A Kormány a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 3., 5., 13., 15. alpontjában, a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 166. §-ában, a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény 15. §-ában, valamint a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR) kihirdetéséről szóló 2001. évi IX. törvény 4. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva – a következőket rendeli el:
1. § (1) A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 20. § (1) bekezdésében meghatározott rendelkezések megsértőjével szemben – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a közigazgatási hatósági eljárásban a 2–13. §-ban meghatározott bírság szabható ki.
(2) Az (1) bekezdés szerinti bírságok nem alkalmazandók a munkaügyi hatóságra vonatkozó külön jogszabály alapján lefolytatott telephelyi ellenőrzés során.
2. § A Kkt. 20. § (1) bekezdés a) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az 1. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki
a) * a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet 2. § (2) bekezdésében,
b) * a díj ellenében végzett közúti árutovábbítási, a saját számlás áruszállítási, valamint az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és a saját számlás személyszállítási tevékenységről, továbbá az ezekkel összefüggő jogszabályok módosításáról szóló 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet (a továbbiakban: KR.) 3–34. §-ában,
c) * a közúti fuvarozói szakma gyakorlására vonatkozó feltételek közös szabályainak megállapításáról és a 96/26/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1071/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,
d) a Közlekedési Miniszterek Európai Konferenciája által létrehozott közlekedési engedélyek használatának szabályairól szóló 56/2005. (VII. 7.) GKM rendeletben,
e) a „Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről” szóló, Genfben, az 1956. évi május hó 19. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1971. évi 3. törvényerejű rendeletben,
f) * a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvényben,
g) * a nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférés közös szabályairól szóló, 2009. október 21-i 1072/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,
h) * az autóbusszal végzett személyszállítás nemzetközi piacához való hozzáférés közös szabályairól és az 561/2006/EK rendelet módosításáról szóló, 2009. október 21-i 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,
i) * az autóbusszal végzett nemzetközi személyszállítás okmányaira vonatkozóan az 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról és a 2121/98/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 9-i 361/2014/EU bizottsági rendeletben,
j) * az autóbusszal végzett nemzetközi nem menetrend szerinti személyszállításról szóló (INTERBUS) megállapodás kihirdetéséről szóló 309/2002. (XII. 28.) Korm. rendeletben,
k) * a kétoldalú közúti áru- és személyszállításról szóló nemzetközi szerződéseket kihirdető – a 12. mellékletben foglalt – jogszabályokban,
l) * a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló kormányrendeletben
meghatározott, a közúti közlekedési szolgáltatások végzéséhez előírt engedélyekre és okmányokra vonatkozó rendelkezést megsérti.
3. § * A Kkt. 20. § (1) bekezdés b) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 2. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a 2. § a), b), g), h), i) és k) pontjában meghatározott jogszabályban vagy nemzetközi szerződésben meghatározott rendelkezést megsérti.
4. § * A Kkt. 20. § (1) bekezdés c) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 3. és 4/A. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki
a) a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról, a 3821/85/EGK és a 2135/98/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 3820/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. március 15-i 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,
b) a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR) kihirdetéséről szóló 2001. évi IX. törvényben,
c) * a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről, a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 3821/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről és a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4-i 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben
d) *
meghatározott, a vezetési és pihenőidőre, valamint az ezekkel összefüggő okmányokra vonatkozó rendelkezést megsérti.
5. § A Kkt. 20. § (1) bekezdés d) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 4. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki
a) a 4. § c) pontjában meghatározott rendeletben,
b) * a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről, a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 3821/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről és a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4-i 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló miniszteri rendeletben,
c) a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben,
d) a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR) kihirdetéséről szóló 2001. évi IX. törvényben,
e) * a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről, a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 3821/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről és a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4-i 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben
meghatározott, a menetíró készülékre, a tachográf-korongra és az ezek használatára vonatkozó rendelkezést megsérti.
6. § A Kkt. 20. § (1) bekezdés e) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az 5. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki
a) *
b) *
c) a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésére vonatkozó egységes eljárásról szóló 1/2002. (I. 11.) Korm. rendeletben,
d) * a veszélyes hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek részletes szabályairól szóló jogszabályban,
e) a polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazásáról és felügyeletéről szóló 191/2002. (IX. 4.) Korm. rendeletben,
f) * a radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról és csomagolásáról szóló jogszabályban,
g) * a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadóról szóló jogszabályban,
h) * a mezőgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezőgazdasági vontatóval vagy lassú járművel vontatott pótkocsival történő közúti szállításáról szóló 7/2011. (III. 8.) NFM rendeletben,
i) * az Országos Tűzvédelmi Szabályzatban,
j) a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben,
k) * a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) „A” és „B” Melléklete kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről szóló törvényben, valamint az ADR belföldi alkalmazásáról szóló miniszteri rendeletben
meghatározott, a veszélyes áruk, anyagok, hulladékok szállítására (fuvarozására), valamint a közúti járműre és annak személyzetére, az áru feladójára, átmeneti tárolójára, a csomagolóra, a berakóra, a töltőre, a címzettre és a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó kinevezésére és képesítésére vonatkozó rendelkezést megsérti.
6/A. § * (1) Az 5. melléklet 1. táblázatában felsorolt szabálytalanságok esetén, a bírságösszeg meghatározásához a szabálytalanságot a következő meghatározások szerinti, csökkenő súlyosságú kockázati kategóriák egyikébe kell sorolni, ahol az I. kategória a legsúlyosabb:
a) I. kockázati kategória: a veszélyes áruk szállításáról szóló előírások (ADR) betartásának olyan elmulasztása, amely haláleset, súlyos személyi sérülés vagy jelentős környezetkárosodás okozásának nagyfokú kockázatával jár;
b) II. kockázati kategória: a veszélyes áruk szállításáról szóló előírások (ADR) betartásának olyan elmulasztása, amely személyi sérülés vagy környezetkárosodás okozásának kockázatával jár;
c) III. kockázati kategória: a veszélyes áruk szállításáról szóló előírások (ADR) betartásának olyan elmulasztása, amely személyi sérülés vagy környezetkárosodás okozásának kismértékű kockázatával jár.
(2) Az 5. melléklet 2. és 3. táblázata tartalmazza azon szabálytalanságokat, amelyek kockázati kategóriába nem tartoznak.
(3) Az 5. melléklet 1. táblázatában meghatározott bírságösszegnek
a) a 10%-át kell megállapítani az ADR 1.1.3 szakaszában, valamint az ADR belföldi alkalmazásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint a további vonatkozó előírások betartása alól részben mentesülő veszélyes áru szállítás során megállapított szabálytalanság esetén, kivéve a b) pont szerinti szállításokat;
b) a 30%-át kell megállapítani az ADR 1.1.3.6 bekezdésében foglalt mentességgel történő veszélyes áru szállítás során megállapított szabálytalanság esetén.
(4) A (3) bekezdésben említett esetek kivételével, az 5. melléklet 1. táblázatában meghatározott bírságösszegnek az 50%-át kell megállapítani, ha
a) a szállított veszélyes áru fizikai és kémiai veszélyeztető hatását, mennyiségét és a szállítás körülményeit, módját figyelembe véve a megállapított szabálytalanság a közúti közlekedés biztonságát nem veszélyezteti és
b) veszélyes áru kiszabadulása nem következett be vagy a veszélyes áru kiszabadulásának közvetlen veszélye nem áll fenn.
(5) A (4) bekezdésben szereplő bírságcsökkentő tényező nem alkalmazható az ADR 3.2 fejezet „A” táblázat 15. oszlopa szerinti „0” és „1” szállítási kategóriába tartozó, valamint a szállításból kizárt veszélyes áruk szállítása esetén.
7. § A Kkt. 20. § (1) bekezdés f) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 6. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki
a) a gyorsan romló élelmiszerek nemzetközi szállításáról és az ilyen szállításhoz használt különleges szállítóeszközökről szóló, Genfben, 1970. szeptember 1. napján kelt Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 25/1989. (III. 17.) MT rendeletben,
b) az állatoknak a szállítás és a kapcsolódó műveletek közbeni védelméről, valamint a 64/432/EGK és a 93/119/EK irányelv és az 1255/97/EK rendelet módosításáról szóló, 2004. december 22-i 1/2005/EK tanácsi rendeletben
meghatározott, a gyorsan romló élelmiszerek vagy az élő állatok szállítására vonatkozó rendelkezést megsérti.
8. § * A Kkt. 20. § (1) bekezdés g) pontjához kapcsolódóan a 7. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a KR. 34. §-ában foglalt rendelkezést megsérti.
9. § A Kkt. 20. § (1) bekezdés h) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 8. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki
a) * a 2. § a)–b) és j) pontjában foglalt jogszabályokban,
b) a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletben,
c) * a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló jogszabályban, ide nem értve a jelzőtáblával elrendelt össztömeg-korlátozásokat,
d) a nemzetközi közúti áru- és személyszállítás végzésének egyes feltételeiről szóló 101/2003. (XII. 23.) GKM rendeletben,
e) a közúti járművek időszakos vizsgálata egységes feltételeinek elfogadásáról és ezen vizsgálat kölcsönös elismeréséről szóló, Bécsben, 1997. november 13-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről szóló 2001. évi LXVIII. törvényben,
f) * a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben
meghatározott, az áru- vagy személyszállítást végző járművek közúti forgalomban való részvételére vonatkozó rendelkezést megsérti.
10. § A Kkt. 20. § (1) bekezdés i) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 9. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a nemzetközi kombinált árufuvarozást elősegítő kedvezményekről szóló 266/2003. (XII. 24.) Korm. rendeletben foglalt rendelkezést megsérti.
11. § A Kkt. 20. § (1) bekezdés j) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 10. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) Korm. rendeletben foglalt rendelkezést megsérti.
12. § * (1) * A Kkt. 20. § (1) bekezdés k) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 11/A–11/F. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletben foglalt, a megengedett legnagyobb sebességre („gyorshajtás”), a biztonsági öv használatára, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a járművezető szervezetében a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol tilalmára („ittas vezetés”), a vasúti átjárón való áthaladásra, a behajtási tilalomra, a korlátozott övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra és az autópálya leálló sávjának igénybevételére vonatkozóan a 11/A–11/F. mellékletben meghatározott valamely rendelkezést megsérti.
(2) * Az (1) bekezdés szerinti bírságot – a 11/A–11/F. mellékletben meghatározottak szerint – a bírságot kiszabó döntés jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül kell befizetni.
(3) * A Kkt. 20. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott rendelkezések miatt folytatott közigazgatási eljárásban a korlátozott cselekvőképességgel rendelkező személyt is megilleti az eljárási képesség.
(4) * Ha a Kkt. 21/B. § (1) bekezdésében meghatározott szabályszegést a 2015/413/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültető más tagállamban bejegyzett gépjárművel követték el és a bírság kiszabására a Kkt. 20. § (4b) bekezdése szerint került sor, a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértésekre vonatkozó információk határokon átnyúló cseréjének elősegítése során alkalmazandó formanyomtatványokról szóló miniszteri rendeletben meghatározott tájékoztató levelet és válasznyomtatványt is meg kell küldeni a gépjármű üzemben tartója részére.
12/A. § * (1) Az a nem természetes személy belföldi üzemben tartó, amely a Kkt. 20. § (1) bekezdés l) pontjában foglaltakat megsérti,
a) 2000 cm3 vagy az alatti személygépkocsi esetében 400 000 forint,
b) 2000 cm3 feletti személygépkocsi esetében 800 000 forint,
c) egyéb jármű esetében 200 000 forint
összegű bírságot köteles fizetni.
