A Magyar Ügyvédi Kamara Országos Fegyelmi Bizottságának Másodfokú Fegyelmi Tanácsa az (...) által képviselt dr. (...) ügyvéd fegyelmi ügyében a Budapesti Regionális Fegyelmi Bizottság Fegyelmi Tanácsának 2022. július 12. napján 2022.F.148/9 sz. alatt hozott határozata ellen a fegyelmi biztos részéről bejelentett fellebbezés folytán 2022. december 9. napján tartott tárgyalásán meghozta a következő
határozatot:
A Magyar Ügyvédi Kamara Országos Fegyelmi Bizottságának Másodfokú Fegyelmi Tanácsa a Budapesti Regionális Fegyelmi Bizottság Fegyelmi Tanácsának 2022.F.148/9. határozatát helybenhagyja.
A másodfokú eljárás költségének – 50.000 Ft – viselésére a Budapesti Ügyvédi Kamarát kötelezi.
A másodfokú fegyelmi eljárás átalányköltségét a Budapesti Ügyvédi Kamara a jogerős és végrehajtható fegyelmi határozatban a költségek megfizetésére előírt határidő leteltét követő tizenöt napon belül átutalja a Magyar Ügyvédi Kamara részére.
A határozat jogerős.
A másodfokú határozatot az eljárás alá vont ügyvéd, és az országos fegyelmi főbiztos közigazgatási perben támadhatja meg. A keresetlevelet a másodfokú határozat kézbesítéstől számított 30 napon belül a közigazgatási perekre irányadó szabályok szerint kell az országos fegyelmi bizottság ellen – az elektronikus kapcsolattartás szabályai szerint – előterjeszteni. A perre a Fővárosi Törvényszék kizárólagosan illetékes.
2021. november 11. napján (...) budapesti lakos bejelentéssel élt a Budapesti Ügyvédi Kamaránál, kifogásolva (...) által részére küldött ügyvédi felszólító levelek tartalmát.
A bejelentés alapján a Budapesti Ügyvédi Kamara vezető fegyelmi biztosa 2021. december 6. napján kelt határozatával az előzetes vizsgálatot elrendelte. Az előzetes vizsgálat tárgya: ügyvédhez méltatlan tartalmú levél kifogásolása.
Az előzetes vizsgálati eljárás során – 2021. december 13. napján – az eljárás alá vont ügyvéd részletes igazoló jelentést terjesztett elő, melyben vitatta a fegyelmi felelősségét és beadványához csatolta az ügyben keletkezett iratait.
A Budapesti Ügyvédi Kamara kijelölt fegyelmi biztosa 2022. február 18. napján kelt határozatával az előzetes vizsgálati eljárást megszüntette, egyben az eljárás alá vont ügyvédet figyelmeztetésben részesítette. Határozatának indokolásában az Üttv. 1. § (1) és (3) bekezdésére hivatkozott, mint az eljárás alá vont ügyvéd által megsértett normákra. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy az eljárás alá vont ügyvéd által a bejelentőnek írt, 2019. december 2-án kelt és 2020. október 16-án kelt levelekben leírtak az Üttv. hivatkozott rendelkezéseinek megsértésére alkalmasak.
A Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke a fegyelmi biztos előzetes vizsgálati eljárást megszüntető és egyben figyelmeztetést alkalmazó határozatát 2022. február 22. napján tudomásul vette, míg az eljárás alá vont ügyvéd 2022. március 8. napján érkezett beadványában a fegyelmi eljárás lefolytatását kérte, tekintettel arra, hogy sem a kiszabott figyelmeztetést, sem a határozat indokolását nem fogadta el. Álláspontja szerint nem követett el olyan cselekményt, amely vele szemben fegyelmi jogkövetkezmény megállapítását tenné indokolttá.
A fegyelmi biztos 2022. április 8. napján kelt határozatával az eljárás alá vont ügyvéd ellen fegyelmi eljárást kezdeményezett hivatkozva az Üttv. 1. § (1) és (3) bekezdésére, mint az eljárás alá vont ügyvéd által megsértett normákra. Határozatában kifejtette, hogy az ügyvédi hivatás szabályainak megfelelően az eljárás alá vont ügyvéd leveleiben a büntetőeljárás, vagy bármely egyéb más bírósági eljárás megindítását a követelése teljesítésétől nem teheti függővé, ilyen eljárások megindítását, mint szankciót nem helyezhet kilátásba. Kifejtette, hogy az ügyvéd az ellenérdekű félnek címzett levelében arra jogosult, hogy a tényállás rövid összefoglalása és az esetlegesen megsérteni vélt jogszabály tartalmának ismertetésével arról adjon tájékoztatást, hogy egyes magatartások tanúsítása, vagy elmulasztása adott esetben milyen polgári jogkövetkezményt vonhat maga után, vagy az milyen büntetőjogi tényállást valósíthat meg. Az ezen túlmutató tartalmú, az eljárások megindítását kilátásba helyező levelek és felszólítások a címzett akaratának torzítására és meg nem engedett befolyásolására lehetnek alkalmasak, amelyek alkalmasak arra, hogy az Üttv. 107. §-a szerinti fegyelmi vétséget valósítsanak meg. Álláspontja szerint az eljárás alá vont ügyvéd a két elküldött levelében leírtakkal megsértette az Üttv. 1. § (1) és (3) bekezdéseinek rendelkezéseit, amellyel az Üttv. 107. § a) pontjában meghatározott, 1 rb. szándékos fegyelmi vétséget követett el.
Az elsőfokú fegyelmi tanács a lefolytatott bizonyítási eljárás és a rendelkezésre álló iratok alapján az alábbi tényállást állapította meg:
(...) bejelentő volt az élettársa néhai (...)nak, aki két végrendelet hátrahagyásával hunyt el, 2019. január 31-én.
