Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján a szociálisan rászoruló családok jól tanuló gyermekeinek támogatása és a felsőoktatási intézmények hallgatói, valamint a felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok érdekében a következőket rendeli el: *
1. § Szociális-tanulmányi ösztöndíjat kell megállapítani azoknak az általános vagy középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló diákoknak, akik:
a) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente területén élnek és rendezett lakcímmel rendelkeznek.
b) Rendezett a lakcím, ha a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 26. §-ában foglalt kötelezettségének a kérelmező eleget tett és a bejelentett lakcím megegyezik az életvitelszerű tartózkodás helyével.
c) * esetében az egy főre számított családi jövedelemhatár az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 170%-át, tartósan beteg-, fogyatékos gyermeket nevelő családok esetében 180%-át nem haladja meg, és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 19. § (7) bekezdésében meghatározott vagyonnal a család nem rendelkezik.
d) * az e rendeletben meghatározott tanulmányi elvárásoknak megfelelnek.
2. § * (1) * Azok a tanulók, akiknek tanulmányi teljesítménye a 4,5 tanulmányi átlagot eléri vagy meghaladja, havi 7.200.-Ft összegű szociális tanulmányi ösztöndíjra válhat jogosulttá.
(2) * Azok a tanulók, akiknek tanulmányi teljesítménye a 4,2 tanulmányi átlagot eléri vagy meghaladja, havi 4.300.-Ft összegű szociális tanulmányi ösztöndíjra válhat jogosulttá.
(3) Szöveges értékelés esetén, amennyiben a szöveges értékelésű bizonyítvány tartalmaz általános vagy összesített értékelést, a teljesítmény megállapításánál azt kell irányadónak tekinteni.
(4) Amennyiben a szöveges értékelésű bizonyítvány nem tartalmaz általános vagy összesített értékelést, illetve az egyes tárgyak szöveges értékeléséből nem állapítható meg egyértelműen, hogy a tanulmányi teljesítmény melyik kategóriába sorolható, akkor ki kell kérni az érintett oktatási intézmény igazgatójának állásfoglalását, s az alapján kell a tanulmányi teljesítményt megállapítani.
(5) * A 4. § (1)-(2) bekezdése alapján nyújtott ösztöndíj félévre számított összegének kifizetésére minden tanulmányi félév első hónapjában (szeptember-február) kerül sor készpénz formájában, bankszámlára történő utalással vagy postai úton.
3. § *
4. § (1) * Az ösztöndíj iránti kérelmet az erre rendszeresített formanyomtatványon, a jövedelemigazolások, a vagyonnyilatkozat és az év végi bizonyítvány csatolásával minden év augusztus 10. napjáig a gyermek szülője illetve törvényes képviselője nyújthatja be a Polgármesteri Hivatal Jegyzői Iroda Ügyfélszolgálati Csoportján. A határidő számítása során az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény rendelkezései megfelelően irányadóak.
(2) Az (1) bekezdésben megjelölt határidő elmulasztása jogvesztő.
(3) A tanulmányi átlag kiszámítása kizárólag az évvégi bizonyítvány alapján történik. Az átlag számításakor a magatartási és szorgalmi osztályzatot is figyelembe kell venni, és a kerekítés szabályait kell alkalmazni.
(4) A kérelmeket I. fokon a polgármester bírálja el, s az ösztöndíjra való jogosultságot határozattal állapítja meg.
(5) II. fokon a Képviselő-testület jár el.
5. § (1) Az elnyert ösztöndíjat a tanulmányi időszak (10 hónap) idejére kell megállapítani. *
(2)-(3) *
(4) A szociális-tanulmányi ösztöndíj összegét az egyéb önkormányzati támogatások iránti kérelmek elbírálása során figyelmen kívül kell hagyni.
6. § * Meg kell szüntetni az ösztöndíjra való jogosultságot abban az esetben, ha
a) az ösztöndíjban részesülő tanulói jogviszonya megszűnik,
b) az ösztöndíjra jogosult rendezett lakcímmel már nem rendelkezik.
7. § *
8. § (1) Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíjat kell megállapítani a Budapest Főváros XVII. kerületében lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiataloknak.
