Indokolás

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2010. (III. 29.) önkormányzati rendelete

az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújításának önkormányzati támogatásáról

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján az alábbiakat rendeli el:

I. fejezet

Általános rendelkezések

A rendelet célja

1. § (1) E rendelet célja a lakóépületekben üzemelő termoforkémények biztonságtechnikai felújításának önkormányzati támogatása az önkormányzatokért felelős miniszter által kiírt pályázati program keretében.

(2) E rendelet alkalmazásában lakóépület a 2. §-ban meghatározottak szerinti teljes épület vagy dilatációval határolt épületrész.

A rendelet hatálya

2. § E rendelet hatálya kiterjed a Budapest XVI. kerület közigazgatási határán belül elhelyezkedő, az 1985. év előtt épült, legalább 8 lakással rendelkező társasházra, lakásszövetkezeti épületre (továbbiakban együtt: pályázó), amelyben fűtő és/vagy vízmelegítő berendezések égéstermékeinek elvezetésére szolgáló egycsatornás gyűjtőkémény (továbbiakban: termofor kémény) üzemel.

II. fejezet

Eljárási szabályok

A támogatás formája és mértéke

3. § (1) Budapest Főváros XVI. kerület Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) az 1. §-ban meghatározott célra pályázó részére vissza nem térítendő támogatást (továbbiakban: támogatás) nyújt az Önkormányzat adott évi költségvetésében erre a célra elkülönített kerete erejéig, a beérkezett pályázatok sorrendjében, figyelemmel a 9. §-ban foglalt szempontrendszerre.

(2) A támogatás a pályázatban szereplő felújítási költség 30%-a, de lakásonként legfeljebb 60 000 Ft (azaz hatvanezer forint) lehet.

(3) A tulajdonos lakóközösségek az Önkormányzatot terhelő, (2) bekezdésben meghatározott saját részt (a tényleges bekerülési költség 30%-át) részben vagy egészben átvállalhatják.

(4) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

(5) A támogatás egyszer megítélt összeg. Amennyiben a benyújtott pályázattól eltérően többletköltségek merülnek fel, annak finanszírozására a pályázó köteles.

(6) Amennyiben a teljes bekerülési költség a benyújtott pályázatban meghatározottól kevesebb, akkor az Önkormányzat a tényleges bekerülési költség 30%-át nyújtja támogatásként.

(7) A pályázati eljárás kétlépcsős, elsőként a pályázó nyújtja be pályázatát az Önkormányzathoz a (2) bekezdésben meghatározott mértékű támogatásra, majd az önkormányzati döntést követően a második lépcsőben az Önkormányzat által is támogatott pályázatokat - az Önkormányzat dokumentumaival kiegészítve - a pályázó társasházak illetve lakásszövetkezetek továbbítják az önkormányzatokért felelős minisztérium (továbbiakban: Minisztérium) felé.

(8) Az elnyerhető állami támogatás legfeljebb a teljes bekerülési költség 40%-a, de lakásonként legfeljebb 80 000 Ft (azaz nyolcvanezer forint) lehet, amely egyszer megítélt összeg, ezért a kivitelezési költségek csökkenése esetén a támogatás mértéke arányosan csökken, többletköltségek felmerülése esetén pedig nem emelkedik.

Pályázati eljárás

4. § (1) A támogatás elnyerése nyilvános pályázati eljárás útján történik.

(2) *  A megpályázható összeg nagyságát az Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) határozza meg. A pályázati eljárás kiírásáról a Képviselő-testület Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága (továbbiakban: GPB) dönt.

(3) *  A pályázati rendszer működtetését az Önkormányzat Polgármesteri Hivatala (továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) végzi, amelynek szakaszai a következők:

1. a pályázati kiírás közzététele, befogadása, előminősítése;

2. döntés előkészítő előterjesztés benyújtása a GPB-hoz;

3. a támogatási szerződések előkészítése;

4. az önkormányzati támogatás folyósításának lebonyolítása.

Pályázati és támogatási feltételek

5. § (1) A 2. §-ban meghatározott lakóépületekben lévő kettősfalú, illetve egyesített falú gyűjtőkémények, valamint az ezekhez kapcsolódó füstcsövezés olyan felújítási munkálataira igényelhető támogatás, amelyek eredményeként biztosítható a tüzelőberendezések által előállított, jelenleg a termofor kéményekbe vezetett égéstermékek biztonságos elvezetése, valamint azok lakásokba, illetve egyéb helyiségekbe történő és az életbiztonságot veszélyeztető visszaáramlásának megakadályozása.

(2) A pályázathoz mellékelni kell azt a közgyűlési határozatot, amely tartalmazza, hogy a pályázó nyertes pályázat esetén a készpénzben általa vállalt saját erőt elkülönített bankszámlaszámra helyezi el, és a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet biztosítja.

(3) A pályázó saját erejeként kizárólag készpénz vehető figyelembe melynek forrása lehet

a) saját pénzeszköz, (rendelkezésre álló felújítási alap, illetve a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása)

b) a projekt finanszírozására felvenni tervezett, vagy felvett bankhitel.

(4) A pályázónak a teljes bekerülési költség 30%-át önerőként kell biztosítania, és a pályázat benyújtásakor igazolnia kell a bekerülési költség 30%-ának (önerő) forrásszerkezetét (banki igazolás a tulajdonosi befizetésről, vagy hitelintézet hitelnyújtási szándéknyilatkozatát).

(5) A pályázónak a pályázati felhívásban megjelölt minden adatot és információt a pályázati anyagban szolgáltatni kell.

(6) A pályázati eljárásban csak az a pályázó vehet részt, akinek nincs 60 napon túl meg nem fizetett köztartozása, ezen tényről hitelt érdemlően nyilatkoznia kell.

(7) A pályázó benyújtott pályázatát utólag nem módosíthatja. Amennyiben a pályázó mégis változtatni kíván pályázatán, úgy a korábban benyújtott pályázatát vissza kell vonnia, és a módosított pályázatot új pályázatként kell benyújtania.

(8) A pályázatban a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség a felújítás tervezési és engedélyezési költségeit tartalmazhatja, továbbá a lebonyolítás - ennek részeként a közbeszerzési eljárás - és a kivitelezés költségeit, valamint az általános forgalmi adót.