(2) Amennyiben a Kkt. 20. § (1) bekezdés l) pontjában meghatározott rendelkezéseket természetes személy szegi meg, az (1) bekezdésben meghatározott összegű bírság felét köteles fizetni.
(3) Aki a Kkt. 20. § (1) bekezdés l) pontjában meghatározott rendelkezéseket 2011. december 31-ig szegi meg, az (1)–(2) bekezdésben meghatározott bírság összegének a felét köteles fizetni.
(4) * Ha a Kkt. 20. § (1) bekezdés l) pontjában meghatározott rendelkezés megszegése esetén a jármű vezetője a jármű használatára vonatkozó jogosultságot a helyszíni ellenőrzés során a Kkt. 25/B. § (5) bekezdésében meghatározottak szerint nem igazolja, azonban az eljáró hatóságnál az ellenőrzés időpontjára vonatkozó jogszerű használatot 8 napon belül igazolja, a bírság összege 30 000 forint.
12/B. § * (1) A Kkt. 20. § (1) bekezdés m) pontjához kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 11/H. mellékletben foglalt jogszabályi rendelkezés megsértése esetén járműkategóriánként meghatározott bírságot köteles fizetni, aki az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló törvényben (a továbbiakban: ED törvény) meghatározottak szerint szabályszegést követ el.
(2) * Az (1) bekezdés szerinti bírság ugyanazon jármű vezetőjével szemben nem szabható ki, ha a bírságolási eljárás megindítását megelőző nyolc órán belüli jogosulatlan úthasználat miatt az (1) bekezdés szerint már közigazgatási hatósági eljárás indult, kivéve, ha a jármű vezetője a jogosulatlan úthasználatért a Kkt. 21/A. § (2) bekezdése alapján tartozik felelősséggel.
12/C. § * A Kkt. 24/A. § (5a) bekezdéséhez kapcsolódóan – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a 13. mellékletben meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az a vizsgáló állomás, amely a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet rendelkezéseit megsérti.
13. § (1) * Amennyiben az ellenőrző hatóság
a) * az 1. melléklet 2. pont a) alpontjában, 3. pontjában, 5. pont a) és b) alpontjában, 7., 7/A., 8. és 9. pontjában,
b) a 2. melléklet 1–2. pontjában,
b1) * az 5. melléklet 3. táblázat 16. pontjában,
c) a 6. melléklet 1–4. pontjában,
d) a 7. melléklet 2. pontjában,
e) * a 8. melléklet 1–7., 9. pontjában,
f) a 9. melléklet 1. pontjában,
g) a 10. melléklet 1. pontjában
meghatározott okmány hiányát állapítja meg, de a hiányzó okmány megléte a közlekedésért felelős miniszter nyilvántartásából megállapítható, vagy a nyilvántartásban nem szereplő, az ellenőrzés időpontjában minden kétséget kizáróan érvényes okmányt az ellenőrző hatóságnak – az ellenőrzés napját követő 8 napon belül – bemutatják, a bírság összege a mellékletek megfelelő sorában meghatározott összeg fele, de legfeljebb 30 000 forint. *
(2) * Ha az ellenőrző hatóság ugyanazon ellenőrzés keretében és az annak alapján indult közigazgatási eljárásban a 2–11. §-ban meghatározott több – a hatóság hatáskörébe tartozó – szabályszegést állapít meg, akkor a bírság kiszabására irányuló eljárást ugyanazon szabályszegővel szemben egy eljárásban kell lefolytatni. A bírság mértéke az egyes szabályszegések miatt megállapított bírságok összege, amely azonban nem haladhatja meg a megállapított legsúlyosabb szabályszegés miatt kiszabható bírság háromszorosát, de legfeljebb a 2 200 000 forintot, járművezető esetén a másfélszeresét, de legfeljebb a 800 000 forintot.
14. § *
15. § * (1) * A közlekedésért felelős miniszter – figyelemmel a közúti szállítást végző egyes járművek személyzete vezetési és pihenőidejének ellenőrzéséről szóló külön jogszabályban foglalt rendelkezésekre is – az ellenőrző hatóságokkal egyeztetve a tárgyévet megelőző év november 30. napjáig ellenőrzési területenként meghatározza a tárgyévi közúti és telephelyi ellenőrzések tervszámát, valamint az ellenőrzési feladatok ellenőrző hatóságok közötti megosztását. Az éves ellenőrzési tervet az ellenőrző hatóságok megelőző évi ellenőrzési tapasztalatainak figyelembevételével kell összeállítani.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott éves ellenőrzési tervet a közlekedésért felelős miniszter – az érintett ellenőrző hatóságokat felügyelő miniszterekkel, valamint a közúti áru- és személyszállító vállalkozások szakmai szervezeteivel való egyeztetést követően – hagyja jóvá.
15/A. § * (1) A Kkt. 20. § (6) bekezdése szerinti pénzkövetelés biztosításának összegét az e rendelet alapján kiszabható bírsággal megegyező összegben kell meghatározni. A pénzkövetelés biztosítása összegének bankkártyával (POS, VPOS) történő megfizetése esetén a pénzkövetelés biztosítása összegének valamely pénzügyi intézménnyel kötött szerződés szerinti mértékét, de legfeljebb 2%-át kell egyidejűleg és azonos módon költségként megfizetni.
(2) Az e rendelet szerinti bírságok bankkártyával (POS, VPOS) történő megfizetése esetén a kiszabott bírság összegének valamely pénzügyi intézménnyel kötött szerződés szerinti mértékét, de legfeljebb 2%-át kell egyidejűleg és azonos módon költségként megfizetni.
15/B. § * (1) A közlekedési hatóság ellenőrzése során próbavásárlás elvégzésére közreműködő személyt vehet igénybe megbízási szerződéssel, amelyben a közreműködő személy hozzájárul a természetes személyazonosító adatai kezeléséhez.
(2) A közlekedési hatóság a közreműködő személy által a szolgáltatás igénybevételére irányuló próbavásárlással is ellenőrizheti a szolgáltatás szabályszerűségét.
(3) A közreműködő személy a megbízási szerződés alapján megbízási díjra jogosult.
(4) A közreműködő személy részére a közlekedési hatóság igazolványt állít ki, amellyel kapcsolatban kezeli a közreműködő személy természetes személyazonosító adatait.
(5) A közreműködő személyre az ügyintézőre vonatkozó kizárási szabályokat kell alkalmazni.
(6) Próbavásárlás esetén a közreműködő személy a próbavásárlás befejezésekor igazolja jogosultságát.
(7) Szolgáltatás próbavásárlása esetén a szolgáltatás díja eljárási költség, amelyet az előírt követelményeknek meg nem felelő szolgáltatás nyújtója visel.
16. § (1) Ez a rendelet 2009. augusztus 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően elkövetett szabályszegések esetében kell alkalmazni, a hatálybalépését megelőzően elkövetett szabályszegések esetében pedig akkor, ha a bírság mértéke, illetve a bírság legmagasabb mértéke tekintetében kedvezőbb rendelkezést állapít meg.
(2) * E rendeletnek a közúti közlekedéssel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 99/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított 12. §-át a 2011. július 1-jén folyamatban levő ügyekben nem lehet alkalmazni.
(3) * E rendeletnek a közúti közlekedéssel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 228/2012. (VIII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: módosító rendelet) 4. § (2) bekezdésével megállapított 12. §-ának rendelkezését és a 8–11. mellékletével megállapított, illetve módosított 11/A–11/G. mellékletét a módosító rendelet hatálybalépése napját megelőzően indult ügyekben nem lehet alkalmazni.
(4) * E rendeletnek a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet és a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról szóló 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 172/2014. (VII. 18.) Korm. rendelettel megállapított rendelkezését a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet és a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról szóló 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 172/2014. (VII. 18.) Korm. rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyben is alkalmazni kell.
(4) * E rendeletnek a közúti közlekedési szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 171/2014. (VII. 18.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: módosító rendelet1) megállapított 13. § (2) bekezdésének rendelkezéseit a módosító rendelet1 hatályba lépését követően elkövetett szabályszegések esetében kell alkalmazni.
(5) * E rendeletnek a veszélyes áruk szállításának ellenőrzésével és szankcionálásával összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 372/2016. (XI. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépését követően végzett ellenőrzésekre és az azok alapján indult eljárásokban kell alkalmazni.
(6)–(7) *
(8) * Ez a rendelet
a) a közúti fuvarozói szakma gyakorlására vonatkozó feltételek közös szabályainak megállapításáról és a 96/26/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1071/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek,
b) a nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférés közös szabályairól szóló, 2009. október 21-i 1072/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek,
c) az autóbusszal végzett személyszállítás nemzetközi piacához való hozzáférés közös szabályairól és az 561/2006/EK rendelet módosításáról szóló, 2009. október 21-i 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek, valamint
d) a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról, a 3821/85/EGK és a 2135/98/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 3820/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. március 15-i 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 19. cikkének,
e) * az autóbusszal végzett nemzetközi személyszállítás okmányaira vonatkozóan az 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról és a 2121/98/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 9-i 361/2014/EU bizottsági rendeletnek,
f) * a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről, a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 3821/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről és a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4-i 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek,
g) * az 1071/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az uniós jogszabályokat érintő – adott esetben a közúti fuvarozó jó hírnevének elveszítését eredményező – súlyos jogsértések osztályozása tekintetében történő kiegészítéséről és a 2006/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének módosításáról szóló, 2016. március 18-i 2016/403 (EU) bizottsági rendeletnek
a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.
(9) * Ez a rendelet
a) a veszélyes áruk közúti szállítása ellenőrzésének egységes eljárásáról szóló, 1995. október 6-i 95/50/EK tanácsi irányelvnek,
b) a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályokkal kapcsolatos 3820/85/EGK és a 3821/85/EGK tanácsi rendelet végrehajtásának minimumfeltételeiről szóló 2006/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének módosításáról szóló, 2009. január 30-i 2009/5/EK bizottsági irányelvnek és
c) a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvénnyel és a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvénnyel együtt a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértésekre vonatkozó információk határokon átnyúló cseréjének elősegítéséről szóló, 2015. március 11-i 2015/413/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek
való megfelelést szolgálja.
