.2.1-18-2018-00010 20 000 20 000 20 000
4 KAB-KEF-18-A-26255 pályázat 800 800 800
5 Bethlen Gábor Alap: Testvér-települési programok és együttműködések c. pályázat 1 800 1 800 1 800
6 Elvont 2018. évi maradvány 198 198 198
7 POCITYF „okos város” pályázat 29 153
B. Működési célú átvett pénzeszközök (1+2) 1 000 1 000 1 000 6 000 600,0%
1 Cseriti adományok 1 000 1 000 1 000 1 000 100,0%
2 „Szabadságkoncer Újpesten” pályázat támogatása 5 000
II. Felhalmozási célú bevételek (A.+B.) 1 851 733 1 851 733 1 851 733 2 199 186 118,8%
A. Felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülről (1+....+5) 1 483 733 1 483 733 1 483 733 1 483 733 100,0%
1 Térköz pályázat: „Találkozzunk többször új közösségi terek kialakítása a Szent István tér rehabilitációja során” 384 750 384 750 384 750 384 750 100,0%
2 Térköz pályázat: A Szigeti József sétány funkcióbővítő megújítása 50 000 50 000 50 000 50 000 100,0%
3 Térköz pályázat: Innovatív közösségerősítés és életminőség javítás a Szilas Park komplex fejlesztésével 200 000 200 000 200 000 200 000 100,0%
4 Egészséges Budapest Program 834 000 834 000 834 000 834 000 100,0%
5 Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések - VEKOP 5.3.-1-15-2016-00008 - tartalékkeret 14 983 14 983 14 983 14 983 100,0%
B. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (1+....+5) 368 000 368 000 368 000 715 453 194,4%
1 Dolgozóknak adott lakásvásárlási, lakásépítési kölcsönök visszatérülése 7 000 7 000 7 000 7 000 100,0%
2 Hárompontos Sport Kft. visszatérítendő támogatás visszafizetése 100 000 100 000 100 000 100 000 100,0%
3 Adomány Szakrendelő eszközbeszerzésére 1 000 1 000 1 000 1 000 100,0%
4 KLKS Basketball Kft. visszatérítendő támogatás visszafizetése 260 000 260 000 260 000 260 000 100,0%
5 UV Zrt. Lektött tartalékba pótbefizetés visszatérítése 347 453
I.-II. Mindösszesen 5 434 836 5 494 734 5 494 734 5 926 215 109,0%

6. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2019. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros Újpest Önkormányzatának tartalék előirányzatai feladatonként