(9) Nem fedezhető a támogatásból a lakásokon kívüli, ugyanazon épületben lévő nem lakáscélú helyiségekre jutó kéményszakaszok felújítása, de egyéb forrásból a támogatásra nem jogosult ingatlanokat is érintő munkálatok a támogatott programmal egy időben elvégezhetők. Ilyen esetben a lakáscélú és a nem lakáscélú helyiségekre (vegyes funkció) jutó költségeket a kivitelezési szerződésben is el kell különíteni. A program megvalósítása során csak az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni.

(10) A vegyes funkciójú pályázó esetén csak a lakásokra jutó költségek képezhetik a pályázat alapját.

(11) Az önkormányzati támogatás feltétele, hogy a pályázók pályázatát az adott kéményfelújításra a Minisztérium támogassa.

(12) A nyertes pályázóval az Önkormányzat támogatási szerződést köt.

6. § Nem nyújtható támogatás:

a) a termofor kéménybe bekötött tüzelőberendezések cseréjéhez, javításához, illetve felújításához;

b) az 1985. évet követő években épített (használatbavételi engedélyt kapott) lakóépület termofor kémény biztonságtechnikai felújításához;

c) a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz;

d) ha a pályázónak a közműszolgáltatókkal szemben lejárt tartozása van;

e) a pályázati feltételeknek nem megfelelő pályázat esetén.

Pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

7. § (1) A pályázat kizárólag a pályázathoz készített formanyomtatványokon és mellékletein, magyar nyelven nyújtható be. Az adatlap nem változtatható sem tartalmában, sem alakjában.

(2) *  Az önkormányzati pályázati felhívás, valamint jelen önkormányzati rendelet Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat internetes honlapjáról (www.budapest16.hu) letölthető, vagy térítésmentesen beszerezhető a Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Ügyfélszolgálati Irodáján. A Minisztérium pályázati felhívása, a pályázati útmutató és mellékletei a Minisztérium internetes honlapjáról (www.gov.hu) és az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (továbbiakban: ÉMI Nonprofit Kft.) internetes honlapjáról (www.emi.hu) tölthető le.

(3) A pályázathoz az alábbi mellékleteket kell csatolni:

Formanyomtatványok:

a) Összefoglaló adatlap;

b) Adatlap az épület állapotáról és a pályázattal érintett épület tervezett kéményfelújításáról;

c) Adatlap a támogatási döntésről;

d) A lakóközösség határozata a lakástulajdonosok részéről vállalt saját erő biztosításáról szóló közgyűlési határozat-kivonat szerinti kötelező tartalommal;

e) A pályázat tartalomjegyzéke;

Műszaki dokumentumok:

f) Az épület pályázattal érintett felmérési tervrajzai a dilatáció helyének megjelölésével (ezen belül szintenkénti alaprajzok a termofor kéménybekötések megjelölésével és az épület egy jellemző metszete), ha a felújítás nem építési engedélyköteles, vagy az építési engedély teljes tervdokumentációja, ha a felújítás építési engedélyköteles;

g) Az építési engedély másolata, vagy a benyújtásról szóló igazolás, ha a felújítás építési engedélyköteles;

h) A kéményfelújítás részletes költségvetése vagy részletes kivitelezői árajánlat, mely a munkák vonatkozásában igazodik a pályázathoz, és a szakvéleményhez. (A kéményfelújítás részletes költségvetésének vagy a részletes kivitelezői árajánlatának tartalmaznia kell a készítő nyilatkozatát arról, hogy azt a pályázathoz csatolt, részletes állagfelmérő szakvéleménynek és felújítási javaslatnak ismeretében, az abban foglaltak teljes körű figyelembevételével készítette el.);

i) Az épület termofor kéményeire vonatkozó - az illetékes fővárosi kéményseprő és tüzeléstechnikai vállalat által készített - részletes állagfelmérő szakvélemény és felújítási javaslat. (A részletes állagfelmérő szakvéleménynek és felújítási javaslatnak ki kell terjednie az épület összes - beleértve a használaton kívüli termofor kéményeinek az állapotvizsgálatára -, továbbá, a szakvéleménynek tartalmaznia kell a készítő, vagy a tervező nyilatkozatát arról, hogy a felújítási javaslat végrehajtásának eredményeként biztosítva lesz a tüzelőberendezések által előállított, jelenleg a termofor kéményekbe vezetett égéstermékek biztonságos elvezetése, azok lakásokba, illetve egyéb helyiségekbe történő és az életbiztonságot veszélyeztető visszaáramlásának megakadályozása.);

Mellékletek:

j) A pályázattal érintett épület 30 napnál nem régebbi (az önkormányzathoz beadott pályázat benyújtásának időpontjában) tulajdoni törzslapja;

k) Az illetékes földhivatal által kiadott térképmásolat;

l) Tervezett kedvezményezetti hitelfelvétel esetén a hitelintézet szándéknyilatkozata a hitelnyújtásról, mely összegszerűen is megjelöli a hitel összegét;

m) Nyilatkozat a pályázat tárgyának megvalósításához más költségvetési előirányzatból igényelt vagy elnyert támogatásokról (ideértve a területfejlesztési tanácsok rendelkezési jogkörében kezelt támogatásokat is);

n) A pályázó kedvezményezett és más szervezetek együttműködése esetén az együttműködés tartalmát szabályozó megállapodás, vagy szerződés.

(4) A pályázatot 1 eredeti és 1 másolati példányban a Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani „Termofor kéményfelújítás” jeligével, az Önkormányzat által nyilvános felhívásban közzétett határidőig. A pályázat benyújtásának végső határideje: 2010. április 9.

(5) A Polgármesteri Hivatal a hiányosan benyújtott pályázatok esetében 15 napon belül hiánypótlási kötelezettséget ír elő. A hiánypótlásnak a hiánypótlási felhívás kézhezvételétől számított 6 napon belül kell eleget tenni. A hiánypótlási határidő nem hosszabbítható.

(6) A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

(7) A hiánypótlás után teljes és érvényes, minden pályázati feltételrendszernek megfelelő pályázatról befogadó nyilatkozatot kell kiadni, a hiánypótlás teljesítését követő 15 napon belül. A hiánypótlás elmulasztása, vagy nem megfelelő hiánypótlás esetén a pályázat formai, és/vagy tartalmi hiba vagy hiány miatt elutasításra kerül, amelyről a pályázó szintén 15 napon belül elutasító határozatot kap. A határidőben beérkezett és a hiánypótlás után teljes és érvényes befogadó nyilatkozattal bíró pályázatokról folyamatosan történik döntés, a pályázatoknak a 9. §-ban részletezett szempontrendszer alapján felállított rangsora alapján.