(10) *
Sor- szám | Bírságolással érintett cselekmények, mulasztások | A súlyosság foka (RSJ = rendkívül súlyos jogsértés, NSJ = nagyon súlyos jogsértés, SJ = súlyos jogsértés) | A bírság összege, forintban | A bírságolással érintett cselekmény, mulasztás elkövetéséért felelőssé tehető | |
1. | a) Közúti árutovábbítási engedély, illetve közúti árufuvarozói engedély (a továbbiakban együtt: közúti árutovábbítási engedély), közúti személyszállítási engedély, illetve autóbuszos személyszállító engedély (a továbbiakban együtt: közúti személyszállítási engedély), taxiengedély, személygépkocsis személyszállító engedély nélkül – vagy az engedély időbeni hatálya lejáratát 90 napot követően – végzett közúti közlekedési szolgáltatás | RSJ | 600 000 | szállító | |
b) Nemzetközi forgalomban közösségi engedély nélkül (nem létezik, hamis, visszavonták, lejárt) végzett közúti közlekedési szolgáltatás | RSJ | 800 000 | szállító | ||
c) Az előírt engedély nélkül, szabálytalanul végzett kabotázs-tevékenység, az előírt engedély nélkül végzett különjárati személyszállítás | RSJ | 800 000 | szállító | ||
d) Közúti árutovábbítási engedély, közúti személyszállítási engedély időbeni hatálya 30 napot meghaladóan, de 90 napot meg nem haladóan lejárt | NSJ | 300 000 | szállító | ||
2. | A szállító vagy a járművezető nem tudja bemutatni az érvényes közösségi engedélyt vagy a közösségi engedély hitelesített másolatát (elvesztette, elfelejtette, sérült, olvashatatlan) | szállító járművezető | |||
a) és nem rendelkezik engedélykivonattal | NSJ | 500 000 | |||
b) de rendelkezik engedélykivonattal | 30 000 | ||||
3. | Közúti árutovábbítási engedély-kivonat nélkül végzett árutovábbítás, illetve autóbusszal közúti személyszállító engedélykivonat nélkül díj ellenében végzett személyszállítás | NSJ | 100 000 | szállító járművezető | |
4. | a) Menetrend szerinti járatok üzemeltetése engedély nélkül (nem létezik, meghamisították, visszavonták, lejárt) | NSJ | 400 000 | szállító | |
b) A járművezető nem tudja bemutatni az engedélyt a vizsgáló tisztviselőnek (elvesztette, elfelejtette, sérült) | SJ | 200 000 | járművezető | ||
4/A. | A menetrend szerinti járatok megállói nem felelnek meg a kiadott engedélynek | SJ | 100 000 | szállító | |
5. | a) Személyszállító vezetői igazolvány vagy azonosító lap nincs a járművön | 200 000 | járművezető | ||
b) Személyszállító engedély kivonat nincs a járművön | 50 000 | járművezető | |||
c) Diszpécserszolgálati engedély hiánya | 300 000 | diszpécserszolgálat | |||
d) Utazási igény közvetítése vagy személyszállító szolgáltatásnyújtás szervezése személytaxi-szolgáltatás nyújtására nem jogosult részére | 300 000 | diszpécserszolgálat | |||
e) Személygépkocsis személyszállító szolgáltatáshoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatásra kötött szerződést a járművezető nem tudja bemutatni | 200 000 | járművezető | |||
6. | Nemzetközi közúti áruszállítási engedély, CEMT engedély és a hozzá szükséges igazolás, autóbuszos járati engedély | ||||
a) hiánya, érvénytelensége (sérült, olvashatatlan, lejárt, a gépjárműadó 90%-a nem került megfizetésre) | 800 000 | szállító | |||
b) szabálytalan használata, illetve eltérés az engedélyben foglaltaktól | 500 000 | járművezető | |||
c) a KR. 4/A. §-ában meghatározott engedélykezelési, bemutatási kötelezettség teljesítésének elmulasztása | 800 000 | járművezető | |||
d) a c) alpontban meghatározott engedélykezelési, fénymásolat-készítési, bejelentési és megőrzési kötelezettség teljesítésének elmulasztása | 300 000 | feladó, címzett | |||
7. | A járművezető szakmai képesítését igazoló okmány hiánya | NSJ | 100 000 | járművezető | |
7/A. | A járművezető nem tudja a nemzeti jog előírásának megfelelően bemutatni érvényes gépjármű-vezetői képesítési igazolványát vagy vezetői engedélyét a bejegyzéssel (elvesztette, elfelejtette, sérült, olvashatatlan) | SJ | 50 000 | járművezető | |
8. | Járművezetői igazolvány hiánya | NSJ | 200 000 | járművezető | |
8/A. | A járművezető vagy a szállító nem tudja bemutatni az érvényes járművezetői igazolványt vagy az érvényes járművezetői igazolvány hitelesített másolatát (elvesztette, elfelejtette, sérült, olvashatatlan) | SJ | 100 000 | járművezető szállító | |
9. | Személy- vagy áruszállítás érvényes vezetői engedély nélkül | RSJ | 600 000 | járművezető | |
9/A. | A vezetői engedély | ||||
a) sérült, de olvasható, illetve nem felel meg az egységes mintának | SJ | 50 000 | járművezető | ||
b) olvashatatlan | 100 000 | ||||
10. | Fuvarlevél, illetve autóbusz-menetlevél hiánya | SJ | 30 000 | szállító járművezető | |
11. | Utaslista hiánya | 10 000 | szállító járművezető | ||
12. | Fuvarlevél, illetve személyszállításhoz kapcsolódó menetlevél nem megfelelő kiállítása, vezetése, hiányzó (jogszabályban kötelező adattartalomként meghatározott) rovatonként (adatonként) – ide nem értve az árutovábbításra fuvarozással kapcsolatos költségekre, díjakra, a vámkezelésre és a fizetés módjára vonatkozó adatokat –, | 10 000 | szállító járművezető | ||
de legfeljebb | 30 000 | ||||
13. | Közúti árutovábbítási engedéllyel, közúti személyszállítási engedéllyel, árutovábbítási vagy személyszállítási közösségi engedéllyel kapcsolatos adatváltozás bejelentésének, a tevékenység szüneteltetése bejelentésének, a lejárt engedély visszaadásának az elmulasztása, a helyettesítő járműre vonatkozó okmány, vagy az eredeti járműre kiállított engedély-kivonat (hiteles másolat) közúton való bemutatásának a hiánya | 30 000 | szállító | ||
Sor- szám | Bírságolással érintett cselekmények, mulasztások | A bírság összege forintban | A bírságolással érintett cselekmény, mulasztás elkövetéséért felelőssé tehető | |
1. | Saját számlás közúti áruszállítás, autóbusszal végzett saját számlás személyszállítás végzése az arra jogosító igazolvány nélkül | 150 000 | szállító járművezető | |
2. | A saját számlás közúti áruszállítás, autóbusszal végzett saját számlás személyszállítás feltételeinek megtartását igazoló, a járműre vagy a járművezetőre vonatkozó okmány (okmányok) hiánya | 100 000 | szállító járművezető | |
3. | Menetlevél hiánya, ide értve az elektronikus menetlevelet is | 30 000 | szállító járművezető | |
4. | Menetlevél nem megfelelő kiállítása, vezetése, hiányzó rovatonként (adatonként), ide értve az elektronikus menetlevelet is, de legfeljebb | 10 000 30 000 | szállító járművezető | |
Sor- szám | Bírságolással érintett cselekmények, mulasztások | A súlyosság foka (RSJ=rendkívül súlyos jogsértés, NSJ= nagyon súlyos jogsértés, SJ= súlyos jogsértés, EJ=enyhébb jogsértés) | A bírság összege forintban | A bírságolással érintett cselekmény, mulasztás elkövetéséért felelőssé tehető | ||
A | Személyzet | |||||
A1 | A kalauzokra megállapított alsó korhatár be nem tartása | SJ | 100 000 | szállító | ||
B | Vezetési időszakok | |||||
B1 | A 9 órás napi vezetési idő túllépése, ha a 10 órára történő meghosszabbítás nem megengedett | 9 h <...< 10 h | EJ | 10 000 | járművezető szállító | |
B2 | 10 h ≤...< 11 h | SJ | 60 000 | |||
B3 | 11 h ≤ ... | NSJ | 150 000 | |||
B4 | A 9 órás napi vezetési idő 50%-os vagy nagyobb arányú túllépése legalább 4,5 órás szünet vagy pihenő beiktatása nélkül | 13h 30 ≤ ... szünet/pihenő nélkül | RSJ | 300 000 | ||
B5 | A 10 órás meghosszabbított napi vezetési idő túllépése, ha a meghosszabbítás megengedett | 10 h <...< 11 h | EJ | 10 000 | járművezető szállító | |
B6 | 11 h ≤...< 12 h | SJ | 60 000 | |||
B7 | 12 h ≤ ... | NSJ | 150 000 | |||
B8 | A 10 órás napi vezetési idő 50%-os vagy nagyobb arányú túllépése legalább 4,5 órás szünet vagy pihenő beiktatása nélkül | 15h ≤ ... szünet/pihenő nélkül | RSJ | 300 000 | ||
B9 | Az összeadódott heti vezetési idő túllépése | 56 h <...< 60 h | EJ | 10 000 | járművezető szállító | |
B10 | 60 h ≤...< 65 h | SJ | 60 000 | |||
B11 | 65 h ≤...< 70 h | NSJ | 150 000 | |||
B12 | Az összeadódott heti vezetési idő 25%-os vagy annál nagyobb arányú túllépése | 70 h ≤... | RSJ | 300 000 | ||
B13 | Az összeadódott vezetési idő túllépése két egymást követő hét alatt | 90 h <...<100 h | EJ | 10 000 | járművezető szállító | |
B14 | 100 h ≤...<105 h | SJ | 60 000 | |||
B15 | 105 h ≤...<112 h 30 | NSJ | 150 000 | |||
B16 | Az összeadódott vezetési idő 25%-os vagy nagyobb arányú túllépése két egymást követő hét alatt | 112h 30 ≤ ... | RSJ | 300 000 | ||
C | Szünetek | |||||
C1 | A megszakítás nélküli vezetési idő 4,5 órás határának túllépése szünet tartása előtt | 4 h 30 <...< 5 h | EJ | 10 000 | járművezető szállító | |
C2 | 5 h ≤...< 5 h 30 | SJ | 30 000 | |||
C3 | 5 h 30 ≤...< 6 h | 60 000 | ||||
C4 | 6 h ≤...< 6 h 30 | NSJ | 100 000 | |||
C5 | 6 h 30 ≤... | 250 000 | ||||
D | Pihenőidők | |||||
D1 | Nem elegendő, 11 óránál rövidebb napi pihenőidő, ha a csökkentett napi pihenőidő nem megengedett | 10 h ≤...< 11 h | EJ | 10 000 | járművezető szállító | |
D2 | 9 h 15 ≤...<10 h | SJ | 30 000 | |||
D3 | 8 h 30 ≤...<9 h 15 | 60 000 | ||||
D4 | 7 h 45 ≤...<8 h 30 | NSJ | 100 000 | |||
D5 | ...< 7 h 45 | 250 000 | ||||
D6 | Nem elegendő, 9 óránál rövidebb csökkentett napi pihenőidő, ha a csökkentés megengedett | 8 h ≤...< 9 h | EJ | 10 000 | járművezető szállító | |
D7 | 7 h 30 ≤...< 8 h | SJ | 30 000 | |||
D8 | 7 h ≤...< 7 h 30 | 60 000 | ||||
D9 | 6 h 30 ≤...< 7 h | NSJ | 100 000 | |||
D10 | ...< 6 h 30 | 250 000 | ||||
D11 | Nem elegendő, 3 + 9 óránál rövidebb megosztott napi pihenőidő | 3 h + (8 h≤...< 9 h) | EJ | 10 000 | járművezető szállító | |
D12 | 3 h + (7 h 30≤...< 8 h) | SJ | 30 000 | |||
D13 | 3 h + (7h ≤...< 7 h 30) | 60 000 | ||||
D14 | 3 h + (6 h 30 ≤...< 7 h) | NSJ | 100 000 | |||
D15 | 3 h + (...< 6 h 30) | 250 000 | ||||
D16 | Nem elegendő, 9 óránál rövidebb napi pihenőidő több fős személyzet esetén | 8 h ≤...< 9 h | EJ | 10 000 | járművezető szállító | |
D17 | 7 h 30 ≤...< 8 h | SJ | 30 000 | |||
D18 | 7 h ≤...< 7 h 30 | 60 000 | ||||
D19 | 6 h 30 ≤...< 7 h | NSJ | 100 000 | |||
D20 | ...< 6 h 30 | 250 000 | ||||
D21 | Nem elegendő, 24 óránál rövidebb csökkentett heti pihenőidő | 22 h ≤...< 24 h | EJ | 10 000 | járművezető szállító | |
D22 | 21 h ≤...< 22 h | SJ | 30 000 | |||
D23 | 20 h ≤...< 21 h | 60 000 | ||||
D24 | 19 h ≤...< 20 h | NSJ | 100 000 | |||
D25 | ...< 19 h | 250 000 | ||||
D26 | Nem elegendő, 45 óránál rövidebb heti pihenőidő, ha a csökkentett heti pihenőidő nem megengedett | 42 h ≤...< 45 h | EJ | 10 000 | járművezető szállító | |