A bejelentőt a Kormányhivatal 2017. szeptember 20. napján (...) ideiglenes gondnokaként rendelte ki. Ennek megfelelően az ideiglenes gondnok kötelezettsége volt (...) vagyonának kezelése és halálát követően az azzal való elszámolás. A bejelentő, mint ideiglenes gondnok, 2017. november 6. napján kérelemmel fordult a Gyámhatósághoz, hogy a gondnokolt három ingatlana közül az egyiket értékesíthesse, annak érdekében, hogy a gondnokolt ápolásának költsége biztosítva legyen. Az ingatlan értékesítése során a vételár egy olyan bankszámlára került átutalásra, mely bankszámla haláleseti kedvezményezettje – a gondnokolt korábbi rendelkezése alapján – a bejelentő (ideiglenes gondnok) volt.
(...) halálát követően – 2019. július 10. napján – hatalmazta meg az örökhagyó testvére (...) (született: ...) az eljárás alá vont ügyvédet, hogy a hagyatéki eljárásban lássa el képviseletét.
A bejelentő és az elhunyt testvére között a hagyaték tárgyaival és annak elosztásával kapcsolatban vita alakult ki, tekintettel arra, hogy az örökhagyó két végrendelete alapján, mely vagyontárgyak képezték a hagyaték tárgyát, illetve, hogy az ideiglenes gondnok által eladott ingatlan vételára a végrendeleti örököst (bejelentőt) vagy a törvényes örököst (az eljárás alá vont ügyvéd ügyfelét) illeti-e meg. Szintén vitás volt a felek között az is, hogy az eladott ingatlan vételára jogszerűen került-e átutalásra olyan bankszámlára, mely bankszámlához – az ideiglenes gondnok javára – haláleseti rendelkezés kapcsolódott.
A hagyatéki eljárás során a közjegyző megállapította, hogy a szóban forgó bankszámlához valóban haláleseti rendelkezés kapcsolódik, így az nem képezi a hagyaték tárgyát. Az eljárás alá vont ügyvéd ügyfele – mint törvényes örökös – az értékesített ingatlan vételárából ily módon nem részesült.
Az eljárás alá vont ügyvéd – ügyfele képviseletében – több levelet is küldött a bejelentő részére.
A 2019. december 2-án kelt levelében rögzítette, hogy „Figyelembe véve az Ön levelében írottakat, ügyfelünk képviseletében természetesen megtesszük a szükséges jogi lépéseket és megindítjuk a megfelelő eljárásokat mind polgári, mind büntető vonalon”. A levél végén pedig háromnapos határidővel hívta fel a bejelentőt számadási kötelezettsége teljesítésére, továbbá ötnapos határidővel arra, hogy az örökhagyó bankszámláján lévő összeget ügyfelének utalja át.
Az eljárás alá vont ügyvéd 2020. október 16. napján kelt levelében ismételten felszólította a bejelentőt számadási kötelezettsége teljesítésére és rögzítette, hogy „ügyfelem a gyámhatóság ismételt megkeresésétől függően megfontolja továbbá feljelentés megtételét is, mivel korlátozottan cselekvőképes személy sérelmére gondnoki kötelezettség megsértésével okozott károkozás súlyos büntetőjogi következményekre is vezethet, indítványozva a bűncselekménnyel érintett vagyontárgyak zár alá vételét”.
Az elküldött levelek hatására a jogvita nem rendeződött, így az eljárás alá vont ügyvéd – ügyfele képviseletében – 2021. április 7. napján gondnoki végszámadásra kötelezés iránti pert indított a bejelentő ellen. A per a (...) Bíróságon ..P.(...)/2021. számon került megindításra.
Az ügyben az eljárás alá vont ügyvéd ügyfele feljelentést nem tett.
Az elsőfokú fegyelmi tanács 2022. június 27. napján és 2022. július 12. napján tárgyalást tartott az ügyben. A fegyelmi tárgyalásokon a fegyelmi biztos fenntartotta azon jogi álláspontját, hogy a szóban forgó két levél megfogalmazása sérti az Üttv. hivatkozott rendelkezéseit és 1 rb. szándékos fegyelmi vétség megállapítása mellett írásbeli megrovás fegyelmi büntetés kiszabására tett indítványt. Elsődlegesen azt kifogásolta az eljárás alá vont ügyvéd eljárásában, hogy hiányzik a felszólító levelekből az a mérlegelésre lehetőséget biztosító részletes leírás, hogy a teljesítésre felszólított fél (bejelentő), milyen tényállás alapján, miért és milyen jogszabályba ütköző magatartást valósított meg. A fegyelmi biztos álláspontja szerint csak az eljárás alá vont ügyvéd jogi képviselőjének a fegyelmi eljárás során előterjesztett beadványából derül az ki, hogy az eljárás alá vont ügyvéd milyen bűncselekmény alapján készült eljárást indítani. Álláspontja szerint sehol máshol nem lelhető az fel, hogy mire gondolt az eljárás alá vont ügyvéd a felszólítások megtételekor. Az eljárás alá vont ügyvéd tehát nem adta meg a bejelentő számára a mérlegelési lehetőséget, hogy miként járjon el a felszólító levél elolvasása alapján. A fegyelmi biztos hivatkozott a Kúria BH2020. 170. számú eseti döntésében foglaltakra, melyben a Kúria kimondta, hogy a zsarolás bűntettének kísérletét valósítja meg, aki a sértettől levélben pénzt követel, és ennek nemteljesítése esetére azzal fenyegeti meg, hogy élettársára büntetőügyben különböző hatóságoknál terhelő vallomást fog tenni, a levél címzettjét pedig a családi házának építése során elkövetett szabálytalanságok miatt az építésügyi hatóságnál jelenti fel.
Az eljárás alá vont ügyvéd és jogi képviselője a tárgyaláson a korábban írásban benyújtott védekezésüket fenntartották, vitatták azt, hogy fegyelmi vétség valósult volna meg.