Hatásköri és eljárási szabályok

8. § (1) *  A pályázat Önkormányzat általi támogatásáról - a rendelkezésre álló támogatási keret figyelembevételével -, a GPB dönt.

(2) A döntést követő 15 napon belül a pályázók értesítést kapnak a támogatási döntésről, illetve az elutasításról, és ezzel egyidejűleg megtörténik a támogatott pályázatok állam felé történő pályázó általi továbbításához szükséges dokumentumoknak a pályázó részére történő rendelkezésre bocsátása.

A támogatás odaítélésének szempontrendszere

9. § Előnyt élvez az alábbi sorrendben az a pályázó, amely:

a) magasabb saját erőt tud biztosítani, ezáltal kevesebb önkormányzati támogatást vesz igénybe;

b) egyszerre nagyobb lakásszámú lakóépület kéményeinek felújítását célozza meg;

c) a kéményfelújítás során korszerű technológiai, technikai megoldásokat alkalmaz;

d) közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb fajlagos költséggel végzi a felújítást;

e) a felújítás eredményeként az égésterméket lakásonként különálló kéményekben vezeti el.

f) pályázata alaki és tartalmi szempontból megfelelő (adatlap teljes körű kitöltése szükséges);

g) költségvetése és tervei megalapozottak.

A felújítás műszaki ellenőrzése és a támogatás folyósítása

10. § (1) A költségvetési forrásra tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni. A kivitelezői szerződésnek a támogatási szerződéssel összhangban kell lennie.

(2) A Polgármesteri Hivatal által kijelölt, vagy megbízott műszaki ellenőr jogosult a támogatással érintett felújítás dokumentumaiba bármikor betekinteni, azt ellenőrizni, a kivitelezés menetét, a tervezett műszaki megoldásokat jogosult a helyszínen bármely munkafázisban ellenőrizni, jogosult és köteles az eltéréseket dokumentálni (jegyzőkönyv, fényképfelvétel). Az elvégzett felújítási munka szakszerűségéről a kivitelezőnek nyilatkoznia kell.

(3) A műszaki ellenőr által megállapított eltéréseket az ÉMI Nonprofit Kft. részére döntéshozatal végett a Polgármesteri Hivatal megküldi.

(4) A pályázatban foglaltaktól - az ÉMI Nonprofit Kft. által megállapított - eltérő kivitelezés esetén a támogatás nem folyósítható. Ebben az esetben az Önkormányzat a 3. § (1) bekezdés szerinti támogatást nem folyósítja a pályázó részére.

(5) Az önkormányzati támogatás folyósítására a munka elvégzését követően, a műszaki ellenőr igazolását, a pályázó nevére szóló, a pályázó által benyújtott számlamásolat becsatolása után, a pályázó részére történő átutalással kerül sor. A számlamásolat becsatolásakor pályázónak igazolnia kell az önrész vállalkozó felé történő megfizetését.

(6) A kivitelezőnek felróható okból keletkező káráért a pályázó az Önkormányzat felé teljes körűen felel.

III. fejezet

Záró rendelkezések

11. § (1) E rendelet 2010. március 29-én lép hatályba.

(2) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.

Ancsin László
jegyző
Kovács Péter
polgármester

1. számú melléklet a 10/2010. (III. 29.) önkormányzati rendelethez

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújításának önkormányzati támogatására

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzati Miniszternek a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet alapján meghirdetett LFP-2009-LA-7 pályázatához kapcsolódva pályázatot hirdet az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújításának önkormányzati támogatására.

I. A támogatás célja

A támogatás célja az 1985-ig épült lakóépületek üzemelő fűtő és/vagy vízmelegítő -berendezések égéstermékeinek elvezetésére szolgáló egycsatornás gyűjtőkéményeinek (a továbbiakban: termofor kémény) biztonságtechnikai felújítása.

II. A pályázók köre

Pályázatot nyújthatnak be a XVI. kerület közigazgatási területén lévő legalább 8 lakással rendelkező társasházak és lakásszövetkezetek (továbbiakban: pályázók) saját tulajdonú épületeik termofor kéményeinek biztonságtechnikai felújításának elősegítésére.

III. Támogatható tevékenységek köre

A pályázat keretén belül a legalább 8 lakással rendelkező lakóépületekben lévő kettősfalú, illetve egyesített falú gyűjtőkémények, valamint az ezekhez kapcsolódó füstcsövezés olyan felújítási munkálataira igényelhető támogatás, amelynek eredményeként biztosítható a tüzelőberendezések által előállított, jelenleg a termofor kéményekbe vezetett égéstermékek biztonságos elvezetése, azok lakásokba, illetve egyéb helyiségekbe történő és az életbiztonságot veszélyeztető visszaáramlásának megakadályozása. Az egyéb nem lakáscélú helyiségekre jutó kéményszakaszok felújítási költségeihez az önkormányzati támogatás nem vehető igénybe.

IV. A pályázat tárgya és benyújtásának módja

1. A pályázat tárgya:

A pályázat tárgya csak teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész (a továbbiakban: épület, vagy épületrész) lehet. Teljes épület a más épülettel határoló falai vonatkozásában részben sem érintkező épület.

2. A pályázat benyújtásának módja:

Kétlépcsős a pályázat, tekintettel arra, hogy a pályázatot az önkormányzat is támogatja.

Az önkormányzat jelen felhívás közzétételével írja ki az épületek termofor kéményeinek biztonságtechnikai felújításának önkormányzati támogatására vonatkozó pályázatát.

Első lépcsőként a pályázó társasházak és lakásszövetkezetek a felújítási pályázatot az önkormányzat felé nyújtják be, amennyiben vállalják a felújítási költségek minimálisan az önkormányzati pályázatban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását.

Az önkormányzati döntést követően második lépcsőben az önkormányzat által is támogatott pályázatokat - az önkormányzat dokumentumaival kiegészítve - a pályázó társasházak, ill. lakásszövetkezetek továbbítják az Önkormányzati Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) felé.