D27 | 39 h ≤...< 42 h | SJ | 30 000 | |||
D28 | 36 h ≤...< 39 h | 60 000 | ||||
D29 | 33 h ≤...< 36 h | NSJ | 100 000 | |||
D30 | ...< 33 h | 250 000 | ||||
D31 | 6 egymást követő 24 órás időszak túllépése az előző heti pihenőidő után | ...< 3 h | EJ | 10 000 | járművezető szállító | |
D32 | 3 h ≤...< 6 h | SJ | 30 000 | |||
D33 | 6 h ≤...< 12 h | 60 000 | ||||
D34 | 12 h ≤...< 18 | NSJ | 100 000 | |||
D35 | 18 ≤ ... | 250 000 | ||||
E | Eltérés a 12-napos szabálytól (Nemzetközi, nem menetrend szerinti autóbuszjárat) | |||||
E1 | 12 egymást követő 24 órás időszak túllépése az előző rendszeres heti pihenőidő után | ... < 3h | EJ | 10 000 | járművezető szállító | |
E2 | 3 h ≤...< 6 h | SJ | 30 000 | |||
E3 | 6h ≤ ... < 12h | 60 000 | ||||
E4 | 12 h ≤...< 18 | NSJ | 100 000 | |||
E5 | 18h ≤ ... | 250 000 | ||||
E6 | 12 egymást követő 24 órás időszak után igénybe vett heti pihenőidő | 66h < ... ≤ 67h | SJ | 20 000 | ||
E7 | 65h < ... ≤ 66h | 60 000 | járművezető szállító | |||
E8 | 64h < ... ≤ 65h | NSJ | 100 000 | |||
E9 | ... ≤ 64h | 250 000 | ||||
E10 | 22:00 óra és 6:00 óra között 3 órát meghaladó vezetési idő szünet tartása előtt, ha a járművet nem több fős személyzet vezeti | 3h < ... < 3 h 45 | SJ | 20 000 | ||
E11 | 3 h 45 ≤ ... < 4h 30 | 60 000 | járművezető szállító | |||
E12 | 5 h 15 ≤ ... < 4 h 30 | NSJ | 100 000 | |||
E13 | 5h 15 ≤ ... | 250 000 | ||||
F | Munkaszervezés | |||||
F1 | A bér és a megtett úthossz vagy a szállított áru mennyisége közötti kapcsolat | NSJ | 400 000 | szállító | ||
F2 | A járművezető munkájának nem megfelelő szervezése vagy a szervezés elmaradása, illetve nem megfelelő utasítások a járművezető részére a jogszabály betartására vonatkozóan vagy az utasítások hiánya | NSJ | 200 000 | szállító | ||
Sor- szám | Bírságolással érintett cselekmények, mulasztások | A súlyosság foka (RSJ=rend- kívül súlyos jogsértés, NSJ= nagyon súlyos jog- sértés, SJ= súlyos jogsértés) | A bírság összege forintban | A bírságolással érintett cselekmény, mulasztás elkövetéséért felelőssé tehető | |
G | Menetíró készülék beépítése | ||||
G1 | Típusjóváhagyással rendelkező menetíró készülék beépítésének és használatának elmulasztása | RSJ | 800 000 | szállító | |
H | Menetíró készülék, járművezetői kártya vagy adatrögzítő lap használata | ||||
H1 | Engedéllyel rendelkező műhely által nem felülvizsgált menetíró készülék használata | NSJ | 400 000 | szállító | |
H2 | A járművezető egynél több saját járművezetői kártyával rendelkezik és vagy egynél több saját járművezetői kártyát használ | NSJ | 400 000 | járművezető | |
H3 | A járművezető hamisított járművezetői kártyával vezet (úgy tekintendő, mintha járművezetői kártya nélkül vezetne) | RSJ | 600 000 | járművezető | |
H4 | A járművezető olyan járművezetői kártyával vezet, amelynek nem ő a jogosultja | RSJ | 600 000 | járművezető | |
H5 | A járművezető olyan járművezetői kártyával vezet, amelyet a valóságnak nem megfelelő nyilatkozatok és/vagy hamis okmányok alapján szerzett meg (úgy tekintendő, mintha járművezetői kártya nélkül vezetne) | RSJ | 600 000 | járművezető | |
H6 | A menetíró készülék nem működik megfelelően (pl.: nem került sor a menetíró készülék megfelelő felülvizsgálatára, kalibrálására és plombálására) | NSJ | 300 000 | szállító | |
H7 | A menetíró készülék nem megfelelő használata (pl. szándékos, önkéntes vagy kényszer hatására történő visszaélés, a helyes használatra vonatkozó utasítás hiánya) | NSJ | 400 000 | járművezető szállító | |
H8 | Olyan, csalásra alkalmas berendezés, eszköz használata, amely képes a menetíró készülék által rögzített információk módosítására | RSJ | 800 000 | járművezető szállító | |
H8/A | Olyan csalásra alkalmas berendezés, eszköz jelenléte a járművön, amely az adatok, illetve a kinyomtatott információk meghamisítására felhasználható lehet (kapcsoló/vezeték ...) | 400 000 | járművezető szállító | ||
H9 | Az adatrögzítő lapokon rögzített adatok vagy a menetíró készülékben vagy a járművezetői kártyán tárolt és onnan letöltött adatok meghamisítása, eltitkolása, kitörlése vagy megsemmisítése | RSJ | 800 000 | járművezető szállító | |
H10 | A vállalkozás nem őrzi meg legalább egy évig az adatrögzítő lapokat, kinyomatokat és letöltött adatokat | NSJ | 400 000 | szállító | |
H11 | A rögzített és tárolt adatok nem állnak rendelkezésre legalább 365 napig, az adatok rendelkezésre bocsátásának feltételei nem garantálják az adatok biztonságát és pontosságát (digitális menetíró készülék esetében) | NSJ | 400 000 | szállító | |
H12 | Adatrögzítő lapok/járművezetői kártyák helytelen használata | NSJ | 100 000 | járművezető | |
H13 | Adatrögzítő lapok vagy járművezetői kártya szabálytalan kivétele, amely hatással van az érintett adatok rögzítésére | NSJ | 400 000 | járművezető | |
H14 | Adatrögzítő lap vagy járművezetői kártya azon időtartamon túli használata, amelyre azt szánták, adatvesztéssel | NSJ | 400 000 | járművezető | |
H15 | Elszennyeződött vagy sérült adatrögzítő lapok vagy járművezetői kártyák használata, az adatok nem olvashatók | NSJ | 300 000 | járművezető | |
H16 | Kötelező kézi adatbevitel elmulasztása analóg és digitális menetíró készülék esetében egyaránt, amennyiben az I2 vagy I3 vagy I4 sorban szereplő tényállás nem valósul meg | NSJ | 150 000 | járművezető | |
H17 | Nem megfelelő lap használata vagy a vezetői kártya nem megfelelő nyílásba történő beillesztése (több fős személyzet) | SJ | 150 000 | járművezető | |
H18 | Kapcsoló berendezés helytelen használata | NSJ | 150 000 | járművezető | |
H19 | Kapcsoló berendezés helytelen használata, amennyiben az értékelhetőséget nem akadályozza | 50 000 | járművezető | ||
H20 | Nincs elegendő számú adatrögzítő lap (figyelemmel az adatrögzítő lapok személyes jellegére, a szolgálati idő tartamára, a sérült vagy az ellenőr által lefoglalt adatrögzítő lapok pótlására) | 50 000 | szállító járművezető | ||
H21 | Az adatrögzítő lap mintája nem került jóváhagyásra | 50 000 | szállító járművezető | ||
H22 | Nincs elegendő mennyiségű papír a kinyomtatáshoz | 30 000 | szállító járművezető | ||
H23 | A lapon feljegyzett idő nem egyezik annak az országnak a hivatalos idejével, amelyben a járművet nyilvántartásba vették | 50 000 | járművezető | ||
H24 | A letöltési kötelezettség elmulasztása esetenként | 50 000 | szállító | ||
H25 | A letöltési kötelezettség késedelmes teljesítése esetenként (járművezetői kártyánként és fedélzeti egységenként) a letöltési időszakot meghaladó 30 naponként, de legfeljebb | 10 000 50 000 | szállító | ||
Adatok kitöltése | |||||
H26 | Az adatrögzítő lapról hiányzik a családi név | 200 000 | járművezető | ||
H27 | Az adatrögzítő lapról hiányzik az utónév | 100 000 | járművezető | ||
H28 | A lap használatba vétele kezdetének vagy végének ideje hiányzik | 50 000 | járművezető | ||
H29 | A lap használatba vétele kezdetének vagy végének helye hiányzik | 20 000 | járművezető | ||
H30 | Az adatrögzítő lapról hiányzik a rendszám | 20 000 | járművezető | ||
H31 | Az adatrögzítő lapról hiányzik a kilométer-számláló állása (első menet előtt) | 50 000 | járművezető | ||
H32 | Az adatrögzítő lapról hiányzik a kilométer-számláló állása (utolsó menet végén) | 20 000 | járművezető | ||
H33 | Az adatrögzítő lapról hiányzik a járműcsere időpontja | 20 000 | járművezető | ||
H34 | Az ország betűjele beírásának elmulasztása a menetíró készülékbe | 20 000 | járművezető | ||
I | Adatok bemutatása | ||||
I1 | Ellenőrzés megtagadása, vagy jármű visszatartása esetén a helyszín engedély nélküli elhagyása | NSJ | 800 000 | járművezető szállító | |
I2 | A járművezető nem tudja bemutatni az adott napra és a megelőző 28 napra vonatkozóan rögzített információkat | NSJ | 400 000 | járművezető | |
I3 | A járművezető nem tudja bemutatni a járművezetői kártyához kapcsolódó információkat (ha rendelkezik járművezetői kártyával) | NSJ | 400 000 | járművezető | |
I4 | A járművezető nem tudja bemutatni az adott napon és az azt megelőző 28 nap során készített kézi feljegyzéseket és kinyomatokat | NSJ | 400 000 | járművezető | |
I5 | A járművezető nem tudja bemutatni a járművezetői kártyát | NSJ | 400 000 | járművezető | |
J | Hibás működés | ||||
J1 | A menetíró készülék javítását nem engedéllyel rendelkező szerelő vagy műhely végezte | NSJ | 200 000 | szállító | |
J2 | A járművezető nem jegyez be minden előírt információt azon időszakokra vonatkozóan, amelyekben a menetíró készülék üzemképtelensége vagy hibás működése miatt már nem rögzített információkat | NSJ | 300 000 | járművezető | |
J3 | A javítást nem végezték el útközben (Ha a jármű nem tud visszatérni a telephelyre az üzemzavar-fellépésnek vagy a hibás működés megállapításának napjától számított egy héten belül) | 100 000 | szállító járművezető | ||
L | Kézi bejegyzések a kinyomatokon | ||||
L1 | Az ideiglenes lapról hiányzik a járművezető kártyájának száma, illetve neve, illetve vezetői engedélyének száma: | ||||
a) amennyiben az azonosítás a hiányzó adatok miatt lehetetlen | 200 000 | járművezető | |||
b) amennyiben azonosítható | 30 000 | ||||
L2 | Az ideiglenes lapról hiányzik az aláírás | 30 000 | járművezető | ||
L3 | A járművezetői kártya elvesztéséről vagy eltulajdonításáról azon tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságánál teendő hivatalos bejelentés elmulasztása, amelynek területén a kártyalopás történt | 150 000 | járművezető | ||
M | A menetíró készülék kapcsán típusjóváhagyásra, menetíró szerelőműhelyre, menetíró szerelőre vonatkozó rendelkezések | ||||
M1 | Típusjóváhagyással nem rendelkező menetíró készülék kereskedelmi forgalmazása | 300 000 | forgalmazó | ||
M2 | Adatrögzítő lap típusjóváhagyás nélküli forgalmazása | 300 000 | forgalmazó | ||
M3 | Menetíró szerelőműhely engedély nélküli működtetése | 1 000 000 | menetíró szerelőműhely üzemeltetője | ||
M4 | Menetíró szerelő tevékenység engedély nélküli végzése | 300 000 | a tevékenységet végző személy | ||
M5 | Külső kalibrálási tevékenység végzése a közlekedési hatóság részére történő bejelentés nélkül | 300 000 | a menetíró szerelőműhely üzemeltetője | ||
M6 | Elveszett vagy egyéb ok miatt működésképtelenné vált tachográf-kártya bejelentési kötelezettségének elmulasztása | 300 000 | a tevékenységet végző személy | ||
M7 | Menetíró készüléket befolyásoló eszköz járműbe vagy menetíró készülékbe történő beépítése | 300 000 | a menetíró szerelőműhely üzeme | ||
