1638. évi V. törvénycikk

ugy a gabona, mint a pénz, adóhátralékok beszedésének és a véghelyek szükségletére forditásának módja. A rovatalnak és adónak, a következő két évre való kivetése. A magyar katonaság szaporitása. A felső részek véghelyein négyszáz katonának a szétosztása. Büntetése azoknak, a kik ezeknek a tartására nem adóznak

A karok és rendek előtt nyilván áll, hogy a legközelebb mult soproni országgyülésen, a véghelyek fölsegitésére, ugy gabonában, mint pénzben miféle adókat rendeltek el és szolgáltattak be a magyar kamarába.

1. § Azonban a karok és rendek értesülnek, hogy azokat elég fogyatékosan a régi katonaság fizetésére forditották. A katonaság fölfogadására és a véghelyekben való elhelyezésére nézve pedig, a szándékuknak megfelelő hasznot el nem érhették.

2. § Ez okon a karok és rendek elhatározzák, hogy a multra eső adóhátralékokat Ő felségének a kamarája, az 1635-ik évi 1. törvénycikkely értelmében, ne máshová, hanem teljesen és hiány nélkül a magyar véghelyi katonaság fizetésére adja ki.

3. § De meggondolván a fennforgó veszedelmet és egyéb okokat is, a melyek Ő felsége kegyelmes szine elibe terjesztett sérelmekben mind a karok és rendek előadtak, mind pedig Ő felsége is előterjesztéseiben kegyelmesen fölemlit; a Dunán innen és tul eső részek ugyanis, segélyképen ugy, a mint a legközelebbi soproni országgyülés előbb idézett czikkelyében is, csupán a közvetlenül következő két évre, de nem többre, évenként a boldogságos szüz Mária mennybemenetelének ünnepére, minden kapu után, egyenként öt forintot ujból megajánlanak, a melyet az idézett czikkelyben jelzett módon és rendszerint a magyar kamarába kell beszolgáltatni; de akképen, hogy minek utánna a magyar véghelyi katonaságnak a szaporitását és az 1609-ik évi lajstromokban foglalt rendes számra emelését és visszaállitását a szentséges császári és királyi felség is kegyelmesen elhatározni méltóztatott, azt az adót semmi más czélra és más szükségletekre ne, hanem ki nem játszhatólag és kifejezetten a Kanizsával átellenben levő és a bányavárosok előtt fekvő végvárakban elhelyezett és a már jelzett módon szaporitandó katonaság számára forditani tartozzanak.

4. § Hasonlóképpen a magyar katonaság számát az ország felső részeiben is az idézett 1609-ik évi számra emelni; és jelesen a szendrői, meg az ónodi várakban (a miképen ahhoz Ő felsége is kegyelmesen hozzájárult) még a rendes számon túl is erősiteni kell.

5. § Minthogy az Egerből történő kirohanásokkal szemben, az ország felső részeit, a régi kevés katonaőrséggel meg nem védelmezhetik: hogy a törököknek az ilyen rakonczátlankodásait és kirohanásait valamiképpen megakadályozhassák és a szomszédvármegyéknek is nyugalmat és békét szerezhessenek, az ország emlitett felső részei megajánlják, hogy azon rovatalok és adók helyett, a melyeket a részleges fölkelésre két évre szoktak kivetni, a legközelébb jövő Pünkösd ünnepétől kezdve, csupán két évre, de nem többre, állandóan négy magyar forint havi zsold mellett, négyszáz jól fegyverzett lovas katonát fognak tartani; és ezekből két százat az ónodi, százhetvenötöt a szendrői és huszonötöt a Putnoki várakba kell elhelyezni és a mondott részek generális urának s igy következőleg a kapitányoknak is alá rendelni.

6. § Ez adóhoz pedig, minden kivétel nélkül, az összes főpap urak, bárók, mágnások, nemesek és fiscus fekvőjószágai is, a kapuk számbavételéhez képest, a kétszeres büntetése alatt hozzájáruljanak, a mely büntetést a vármegyék alispánjai, az adót megfizetni vonakodók és makacskodók fekvőjószágaiból, egyszerüen és csupán a jelen határozat erejénél fogva, annyiszor, a mennyiszer tettleg fölhajtsanak; ugy tudniillik, hogy ezt a készpénzben adandó katonai fizetést három évnegyeden át a kapuk adózásából, a negyedikben pedig a szegény nép fölsegélésére a nemesek sajátjából, meg az urak vagyonából kell teljesiteni.

7. § Hogy ha pedig ezt az adót, a melyet a jelen országgyülésen az egyes vármegyék közt, a katonák számához képest történt kiszabás mellett kivetettek, a vármegyéknek valamelyike az előbbirt két évi határidő alatt, készpénzben folytonosan fizetni vonakodnék vagy elmulasztaná, akkor az emlitett kassai generális urnak, szintén a jelen határozat erejénél fogva jogában és hatalmában álljon, hogy (minden jogorvoslatnak a kizárásával) a fő és alispánoknak meg a vármegyei szolgabiráknak fekvőjószágaiból ezer magyar forintot, annyiszor, a mennyiszer mindenképen fölhajthasson és a véghelyek közszükségleteire fordithasson.