V. A pályázattal elnyerhető támogatás

- állami támogatás legfeljebb a bekerülési költség 40%-a,

de nem haladhatja meg a 80 000 Ft/lakás összeget,

- önkormányzati támogatás legfeljebb a bekerülési költség 30%-a,

de nem haladhatja meg a 60 000 Ft/lakás összeget,

- pályázó saját ereje legalább a bekerülési költség 30%-a.

Az igényelt támogatás lakásonkénti mértékénél minden esetben a pályázattal érintett lakások száma vehető figyelembe.

VI. A pályázat benyújtásával kapcsolatos tudnivalók

1. A pályázat benyújtásával kapcsolatos követelmények:

a) A pályázat az alábbi fő részekből áll:

- pályázati formanyomtatványok

- műszaki dokumentumok

- mellékletek

b) A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványokon nyújtható be.

c) A pályázatot a Pályázati útmutatóban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatványok minden kérdésére választ adva és az előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani. A formanyomtatvány nem változtatható sem tartalmában, sem alakjában.

2. Pályázati díj:

A pályázónak a pályázat benyújtásakor nem kell pályázati díjat fizetnie.

3. *  Benyújtás helye és formája:

A teljes pályázati dokumentációt 1 eredeti és 1 másolati példányban zárt borítékban/csomagban, ajánlott küldeményként a következő címre kell beküldeni, illetve személyesen beadni:

Budapest Főváros XVI kerület Polgármesteri Hivatal

Igazgatási és Ügyfélszolgálati

1163 Budapest, Havashalom utca 43.

A borítékon/csomagon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát (LFP-2009-LA-7), a pályázó nevét és címét, valamint a pályázattal érintett épület címét.

4. *  Benyújtás időpontja, határideje:

A teljes pályázati dokumentációt 1 eredeti példányban, személyesen az Igazgatási és Ügyfélszolgálati Irodán kell benyújtani.

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Igazgatási és Ügyfélszolgálati Iroda

Jelige: „Termofor kéményfelújítás”

Budapest, XVI.

Havashalom u. 43.

1163

A pályázat benyújtásának legvégső határideje: 2010. április 9.

A határidőt követően benyújtott pályázatok az elbírálásból kizárásra kerülnek.

5. *  Pályázati anyagok beszerzésének lehetőségei:

Az önkormányzati pályázati felhívás, az önkormányzati rendelet a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat internetes honlapjáról (www.budapest16.hu) letölthető valamint térítésmentesen beszerezhető a Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Ügyfélszolgálati Irodájában. A minisztérium Pályázati felhívása, a pályázati útmutató és mellékletei a minisztérium internetes honlapjáról (www.otm.gov.hu) és az Építési Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. internetes honlapjáról (www.emi.hu) tölthető le.

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ
az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújításának önkormányzati támogatására című pályázathoz

(Kódszám: LFP-2009-LA-7)

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Budapest főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzati Miniszternek a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelete alapján meghirdetett LFP-2009-LA-7 pályázatához kapcsolódva pályázatot hirdet a egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújításának önkormányzati támogatására.

I. A támogatás célja

A támogatás célja az 1985-ig épült lakóépületek üzemelő gáztüzelő-berendezések égéstermékeinek elvezetésére szolgáló egycsatornás gyűjtőkéményeinek (a továbbiakban: termofor kémény) biztonságtechnikai felújítása.

II. A pályázók köre

Pályázatot nyújthatnak be a XVI. kerületi közigazgatási területén lévő legalább 8 lakással rendelkező társasházak és lakásszövetkezetek saját tulajdonú épületeik termofor kéményeinek biztonságtechnikai felújításának elősegítésére (továbbiakban: pályázók)

III. Támogatható tevékenységek köre

A pályázat keretén belül a legalább 8 lakással rendelkező lakóépületekben lévő kettősfalú, illetve egyesített falú gyűjtőkémények, valamint az ezekhez kapcsolódó füstcsövezés olyan felújítási munkálataira igényelhető támogatás, amelynek eredményeként biztosítható a tüzelőberendezések által előállított, jelenleg a termofor kéményekbe vezetett égéstermékek biztonságos elvezetése, azok lakásokba, illetve egyéb helyiségekbe történő és az életbiztonságot veszélyeztető visszaáramlásának megakadályozása. Az egyéb nem lakáscélú helyiségekre jutó kéményszakaszok felújítási költségeihez az önkormányzati támogatás nem vehető igénybe

IV. A pályázat tárgya és benyújtásának módja

1. A pályázat tárgya:

A pályázat tárgya csak teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész (a továbbiakban: épület, vagy épületrész) lehet. Teljes épület a más épülettel határoló falai vonatkozásában részben sem érintkező épület.

a) Amennyiben egyazon épületben lévő, külön-külön dilatációval határolt, de egymással nem érintkező szekciókból álló két, vagy több épületrész kíván támogatásra pályázni, ez esetben annyi pályázat benyújtása szükséges, ahány egymással nem érintkező épületszekció kíván pályázni.

b) Az egy helyrajzi számon nyilvántartott, több különálló épületből álló társasház vagy lakásszövetkezeti tulajdon esetében egy pályázat tárgya csak egy épület lehet, tehát annyi pályázatot kell benyújtani ahány épülete felújítását tervezik.

A pályázó pályázatával ugyanazon épületre, épületrészre vonatkozóan, egy évben egyszer nyerhet el támogatást.

2. A pályázat benyújtásának módja:

A pályázat kétlépcsős a pályázat, tekintve, hogy azt az önkormányzat is támogatja.

Első lépcsőként a pályázó társasházak és lakásszövetkezetek a felújítási pályázatot az önkormányzat felé nyújtják be, amennyiben vállalják a felújítási költségek minimálisan az önkormányzati pályázatban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását.

Az önkormányzati döntést követően második lépcsőben az önkormányzat által is támogatott pályázatokat - az önkormányzat dokumentumaival kiegészítve - a pályázó társasházak, ill. lakásszövetkezetek továbbítják az Önkormányzati Minisztérium (a továbbiakban: a minisztérium) felé.

V. A támogatható és nem támogatható költségek meghatározásának szabályai

Teljes felújítási költség alatt a pályázat szerint elvégezni tervezett munkálatok általános forgalmi adót is magában foglaló költségeit kell érteni, beleértve a pályázat által nem támogatható ráfordításokat is.