Sor- szám | Bírságolással érintett cselekmények, mulasztások | A súlyosság foka (RSJ=rendkívül súlyos jogsértés, NSJ= nagyon súlyos jogsértés, SJ= súlyos jogsértés) | A bírság összege forintban | A bírság fizetésére kötelezett | ||
N | Maximális heti munkaidő | |||||
N1 | A 48 órás maximális heti munkaidő túllépése, ha a 60 órára történő meghosszabbítás lehetősége már kihasználásra került | 56h ≤ ... < 58h | SJ | 20 000 | járművezető szállító | |
58h ≤ ... < 60h | 60 000 | |||||
60h ≤ ... < 62h | NSJ | 100 000 | ||||
62h ≤ ... | 250 000 | |||||
N2 | A 60 órás maximális heti munkaidő túllépése, ha kollektív szerződés vagy jogszabály eltérést nem engedélyezett | 65h ≤ ... < 67h 30 | SJ | 20 000 | járművezető szállító | |
67h30 ≤ ... < 70h | 60 000 | |||||
70h ≤ ... < 72h30 | NSJ | 100 000 | ||||
72h30 ≤ ... | 250 000 | |||||
O | Szünetek | |||||
O1 | Nem elegendő kötelező szünet 6–9 órás munkaidő esetében | 15 < ... ≤ 20 min | SJ | 20 000 | járművezető szállító | |
10 < ... ≤ 15 min | 60 000 | |||||
5 < ... ≤ 10 min | NSJ | 100 000 | ||||
... ≤ 5 min | 250 000 | |||||
O2 | Nem elegendő kötelező szünet több mint 9 órás munkaidő esetében | 25 < ... ≤ 30 min | SJ | 20 000 | járművezető szállító | |
20 < ... ≤ 25 min | 60 000 | |||||
15 < ... ≤ 20 min | NSJ | 100 000 | ||||
... ≤ 15 min | 250 000 | |||||
P | Éjszakai munkavégzés | |||||
P1 | Napi munkaidő 24 órás időszakonként éjszakai munkavégzés esetén, ha kollektív szerződés vagy jogszabály eltérést nem engedélyezett | 11h ≤ ... < 12h | SJ | 20 000 | járművezető szállító | |
12h ≤ ... < 13h | 60 000 | |||||
13h ≤ ... < 14h | NSJ | 100 000 | ||||
14h ≤ ... | 250 000 | |||||
R | Nyilvántartás | |||||
R1 | A munkáltató meghamisítja a munkaidőre vonatkozó információkat vagy megtagadja azoknak a vizsgáló tisztviselő rendelkezésére bocsátását | NSJ | 300 000 | munkáltató | ||
R2 | Az alkalmazott/önfoglalkoztató járművezetők meghamisítják az adatokat vagy megtagadják azoknak a vizsgáló tisztviselő rendelkezésére bocsátását | NSJ | 300 000 | járművezető | ||
1. táblázat
Sor- szám | Bírságolással érintett cselekmények, mulasztások | A súlyosság foka (RSJ=rend- kívül súlyos jogsértés, NSJ= nagyon súlyos jog- sértés, SJ= súlyos jogsértés) | A bírság összege forintban | A bírságolással érintett cselekmény elkövetéséért felelőssé tehető | |
I. kockázati kategóriába tartozó cselekmény vagy mulasztás A veszélyes áruk szállításáról szóló előírások (ADR) betartásának olyan elmulasztása, amely haláleset, súlyos személyi sérülés vagy jelentős környezetkárosodás okozásának nagyfokú kockázatával jár. Az ilyen mulasztásoknál általában a veszély elhárítására megfelelő, azonnali intézkedések történnek, így többek között a jármű feltartóztatása, a továbbhaladás megakadályozása | |||||
1. | Az ADR szerint a szállításból kizárt veszélyes áru szállítása. | RSJ | 500 000 | feladó, berakó, szállító (fuvarozó) | |
2. | Veszélyes áru szivárgása, szóródása. | NSJ | 500 000 | feladó, csomagoló, berakó, töltő, üzembentartó, szállító (fuvarozó) | |
100 000 | járműszemélyzet, amennyiben az észlelést követően nem tette meg a szükséges intézkedéseket | ||||
3. | Nem engedélyezett szállítási móddal vagy nem megfelelő szállítóeszközzel vagy nem megfelelő műszaki állapotú szállítóeszközzel történő szállítás, vagy olyan, a jóváhagyásban foglaltaknak nem megfelelő járművel történő szállítás, amely közvetlen veszélyt jelent. | RSJ | 500 000 | feladó, töltő, berakó, szállító (fuvarozó), jármű üzembentartója | |
NSJ | |||||
4. | Ömlesztett szállítás olyan konténerben, amely szerkezetileg nem megfelelő állapotú. | NSJ | 500 000 | konténer üzembentartója, töltő, feladó, szállító (fuvarozó) | |
5. | Jóváhagyási igazolással nem rendelkező, vagy 30 napnál régebben lejárt jóváhagyási igazolással rendelkező járművel történő szállítás. | NSJ | 500 000 | feladó, töltő, szállító (fuvarozó) | |
6. | Jóváhagyás nélküli csomagolóeszközök használata. | 500 000 | feladó, csomagoló | ||
7. | A veszélyes árura vonatkozó csomagolási utasításnak nem megfelelő csomagolóeszköz használata. | 500 000 | feladó, csomagoló | ||
8. | Az egybecsomagolásra vonatkozó különleges előírások be nem tartása. | 500 000 | feladó, csomagoló | ||
9. | A rakomány elhelyezésére és rögzítésére vonatkozó szabályok be nem tartása a) egyesítő csomagoláson belül | NSJ | 300 000 | feladó, csomagoló, szállító (fuvarozó) | |
b) konténerben | 400 000 | berakó, töltő | |||
c) járműben. | 500 000 | berakó, szállító (fuvarozó), töltő | |||
100 000 | járműszemélyzet amennyiben az ellenőrzés időpontjában a megfelelő rakományrögzítő eszköz a járművön rendelkezésre állt | ||||
10. | A küldeménydarabok együvé rakására vonatkozó szabályok be nem tartása a) egyesítő csomagoláson belül | NSJ | 300 000 | feladó, csomagoló, szállító (fuvarozó) | |
b) konténerben | 400 000 | berakó | |||
c) járműben. | 400 000 | berakó | |||
11. | Megengedett töltési fok be nem tartása a) tartányoknál | NSJ | 500 000 | töltő | |
b) tartályoknál, egyéb csomagolóeszköznél. | 300 000 | csomagoló | |||
12. | Az egy szállítóegységben szállítható mennyiségre vonatkozó korlátozás be nem tartása. | NSJ | 500 000 | feladó, berakó, szállító (fuvarozó) | |
13. | Veszélyes áru szállítása anélkül, hogy erre bármilyen jelzés vagy információ utalna. | RSJ | 500 000 | feladó, berakó, csomagoló, töltő, szállító (fuvarozó) | |
14. | A járművön, tartányon, konténeren nincs semmilyen jelölés, illetve nagybárca. | 500 000 | feladó, töltő, szállító (fuvarozó) | ||
100 000 | járműszemélyzet, amennyiben az ellenőrzés időpontjában a jelölés, illetve nagybárca a járművön rendelkezésre állt | ||||
15. | A fuvarokmányban a szállított árura vonatkozó olyan információk (pl. UN-szám, helyes szállítási megnevezés, csomagolási csoport) hiánya, ami miatt nem lehetséges megállapítani, hogy fennáll-e egyéb, I. kockázati kategóriájú szabálytalanság. | NSJ | 500 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
16. | A járművezetőnek nincs érvényes oktatási bizonyítványa vagy az oktatási bizonyítvány 30 napnál régebben járt le. | NSJ | 400 000 | szállító (fuvarozó) | |
17. | Tűz vagy nyílt láng használatára vonatkozó tilalom megszegése. | NSJ | 400 000 | berakó, töltő, kirakó, szállító (fuvarozó) | |
100 000 | járműszemélyzet | ||||
18. | A dohányzási tilalom be nem tartása. | NSJ | 200 000 | berakó, töltő, kirakó | |
100 000 | járműszemélyzet | ||||
19. | Veszélyes áru nem megfelelő UN-szám és helyes szállítási megnevezés és csomagolási csoport (ha van) alá sorolása. | 500 000 | feladó | ||
20. | Az I. kockázati kategóriába tartozó egyéb mulasztások. | 500 000 | bármely, a szabálytalanságért felelőssé tehető résztvevő | ||
II. kockázati kategóriába tartozó cselekmény vagy mulasztás A veszélyes áruk szállításáról szóló előírások (ADR) betartásának olyan elmulasztása, amely személyi sérülés vagy környezetkárosodás okozásának kockázatával jár. Az ilyen mulasztásoknál általában a veszély elhárítására megfelelő intézkedések történnek, így többek között a hiba elhárítására való kötelezés – ha lehetséges és célszerű – akkor az ellenőrzés helyén, de legkésőbb a folyamatban lévő szállítási művelet befejezésekor. | |||||
21. | A szállítóegységben egynél több pótkocsi, félpótkocsi van. | SJ | 300 000 | berakó, töltő, szállító (fuvarozó) | |
22. | A jóváhagyásban foglaltaknak nem megfelelő járművel történő szállítás, ami azonban közvetlen veszélyt nem jelent. | SJ | 150 000 | szállító (fuvarozó), jármű üzembentartója | |
23. | A járművön nincsenek meg az előírt, üzemképes tűzoltó készülékek. A tűzoltó készülék üzemképesnek tekinthető akkor is, ha az előírt plomba vagy a lejárat ideje, vagy mindkettő hiányzik. Nem tekinthető üzemképesnek, ha felülvizsgálati ideje lejárt, valamint ha szemmel láthatóan nem üzemképes, például a nyomásmérő 0-t mutat. | SJ | 250 000 | szállító (fuvarozó) | |
24. | A járművön nincs meg az ADR-ben, illetve az írásbeli utasításban előírt működőképes, funkcióját betöltő felszerelés. | SJ | felszerelés- fajtánként 100 000 | szállító (fuvarozó) | |
25. | Csomagolóeszközök, IBC-k, illetve nagycsomagolások ellenőrzésének, időszakos vizsgálatának időpontját vagy a használati időtartamot nem tartották be. | 300 000 | feladó, csomagoló | ||
26. | Sérült csomagolású küldeménydarabokat, IBC-ket, nagycsomagolásokat szállítanak. | SJ | 300 000 | feladó, csomagoló, berakó, szállító (fuvarozó) | |
100 000 | járműszemélyzet, amennyiben nem tette meg a szükséges intézkedéseket | ||||
27. | Küldeménydarabokat olyan konténerben szállítanak, amely szerkezetileg nem megfelelő állapotú. | SJ | 300 000 | konténer üzembentartója, berakó, szállító (fuvarozó) | |
28. | A tartányokat, tankkonténereket nem zárták le megfelelően (de nem szivárog). | SJ | 300 000 | feladó, töltő, szállító (fuvarozó) | |
29. | Kombinált csomagolás szállítása olyan külső csomagolással, amely nincs megfelelően lezárva. | 150 000 | feladó, berakó, csomagoló, szállító (fuvarozó) | ||
30. | Helytelen bárcázás, jelölés vagy nagybárcázás, vagy a szükséges bárca, jelölés vagy nagybárca hiánya, illetve a jelölések, bárcák, nagybárcák olyan mértékben sérültek, ami a felismerhetőségüket befolyásolja. | SJ | 300 000 | feladó, csomagoló, berakó, töltő, szállító (fuvarozó) | |
31. | Írásbeli utasítás hiánya. | SJ | 300 000 | szállító (fuvarozó) | |
32. | Az okmányokban valamely, az I. kockázati kategória 15. pontja alá tartozó információ hiányzik, de ezzel összefüggésben nem áll fenn egyéb I. kockázati kategóriájú szabálytalanság. | 200 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | ||
33. | A II. kockázati kategóriába tartozó egyéb mulasztás. | 250 000 | bármely, a szabálytalanságért felelőssé tehető résztvevő | ||
III. kockázati kategóriába tartozó cselekmény vagy mulasztás A veszélyes áruk szállításáról szóló előírások (ADR) betartásának olyan elmulasztása, amely személyi sérülés vagy környezetkárosodás okozásának kis mértékű kockázatával jár, de nem szükséges a hiányosságokat a közúton kijavítani, elegendő azokat később, a vállalkozásnál megszüntetni. | |||||
34. | A narancssárga táblák, nagybárcák, a bárcák mérete, alakja, színe, vagy a betűk, számok, jelképek mérete, formája nem felel meg az előírásoknak. | 100 000 | feladó, csomagoló, berakó, töltő, szállító (fuvarozó) | ||