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2019. évi terv 2019. évi
I. mód.
2019. évi
II. mód.
2019. évi
III. mód.
Index
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
A. Általános tartalék 600 000 599 317 599 317 106 390 17,7%
B. Működési céltartalék (I.+II.) 341 530 277 528 277 528 125 283 36,7%
I. Egyéb működési tartalék (1+....+20) 241 180 181 604 181 604 95 956 39,8%
1 Egészségügyi és szociális ágazati tartalék 100 000 81 047 81 047 25 892 25,9%
2 Intézményvezetők, pedagógusok továbbképzése 6 000 358 358 0 0,0%
3 Vis maior alap 5 000 5 000 5 000 5 000 100,0%
4 Újpesti Városnapok 25 000 25 000 25 000 0 0,0%
5 Testvérvárosi Kapcsolatok 4 000 4 000 4 000 1 493 37,3%
6 Testvértelepülési diáktábor 7 000 474 474 0 0,0%
7 Újpest Egészségéért Díj 4 200 4 200 4 200 1 790 42,6%
8 Sport támogatási keret 3 000 2 000 2 000 1 239 41,3%
9 Újpest kiváló tanulója, Újpest gyermekeiért díj 4 000 4 000 4 000 0 0,0%
10 Újpestért cím, díszpolgári cím 2 500 2 500 2 500 0 0,0%
11 Kiemelt kulturális és oktatási tevékenység 5 000 3 855 3 855 366 7,3%
12 Diákcsere program 1 000 1 000 1 000 1 000 100,0%
13 Könyvkiadás támogatása 4 000 2 307 2 307 310 7,8%
14 DHK díjtartozás 10 000 10 000 10 000 10 000 100,0%
15 Karácsonyi vásár, szilveszter 15 000 15 000 15 000 15 000 100,0%
16 Ovi - Sport Program 2 980 2 980 2 980 300 10,1%
17 Nyári napközis tábor, Pótvizsga felkészítés 29 500 7 470 7 470 0 0,0%
18 Tanoda Program támogatása 13 000 6 000 6 000 0 0,0%
19 KEHOP-1.2.1-18-2018-00010: „Klímatudatosság erősítése Újpesten” 4 413 4 413 4 413
20 POCITYF pályázat 29 153
II. Bizottsági tartalékok (1+...+8) 100 350 95 924 95 924 29 327 29,2%
1 Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság keret 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
2 Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság keret 3 000 3 000 3 000 3 000 100,0%
3 Népjóléti és Lakásügyi Bizottság 3 000 3 000 3 000 1 590 53,0%
4 Idősek hónapja 1 200 1 200 1 200 0 0,0%
5 Szociális munka díj 1 150 1 150 1 150 1 150 100,0%
6 TRÖK keret 12 000 12 000 12 000 11 940 99,5%
7 TRÖK rendezvények 12 000 12 000 12 000 0 0,0%
8 Közművelődési, Oktatási Bizottsági keret 65 000 60 574 60 574 8 647 13,3%
Ebből: - DÖK támogatás 1 000 1 000 1 000 1 000 100,0%
- Gyermekvédelmi keret 6 000 1 574 1 574 0 0,0%
- Nyári tábor és erdei iskolák támogatása 12 000 12 000 12 000 33 0,3%
- Egyéb kulturális tevékenység 8 000 8 000 8 000 0 0,0%
- Nemzetiségi keret 14 000 14 000 14 000 4 870 34,8%
- Tehetséggondozási keret 2 000 2 000 2 000 1 704 85,2%
- Civil keret 14 000 14 000 14 000 0 0,0%
- Sport Alap 8 000 8 000 8 000 1 040 13,0%
C. Fejlesztési tartalékok (1+...+10) 2 839 194 3 111 666 3 111 666 1 287 368 45,3%
1 Beruházási és felújítási céltartalék 1 230 000 1 494 897 895 488 74 973 6,1%
2 Pályázatok elkészítése 5 000 5 000 5 000 5 000 100,0%
3 TRÖK Farkaserdő rendbetétele 10 000 10 000 10 000 10 000 100,0%
4 Helyi védett ingatlanok 10 000 10 000 10 000 10 000 100,0%
5 Szobor és emléktábla állítás 20 000 20 000 20 000 0 0,0%
6 Informatikai tartalék és pályázati önrészek 10 000 5 875 5 875 4 656 46,6%
7 Egészséges Budapest Program 834 000 834 000 834 000 450 845 54,1%
8 VEKOP-6.2.1-15-2016-00001: „Újpest kapuja térségmegújítási és városrehabilitációs projekt” 720 194 720 194 720 194 720 194 100,0%
9 Parkolóhely megváltás 1 500 1 500 1 500
10 Baross-Schweidel-Attila-Mildenberg tömb közterületi fejlesztése 10 200 10 200 10 200
Tartalékok mindösszesen (A+B+C) 3 780 724 3 988 511 3 389 102 1 519 041 40,2%

7. számú melléklet a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2019. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának többéves kihatással járó kötelezettségei évenkénti bontásban és összesítve

eFt-ban
Sor-
szám
Megnevezés 2020 2021 2022 2023 2024 összesen
1 Társasház felújítási pályázatok 44 717 70 000 70 000 70 000 70 000 324 717
2 Székesdűlő útépítés 400 000 400 000
3 Szilágyi szervízépület 50 000 50 000
4 Északi térrész rendezése 1 215 000 1 215 000
5 Széleskörű aktív ellátást nyújtó esetlegesen súlyponti újpesti kórház létesítéséhez saját forrás biztosítása 100 000 900 000 1 000 000
Összesen 1 809 717 970 000 70 000 70 000 70 000 2 989 717