Álláspontjuk szerint a hivatkozott levelekben a bejelentőt végszámadási kötelezettség teljesítésére szólította fel az eljárás alá vont ügyvéd, azonban a teljesítés elmaradása esetére a levelekben nincs kilátásba helyezve joghátrány. Előadták, hogy néhai (...) érvényesnek elfogadott végrendeletben a bejelentő részére kizárólag két ingatlan tulajdonjogát rendelte végrendeleti öröklés jogcímén, azonban egy harmadik ingatlan is az örökhagyó tulajdonát képezte, mely ingatlanról az örökhagyó a második végrendeletében már nem rendelkezett, így az örökhagyó végakarata csak az lehetett, hogy ezen ingatlanra a törvényes öröklés szabályai érvényesüljenek. Mivel pedig ezen ingatlan még az örökhagyó életében értékesítésre került a bejelentő, mint ideiglenes gondnok által, így annak vételára a törvényes öröklés szabályai szerint az eljárás alá vont ügyvéd ügyfelét illette volna. Álláspontjuk szerint a bejelentő elhallgatta a gyámhatóság előtt, hogy a megadott bankszámla haláleseti rendelkezéssel érintett, így a bejelentő rosszhiszeműen járt el, érdekei ellentétesek voltak a gondnokolt személy érdekeivel.
Védekezésük során kifejtették, hogy az ügyben csalás és hivatali visszaélés gyanúja is felmerül, azt azonban vitatták, hogy az eljárás alá vont ügyvéd részéről zsarolás kísérlete vagy bármilyen egyéb bűncselekmény elkövetése valósult volna meg. Hivatkoztak arra is, hogy a bejelentőben félelem nem alakult ki a levelek hatására, hiszen a levelek elküldése és a kamarai bejelentés megtétele között hosszú idő telt el, a panasz-bejelentés azt követően íródott, hogy a bejelentő kézhez vette a végszámadásra kötelezés iránti indított perben az eljárás alá vont ügyvéd keresetlevelét. Hivatkoztak arra is, hogy jogszabályból, kamarai szabályzatból nem vezethető le a fegyelmi biztos jogi álláspontja. A kialakult kamarai gyakorlatra történő hivatkozás nem foghat helyt, mert a kamarai gyakorlat a tagok számára nem megismerhető. Az eljárás alá vont ügyvéd kötelessége az ügyfele érdekének képviselete és a két levél megírásával ezen kötelezettségének tett eleget. Hivatkoztak a Csődtörvényben foglalt szabályokra is, mely az ügyvédi felszólító levél tartalmi elemeit részletesen meghatározza és joghátrány kilátásba helyezését írja elő a nemteljesítés esetére. Indokolásuk szerint sem konkrét jogszabályi rendelkezést, sem kamarai szabályzatban foglalt rendelkezést nem sértett az eljárás alá vont ügyvéd által írt két levél tartalma. Mindezek alapján kérték a fegyelmi eljárás megszüntetését.
Az elsőfokú fegyelmi tanács a fegyelmi biztos indítványával nem értett egyet.
Az elsőfokú fegyelmi tanács határozatának indokolásában felhívta a figyelmet az alábbi jogszabályokra: az Üttv. 107. § a) pontja szerint fegyelmi vétséget követ el az ügyvédi tevékenységet gyakorló, szüneteltető vagy az ügyvédi tevékenység felfüggesztése alatt álló kamarai tag vagy nyilvántartásba vett természetes személy, ha az ügyvédi tevékenység gyakorlása során az e tevékenység gyakorlásából eredő, jogszabályban, a Magyar Ügyvédi Kamara Alapszabályában és a területi kamara alapszabályában (a továbbiakban együtt: alapszabály), vagy etikai szabályzatban meghatározott kötelességét szándékosan vagy gondatlanságból megszegi.
Az Üttv. 1. § (1) bekezdése szerint az ügyvédi hivatás – jogi szakértelemmel, törvényes eszközökkel és módon, a közhatalmi szervektől függetlenül – az ügyfél jogai és jogos érdekei érvényesítésének, kötelezettségei teljesítésének elősegítésére, az ellenérdekű felek közötti jogvita – lehetőség szerinti – megegyezéssel történő lezárására irányuló tevékenység, amely tevékenység magában foglalja az igazságszolgáltatásban való közreműködést.
Az Üttv. 1. § (3) bekezdése értelmében az ügyvédi tevékenység gyakorlójának az ügyvédi tevékenységet lelkiismeretesen, a legjobb tudása szerint, a jogszabályok megtartásával kell gyakorolnia.
Az elsőfokú fegyelmi tanács határozatában rögzítette, hogy az ügyvédek ellen folyamatban lévő fegyelmi eljárások során is érvényesülniük kell az alkotmányos alapelveknek, így különösen az ártatlanság vélelmének, a közvetlenségnek, a bizonyítási szabadságnak.
A Fegyelmi Tanács rögzíti azt is, hogy a korábban hatályos Fegyelmi Eljárási Szabályzat (3/1998. (VI. 27.) MÜK Szabályzat 3. §) a fenti alapelveket kifejezetten nevesítette, míg a jelenleg hatályos, a fegyelmi eljárásról szóló 20/2018. (XI. 26.) MÜK Szabályzat (FESZ.) ilyen rendelkezést már nem tartalmaz. Ettől függetlenül azonban az elsőfokú fegyelmi tanács határozott álláspontja, hogy a fegyelmi eljárások során ezen alapelvek alkalmazása kötelező, különös tekintettel arra is, hogy egy fegyelmi eljárás során a fegyelmi felelősség megállapítása esetén akár súlyos szankció alkalmazására is sor kerülhet az eljárás alá vont ügyvédek vonatkozásában, így a fegyelmi felelősség megállapítása és fegyelmi büntetés kiszabása a fegyelmi hatóság részéről kizárólag akkor történhet meg, ha a fegyelmi vétség elkövetése kétséget kizáróan bebizonyosodik.
Az eljárásban a fegyelmi biztos az eljárás alá vont ügyvéd által a bejelentőnek megküldött két levél tartalmát, megfogalmazását tette a fegyelmi eljárás tárgyává, a Fegyelmi Tanács tehát ezen két levél vonatkozásában jogosult (és köteles) döntést hozni.