35. | Az írásbeli utasítás tartalmában nem felel meg az ADR előírásainak. | 100 000 | szállító (fuvarozó) | ||
36. | Az okmányokban a szállított árura vonatkozóan olyan információ hiánya, amely nem eredményez I. vagy II. kockázati kategóriájú szabálytalanságot. | 100 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | ||
37. | A járművezető az oktatási bizonyítványát nem tudja bemutatni, de bizonyíték van rá, hogy létezik. | 30 000 | járművezető | ||
A járművezető oktatási bizonyítványa 30 napnál nem régebben járt le. | 100 000 | szállító (fuvarozó) | |||
38. | A jármű jóváhagyási igazolása nincs a járművön, de bizonyíték van rá, hogy létezik vagy 30 napnál nem régebben járt le. | 100 000 | szállító (fuvarozó) | ||
39. | A járművön a tűzoltó készülékek esetében az előírt plomba vagy a lejárat ideje, vagy mindkettő hiányzik, de a tűzoltó készülék üzemképesnek tekinthető. | 100 000 | szállító (fuvarozó) | ||
40. | A járművek felügyeletére vonatkozó szabályok megsértése. | SJ | 50 000 | járműszemélyzet | |
41. | A III. kockázati kategóriába tartozó egyéb mulasztás. | 100 000 | bármely, a szabálytalanságért felelőssé tehető résztvevő | ||
2. táblázat
Sorszám | Bírságolással érintett cselekmények, mulasztások | A bírság összege forintban | A bírságolással érintett cselekmény elkövetéséért felelőssé tehető | |
1. | Veszélyes áru (hulladék) szállításhoz szükséges engedély hiánya. | 200 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
2. | Veszélyes áru (polgári felhasználású robbanóanyag) szállításához szükséges engedély hiánya. | 200 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
3. | Veszélyes áru (radioaktív anyag) szállításához szükséges engedély hiánya. | 200 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
4. | A vállalkozásnak nincs biztonsági tanácsadója. | 300 000 | vállalkozás vezetője | |
5. | A vállalkozás nem értesítette a közlekedési hatóságot a biztonsági tanácsadó megbízásáról, illetve annak változásáról. | 100 000 | vállalkozás vezetője | |
6. | A vállalkozás biztonsági tanácsadójának az adott alágazatra vagy veszélyességi osztályra nem terjed ki a bizonyítvány érvényessége, vagy a tanácsadó bizonyítványának érvényessége 30 napnál régebben járt le. | 100 000 | vállalkozás vezetője, biztonsági tanácsadó | |
7. | Nem készült baleseti jelentés vagy a hatóság részére nem küldték meg. | 50 000 | vállalkozás vezetője, biztonsági tanácsadó | |
8. | Az éves jelentés hiánya. | 100 000 | vállalkozás vezetője, biztonsági tanácsadó | |
9. | Közbiztonsági terv hiánya. | 200 000 | vállalkozás vezetője. biztonsági tanácsadó | |
10. | A munkavállaló az ADR 1.3. fejezete szerinti oktatásban nem, vagy csak részben részesült. | 150 000 | munkáltató | |
11. | A munkavállaló ADR 1.3. fejezet szerinti oktatásáról a képzést igazoló dokumentum nem áll rendelkezésre vagy a munkavállaló oktatása nem követi az ADR előírásainak változásait. | 100 000 | munkáltató, biztonsági tanácsadó | |
12. | Az ADR 1.3 fejezete szerinti oktatásról szóló igazolás nincs a járművön, de bizonyíték van rá, hogy a járműszemélyzet részesült a képzésben (beleértve azon járművezetőket is, akik nem rendelkeznek az ADR 8.2.1. szakasz szerinti oktatási bizonyítvánnyal), és erről a munkáltató igazolást állított ki a részére. | 30 000 | járműszemélyzet | |
13. | A járművön nem áll rendelkezésre a járműszemélyzetre vonatkozó fényképes személyazonosító okmány. | 30 000 | járműszemélyzet | |
14. | A járműszemélyzeten kívüli személy szállítása. | 100 000 | szállító (fuvarozó) | |
50 000 | járműszemélyzet | |||
15. | A biztonsági tanácsadóval kapcsolatos egyéb, az ADR 1.8.3.3. bekezdésében, vagy más jogszabályban előírt kötelezettség megszegése. | 100 000 | vállalkozás vezetője, biztonsági tanácsadó |
3. táblázat
Sorszám | Bírságolással érintett cselekmények, mulasztások | A bírság összege forintban | A bírságolással érintett cselekmény elkövetéséért felelőssé tehető | |
1. | Növényvédő szer szállítása ömlesztve vagy tartányban. | 50 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
2. | Nem folyékony műtrágya szállítása tartányban. | 30 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
3. | Üzemanyag és folyékony műtrágya 6500 liternél nagyobb befogadóképességű tartányban való szállítása. | 50 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
4. | Nem megfelelő vontató használata. | 40 000 | szállító (fuvarozó) | |
5. | Nem megfelelő tartányos pótkocsi használata. | 50 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
6. | a) A tartánynak nincs érvényes hatósági vizsgája, kivéve a b) pontba sorolt esetet | 50 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
b) a tartány hatósági vizsgájának érvényessége 30 napnál nem régebben járt le. | 10 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | ||
7. | Az ömlesztett árut szállító jármű vagy konténer kialakítása szabálytalan. | 40 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
8. | A szállító egység jelölése szabálytalan. | 30 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
9. | A tartány jelölése szabálytalan. | 50 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
10. | A közúton való szállítás távolsága 50 km-nél hosszabb. | 30 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
11. | a) A fuvarokmány adatai a szállított anyagra vonatkozóan hiányosak. | 40 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
b) A fuvarokmány egyéb adatai hiányosak. | 10 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | ||
12. | Előírt felszerelés hiánya a szállítóegységen. | 30 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
13. | Élelmiszerrel és takarmánnyal történő együtt szállítás tilalmának megszegése. | 40 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
14. | Rakodási előírások megszegése. | 40 000 | feladó, szállító (fuvarozó) | |
15. | A dohányzási tilalom be nem tartása. | 50 000 | berakó, töltő, szállító (fuvarozó), járművezető | |
16. | A járművezetőnek nincs érvényes vizsga igazolása. | 40 000 | szállító (fuvarozó), járművezető | |
Sor- szám | Bírságolással érintett cselekmények, mulasztások | A súlyosság foka (RSJ=rend kívül súlyos jogsértés, NSJ= nagyon súlyos jog- sértés, SJ= súlyos jogsértés) | A bírság összege forintban | A bírságolással érintett cselekmény, mulasztás elkövetéséért felelőssé tehető | |
1. | A gyorsan romló élelmiszerek szállítását végző, nemzetközi forgalomban közlekedő különleges tehergépkocsi szállítási alkalmasságát igazoló bizonyítvány vagy bizonyítványtábla hiánya | 100 000 | szállító járművezető | ||
2. | Szállítmányozói engedély nélkül végzett élőállat-szállítás | SJ | 600 000 | szállító járművezető | |
3. | Az élőállat-szállításhoz használt közúti jármű jóváhagyási igazolásának hiánya | SJ | 400 000 | szállító járművezető | |
4. | A járművezető/kísérő számára élőállat-szállításhoz előírt képesítési bizonyítvány hiánya | SJ | 400 000 | szállító járművezető | |
5. | Élőállat-szállításhoz előírt dokumentáció, menetlevél hiánya | SJ | 200 000 | szállító járművezető | |
6. | Élőállat-szállításhoz előírt menetlevél nem megfelelő kiállítása, vezetése | 100 000 | szállító járművezető | ||
7. | A válaszfalak nem elég erősek ahhoz, hogy a szállított állatok súlyát elbírja | NSJ | 600 000 | szállító | |
8. | Csúszós felületű, meredek, oldalsó védelemmel el nem látott be- és kirakodó rámpák használata | SJ | 400 000 | szállító járművezető | |
9. | Az állatoknak a berakodási és kirakodási műveletek során való kiesését vagy szökését megakadályozó biztonsági korlát nélküli emelőpadok és felső padozatok használata | SJ | 400 000 | szállító járművezető | |
Sor- szám | Bírságolással érintett cselekmények, mulasztások | A bírság összege, forintban | A bírságolással érintett cselekmény, mulasztás elkövetéséért felelőssé tehető | |
1. | A bérelt járművel nem a jármű bérlője (használatba vevője) végez árutovábbítást vagy saját számlás áruszállítást | 300 000 | szállító | |
2. | Bérelt (használatba vett) jármű esetén a bérleti (használatba adási) szerződés hiánya (kivéve, ha a forgalmi engedélyben üzembentartóként bejegyzett), vagy a gépjárművezető foglalkoztatására vonatkozó igazolás hiánya, amennyiben a járművet nem a bérlő (használatba vevő) vezeti | 100 000 | szállító gépjárművezető | |
Sor- szám | Bírságolással érintett cselekmények, mulasztások | A súlyosság foka (RSJ=rend- kívül súlyos jogsértés, NSJ= nagyon súlyos jog- sértés, SJ= súlyos jogsértés) | Bírság összege forintban | A bírságolással érintett cselekmény, mulasztás elkövetéséért felelőssé tehető | ||
1. | A megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó, a közút kezelőjének hozzájárulása nélkül vagy a közút kezelőjének hozzájárulásában szereplő értéktől eltérően közlekedő N3 kategóriájú jármű vagy járműszerelvény esetében | 500 kg < ... < 5% | 30 000 | feladó felrakó szállító járművezető | ||
5% ≤ ... < 10% | SJ | 80 000 | ||||
10% ≤ ... < 20% | NSJ | 200 000 | ||||
20% ≤ ... < 30% | RSJ | 350 000 | ||||
30% ≤ ... | 500 000 | |||||
2. | A megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó, a közút kezelőjének hozzájárulása nélkül vagy a közút kezelőjének hozzájárulásában szereplő értéktől eltérően közlekedő N2 kategóriájú jármű vagy járműszerelvény esetében | 500 kg < ... < 5% | 30 000 | feladó felrakó szállító járművezető | ||
5% ≤ ... < 15% | SJ | 80 000 | ||||
15% ≤ ... < 25% | NSJ | 200 000 | ||||
25% ≤ ... < 35% | RSJ | 350 000 | ||||
35% ≤ ... | 500 000 | |||||
3. | A megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó, a közút kezelőjének hozzájárulása nélkül vagy a közút kezelőjének hozzájárulásában szereplő értéktől eltérően közlekedő, az 1. és 2. pontba nem tartozó jármű vagy járműszerelvény esetében | 500 kg < ... < 5% | 30 000 | feladó felrakó szállító járművezető | ||
5% ≤ ... < 15% | 80 000 | |||||
15% ≤ ... < 25% | 200 000 | |||||
25% ≤ ... < 35% | 350 000 | |||||
35% ≤ ... | 500 000 | |||||
4. | A megengedett legnagyobb tengelyterhelést meghaladó, a közút kezelőjének hozzájárulása nélkül vagy a közút kezelőjének hozzájárulásában szereplő értéktől eltérően közlekedő jármű esetében. Amennyiben egyszerre áll fenn össztömeg-túlterhelés és tengelytúlterhelés, az ezekre vonatkozó bírságtételek összeadódnak. Amennyiben több tengely túlterhelt, akkor a legmagasabb túllépésre vonatkozó bírságtételt kell figyelembe venni. | 500 kg < ... < 5% | 30 000 | feladó felrakó szállító járművezető | ||