A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség a teljes felújítási költség és a támogatásból nem fedezhető költségek különbsége.

A pályázó a támogatott program lebonyolításáért felelős, felsőfokú építőipari végzettséggel rendelkező szakértőt köteles kijelölni, aki a beruházást saját hatáskörben, folyamatosan ellenőrzi (így különösen a tervezést, előkészítést, lebonyolítást, a megvalósulás műszaki és minőségi követelményeinek betartását, illetve az egyéb hatósági engedélyek beszerzését), és ellátja a támogatással kapcsolatos ügyintézést, kapcsolatot tart - a minisztérium részéről a pályázatkezelés operatív feladatellátásával megbízott - Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft..-val (továbbiakban: ÉMI Nonprofit Kft..).

1. A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség:

a) támogatott program lebonyolítási költségei: a felelős, felsőfokú építőipari végzettséggel rendelkező szakértő, illetve kapcsolattartó díja, ezen belül a pályázat elkészítésének szakértői költségei is (pl. 2. sz. melléklet elkészítésének díja);

b) a pályázat tervezési költségei: a felmérési tervek elkészítése, vagy beszerzése az engedélyezési tervdokumentáció elkészítése; a költségvetés készítése

c) az engedélyezéssel és szakhatósági hozzájárulásokkal, valamint szakvéleményekkel kapcsolatos költségek, illetékek

d) a közbeszerzési eljárás költségei, amennyiben a pályázat szerinti beruházás a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban: Kbt.) hatálya alá esik, vagy a pályázó önként vállalta a közbeszerzési eljárás lefolytatását;

e) a kivitelezés műszaki ellenőrzésének költségei;

f) a támogatással érintett kivitelezési munkák költségei, beleértve a járulékos költségeket is;

g) valamint a felsorolt költségek általános forgalmi adója

A pályázatban a V. 1. alatti a), b), c), d) és e) alpontokban felsorolt kapcsolódó költségek értékeit a Magyar Mérnöki Kamara 2008. évi kamarai ajánlott értékeinek megfelelően kell meghatározni.

A kapcsolódó költségek együttes összege - valamennyi költség megléte esetében - nem haladhatja meg a támogatott bruttó kivitelezési költség 5% -át.

A pályázatban a pályázat benyújtását megelőzően 2 éven belüli, a pályázati célt bizonyíthatóan szolgáló, a pályázó által befogadott és igazoltan kiegyenlített tervezési, szakértői költségei számolhatók el.

Járulékos költségek alatt értendő a támogatott munkák teljessége érdekében szükséges, kapcsolódó helyreállítási, felújítási munkák, (pl. kőműves helyreállítási munkák)

2. Támogatásból nem fedezhető költségek:

a) a lakásokon kívüli, ugyanazon épületben lévő nem lakáscélú ingatlanok kémény felújításának, kiváltásának költségei a lakóépületben elhelyezkedő nem lakás célú helyiségek - üzlet, iroda stb. -valamint a jogi személynek minősülő, illetve annak nem minősülő gazdasági társaság tulajdonában lévő ingatlanok tulajdonosaira jutó költségek fedezetére állami támogatás nem vehető igénybe.

A pályázat szempontjából nem minősül lakáscélúnak az a helyiség, mely az ingatlan-nyilvántartásban nem lakásként van nyilvántartva (például: üzletek, irodák, raktárak és az ezen helyiségekhez tartozó garázsok);

b) lakás- és nem lakáscélú ingatlanok termofor kéményekbe bekötött tüzelőberendezései cseréjének, illetve javításának, felújításának költségei

c) a pályázat elkészítéséhez kapcsolódó ráfordításoknak az általános forgalmi adós is tartalmazó költségei (a pályázat sokszorosításának költségei és a postaköltség), valamint a pályázati díj

A pályázathoz csatolt költségvetésnek megfelelően részletezettnek kell lenni ahhoz, hogy az 1. és 2. pontban foglaltak szerinti költségek besorolását meg lehessen állapítani. A támogatásból nem fedezhető költségeknél nemcsak a kivitelezési, hanem a kapcsolódó költségeket is csökkenteni kell.

A támogatásból nem fedezhető költségeket a pályázónak saját forrásaiból kell biztosítania. A támogatásból nem fedezhető munkálatok a támogatott programmal egy időben - a pályázó egyéb forrásainak terhére - elvégezhetők.

VI. A pályázattal elnyerhető támogatás

1. A támogatás formája:

A pályázaton a termofor kémények felújításának, kiváltásának bekerülési költségéhez vissza nem térítendő állami és önkormányzati támogatás igényelhető.

A pályázónak a teljes felújítási költség és a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség megosztását a pályázatban be kell mutatnia (2. számú melléklet 3. pont).

A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázónak a pályázatban megjelölttől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázó köteles, az önkormányzati támogatás összege nem emelkedik.

Ha a beruházás megvalósítása során a beruházás költségei a támogatásban részesített pályázatban megjelölt költségeknél alacsonyabbak, az önkormányzati támogatás összege ezzel arányosan csökken.

2. Vissza nem térítendő támogatás mértéke:

A költségmegosztás a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség vonatkozásában a következő:

- állami támogatás legfeljebb a bekerülési költség 40%-a,

de nem haladhatja meg a 80 000 Ft/lakás összeget,

- önkormányzati támogatás legfeljebb a bekerülési költség 30%-a,

de nem haladhatja meg a 60 000 Ft/lakás összeget,

- pályázó saját ereje legalább a bekerülési költség 30%-a.

Az igényelt támogatás lakásonkénti mértékénél minden esetben a pályázattal érintett lakások száma vehető figyelembe.

A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

3. Az önrész összetétele:

A pályázó saját erejeként figyelembe vehető

a) saját pénzeszköz,

b) a projekt finanszírozására felvenni tervezett, vagy felvett bankhitel,

A pályázónak határozatot kell hoznia arról, hogy nyertes pályázat esetén a készpénzben általa vállalt saját erőt elkülönített számlán helyezi el, és a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet biztosítja. (4. számú melléklet)

VII. A pályázat felépítése, benyújtásával kapcsolatos gyakorlati tudnivalók

1. A pályázat felépítése:

A pályázat az alábbi fő részekből áll:

- formanyomtatványok,

- műszaki dokumentumok,

- mellékletek.