A 2019. december 2. napján kelt (első) levél tekintetében az elsőfokú fegyelmi tanács álláspontja szerint önmagában az a tény, hogy a levélben megemlítésre került, hogy az eljárás alá vont ügyvéd és ügyfele megindítják a megfelelő eljárásokat „mind polgári, mind büntető vonalon”, nem tekinthető fenyegető hangvételű, akaratot hajlító megfogalmazásnak, hiszen a levél egészét vizsgálva nem vonható le olyan következtetés, mely szerint a „büntető vonalon” történő eljárás megindítása a levél címzettje (azaz a bejelentő) elleni feljelentés kilátásba helyezése lenne. Önmagában a „büntető” szó alkalmazása miatt fenyegetettség érzése a címzettben nem alakulhatott ki, igazolja ezt az is, hogy közel 2 évvel később (2021. november 12.) érezte csak úgy, hogy ez a megfogalmazás számára sérelmes. Az első levél vonatkozásában az elsőfokú fegyelmi tanács azt állapította meg, hogy az ilyen megfogalmazás – figyelembe véve a levél teljes szövegét – nem minősül fenyegető jellegű megfogalmazásnak, így nem valósít meg fegyelmi vétséget.
A 2020. október 16. napján kelt másodfok levél vonatkozásában az elsőfokú fegyelmi tanács rá kíván mutatni arra, hogy a fegyelmi biztos által eljárás tárgyává tett megfogalmazás első mondatrésze („ügyfelem a gyámhatóság ismételt megkeresésétől függően megfontolja továbbá feljelentés megtételét is...”) olyan elemeket tartalmaz, melyek az elsőfokú fegyelmi tanács álláspontja szerint lényegesek az ügy megítélése szempontjából. Ilyen elem a „gyámhatóság ismételt megkeresésétől függően” kitétel, mely már önmagában azt jelzi, hogy a büntetőeljárás esetleges megindítása további feltételtől függ. De ilyen lényeges rész a „megfontolja” kitétel is, mely szintén nem tekinthető egy direkt fenyegetésnek, hiszen, ha az ügyfél „megfontolja” a feljelentés megtételét, ez még önmagában nem jelenti azt, hogy az meg is fog történni. Ha pedig az „ügyfél” az, aki a feljelentés megtételét megfontolja (és nem az eljárás alá vont ügyvéd, mint jogi képviselő), akkor az ügyfelet képviselő ügyvéd (jelen esetben az eljárás alá vont ügyvéd) erről jogosult tájékoztatást adni az ellenérdekű fél részére.
A második levélben tehát a bejelentő – mint címzett – vonatkozásában nem történt büntetőeljárás megindításával történő közvetlen fenyegetés, hanem az eljárás alá vont ügyvéd mindössze közvetve utalt arra, hogy a gyámhatóság válaszától függően, akár büntetőeljárás megindítása is szóba kerülhet, de itt sem történik utalás arra, hogy ezt a feljelentést kifejezetten a bejelentővel szemben tenné meg az eljárás alá vont ügyvéd ügyfele, továbbá az sem szerepel a levélben, hogy ha a címzett valamit tesz (vagy nem tesz), akkor annak a következménye egy büntetőeljárás megindítása lesz.
Az elsőfokú fegyelmi tanács álláspontja szerint a konkrét esetben önmagában annak jelzése az ügyvédi levélben, hogy az ügyvéd ügyfele bizonyos feltételek bekövetkezése esetén megfontolja feljelentés megtételét, nem minősül olyan súlyú fenyegetésnek, akaratot hajlító utalásnak, amely elérné a fegyelmi vétség szintjét. A két levél tartalmának egészét – és a fegyelmi ügy teljes iratanyagát – vizsgálva az elsőfokú fegyelmi tanács nem találta megállapíthatónak, hogy az eljárás alá vont ügyvéd megfogalmazása túllépte volna azt a határt, amit az ügyvédekre vonatkozó magatartási normák kötelező jelleggel megszabnak.
Hivatkozott továbbá az elsőfokú fegyelmi tanács arra is, hogy a fegyelmi biztos által hivatkozott „töretlen fegyelmi gyakorlat” egyrészt nem töretlen, hiszen az elsőfokú és a másodfokú fegyelmi tanácsok gyakorlata e körben eltérést mutat, másrészt a fegyelmi gyakorlat megismerhetősége nem biztosított azon ügyvédek számára, akik a napi munkájuk során fegyelmi ügyekkel nem kerülnek kapcsolatba. Sem a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján közzétett fegyelmi határozatokból, sem az ügyvédi továbbképzés kötelezően teljesítendő szakmai anyagaiból nem vonható le egyértelműen olyan következtetés, hogy a szóban forgó ügyvédi levelek tartalma fegyelmi vétség megállapítására lennének alkalmasak.
Az elsőfokú fegyelmi tanács felhívta a figyelmet arra, hogy a jelen fegyelmi ügyben – és egyébként minden fegyelmi ügyben – kizárólag az adott ügy összes körülményei alapján hozható megalapozott döntés. A jelen esetben az ügy összes körülményéhez az is hozzátartozik, hogy a bejelentő kizárólag akkor érezte sérelmesnek a levelek tartalmát, amikor arról értesült, hogy az eljárás alá vont ügyvéd – ügyfele képviseletében – a végszámadásra kötelezés iránti polgári pert megindította ellene. Az elsőfokú fegyelmi tanács határozott álláspontja, hogy nem kíván teret engedni az ilyen és ehhez hasonló bejelentéseknek, mert ez azt az üzenetet közvetítené az ügyfelek felé, hogy a fennálló jogviták során érdemes az ellenérdekű fél jogi képviselője ellen eljárást (eljárásokat) kezdeményezni, mert így befolyásolható az adott ügy érdemi lezárása.