5% ≤ ... < 10% | 80 000 | |||||
10% ≤ ... < 20% | 200 000 | |||||
20% ≤ ... < 30% | 350 000 | |||||
30% ≤ ... | 500 000 | |||||
5. | A megengedett legnagyobb hosszúságot és magasságot meghaladó, a közút kezelőjének hozzájárulása nélkül vagy a közút kezelőjének hozzájárulásában szereplő értéktől eltérően közlekedő jármű. Amennyiben a megengedett legnagyobb hosszúság, magasság, szélesség túllépése együttesen van jelen, akkor a legmagasabb túllépésre vonatkozó bírságtételt kell figyelembe venni. | 2% < ... < 10% | SJ | 30 000 | szállító járművezető | |
10% ≤ ... < 20% | 80 000 | |||||
20% ≤ ... < 30% | NSJ | 200 000 | ||||
30% ≤ ... | 350 000 | |||||
6. | A megengedett legnagyobb szélességet meghaladó, a közút kezelőjének hozzájárulása nélkül vagy a közút kezelőjének hozzájárulásában szereplő értéktől eltérően közlekedő jármű. Amennyiben a megengedett legnagyobb hosszúság, magasság, szélesség túllépése együttesen van jelen, akkor a legmagasabb túllépésre vonatkozó bírságtételt kell figyelembe venni. | 2,65 m ≤ ... < 2,85 m | SJ | 30 000 | szállító járművezető | |
2,85 m ≤ ... < 3,10 m | 80 000 | |||||
3,10 m ≤ ...< 3,60 m | NSJ | 200 000 | ||||
3,60 m ≤ ... | 350 000 | |||||
7. | Túlsúlyos, tengely-, illetve tengelycsoport túlsúlyos, túlméretes lánctalpas járművel a közút kezelőjének hozzájárulása nélkül vagy az abban foglalt feltételektől eltérő közlekedés | 100 000 | szállító járművezető | |||
8. | Ömlesztett áru szállításához szükséges jármű-tömegbizonylat, illetve nyilatkozat hiánya vagy az áru tömegére vonatkozó valótlan tartalmú bizonylat, nyilatkozat | 300 000 | feladó felrakó szállító járművezető | |||
9. | Nemzetközi időszakos vizsgálati bizonyítvány hiánya, érvénytelensége | 30 000 | szállító járművezető | |||
10. | A megengedett legnagyobb össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó, a közút kezelőjének hozzájárulásában előírt feltételektől (pl. közlekedés időtartama, időpontja, megengedett sebesség, figyelmeztető jelzések alkalmazása, kötelező kíséret) eltérően közlekedő jármű | 100 000 | járművezető | |||
11. | A megengedett legnagyobb méretet meghaladó, a közút kezelőjének hozzájárulása nélkül vagy a közút kezelőjének hozzájárulásában szereplő értéktől eltérően közlekedő, mezőgazdasági rendeltetésű önjáró vagy vontatott munkagép | 2% < ... < 10% | 10 000 | járművezető gépkezelő | ||
10% ≤ ... < 20% | 40 000 | |||||
20% ≤ ... < 30% | 100 000 | |||||
30% ≤ ... | 200 000 | |||||
Sebességkorlátozó készülékek | ||||||
12. | Nincs felszerelve sebességkorlátozó készülék | RSJ | 800 000 | üzemben tartó | ||
13. | A sebességkorlátozó készülék nem elégíti ki a vonatkozó műszaki követelményeket | NSJ | 400 000 | üzemben tartó | ||
14. | A sebességkorlátozó készüléket nem engedéllyel rendelkező műhely szerelte fel | SJ | 200 000 | üzemben tartó | ||
15. | Olyan, csalásra alkalmas berendezés használata, amely képes a sebességkorlátozó készülék adatainak meghamisítására, vagy csalásra alkalmas sebességkorlátozó készülék használata | RSJ | 800 000 | járművezető üzemben tartó | ||
Műszaki alkalmasság | ||||||
16. | A személy- és áruszállítást végző gépjárműnek az uniós jog szerinti műszaki vizsgálatról szóló érvényes igazolás nélküli vezetése | RSJ | 800 000 | üzemben tartó | ||
17. | A személy- és áruszállítást végző gépjármű biztonságilag és műszakilag megfelelő állapotban tartásának elmulasztása, aminek következtében a fékrendszer, a kormányrudazat, a kerekek/gumiabroncsok, a felfüggesztés vagy az alváz, illetve egyéb berendezések igen súlyos hiányosságokat mutatnak; mindez olyan arányú közvetlen veszélyt jelent a közúti közlekedés biztonságára, hogy az a jármű továbbhaladásának megtiltására vonatkozó döntést eredményez | RSJ | 600 000 | üzemben tartó | ||
Sor- szám | Bírságolással érintett cselekmények, mulasztások | A bírság összege forintban | A bírságolással érintett cselekmény elkövetéséért felelőssé tehető | |
1. | Kombinált árufuvarozáshoz kapcsolódó engedélymentesség és kedvezmény igénybevétele esetén a kombinált árufuvarozás végzését igazoló okmányok hiánya | 200 000 | szállító gépjárművezető |
Sor- szám | Bírságolással érintett cselekmények, mulasztások | A bírság összege forintban | A bírságolással érintett cselekmény elkövetéséért felelőssé tehető | |
1. | Engedély nélküli közlekedés forgalomkorlátozás alóli mentesség hiányában | 150 000 | szállító gépjárművezető | |
2. | Felmentés okára vagy mentességre vonatkozó okmány hiánya | 50 000 | megbízó szállító gépjárművezető |
Sorszám | Biztonsági öv használata nélküli közlekedés | A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet | Bírság összege forintban | A bírságolással érintett cselekmény elkövetéséért felelőssé tehető | |
1. | lakott területen | 48. § (4) bekezdés | 10 000 | járművezető, | |
2. | lakott területen kívül | 15 000 | utazó személy | ||
3. | autóúton, autópályán | 20 000 | |||
Sorszám | A megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó rendelkezések (a megengedett legnagyobb sebesség túllépésének mértéke km/ó-ban) | Bírság összege forintban | A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet | A bírságolással érintett cselekmény elkövetéséért felelőssé tehető | |
1. | 50 km/óra sebességig | ||||
a) 15 km/óra felett 25 km/óráig | a) 30 000 | 14. § (1) bek. d) pont | |||
b) 25 km/óra felett 35 km/óráig | b) 45 000 | 14. § (1) bek. z)1. pont | |||
c) 35 km/óra felett 45 km/óráig | c) 60 000 | 26. § (1) és (2) bekezdés | járművezető | ||
d) 45 km/óra felett 55 km/óráig | d) 90 000 | ||||
e) 55 km/óra felett 65 km/óráig | e) 130 000 | 39/A. § (2) bekezdés | |||
f) 65 km/óra felett 75 km/óráig | f) 200 000 | ||||
g) 75 km/óra felett | g) 300 000 | ||||
2. | 50 km/óra felett 100 km/óra sebességig | ||||
a) 15 km/óra felett 30 km/óráig | a) 30 000 | 14. § (1) bekezdés d) pont | |||
b) 30 km/óra felett 45 km/óráig | b) 45 000 | 26. § (1) és (2) bekezdés | járművezető | ||
c) 45 km/óra felett 60 km/óráig | c) 60 000 | ||||
d) 60 km/óra felett 75 km/óráig | d) 90 000 | ||||
e) 75 km/óra felett 90 km/óráig | e) 130 000 | ||||
f) 90 km/óra felett 105 km/óráig | f) 200 000 | ||||
g) 105 km/óra felett | g) 300 000 | ||||
3. | 100 km/óra sebesség felett | ||||
a) 20 km/óra felett 35 km/óráig | a) 30 000 | 14. § (1) bek. d) pont | járművezető | ||
b) 35 km/óra felett 50 km/óráig | b) 45 000 | 26. § (1) és (2) | |||
c) 50 km/óra felett 65 km/óráig | c) 60 000 | bekezdés | |||
d) 65 km/óra felett 80 km/óráig | d) 90 000 | ||||
e) 80 km/óra felett 95 km/óráig | e) 130 000 | ||||
f) 95 km/óra felett 110 km/óráig | f) 200 000 | ||||
g) 110 km/óra felett | g) 300 000 |
Sorszám | A továbbhaladás tilalmára vonatkozó rendelkezések | A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet | Bírság összege forintban | A bírságolással érintett cselekmény elkövetéséért felelőssé tehető | |
1. | A továbbhaladás tilalmát jelző fényjelzés | 9. § (4) bekezdés d) pont | 50 000 | járművezető | |
2. | A vasúti átjáró előtti megállásra vonatkozó rendelkezések | 39. § (3) bekezdés b), c), e), h) pont | 30 000 | járművezető | |
3. | A vasúti átjáróra történő ráhajtásra vonatkozó rendelkezések | 39. § (5) bekezdés a), b) pont | 60 000 | járművezető |
Sorszám | a járművezető szervezetében a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol tilalma („ittas vezetés”) | A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet | Bírság összege forintban | A bírságolással érintett cselekmény elkövetéséért felelőssé tehető | |
1. | gépi meghajtású járművet vezető szervezetében 0,30 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,15 milligramm/liter levegőalkohol-koncentrációt meg nem haladó értéket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van | 4. § (1) bekezdés c) pont | 30 000 | járművezető | |
2. | gépi meghajtású járművet vezető szervezetében 0,30 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,15 milligramm/liter levegőalkohol-koncentrációnál magasabb értéket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van, amennyiben az nem minősül bűncselekménynek | 4. § (1) bekezdés c) pont | 100 000 | ||
3. * | nem gépi meghajtású járművet – a kerékpár kivételével – vezető vagy hajtó szervezetében 0,50 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter levegőalkohol-koncentrációnál magasabb értéket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van, amennyiben az nem minősül bűncselekménynek és a járművel a) nem főútvonalon közlekednek, b) főútvonalon közlekednek | 4. § (1) bekezdés c) pont és 4. § (4) bekezdése | 10 000 30 000 | járművezető, hajtó | |
Sorszám | Az autópálya leálló sávjának igénybevételére | A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet | Bírság összege forintban | A bírságolással érintett cselekmény elkövetéséért felelőssé tehető | |
1. | Haladás a leálló sávon | 36. § (1) bekezdés, 37. § (2) bekezdés | 100 000 | járművezető | |
2. * |
Sorszám | A behajtási tilalomra, a kötelező haladási irányra | A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet | Bírság összege forintban | A bírságolással érintett cselekmény elkövetéséért felelőssé tehető | |
1. | A behajtás tilalmára | 13. § (1) bekezdés g), g/1., i), i/1. pont, 14. § (1) bekezdés n), z) pont | 30 000 | járművezető vagy annak távollétében az üzemben tartó | |
2. | A kötelező haladási irányra | 13. § (1) bekezdés a), a/1., b), c) pont, 14. § (1) bekezdés a), b), c) pont | 50 000 | járművezető vagy annak távollétében az üzemben tartó | |
3. | Korlátozott forgalmú övezetre (zóna) | 14. § (1) bekezdés z/2. pont | 30 000 | járművezető vagy annak távollétében az üzemben tartó |
A | B | C | ||||
B1 | B2 | B3 | ||||
1. | az ED törvény szerinti szabályszegés | A bírság mértéke járműkategóriánként | A bírságolással érintett cselekményért felelőssé tehető | |||
J2 | J3 | J4 | ||||
2. | ED törvény 14. § a) pontja | 140 000 | 150 000 | 165 000 | ||
3. | ED törvény 14. § b) pontja | 80 000 | 90 000 | 110 000 | Járművezető | |
4. | ED törvény 14. § c) pontja | 140 000 | 150 000 | 165 000 | ||
Sorszám | Jogszabályok | |
1. | 42/1978. (VIII. 31.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Afgán Köztársaság Kormánya között Kabulban, 1977. október 16-án aláírt nemzetközi közúti árufuvarozási megállapodás kihirdetéséről | |