(2) * A pályázók köre valamint a pályázat benyújtásának határideje megegyezik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat aktuális fordulójához kiadott „Általános Szerződési Feltételek”-ben foglaltakkal.
9. § * A rendelet alkalmazása szempontjából hátrányos helyzetűnek tekintendő az a pályázó, akinek háztartásában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át.
10. § * Az EPER Bursa elektronikus rendszerből kinyomtatott pályázati űrlapot, a hozzá tartozó mellékletekkel együtt a Jegyzői Iroda Ügyfélszolgálati Csoportján vagy postai úton lehet benyújtani.
11. § (1) * A pályázat nyerteseit az Önkormányzat az „Általános Szerződési Feltételek”-ben foglalt időtartamban havi 10 000 Ft ösztöndíjban részesíti.
(2) A megítélt ösztöndíj folyósítása az „Általános Szerződési Feltételek”-ben foglaltak szerint történik.
(3) A megítélt támogatásokat az Önkormányzat csak az „Általános Szerződési Feltételek”-ben foglalt esetekben szüneteltetheti, illetve vonhatja vissza.
12. § A pályázatok elbírálása során előnyt élvez az a pályázó:
(1) akinek családjában lévő kiskorú eltartottak száma három vagy annál több;
(2) akinek gyermeke van;
(3) aki valamilyen betegségben szenved, rokkant vagy családjában folyamatos ellátást igénylő beteg vagy rokkant van;
(4) aki árva vagy félárva;
(5) akinek szülője/gondviselője munkanélküli;
(6) akinek szülője/gondviselője nyugdíjas;
(7) aki kollégiumi ellátásra jogosult, de helyhiány miatt abban nem részesült.
13. § A pályázó az előnyös elbírálásra okot adó körülmények igazolására pályázatával egyidejűleg köteles benyújtani:
(1) A 12. § (1) bekezdésében foglalt esetben az eltartó büntetőjogi nyilatkozatát az eltartás tényéről, valamint az eltartottak anyakönyvi kivonatának másolatát.
(2) A 12. § (2) bekezdésében foglalt esetben a gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolatát.
(3) A 12. § (3) bekezdésében foglalt esetben az orvosi igazolást és az együttlakás tényét igazoló irat másolatát.
(4) A 12. § (4) bekezdésében foglalt esetben az árvaellátásról szóló igazolást vagy az elhunyt szülő halotti anyakönyvi kivonatának másolatát.
(5) A 12. § (5) bekezdésében foglalt esetben az illetékes Munkaügyi Központ igazolását, mely szerint a szülő/gondviselő regisztrált munkanélküli.
(6) A 12. § (6) bekezdésében foglalt esetben a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazolását, mely szerint a szülő/gondviselő nyugellátásban részesül.
(7) A 12. § (7) bekezdésében foglalt esetben a kollégium igazolását az ellátásra való jogosultságról és a helyhiány miatti elutasításról.
14. § * A 12. §-ban foglalt esetek bármelyikének fennállása esetén az ösztöndíjat meg kell állapítani a pályázó részére, ha a pályázó háztartásában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 250%-át.
15. § (1) Az Önkormányzat az „A” és a „B” típusú pályázatokat külön rangsorolja.
(2) A rangsor felállítására az alábbiak szerint kerül sor:
a) a pályázat elbírálása során előnyt élvezők sorrendjének kialakításakor az alacsonyabb egy főre jutó jövedelmű pályázó kapja az alacsonyabb sorszámot a rangsorban;
b) az előny nem élvező pályázok közül, az alacsonyabb egy főre jutó jövedelmű pályázó kapja az alacsonyabb sorszámot a rangsorban;
c) * abban az esetben, ha az a)-b) pontokban foglalt szempontok szerint nem lehet a pályázók közötti rangsort felállítani, a pályázat benyújtásának időpontja az irányadó.
16. § * Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjpályázat aktuális fordulójának „Általános Szerződési Feltételei”-ben foglaltakat értelemszerűen kell alkalmazni.
17. § E rendelet 1999. június 18. napján lép hatályba.
Budapest, 1999. június 17.
Dr. Nagy István s.k. | Devánszkiné dr. Molnár Katalin s.k. | |
jegyző | polgármester |