A pályázatot az alábbi kötelező tartalommal kell összeállítani:

Formanyomtatványok:

1. Összefoglaló adatlap (1. számú melléklet)

2. Adatlap az épület állapotáról és a pályázattal érintett épület tervezett kémény felújításáról (2. számú melléklet)

3. Adatlap a támogatási döntésről (3. számú melléklet)

4. A lakóközösség határozata a 4. számú. melléklet szerinti kötelező tartalommal (A lakástulajdonosok részéről vállalt saját erő biztosításáról szóló közgyűlési határozat-kivonat.

5. A pályázat tartalomjegyzéke (7. számú melléklet)

Műszaki dokumentumok:

6. Az épület pályázattal érintett felmérési tervrajzai a dilatáció helyének megjelölésével (ezen belül szintenkénti alaprajzok a termofor kéménybekötések megjelölésével és az épület egy jellemző metszete), ha a felújítás nem építési engedélyköteles, vagy az építési engedély teljes tervdokumentációja, ha a felújítás építési engedélyköteles.

7. Az építési engedély másolata, vagy a benyújtásról szóló igazolás, ha a felújítás építési engedély köteles.

8. A kéményfelújítás részletes költségvetése vagy részletes kivitelezői árajánlat, mely a munkák vonatkozásában igazodik a pályázathoz, és a szakvéleményhez (A kéményfelújítás részletes költségvetésének vagy a részletes kivitelezői árajánlatának tartalmaznia kell a készítő nyilatkozatát arról, hogy azt a pályázathoz csatolt, részletes állagmegőrző szakvéleménynek és felújítási javaslatnak ismeretében, az abban foglaltak teljes körű figyelembevételével készített el.)

9. Az épület termofor kéményeire vonatkozó - az illetékes fővárosi kéményseprő és tüzeléstechnikai vállalat által készített - részletes állagfelmérő szakvélemény és felújítási javaslat (A részletes állagfelmérő szakvéleménynek és felújítási javaslatnak ki kell terjednie az épület összes, beleértve a használaton kívüli termofor kéményeinek az állapotvizsgálatára, továbbá, a szakvéleménynek tartalmaznia kell a készítő nyilatkozatát arról, hogy a felújítási javaslat végrehajtásának eredményeként biztosítva lesz a tüzelőberendezések által előállított, jelenleg a termofor kéményekbe vezetett égéstermékek biztonságos elvezetése, azok lakásokba, illetve egyéb helyiségekbe történő és az életbiztonságot veszélyeztető visszaáramlásának megakadályozása).

Mellékletek:

10. A pályázattal érintett épület 30 napnál nem régebbi (az önkormányzathoz beadott pályázat benyújtásának időpontjában, melyet igazolni szükséges) tulajdoni törzslapja.

11. Az illetékes földhivatal által kiadott térképmásolat.

12. Tervezett kedvezményezetti hitelfelvétel esetén a hitelintézet szándéknyilatkozata a hitelnyújtásról, mely összegszerűen is megjelöli a hitel összegét.

13. Nyilatkozat a pályázat tárgyának megvalósításához más költségvetési előirányzatból igényelt, vagy elnyert támogatásokról.

14. A pályázó kedvezményezett és más szervezetek együttműködése esetén az együttműködés tartalmát szabályozó megállapodás, vagy szerződés.

2. A pályázat benyújtásával kapcsolatos követelmények:

a) A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványokon nyújtható be.

b) A pályázatot a Pályázati útmutatóban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatványok minden kérdésére választ adva és az előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

c) A formanyomtatványok sem tartalmában, sem alakjában nem változtathatóak, kivéve, ha egy adott helyen erre külön lehetőség van megjelölve. Változtatás esetén a pályázat - feldolgozására nincs lehetőség - elutasításra kerül.

Az eredeti formanyomtatvány hitelesítéséül annak minden oldalát pályázó képviseletére felhatalmazott személy és/vagy a kapcsolattartó lássa el aláírásával az oldal alján!

3. Pályázati díj:

A pályázónak a pályázat benyújtásakor nem kell pályázati díjat kell fizetnie.

4. *  Benyújtás helye és formája:

A teljes pályázati dokumentációt 1 eredeti és 1 másolati példányban, zárt borítékban/csomagban, ajánlott küldeményként a következő címre kell beküldeni, vagy személyesen beadni.

Budapest főváros XVI. kerület Polgármesteri Hivatal

Igazgatási és Ügyfélszolgálati Iroda

1163 Budapest, Havashalom utca 43.

A borítékon/csomagon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát (LFP-2009-LA-7), a pályázó nevét és címét, valamint a pályázattal érintett épület címét.

5. Benyújtás időpontja, határideje:

A pályázatok benyújtási határideje: legkésőbb 2010. április 9.

A határidőt követően benyújtott pályázatok az elbírálásból kizárásra kerülnek.

Pályázati anyagok beszerzésének lehetőségei:

A Pályázati felhívás, a Pályázati útmutató és mellékletei az önkormányzat Internetes honlapjáról (www.budapest16.hu) tölthető le.

Információszerzés és közlés:

A pályázati feltételekkel, tudnivalókkal kapcsolatban felvilágosítást a következő szervezettől kaphat: Építésügyi Minőségellenőrzési Innovációs Nonprofit Kft. (www.emi.hu)

VIII. Eljárásrend

1. Regisztráció:

Valamennyi beérkező pályázat regisztrálásra kerül.

2. A pályázat benyújtásának módja:

Amennyiben a pályázatot

a) nem magyar nyelven,

b) nem az előírt formanyomtatványokon,

c) nem zárt borítékban/csomagban,

d) nem ajánlott küldeményként,

e) határidőn túl

nyújtják be, a pályázat kizárásra kerül az elbírálásból.

Amennyiben a fenti feltétel bármelyike teljesül, az a pályázat elbírálásból történő kizárását eredményezi, melyről a kizárás indokának megjelölésével a beérkezéstől számított 15 napon belül értesül a pályázó.