2. | 170/1996. (XI. 26.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Albán Köztársaság Kormánya között Budapesten, 1996. január 24-én aláírt, a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Egyezmény kihirdetéséről | |
3. | 165/2007. (VI. 28.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Albán Köztársaság Kormánya között Budapesten, 1996. január 24-én aláírt, a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Egyezmény módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött Megállapodás kihirdetéséről | |
4. | 77/1994. (V. 19.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Osztrák Szövetségi Köztársaság Kormánya között a nemzetközi áruszállításról szóló egyezmény kihirdetéséről | |
5. | 1967. évi 18. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Belga Királyság Kormánya között a kereskedelmi járművekkel végzett közúti személy- és árufuvarozás tárgyában Brüsszelben, 1967. évi március hó 20. napján aláírt Megállapodás kihirdetéséről | |
6. | 130/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és Bosznia-Hercegovina Köztársaság Kormánya között Budapesten, 1995. május 24-én aláírt nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Egyezmény kihirdetéséről | |
7. | 3/1990. (I. 16.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Bolgár Népköztársaság Kormánya között Budapesten, az 1989. évi április hó 17. napján aláírt, a nemzetközi közúti személy- és árufuvarozásról szóló megállapodás kihirdetéséről | |
8. | 143/1996. (IX. 13.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Fehérorosz Köztársaság Kormánya között Minszkben, 1995. november 1-jén aláírt nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Egyezmény kihirdetéséről | |
9. | 41/1980. (X. 21.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Svájci Szövetségi Tanács között Budapesten, 1980. január 16. napján aláírt nemzetközi közúti fuvarozási megállapodás kihirdetéséről | |
10. | 1970. évi 29. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti fuvarozás tárgyában Budapesten, 1969. évi április hó 12. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről | |
11. | 9/1976. (IV. 30.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Dán Királyság Kormánya között a nemzetközi közúti fuvarozás tárgyában Koppenhágában, az 1975. évi április hó 11. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről | |
12. | 13/1994. (II. 1.) Korm. rendelet a magyar–észt nemzetközi közúti személy- és árufuvarozási Egyezmény kihirdetéséről | |
13. | 1968. évi 24. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Finn Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti fuvarozás tárgyában Helsinkiben, 1967. évi november hó 10. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről | |
14. | 1967. évi 12. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Francia Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti fuvarozás tárgyában Budapesten, 1966. évi október hó 8. napján aláírt Megállapodás kihirdetéséről | |
15. | 46/1996. (III. 28.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Németországi Szövetségi Köztársaság Kormánya között, Budapesten, 1995. május 26-án aláírt nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Egyezmény kihirdetéséről | |
16. | 16/1979. (IV. 27.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Görög Köztársaság Kormánya között Athénban, 1977. március 18. napján aláírt nemzetközi közúti fuvarozási megállapodás kihirdetéséről | |
17. | 89/1993. (VI. 8.) Korm. rendelet a magyar–horvát nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Megállapodás kihirdetéséről | |
18. | 159/2004. (V. 21.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Iráni Iszlám Köztársaság Kormánya között Budapesten, 1994. március 25-én aláírt közúti személyszállítási és árufuvarozási megállapodás kihirdetéséről | |
19. | 151/1993. (X. 28.) Korm. rendelet a magyar–ír nemzetközi közúti személy- és árufuvarozási Egyezmény kihirdetéséről | |
20. | 1968. évi 31. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személy- és árufuvarozás tárgyában Rómában, 1968. évi március hó 1. napján aláírt Megállapodás kihirdetéséről | |
21. | 173/1998. (X. 28.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Kazah Köztársaság Kormánya között Budapesten, 1996. október 7-én aláírt nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Egyezmény kihirdetéséről | |
22. | 18/1977. (VI. 5.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és Kuvait Állam Kormánya között Kuvait városban az 1975. évi június hó 25. napján aláírt, a nemzetközi közúti fuvarozásról szóló megállapodás kihirdetéséről | |
23. | 173/1994. (XII. 24.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Lett Köztársaság Kormánya között Budapesten, 1993. március 9-én aláírt nemzetközi közúti személy- és árufuvarozásról szóló Egyezmény kihirdetéséről | |
24. | 183/2004. (VI. 3.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Libanoni Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Egyezmény kihirdetéséről | |
25. | 45/1994. (III. 31.) Korm. rendelet a magyar–litván nemzetközi közúti személy- és árufuvarozásról szóló egyezmény kihirdetéséről | |
26. | 77/1998. (IV. 29.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Macedónia volt Jugoszláv Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Egyezmény kihirdetéséről | |
27. | 56/2000. (IV. 19.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Marokkói Királyság Kormánya között Budapesten, 1990. október 5-én aláírt nemzetközi közúti fuvarozási egyezmény kihirdetéséről | |
28. | 116/1999. (VIII. 6.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Moldovai Köztársaság Kormánya között Budapesten, 1997. június 4-én aláírt nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Egyezmény kihirdetéséről | |
29. | 1971. évi 17. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Holland Királyság Kormánya között a nemzetközi közúti fuvarozás tárgyában Budapesten, az 1970. évi július 31. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről | |
30. | 31/1976. (VIII. 25.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Norvég Királyság Kormánya között a nemzetközi közúti fuvarozás tárgyában Oslóban, az 1975. évi október hó 6. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről | |
31. | 1966. évi 10. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Lengyel Népköztársaság Kormánya között a nemzetközi gépjármű-fuvarozás tárgyában Budapesten, 1965. évi július hó 18. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről | |
32. | 30/1977. (VIII. 9.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Portugál Köztársaság Kormánya között Budapesten, az 1976. évi május hó 13. napján aláírt közúti fuvarozási megállapodás kihirdetéséről | |
33. | 6/1973. (II. 7.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Román Szocialista Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személy- és árufuvarozás tárgyában Temesvárott, az 1972. évi február hó 9. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről | |
34. | 143/2001. (VIII. 8.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a nemzetközi gépjármű-közlekedésről szóló Egyezmény kihirdetéséről | |
35. | 1972. évi 4. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között a nemzetközi közúti fuvarozás tárgyában Budapesten, az 1970. évi augusztus hó 28. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről | |
36. | 24/1978. (IV. 22.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Szíriai Arab Köztársaság Kormánya között Budapesten, az 1977. évi március hó 29. napján aláírt nemzetközi közúti fuvarozási megállapodás kihirdetéséről | |
37. | 78/2000. (VI. 2.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között, a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló, Budapesten, 1999. július 6-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről | |
38. | 154/1992. (XI. 25.) Korm. rendelet a magyar–szlovén nemzetközi közúti személy- és áruszállítások szabályozásáról szóló Egyezmény kihirdetéséről | |
39. | 3/1981. (II. 23.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és Spanyolország Kormánya között Madridban, 1980. évi február hó 19. napján aláírt nemzetközi közúti fuvarozási megállapodás kihirdetéséről | |
40. | 1969. évi 29. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti fuvarozás tárgyában Budapesten, 1968. évi szeptember hó 14. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről | |
41. | 35/1982. (VIII. 25.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Tunéziai Köztársaság Kormánya között Budapesten, 1981. évi július hó 6. napján aláírt nemzetközi közúti fuvarozási Megállapodás kihirdetéséről | |
42. | 65/1996. (V. 15.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és Ukrajna Kormánya között Budapesten, 1994. március 22-én aláírt, a nemzetközi közúti közlekedésről szóló Egyezmény kihirdetéséről | |
43. | 1972. évi 7. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság Kormánya között a nemzetközi közúti árufuvarozás tárgyában Budapesten, az 1970. évi február hó 23. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről | |
44. * | 2014. évi LVIII. törvény a Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Egyezmény kihirdetéséről | |
45. | 49/2004. (III. 23.) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Üzbég Köztársaság Kormánya között, a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló, Budapesten, 2002. október 28-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről | |
46. | 2014. évi I. törvény a Magyarország Kormánya és Georgia Kormánya között a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Megállapodás kihirdetéséről | |
47. * | 2016. évi VI. törvény a Magyarország Kormánya és a Koszovói Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Megállapodás kihirdetéséről | |
Sorszám | Bírságolással érintett cselekmények, mulasztások | Bírság összege forintban | |
1. | A közlekedés biztonságát veszélyeztető műszaki állapotú – a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározottak alapján „A” típusú alkalmatlannak minősítendő – jármű közúti közlekedésre alkalmasnak minősítése a forgalomba helyezés előtti vagy időszakos vizsgálaton, járművenként | 500 000 | |
2. | A közlekedési hatóság engedélye nélkül átalakított jármű időszakos vizsgálata során alkalmas minősítést igazoló hatósági bizonyítvány (Műszaki adatlap) kiadása | 200 000 | |