A pártfogó ügyvédek milyen eljárást kövessenek, ha ügyfeleik egyértelműen rosszhiszeműen járnak el a polgári perben?
A pártfogó ügyvéd jogállása a meghatalmazottéval azonos, azzal, hogy meghatalmazását a kirendelő hatóság határozata pótolja * . A kirendelt ügyvéd köteles az ügyben eljárni, a hatóság idézésének eleget tenni * , abban az esetben is, ha az ügyfél által indítványozottakkal szakmailag nem ért egyet. A pártfogó ügyvéd a kirendelés kézhezvételét követően − ha az ügy természete lehetővé teszi − a képviselt személlyel köteles a kapcsolatot felvenni * , a képviselt személlyel együtt kell működnie. Ha a fél a pártfogó ügyvéddel való kapcsolat felvételét elmulasztja, illetve a pártfogó ügyvéddel nem működik együtt, azt a bírósági gyakorlat az ügyfél mulasztásának minősíti, és a mulasztás jogkövetkezményeit alkalmazza vele szemben * .
Az ügyvédnek a kirendelés keretében is a legjobb tudása szerint, lelkiismeretesen, a jogszabályok megtartásával kell eljárnia, tevékenységében köteles mindenkor az ügyvédi hivatáshoz méltó magatartást tanúsítani * . Az ügyvéd a kirendelés keretei között is köteles megtartani az eljárás rendjét, és erre az általa képviselt felet is figyelmeztetnie kell * . Az ügyvédnek a kirendelés keretei között is tájékoztatnia kell az ügyfelét az ügy kimenetének lehetséges változatairól, az alkalmazandó eljárásokról és a bizonyítékok beszerzésének szükségességéről * . Ha a képviselt féllel való együttműködés ebben a szellemben lehetetlen, az ügyvéd a kirendelés alóli felmentését kérheti * .