3. A pályázó és a pályázat jogosultsága:

A pályázó jogosultsága:

A pályázatban nem vehet részt az a pályázó:

a) amely lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható köztartozással bír, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, illetve amelynek az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása van;

b) amely a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor, és ez hitelt érdemlően bebizonyosodik;

c) amely magyar adóazonosító jellel és/vagy adószámmal nem rendelkezik;

d) amely ellen az Európai Bizottságnak valamely támogatás visszafizetésére kötelező határozata van érvényben, továbbá amely a hitelkérelem benyújtását megelőzően az államháztartás alrendszereiből, az Európai Unió előcsatlakozási eszközeiből, vagy a strukturális alapokból juttatott valamely támogatással összefüggésben a Támogatási szerződésben vállalt kötelezettségét neki felróható okból nem teljesítette, kivéve a vis maior esetét;

e) amely az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998 (XII. 30) Korm. rendelet (továbbiakban: Ámr.) értelmében a pályázat befogadásának feltételeként nem tesz írásbeli nyilatkozatot annak tudomásul vételéről, hogy lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozás esetén a pályázót a köztartozás megfizetéséig a támogatás nem illeti meg, az esedékes támogatások folyósítása az Ámr. 92. § (5) bekezdése szerint felfüggesztésre kerül, illetve az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 13/A. §-ának (6) bekezdése alapján az esedékes támogatás a köztartozások megfizetése érdekében - a támogatás ellenében vállalt kötelezettségeket nem érintő módon - visszatartásra kerül.

A pályázat jogosultsága:

a) a pályázattal érintett műszaki tartalomnak a Pályázati útmutató III. fejezetében meghatározott tartalommal azonosíthatónak kell lenni;

b) a pályázat tárgya csak teljes épület, vagy teljes önálló fűtési egység lehet a Pályázati útmutató IV. fejezetében meghatározott feltételeknek megfelelően.

Amennyiben a pályázó és/vagy a pályázat jogosultsága nem megalapozott, az a pályázat elbírálásból történő kizárását eredményezi, melyről a Hivatal a kizárás indokának megjelölésével a beérkezéstől számított 15 napon belül értesíti a pályázót.

4. Hiánypótlás:

Amennyiben a pályázat a VII. fejezet 1. pontban felsorolt dokumentumok valamelyikét nem, illetve hiányosan tartalmazza, úgy a Hivatal a beérkezéstől számított 10 munkanapon belül a pályázót 6 napos határidő kitűzésével, egyszeri alkalommal hiánypótlásra hívja fel a hiánypótlás tárgyának meghatározásával, melynek keretében az előírt dokumentum egyszeri alkalommal pótolható. A pályázó a hiányt határidőben pótolja, ha a hiánypótlási határidő utolsó napján a felszólításban meghatározott dokumentumok postára adásra kerülnek a Hivatal felé.

A hiánypótlás részeként a hiánypótlási felhívás tárgyától eltérően megküldött dokumentumok nem kerülnek feldolgozásra.

A hiánypótlási határidő nem hosszabbítható meg, elmulasztása esetén nincs helye igazolásnak. A hiánypótlási határidő elmulasztása, illetve a nem teljes körű hiánypótlás a pályázat elbírálásból történő kizárását eredményezi, melyről a Hivatal a hiánypótlási határidőt követő 15 napon belül értesíti a pályázót.

Amennyiben a döntés-előkészítés során a pályázat további részletezése, pontosítása szükséges, akkor kiegészítő kérdés formájában a pályázó felszólítást kap és egyszeri alkalommal - 6 napos válaszadási határidővel - pályázatát kiegészítheti. A pályázó a kiegészítő kérdést határidőben válaszolja meg, ha a határidő utolsó napján, a felszólításban meghatározott információt tartalmazó dokumentumokat postára adja.

Amennyiben a pályázó a kiegészítést a megadott határidőre nem, vagy hiányosan teljesíti, a pályázat a rendelkezésre álló adatok és információk alapján kerül értékelésre.

A határidőn túl beküldött válasz tartalma nem kerül feldolgozásra!

Amennyiben a beadási határidő lejárta előtt a pályázó az adott épületre vonatkozó pályázatát visszavonja, vagy az kizárásra kerül, abban az esetben a pályázó a határidőn belül ugyanarra az épületre vonatkozóan újból beadhatja - javított, korrigált, vagy kiegészített - pályázatát.

5. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus:

A pályázat Önkormányzat általi támogatásáról - a rendelkezésre álló támogatási keret figyelembevételével - a Kerületfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság véleményének kikérése után a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság dönt.

A döntést követő 15 napon belül a pályázók értesítést kapnak a támogatási döntésről, illetve az elutasításról, és ezzel egyidejűleg megtörténik a támogatott pályázatok állam felé történő pályázó általi továbbításához szükséges dokumentumok, pályázó részére történő rendelkezésre bocsátása.

A formailag befogadott pályázatokat tartalmilag értékeli és rangsorolja.. A rangsorolásnál a különösen az alábbi körülményeket értékeli:

- magasabb saját erőt tud biztosítani, ezáltal kevesebb önkormányzati támogatást vesz igénybe;

- egyszerre nagyobb lakásszámú lakóépület kéményeinek felújítását célozza meg;

- a kéményfelújítás során korszerű technológiai, technikai megoldásokat alkalmaz;

- közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb fajlagos költséggel végzi a felújítást;

- a felújítás eredményeként az égésterméket lakásonként különálló kéményekben vezeti el.

Az önkormányzati támogatás feltétele, hogy a pályázók pályázatát az adott kéményfelújításra a Minisztérium támogassa.

A vissza nem térítendő támogatás keretének kimerülése esetén a Hivatal hirdetményt tesz közzé a pályázatok befogadásának leállításáról. Az ezt követően benyújtott pályázatok nem kerülnek feldolgozásra.

A támogatást elnyert pályázóval a Polgármester Támogatási szerződést köt.

6. *  A támogatás általános feltételei:

A pályázónak minden - a Pályázati felhívásban és a Pályázati útmutatóban megjelölt - adatot, információt és dokumentumot a pályázati anyagban szolgáltatnia kell.

A Pályázati útmutató és annak mellékletei a Pályázati felhívás elválaszthatatlan részét képezik és a Pályázati felhívással együtt tartalmazzák a pályázat benyújtásához előírt összes feltételt. Egyéb, a Pályázati felhívásban, a Pályázati útmutatóban és a mellékletekben nem szabályozott kérdésekben az Ámr., és a Rendelet előírásait kell alkalmazni.