Az elsőfokú fegyelmi tanács határozatában leírta, hogy nem jogosult elbírálni az alapul fekvő jogvitát, így azt sem jogosult megítélni, hogy a bejelentő – mint ideiglenes gondnok – eljárása megfelelt-e a jogszabályoknak vagy sem, továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy az elsőfokú fegyelmi tanács azt sem jogosult elbírálni, hogy az ideiglenes gondnok magatartása (esetleges mulasztása) felveti-e bármilyen bűncselekmény gyanúját. Az elsőfokú fegyelmi tanács mindössze abban a kérdésben jogosult állást foglalni, hogy a fegyelmi eljárást kezdeményező határozatban megjelölt két levél megfogalmazása beleütközik-e a fegyelmi eljárást kezdeményező határozatban felhívott jogszabályhelyek valamelyikébe (Üttv. 1. § (1) és (3) bekezdés).
Az elsőfokú fegyelmi tanács álláspontja az volt, hogy a második levél megfogalmazása valóban nem szerencsés, azonban az abban foglaltak – a már részletesen leírtak miatt – nem érik el a fegyelmi vétség szintjét. Az ugyanis, hogy egy levélben van olyan megfogalmazás, ami adott esetben sértheti a címzett érzékenységét, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az egyúttal fegyelmi vétséget is megvalósít az ügyvéd részéről.
Mindezek mellett azt is rögzítette az elsőfokú fegyelmi tanács, hogy az Üttv. 39. § (3) bekezdése szerint a jogi képviselet ellátása során az ügyvéd az ügyfél érdekeinek elsődlegessége alapján jár el. Az ügyfél érdekeinek elsődlegessége természetesen nem jelentheti azt, hogy az ügyfél érdekében bármilyen eszköz megengedett és kétségtelen tény az is, hogy büntetőeljárás megindításának kilátásba helyezése adott esetben megvalósíthat fegyelmi vétséget, különösen akkor, ha a felszólítás egésze és az ügy összes körülményei alapján a levél tartalma megfélemlítő, akaratot hajlító, az ellenérdekű féllel (címzettel) szemben konkrétan és közvetlenül súlyos joghátrányt helyez kilátásba. A jelen ügyben azonban ilyet az elsőfokú fegyelmi tanács nem tudott megállapítani.
Az elsőfokú fegyelmi tanács kihangsúlyozta, hogy az ilyen és ehhez hasonló tartalmú ügyvédi felszólító levelek megfogalmazása során az ügyvédeknek különös körültekintéssel kell eljárniuk, mert adott esetben előfordulhat, hogy a levél tartalma már olyan súlyú közvetlen fenyegetést tartalmaz, mely elérheti a fegyelmi vétség szintjét, így fegyelmi büntetés kiszabását vonhatja maga után.
Az elsőfokú fegyelmi tanács az eljárás alá vont ügyvéd személyes meghallgatása során meggyőződhetett arról, hogy a fegyelmi eljárás már önmagában is büntetést jelentett az eljárás alá vont ügyvéd számára és nyilvánvalóvá vált az is, hogy a jövőben nagyobb odafigyeléssel, cizelláltabban fogja megfogalmazni ügyvédi felszólító leveleit az ehhez hasonló ügyekben.
Az elsőfokú fegyelmi határozat ellen a Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi biztosa jelentett be joghatályos fellebbezést.
Fellebbezésében kérte, hogy a másodfokú fegyelmi tanács az elsőfokú fegyelmi határozatot változtassa meg és állapítsa meg az eljárás alá vont ügyvéd fegyelmi felelősségét 1 rb. szándékos fegyelmi vétség elkövetésében, valamint marasztalja eljárás alá vont ügyvédet az eljárásban felmerült költségekben.
Fellebbezésének indokolásában kifejtette, hogy álláspontja szerint az elsőfokú határozat indokolása összefüggéstelen és önellentmondó, fellebbezése így annak tartalma feloldására és kijavítására irányul, amely nélkül nem végezhető el megnyugtatóan a tényállás értékelése, amely így álláspontja szerint helytelen és az Üttv. 107. § a) pontjába, valamint az Üttv. 1. § (1) és (3) bekezdésébe, illetve a FESZ. 27.6. d) és e) pontjába ütközik.
A fegyelmi eljárást kezdeményező határozatában, valamint az eljárás során kifejtett álláspontját fenntartotta. Álláspontja szerint az ügyvéd az ellenérdekű félnek címzett levelében arra jogosult, hogy a tényállás rövid összefoglalása és az esetlegesen megsérteni vélt jogszabály tartalmának ismertetésével arról adjon tájékoztatást, hogy egyes magatartások tanúsítása, vagy elmulasztása adott esetben milyen polgári jogkövetkezményt vonhat maga után, vagy az milyen büntetőjogi tényállást valósíthat meg. Az ezen túlmutató tartalmú, az eljárások megindítását – feltételek teljesülése, vagy azok elmaradása estére, mint joghátrány – kilátásba helyező levelek és felszólítások a címzett akaratának torzítására és meg nem engedett befolyásolására lehetnek alkalmasak, így azok alkalmasak arra, hogy az Üttv. 107. §a szerinti fegyelmi vétséget valósítsanak meg.
Álláspontja szerint a jogi képviselő által küldött felszólító levélnek ugyanis a hatását azzal kell elérnie, hogy az abban foglalt tényszerű jogi érvelés az olvasót meggyőzi az önkéntes teljesítésről, nem pedig az önkéntes teljesítés elmaradása esetére kilátásba helyezett eljárásoktól való félelem kell, hogy őt a teljesítésre ösztönözze. A különbség tehát az, hogy míg az első esetben a levél alkalmas arra, hogy a címzett mérlegelje a saját magatartásának, vagy annak elmulasztásának következményeit, azzal, hogy tájékoztatást kap a jogszerű igényérvényesítés esetleges módjairól is, addig a második esetben a mérlegelés csak abban áll, hogy ha nem teljesíti a felszólító levélben foglaltakat, akkor az eljárások megindítása, mint hátrány jelentkezik.
