Nemes Magyarországnak és kapcsolt részeinek hü karai és rendei igen jól emlékeznek arra, hogy az 1687. évi 2. t. czikk meghagyásához képest, a néhai kegyes emlékezetü üdvözült Lipót császárnak és királynak e Magyarország iránt teljesitett és a hivatott törvényben bővebben kifejtett, fölötte sok jótéteményeiért kinyilatkoztatták, hogy ugyanennek a császárnak és királynak a saját ágyékából származott finemü örökösei közül az elsőszülöttet, mindannyiszor, valahányszor ilyen felavatás történendik, a hitlevél czikkelyeinek előrebocsátandó elfogadása s az abban előirt és alább mindjárt beigtatott eskünek letétele mellett, örökre törvényes királyuknak s uruknak fogják tartani s megkoronázni;
1. § Minthogy pedig Ő császári s királyi legszentségesebb felsége a törvényes és közvetlen utódlás utján ez ország kormányát magához véve, Isten segélyével szerencsésen uralkodik és azokat a czikkelyeket, meg az esküt abban az alakban, melyben elődei letették, kegyelmesen elfogadta, s az országgyülésen őt szerencsésen meg is koronázták, s egyszersmind az 1681. s 1687. évi országgyüléseket, s ezeknek szellemében törvényeket, jogokat, szabadságokat s régi kiváltságokat és igy magát a Lipót-féle hitlevelet is (mindenkor épen és sértetlenül maradván mindaz, a mit az utóbbi országgyülések és a kir. hitlevél megváltoztattak vagy jobb alakba öntöttek) kegyelmesen megerősitette: a karok és rendek szükségesnek tartották, a fenn érintett hitleveles czikkelyeket, azaz: magát a szentséges hitlevelet köztörvényeik közé szóról-szóra beigtattatni s beiratni.
2. § Melynek tartalma a következő:
3. § Mi VI. Károly, Isten kedvező kegyelméből mindig felséges választott római császár, s Németország, Spanyolország, Castilia, Arragónia, Leon, mindkét Sicilia, Jeruzsálem, Magyarország, Csehország, Dalmát-, Horvát- és Szlavonországok, Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodoméria, Kumánia, Bulgária, Navarra, Granada, Toledo, Valencia, Galicia, Majorca, Sevilla, Sardinia, Cordova, Corsica, Murcia, Jaena, Algarbia, Algeria, Gibraltár, a Kanári szigetek, nemkülömben keleti és nyugoti India s a nagy tenger szigeteinek és szárazföldének stb. királya, Ausztria főherczege, Burgundia, Brabant, Milano, Stajerország, Karinthia, Krajna, Luxemburg, Württemberg, Felső- és Alsó-Szilézia, Athene és Neopatria herczege, Svábország fejedelme, a római szent birodalom, Burgovia, Morvaország, Felső- és Alsó-Lausitz őrgrófja; Habsburg, Flandria, Tirol, Barczinona, Ferret, Kyburg, Görcz, Rosillon és Ceritánia grófja, Elsass tartomány grófja, Oristáni őrgróf, Gotschei gróf; a szláv őrgrófság, Naon kikötő, Biscaja, Molin, Szalina, Tripolis és Mecheln ura stb., mint az emlitett Magyarország s kapcsolt részeinek királya, elismerjük s adjuk emlékezetül ezeknek rendiben mindeneknek, kiket illet:
4. § Hogy minekutána a mindenható Isten kifürkészhetlen itélete a néhai legfelségesebb s leghatalmasabb fejedelmet, e néven első József urat, választott római császárt és Németország, Magyarország, Csehország stb. királyát, Ausztria főherczegét, a mi boldog emlékezetü igen kedvelt testvérbátyánkat a közelebb mult évben, e halandó életből és világi uralkodásból az örökös halhatatlanságra és örökké tartó dicsőség koronájára hivta és szólitotta el s annak okából, hogy őt tulélő finemü magzatot nem hagyott maga után, Mi, mint külömben is Magyarországon s ennek a kapcsolt részeiben örököse és közvetlen utóda, az 1687-ik évben tartott pozsonyi országgyülés 2-ik t. czikkének erejénél fogva is, mely a mi törvényes öröklésünket kijelenti s megállapitja, törvényesen örökösödtünk s a pozsonyi országgyülés fennidézett második czikkének értelmében, a mindenható jó Isten segélyével szerencsés és legkedvezőbb jó kivánságok közt végrehajtandó felavattatásunk végett, nemes Magyarországunk s a hozzá kapcsolt részek összes hü karainak s rendeinek Magyarországon belől, még pedig szabad és királyi Pozsony városunkba a most folyó év Fehérvasárnapjára vagyis ápril hó harmadik napjára összejövetelt vagyis országgyülést hivtunk össze és hirdettünk ki s arra Mi is személyesen megjelenvén, annál elnököltünk volna: emlitett nemes Magyarországunknak s kapcsolt részeinek összes főpap, báró és mágnás urai, nemesei s egyéb kara és rendei a mondott országgyülésre igen nagy számmal megjelenvén, s a fentebb emlitett pozsonyi országgyülés határozataira s végzéseire visszaemlékezvén, azok mivoltához s jelesen a fenntidézett második czikk rendeletéhez képest irányunkban, mint törvényes és örökös királyuk s uruk iránt tartozó jobbágyi hódolatukat s hüségüket bizonyitva, és szerencsés megkoronáztatásunk után vágyakozva, alázatosan esedeztek felségünk előtt, s kérték, hogy Mi az előbb hivatolt törvények értelmében, mindenesetre még szerencsés megkoronáztatásunk előtt, az alábbirt czikkelyeket és az azokban foglaltakat, összesen és egyenként helyesenek, kedveseknek s tetszőknek tartván s azokhoz beleegyezésünket adván, jóságosan elfogadni s királyi hatalmunkkal helybenhagyni és megerősiteni, s mind mi magunk megtartani, mind másokkal, kiket illet, szigoruan megtartatni méltóztatnánk. Mely czikkelyek tartalma a következő:
5. § Először: hogy a régtől származó örökletes királyi utódláson és koronázáson kivül, e Magyarországnak s kapcsolt részeinek minden egyéb közös szabadságait, mentességeit, kiváltságait, statutumait, közönséges jogait, törvényeit és szokásait, összesen és egyenként, melyeket Magyarország néhai idvezült királyai és dicső emlékezetü elődeink eddigelé engedélyeztek és megerősitettek, vagy mi jövőre is engedélyezni és megerősiteni fogunk (melyekre nézve a karok és rendek néhai első Ferdinánd felséges fejedelem, dicső emlékezetü elődünk decretumainak kezdetén lévő esküformát is kiterjesztik, s vonatkoztatják) - kizárva mégis s félretéve idvezült II. András király 1222. évi decretuma 31. czikkének ekképen kezdődő záradékát: „quodsi vero nos” e szavakig: „in perpetuum facultatem”, minden pontjaikban, záradékaikban s czikkeikben, miként azoknak használását s értelmét a király és a karok közegyezéssel országgyülésileg megállapitották, szilárdul és szentül megtartjuk, s minden másokkal is egyenkint sértetlenül megtartatjuk.