A Hivatal, vagy megbízottja a pályázatban közölt adatokat a döntést megelőzően a helyszínen is ellenőrizheti.

A támogatást a pályázat benyújtását megelőzően megkezdett projektre nem lehet igényelni (előleg, foglaló kifizetése nem számít a beruházás megkezdésének). A pályázat benyújtási időpontjának a pályázat postán történő feladását kell tekinteni, illetve az Igazgatási és Ügyfélszolgálati Irodán leadott pályázat átvételi elismervényén feltüntetett időpontot. A beruházás megkezdése időpontjának az építési naplóba történt - a kivitelezés megkezdését rögzítő bejegyzés - első időpontját kell tekinteni.

A program megvalósítása során kizárólag az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni.

Az elnyert támogatás felhasználásakor a Kbt. rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

A támogatás folyósítása a pályázó által vállalt saját forrás kifizetésének igazolásával, a Támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően, utólag, egy összegben történik.

A támogatás folyósításának feltétele a Fővárosi Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Vállalat által készített szakvélemény benyújtása a kémények biztonságos használatáról.

A beruházást a Támogatási szerződés megkötésétől számított 2 éven belül meg kell valósítani. A beruházásnak a megvalósítás befejezését követően 10 évig fenn kell maradnia.

A támogatásban részesített beruházás műszaki tartalma a megvalósítás során a pályázathoz képest csak indokolt esetben és csak a Hivatal előzetes, írásos engedélyével módosítható. A műszaki tartalom módosítását a pályázónak írásban kell kezdeményeznie részletesen bemutatva és dokumentumokkal alátámasztva a módosítás okait és tartalmát.

Amennyiben a pályázó a Hivatal engedélye nélkül tér el a pályázatában közölt műszaki tartalomtól, úgy a Polgármester dönthet a támogatás csökkentéséről, teljes visszavonásáról, illetve a már folyósított támogatás visszafizetéséről.

Pályázó vállalja, hogy a kivitelezés után a következő tartalmú tábla elhelyezéséhez hozzájárul:

FEJLŐDŐ KERTVÁROS

A FŰTÉSRENDSZER KORSZERŰSÍTÉSE

BUDAPEST XVI. KERÜLETÉNEK ÖNKORMÁNYZATA, A LAKÓK, ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KÖZÖS BERUHÁZÁSÁBAN KÉSZÜLT

7. A Támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok:

a) Az „Adatlap a támogatási szerződés összeállításához” című dokumentum kitöltése és megküldése a szerződéskötés előtt. Az adatlapot a pályázathoz nem kell csatolni.

b) A kedvezményezett képviseletére jogosult személy megválasztását, megbízását rögzítő lakóközösségi közgyűlési határozat (társasházak, illetve lakásszövetkezetek esetében) hiteles másolatban történő megküldése;

c) Amennyiben a társasház, vagy lakásszövetkezet képviseletét gazdasági társaság látja el, úgy csatolni kell az adott gazdasági társaság 3 hónapnál nem régebbi cégkivonatának hiteles másolatát is.

d) A kedvezményezett képviseletére jogosult személy aláírási címpéldányának hiteles másolatban történő megküldése.

Aláírási címpéldány alatt általában közjegyző által hitelesített okmányt kell érteni. Ezt helyettesítően elfogadható az elszámolási számla, vagy a támogatott pályázathoz kapcsolódóan megnyitásra kerülő elkülönített számla aláírás bejelentő kartonjának hiteles másolata is.

e) Pénzintézeti igazolás megküldése, a támogatott programhoz kapcsolódó elkülönített bankszámla megnyitásáról.

f) Pénzintézeti igazolás megküldése a pályázó készpénzben vállalt saját erejének elkülönítéséről a támogatott programhoz kapcsolódó elkülönített bankszámlán.

g) Ha a készpénzben vállalt saját erőt részben, vagy egészben hitel biztosítja, akkor a hitelszerződés egy másolati példányának megküldése.

h) Szerződések és dokumentumok megküldése:

1. A kiválasztott tervezőkkel, kivitelezőkkel, lebonyolítókkal stb. a támogatott beruházáshoz kapcsolódóan megkötött szerződések hiteles másolatainak megküldése.

2. A közbeszerzési pályázat eredményének kihirdetéséről szóló jegyzőkönyv megküldése.

3. A pályázó és más szervezetek együttműködése esetén az együttműködés tartalmát szabályozó megállapodás, vagy szerződés.

i) Az Ámr. 87. § (2) bekezdése szerint: a kedvezményezett teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt írásbeli nyilatkozata arról, hogy a székhely szerint illetékes állami, illetve önkormányzati adóhatóság (a továbbiakban együtt: adóhatóság) hatáskörébe tartozó, lejárt köztartozása, illetve az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása a kedvezményezettnek nincs, vagy arra az illetékes adóhatóság fizetési könnyítést (részletfizetést, fizetési halasztás) engedélyezett.

j) A közmű üzemeltetők (Fővárosi Gázművek Rt; ELMÜ; Fővárosi Vízművek Rt; FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft.) 30 napnál nem régebbi nyilatkozatát arról, hogy a támogatást igénylő pályázónak nincs velük szemben fennálló tartozása.

k) A pályázattal érintett épület vagy épületrész építési engedélyezési tervdokumentációja, ha a felújítás építési engedélyköteles.

l) Jogerős építési engedély másolata, amennyiben engedélyköteles a pályázati beruházás.

A pályázati útmutató mellékletei (aláhúzva az önkormányzathoz benyújtandó pályázat mellékletei):

(A mellékletek letölthetőek az önkormányzat honlapjáról (www.budapest16.hu) .

1. számú melléklet: I. Összefoglaló adatlap

1/A. számú melléklet: II. Összefoglaló adatlap (önkormányzat tölti ki)

2. számú melléklet: Adatlap az épület tervezett kéményfelújításáról

3. számú melléklet: Adatlap a támogatási döntésről

4. számú melléklet: A lakóközösség határozata

5. számú melléklet: Az önkormányzat határozatának kötelező tartalma

6. számú melléklet: Adatlap a Támogatási szerződés összeállításához

7. számú melléklet: A pályázat tartalomjegyzéke