A fegyelmi biztos álláspontja szerint az elsőfokú fegyelmi tanács a fegyelmi eljárás tárgyává tett leveleket az indokolása szerint azok teljes tartalmának figyelembevételével vonta értékelése körébe. Az első levél az indokolás szerint azért került ki a fegyelmi felelősség vizsgálata köréből, mert „a levél egészét vizsgálva nem vonható le olyan következtetés, mely szerint a „büntető vonalon történő eljárás megindítása a levél címzettje (azaz a bejelentő) elleni feljelentés kilátásba helyezése lenne”.
A fegyelmi biztos álláspontja szerint egyértelműen megállapítható, hogy a büntető és polgári „vonalon” megindítandó eljárások absztrakt és akaratot hajlító fenyegetések arra vonatkozóan, ha a bejelentő a tőle elvárt teljesítést nem foganatosítja, annak pedig nincsen jelentősége, hogy a vagyoni követelés kilátásba helyezése a levél végén, vagy közvetlenül a joghátrány kilátásba helyezésével együtt szerepel-e. Erre figyelemmel álláspontja szerint az elsőfokú fegyelmi tanács helytelenül értékelte úgy, hogy a feljelentés illetve a polgári eljárások megindítása ne a bejelentővel szembeni eljárások megindítására vonatkozna, így indokolatlanul mellőzte a levél tartalmát a fegyelmi felelősség megállapítása körében.
A fellebbezés indokolása továbbá kiemeli azt is, hogy téves arra hivatkozni, miszerint a „fenyegetettség” érzése a bejelentőben nem is alakulhatott ki, hiszen csak két évvel a levél megküldését követően érezte úgy, hogy a levél számára sérelmes. E körben rámutat arra, hogy a fegyelmi eljárás megindításáig, tehát a levelek elküldését követő közel két évvel sem került sor a bejelentés alapját képező üggyel kapcsolatban büntetőeljárás megindítására, amelyből következően a „megtesszük” „megindítjuk” tartalom nem értékelhető úgy, mint a jogszerű jogkövetkezményekről való tájékoztatás, hanem az ígért eljárás megindításának hiányából álláspontja szerint arra lehet következtetni, hogy az azokra való hivatkozás kizárólag a bejelentő szándékának, döntésének befolyásolására, akaratának hajlítására irányul. Az a körülmény pedig, hogy a bejelentő csak két évvel később tett bejelentést, nem értékelhető akként, hogy a bejelentőre gyakorolt hatás nem lehetett olyan jelentős. A bejelentés kivizsgálásának határidejével kapcsolatos álláspontja, hogy az elévülést szabályozza a törvény, de abból nem következik, hogy a levél hatása más lehet akkor, ha a bejelentő nyomban, vagy csak esetleg egyéb közrehatás eredményeként dönt úgy, hogy panaszt tesz.
A második levél tartalmával összefüggésben kifejtett álláspontja szerint szintén az egyes mondatrészek kiragadott értelmezései történtek meg, amelyek nem a határozatban foglalt alapelvnek – a levelek azok összességében történő vizsgálata – felelnek meg. Véleménye szerint a „megfontolás” az „ügyfél”-re, a „gyámhatóság ismételt megkeresésére” utalás önmagában nem teszi más értelművé a levelet. Véleménye szerint nem hagyható figyelmen kívül, hogy nem két természetes személy levelezéséről van szó, és nem is ügyvédek közötti levelezésről, hanem a jogi képviselő nélkül eljáró bejelentővel a jogi képviselő levelez, tehát a levélben hivatkozott ügyfél jogi képviselővel jár el. El nem vitatható tény, hogy az ügy ura az ügyfél, de az ügyfél az egyes eljárások megindítása, vagy meg nem indítása körében a jogi képviselője által vele közölteket teszi megfontolás tárgyává, azaz – egészséges esetben – a jogi képviselő megalapozott tájékoztatása alapján hozza meg a döntését. Ebből pedig következik, hogy a jogi képviselő által közölt alkalmazandó jogkövetkezmények már e közös megfontolás és döntés következményei.
A második levél kapcsán rámutat továbbá arra, hogy ott sem hiányzik a kifejezett utalás arra, hogy a bejelentővel szemben indulnának meg az eljárások, hiszen a levél második bekezdése fogalmaz úgy, hogy amennyiben „8 napon belül végszámadási kötelezettségének nem tesz eleget, úgy ügyfelem az Ön felelősségre vonását eredményező valamennyi szükséges eljárást megindítja.”
A több eljárást magában foglaló valamennyi kifejezés kifejtésére pedig a második oldal második bekezdése szolgál, amely rögzíti, hogy „ügyfelem a gyámhatóság ismételt megkeresésétől függően megfontolja továbbá feljelentés megtételét is, mivel korlátozottan cselekvőképes személy sérelmére gondnoki kötelezettség megsértésével okozott károkozás súlyos büntetőjogi következményekre is vezethet, indítványozva a bűncselekménnyel érintett vagyontárgyak zár alá vételét „. E körben azonban a gyámhivatal megkeresése nem valamely különös feltétel miatt szerepel a levélben, hanem a végszámadási kötelezettség teljesítése, vagy annak elmaradása miatt, tehát azon magatartás tanúsítása, vagy elmaradása miatt, amely a felek közötti jogvitát képezi.
A fegyelmi biztos megítélése szerint az, hogy büntetőeljárás megindítása és bármely vagyonelemek zár alá vételének kezdeményezését a levélben foglaltak teljesítésétől teszik függővé, egyértelműen azt rögzíti, hogy a bejelentővel szembeni büntetőeljárás megindítását kezdeményezik, és egyben úgy tekintik, hogy a bejelentő bűncselekménnyel érintett, vagy annak értékén szerzett vagyontárgyakkal rendelkezik és ezen kilátásba helyezett joghátrányok miatt is teljesítenie kell(ene) a felhívásban foglaltakat. Ez pedig megítélése szerint nem értékelhető másként, mint a büntetőeljárás megindításával való közvetlen fenyegetés.