6. § Másodszor: Az ország szent koronáját, az országlakók régi szokása s a hazai törvények szerint, bizonyos, az ő körükből erre egyértelmüleg választott s kiküldött világi személyekkel ez országban őriztetjük.
7. § Harmadszor: Ez országnak s a hozzá kapcsolt részeknek ekkorig visszafoglalt s Isten segélyével ezentul visszafoglalandó összes területeit s részeit, az esküforma értelmében is, a nevezett országba s kapcsolt részeibe a törvények s kiváltságok használásáról s értelméről szóló fentebbi magyarázat módozata szerint egészen vissza fogjuk keblezni.
8. § Negyedszer: hogy fiágunk magvaszakadása esetében (mitől Isten minél tovább őrizzen) a karoknak és rendeknek királyválasztási s koronázási joga előbbi erejébe s állapotába tér vissza s Magyarország és emlitett részei számára, ennek régi szokása szerint, érintetlenül fennmarad.
9. § Ötödször: az előrebocsátottak szerint, valahányszor a többször emlitett Magyarország határai közt jövendőben ilyen királyi felavatás fog országgyülésileg végbemenni, mindannyiszor a mi finemü örököseink, a jövendőbeli megkoronázandó örökös királyok, a jelen biztositás elfogadását s e felől az eskü letételét előre fogják bocsátani.
10. § Mi tehát Magyarország s a hozzákapcsolt részek összes karai és rendei kérésének kegyesen helyt adván, lelkünk kegyelmes hajlandóságával és irántuk való szives jóakarattal, a fentebb beigtatott összes czikkelyeket, s az azokban foglaltakat összesen és egyenként helyeseknek, kedveseknek s tetszőknek tekintvén, azokhoz beleegyezésünket s jóságos helybenhagyásunkat adtuk, s azokat és minden azokban foglaltakat kegyesen elfogadtuk, helyeseltük, hitelesitettük és megerősitettük.
11. § Igérvén és biztositván a karokat és rendeket királyi szavunkkal, hogy az összes előrebocsátottakat mind mi magunk megtartjuk, mind más, bármely rangu s állapotu hü alattvalóinkkal megtartatjuk, a mikép e hitlevelünk erjével, elfogadjuk, helyeseljük, megerősitjük és megigérjük.
12. § Minek hitelére s bizonyságául e levelünket sajátkezüleg aláirtuk, s királyi pecsétünk reá függesztésével megerösitettük. Kelt pozsonyi királyi várunkban, május hó huszonegyedik napján, az Urnak ezerhétszáztizenkettedik esztendejében, római császári országlásunk első, a spanyolországinak kilenczedik, a magyarországinak, csehországinak és a többieknek ugyancsak első évében.
(A királyi eskü szövege pedig ilyen vala.)
Mi hatodik Károly, Isten kegyelméből a rómaiak mindenkor felséges választott császárja s Németország, Spanyolország, Magyarország, Csehország, Dalmát-, Horvát- és Szlavonországok stb. kiráya, Ausztria főherczege, mint az emlitett Magyarországnak és a többi hozzácsatolt országoknak és részeknek királya, esküszünk az élő Istenre, annak legszentebb anyjára: szüz Máriára s minden szentekre, hogy mi az Isten anyaszentegyházait, a főpap és báró urakat, nemeseket, szabad városokat s minden országlakót, mentességeikben és szabadságaikban, jogaikban s kiváltságaikban, s régi jó és helybenhagyott szokásaikban, a mikép azoknak használása s értelme a király s a karok és rendek közös egyezésével orszaggyülésileg meg van állapitva, megőrizendjük, és mindenkinek igazságot szolgáltatunk; néhai felséges András király törvényeit (kizárva mégis s félretéve az ő decretuma harminczegyedik czikkének igy kezdődő záradékát: duod si vero nos stb. e szavakig: in perpetuum facultatem) megtartandjuk; Magyarországunk határait s a mi ehhez bármi jogon vagy czimen tartozik, el nem idegenitjük, s meg nem csorbitjuk, sőt, a mennyire lehet, növelni fogjuk s kiterjesztjük, s mindazt megteszszük, a mit az összes karok és rendek s egész Magyarországunk közjavára, diszére s gyarapodására igaz uton megtehetünk. Isten Minket ugy segéljen s minden szentjei.