Mindezekre figyelemmel álláspontja szerint a levelek értelmezésével és az abban foglaltak megítélésével kapcsolatos indokolásban rögzített álláspont nem helytálló, és azok a levelek tartalmának kiragadott értelmezéséből levont következtetések, nem a levelek teljes tartalmából vonnak le következtetéseket. A levelek az indokolásban szereplő megszorításoktól mentes értelmezésével azonban álláspontja szerint egyértelműen meg lehet állapítani, hogy a levelek milyen címzettel szembeni milyen eljárások megindítására vonatkoznak, és az is, hogy az ilyen felhívás megfelel-e a tényszerű és a jogszerű eljárások megindításáról szóló tájékoztatásnak, vagy azok a bejelentő akaratának hajlítására, befolyásolására alkalmas és meg nem engedhető tartalmú ügyvédi levelek a fegyelmi eljárást kezdeményező határozatban foglaltaknak megfelelően.
A fegyelmi határozatban hivatkozott azon indokolással kapcsolatban, hogy a fegyelmi eljárás gyakorlatának megismerhetősége nem biztosított azon ügyvédek számára, akik napi munkájuk során nem kerülnek kapcsolatba fegyelmi ügyekkel, a fegyelmi biztos álláspontja, hogy ezzel szemben tény, hogy a fegyelmi gyakorlat a MÜK honlapján közzétett eseti, a régi Üt. hatálya alatt született döntésekből, valamint az Üttv. 131. § (8) bekezdése alapján kötelezően közzé tett anonimizált határozatokból megismerhető. Álláspontja szerint a fegyelmi gyakorlat ismeretének hiánya nem alkalmas arra, hogy a fegyelmi felelősségre vonást korlátozza.
Álláspontja szerint ellentmondásos a határozat indokolásának 7. oldala utolsó mondata, valamint a 8. oldal első három bekezdése a határozat rendelkező részével szemben. Az ugyanis olyan megállapításokat tartalmaz, amelyek alapján az a következtetés vonható le, hogy az eljárás alá vont ügyvéd magatartása mégis formálisan fegyelmi vétség megvalósítására alkalmas, mivel azonban „a fegyelmi eljárás már önmagában is büntetés” „nyilvánvalóvá vált az is, hogy a jövőben nagyobb odafigyeléssel, cizelláltabban fogja megfogalmazni ügyvédi felszólító leveleit”.
Az Üttv. és a FESZ sem tartalmaz azonban olyan kategóriát, hogy „kicsit bűnös”, tehát a fegyelmi felelősségre vonás, vagy annak elmaradásának indoka egyértelműen ki kell, hogy derüljön a határozat indokolásából. Amennyiben tehát a fegyelmi tanács arra az elhatározásra jut, hogy a tényállás tárgyává tett cselekmény nem ütközik tételes normába, akkor a fegyelmi eljárást meg kell szüntetni, amennyiben pedig azt állapítja meg, hogy az eljárás alá vont ügyvéd magatartása, vagy mulasztása tételes normába ütközik, akkor pedig a fegyelmi felelősségét kell megállapítani. Ez alól pedig csak az eset képezhet kivételt, amikor a megvalósított magatartás, vagy mulasztás ugyan tételes normát sért, de az nem alkalmas arra, hogy az Üttv. 107. § szerint az ügyvédi hivatás tekintélyét súlyosan veszélyeztesse. E körülményeknek azonban a határozatból egyértelműn kell kiderülniük.
A fegyelmi biztos véleménye szerint amennyiben az elsőfokú fegyelmi tanács szándéka az volt, hogy a generális prevenció elve érvényesítése érdekében általánosságban foglaljon állást az ügyvédi felszólító levelek kérdésében, akkor azt álláspontja szerint azzal tehette volna meg, ha rögzíti, hogy mit tekint elfogadható, és mit meg nem engedett tartalomnak az ügyvédi felszólító levélben, amely egyértelmű állásfoglaláshoz képest mérlegelhette volna az eljárás alá vont ügyvéd magatartását. Az a megoldás azonban, amely a fegyelmi eljárás megszüntetése mellett mégis megfogalmazásában fenntartja az eljárás alá vont felelősségét, a fegyelmi biztos álláspontja szerint nem teremt követhető gyakorlatot az ügyvéd kollégák számára és a fegyelmi felelősség hiányának megállapítása esetén méltánytalan is az egyébként makulátlan fegyelmi előéletű és magas szakmai megbecsülés mellett tevékenykedő eljárás alá vont ügyvéddel szemben is.
Mindezekre figyelemmel álláspontja szerint az elsőfokú fegyelmi tanács határozata megalapozatlan ezért annak megváltoztatására van szükség és a fent előadottakra tekintettel az eljárás alá vont ügyvéd fegyelmi felelősségét kell megállapítani a fegyelmi eljárást kezdeményező határozatban foglaltak szerint, és annak megfelelően, illetve, amennyiben a másodfokú eljárás az ügyvédi felszólító levelek körében a gyakorlat egységesítése érdekében új álláspontra helyezkedik, egyértelműen szükséges rendelkezni az eljárás alá vont ügyvéd fegyelmi felelősségének hiányáról.
A Magyar Ügyvédi Kamara országos vezető fegyelmi főbiztosa 2022. október 12. napján kelt észrevételeiben az elsőfokú fegyelmi biztos fellebbezését fenntartotta, egyetértve azon megállapítással, hogy vagy ki kell mondani az eljárás alá vont ügyvéd fegyelmi felelősségét a tekintetben, hogy a levelek tartalma fenyegetésnek minősül, vagy annak hiányában egyértelműen meg kell állapítani az eljárás alá vont ügyvéd vétlenségét.
Az országos vezető fegyelmi főbiztos indítványára az eljárás alá vont ügyvéd jogi képviselője részletekre kiterjedően észrevételeket tett, amelyben elemezte, hogy ügyfele nem követett el fegyelmi vétséget, ezért kérte a fellebbezés elutasítását.
Az észrevételekre a fegyelmi főbiztos újabb indítványt terjesztett elő, amelyben jogi érvekkel kívánta alátámasztani a fegyelmi biztos fellebbezésében foglaltakat.
A kiegészítő indítványra a jogi képviselő ismételt észrevételeket tett.
A másodfokú fegyelmi tanács 2022. december 9. napján tárgyalást tartott az eljárás alá vont ügyvéd és az országos vezető fegyelmi főbiztos részvételével. A másodfokú fegyelmi tanács a fellebbezés, illetve az országos vezető fegyelmi főbiztos indítványától függetlenül az elsőfokú fegyelmi határozatot teljes terjedelmében felülvizsgálta.
A másodfokú fegyelmi tanács álláspontja szerint a fellebbezés nem megalapozott az alábbiak miatt:
Az elsőfokú fegyelmi tanács a tényállást helyesen állapította meg, az abból levont jogi következtetések is helytállóak. Ennek alapján döntése megfelel a jogszabályoknak, illetve a vonatkozó szabályzatoknak, ezért azt a másodfokú fegyelmi tanács az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Szükségesnek tartja az másodfokú fegyelmi tanács kiemelni, melyet az elsőfokú fegyelmi tanács is megállapított: az ügyfél érdekének elsődlegessége nem jelentheti azt, hogy az ügyfél érdekében bármilyen eszköz megengedett.” A jelen ügyben azonban az elsőfokú fegyelmi tanács ilyet – nem megengedett eszközt, megfogalmazást – nem tudott megállapítani. Azt is helyesen állapította meg az elsőfokú fegyelmi tanács, hogy „az ilyen és ehhez hasonló tartalmú ügyvédi felszólító levelek megfogalmazása során az ügyvédeknek különös körültekintéssel kell eljárniuk, mert adott esetben előfordulhat, hogy a levél tartalma már olyan súlyú közvetlen fenyegetést tartalmaz, mely elérheti a fegyelmi vétség szintjét, így fegyelmi büntetés kiszabását vonhatja maga után.”
A másodfokú fegyelmi tanács is megállapította, hogy a tárgybani felszólító levelek hangnemében kétségtelenül problémák vannak, ugyanis a fellebbviteli fegyelmi tanács sem tartja helyesnek a büntetőjoggal történő fenyegetést. A jelen esetben azonban a felszólító levelekben nem talált semmilyen sértő kitételt. Jelenleg az ügyvédi eljárásokra csupán általános szabályok vannak hatályban, jelesen az Etikai Szabályzat 13. pontja: „Az ügyvédi tevékenység gyakorlója tárgyalásai és eljárásai során hivatása hagyományainak megfelelően érintkezik a bíróságok, hatóságok tagjaival, valamint mindenki mással, akivel eljárása során kapcsolatba kerül, részükre a kellő megbecsülést és tiszteletet megadja, valamint azt saját hivatásával szemben is elvárja.” Ezek fontos, általános tartalmú rendelkezések, amelyekben konkrét magatartási szabály nem kerül megállapításra. Ez kétségtelen részletesebb, konkrétabb szabályozást igényelhet, melyre a másodfokú fegyelmi tanács a megfelelő jogalkotó szervek figyelmét fel kívánja hívni. Szükségesnek látszik ugyanis konkrétan rámutatni arra, hogy „a mindenki mással történő érintkezés során a kellő megbecsülés, és tisztelet megadása adott esetben milyen szintig teszi lehetővé a jogi képviselő részére, hogy másokkal szemben mások magatartása általa vélt helytelenségére rámutasson, mennyire lehetséges konkrét jogkövetkezmény – például büntető eljárás – kilátásba helyezése.
A fellebbezés elbírálása során az sem lehetet figyelmen kívül hagyni, hogy az eljárás alá vont ügyvéd jogi képviselője által becsatolt (...) Törvényszék, mint másodfokú Bíróság ítélete szerint az eljárás alá vont ügyvéd által képviselt ügyben ....Pf...../2022/4. sorszám alatt jogerős ítéletet hozott, amelyben kötelezte az alperes (...), mint a 2019. január 31. napján elhunyt (...) ideiglenes gondnokát, hogy 15 napon belül készítsen végszámadást a felperes részére a 2017. szeptember 1-től 2019. január 31. napjáig terjedő időszakban végzett vagyonkezeléséről. Megállapítható tehát, hogy az eljárás alá vont ügyvéd jogkövetkezményre történő hivatkozása megalapozott volt, az pedig nem értékelhető, hogy büntető eljárás kezdeményezésére nem került sor, mert az ebben történő döntés elsősorban az ügyfél döntése, nem pedig a megbízott jogi képviselője.
Szükséges továbbá kihangsúlyozni, a másodfokú eljárásban a jogi képviselő által előterjesztett beadványokkal kapcsolatosan, hogy bár valóban indokolt lehet a konkrét jogi (szabályzati) szabályozás – az Etikai Szabályzat 13. pontja – további pontosítása, de az alapvető, az ügyvédtől elvárt magatartásra vonatkozó szabályok ebből a pontból levezethetők annak hangsúlyozása mellett, hogy nyilván minden ügyben külön-külön kell valamennyi ügyvéd tanúsított magatartását vizsgálni. Azzal pedig semmiképpen nem lehet egyetérteni, hogy a fegyelmi gyakorlat nem követhető nyomon, ugyanis minden gyakorló ügyvédtől elvárható, hogy folyamatos továbbképzése keretében a nyilvánosságra hozott fegyelmi határozatokat figyelemmel kísérje, azokat ismerje.
A fegyelmi biztos fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért a fegyelmi eljárásról szóló 20/2018. (XI. 26.) MÜK szabályzat 40.2. c) pontja alapján a másodfokú eljárás során felmerült 50.000 Ft kamarai általány költség megfizetésére kötelezte a Budapesti Ügyvédi Kamarát.
A másodfokú határozat jogerőre emelkedéséről a másodfokú fegyelmi tanács a Fe. 35.5. pontja alapján rendelkezett.
A másodfokú határozat ellen a közigazgatási perekre vonatkozó szabályoknak megfelelő perindítás lehetőségét az Üttv. 139. § (1) bekezdése biztosítja (...)
A határozat jogerős és 2023. február 16. napján végrehajtható.